Somogyi Néplap, 1983. július (39. évfolyam, 154-180. szám)
1983-07-19 / 169. szám
Amatőrök — Pusztavacson Két somogyi szereplő az ország közepén Fonyódi válogató Térzenék, rádiófelvételek Nincs uborkaszezon a Kaposvári Kdtjcert Fúvószenekarnál A kétnapos augusztusi békefesztivál idején, az ország közepén, Pusztavacson, a Képes Üjság nagyszabású rendezvénysorozatán ötórás műsort adnak az ország legjobb amatőr együttesei, szólistái. Három helyszínen zajlott a selejtező; legutóbb szombaton és vasárnap Fonyódon. A Nyári Galéria újonnan megnyílt épülete előtt, a Balatontól néhány méterre szabadtéri színpadot építettek, itt mutatkoztak be az ország minden tájáról érkezett együttesek, szólisták. Harmincegy produkciót nézett meg a bíráló bizottság. Két somogyi részvevője Volt a selejtezőknek, mind a ketten meghívást kaptak a pusztavacsi békefesztiválra. Kiemelkedő sikere volt a hetvenkét esztendős, csurgói Nagy Józsefnek, aki betyárnótákkal örvendeztette meg a közönséget, a műsor szerkesztőit. Egyedülálló produkciónak ígérkezik Pusztavacson augusztus fián és 7-én. Ugyancsak továbbjutott a selejtezőn nyújtott teljesítménye alapján a Somogytarnócai Kiss Jenőné nótaénekes. A műsor szerkesztői elmondták: Pusztavacsra színes, gazdag műsor állt ösz- sze. Gondoltak a gyerekekkel érkező családokra is; míg a felnőtteknek szóló műsort mutatják be, egy másik színpadon a kicsinyeket szórakoztatják a bohócok, zsonglőrök, bűvészek. A felnőtt korosztály és az '■ifjúság igényeit is messzemenően figyelembe vettÄ, több jó rockegyüttes, dzsesszegyüttes kapott meghívót Pusztavacsra. Közöttük lesz az is, amelyiket Fonyódon ismerhettünk meg; a HGR Budapestről, a győri Citrom együttes zenéje sem lesz „savanyú”... A cigányfolklórból a tizenhárom éves Raffael Ferenc ad majd ízelítőt. A pusztavacsi válogatón fedezték föl a Nógrád megyei berceli lányokat, akik diszkótánccal hódítanak. Nagy sikerül volt Fonyódon! Százötvenen jelentkeztek a Képes Újság pusztavacsi békefesztiváljára, közülük mintegy ötven amatőr művészeti együttes, illetve szólista mutatkozik be. H. B. — Hivatalos országjárásaim során sokszor találkoztam már olyan fiatalemberekkel, sőt ifjú hölgyekkel is, akik büszkén hangoztatták: a kaposvári zeneiskolában tanultak és évekig játszottak az ifjúsági ház fúvószenekarában, Jóska bácsi keze alatt. Azóta valamennyien hivatásos fúvÓ6együttesek vagy nagy szimfonikus zenekarok megbecsült tagjaivá váltak. Örülök, hogy nemrégiben a városi tanács is fölismerte: azokból a srácokból és leányokból, akik már kinőttek az úttörőkorból, nagyszerű koncert-fúvószenekart lehet alapítani, s meggyőződésem, hogy ez a társaság máris az ország hat legjobb rezesbandája közé tartozik. Az alakulás óta eltelt nyolc hónapban most készítünk velük harmadszor rádiófelvételeket, s bjzonyos vagyok abban, hogy a következő években is sok hangszalagot használunk majd föl muzsikálásuk megörökítésére. Úgy tetszik, a kaposvári Szabadság parkban térzenére összegyűlt közönségnek ugyanaz a véleménye, mint Hollós Lajosnak, a Magyar Rádió tapasztalt zenei szerkesztőjének. Elragadtatott tapsra késztet mindenkit az a lágyság, ritmikai pontosság, lendület és kidolgozottság, amellyel ez az ötvenkét fiatal elénk varázsolja a perzsavásár tarkaságát, egy amerikai dzsesszlokál hangulatát vagy a század- forduló bécsi szalonjainak világát Hasonló volt a fogadtatás a korábbi térzenéken, sőt már a tél végén rendezett bemutatkozó hangversenyen is. Mi a gyors fejlődés oka? Fehérvári József, a zenekar hatvanhárom esztendős, de örökifjú karnagya: — A gyerekek nemes megszállottsága. Szívósak, kitartóak voltak az úttörő- fúvószenekar tagjaiként, s ragaszkodnak a jogutód együtteshez most is, amikor már kinőttek a kamaszkorból, dolgoznak, tanulnak, sokan családot alapítottak. Horváth Erika, a Pécsi Tanárképző Főiskola hallgatója, az együttes szólóklarinétosa, aki vizsgaidőszakban sem vonakodott közreműködni a rádiófelvételen Kari Maria von Weber klarinét- versenye első tételének szólistájaként: — Mindez Jóska bácsi érdeme. Szinte varázserővel vonzza vissza nemcsak az úttörő fúvószenekar Kaposváron maradt tagjait, hanem a Zalka Máté Katonai Műszaki Főiskola zenészképzőjének megyénkből elszármazott hallgatóit, sőt a Pécsi Filharmonikus Zenekar tagjait is. A jórészt fiatal muzsikusok kitartása és a karnagy szuggesztivitása, fölkészültsége persze aligha lett' volna elég a gyors sikerhez. Kellett a találékonyság is Hazánkban — pénzügyi okokból — alig bocsátanak közre partitúrákat fúvószenekarok részére, a karnagy eszért rendszeresen kénytelen kottákat cserélgetni más együttesek vezetőivel, sőt átiratokat is készít, évenként négyet-ötöt. Most Verdi Nabucco című operájának lendületes nyitányával és Sibelius Finnlandia című szimfonikus költeményével gyürkőzik Fehérvári József, valamint Weber már említett klarinétversenyének második és harmadik tételével. — Nem elégedhetünk meg a kellemes szórakoztató muzsikával, a keringőkkel, polkákkal, dzsesszfeldolgozá- sokkal — magyarázza lelkesen Kiss József irodagépműszerész, már több mint tíz esztendeje az együttes, illetve a jogelőd, az úttörőzenekar tubása. — Egy térzenén, két könnyebb mű között azok is szívesen meghallgatják Mozartot, Webert, Verdit vagy Sibeliust, akik odahaza kikapcsolják a rádiót, ha klasszikus muzsika van műsoron. A fúvószeneí mozgalom egyik legfontosabb feladata szerintem épp az igényes alkotások népszerűsítése. Gondok is akadályozzák a teljes kibontakozást Egyikmásik vállalatnál szinte vadásznak azokra, akik olykor munkaidő-kedvezményt kérnek, hogy az együttessel fölléphessenek — egyik kisvárosunkban nemrég ezért kellett fölszámolni egy zenekart —, s anyagi nehézségek is vannak. Mert a városi tanács és a kaposvári ifjúsági ház vezetőinek jóindulata ugyan végtelen, am pénztárcájuk nem feneketlen. önfenntartásra nincs mód: egy régi, s talán alapos felülvizsgálatra érdemes rendelkezés alapján amatőr együttesek nem kaphatnak működési engedélyt — még a legjobbak sem —, tehát nem kérhetnek belépti dijat sem a koncertek közönségétől. A karnagy mégis hosszú távra tervez. Nemcsak a következő térzenékre, hangversenyekre készíti föl csapatát mostanában, hanem már a jövőre, Celldömölkön és Siklóson rendezendő fúvószenekari fesztiválra is. U A, Kilencven esztendeje született Majakovszkij Vannak klasszikusok, akik mindig elevenen élnek az emlékezetünkben, s a születésük dátumával kapcsolatos jubileumok egyre va- loszínűtlenebbül hatnak. Ki az, aki Vlagyimir Vlagyimirovics Majakovszkijt kilencven esztendős aggastyánként képzelné el. Pedig — az emberi korhatár mai lehetőséged szerint — élhetne még. Persze, aki valamelyest a közelébe ju- I tott e máig legnagyobb seov- jet—orosz költő — mellesleg színműíró, filmszínész, képzőművész, versmondó — életművének, az legöregebbnek is a pusikini életkort, a harminchét esztendőt megért, örökifjú, kemény embert képzeli a tőle olvasott sorok mögé. Azt, aki a század első évtizedében különc magatartásával, öltözékével, sárga blúzával hívta ki a polgári jólineveltség rosszallását, haját lemyíratta, s dongó lépései nyomán a vasalt, súlyos cipő föl&zaggatta a parkettot. Majakovszkij futurista művészként indult (a kifejezésben a jövő szó latin megfelelője rejlik). A holnap új, minidéin korábbi hagyományon mint ósdi kacaton túladó művészetét vélték ő és hazai-külföldi társai föltalálni, Később rádöbbent Majakovszkij: a hagyományok nem mind eldobni valók; Puskin, Lermontov, Nyekra- szov művészete a technikai leleményekben tobzódó 20. század alkotóját is termékenyen ösztönözheti. Vlagyimir Majakovszkijt ehhez a fölismeréshez minden kétséget kizáróan a világnézete vezette. Egészen fiatalon bekapcsolódott a munkásmozgalomba, gondolkodásán nagyon korán té- veszthetetlen nyomot hagyott a materializmus, a marxizmus. 1913-as, a még éppen- csak hogy éledező filmművészetről szóló írásának termelési hasonlatát akár vulgáris materialista jellegűnek minősíthetnénk: „Az olyan jelenségeket, mint a film, a gramofon, a fényképezés — a művészet területén kis termelékenységű kézi munka helyett alkalmazott gépeknek kell tekinteni.” Eddig nem sok a különbség ebben az állásfoglalásban a gépi mádé e x presszionizmus- f u túr izmus olyan képviselőjéhez viszonyítva, mint például az olasz Marinetti. Majakovszkij azonban így folytatja: „Ámde a gép (bármely iparágról legyen is szó) azzal, hogy átvette a munkamegosztással végleg leegyszerűsített technikai funkciókat, nem semmisítette meg az embert, csupán eles vonalat húzott a munka életre keltője, megszervezője és más részről közönséges, lélektelen elvégzője között.” S ezt már nem írhatta volna le Marinetti. nősebben nem rajongó Lenin elismerését. Majakovszkij csak 1922 - töl váltotta be igazán, amit 1013-as, saját magáról Írott tragédiájában így fogalmazott meg: „Én / kereséstől dagadt lábbal / kontinenseken t jártam eleget." Megfordult az ellenséges ■*— bár a szovjet átalakulás tényeit egyre inkább elismerni kénytelen — tőiké« világ számos központjában; a világjáró szovjet költőik, a Jevtu- senkók előképe volt — kitűnő előadóként is. Ereje neki is véges voit: önként távozott az életből, akár az általa sokat bírált, mégis egyszersmind roppant mód becsült pályatárs: Jeszenyin. A kommunista, a szovjet ember sem védtelen a sors csapásaival szemben Majakovszkijt — rövid kísérlet erejéig — már a vele rokon József Attila is fordította. Később, a felszabadulás után, kitűnő fordítók egész sora támadt Radó Györgytől, Szabó Lőrinétól, Weöres Sándortól Tandori Dezsőig. Mégsem lehetünk elégedettek magyarországi utóéletével Nem évülő gondolatait, kérlelhetetlen ül bíráló indulatát, ötleteinek száporkázását jobban hasznosíthatnánk. Talán az évforduló erre is figyelmeztet Kőháti Zsolt Három hetet töltött két somogyi festő a Magyar Képzőművészek Szövetsége és Somogy megye Tanácsa jóvoltából Észak-Lengyelor- szágnak egyik csodálatos vidékén, a Mazu- ri-tavaknál. Ezt a vidéket inkább csak Grün- waldnak nevezik; Olstyn vezetői létesítettek itt egy nemzetközi művésztelepet. Ez — a tervek szerint — 1990-ig fogadja a külföldi és hazai képzőművészeket, s a telepen készült művekből galériát létesítenek Olstyn- ban. Grünwald történelmi vidék, az 1246-ban a német lovagrend fölött aratott győzelem emlékét híven őrzik itt A művésztelep mégsem tematikus jellegű; kötetlen, szabad és konvencióktól Izgalmas az egybecsengő« az ekkoriban még alapjában véve polgári gondolkodó Lukács György és Majakovszkij nézete között: mindketten fölismerik a film szerepét, s mindketten a színházművészettel való kölcsönhatásban. Csak míg Lukács az előkelőbb, finomabb színházművészet ilyen-olyan — szórakoztató szerepével kapcsolatos — „ballasztjait” helyezte volna át a filmművészetre, addig Majakovszkij a fordítottját vélte megvalősítandónak: a filimszalag a Lehető legtökéletesebb, ám egyedi színészi teljesítményeket vinné sok ezer példányban a tömegek közé, fölöslegessé téve megannyi gyatra produkciót Egész alkotó pályája során Majakovszkij a művészet természetszerű fölfogását képviselte. Ügy tartotta, hogy a társadalom mintegy megrendeli a műalkotást; társadalmi szükséglet, igény nélkül nincs is értelme a művészi tevékenységnek. S nem nézte Majakovszkij, hogy milyen szinten és műfajban kell hatnia a tömegekre. Ha kellett, bökversek özönével harcolt a győztes forradalom új társadalmának megszilárdításáért, kézzel festett plakátok százait készítette el egyetlen éjszaka; adott esetben töbhre becsült egy jól sikerült cikó- riakávé-borítót, mint tárlat- nyi finomkodó csendéletet. De a formai jegyeket sem becsülte alá: a gondos (nem feltétlenül pepecselő) kidolgozás teszi „használhatóvá” a műalkotást — vélte. Nem voltak könnyű harcai Majakovszkijnak. Az új rend — 1917 után — külső-belső támadások, gondok iszonyatos tehertételeivel küszködött. Nyílt és leplezkedö ellenség támadott. S főként az utóbbit, a gyakran bürokrataként tenyészet gyűlölte Majakovszkij. E politikai jelentőségű harcában vívta ki a Majakovszkij költészetéért knilómentes műveket várnak az ott tartózkodó alkotóktól. Az idei első turnusban két finn, két nyugatnémet és bolgár, két magyar és . két olstyni képzőművész vett részt — olyan közösséget alkotva, amely példaként említhető. Az ott tartózkodó lengyel képzőművészek nagy szakmai felkészültsége és a kitűnő hangulat arra késztettek mindnyájunkat, hogy a létesítendő galériának felajánlott munkáink a tőlünk telhető legjobb színvonalat képviseljék. Számomra megható volt a magyar képzőművészek iránti megkülönböztetett szeretet. Lengyel—magyar baráti találkozó vendégei is voltunk. Betekintést nyerhettünk a lengyel képzőművészet jelenlegi helyzetébe, s összehasonlíthattunk a két város, Olstyn és Kaposvár művészeinek munkásságát. Kertész Sándor Íestőművósí A bal oldali képen Látomás. Kertész Sándor miive. (Olaj, farost.) Jobbra: Két figura. Horváth János festménye. (Olaj, vászon.) SOMOGYI NÉPLAP Egy zabolátlan óriás Festők a Mazuri- tavaknál Ezt láttuk Lengyelországban
