Somogyi Néplap, 1983. július (39. évfolyam, 154-180. szám)
1983-07-02 / 155. szám
SOMOGYI TÁJAK, EMBEREK Baltásob, búbosok — Bizony, jó helyen kereskedik, aranyom, mert az egyik fő rapsic épp az én apám volt. Női ruhában, a puskát a szoknya alá rejtve lopakodott el éjjelente, és ritkán tért vissza üres kézzel. Egyszer egy öreg jött hozzánk lélekszakadva. „Képzeljétek mit láttam: egy vén (...) asszony leterített az erdőn egy nagyvadat.” Alig álltuk meg, hogy ne nevessünk. Magam is remegek a puskáért. Még ma is lelövöm vele a fáról a diót... — Szégyen volt-e, ha kiderült a rapsickodás? — Ugyan már, inkább érdem. Rangot adott az; többet mint az orvhalászat, amivel nem volt annyi kockázat Az erdő másik kincséért a fáért is sok csökölyi férfi kelt útra. Övükben hordták a baltát. Innen az emlékezetben még megőrzött gúnynév. — Még az én uram is eljárt hetellőre, a gyöngyösi erdőre — mesélte a 82 éves Ruhán Lajosné. — A tizedik fát adták oda. Sok férfi járt el az erdőkre. Egy egész kenyeret, nyers krumplit, szalonnát batyuztak, aztán csak egy hét múlva láttuk őket. Csököly sajátosságai között még Csánki Dezső híres Magyarország vármegyéi és városai című sorozatában is fontosnak tartotta leírni: „A község főutcája olyan széles, hogy a hang alig hallatszik át a másik oldalra.” Ennek okáról szolt. Rudánné — Szegény falu volt ez, az utcában végig zsúpos házak álltak. Azért építették olyan messzi őket, hogy elkerüljék a tűzvészt. Ma már csak egy zsúpos ház van a négyszáz között, a Zsobrák Imrénéé. Ne gondolja ám, hogy ez is a szegénység miatt. A múzeum minden pénzt megadott volna neki érte, csakhogy ő maradni akart Csököly értékes néprajzi hagyományrendszerében is különleges a fehér gyász ma már nem élő szokása. Kati néni utoljára 1975-ben viselte a maga szőtte gyászruhát Moldován Domonkos „Halálnak halálával halsz” című filmjének itteni forgatásakor. — Azt mondta nekem a Domonkos: Kati, sírjál. Mondom neki, én tudok sírni, de mondogatni nem. Csak azt tudom mondani, ami igazán fáj. — Honnan ered a fehér gyász? — A törököktől vette át az a maroknyi ember, aki akkor a faluban megmaradt. Akkoriból van az arcot is jórészt takaró fejrevaló. A díszes kontyos viselet nyomán mondták a csökölyi asszonyokat búbosoknak. Az egykori szokások közül jellegzetes volt a csókvendégség, amikor az ifjú pár a lányos háznál először váltott nyilvánosan csókot. A leánykérés alkuval végződött, amikoris a vőlegény általában egy borjas tehén árát fizette a menyasszonyért A szokások közül ma már csak a komavékázas él, amikor a rokonság minden jóval megrakott, házi szőttesbe fogott vékát visz a kisgyerekes házba. — Ismerik-e a csökölyi gyerekek a falu múltját? — Igen — válaszolta Kovács Ferenc iskolaigazgató. — Jóllehet többet kéne tennünk az érdeklődés fölkeltéséért. A gyerekek zöme mégis tudja például, hogy 1798 márciusában Csokonai a faluban vendégeskedett és közben betegen két hétig nyomta az ágyat. Házigazdáit versben is megörökítette, s a falut is, a később írott Somogyi kázus című költeményében. Tudják azt is, hogy Kodály járt a millenniumi kiállításkor Budapesten fölállított csökölyi házban, s elismeréssel írt az ajtó fölé kifüggesztett, Vikár Béla által nálunk gyűjtött Fehér László balladáról. Főként a történelemtanítás anyagába építjük be a helytörténet emlékeit. Községünk jó példa többek között a reformáció és ellen- reformáció harcának tárgyalásakor. A hajdani mezőváros e század első felében szinte semmit nem fejlődött. A mai takaros település jórészt az utóbbi húsz évben formálódott. Az itt lakók először 1955- ben fizettek községfejlesztési hozzájárulást. Ebből 750 méter kövesút épült. Ma a falu nyolc utcájának nagyobb része aszfaltos. A Gige és Kiskorpád között átadott út tíz kilométerrel hozta közelebb Kaposvárt. Hát éve épült a kétszázharminc gyereket befogadó iskola és az óvoda; ezt két éve bővítették, most nyolcvan apróságnak ad otthont. Van itt új ABC-áruház, orvosi rendelő, gyógyszertár, öregek napközi otthona, könyvtár, mozi és művelődési ház ... Egyszóval minden, ami az 1286 lakó anyagi és szellemi alapellátásához lehetőséget teremt. Azért csak lehetőséget, mert például a művelődési házban jószerivel csak diszkó működik, nincs viszont hagyományokat őrző néptáncegyüttes vagy a szövés-fonás titkait továbbadó kézimunkaszakkör. Húszmilliós beruházással most épül a vízmű, amely 400 családhoz juttatja el majd a vizet. A Dédász brigádjai ezekben a hetekben cserélik korszerűbbre az utcai világítótesteket. Sokan csinosítják a házakat, és újak is épülnek. Csököly ma nem egyszerűen életképes, hanem a fiatalok számára is egyre vonzóbb település. Az itt lakók közül 309-en fiatalabbak harmincévesnél. Ezekben a napokban azpnban az utcákon a szokásosnál több fiatalt láthatunk: szedik az epret, és erre még az ország másik részében munkát talált fiatalok is haza jönnek, hogy segítsenek szüleiknek. Farkas Imre tsz-nyugdíjas estefelé már harmadszor fordult eperrel megrakott kiskocsijával. — Ilyenkor az egész falu megpezsdül. Az én gyerekeim is eljöttek szedni. Nagy munka, de jö jövedelmet hoz. Aligha volna másként az egykor szegény Csökölyben száznál több autó vagy kétszázhúsz tévé. Most szépem fejlődik a tsz is, egyre többen találják meg itt a számításukat. Többen elmondták a beszélgetések során, hogy Csököly további fejlődése, lakosságmegtartó képessége nagyrészt attól függ, hogy a már elvándoroltak közül hányán találnának ismét munkát a közelben. — Gazdaságunk vezetősége szintén érzi az ezzel kapcsolatos felelősségét — mondta Balogh Imre tsz-elnök. — Ezért hoztuk létre az év elején a Nagyatádi Konzervgyárnak bérmunkát végző, negyven embert foglalkoztató melléküzemágat a közeli Gigében. Születőben levő faipari melléküzemágunk húsz embernek ad majd munkát s újabb negyven-ötven- nek az a varroda, amelyet ugyancsak az idén szeretnénk kialakítani. Az utóbbi tíz évben csaknem százötvennel gyarapodott Csököly lakóinak száma. A tsz- elnök terveit hallva aligha túlzó a jóslat, hogy a község a jövőben is megőrzi népességét. — Ez már egy másik Csököly, nem az, amiben életem nagy részét leéltem — mondta Szakács Mihály bácsi. — Jól élnek most az emberek, de azért maradt bennük valami a régiek érzéseiből. Sokan járnak gyógynövényt, gombát gyűjteni a most már a környékünkön is felnőtt, a századfordulón telepített erdőkbe... S bizony, a régi rapssc- puskák csövét sei» lepte még be mindenütt a rozsda. »íré Ferenc Ha egyszer egy művész Csököly múltját és jelenét egyetlen, idősíkokat átfogó festményen próbálná ábrázolni, a kép jellemző színe alighanem a fehér, a zöld és a piros volna. A fehér egyszerre volt e faluban a fájdalom és az öröm színe. Fehérbe öltöztek a halottaikat gyászoló asszonyok, s abból a maguk szőtte vászonból készült az újszülöttek pólyája is. A zöld az erdők színe, az erdőké, amelyre az itt élők századokon át hiába vágytak. Remér nyeik megvalósulását sokan az erdőkben — a mások erdejében — keresték. A piros a mai község gyarapodásának új lendületet adó eper színe. Kétszázhúsz család termeli itt ezt a szép jövedelmet hozó csemegét. A megye legnagyobb termelői a csö- kölyiek... A falu nevét először az 1332—37. évi pápai tized- jegyzék említi Chukl alakban. 1382-től századokon át a veszprémi püspökség birtoka volt ez a terület. A török időkben jórészt elnéptelenedett a település, kétszáz évvel később azonban már virágzó mezőváros körvonalai kezdtek kibontakozni. 1828-ban a megyében csupán Kaposvár, Szigetvár, Karád és Ber- zence volt népesebb az akkor 1625 lakosú Csökölynél. Csak gőzmalomból hat működött itt. Ezek fontos adalékai a falukrónikának. Van azonban egy kulcsszó, amelynek segítségével könnyebben megérthetjük Csököly fejlődésének alakulását, az itteni régi nemzedékek életmódját, gondolkodását. Ez a szó: erdő. A csökölyieknek nem volt erdejük, pedig valaha ez volt a könnyebb boldogulás záloga. Erdő kellett volna a mak- koló sertéstartáshoz. Ehelyett csak a kevésbé jövedelmező szarvasmarhatartással foglalkoztak. A földművelés kezdetleges volt itt még az 1800-as években is. Gondolhatnánk, főként a rossz talajadottságok miatt. Ez csak részben igaz. Az itt élőket ugyanis nemigen érdekelte a föld, a termelés. Maguk is lenézték e kényszerűen űzött gyakran hiábavaló munkát. Nem használták a máshol már elterjedt, javított hármasnyomású vetésforgót, amúgy ötletszerűen vetettek. Gyakran csak a vetés napján szántották alá az előző évi tarlót. Nem ismerték a fajtakiválasztást, a csávázást, a növényápolást. A sarlózás helyett kaszálni is csak 1850-ben tanultak meg a jákóiaktól. Silány is volt a búzájuk, az elvetett mag háromszorosa sem termett meg. Ez azonban nem is igen foglalkoztatta a csökölyi embereket; annál inkább az erdő, amelynek hasznosítására ezer leleményük volt. Már a gyermekek is jól ismerték a gombákat, a gyógy- és fűszernövényeket. Kedvelt italuk volt a nyírvíz, csemegéjük a faszeder vagy vadkörte. A fák viaszát a húsvéti tojások festésénél használták, a vadmézet és hársfateát a betegek gyógyításában. Örökké vágyott szenvedélyük volt a vadászat — azazhogy mivel nem a saját erdejükben tették: az orvvadászat. A szegényebb embereknek még puskájuk sem volt, mégis vonzotta őket az erdő. A „pásztorbujtárok” példátlan ügyességgel találták el botjukkal a vadnyulakat... A gyerekek tucatnyi csapdaállítási módot ismertek; a nyúlnak hurkot vetettek, s gyűjtötték a madártojást. A felnőtt férfiak egész orvvadász bandákat képeztek ki. Ha a csendőrség tudomást szerzett valamelyik esetről, riasztották egymást. Csupán azért tették volna, hogy több finom falat jusson az asztalra? Aligha. Dicsőség volt a rapsickodás. Kockázatos sport, amelyik az ittenieknek minden másnál több sikert adott. Rapsic tör ten etek nyoma« jártai» a T5 éves Kis baiosnénál, Kati néninél.
