Somogyi Néplap, 1983. június (39. évfolyam, 128-153. szám)
1983-06-11 / 137. szám
1 Az SZKP KB PB Qlése Javaslatok, indítványok Moszkvában ülést tartott az SZKP KB Politikai Bizottsága és megvizsgált több bel- és külpolitikai kérdést. A Politikai Bizottság tájékoztatót hallgatott meg Jurij Andropovnak, az SZKP KB főtitkárának és Averell Harrimannak, az ismert amerikai politikusnak a találkozójáról. Maradétalanul elfogadta azt az értékelést, amelyet Jurij Andropov a megbeszélésen a szovjet— amerikai kapcsolatokról adott. A Politikai Bizottság megerősítette, hogy a Szovjetunió politikájának egyik •fő iránya a békés egymás mellett élés, az egyenlő jogokon alapuló kölcsönösen előnyös kapcsolatok fejlesztése az Egyesült Államokkal. A Politikai Bizottság értékelte a Moszkvában, Manna Koivisto finn államfő hivatalos látogatása idején megtartott szovjet—finn tárgyalásokat. Megállapította, hagy a látogatás elmélyítette a Szovjetunió és Finnország közötti baráti, jószomszédi kapcsolatokat A Politikai Bizottság megvizsgálta, hogyan folyik a dolgozók kollektíváiról, e kollektíváknak a munkahelyi irányításban betöltött szerepe növeléséről szóló törvénytervezet országos vitája. Megállapította, hogy a törvénytervezet széles körű visszhangot váltott ki. A kibontakozott országos vita tanúsága szerint a szovjet emberek annak bizonyítékát látják a törvényterve- zeben, hogy az SZKP és a szovjet állam nagy gondot fordít a szocialista demokrácia fejlesztésére, az állampolgárok munkahelyi és társadalmi-politikai aktivitásának növelésére — állapította meg a Politikai Bizottság. A munkásgyűléseken felszólalók, a törvénytervezet ügyében levelet írók sok olyan javaslatot, módosító indítványt is tettek, amelyet a Legfelsőbb Tanács Szövetségi és Nemzetiségi Tanácsának törvényelőkészítő bizottságai most gondosan megvizsgálnak. A Politikai Bizottság felhívta a figyelmet arra, hogy a törvénytervezet végső formába öntése során nagyon gondosan tanulmányozni kell az állampolgárok javaslatait * rendkívüli állapot bevezetése éta fokozták a rendőri ellenőrző akciókat Képünkön: egy Lima és Ayacueho között közlekedő autóbuszon folyik az iratok ellenőrzése (Telefoló — AP—MTI—KS) Befejeződött a „Szojuz '83" gyakorlat Általános választások A Varsói Szerződés tagállamainak egyesített fegyveres erői május 30. és június 9 között „Szojuz ’83” fedőnévvel közös parancsnoki és törzsvezetési gyakorlatot hajtottak végre a Német Demokratikus Köztársaság, a Lengyel Népköztársaság és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság területén, valamint a Balti-tenger térségében, a szövetséges hadseregek és flották részvételével. A gyakorlatot Viktor Kulikov, a Szovjetunió marsall- ja, a Varsói Szerződés Tagállamai Egyesített Fegyveres Erőinek főparancsnoka vezette. A gyakorlat során a Rövid határidőre vállalunk: • épületvillamossági, villamos technológiai szerelést, villámhárító-szerelést, felújítást, érintésvédelmi mérést, szabványossági felülvizsgálatot, javítást. Energetik» Ipari Kisszövetkezet, Székesfehérvár, Jancsár u. 9—13. (80918) szövetséges Hadseregek és flották csapatainak vezetési, valamint a törzsek közötti együttműködés kérdéseit dolgozták fel. A gyakorlat szervezetten zajlott le, a kitűzött céljait elérte, a tábornokok, tengernagyok és tisztek hadműveleti-harcászati felkészítésének magas színvonalát bizonyította. Elősegítette a testvéri hadseregek magasabb szintű törzseinek további összekovácsolását, a közöttük folyó együttműködés tökéletesítését, a katonák fegyverbarátságának elmélyítését. A gyakorlaton résztvevő törzsek és jelzőcsapatok visszatérnek állandó elhelyezési körleteikbe. (MTI) Konzervatív győzelem Nagy-Britanniában Nagy-Britannia konzervatív pártja nagyarányú győzelmet aratott a csütörtöki általános választásokon. Az új parlamentben a konzervatívoknak sokkalta több mandátumuk lesz, mint az összes többi pártnak együttvéve — csaknem százzal több képviselőjük.került be, mint az 1979—Í983-as parlamentbe. A 650 parlamenti mandátumból a Thatcher-párt 396- ot, a munkáspárt 210-et, a szociáldemokrata—liberális pártszövetség 23-at szerzett meg. • A választásra jogosultak 72,6 százaléka szavazott. Több, mint 43 százalékuk a konzervatívokat, 28 százalékuk a munkáspártot és majdnem 26 százalékuk a két középpártot .ajándékozta meg bizalmával. Ez a szavazati arány a mandátum-megoszlásban nem tükröződik vissza. A nem arányos brit rendszerben a szociáldemokraták és liberálisok a munkáspárténál csak fél millióval kevesebb szavazatukkal a Labour által megszerzett képviselői helyeknek mindösz- sze egykilencedét szerezték meg. A nem arányos rendszer és és a megosztott ellenzéki szavazatok együttes következményeként a konzervatív párt az 1979-esnél 1,6 százalékkal kevesebb vokssal is óriási mértékben növelni tudta mandátumait. Neil Kinnock, a munkáspárt egyik vezetője — akit máris Michael Foot lehetséges utódaként emlegetnek — négy okkal magyarázta pártja nagy vereségét. Az első a három évvel ezelőtti pártszakadás, a jobb- és baloldal éles elválása; a második a belső vitáknak az igazi „harci kérdések” propagandájára gyakorolt kedvezőtlen hatása; a harmadik az a „hódolatteljesség”, amelyet a tömegek válságos időszakokban az erőskezűnek tetsző vezető (Margaret Thatcher) iránt éreznek; a negyedik a Michael Foot, munkáspárti vezér ellen folytatott lejárató kampány. A győzelem utáni első nyilatkozatában Margaret Thatcher azt ígérte, hogy „felelősségtudattal és alázattal” lát neki a kormányzati munkának. A második, taktikus jelző annak az igénynek ment elébe, hogy legyen az óriási parlamenti többség birtokában is nagyvonalú”. Szerinte pártja azért győzött, mert „világos politikát folytatott és világos célt követett, s következetes volt a végrehajtásban”. NATO-tanács A brüsszeli álláspontot megismételték Pénteken délután — a tervezetthez képest jcétórás késéssel — véget ért a NATO- tanács kétnapos párizsi ülésszaka. A tanácskozáson résztvevő külügyminiszterek, múlt heti brüsszeli ülésén elfogadott álláspontot, amely szerint a NATO-or- szágok kormányai ragaszkodnak a rakétatelepítés megkezdéséhez, ha a genfi tárgyalások nem vezetnek eredményre. Mivel maguk a NATO-kormányok is tudják, hogy a rakétatelepítés kilátása milyen aggodalmakat ,és tiltakozást vált ki a közvéleményben, a záróközleményt egy olyan bevezetéssel egészítették ki, amelyben tárgyalási készségüket hangoztatják, hogy ezzel csökkentsek a kedvezőtlen hatásokat. Az ülésen megvitatták a kelet—nyugati gazdasági kapcsolatok kérdését is. A francia külügyminiszter szerint elfogadták azt a francia álláspontot, amely szerint a NATO nem alkalmas hely á kelet—nyugati kereskedelem megvitatására, csak olyan eseieKoen lehet erről szó, amikor „közvetlen biztonsági erdekek” io- rognak kockán. A külügyminiszterek. ismét megerősítettek, hogy harmadik országok (értsd: Franciaország és Nagy-Britannia) atomfegyvereiről a NATO-tanács szerint nem lehet szó a tárgyalásokon, azokat nem lehet figyelembe venni az egyensúlyi mérlegben, mint ahogy az atomhordozó repülőgépeket sem. Világszerte tovább tart a felháborodás a Dél-Afrikai Köztársaságban néger hazafiak ellen a napokban hozott halálos ítéletek miatt. Képünkön; Oliver Tarabo, az Afrikai Nemzeti Kongresszus elnöke az etiópiai fővárosban sajtóértekezleten beszél a pretoriai rezsim terrorinlézkedéseiröl. A fajüldöző bíróságok a napokban végeztették ki á szervezet három aktivistáját (Telefotó — AP—MTI—KÜ) A Somogy Áruház csak egy napig a csurgói művelődési házban június 14-én (kedden) 9—18 óráig 30 % engedménnyel ajánlunk ágyneműt, műszál takarót, szőnyeget, paplant, abroszt és falvédőt, férfipizsamát, pólót, ingeket, férfi- és női kötöttárut, bevásárló-, divat- és válltáskákat. \ fentieken kívül olcsó és engedményes árukból válogathat a helyszínen. (81024) Olasz választási kampány Álláspontok Kiélezett politikai és szociális légkörben zajlik Olasz- országban a június 26—27-i rendkívüli választást megelőző kampány. A szakszervezetek felhívására nemrég 14 millió ipari dolgozó sztrájkolt, tiltakozásul amiatt, hogy a gyáriparos-szövetség (confindustria) nem hajlandó megújítani a kollektív szerződéseket, azzal együtt sem, hogy elvileg kötelezettséget vállalt erre a „mozgó- bérslkálárói” januárban megkötött megállapodáskor. Enrico Berlinguer, az OKP főtitkára szerint a gyáriparos-szövetség jobbra akarja fordítani a kormányrudat. „Provokatív agresszivitással” vádolta meg a finánctőke vezető köreit, s magatartásukat összefüggésbe hozta a választásokkal. Az olasz politikai felállásra jellemzően a polgárság vezető ereje, a kereszténydemokrata párt (DC) parlamenti képviselőnek jelölte Guido Car- lit, a gyáriparosok egyik legmarkánsabb egyéniségét, aki jelenleg a közös piaci álla- ■ mok gyáriparos-szövetségének elnöke, sokáig pedig a conündusria elnöke volt A DC Cirvaco de Mita főtitkár vezetésével „megújho- dott modem” pártként igyekszik szerepelni a választók előtt. Választási programnyilatkozatában teljes mértékben felkarolta a confindustria törekvéseit, azt, hogy a bérek leszorításával és a munkanélküliség növekedése árán is racionalizálják a termelést (Itáliába» jelenleg csaknem kétmillió a munkanélküliek hivatalosan elismert száma.) A DC meg akarja őrizni relatív többségét s ezzel megtartani a kormányfői posztot, amelyet jelenleg Fanfara tölt be ügyvezető miniszterelnökként. A keresztes pajzs pártja felajánlotta a szocialista pártnak, hogy a választás után újítsák fel kormányszö vetsé-. güket, a továbbra is a kommunisták kirekesztésével irányítsák Olaszországot. Az Olasz Szocialista Párt (PSI) Craxi vezetésével Milánóban olyan választási Kiáltványt fogadott el, amelynek értelmében nem zárják ki a koalíciós együttműködés felújítását a DC-veL Azzal együtt sem, hogy programjukba átvették az OKP számos követelését, különösen a „társadalmi igazságosságra" vonatkozóan. (Programjukat maga Berlinguer is baloldalinak minősítette és azt mondta róla, hogy „közel áll a kommunistákéhoz”). Craxiék mindeddig elutasították annak gondolatát, hogy az OKP-vai fogjanak össze a „demokratikus alternatíva” jegyében. Feltételezhetően arra törekednek, hogy mindenekelőtt saját pártjukat erősítsék meg a szavazáson, minél több voksot „szedjenek el” az OKP elől, s így saját „alrtemativájukat” kényszerítsék rá az OKP-ra. A kampány idején közzétett közvéleménykutatási adatok szerint viszonylag jelentős választói tömeges (egyes adatok szerint 4-5 millióan!) bizonytalanok abban, hogy Berlinguer vagy Craxi pártjára szavazzanak-e. Megfigyelők megjegyzik, hogy a bizonytalankodók között sok olyan is akad, aki korábban az OKP- ra adta voksát. Ami az Olasz KP-t illeti, nincs könnyű helyzetben. A legutóbbi 1979. évi rendkívüli választáson 4 százalékkal visszaesett. Fő oka az volt, hogy nem tudott érvényt szerezni a „történelmi kompromisszummal” kapcsolatos programjának. Moro meg- gyilkolása uitán kifessékeiték a parlamenti többségből is. A „történelmi kompromisz- szumot” azóta a „demokratikus alternatíva” programjával váltotta fel, ez viszont Craxiék ellenállásába ütközik. Magában az OKP-ban is vannak, akik úgy ítélik meg, hogy >,elkés tek” ennek a programnak a meghirdetésével. Az OKP soraiban, különösen az északi munkásság körében bizonyos zavart okozott a pártvezetésnek a „harmadik úttal’ kapcsolatos bel- ési külpolitikája. Erre • utalt a vezetőség tagjánaK, Armando Cossuttanak az elkülönülő véleménye is. Az OKP a legutóbbi választáson a szavazatok ß0 százalékát szerezte meg, szemben a PSI 9,8 százalékával és a DC 36,3 százalékával A kisebb pártok, a szociáldemokraták, a republikánusok és a liberálisok lényegében arra törekednek, hogy megtartsák pozícióikat, s. lei ne őrlődjenek a „nagyok’ között. Az újfasiszta Olasz Szociális Mozgalom (MSI) főleg azoknak a kispolgári tömegeknek, a hangulatából próbál hasznot húzni, amelyek „kiábrándultak a pár- tokiból” és az olasz polgári demokrácia fennálló intézményi rendszeréből, hajlanak az „erős kéz politikája” felé, érvként pedig az állandósult szociális feszültséget, a -terrorizimust, a politikai instabil!tásit hozzák fel A jobboldal választási kampányában élesen ant-i- kommundsta hangot ütött meg: a szocialista országokra próbálják hárítani a felelősséget az olaszországi politikai terrorizmusért, (Bul- gáriára a pápa elleni merényletért), s a „vörös veszély, a szovjet terjeszkedés és a nemzetközi terrorizmus,, elleni harc szükségességere hivatkozva igyekszik igazolni az „eurorakéták” küszöbön álló telepítését. S. E. A Somogyi Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság alábbi feliratú bélyegzője elveszett SOMOGY ERDŐ- ÉS FAFELDOLGOZÖ GAZDASÁG Kaposvár, Bajcsy-Zs. a. 81. Tel: II 48» MNB 390—12807 ZSELICI ERDESZETE Anyagbeszerzés Használata: 1983. május 39-tól érvénytelen! (222408) A SIÖ ÁRUHÁZ felvételre keres eladókat, árukiadó pénztárosokat, árumozgatókat és rendészeti dolgozókat, Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet az áruház Igazgatójánál, Siófok, Szabadság tér 5. (S08ST)