Somogyi Néplap, 1983. június (39. évfolyam, 128-153. szám)

1983-06-10 / 136. szám

NATO =■ Pár/zsf tanácskozás Az egység nem hiánytalan Eredménytelen tárgyalások Bécsben Shultz amerikai külügyminiszter is Luns, a NATO íőtitkára útban a ta­nácskozásra (Teieíotó — AP—MTI—KS) A NATO pári­zsi tanácskozása „a szövetség egy­ségét és elszánt­ságát” kell hogy tükrözze — han­goztatta csütör­tökön megnyitó beszédében Jo­seph Luns NATO főtitkár. Az At­lanti Szövetség 16 tagországának külügyminiszterei a Kleber sugár­úti nemzetközi konferenciaköz­pontban kezdték meg idei első ta­nácsülésüket. Pierre Mauroy francia minisz­terelnök üdvö­zölte az egybe­gyűlteket. Luns megnyitó beszédében cél­zott arra, hogy ez az egység még­sem hiánytalan. „A tagországok problémái és ér­dekei különbö­zőek” — mon­dotta, hozzáté­ve : bízik ab­ban, hogy az érdekközösség végűi tudatosodik, mert „a biztonságot mindegyikük­nek csak a szövetség együt­tes erőfeszítése szavatolhat­ja”. A miniszterek az első nap két jelentést vitattak meg. Az egyik a kelet—nyugati gazdasági kapcsolatok kor­látozásáról szólt, és arra a végkövetkeztetésre jutott, hogy gazdasági tilalmakkal nem lehet számottevően be- fólyásolni a Szovjetunió kül­politikáját, ráadásul a tilal­mak kárt okoznak a nyuga­ti érdekeknek is. A másik azt vizsgálta, történt-e vál­tozás az elmúlt fél évben a szovjet külpolitikában. Uffe Ellemann-Jensen dán kül­ügyminiszter, a NATO-ta- náes soros elnöke szerint nem következett be lénye­ges, legfeljebb hangsúlybe­li változás a Szovjetunió nemzetközi politikájában. A miniszterek azt mondot­ták, hogy Afganisztánban és Lengyelországban „lénye­gében nem változott a hely­zet”. A NATO szerint mindkettő olyan kérdést je­lent, amely „akadályozza a kelet—nyugati kapcsolatok javítását”. A madridi európai bizton­sági találkozón a NATO ér­tékelése szerint — amint El- lemann-Jensen kifejtette — „valamivel közelebb került az eredményes befejezés le­hetősége”. De a nyugati or­szágoknak — mondták —■ ragaszkodniuk kell módosító indítványaikhoz. A semlege­sek határozat-tervezete, ame­lyet a Szovjetunió és a szo­cialista , országok többségé már változtatás nélkül elfo­gadott, a NATO szerint csak „kis javításokkal” fogadható el. Megelégedéssel nyugtáz­ták végül az első ülésen a NATO-külügyminiszterek azt, hogy a williamsburgi he­tes csúcson a biztonsági kérdésekről kiadott közös nyilatkozatban Japán is el­fogadta Washington és a NATO álláspontját • • • A ktil úgy miniszteri ta­nácskozással párhuzamosan ülést tartott a NATO — eurorakétakérdésekhen il­letékes — különleges tanács­kozó csoportja is, Richard Burt amerikai külügyi ál­lamtitkár elnökletével. Az ülésen ismételten elvetették, hogy a közép-hatótávolságú Közeledik a rámádén, a mohamedánok böjti hónap­ja. A szent ünnep előtt Irak ismét fegyvernyugvást java­solt Iránnak, ám az ajánla­tot Teherán azonnal vissza­utasította. Amiből logikusan következik, hogy a jó ideje elfelejtett jelzővel felruhá­zott háború reménytelenül folytatódik. Persze használ­hatunk más jelzőket is. Kí­vülről szemlélve nemhogy értelmetlennek, hanem tel­jességgel őrültnek tekinthető ez a szomszédháború, amely­ben mindkét hadakozó csak iszonyatos veszteségeket szenvedett, s a világon sem­mit nem nyert. Mert az majd három év után világos, hogy katonai győzelmet egyik fél sem tud kicsikarni. Irak villámháborús tervei a belpolitikai küzdelmei miatt meggyengült Irán legyűrésé­re már a háború első hó­napjaiban szertefoszlottak. A lassan kicsikart győzelem ábrándja is a múlté, ám Irán sem képes felülke­rekedni, annak ellenére, hogy másfél esztendeje támadás­ban van, s a háborúzás ja­va mar iraki területen zaj­lik. Önmagában az még logi­kus lenne, hogy mint hábo­rúra kényszerített fél, Tehe­rán nem hajlandó megfelelő SOMOGYI NÉPLAP kompenzálás nélkül bekét kötni. De hát kárainak gaz­dasági és politikai kiegyen­lítését már számtalanszor ajánlották az Irak mellett álló arab államok. Bagdad is kész lenne messzemenő engedményekre. Teherán mégsem enged, mert, úgy­mond, ragaszkodik a mai bagdadi rendszer felszámo­lásához. Ami viszont hallat­lan egy béketervben, hiszen saját bukására aligha köte­lezheti el magát egy hata­lom. A képtelen feltételek hát­terét sokat kutatják mosta­nában az iraki—iráni hábo­rú megfigyelői. Vannak olyan vélekedések, hogy a teheráni vezetésnek otthoni ügyeiben jó szolgálatot tesz a nemzeti egységet erősítő háború. Csakhogy ennek ellentmond az az iszonyatos teher, ame­lyet a gazdaságilag ugyan­csak válságban evickélő Iránra ró ez a rétestészta­harc. Eltérésekkel ugyan, de nagyjából áll ez Irakra is. Politikai presztízs és számí­tás, vallási és ideológiai megfontolások kusza töme­ge teszi befejezhetetlenné ezt az ádáz háborút, amelybe mindkét ország gazdasaga lassan belerokkan. A józan észre apellálnak mindkét tu- sakodónak a közvetítők, de annak győzelmét folyton meggátolja az ezernyi ellen­téttől táplált politikai en­gesztelhetetlenség. Kérdés, hogy még meddig. A, B» a tóm eszközök egyensúlyá­ban számításba vegyék a francia és angol rakétákat A NATO számára ez a szov­jet igény „elfogadhatatlan és nem képezheti megállapo­dás tárgyát” — közölte Búrt, aki megismételte Wa­shington közbenső vagy át­meneti megoldásra tett ja­vaslatát: egyenlő számú robbanófej a közép-hatótá­volságú hordozóeszközökön „globális alapon” (tehát fi­gyelembe véve az Ázsiába telepített eszközöket is) „méltányos, katonailag je­lentős és ellenőrizhető meg­állapodás” keretében. Nem szólt viszont a repülőgépek kérdéséről. Egyes nyugat-európai kor­mányok — így a holland — nem tekintik automatikusnak a telepítések megkezdését abban az esetben, ha Géni­ben nem születik megállapo­dás, hanem még egyszer meg akarják vitatni a kér­dést, hogy a telepítést elfo- gadhatóbbá tegyék közvéle­ményük szemében. Wa­shington azonban ellenzi ezt. A különleges tanácskozó csoport egyben „sajnálkozá­sát” fejezte ki a szovjet kormány május 28-i nyilat­kozata kapcsán, amely el­lenintézkedéseket helyezett kilátásba a telepítések meg­kezdése esetére. Eredménytelenül zárult csütörtökön Bécsben a kö­zép-európai fegyveres erők és fegyverzet kölcsönös csökkentéséről folyó tárgya­lássorozat 340. plenáris ülé­se. A tanácskozáson felszó­laló Lubomir Sopov bolgár nagykövet felszólította a nyugati országok képviselőit, hogy a vég nélkül emlege­tett létszámvita helyett összpontosítsák figyelmüket a szocialista országok leg­utóbbi jaavslatában foglal­takra, amely egyértelmű el­képzeléseket tartalmaz a csökkentés nyomán kialakí­tandó közös haderőszintre, a mindkét oldalon megmaradó szárazföldi és légierők állo­mányára. Ha mindkét fél 700 000 főben állapítja meg a térségben tartandó száraz­földi erők, illetve 200 ezer főben a légierők csökken­tett létszámát, akkor értel­metlen tovább arról vitázni, hogy most mekkora kontin­gensek állomásoznak Közép- Európában. A haderőcsökkentési tár­gyalások következő teljes ülését egy hét múlva, jövő csütörtökön tartják. (MTI) Portugália Beiktatták az új kormányt Tegnap délután leteti« a hivatali esküt Portugália új kormánya. A Mario Soares. vezette Szocialista Párt (PS) és Carlos Mota Pinto Szo­ciáldemokrata Pártjából (PSD) létrejött koalíció az 1974-es fordulat óta az or­szág 16. kabinetje. Az új kormány abszolút többséggel — 176 képviselő­vel — rendelkezik a 250 fős parlamentben; programját tíz napon belül terjeszti a törvényhozás elé. A miniszteri tárcák meg­oszlása : szocialisták — a kormányfővel együtt — 9, szociáldemokraták 5, függet­lenek 2. Miniszterelnök: Mario So­ares (PS), miniszterelnökhe­lyettes és hadügyminiszter: Carlos Mota Pinto (PSD). — A PS—PSD kormány- koalíció — a portugál nép akarata ellenére — a jobb­oldalnak a hatalomba való visszatérését jelenti — hang­súlyozza az Intersindical szakszervezeti központ köz­leménye. A legnagyobb por­tugál szaluszervezet — mint a közlemény megállapítja — minden eszközzel harcolni fog a dolgozók érdekeiért, az áprilisi vívmányok védelmé­ért. , • • • Antonio Rama l ho Eanes portugál államfő csütörtökön hivatalosan beiktatta a Ma­rio Soares vezette új kor­mányt. Megkezdődtek a választások Angliában Tegnap iartolták Nagy-Britanniában az idő előtti parla­menti választásokat. Képünkön: a Konzervatív Párt veze­tője, Margaret Thatcher — férje és fia társaságában — szavazatának leadása után nyilatkozik az újságíróknak Nagy-Britanniában csütör­tök reggel 7 órakor megnyi­tották a szavazóhelyiségeket. A nap folyamán lezajló általános választások tétje a parlament megújítása. A 650 képviselői hely megszer­zéséért több, mint 2500 je­lölt verseng. A nagy pártok — a kon­zervatív párt, a munkás­párt és a szociáldemokrata— liberális koalíció — vala­mennyi választókerületben jelöltet állítottak. A csütör­tök reggel nyilvánosságra hozott közvélemény-kuta­tások a Margaret Thatcher vezette Konzervatív Part­nak változatlanul igen nagy, 18—20 százalék körüli előnyt jósoltak. A Kaposvári Tejüzem fölvesz — férfi és női segéd­munkásokat, — öltözőőrt, valamint — automatikus mosó- kőzpont-kezelct Jelentkezés az üzem termelési vezetőjénél, Kaposvár, Izzó u. 2. sz. (222399) A Mlnisítertináes megtárgyalta Szélesebb vállalati jogkör Jóllehet az üzemi balese­tek száma az utóbbi években csökkent, tavaly még így is 124 ezren sérültek meg. Ez arra figyelmeztet, hogy a gazdasági vezetőknek és a szakszervezeteknek az eddi­gieknél is többet kell ten- niök a dolgozók testi épségé­nek és egészségének védel­méért — állapította meg a SZOT elnöksége, amelynek jelentését csütörtöki ülésén a Minisztertanács is megtár­gyalta. A munkavédelmi helyzet javításáért- ma a vállalatok felelőssége sokkal nagyobb, mint néhány esz­tendővel ezelőtt, de a mi­nisztériumoktól és az érin­tett főhatóságoktól is többet követelnek a jogszabályok, mint azelőtt. 1979 végén ugyanis megszűnt az általá­nos balesetelhárító és egész­ségvédő óvórendszabály, amely a munkavédelmet érintő valamennyi fontosabb teendőt előírta, helyette a mindenkori helyzetnek meg­felelő hatósági intézkedé­sekre a kormány a minisz­tereket hatalmazta fel, a munkavédelmi műszaki elő­írásokat a technika fejlődé­sével lépést tajtva most már szabványok írják elő, a helyi adottságoknak megfe­lelő munkavédelmi szabá­lyozás pedig a vállalati ve­zetők joga és kötelessége. A Minisztertanács mostani ülésén éppen azt vizsgálta, hogy ezek a módosítások ho­gyan váltak be, s mely te­rületeken milyen feladatokat kell még megoldani. A Minisztertanács megál­lapította, nogy az új köve­telményeknek megfelelő mi­nisztériumi rendelkezések mégjelentek, felgyorsult a munkavédelemmel kapcso­latos szabványosítási mun­ka, s elkészültek a vállala­tok munkavédelmi szabály­zatai. is, A munkahelyeken most már a szociális tervhez kapcsolódó munkavédelmi terveket is készítenek, ame­lyek jól beváltak, s jónéhány üzemben — ahol erre az adottságok megfelelőek — műszeses méréseken alapu­ló munkavédelmi terveket készítenek a legkorszerűbb, tudományos megalapozott­sággal. E tervek végrehajtá­sának egyik legjelentősebb eredménye, hogy az elmúlt két esztendőben az ártalmas termelési tényezők hatásá­nak kitett félmillió dolgozó közül mintegy 200 ezernek javultak a munkakörülmé­nyei. Kevesebb helyen ve­szélyezteti a dolgozók egész­ségét a zaj, a vibráció, a kisgépesítés a nehéz fizikai munkát is szűkebb körre szorította vissza. Még ma is sok azonban a zajos munka­hely, sok műhely levegője szennyezett, széles körben tovább kell javítani a mun­kahelyek megvilágítását és újabb erőfeszítések szüksé­gesek a nehéz fizikai mun­ka további csökkentésére. Viszonylag szerény anyagi eszközökből is meg kell te­remteni a feltételeket a dol­gozók egészségének, testi ép­ségének védelmére. A SZOT kezdeményezése nyomán előrelépés tapasztal­ható az egyéni védőfelszere­lések gyártásában, beszerzé­sében és alkalmazásában, bár a helyzet még így sem kielégítő. Ez év elején meg­kezdődött azoknak a védő­ruháknak a gyártása, ame­lyek a korábbiaknál méret- tartóbbak, és erősebb igény- bevételre is alkalmasak. A Prometheus Tüzeléstechni­kai Vállalat megbízásit ka­pott a légzésvédő felszerelé­sek szervizének megszerve­zésére, ennek azonban meg csak az előkészületed történ­tek meg. Több egyéni védő- felszerelésből továbbra is hiányok vannak. Tavaly pél­dául nehezen lehetett hozzá­jutni lángmentes, illetve a sav ellen védő ruhákhoz, közúti védőruházatokhoz. Egyelőre nem történt előre­haladás az ipari lánckesz­tyű gyártásához szükséges láncszövet hazai gyártásá­ban, így ebből a ’ fontos vé­dőeszközből hiányok tapasz­talhatók. A SZOT elnökségé­nek jelentése helyesléssel ál­lapítja meg, hogy az ipari miniszter intézkedési tervet dolgozott ki az országos tar- goncajavító hálózat meg­szervezésére, az ezzel ka p­csolatos társulások létrehozá­sára, a javításhoz szükséges alkatrészek előteremtésére. Az elhatározott tennivalók megvalósítása megkezdő­dött. Az Oxigén- és Dissous Gázgyár gondoskodott m ipari gázpalackok biztonsá­gának növeléséről, a palac­kok javításáról, átalakításá­ról. A biztonsági szabályzat előírása’'nak nem megfelelő ipari gázpalackok aránya a korábbi 99 százalékról más­fél százalék alá csökkent. Á SZOT Munkavédelmi Tudományos Kutató Intézete számc* új eljárást és beren­dezést dolgozott ki a dolgo­zók biztonságának növelésé­re- Ide sorolható az új tí­pusú tűzjelző központ, az iOi. nizációsi füstérzékelő, több­féle korszerű porleválasztó berendezés, zaj- és rezgés­csökkentő berendezés, Ezek az új eredmények a bizton­ságosabb munkakörülmé­nyek megteremtésén kívül importtermékek helyettesí­tését és egyes cikkek kon­vertibilis exportját ia lehe­tővé teszik. A vállalatok vezetői gon­doskodjanak a munkavédel­mi jogszabályokban és sza­bályzatokban foglaltak érvé­nyesítéséről. A miniszterek számoltassák be a vállalati vezetőket munkavédelmi te­vékenységükről, értékeljék komplex módon a felügyeleti ellenőrzések során szerzett tapasztalatokat A Miniszter­tanács rámutat, hogy minden területen fokozott figyelmet kell fordítani az üzemi bal­esetek és foglalkozási meg­betegedések, ezen belül is a halálos, a súlyos és tömeges balesetek állandó mérséklé­sére, a munkakörülmények tervsezerű fejlesztésére, * meg kell követelni minde­nütt az alapvető munkabiz­tonsági feltételek megterem­tését. MTI) Értesítjük a lakosságot, hogy Szenlmihályhegy községben épített 20 kV-os vezeték és TR. állomások 1983. június 13-án feszültség alá kerülnek. A fenti idő­ponttól a berendezések érintése tilos! DEDÁSZ Üzemigazgatóság, Nagykanizsa , (81020) Értesítés Tájékoztatjuk az utazókat, hogy a szezonforgalomban, 1983. június 11-től a SiÖFOKl HELY! JÁRATOKON s felszállás és jegyváltás módja a járműveken és a megállóhelyeken elhelyezett tájékoztatók szerint MEGVÁLTOZIK. VOLÁN 13. SZ. VALLALAT KAPOSVÁR (222415) II végtelen háború

Next

/
Thumbnails
Contents