Somogyi Néplap, 1983. június (39. évfolyam, 128-153. szám)
1983-06-29 / 152. szám
Tűspiros és barna A szájrúzs divatja A szájrúzs használatának hosszú históriája van. A nők a szájuk színezésének módját már a régi kínai császárok és a japán szamurájok korában is ismerték. Dél- Amerikában a maják, inkák és az asztékok művészi fokon művelték a sminkelést. Az antik Rómába Egyiptomból és Görögországból jutott el a szájfestés divatja, Kö- zép-Európában azonban csak e század tízes éveiben jelentek meg az első szájrúzsok. A Revlon cég hozta divatba a színes szájrúzsok és a hozzá hasonló színű körömlakkok együttes használatát. 1955 táján megjelentek a „csókálló” rúzsok. 1960 után már szinte minden kozmetikai cég a színtartó és szájvédő rúzsok sok-sok fajtáját dobta piacra. A tizenöt-hatvanöt éves korú nők nyolcvan százaléka használ rendszeresen szájrúzst Természetesen a divat befolyásolja a rúzs színét Ezen a nyáron például a tűzpiros és a barna színű rúzsok vezetnek. A jó rúzs színtartó, fényes, elfedi a szájat (és esetleges hibáit), nem. kenődik el, nem sötétedik meg, és nem töredezik. A rúzs alkotóelemei a következők: A viasz a szájrúzs alapját képezi, és biztosítja a szükséges tartósságát és tapadását. Az olajok és zsírok (többnyire ricinusolaj) biztosítják a rúzs kenhetŐ6é- gét A nedvességhordozók és egyéb kiegészítők, mint például a protein, kollagének és fényvédő anyagok adják a rúzs védő hatását. Á' színező anyagok biztosítják a rúzs színét, amely gyakran változik a divat szerint A tartósítóanyagok megakadályozzák, hogy a rúzs megromoljon, avas legyen. Az il- ‘ latanyagok a benne lévő anyagok nyers illatát kellemessé teszik. . A nők többsége szívesebben használ csillogó, színtelen szájvédő rúzsokat, mint matt rúzst. Igen kedvelt és divatos lett az úgynevezett szájfény, mely védi a szájat a kiszáradástól és fényessé, csillogóvá teszi az ajkat, anélkül, hogy megváltoztatná a száj természetes színét. Ajánlatos a szájfényt a színes rúzs fölé felkenni, amely tartósabbá és csillogóbbá teszi a szájrúzst. Jól rputat ha a szájfényt egy milliméterrel a színes rúzsnál szélesebben visszük fel a szájra, így mintegy fényes kontúrral kihangsúlyozzuk a száj formájának vonalát. Együnk több salátát! Már az Ókori görögök, rómaiak is ismerték a salátát és. nagyra becsülték. Plinius leírásaiban, Apicdus híres szakácskönyvében is találunk saláta-recepteket. Előételként vagy ételek ízesítésére, de leginkább étvágygerjesztésre használtálk. A salátákról a régi magyar szakácskönyvek is gyakran tesznek említést, mint például a híres kassai Szaka ts Mesterségnek Könyveteké je (1753), melyben a következő salátafélékkel találkozunk: cikórta, turbolya, kerti saláta, továbbá lapulevélből készített „torsa-salá- ta”, ugorteasaláta. A saláták számos fajtája mai konyhánkban feledésbe merült, de mostanában újra előtérbe kerülnek. A legegészségesebb a nyergen fogyasztott, gyenge növényből készített saláta, melyből a vitaminok szinte teljes egészükben a szervezetbe jutnak. A párolást ott alkalmazzuk, ahol orvosi előírásra kerülni kell az erősen rostos ételek, fogyasztását; a párolás ugyanis fellazítja és megpuhítja a rostokat. A salátákhoz többnyire közönséges ételecetet használnak. Ezt sokan alma- vagy borecettel helyettesítik. Kevés sőt, tejfölt, mazonézt kefirt, joghurtot, feketeborsot és egyéb salátafűsizert szoktak ízesítésre használni. Mindenki saját ízlése és igénye szerint dúsítsa, ízesítse a sa- latalevet, amit a jól megmosott és felszeletelt salátákra öntenek. Sokan kedvelik az olajat, mely finom ízt ad a salátának. A cukrot lehetőleg kerüljük, enélkül jellegzetesebb ízű lesz. A galátalevet, ha nincs benne dúsíítóanyag (kefir, tejföl stb.), szűrjük le, és tiszta üvegben, lezárva tegyük a hűtőszekrénybe, ahol egy-két napig eltartható. • Néhány saláta-recept: 0 SOMOGYI NÉPLAP Nyári fejessaláta A jól megmosott, az erős és sérült levelektől megfosztott salátát ecetes-sós lében megforgatjuk. Meglocsolhatjuk kevés tejföllel, és díszítésül negyedekre vágott főtt tojással rakjuk tele a tetejét. Majonézzel is készíthetjük, hígíthatjuk tejföllel, tejszínnel, ízesíthetjük citromlével, borssal, mustárral, tetejét pedig jól megmosott és apróra vágott petrezselyemmel szórhatjuk be. Sültpaprika saláta Vastaghúsú zöldpaprikát esuimájával együtt — mosás után — a tűzhely sütőjében megsütjük. A forró paprikát hideg vízibe mártogatjuk és a héját leszedjük. Tálra rakjuk, kevés gyenge salátalével és kevés olajjal meglocsoljuk. Fél óra múlva tálalhatjuk, de előbb paradicsomszeletekkel díszítjük. Vegyes vitaminsaláta Vörös vagy fehérkáposztát, kevés sárgarépát, néhány fej gyenge retket (lehet vékonyan szeletelt téliretek is) nagylyukú reseelővel felaprítjuk és kevés apróra vágott vöröshagymával elkeverjük. Olajjal elkevert salátalével öntsük le, és a tetejére apróra vágott zöldpetrezselymet hintsünk. Nyers céklasaláta Lehámozott céklát reszeljünk le, és sós-ecetes lével locsoljuk meg, belekeverhetünk kevés tejfölt vagy joghurtot is, így simábbá, tei- tebb ízűvé válik. Izét javíthatjuk kevés reszelt tormával. Zellersaláta A zellert megmossuk, karikára vágjuk, és ecetes-sós vízben nem egész puhára pároljuk. Szűrés után gyenge salátalében hagyjuk kihűlni. Készíthetjük aknával is: lereszeljük az almát és a zellert, majd nyersen joghurttal, mézzel, citromlével és olajjal keverjük, és tálaláskor salatalevéleí díszítjük. Vegyes nyárt zöldsaláta Zöldborsót, zöldbabot karalábét, karfiolt, burgonyát sós vízben megfőzünk, es az egészet, óvatosan elkeverve, salátástálba helyezzük. Sűrű majonézmá rtássat öntjük le, és frissen szeletelt szép zöldpaprikával vagy paradicsommal díszítjük. Kelbimbós saláta A kettévágott nyers kelbimbót kevés sóval, reszelt fokhagymával elkeverjük, és 10—12 órán át hűtőtérben pihentetjük, majd salátalével leöntjük. Jogi tanáQmmk A háztartási alkalmazott nagymama Egy idős házaspár érdekes problémára hívta fel a figyelmemet. Elmesélték, hogy mindig együtt laktak a fiuk* kai. Először azért, mert az anya még orvostanhallgató korában is szerető gondoskodással akarta körülvenni a „gyereket”. Hadd legyen neki könnyű az élete az egyetemi évek alatt. Aztán meg helyet adtak' a korán nősülő fiú családjának is. Hamar jött a két unoka. És bár a fiatalok külön háztartást vezettek, elkelt a nagymama dolgos keze, különösen az unokák gondozásában. Az idősödő asszonynak semmi munka nem volt terhére, amit a gyerekeiért vállalt. Csak akkor döbbent rá, hogy nem gondoskodott öreg napjairól, amikor a fiatalok (sok év múlva) a -saját otthonukba költöztek. Üres lett, nélkülük a ház, de a nagymama már nem tudott munkát vállalni, nyugdíjszerző éveket gyűjteni, mert időközben öreg és beteg lett. így azután ottmaradtak ketten férje kis nyugdíjára. A fiatalok segíteni akarják őket, de nem szívesen fogadják el tőlük. Inkább aziránt érdeklődnének, hogy azokra az évekre, amíg a nagymama vezette a fiatalok háztartását, nem fi- zethetnének-e utána biztosi- " tási díjat, hogy valamicske nyugdíjat mégis kapjon. Esetünket azért ismertettem részletesen, mert nagyon sokan vannak (lasonló helyzetben. Az a jogszabály, amiről ők hallottak, csakugyan létezik, de rájuk már nem alkalmazható. Elkéstek a kérelmezéssel, no meg a „szolgálati idővel” egyébként is baj van. Van lehetőség arra, hogy az egyenesági rokonok szolgálati időt szerezzenek úgy, hogy családjuk háztartását vezetik. Akkor is, ha külön lakásban laknak. A heti munkaórák száma el kell, hogy érje a 24 órát. És a munkáltatónak be kell jelentenie háztartási alkalmazott rokonát t a társadalom- biztosítási igazgatóságon. Utána társadalombiztosítási járulékot kell fizetnie. Kik azok a családtagok, akik háztartási alkalmazottKis trükk — nagy kendővel Kevéspénzö WatakVk figyelmébe ajánljuk ezt a gyorsan elkészíthető kánikula-blúzt, amelyhez csupán egy 190x190 cm nagyságú négyszögletes kendő szükséges. Anyaga bármilyen nyári maradék kelme vagy olcsó karton, selyem, batiszt lehet. Akát két darabból is ősszegépelhetó, csupán körül be kell szegni. A megkötés módja: 1. A kész kendő két régét elől, a mell fölött egyszer (nem csomóra) megkötjük. 2- Ezután, a két kendő-' csücsköt hátravisszük és a nyakunkban csomóra kötjük. S. Most ar. alsó kendőréle- gekef a derekunk fölött elöl ként bejelenthetők? A gyermek, az unoka, a szülő, a nagyszülő, valamint a házastársnak az előzőekben felsorolt rokonai. A munkáltatónak a vele egy lakásban lakó és háztartásában dolgozó felsorolt 'hozzátartozójára csak akkor terjed ki a biztosítás, ha a rokon érvényes munkaszerződés alaPján Végzi a munkát. És a munka felvételének időpontjában már van szolgálati ideje. Általában itt a 35. életévüket betöltött emberek kerülnek szóba. Nekik legalább 10 év előzetes szolgálati idővel kell rendelkezniük. Ha a háztartási alkalmazott nem lakik a munkáltatóval egy lakásban, akkor a biztosításhoz ezt az utóbbi feltételt nem kívánják meg. De még együttlakás esetén is lehet felmentést kérni a szolgálati idő megszerzése alól a társadalombiztosítási bizottságtól. Gyakorlatilag a családtagoknak ez a biztosítása olyan esetekben fordul elő, amikor a dolgozó házaspár kisgyereke mellett a házastársak valamelyikének az anyja elvégzi a szükséges háztartási munkát. De találkoztam már olyan megromlott egészségű (de le nem százalékolt) asszonnyal is, aki szívesen szerzett volna még néhány szolgálati évet idős anyja-apja háztartásának vezetésével. Munka- szerződés kötése esetén ennek nincs akadálya. Az ehhez hasonló helyzetben lévőknek érdemes a társadalombiztosítási igazgató- tósághoz fordulni. Dr. K. É. keresztezzük (mindenhol szépei behúzkodjuk a keletkező ráncokat), és hátul középen ezt i* megcsomózutttk. Megfázás melegben Ha valaki a hidegben megfázik, az természetes. A lehűlt szövetek vérellátása — helyi ellenállása — romlik, és a szinte mindenhol jelenlévő kórokozók megtelepedve — főleg a nyálkahártyákon — kialakítják azt a kórképet, amit hurutnak nevezünk, E tünetek nyáron is előfordulhatnak. Lehetnek olya körülmények, amelyek a test bizonyos részeinek a lehűlését okozzák. A túlmelegedett szervezet verítékezéssel hűti magát, amikor a testfelületre jutott izzadtság légnemúvé válik s elpárolog. Ehhez a fizikai folyamathoz komoly hőmeny- nyiség, ’ kalória szükséges. Túlmelegedés esetén ez megkönnyebbülés, de bizonyos hőmérséklet alatt károsodás következik be, mert a testrész lehűlését okozza. Ha az izzadt ember hűvös helyiségben, pincében, befüggö- nyözött szobában hűtőzködik az a nyári hurutok kialakulásának egyik lehetősége. Ha valaki komoly átázás miatt lucskos ruháját kénytelen a testén megszárítasi, a betegség akkor is szinte biztosra vehető. Csakúgy — mint ha valaki kimelegedve, esetleg kiizzadt testtel a vízbe ugrik. Gyakori oka a nyári megfázásnak az úgynevezett légvonat, vagy egyszerűen a huzat. Ez a légmozgás (ahogyan egyébként a szél — még a nyári szél is!) a testfelületről ellöki az ott mar kissé felmelegedett levegőt, lehűti az alatta levő testrészt. No de az igazság kedvéért meg kell említeni, hogy főleg csak a huzatérzékeny szervezeteknél. Nem mindenki huzatérzékeny,, és ezért mondják az Ilyenek, hogy csak a kötözködő öregek találmánya. Pedig nem az! Nyáron rövidujjú köny- nyü inget és blúzokat viselhetünk. De ha az idő — önmagát is megcsalva — olyan hőmérsékleti változásokat hoz, amik a megszokott határokat túllépik, akkor ébredjen fel a józan ész, és a kalendáriumtól függetlenül olyan ruhadarabokat vegyen mindenki elő, ami a körülményeknek megfelel. Ugyanez vonatkozik a hűvös munkahelyen dolgozókra, a vizen élő emberekre. Meg persze a gondatlanokra és a könnyelműekre is. Dr R. ÍL A SOMOGY ÁRUHÁZBÓL ajánljuk Bakfis szabadidőruha 510 ft kétrészes strandruha 479 Ft-tól 485 Ft-ig, női rövidujjú trevira pulóver 180 Ft, pamut póló 145 Ft, férfi rövidujjú ing- pulóver 325 Ft, férfi nyári kalap 89 Ft, férfi színes alsó 68 Ft. #113«) Már csak 4 napig! Színes televízió, Sens Uranus televízió, M 2405-ös orsós magnetofon, nagy árengedménnyel kapható a Somogy megyei Iparcikk-kiskereskedelmi Vállalat barcsi, nagyatádi és balaton-parti szaküzleteiben. A DfiLVTfiP Vállalat 1 autódaru-vezetőt, építőipari nehézgépkezelői szakvizsgával, kaposvári telephelyre. 1 vontatóvezetőt, kaposvári telephelyre. 1 „CD” vizsgával rendelkező gépkocsivezetőt, fonyódi telephelyre. 1 „C” vizsgával rendelkező gépkocsivezetőt, kaposvári telephelyre, Jelentkezés: DÉLVJÉP, Kaposvár, Raktár u. 18.; szaiUtaai csoportvezetőnél. (81043)