Somogyi Néplap, 1983. június (39. évfolyam, 128-153. szám)
1983-06-29 / 152. szám
Üi se if/ ffyőffymEsrekh&x Hogyan fejlődik az orvostudomány? NYÍLT HETEK Városépítési kiállítás Kaposváron Hat városban rendez nyílt heteket a Magyar Urbanisztikai Társaság a nyáron. Az első Kaposváron van: tegnap délelőtt a Killián György Ifjúsági és Úttörő-művelődési Központban nyílt kiállítás a város- tervezés, a város- rendezés és a városépítés témakörében. A társaság dél-dunántúli csoportja a tervezővállala- tok közreműködésével a megújuló városok építészeti arculatáról és a hagyományokról tanácskozást szervez; Kaposvár — a rendezvény házigazdája — lehetőséget adott arra ia, hogy a megyeszékhely lakossága bekapcsolódhasson a tervek kialakításéba. Két évvel ezelőtt épp e helyen, a Killián György Ifjú- * sági és Úttörő-művelődési Központban*a VI. ötéves terv előkészítése előtt lehettünk szemtanúi a városrendezési, -fejlesztési, városépítési terveknek: hatvanötezer látogató volt kiváncsi a megye- székhely fejlesztésére, sokan mondtak véleményt, közülük több észrevétel megfogalmazódott a VI. ötéves terv végső kialakításában. Erre utalt megnyitójában dr. Kovács Ferenc, a városi tanács elnöke. A kiállítás vendégkönyve rendhagyó: a bejegyzések, a lakosság véleménye fontos döntések meghozatalát szabályozhatja. A kiállítás július 7-ig lesz nyitva. Ezeken a napokon a városi tanácson telefonüzenet-rögzítő is működik; tizenöt órától tizenkilencig a 11-048-as számon tehet bejelentést a lakosság a városfejlesztéssel kapcsolatosan. A kiállításon a családiházépítés került előtérbe, emellett a belváros rekonstrukciója szerepel hangsúlyosan. Bereczk Sándor negyvenNapjainkban, a tudományok rohamos fejlődésének korában a közvélemény megkülönböztetett figyelemmel főidül az orvosi diszciplínák felé. Hazánkban jelenleg is több száz, alapvetően az ellátás javítását célzó témán dolgoznak a kutatók. A költségvetésből és más forrásokból a VI. ötéves terv időszakában több mint egymil- liárd forint áll a szakemberek rendelkezésére, emellett a tudománypolitikai bizottság rendszeresen finanszírozza az öt orvosegyetemen folyó ígéretes kutatásokat, s megfelelő anyagi támogatásban részesülnek a 13 országos intézetben, valamint az egyes kórházakban végzett — a betegségek diagnosztizálásának és gyógyításuk biztonságát növelő — vizsgálódások, kísérletek is. Az orvos- tudomány jelenéről, távlati fejlődéséről beszélgettünk dr. Vizi E. Szilveszter egyetemi tanárral, a Magyar Tudományos Akadémia Kísérleti Orvostudományi Kutatóintéze-. tének igazgatóhelyettesévei. — A statisztikában világszerte azok a halálokok szerepelnek az első helyen, amelyek összefüggésbe hozhatók századunk második felének technikai fejlődéséiül. Mit tehet ez ellen az egészségügy?, — Az orvostudomány rendkívül gyorsan fejlődött az utóbbi néhány évtizedben, sikerrel küzdötte le a heveny fertőző betegségeket, képes elhárítani a sebészeti katasztrófákat, megszüntette a tuberkulózist mint népbetegséget; most olyan problémákkal kell szembenéznie, amelyeknek előidézője többnyire maga az emben. A motorizáció, a mozgásszegény életmód, a túltápláltság, a mértéktelen dohányzás és alkoholfogyasztás, a nyugtató ék serkentő gyógyszerek felelőtlen használata, más káros jelenségek mellett, szükségessé teszi, hogy a gyógyítás- ban-megelózésben legyünk figyelemmel a fölerősödött környezeti, társadalmi hatásokra ... Az egészségügy az ezredfordulóig fontosabb lesz, s ez elsősorban a szűrések és a felvilágosítás alkalmainak bővítésében, kiterjesztésében Impozáns látvány a várnai kikötő hatalmas mólója, a közelben horgonyzó hajók, a rakodópart monstrum darui. Miután a város utcai kertvendéglőinek egyikében megpihentünk, északra indulva örömmel tapasztaljuk: az országút szinte mindvégig a tengerpart kanyarulatait követve vezet Druzsbába és Aranyhomokra. Az utóbbi központja — az Internaeio- Kaü Mtalio — busszal mintnyilvánul meg. Minderre az 1972-es egészségügyi törvény megalkotásakor gondoltak, így az abban foglalt célok 2000-ben is érvényesek lesznek, azaz a magyar egészségügy követendő stratégiája változatlan. — Említette a gyógyszereket. Talán nem túlzás azt állítani, hogy a gyógyulni vágyó emberek mind többet, olykor csodákat is várnak az új készítményektől. Lesz- nek-e a mainál hatásosabb gyógyszerek? — A helyzet és a tennivaló meglehetősen bonyolult Egyfelől napi feladat a meglévő gyógyszerekkel való ésszerű gazdálkodás: a fogyasztás orvosilag indokolt és szükséges szintre csökkentésével ugyanis a következő 10—15 évben 5—8000 kórházi ágyat szabadíthatnak föl. Ugyanakkor a magyar egészségügynek az is érdeke, hogy folyamatosan fejlessze a gyógyszerkutató bázist, keresse azokat az új vegyülete- ket, amelyek gyógyszerekké fejlesztve sikerrel alkalmazhatóak a legkülönbözőbb betegségek terápiájában. Jó úton járunk; a becslések szerint 1085 körül megismerjük a receptorok elvi fölépítését, 1990-ig a receptorrendszerre vonatkozó részletesebb ismeretek is a birtokunkban lesznek. Ez roppant fontos, ugyanis a receptorok olyan enzimkomplexek, Illetve más molekulacsoportoic, amelyekhez egy-egy adott gyógyszer speciális módon kapcsolódik. A kémiai szerkezet és a biológiai hatás közötti összefüggésre vonatkozó információs anyagok 1985-ig annyira felgyüíamle- nek, hogy ezt követően már általános érvényű törvények megfogalmazására is számíthatunk. Ezzel megnyílik az út az egyes betegségeket speciálisan, célzóttabban, azaz hatásosabban, eredményesebben gyógyító készítmények előállításához. — Az orvosbiológiai kutatások, különösen az alapkutatások nemzetközi jellegűek. E téren észlelhető leginkább a nemzetközi munkamegosztás. Hogyan veszünk ebben részt? — Legfontosabb feladataink közé aoroljuk a nemzetközi együttműködésben, elsősorban a KGST-ben folyó kutatásokat A baráti szocialista országok orvostudományi intézetei közötti sokoldalú kutatási együttműködés további szélesítését célozzák azok a szakértői ajánlások, amelyek rögzítik a közös kimunkálásra javasolt kutatási főirányokat, kijelölik a koordináló intézeteket. Feladatunk elsősorban az együttműködés tartalmi javítása A tökésországokkal folytatott tervszerű orvostudományi együttműködések koordinálásánál és szabályozásánál egyik alapvető szempont, hogy azok összhangban legyenek a hazai kutatásokkal ».. Rendkívül összetett feladatról van szó: a megelőzés, Illetve a gyógyítás érdekében 36 szakorvosi és 6 gyógyszerészi diszciplínát tartunk nyilván. A kutatásban a differenciálódás még erőteljesebb, mivel az elméleti és a klinikai kutatásokban egyaránt lehetővé vált a jelenségek törvényszerűségeinek mélyebb megismerése. — Természetesen nemcsak a kifejezetten tudományos eredmények hasznosítása javíthat a társadalom általános egészségi állapotán. A jelentős, széles körű életmódbeli változások: a dohányzás mérséklése, az észszerűbb étrend, a fizikai tevékenység fokozásának eredményeként például az Egyesült Államokban, Ausztráliában és Üj-Zélandon nagymértékben csökkent a koszo- rúér-elmeszesedés okozta szívbetegségben elhal álozot- tak száma. Ha meggondoljuk, hogy nálunk szív- és érrendszeri betegségek a halálozások több mint feléért, a rokkanttá nyilvánítások negyven százalékáért felelősek és hogy a belgyógyászati osztályokon, az alapellátásban gondozottaknak ugyancsak negyven százalékát ezek a betegek teszik ki, nyilvánvaló, hogy a helyzet javítása nem képzelhető el kellő társadalmi összefogás nélkül. tekben szinte mindenütt van szőlő és sok gyümölcsfa. Ki- sebb-nagyobb hétvégiházak is láthatók. Aranyhomokon motorcsónak röppenti magasba, a tenger fölé a vállalkozó kedvű ejtőernyősöket, s ha itt esteledik ránk, ne a helybeli Szirén szállóban keressük a rulettkaszinót, mint ahogy azt a Bulgáriáról szóló útikönyv említi. Egy ismerős elbeszélése szerint ugyanis a druzsbai Várna hotelben van. A belépéshez ötletéi és kem'ény valuta szükségeltetik (csupán a belépő személyenként 2 dollárba kerül), s a kifejezetten élményt gyűjtő külföldiek közepes szerencse esetén 100 nyugatnémet márkával akár fél óráig is játszhatnak — ha mértéktartóan kockáztatják zsetonjaikat. 6. tanulság. A rulett nevű hazárdjáték helyett, állítólag, érdemesebb lottózni, legalábbis annak, aki nyer, s 6 nyerőszámból négyet eltalálva csaknem teljesen ellensúlyozza rulettveszteségét. Persze az Operába is el lehet menni. Ottjártunkkor Verdi-opera és Lehár-ope- rett egyaránt szerepelt a műsoron. Az összes lehetséges élmény begyűjtése után kitűnő volt másnap a friss tengervízben fürdőzni — 20 r—21 lukoetxak isáaziek a parton —, majd napozni a strandokon, hallgatva a tenger moraját, netán kagylót, csigaházat gyűjteni. Szárnyashajók suhannak el partközeiben, teherszállító hajók érkeznek Várnába s indulnak onnan távoli óceánokra ... Kellő pihenés után újabb lehetőség a közeli hangulatos Balcsik városka megtekintése, s az attól két kilométerre, a Mária román királynő által épített 36 hektáros, sokkertes királyi nyaraló fölkeresése. A sziklakertek fölött karcsú minaret magasodik, s a kilátóteraszon két hatalmas kőtrónus. Ha a legendának hihetünk, valamennyi arra járó turista szerelmesként tér haza. A hiedelem szerint ugyanis az, aki e trónusokba beleül, szerelmes lesz. Nos, elvétve előfordul, hogy valaki nem ül le egy pillanatra megszakítva sétáját a Bolgár Tudományos Akadémia mai botanikus kertjében, ahol a rózsa- vagy a kaktuszkertben sok-sok, növényritkasagot láthat. 7. tanulság. A tájékozatlan turisták némiképp könnyelműek, hiszen a trónusokba beülve nem tudhatják előre, hogy merre visza útjuk: rózsa vagy kaktusz fele? Mindkettő tövises ... .Vészéiyleien viszont a kollárom évig volt a város építészeti főmérnöke, mai szóval főépítésze; az ő 1925-ben lefektetett elképzelései napjainkban valósulnak meg. Előrelátó volt, jól prognosztizálta a jövőt. Vajon a ma építész« is így terveznek? Erre a városépítészet ad majd választ; de számos kérzeli Szép-fok. A Nősz Ka- liakra, az északi bolgár partvidéknek a tengerbe legmesszebbre — két kilométernyire — benyúló foka. Az egykori erődítményen sokat „vitatkoztak” — stratégiai pontról lévén szó — a világ- történelem erre megforduló népei. A szó szoros értelmében szédítő látvány nyílik arról a 70 méterre a tenger fölé emlekedő. rétegesen váltakozó vörös és fehéres sziklás magaslatról, amelyet csupán néhány méter széles földsáv köt össze a szárazfölddel. A félszigeten fehér kőből faragott, obeliszkre hasonlító, nőalakokból álló szobor- kompozíciót láthatunk: egymás hajába kapaszkodó lányalakok elevenítik meg 40 fiatal bolgár szűz legendáját. Eszerint egy török vezér rabul ejti őket, s a lányok — szabadulni akarván — hosszú hajfonataikból készítettek kötelet, hogy leereszkedjenek a magaslatról. 8. tanulság. Ha az előzőekből nem következik is, de a vendéglőben érdemes megkóstolni a jellegzetes előételt: felszeletelt natúr uborka és paradicsom, pici tiagyma, mindez sájttal megszórva és étolajjal ízesítve. Kitűnő. Tengerpart, napfény, sok látnivaló,' élmény — ez jellemzi a várnai, aranyhomoki vagy druzsbai üdülést, amelyre tíz nap, de ennél több is nagyon kevés. Mégis amikor repülőgépünk a Ferihegyi repülőtér betonján landolt, nagyszerű érzés járt at bennünket; itthon vagyunk. Vjtaszcfc Zoltán désiben feleletet kapunk a kérdésre a következő napokban a szakmai tanácskozásokon is. A kiállítás vitaindító beszámolónak is tekinthető a város fejlesztésének útjáról. A belváros rekonstrukciója, a sétálóutca kialakítása, a környék egyes házainak a felújítása, az Április 4. utca foghíjas keleti oldalának beépítése, az új igazgatási központ kialakítása az idei kiállítás központi témája. A tervek közszemlére kerültek, ám a lakosság kevésbé jártas a tervezői elképzelések olvasásában: épp ezért, szükséges leit volna magyarázó leírásokkal ecsetelni, mi lesz a sorsa például a Május 1. utca 21 -es háznak, amelynek átalakítására három terv is készült. A tervpályázaton Lörincz Ferenc és Cáts András terve kapott első díjai (A döntés még nem született meg.) A lakosság véleménye megoszolhat a három terv között: a pályadíjas terv városrendezési, városfejlesztési információs központ létrehozását javasolja helytörténeti kiállítással, klubbal. A másik terv a földsizint átalakításával átjáró építését tartja célszerűnek a közigazgatási központtól a sétálóutcába. A harmadik terv a ház lebontásával számol, s egy modem épületet képzel a régi helyére. A családiház-építőknek típusterveket, építőanyagokat kínál a kiállítás. A De&eda fejlesztési programjába is bepillanthatunk. Ma délelőtt tiz órakor a Killián György Ifjúsági és Úttörő-művelődési Központban a megújuló dél-dunántúli városok építészeti arculatáról és a hagyományokról hangzanak el előadások. Ezeket vita követi. Csütörtökön délután öt órakor a csalédi- ház-épátés helyi lehetőségeiről tartanak tájékoztatót a kaposvári szakemberek. H. B. SOMOGYI NÉPLAP G. R. A BOLGÁR TENGERPARTON Rendhagyó útirajz tanulságokkal egy fél óra. S ha már Aranyhomokra érkeztünk és megcsodáltuk az üdülőszállók sokaságát — újabbak is épülnek —, érdemes gyalogosan fölkeresni a közeli „indiánfalut”, majd az erdőn át kiépített ösvényen az aladzsai monostor mészkősziklába vájt celláit, sziklatemplomát, re- metebarlangjait. E túrához némi bátorság szükséges, ha az üdülő takarítónője előtte azt közli, hogy a várnai rádió szerint aznapra eső várható. J. tanulság. Mivel a szikrázó napsütést egyetlen bárányfelhő sem zavarta meg, bízvást állíthatjuk, hogy a hazai meteorologiai előrejelzések hitelessége nem rosszabb a tengerpartinál... Feltétlenül említésre méltó Várna és a környékbeli üdülőövezet irigyelni való tisztasága, de' nem feledkezhetünk meg a tengerparti út két oldalán levő kiskertek rendezettségéről sem. E kér-