Somogyi Néplap, 1983. június (39. évfolyam, 128-153. szám)
1983-06-03 / 130. szám
Kubai és külföldi diákok a Kubai Kommunista Párt havannai pártbizottságai előtt tüntetésen tiltakoznak az amerikai kormány Kubát fenyegető kijelentései ellen (Telefotó — PL—MTI—KS) Egyiptom—Szudán Mestontsi há Ellenzők tanácskozása A héten fejezte be alakuló ülésének vitáit Egyiptom és Szudán közös törvényhozása, a Nílus-völgyi parlamentnek nevezett, hatalom nélküli testület Kartumban. A vitáik további ülésekhez vezetnek majd — és kitudja: talán egyszer a meghirdetett célhoz, a föderációhoz is. A parlamenti jegyzőkönyvekből a kíváncsi értesülhetett arról, hogy a bankügyleteknek az iszlám felfogás szerinti értelmezéséről volt szó. Szóltak a közös beruházásokról is, amelyek az integráció csíráit — a szó szoros értelemben — öntözgetik Szudán határmenti Donkala tartományában, További közös vállalkozásokat terveznek. Döntöttek a két ország közti határforgalom megkönnyítéséről. Egyszerűsítik az állami adminisztrációt mindkét oldalon, — és probléma nélkül házasodhatnak össze a két ország .állampolgárai. Május óta egyébként, elvben, közős utazási okmányok is léteznek, a „Nílus-völgyi kártya”. Az első igazolványokat Mubarak egyiptomi és Nimeri szudáni elnök vette át ünnepélyesen Kartumban. Igaz, hogy eddig útlevéllel is gyakran utaztak egymáshoz. A szudáni vezetés abba a törpe kisebbségbe tartozott az Arab Ligában, amely nem szakított Camp David után a közel-kelet kolosszusával. A majdnem kilenc éve létező egyesítési tervek tehát a megvalósulát útján vannak. „Többé nem halogatjuk” — ez volt a jelszó, amikor Mubarak nemrég Kartumban együtt ünnepelte Dzsaafar Nimerivel a szudáni államfő hatalomra kerülésének évfordulóját, Ntmeri harmadik hatéves elnöki megbízatásának kezdetét, és a Nílus-völgyi parlament keresztelőjét. Mubarak szudáni látogatását a legtöbb közel-keleti elemzői Nimeri megtámoga- lásának tekintette, a dolog erkölcsi értelmében mindenképpen, és katonai érteimében is némiképp. Az ötvenhárom éves katona politikus főtiszti váli-lapjaira nagy terhek nehezülnek. Még nem állítja senki, hogy Szudánban kitört az újabb észak—déli polgárháború, amely 1972-ig a két országrész Addisz Abeba-i megbékéléséig, a szakadás rémét idézte föl az országban. Decemberben azonban déli csoportok északi arab kereskedőket öltek meg. A hatóságok közönséges marta- lócokat emlegettek. A múlt hónapban megerősítették, hogy Szudán déli tartományi székhelyen és egy másik városban katonai zendülés tört ki. A hatóságok azt mondták, hogy külföldi eredetű felforgatás félrevezetett eszközeiről volt szó. Líbia és Etiópia az ügyeletes bűnbak. Szudáni állítás szerint, amit egyetlen elfogulatlan szemlélő sem fogad el, de fenntartás nélkül semmiképpen sem, Líbia fegyvert ad el a szudáni kormányellenes erőknek. Ezt Etiópián keresztül, egy csádi korridoron át juttat állítólag el. De az izraeli sajtó is megírta, hogy nemzetközi fejlesztési ügyekben illetékes tisztviselők és keresztény misszionáriusok a felkelők táborában, éppen olyan fegyverfajtákat láttak, amelyek a szudáni hadseregben honosak. Közfelfogás szerint Szudán azt szeretné, ha a nyugati országok, és a konzervatív arab államok mélyebben a zsebükbe nyúlnának a külföldi beavatkozás rémképére. A Nílus-völgyi parlament katonai vetületét Kairóban nem is titkolják. Februárban ez a dimenzió az amerikaiakkal bővült ki: a gyorsreagálású erőkhöz tartozó Awacs repülő radarállomá- sok Kairó mellől szálltak fel, hogy egyiptomi személyzet közreműködésével („az egyiptomiak csak tanulták a műszerek használatát” — közölték a piramisok tövében) — szudáni—líbiai határt fürkésszék. Egyiptom állítólag készenlétbe is helyezett alakulatokat Aztán a válság, mert voltaképpen nem is létezett, csöndesen kihunyt A fekete etnikum, természeti vallásoknak és a kereszténységnek hódoló törzsek lakta Dél-Szudán békéjét valójában a krónikus gazdasági nehézségek zavarják, amiken a kapkodó és következetlen kormánypolitika nem tud úrrá lenni. Nem Legalább középfokú képesítéssel rendelkező építőmesteri előkészítőt és épületbádogos szakmunkásokat fölvesz a Kaposméröi Építőipart Szövetkezet (gosew annyira külföldi adósságának méretei (8 milliárd dollár), mint inkább teljesítőképességének korlátái miatt Szudán gyakorlatilag csődbe jutott. A kényszerintézkedések, az élelmiszerekre is kiterjedő behozatali korlátozások főleg a déli tömegeket sújtják. Legutóbb elrendelték, hogy a déli seregtestek katonáit északi szolgálattételre vezénylik. Csakhogy a déliek katonái szinte csak névleges zsoldot kapnak. Megélhetésüket az biztosítja, hogy együtt vannak a családdal, főidet müveinek és állatot tenyésztenek a törzsi kötelékben. A döntés növelte a dél-szudáni feszültséget, zendüléseket robbantott ki, s parancsmegtagadásokhoz vezetett. Ehhez járul, hogy Nimeri az eddigi közös déli közigazgatási rendszert harmas tagolású adminisztrációval váltja fel. A délen, többségben, levő dinka törzsbeliek felhánytorgátják Nimerinek, hogy a keleti és nyugati egyenlítői tartomány leválasztásával valójában meg akarja osztani az országot. Egyiptom nem kér a zűrzavarból, és ezért segít ahol tud. Gazdaságilag azonban maga is támogatásra szorul. Nem tudni, miilyen katonai ígéreteket kapott Nimeri Mubaraktól, ha egyáltalán kapott De is^nerve azt, hogy milyen nehéz ebben az esős évszakban erősítéseket küldeni Dél-Szudánba, egyesek azt találgatták, hogy szállítójárművek, helikopterek szerepelnek Nimeri be vásárlóid táján. Vízváron 1983, június S=áo (hétfőn) 19 órai kezdettel EDDA MÜVEK koncert lesz (•0953) Á LEMP KB a határozatai A LEMP Központi Bizottsága e heti, 12. ülésén elfogadott és csütörtökön nyilvánosságra hozott határozatok leszögezik, hogy a LEMP továbbra is hű marad a kilencedik, rendkívüli kongresszus irányvonalához, következetesen megvalósítja a harc, a megegyezés, a szocialista megújulás politikáját. Legfontosabb feladatként a munkásosztállyal való kapcsolatok megszilárdítását jelölik meg. Minden párttag kötelessége, hogy elszánt harcot folytasson a szocialista Lengyel- ország belső és külső ellenségeivel szemben, hogy a párt eszmei és politikai konszolidációjának, egységének elmélyítésén munkálkodjon. Következetesen fel kell lépni a demagógiával, az opportunista megnyilatkozásokkal szemben, függetlenül attól, hogy azok revizionista, vagy dogmatikus álláspontokból erednek-e — mondják ki a határozatok. A párt az alapvető politikai kérdésekben, a kormány társadalmi és gazdasági döntéseinek meghozatala előtt mindig is konzultálni fog a dolgozókkal. A központi bizottság kötelezte a politikai bizottságot, hogy dolgozza ki a párton belüli konzultáció elveit és módszereit A párttagok fontos feladatai között sorolják föl a határozatok a szakszervezetek, a munkásönkormányzati szervek tevékenységében való aktív részvételt, a gazdasági reform következetes végrehajtásáért folytatott tevékenységét, az ifjúság nevelését, valamint a hazafias nemzeti újjászületési mozgalom munkájában való közreműködést. A dokumentumok külpolitikai része elítéli a fegyverkezési hajsza fokozására, a konfrontációra törekvő imperialista politikát, egyben a LEMP következetes támogatásáról biztosítja a Varsói Szerződés tagállamai, köztük a Szovjetunió által tett békekezdeményezéseket. Jasszer Arafat, a PFSZ VB elnöke, az El-Fatah palesztin szervezet vezetője a múlt hét vége óta a helyszínen, Libanonban tájékozódik a mozgalomban felszínre került ellentét kiterjedéséről, és megoldásának lehetőségeiről. Damaszkuszi palesztin források szerint Arafat igyekszik megelőzni minden olyan végleges lépést, amely az egész PFSZ-t gyengítő következményekkel járhat, s kész lenne arra is, hogy visszahelyezze korábbi tisztségeikbe az előzőleg leváltott katonai parancsnokokat. Abu Majzer, a PFSZ VB szóvivője szerdán Damasz- kuszban azt hangsúlyozta, hogy az El-Fatah a palesztin mozgalom gerince, s bármi is történjék ebben a szervezetben, az kihat az egész mozgalomra. A május 21-én kibontakozott zendülés hívei főleg a Libanonban élő palesztinok közül kerülnek ki. Ez Musza Avadnak, az El-Fatah libanoni képviselőjének szerdai bejelentéséből derül ki. Musza Avad maga is csatlakozott a zendüléshez. Egy Baalbekben tartott sajtóérMegsokszorozott figyelemmel fogadták világszerte Asszad szíriai elnök líbiai látogatását. Az izraeli—libanoni egyezmény után ugyanis kivételes jelentőséget nyert Líbiának és Szíriának e csúcsszintü eszmecseréje, hisz ez a két ország a megállapodás két legfőbb arab ellenzője. Kadhafi és Asszad megbeszéléseiről persze részleteket nem tudott meg a világ, de a szír államfő hirtelen vizitjének témája így is nyilvánvaló: az Izraellel mindeddig a legkövetkezetesebben szembeszálló két ország vezetőit bizonyosan a megfelelő közös fellépés, a leginkább célravezető politika lehetőségei foglalkoztatták. A jelenlegi helyzetet az jellemzi, hogy a libanoni megállapodás nyomán — a PFSZ-től eltekintve — Damaszkusz voltaképpen magára maradt az Izrael-elle- nes kcjzvetlen fronton. Egyiptom par év előtti kiválása után Libanont háborúval kény szeritették a megalkuvásra, s mindennek következtében a mindig is lavírozó Jordánia ellenállására sem számíthat nagyon a szír vezetés. Az Izrael környéki feszültség-góctól távolabb tekezleten azt állította, hogy az El-Fatah mintegy tízezer Libanonban élő tagjának többségét képviselő vezetők vasárnap a harcos katonai vonal melletti kiállásról döntöttek. A Libanonban élő palesztinok közt kirobbant vita nyomán támadásba lendül a libanoni jobboldal. A libanoni front nevű falangista szervezet szerdán egy közleményben felszólította Amin Dzsemajel elnököt, hogy tegyen lépéseket a palesztin csapatok kiszorítására az országból. Hirdetmény: A DÉDÁSZ siófoki üzlet- igazgatósága közhírré teszi, hogy Siófok, Aranypart, Kodály Z. u.-ban a 242. sz. oszloptól a 242/5. sz. oszlopig 136 fm hosszúságban közvilágítási kábelhálózatot létesített. A létesítményt 1983. június 1-én üzembe helyeztük. Ezen időponttól a létesítmény érintése Tilos és életveszélyes! Kadhafi líbiai vezető (Jobbról) Tripoliban Asszad Szíriái elnökkel tárgyalt fekvő többi arab állam zöme pedig minden jel szerint inkább a szírek meggyúrását és a palesztin kérdés amerikai recept szerinti megoldását részesíti előnyben a kemény tel-avivi politikával való határozott szembeszegülés helyett. Szíria nehéz helyzetét a közel-keleti színpadon Libia határozott kiállása csökkent- heti némiképp. Érthető, hogy a két ország közötti korábbi és jelenlegi nézetkülönbségek dacára oly fontosnak tekintik most a közös kiállást, hogy azt e rendkívüli csúcs- találkozóval is kifejezni kívánták. Valószínűleg ez az Asszad-látogatás legfontosabb eredménye, a konkrét lépésekben ugyanis nyilvánvalóan kicsiny volt Tripoliban Kadhafinek és vendégének választéka. Hiszen a libanoni állásaiban az izraeli hadsereg által mind jobban fenyegetett és provokált szíriai katonaságnak, s ez által a damaszkuszi politikának Líbia legfeljebb anyagi és erkölcsi támogatást nyújthat. De ilyen viszonyok között is létfontosságú a következetesen szembenállók összefogása. GYORSLISTA a gépkoesi-nyereménybetét- könyvek 1983. május 31-en megtartott sorsolásáról. Az Országos Taíkarékpénaptáir a g é pko esi -n y ©remény betétit ön y vek sorsolását május 31-én Budapest iii tartotta meg. A sorsolást) n azok a lfl 00© és 5000 forintos betétkönyvek vettek részt, amelyeket 1983. januar 31-ig váltottak és 1983. április 30-án még érvényben voltaik. Ezúton tájékoztatjuk az érdekelteket arról, hogy a forgiailoinban levő gépko esi-nyer«meny - betétkönyvek között vannak olyanok, amelyek szamában — nyomdatechnikai okokból — az értékeit szám előtt eggyel több nulla van, mint amennyi a jeg y - zékben szerepel. Az eredmenv megállapításánál az értékelhető számok ellőtt szereplő nullás számokat természetesen figyelmen kívül kein hagyni. A gyorsl'istia közvetlenül a. húzás után készült, ezért az esetleges számhibákért nem vállárunk felelősséget. A sorsolás eredményének pontos adatait a június 3-án megjelenő hivatalos nyeremény jegyzék tartalmazza. A jegyzék meg = tekinthető az OTP-íiókokban, a postahivatalokban és a takar ék- szövetkezetekben. A nyertes betétkönyvet vagy az azt helyettesítő „Igazolás’-t, a betétkönyvet kiállító takarékpénztári fióknál, postahivatalnál vagy takarékszövet kezelné! keli bemutatni). A gyorsllstában az alábbi rövid í téseket h asználtuk: Moszkvics 25140 — M Skoda 106 S — S Skoda \20 L — SE Wartburg de Luxe — W Wartburg Lira, - WL Polski Fiat 1£8 — F Trabant Combi Spec. — TC Trabant Lián. Spec. — T 10 000 forintos betétkönyvek % 13 007619 T 13 039765 SL 13 0313/15 WL ' 13 043605 T 13 032372 M 13 0*5610 T 13 «33707 TC 13 050160 3 5000 forintos betétkönyvek: 13 504856 SL Lo 524338 T 13 626654 T 13 5Ő611S SL 13 632986 TC 13 590233 SL 13 636031 T 13 595001 SL 13 687619 P 13 596791 W 13 640(14)9 T 13 602517 W 13 844)00* ¥ 13 813134 T 13 6443ílf r 13 81990« 9 13 HSM2 WL (66949) Pályakezdő fiatalok figyelem! A MÁV Nagykanizsai Üzemfőnöksége felvételt hirdet középiskolát végzett fiatalok számára mozdonyvezetői,. forgalmi vonatkísérői munkakörbe. A tanfolyamok kezdési ideje: 1983. július 1., 1983. szeptember I. Felvételt hirdetünk továbbá kocsirendezői és váltókezelői munkakörbe (iskolai végzettség megszabása nélkül). Bővebb felvilágosítást Nagykanizsa állomás munkaügyi csoportjánál. Telefon: 11-056 (80864) P. K. Rendőrjárat a perui főváros, Lima melletti hegyvidéken. A fegyveres erők a rendkívüli állapot kihirdetése után mindent elkövetnek a merényleteket elkövető szélsőbaloldali „Sentlero Luminoso” szervezet tagjainak kézrekerítésére (Telefotó — AP—MTI—KS) Palesztin ellentét