Somogyi Néplap, 1983. május (39. évfolyam, 102-127. szám)

1983-05-01 / 102. szám

A kftrzelesftési hullám — amely a tanácsokat, iskolá­kat, sportegyesületeket is érintette — számtalan jó és kevésbé jó tapasztalatot ho­zott felszínre. A körzetesí­tést ellenzők legtöbbször a társközségek elsorvadását hozzák fel. A sportegyesüle­tek összevonásával kapcso­latban Is vannak példák: sok egyesület sporttevékeny­sége visszaesett... Van más példa is. Igái sportjáról keveset hal­lani. Néhány évvel ezelőtt a labdarúgócsapata — amely a járási bajnokságban küzd — nem épp sportszerűségé­ről volt híres. A községi ta­nács — mint a sport állami irányítója — nem fektetett tűi nagy súlyt a gondok megoldására. Három éve azonban megváltozott a szemlélet: egységes fejlesz­tési elképzelés szerint kezd­tek dolgozni a tanácsi kör­zetben. Kilenc település tar­tozik Igáihoz, s három és fél{!) egyesület tevékenyke­dik a területen. A „fél” az Agrária SE, amely a Pata­lom és a Kaposvárhoz tar­tozó Toponár egyesülésével jött létre. — Ügy Igyekeztünk a sportegyes Öletek vezetését megszervezni, hogy felelős beosztású személyek kerülje­nek az elnöki tisztségbe. Olyanok, akik a sportért nemcsak akarnak, hanem tudnak is tenni valamit — mondja ár. Jakab József, az Igali tanács elnöke. — Igái­ban például Bokor József, a tsz termelési elnökhelyettese, Somogyszilban Nyári László tsz-einök, Magyaratádon Pintér Lajos, a tsz, az Agrá­ria SE-nél pedig Palló Ildi­kó, a tangazdaság párttitká­ra a sport első embere. Ez utóbbi egyesülettel ninas minden rendben; hozzánk is tartozik, meg nem is. A pa- talomi labdarúgók megyei bajnokságba kerülésekor egyesült a két község csapa­ta, de a kiesés után egyre in­kább a széthúzás, az egyet nem értés tapasztalható a tagság körében. A tanácsi vezetés és a járási sportfelü- gyelóség úgy látja, hogy Igái vonzáskörzetében három sportegyesület elég lehetősé­get nyújthat a könyékbeli- eknek; a labdarúgás mellett asztalíteniszezésre, sakkozás­ra, a nőknél kézilabdára vagy röplabdára biztosítunk sportolási lehetőséget. A spartakiádszámok köstül az atlétika, az asztalitenisz, a kézilabda és a sakk a nép­szerű, valamint az MHSZ irányításával szervezett lövé­szet. A három termelőszövet­kezetben és az áfésznál házi bajnokságokat is rendeznek rendszeresen. Igáiban kerül sorra minden évben a körze­ti spartakláddöntő. — A létesítményfejlesztést igen fontosnak tartjuk — folytatja a tanácselnök. — Igáiban korszerűsítjük, bő­vítjük az öltözőt. Két nagy Jó rajt és gondok között ■2* A felújított BNW TOJ A múlt év ősze óta sokáig csend honolt körülötte. Ba- láton-parti „magányában” azonban már az idei évet készítette elő. Aligha kell mondani, hogy a mai kor követelte gyilkos versenye­ken mennyire kikészülnek a versenykocsik. A sok he­lyen megcsodált BMW TOJ versenyautó is megérett a felújításra. Tóth János sze­relőtársaival rengeteget dol­gozott az autón, amely — mint az előző évben — ha az utolsó percben is, de idő­bért kész lett a rajtra. Tóth Janos és „masinája” azóta már túl van az első EB-fu- tamon. Csehszlovákiában a hegyi EB-verseny második fordulója tette próbára a versenykocsit. Stenberkben már ismerősként köszöntöt­ték a népszerű autóst az ,.Ecee homo” futamában. Tóth most is a várakozás­nak megfelelően szerepelt. Katégóriájában a második helyet szerezte meg. Az EB pontot is hozó „gruppe 6.” nyitott versenykocsik cso­portjában pedig ötödik lett, é* ez nem kevesebb, mint nyóic Európa-bajnoki pon­tot jelentett. Nem is akár­milyen mezőnyben érte el ezt a szép helyezést Har­minchat versenyzőt tudtak a verseny befejezése után értékelni, ötvenezer néző' előtt — mint várható volt, ismét az olasz Mauro Nesti győzött BMW Osellájával. A 7800 méteres pályán új csúcsot állított föl 3,9-es idővel. Tóth János ugyanott 3,30-at ment, s ez 133 km/ óra átlagnak felel meg. Mint elmondta: a hajtűka­nyarokkal tarkított pályán helyenként 220 km óra fö­lötti átlagot kellett autóznia, hogy ez az általa is jónak tartott időeredmény kijöj­jön. — Hogyan tovább? — ér­deklődtünk. — Legközelebb május 14 —15-én idehaza, Pécsen in­dulok a hegyi versenyen, ahol mindig alkalmam van a somogyi autós szurkolók előtt is bizonyítanom. Sze­retnék néhány EB-futamon is még elindulni, ha csak a szűkös anyagi lehetőségek ebben meg nem gátolnak. Mint a képén is látható, ko­csimról lekerültek a koráb­bi reklámok, eddigi mecé­násaim búcsút vettek tőlem, Ha újabbak „megszánnak”, úgy semmi akadálya annak, hogy a sikeres EB-rajtomat újabbak kövessék. i. B. vendégszobát ki kialakítunk 30 férőhellyel. Nagy szintkü- lönbségű volt a labdarúgó- pályánk, ezért most legyaiui- tattuk, elegyengettük, füve­sítjük. Várhatóan 1064 tava­szán játszhatunk rajta elő­ször. Kialakítunk a sportte­lepnél két kispályát is, az egyiket bitumennal borítjuk. Épül a műanyag borítású te­niszpálya, s még az első fél­évben szeretnénk használha­tó állapotban látni. Az igali hétközi kollégium udvarán szintén vannak sportlétesít­ményeink, ott például atléti­kai számokat tudunk lebo­nyolítani. Magyaratádon lab­dafogó hálót cseréltünk, s az iskolánál tervezzük a kispá­lya lebitumenezését. Az asz­taliteniszezésre és a sakko­zásra a könyvtárnál van le­hetőség. Somogyszilban ta­valy ülőhelyek készültek, részben felújították a pályát; bekerítették, csinosították a környéket. Az asztalitenisze­zők a művelődési házban, a sakkozók a pártházban talál­tak megfelelő otthonra. Az iskola benevezett a sportpá­lyaépítési akcióba is. Pata­lomban öltöző, fürdő és vi­lágítás is van, csapat viszont nincs, hiszen az Agrária SE a mérkőzéseit főként Topo- náron játszotta. A sportolók és a község lakói rengeteg társadalmi munkát végez­tek, hogy minél Jobb körül­mények között mozoghassa­nak. Igái rangja is kötelezi őket, hogy a tanács vezetői komo­lyan vegyék a sportban rájuk háruló feladatokat. — Körzetünkben összesen 5500 lakos él, elsődleges fel­adatunk nekik sportolási és szórakozási lehetőséget te­remteni. Emellett a hozzánk látogató üdülővendégeknek is szeretnénk mozgásteret biztosítani. Igái és környéke nem tőit be jelentős szerepet a megye sportjában. Egy láncszem csupán, amely azonban elég erős ahhoz, hogy erősítse So­mogy sportéletét. Gyarmati László n Kakoly // Csak így, egyszerűen. Nem gúnynév, hiszen szívesen viseli. A telefonban így mu­tatkozik be. Ha azt mon­dom, hogy megyeszerte is­merik, talán leszűkítem a határokat, A magyar aszta­liteniszsportban aligha akad olyan személy, akivel ne váltott volna már néhány szót. Hámori Tibor, az or­szágos szövetség főtitkára éppúgy ismerősként köszön­ti, mint a válogatott ver­senyzők. Jellegzetes, mac­kós járásával ha megjelenik egy-egy asztalitenisz-esemé­nyen a legtöbben tudják, hogy ő nem nézőként érke­zett Kakoly, alias Balogh József néhány évtized alatt összenőtt az asztalitenisz­sporttal. Most a Rákóczi utánpótlásának edzője, s or­szágos minősítésű verseny­bíró. Az egyik versenyen ott ül az asztalnál és szá­molja a poénokat, a mási­kon hátrébb húzódva szur­kol egy-egy ígérete* tanít­ványának. Nekiszegeztem a kérdést: — Mivel töltené idejét, ha nem volna a pingpong? — Akkor is ezzel, mert én feltaláltam volna — vá­laszolt mosolyogva —, mert Kakoly bármily idegfeszítő sportág mellett tette le a Á Bauxitbányász Siófokon Ma az a tapolcai NB II-es csapat látogat a Balaton- parti városba, aki ellen az ősszel balszerencsés körül­mények között veszített pon­tot idegenben a somogyi együttes. A tapolcaiak az utolsó percben egyenlítettek. Sikeres főpróba zajlott le szerdán Siófokon. A ZTE NB I-es csapata ellen a Bá­nyász 2:2-es döntetlent ért el, jó játékkal. Ezúttal is­mét nem lehet teljes a csa­pat. Pardavi megkapta a második sárga lapját Hód­mezővásárhelyen és ezért pihenésre kényszerül. A ter­vek szerint az alábbi csapat lép pályára: Horváth II. — Brettncr, Onhatisz, Olajos, Takács — Szajcz, Bódi, Be­lényesi — Szabó, Horváth /., Tieber. Csereként rendelke­zésre áll még: Málics, Riczu, Hayasi, Károlyi, Mészáros. Siófokon — érthető — biztos győzelmet várnak a Bányásztól. A MAHART BALATONI HAJÓZÁSI ÜZEMIGAZGATÓSÁG felvételre keres asztalos, hegesztő, lakatos, építőipari segédmunkásokat es általános iskolát végzett, úszni tudó, 18. életévüket betöltött férfiakat matrózi munkakörbe. Juttatások: MÁV arcképes utazási igazolvány, mun­karuha, étkezési ellátás. Vidéki férfiak részére — szükség esetén — munkásszál­lást biztosítunk. Az iskolai és szakmai képzést támogatjuk. Jelentkezni lehet: személyesen a MAHART munkaügyi' es szociálpolitikai csoportjánál. C I M : Siófok, Krúdy sétány (hajóállomás) Telefon: 10-044 (-222246) voksát, állandóan mosolyog. Még akkor is, ha gyerkőc tanítványait fegyelmezve fölcsattan a hangja. Tulajdonképpen a hát­térben tevékenykedik. Ha majd egykor valamelyik ne­veltje eljut a csúcsig, a ba­bért az akkori edző aratja le, és nem ő. Jobb esetben az egykori tanítvány nem lesz feledékeny, és megemlí­ti. Hogy az indíttatás milyen fontos a sportban, nem fel­adatom most boncolgatni. A tudatlan kis tacskókkal megszerettetni a sportot, s még inkább a rendszeres fáradtságos munkát, elis­mertetni velük a lemondást, ez egyike a legnehezebb dolgoknak. A fiatalok látszólagos szi­gorúsága ellenére rajonga­nak érte, több tucat szem­pár követi mozdulatait, megannyi fül hallgatja ma­gyarázatát. Ö maga 1952-ben került kapcsolatba az asztalitenisz­szel. Az Édosz kultúrott­hon pincéjében fölállított két asztal vonzotta akkor a fiatalokat. Soha nem ért el világrengető eredményeket. Bár Kaposvár mindig is ki­tűnő nevelője volt e sport­ág versenyzőinek. Legszebb sikerének azt könyvelheti el, hogy a Kinizsi színeiben az NB II-ben játszott. No, és egyszer megnyerte a me­gyei bajnokságot is. Csak­nem két évtizedes játékos múlt állt mögötte, amikor a fiatalok felé fordult a fi­gyelme. Edzői vizsgát tett, és kitartóan kezdte oktatni a kicsiket. Ebben az „úttö­rők” közé tartozott Kapos­váron. Bizony, kevesen vál­lalkoztak arra, hogy az alapoktól kezdve vezessék rá az apróságokat a játék fortélyaira. ... Aki úgy ra­jong a sportágért, mint Ba­logh József, annak szív­ügye, hogy egyetlen tehet­ség se kallódjon el. Így az­tán — ahogy ő mondja — inkább egy fél évig foglal­kozik a „fakezűekkel", mintsem elhamarkodjon egy ítéletet. Persze vannak olya­nok, akikről már az első alkalommal lerí, hogy erre a sportra termettek. Azokat aztán óvja, pátyolgatja ... Előbb a VBKM Vasasnál dolgozott a fiatalokkal, majd amikor a szakosztály átke­rült a Rákóczihoz, mi sem természetesebb, hogy ő is velük tartott. Hűsége közis­mert, és ez nemcsak' a ptn#- pong esetében igaz. Egykor a vaskombinátban szabadult, mint szerszámélező, és har­minc év óta ma is ugyan­azon a helyen dolgozik. Szí­vesen beszél egykori edzői­ről, elsősorban Erdész Ist­vánról és Bérdi Józsefrffl. — Én mindig Is tudtam, hogy nem vagyok eget verő tehetség, az alkatom sem volt alkalmas arra. hogy merész álmokat szövögessek. És mégis annyi szénét kap­tam a pingpongtól, hogy ezt az adósságot törlesztenem kell... Most harmincnégy gyerek dolgozik a keze alatt, újon­cok és serdülők. A legfiata­labb hat, a legidősebb ti­zennégy éves. — Az első lépés a labda­biztonság megszerzése, majd a tenyeres és a fonák üté­sek elsajátítása. Azután jön a pörgetés — folytatja szak­mai fejtegetését. Egyszóval: az alapoknál kell kezdeni. Közben árgus szemekkel fi­gyeli, kiben mennyi a tu- dásvány, lakozik-e benne ki­tartás. Balogh „Kakoly” keze alatt már felnőtt egy ígére­tes nemzedék. Soroljam a neveket? Íme: Hayden, Var­ga, Szabados, Lomniczi, Ba­lázs, Christ... Mind nála kezdtek. Ma pedig már or­szágosan is jegyzett ver­senyzők. De ott sorakozik mögöttük a második gene­ráció: Limbek, Zavagyil, Bölcsföldi vagy a serdülő Szomorú, Erdélyi, Pál. Ko­rántsem teljes azonban a lista, mint ahogy az ő nap­jai sem teljesek az edzések nélkül. Talán Varga János szakosztályelnök. jellemzése a legtalálóbb: — Balogh Jóskák nélkül nem létezhet egyetlen sport­ág sem. Mind kevesebb a hozzá hasonló ember, akt nem ismer hétköznapot és vasárnapot, ha a sportról van szó. Hogy ő mikor pi­hen, nem tudom, de nem hinném, hogy évente sok szabad hétvégéje akad. Az NB I-be jutásban ott az ő keze munkája is. Az elismerésnek más jelei is vannak. Számos kitünte­tést kapott már, köztük a legértékesebb a Sportérdem- érem bronz fokozata, ame­lyet maga Buda István nyújtott át neki. A városi szövetség jelenlegi titkára, edző és versenybíró, az asz­talitenisz egyik somogyi közkatonája. Nem csinál nagy dolgokat, csupán nél­külözhetetleneket. Jutási Róbert ASZTALITENISZ VB A férfiak negyedszer is győztek Tokióban folytatódott az asztalitenisz világbajnokság, amelyen a magyar férfiak a csapatverseny során negyed­szer léptek asztalhoz, s meg­szerezték negyedik győzel­müket. Magyarország—Ko­reai NDK 5:3. A magyar férfi-válogatott szombaton még egyszer asz­talhoz lépett, mégpedig Ang­lia ellen. Jónyerék fellépését nem kísérte siker, 5:2 arány­ban vereséget szenvedtek Angliától. A ,,B” csoportban a befe­jezés előtt Japán áll az élen 5 mérkőzésből szerzett 5 győ-r zelmével, majd Magyarország következik 4 győzelemmel, 1 vereséggel, ugyanez a mér­lege Angliárak is a harma­dik helyen. KISUGÁRZÁS

Next

/
Thumbnails
Contents