Somogyi Néplap, 1983. május (39. évfolyam, 102-127. szám)
1983-05-01 / 102. szám
A fehér arany országa Mi lett az éhségsztyeppéből? Sz«-bodrodba homoksivatag látszott a gép ablakából. Közeledtünk. Induláskor Moszkvában mínusz öt fokot mértek, de amikor Taskent légikikötőjében landolt az IL 62-es, plusz húsz fokot mutatott a hőmérő, s az óra öttel előbbre járt, mint Magyarországom Jómagam először léptem Ázsia földjére. Ne csodálkozzon fiát az olvasó, ha a fölfedezés izgalma kerített hatalmába Jól tudom, nogy sok ezer magyar honfitársam megelőzött, nem akarom hát ismételgetni az éLménybeszámolók és bédekkerek mondanivalóját. Hiszem, iogy láttam, tapasztaltam olyan élet- -lensésgeket, amelyekről nem nagyon -colnak az útikönyvek. Ha tehát •ed vük tartja, tartsanak velem. l/,üresöijük együtt a teát mézédes szaitgyümölcs kíséretében, ízleljék neg képzeletben az üabég konyha emekeit, fogyasszanak velem mar- -is, közepén (mert akkor jártam ott) sngeteg dinnyét és piros paradicsomit, de ha lehet, inkább tárják széfre lelkűket egy soknemzetiségű .öztársaság lakóinak mindennapjai, : itsziködése, éle tőrömé és erőfeszíté- •'ji előtt. Aki ötven évvel ezelőtt vetődött e újra, éhemhalt. Ezért nevezték élieg sztyeppének a Szír-Darja es Amu- arja vidékét, Közép-Ázsiának e >bb sorsra érdemes területét, ahol r_ év 365 napjából 300-on süt a nap, ahol oly csekély a csapadék (egy /ben 200 milliméter!), hogy az az irópai ember számára szinte el- -pzelhetetüen Február és május kö- ött kétszer esik az eső, s azután t tőben végéig egy szemernyi sem. .5 ezen a szemet gyönyörködtető tá- ►n — ahol a tavaszi melegben la üdülés látni a Pamir hegység hó- idte csúcsait — sztyeppét és mocsa- at, homoksivatagot és terméketlen, iikes-sóe hektártízezreket hódított neg az ember. Itt él, és nem rosz- tzul; itt alapít kiterjedt családot, és ooldog; itt „szült” ipart, nem is akármilyet; és itt, a XIV—XV. század kultúrájának emlékei tövében teremti meg önmaga mai kultúráját, vonzó környezetét az üzbeg — és a Valicsev Pilmanov, a szovhoz kazah párttitkára- sajtópalota ég 36 féle nemzetiséghez tartozó- közösség. Ü zbegiszrtán területén a forrada■m előtt a lakosság 97 százaléka analfabéta volt. A feudalizmus nyo- norusagában élt a nép, betegségek . >ra tizedelte. Azt gondolom: ha varba is volt újjászületés a földön, akkor az üzbég nép és társai a uszködésben csakugyan újjászüle- ett Lenin zsenialitását emlegetik •- nemcsak a forradalom, a nernze- ségi politika kidolgozása és meg- . ui06iiása okán, hanem amiatt is, gy a világ első szocialista állama -tton segítő kezét, a fejlesztés mil- jit nyújtotta e táj lakóinak. S iogy méltóik voltak-e rá? Tettekkel unszoltak! Egyébként önmagukról neszéinek a legkevesebbet, s amikor serenységükkel találkozik az em- jer, a nagyságot fedezi föl e rokonszenves nép jeilemvonásaiban. Örök- .é töprengő útkeresést és a rátalá- ás örömét, szorgalmat, türelmet, nunkabírást, elégedett mosolyt az ircok ráncaiban a legkisebb siker . ián is ... Ma már nehéz elképzelni, hogy aiaha csupán néhány kézműves — a mi fogalmaink szerint „kóceráj” izem működött ezen a főidőn. Es nőst a köztársaságban 1666 nagy ár és vállalat, csak Taskent me- ,ye ben (egyébként 13 megye és 156 látás van az Üzbég Szocialista Köziét töltöttem, nem várhattam ki a vetést, de jói tudom: ötven-hatvan centiméter magasán vízzel árasztják el a földeket, különben semmi sem teremne meg... A gazdaságok minden négyszögölét, öntözik, iszonyú munkával, fáradhatatlanul. Így teremtettek virágzó mezőgazdaságot. Hallatlanul megbecsülik öregjeiket. A gazdaságok házait életük ’végéig ingyen lakhatják. A mezőgazdasági dolgozók nyugdíja átlag 120 rubel, s ha egészségük engedi, még ennyit kereshetnek hozzá. Napszítta, rőt szakállú arcuk, történelmi kort megélt egyéniségük fotókópiái ott láthatók a gazdaságok központjában ... Sokat beszélünk a lenini nemzetiségi politikáról, elveit jól értjük. De tudjuk-e igazán, hogyan valósul meg odakint, a gyakorlatban? A Szovjetunióban több mint száz nemzet és nemzetiség él; több mint 190 nyelven beszélnek az emberek, ezt mindenki tudja. Mégis meghökkentett, amikor elmondták: egyetlenszovhoz- ban 34 nemzetiség él együtt, megértedben, s jóllehet jövevények, szintársaságiban) 400 korszerű ipari, üzem évente hétmilldárd rubel értékű terméket állít elő... Üj városok sora született, 36—40 évesek ma, s jórészt a lelőhelyek közelében telepedtek meg. Gazdag köztársaság ez Természeti kincsednél csak az ember akarata, fegyelme, munkaszeretete és tettrekészsége értékesebb. Azt mondtam: Üzbegisztán a fehér arany országa. Hogyan iáit azzá? Micsoda hallatlan energia szabadult föl a munkásokban és parasztokban ahhoz, hogy a termékellenség földjén, ha még nem is kánaán, de virágzó, a Szovjetunióban tíz év óta élenjáró gazdaságot alakítsanak ki? Évente hatmillió tonna fehér aranyat, gyapotot termel ez a köztársaság. India és Banglades után Üzbegisztán a harmadik a világon a jutatermeléstoen. Az országban ez a táj első a selyemgubó-ter- mesztésben, de ezt is csak szerényen, „ bocsánat, hogy élek”-mo- sollyal említik. Repülőgépgyáruk világhírű, kőolaj- és gázkészletük figyelemre méltó. És ká ne tisztelné a szerény embert? Ki ne tenné a kezét tűzíbe azokért, akik nemcsak önmaguk jövőjét látják, nemcsak saját sikereik láttán örvendeznek? Számukra — s ez, higgyék el, nem dagályt* megjegyzés — az ország és az egész szocialista világ a fontos. S hogy eközben ők maguk is gyarapodnak? Elégedetten és egyre jobban élnek? így természetes ... A lakosság nagy része — legalábbis ott, ahol alkalmam voit megfordulni — „idegenből” jött. Szír-Darja megyében, a Malek-szov- hozban kérdeztem meg: ha ez a cáj csakugyan kihalt voit valaha s elpusztult mindenki, aki erre vetődött, akkor honnan vannak itt emberek? Kik építették a hatalmas majort, a múzeumot, a kultúrpalotát, a főiskolát és szakmunkásképzőt; kiktől vált termékennyé az éhségsztyeppe? A válasz egyszerű, bár számunkra meglepő volt: „Komszomol-beutaló- val” jöttek valamennyien. És most is mennek más területekre, keletebbre, ahol a természet hallatlan kincseket kínál, s várja azokat, akik a felszínre hozzák, akik közkinccsé teszik. Az „ősök” gyökeret eresztettek; utódaiknak ma már nehéz „Komszámol-beutalót” adni, mert ík is Itt akarják kicsikarni a földből azt, amit adni képes. Láttam a földeket március közepén, vetés előtt. Mintha fésűvel gereblyézték volna el őket. A Szír- Darja partjai tájékán csak egy hete a szülőföld szeretető vei. S így van ez az egész 17 milliós köztársaságban. Tudakolni kezdtem, 'hogy kik a vezetők az állami gazdaságban. Nos hát, a tények minden elméleti eszmefuttatásnál többet mondanak a nemzetiségi politikáról. A gazdaság igazgatója orosz (mellesleg a mezőgazdasági tudományok doktora) ; az igazgatóhelyettes tadzsik, a párttitkár kazah, a főagronómus üzbég, a főkertész krími kozák, a főkönyvelő koreai, a főmérnök krími tatár, a főállattenyésztő ukrán, a baromfitelep vezetője török, s a vezetésben csak azért nincs 34 különböző nemzetiségű ember, mert nincs annyi vezetői funkció (mint mondták : szerencsére ...). A nemzetiségi hagyományok, mint formák, természetesen fönnmaradtak, féltve őrzik őket De tartalmuk alapjában megváltozott, hiszen nem áJAt meg az élet... Sok a vegyes házasság, annyira sok, hogy különösebben nem is tartják számon őiket. A fiatalok — mint másutt is — egyszerűen csak megszeretik egymást. Nem érdekli — és nem zavarja — őket, ha választottjuk őse más nemzetiségből hozta magával és örökítette át hűségét érzelmi gazdagságát, munkaszeretetét. A vegyes háA barátság háza Taskcntben zasságök mögött tehát véletlenül sem húzódik vaiamiféte „politikai tudatosság”. De a politika indukálja a legtermészetesebb együttélést... A mezőgazdasági üzemekben — hadd se soroljam nevüket, ahol megfordultam — büszkék arra az emberek és értékelik, amit az elmúlt évtizedekben elértek. Az, hogy szinte minden gazdaság központjában önálló házban, több teremben mutatják be a kolhoz fejlődéstörténetét, s a múzeum vezetője rendszerint az alapító tagok egyike (nyugdíjasucént); az, hogy olyan művelődési palotásban jártam a pusztaságok közepén, amelyeknek bármelyikét szívesen látnám szűkebb hazámban; az, hogy a sportra, a zenére és általában a művészetre olyan hallatlan nagy gondot fordítanak nemcsak a városokban, hanem a gazdasági központokban is, az egyszerűen tiszteletét parancsoló. Higgyék el,' nem lelkendezem, csak értem, hogy mát jelent az emberért építeni társadalmat — nem jelszavakkal és dagalyos kifejezések áradásával, hanem tettekkel, eredményesen. Őszintén kívánom, hogy sok-sok honfitársam mielőbb győződhessen meg személyesen is mondandóm igazáról... A köztársaságban egyébként — hogy szavamat ne felejtsem — nyáron 46 fok van árnyékban. De hol itt az árnyék? Fény páztázza ezt az országrészt; fény a szamarkandi műemlékeket is, ahol sötétedéikor fényorgona világítja meg Timur Lenk hihetetlenül gazdag emlékhelyeit. De miért is írnék ezekről, amelyek közismert kincsei az egyetemes történelemnek és művészettörténetnek? Inkább beszéljünk a fővárosról, a szerencses-szerencsétlen Taskentröl, amelyre 1966-ban aggódó szemmil- liárdok vetettek fényt... Az idén — szeptemberben — kétezereves lesz ez a város. És azt hiszem, mert láttám, fiatalabb Kaposvárnál. Nem a múltját, a történeimét, hanem a ruháját, a külsőjét illetően. Pedig tragikus sorsú város. _ Nem viszem vissza az olvasót századok és évezredek történéseihez, ezek bárhol elolvashatok. Csak kérem, üljenek velem a városnéző autóbuszra, ahol Taskent főépítésze a „kalauz”, s ahol nemcsak a szavakból, hanem a látványból is kitetszik a pusztu- lás-serkentette újjászületés ... Rég láttam ilyen vonzó és szép, a természetet modern kőházai közé varázsló, levegős és megnyerő nagyvárost. Központja a regi romjain épült — egy hatalmas ország csaknem valamennyi köztársaságának összefogásával. Autóbuszunk széies utakon, sétányok között kanyargóit és láttatni engedte az ember teremtését. Mindazt, amit egy katasztrófa után alkotott... Érdekes összefüggés: a köztársasági székhely színházában egyik este műélvezettel néztem a Jean Eff el karikatúrasorozata Család az élet kezdetén A Lenin Múzeum Taskentben nyomán született balettet, Petrov művét. Abban a házban láttam, amely talán egyedül maradt állva az 1966-os földrengés idején. A többi épületet szinte mind lesöpörte lábáról a feltartóztathatatlan elemi erő. Senki sem meri mondani ma Üzbegisztánban — és mindenki tudja —, hogy „köszönet a földrengésért”. A kétmilliós város központjának rekonstrukciós terve már 1963-ban elkészült, de sem az építésre, sem a szanálásra nem jutott egyetlen kopejka. És akkor jött az elemi erő ... Mintha határvonalat rajzolt volna számara a természet: romba döntötte a belvárost. S ne vegyék zokon, hogy így mondom: nyomában másnap megjelent a „szocialista erő”. A Szovjetunió csaknem valamennyi köztársasága részt vállalt a város- építésböl. A tervek készen álltak: „csak” anyag és munkaerő kellett S most ott áll Taskent — még nem készen, de megragadó szépségével, széles sétányaival és útjaival, a népi építészet hagyományait remek motívumait átörökítő épületeivel, nemcsak az Üzbég Szocialista Köztársaság, hanem az egész szovjet nép mentalitását alkotó erejét ösz- szefogását szimbolizálva ... Elég volna megemlítenem a Lenin Múzeumot amely külső képe, belső elrendezése (magyar berendezésből készült a tárlók és termek sora) és mondanivalója szempontjából egyaránt ámulatba ejti a látogatót (1970 óta hatmillió ember járt itt). E sorok írója épp akkor vetődött oda, amikor a történelemalkotó zseni szobra alatt pionírok tettek fogadalmat ... Említhetném a képzőművészeti kiállítóterem csipkefalát, a hatalmas sajtópalotát, a köztársaság valamennyi minisztériumát befogadó épületkolosszust, a szökőkutak, kertek és parkok rengetegét, s még inkább a hatalmas lakóházakat, ahol a népi építészet átörökített díszítőelemei nem csupán a hagyomány- őrzést, hanem praktikus célokat, nevezetesen a hőség „fékezését" is szolgálják ... Szóval nem mondhatok mást:’látogassanak el Taskentba, ha tehetik; ismerkedjenek Üzbegisztán népével, meg fogják látni: érdemes ... Jómagam — tudom — szinte semmit sem mondtam el erről a csaknem két magyarországnyi köztársaságról. Nem beszéltem a nép családszeretőiéről (az átlagos gyermeklétszám öt; azaz nyolc-tíz gyerekkel dicsekszik már sok harmincöt éves apa is). Nem mondtam el, hogy miként fejlődik a lakáskultúra, hogy húsz év alatt 107 százalékkal nőtt a lakosság (az Észt Köztársaságban kettővel!), és még azt sem, hogy szeretem őket, mert igaz emberek, akiknek a forradalom óta szép múltjuk és biztató jövőjük van. Jávori Béla Napfényes Üzbegisztán ti zbég lányok
