Somogyi Néplap, 1983. május (39. évfolyam, 102-127. szám)
1983-05-06 / 106. szám
SOMOGYI ’V' ■yr•—---------- -=o ' A ; ■ , - .»»Ű * NÉPLAP Ara: 1,40 Ft XXXIX. évfolyam. 106. szám 1983. május 6., péntek Tanácsülés és „bejárás” Átadták a Siófoki Városért emlékérmeket Ülésezett tegnap a siófoki Városi tanács. Az elnökségben helyet foglalt — es felszólalt — dr. Balassa Tibor, a megyei tanács általános elnökhelyettese, valamint Tóth János, a városi pártbizottság első titkára. Dr. Gáti István a Balaton- parti város tanácselnöke at- adta a Siófok Városért emlékérmét dr. Csongrady Beta nyugalmazott körorvosnak, Tsgyud Árpád néprajzkutatónak, a Somogy megyei múzeumok igazgatóhelyettesének, valamint Pinczehe- lyi Károly hajóskapitánynak, a Manart kereskedelmi-l'orgaimi vezetőjének. Értékelték a választókerületeit közötti társadalmi munkát is es kitüntetteK az 1982-ben élenjáró brigádokat, KISZ-szervezeteket. Ezután a művelődésügyi azakigazgatasi szerv beszámolójához fűzött szóbeli kiegészítést dr. Törley Dénes, a művelődési osztály vezetője. A toböi között elmondta: ez ovouak szama tízről ti- eennegyre emelkedett, EIkö- szuit a i. számú általános iskola első nyolc tanterme az étteremmel és a sportcsarnokkal. Három tanteremmel bővítették a kisegítő iskolát, korrekciós osztályt hoztak létre és két főhivatású logopédust alkalmaztak. Szép kollégium épült Fokihegyen a kereskedelmi és vendéglátó szakmunkásta1 nulók számára, iskolájuk viszont még mindig igen mostoha körülmények között, „albérletben” működik. (Meg ebben az ötéves tervben megkezdik a szakmunkásképző intézet építését százmillió forint költséggel, s 1986-ban adják át. A beszámoló értékelte a közművelődés eredményeit is. A . tanácsülés harmadik napirendi témaja (a tanács 1982. évi költségvetésének és fejlesztési alapjának zárszámadása) után a tanácstagok bejárták a város új létesítményeit, ellátogattak a Foki-hegyi lakótelepre, a 4. számú iskoláoa és az új diákotthonba. Megtekintettek az épülő ezüstparti SZOT-szállodát, valamint az aranyparti üdülőket.. Hasznosítsuk a szellemi energiát! Megnyílt a XIII. műszaki és közgazdasági hónap Az idén tizenhármáén alkalommal rendezi meg a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége, illetve a Magyar Köz- gazdasági Társaság megyei szervezete a műszaki és köz- gazdasági hónapot Somogybán. E rendezvénysorozat mindig nagy visszhangod vált ki a szakemberek körében — erre utalt megnyitójában tegnap. a megyei tanács nagytermében, Bogó László, az MKT megyei szervezetének elnöke. A gazdagnak ígérkező program első eseménye a tegnapi előadás volt: Sugár Imre, a Somogy megyei Tanács elnöke a megye helyzetéről és a megoldásra váró feladatokról tájékoztatta a rendezvény résztvevőit. Vázolta Somogy népesedésének alakulását s ennek hatását a várható munkaerő-ellátottságra. Hangsúlyozta: nemcsak az igényt kell rögzíteni a szakképzett dolgozók munkába állítására, hanem törekedni kell erre az iskoláztatással, a szakmai ismeretek elsajátíttatásával is. Megyénkben például hiányoznak számviteli, felsőfokú kereskedelmi végzettségű szakemberek. — A felkészülés a VII. «- év« terv feladatainak megoldására csak akkor lehet alapos, ha elemző módon értékeljük eredményeinket, lehetőségeinket — mondta az előadó. Számolni kell vele, hogy feladataink nem csökkennek, hanem tovább nőnek» ft a nftgididfts iarftadaiatrf mérető Összefogást Igényel. Azokat a módszereket kell előtérbe helyezni, amelyek a leghatékonyabbaknak bizonyulnak, s igazodni kell a változó körülményekhez. Ebben hárul nagy felelősség megyénkben a műszaki, a közgazdasági és az agrár szakemberekre, * ehhez kínál segítséget a májusi program. Mint az előző évek hasonló rendezvénysorozatainak megnyitóin, most is átadták a megyei MTESZ-pályázat díjait. Dr. Orosz László, a MTESZ megy« szervezetének titkára elmondta: az 1982. évi kiírásra 27 pályamunkát küldtek be. Nőtt a dolgozatok színvonala, és a mezőgazdasági témák mellett az egyéb- területekről — például az Iparból, az építőiparból — érkező pályázatok aránya. A feldolgozott kérdések főként az anyag- és energiatakarékossághoz kapcsolódnak, s a szerzők olyan megoldásokat javasolnak, melyek nyomban alkalmazhatók a gyakorlati munkában. Első dfjat kapott a Somogy megyei Növényvédelmi és Agrokémiai Állomás, négytagú munkacsoportja; Jaki István, Horváthné Csiszár Margit, Gerőcz Emil és Molnár György, illetve Tóth Miklós, a Sefag csurgói gyárának faipari mérnöke. A bíráló bizottság a pályázat kiíróinak különdiját a kaposvári Kristóf Jenőnek ítél* t. Magyar—holland véleménycsere Tegnap Budapesten — az MTA várbeli kongresszusi termében — megkezdődött a hazai tudományos élet kiemelkedő eseménye: a Magyar Tudományos Akadeima 143. közgyűlése. Központi é- mája: a magyar településhálózat jelenlegi helyzete, átalakulásának értékelése. A közgyűlés megnyitóján az elnökségben helyet foglalt: Aczél György, az MSZMP KB titsara Sarlós István, a Minisztertanács elnökhelyettese, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai. Szentágothai János, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, Pál Lénárd. az MTA főtitkára, Pach Zsigmondi Pál. az MTA alelnöke. Szentágothai Janos üdvözlő szavai után megemlékeztek az akadémia legutóbbi közgyűlése óta elhunyt tagokról, majd átadták a kiemelkedően eredményes munkát elismerő kitüntetéseket. A Magyar Tudományos Akadém a elnöksége az 1983. évi akadémiai aranyérmet Eörsi Gyula rendes tagnak, az Eötvös Loránd Tudományegyetem tanárának es rektorának adományozta kiemelkedő kutatási eredményeiért, iskolateremtő tudományos és oktatási tevékenységéért, társadalmi-közéleti munkásságáért. Homokvihar ICoposváron Úttestre, villanyvezetékre zuhantak a fák Elemi erővel tört ránk szerdán este a vihar. Ajtókat, ablakokat csapkodott, üvegeket tört ki. Kaposváron hatalmas fákat tört derékba. — A Somogyi Képtár rendezvényéről tartottunk haza feleségemmel, ismerőseinkkel. Csaknem elértük a Kasnyin városrészben lévő lakásunkat. amikor a homokot kavaró hatalmas erejű vihar valósággal a faihoz vágott bennünket — mondta egy kaposvári lakos. — Aki tudott, sietve fedezékbevonult; széllel szemben legalább tíz percig lehetetlen volt haladói. Közben attól féltünk, hogy virágcserepektől vagy más, a vihar által sodort tárgyaktól megsérülünk ,.. Végül zuhogó esőiben értük ed otthonunkat. Már éjszaka is akadt dolguk a tűzoltóknak. Erről a megyei ügyeletes Tóth József zászlós így tájékoztatott: ■— Kaposváron a vihar a Tanácsház utcába* az úttestre döntött a R-ippl-Rónai parkból egy hatalmas gesztenyefát, s az elzárta az utat. Tűzoltóink, még éjszaka eltávolították az akadályt Csütörtökön reggel pedig ugyancsak a megyeszékhelyen, a Pete Lajos utcában okozott közlekedési akadályt a vihar által kidöntött fa. Ezt ugyancsak a szolgálatban levő tűzoltók távolították ek Erős szélvihar volt Siófokon is, jókora felhőszakadással, Tegnap reggel a balatoni város tűzoltói a gimnáziumnál levő aluljáróhoz vonultak ki, mert azt elöntötte a víz. Egyórás munkával szivattyúzták ki a mintegy három köbméter vizet. Barcs mellett, Be lesapus z- tán kidőlt fát távolítottak el a villanyvezetékről a tűzoltók. A posta távközlési üzeménél Kari Péter technikussal begizéltünk. — A vihar követkertében Kaposvár és Marcali, illetve Kaposvár és Nagyatád között keletkezett zavar a távbeszélő-összeköttetésben. Néhány helyen elszakadt a légvezeték. Ahol lehetett még éjszaka elkezdtük a hiba kijavítását, a többségét azonban csak csütörtökön reggel. Délig minden hibát kijavítottunk ... Barna József, a Dédász főmérnöke: — A nagy viharban a középvezetőkén. egy szigetelő eltörött, ezt ügyeleteseink haladéktalanul kicserélték. Több helyről jelezték a légvezetékre zuhant ágak, fák következtében a vezeték szakadását, illetve az áramszünetet szakaszbiztosítékok olvadása miatt. A hibák kijavítását azonnal megkezdtük, csütörtökön a kora délutánig végeztünk a munkával — Száradni kitett két kedvenc ingemet zoknikat és más fehérneműt vitt el a vihar — panaszolta az egyik kárvallott. Csütörtökön sokan jelentették kárukat az Állami Biztosítónál telefonon vagy személyesen. — Tegnap délelőtt kaposvári városi és járási fiókhoz érkezett a legtöbb kárbejelentés, összesen ötven — mondotta Gál Vilmos, a biztositó megyei igazgatóságának főelőadója. — A me-' gyeszékhelyen a Mátyás király utcában, a járásban pedig Szentbalázsról, Magyar- atádról, valamint Kaposszer- dahelyröl jelentették lakóházak tetőszerkezetében, kéményében, tv-antennájában keletkezett károkat. A megye többi fiókjai együttesen csaknem ugyanennyi kárról kaptak bejelentést, s arra számítunk, hogy legalább még ennyi érkezik majd ... Dr. Böjti Béla, a siófoki meteorológiai obszervatórium vezetője a következő információt adta: — Szerdán, a késő délutáni' óráktól zivatarzóna alakult ki a Balaton térségében, s emiatt az esti órákban elrendeltük a piros rakéta fellövését A legerősebb szél — óránként százkilomé- teres — Siófokon és Balaton- szemesen volt Siófokon 26,7 ittiliiinéternyi csapadék, esett- Szalai László Ezután átadták az ez évi akadémiai díjakat. 26-an kaptak kitüntetést. A kitüntetések átadása után Sarlós István emelkedett szólásra. — A Központi Bizottság és a Minisztertanács nevében és megbízásából köszöntőm a közgyűlést, és sikeres munkát kívánok a Magyar Tudományos Akadémiának — mondotta bevezetőül Sarszerzett tapasztalatokra, továbbra is érvényesnek és megvalósíthatónak tekinti a XII. kongresszus határozatait és a VI. ötéves tervet. Az a tény bátorította erre a párt vezető testületét, hogy a kedvezőtlenül változó és' jelentős részben bizonytalan körülmények ellenére bevált az eddig követett politikánk, van mire építenünk. Népünk munkájának időtálló értékei jogosítanak fel a mai világhelyzetben is öntudattal vállalható program teljesítésére: fő céljaink elérésére. (Folytatás a 2. oldalon) Helyreállítják a Budai Építőszövetkezet dolgozói a múlt év szeptemberében leégett Zsigmond-tornyot. A bejárati várkapu tornyát a nyáron már az új tetővel látják * turisták (MTI-fotó — Földi Imre felv. — KS) Az MSZMP Központi Bizottságának meghívására május 3—5. között látogatást tett hazánkban a Holland Munkapárt küldöttsége, Max van der Berg, a párt elnöke és Willem van Velzén országos titkár. A vendégeket fogadta Németh Károly (a képen), az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára. A HMP képviselőivel megbeszélést folytatott Virkonyi Péter, a Központi Bizottság titkára, Szűrös Mátyás, a KB külügyi osztályának vezetője. A találkozókon kölcsönösen tájékoztatták egymást a két párt helyzetéről és tevékenységéről. Az MSZMP s a HMP képviselői véleményt cseréltek az európai béke és biztonság megszilárdításának lehetőségei róL lós István, majd beszédét így folytatta: Társadalmunk fokozódó figyelemmel kíséri a tudomány munkásainak tevékenységét — mert tőlük vár magyarázatot a világ és a természet? jelenségeire. Tőlük vár indíttatást a szocialista épitómunka távlatokat előkészítő és meghatározó lépéseinek megtételéhez. A Központi Bizottság a közelmúltban úgy döntött, hogy figyelemmel az 1980 óta AZ AKADÉMIA 143. KÖZGYŰLÉSE