Somogyi Néplap, 1983. május (39. évfolyam, 102-127. szám)

1983-05-01 / 102. szám

SötOtt a ruap. A kiszáradt etyöngyös földúton jókorá­kat döceervt a terepjáró. —- Vám egy kis baromfi- Älunk, csak a teteje látszik temen — mondta Horváth Jó­zsef, a pusztaszemest .szövet­kezet elnöke. — Nagyüzemi léptékkel tulajdonképpen nem is mérhető a termelése. cmk azért hagytuk meg, mert annyira ragaszkodik hozzá az a néhány asszony. Ekme.ru ünk akkor a domb­éi dal hoz lapuié epület mel­lett. Fél négykor meg alszik a fain, amikor a hajdani íiaz- tartó nagy szárnyas ajtaján bémvit Németh Istvánná, Oro- szi Ist ranne vagy Ber kes Jó- ttoené — mikor melyikük a sonoa Már az ajtóból az üvegaólaikom túli, csipogó vi­lágot kutatja a tekintet Az éjjeliőr. Herceg János készülődik. Közben beszámol, mikor adott inni nekik, hányszor nézte meg a hő­mérsékletet. a páratartalmat. Aztán elköszön, és a gondo­zó számára elkezdődik a nap. Szinte mindig ugyanúgy. Mi­kor a dombok mögül kiikan- dikál a nap, egyszer már el­fáradnak. Jólesik egy csep­pet lepihenni az öreg heve- róre. Ritka itt a vendég, c^ak Farkas János, az. állat- tenyésztési aga/átvezető a mindenn&poe látogató. Nem tud úgy elmenni az épület mellett, hogy be ne nézzen: mi újság. — Nem az asszonyok miatt, mér* azoknak a lelkiismere- tességehez szó sem férhet De mindig szükség lehet vala­mire: gyógyszerre, orvosra vagy takarmányra. A talán tizenöt-hús/, négy­zetméternyi edótér a gondo­zói szoba, ez a takarmányos. ez a raktár. Nem valami rangos. Oroszuké elmosolyodik. — Jó ez. Megszokta az ember. Vödör vízért megy. kézben magyarázza, hogy elromlott a kút, szerelik, de igen fon­tos, hogy mindig legyen ivó­víz a csirkék előtt. Szinte lábujjhegyen jár a csipogó világban; teletölti az itatót. megnézi a hőmérőt, a ventil­látort Némethné a legidősebb, a leg tapasztaltabb. — Tegnap voltam szolgá­latban. Fél négytől este fél nyolcig tart a műszak, más­nap szabad. De ha boltba megyek, vagy jövök, nem ál­lom meg, hogy be ne nézzek. Ha már itt van. etetési időben, magára húzza a kék köpenyt, és segít a társának. — Nagyon együtt kell len­nünk. Nagy baj lenne, ha nem egyforma szívvel végez­nénk a munkát, mert ugye, váltjuk egymást — Tizenkétezer. De ez már a második csapat. Mesélik: akkora keletje van az előnevelt csirkéknek Deliétől Tabig, hogy olykor csaknem a tettlegességlg fa­jul a sorbaállók vitája. — Tavaly húszezret ad­tunk el pécsi vállalatnak, negyvenezer a lakossághoz került — Az a baj — sóhajt Ilon­ka néni —, hogy a pécsiek az idén egy darabot sem visznek Így aztán csak negy- vene/.ret nevelünk, négy cso­portban, a lakosságnak. — Igen jó fajta a bábolnai húshabrid — mondja Farkas Jáno6 —; kedvelik a környé­ken. — Most. hogy kevesebb a csirke — veszi vissza a szót Ilonka néni —, szóltak a ve­zetők, hogy vállaljunk mun­kát felváltva a parképítők­nél. Részben a keresetünk kiegészítése miatt, részben mert kevés ott a munkáskéz. Berkeané, Irma ott van a héten. — Mi lenne, ha a piac úgy alakulna, hogy végleg be kellene zárni ezt a nem éppen korszerű épületet? — Végtelenül rosszul esne! Abban reménykedem, hogy jóra fordul a piac, nevelünk mi meg hatvanezer vagyad­nál is több csirkét. — Itt nincs vasárnap, hús­vét vagy karácsony, mégis szeletünk itt lenni. Nehéz el­mondani, miért is ragaszko­dik az em ber . .. — Nőnapkor mi is elme­gyünk a többiekkel kirán­dulni. Győrben. Pannonhal­mán voltunk az idén. — És mi volt akkor a baromfi val ? — Az uram elvállalta ar­ra a napra — mondja Né­methné. — Hajnalban még lejöttem vele, segítettem a reggeli etetésnél, este, ami­kor megjöttünk, ide vezetett az utam. De nem volt hiba. ellátta őket. — Nehéz ejmondani, mi­lyen őröm, amikor szépen fejlődnek a csirkék, meg amikor dicsérik őket. Ez a legszebb jutalom. Nagyüzemi! léptékkel nem mérhető ez az ágazat. Ta­valy kétszázezer forint tisz­ta hasznot termeltek az öreg, kopott épületben. Nem nagy összeg. Talán több, ami mö­götte van: a ragaszkodás. [MAI MŰSOR Kaposvár, Vörös Csttta#: de. fel 11 órakor: A LEGKISEBB TÖRPE ÚJABB KALAJ'i DJ AI, du. 3 ómkor: A TIZEDES MEG A TÖBBIEK, du. 5 Órakor: A KE­RESZTAPA in-IV. Cl«) - Szabad ifjúság: du. 4 arakor: HINTŐ GÉPPUSKÁVAL, du. 6 és esne 8 órakor: KISDARAZS (14). Lat-ut­ca Filmszínház: du. fél 6 óra­kor: A REMEN Y JOGA. Mozi- múzeum: du. tel 4 orakoa : A HÓTÜNDER. du. fél 6 órakor: HATR (1*). Siófok : de. 10 arakor: A PÁL UTCAI FIUK, ctu. 5 és e»te 7 órakor: NOÉ BÁRKÁI. B-aliaiumlöKivar (fedett kertmozi) : este 8 órakor: AKIT BULLDÓ­ZERNEK HIVTAK. Maradi: du. ti órakor: NOÉ BÁRKÁI. Nagy­atád: du. 2 orakor: HOGYAN LEHET MEGÉRTENI EGY OROSZLÁNT, este fél 8 órakor: A KOBRA NAPJA (16). Barcs: du. fél 11 órakor: DOT ÉS A KENGURU, du. ti és ebte 8 óra- kór: EGY TROMBITÁS SZO- CSLBAN. TELEVÍZIÓ Budapest 1. 7.30: ldő6ebbek i« éfckezdlieük 7.55: Kapcsoljuk Moszkvát. 9.00: Ovodá*ok fttonmusora. 9.20: ,,Vi­rágom, haj, virágom!” 9.30: Északi díszítések. 9.50; Hírek. 9.55: „Itt var május elseje.” 14.02: Műsoros mer tetess 14.0ő: Al- Lativ.olyk.ek. 14.15: Kodály: Huszt. 14.20: M usorainík ait aj ánlj uk. 14.45: Képújság. 14.50: Vasárnapi mu­zsika. 15.45: Gsartos Gyűl a-soro­zat. Egy tál lencse. Magyar fűm. 17.10: Hídépítők. 16.10: Delta. 13.36: A Közönségszolgálat tájé­koztatója. 18.40: Idősebbek is el­kezdhetik. 18.45: Esti mese. 19.00: A hét. 20.00: Hu-ek. 20.05; Fel­vonultok kérték. Kb. 22.35: Sport­hírek. 22.45: Hírek. Budapest 2. 16.56: Az ember és a tenger. 17.50: Fekete-sárga panoptikum. 19.00: A zongorámüvek kedvelői­nek. 20.00: Hírek, 20.05: Az a szép, fényé*» nap. 22.00: Képúj­ság. Jugoszláv tv 9 00: Barázdák. 10 20: Hírek. 16.30: Vasárnap délelőtt gyerme­keknek. 1*2.00: Mező-gazdasági adás. 13.00: Fenntartott idő. 14.00: Népi muzsika. 14.30: Az ember zenéje. 15.30: Játékfilm. 17.06: Távo-lról, közelről. 19.00: RajzJÜtan. 19.27: Ma este. 20.00; Dokamentumdrama, 21.26: Sport - szemle. 21.55: Riport a Zeljezni- oai"—-Ci'vena Zv-ezda líabdarugo- mérkőzéaröl. 2a.«5: Tenger, em­berek, partok. 22.56: Tv-maptLó. Osztrák tv Ei. 1®: Ráportfilmn Sírt Lankáról. 14.65: DéVAfrúka a liattvilaga. 16.15: Gyermekműsor. 1*7.45: Idősek klubja. 18.34: Mi. J9.06: Oeotrák kéipek. 19.30; Tv-híradó. 19.56: Spotrtíifr ek. 20.15: Ünnepi műsor Johannes Braóms születésének 150. évfotixlaüloja a-ik alma bál 21.15: Szép »apák. Tv-ftLm. 23.45; Hí­rek. KOSSUTH RÁDIÓ 5.90 -7.26: Előttünk a vasárnapí 7.28: Kopogtat». 8.0«: Hírek. 8.06: Ot kantmen« hét napja. 8.20: Haiflgatóink figy elmébe. 8.21: Énekszóval, muzsikévad, 8.45: Az MRT gyermekkórusa énekeL 9.00. Tövisek és virágok. 9.50: Hírek. 9.58: Mumk'á.4ünnep. 12.06; Hírek. 12.96: Az MRT szimfoni­kus zenekara játszik. 13.06: Édes apy any elvünk. 13.10 : Rázós utsa. 13.20: így láttam Kodályt. 14.95: Szonda. 14.34: Népdalkor ök pó­diumé. 16.00: Hírek. 15.f*5; Mű- vesztem ezek. 16.63: A Rádió»/, nn- ház bemutatója: Május. 17.00: H>rék.. 17.65: Harminc perc alatt a föld körüli. 17.36: Hallgassuk égyütt! 18.15: Hal volt, ha! nem voit , . . i«.2e: Hajfiigatoink figyel­mébe. 18.30: Hírek. lfl.46: Can- terbury metsek. 19.43: Schuntann hangezei-szoílióibóíl. 19.58: Zane- múzeurn. 22.55: Lemezgyűjtemé­nyek. 24.W: Hírek. 9.14: Morzsa Oszkár cim-'balmozik. 0.25: Him­nusz . 4.30: Víz j eizőszodg a lat. PETŐFI RADIO 4.4«: Népszerű muzsika — k«- nankelóknek. ti. 56: A Petőfi rá- döó m«i műsora. 7.00: A romai katolikus egyház félórája. 7.30: Vasárnapi orgona muzsika. 7.54: Torna. 8.0«: Hírek. 8.06.: Tudok egy erdőt. 8.38: Ki versben őriz. 8-50: Sárdy János énekel, 9.05 Mut haHkink? 9.30: Vasárnapi kok­tél. 10.3«: Hírek. 19.35; My Fa.i Lady. lil.90: Színházi magazin. 12.10: Jó ebédhez szól a nóta. 13.03: Az előkerült falu — avagy egy nyomozás története. 13.4.1 : Idő j árás- es v izálAás j elent es 14.60: Erről beszélitübk. 14.30: Hí­re*. 14.35: Táskarádió. 15.301 Pe>ptarisznya. iti.5ő: Huszas stú­dió. 17.55: Labd-arugas. 18.50: Út­közben hazatfelé. 20.30; Hírek. 20.33: Társalgó. 21..>8: Látogatás a Moszkvai Rádió zenei archívu­mában. 22.3«: Kellemes pihenést: 24.0«: Hírek. 0.10: Idegen nyelvű v íz j elzősz o l'g á lat. 3. MŰSOR 7.96; A pécsi körzeti stúdió szerb-horvát nyelvű műsora. 7.3« ; A pécsi körzeti stúdió német nyelvű műsora. 8.90: Hírek. 8.98: A kiállítótermek programjából. 8.11: A kamarazene kedvelőinek. 9.44: A Sebő együttes ossz es fel­vétele. 14.06: Üj zenei újság. 16.4Ö: Öt kontinens hét napja. 11.60: Hírek. 11.06: Jancsi és Ju­liska. 12.99: Munka a munkával. 13.00: Hi/rek. 13.06: Grace Jones felvételeiből. 13.35: A Lenin gra­ds Filharmonikus Zenekar hang­versenye. 16.07: A Molnár-dixie- lai9d együttes felvételedből. 16.25: Kis magyar néprajz. 15.3«; A *6bót. Arányidban. Operarészfletiek. 18.13: Tim* Ar- »zárad muzsikájából 36.36: Sztá­rok sztereót)an. 2CL16 : Bacb -mő- ve4c. 23.06: Világsfcúöhé*. *M3- 23.38: Hn-efc, időjárás. PÉCSI RÁDIÓ 8.30:—9.30: A murira ftrmé|i4p. Helyszíni beszámolóik, riportok, tudósítások a május 1-i esemé- nyeöcröíL 16.00: Szerib-hawat nyel­vű műsor. 18.95: Német »yebrfl műsor. HOLNAPI MŰSOR (s-iky Gergely Szüitoáz: 13.39 órakor: SZJPORKA ÉS A SÁR­KÁNY. C-berlet. 15.» órakor: SZIPORKA ES A SÁRKÁNY. B-bériéi. Kaposvár, Vörös Csillag: &u 5 órakor: A KERESZTAPA in-IV. (16). Szabad Ifjúság? du. 4 óra­kor: A VASALARCOS FÉRFI, du. 6 órakor: A BŰN TÖRTÉ­NETE I-IT. (16). Mo/Jimúzeum: du. fél ti órakor: Kortárs fütw- khib: ÖRÖKMOZI (14). DaŰM Ida mozi: este fél 7 órakor: EGYMÁSRA NÉZVE (13). Siófok: este 7 órakor: SZÖKÉS A HÁ­LÁL ELÖL (14). Balatonföldoár (fedett kertmozi): este 8 órakor: AKIT BULLDÓZERNEK HÍVTAK. Marcali: este 7 órakor: EGY ZSARU BŐRÉÉRT. Barcs: 8 órákor: A NYOLCADIK UTAS: A HALÄL (18). TELEVÍZIÓ Budapest 1. 18.15: Jégkorong-világbajnok­ság. Döntő. 18.25: Jégkorong- világbajnokság. Döntő. 20.59: Hírek. 20.55: Az én színházam. A házigazda: Szepesi György. Jugoszláv tv 10.no: Hírek. 16.05: Ébresztő. 10 35: Gyermekek énekelnek a májusnak. 11.35: Dot és a ken­guru. 12.45: Csínytevések. 13.3«: A szabadság ösvényein. 14.60: H. von Karajan karmester. 14.55: A katona és az elefánt. Grúz film. 16.16: Tv-napló. 16.25: Jugoszláv labdarúgó-baj­nokság: OFK Beograd—Velez. I. félidő. 17.30: Jugoszláv labdarú­gó-bajnokság. II. félidő. 18.15: Májusi ünnep, 18.45: Szervusz­tok. fiatalok! 19.15: Rajzfilm 19.27: Ma este. 19.30: Tv-n«pl<S. 2)0.90: Játékfilm. 21.35: Egy szer­ző — egy film. 21.55: Tv-napló. Osztrák tv 9.»: Tv-konyha. 1«.M: hdKda- tévé. 10.30: A Práterben újra vi­rágzanak a fák. Osztrák ftHn. 12.00: Részletek burtesz.kfllm ék­ből. 17.30: Hold, hold. Hold 17.55: Jó éjszakát. gyerekek! 18.00: Emberek és állatok. 16.3« Mi. 19.00: Osztrák képek. 16.36: Hétfői telesport. 21.10: A profik. Filmsorozat. 21.55: Esti »part- műsor. 22.25: Hírek, KOSSUTH RÁDIÓ 4.25— 7.5«: Jó reggelt! *.«•: Hí­rek. 8.20: Mai kulturális prog­ramok. 8.25: Mit üzen a Rádió'! 93«: A hét zeneműve. 9.36: ..Busongás”. Versek. 9.3«: Óvo­dások műsora. 16.6«: Hírek. 10.06: Nyitnikék. 16.35: Verbun­kosok, ka tolva da lók. 11.64: Hidas Frigyes kórusműveiből. 11.19. Bioritmus. U.39 Tavaszi szél. 12.60: Déli krónika. 12.45: Yála- sízolmnflt hallgatóinknak. 13.00 Zenei érdekességek a műTt hét műsorából. 14.27: Vas» Iá jós: Négy gyermek játékdal. 14.35: A bánni. 14.54: Édes anyanyelvűnk. 15.60: Hírek. 15.65: Holnap köz­vetítjük... 15.34: Zenélő Domi­nó. 16.92: Köruspódiuim. 16.36: Világablak. 17.06: Hirak. 17.10' Népdalgyűjtő úton Kodály Zol­tán nyomában. 17.31: Szimfoni- kuc zene. 18.36: Esti krónika. 19.15: A Rádió kabai-észinházá- nak májusi bemutatója. 26.25: Operett-est. 21.36: Közélet» közel­képek. 22.30: Tragédia magyar nyelven, a Sophocles Elektrá­jából. 23.57: Hanglemez—MK. PETŐFI RÁDIÓ 4.25— 7.59: A Petőfi rádió reg­geli, zenés műsexra. 8.00: Hírek 8.95: Szálai Antal népi zene­kara játszik. 8.35: Figyelmébe ajánlom ... 8.56: Fiivpsaene. 9.04: Slágerműzeum. 12.06: ■ Ci­gánydalok. csárdások. 12.35: Kis magyar néprajz. 12.46: Táncze­nei koktél. 13.25: VilagújSae. 14.00: Kettőtől ötig. 17.06: Múl­tunk kútjai. 17.36: Ötödik se­besség. 18.35: Örökzöld d«al tá­rnok. 19.3«: Tipbop-parádé. 20.35: Társalgó. 22.60: Eszmék fagga­tása. 22.45: Nóták, 23.24: Ope- lettrész letek. 3. MŰSOR 9.99: A ..Nekem mesélnek a legszebben” pályázatra érkezett. 9.36: Renata Scotto opeitaariá- kat énekel. 10.06: Szonda. 16.36: Szovjet fúvószenekarok felvéte­leiből. 11.05: Zenekari muzsika. 12.30: Könyvszinpad. 13.67: Bel­lini: Az alvajáró. Opera. 15.28: Kamarazene. 16.00: Utazások a XIX. században. 16.30: Ápolton Mus-zagetész-balett. 17.06: A Vo­yage együttes felvételeiből. 17.30: A hét zenemüve. 18 06: Szerelem. Hangjáték. 18.22: Ver­di operáiból. 19.05: Mai megyat irodalom. 19.35: Schumann: Esz­ti űr zongora ötös. 20.10: A Pop- tarisznya dalaiból. 21.64: Hftn- dei: Messiás. Oratórium. PÉCSI RÁDIÓ .17.69; Kilencven perc. Wt.oo-. Hírek. 18.36: Szerb, horvát nyel­vű műsor. 19.15: Néniét nyelvű m üsoc. — Mennyi csirk.e van most ? Majdnem csoda! .Márkás személyi számítógépek és periférikus egységek kizárólagos dunántúli forgalmazását kezdi uieg a Fehérvár Áruház. Május 3-án. 4-én és 5-én 10—18 óráig látványos bemutatón ismerkedhetnek meg a számítógépekkel a szakemberek és a nagyközönség. Ä bemutatott eszközök megvásárolhatók vagy előjegyezhetek. Szaktanácsadás,, díjtalan üzembe helyezés. A Fehérvár Áruházban mindig történik valami! (O80737) AZ EGYESÜLT IZZÖ (TUNGSRAM) üdülője állandó és szerződéses munkára keres felszolgálót konyhai dolgozót n takarítót Jelentkezni lehet az üdülő irodájában. Fonyód, Bartók Béla ú. a«, sz. alatt hétfőtől péntekig. a d£lvi£f vállalat fölvesz egy amodam-kezelot építőipari nchézgépkezeióí »rak vizsga val Kaposvár telephelyre, egy C vizsgás gépkocsivezetőt Kaposvár telephelyre, egy vontatóvezetőt Kaposvár telephelyre, egy C vizsgás gépkocsivezetőt Fonyód telephelyre, egy gépkocsirakodói Kaposvár telephelyre. JELENTKEZÉS: \ DÉLVIÉP, Kaposvár, Raktár u. IS., a szállítási csoportve/etonél. (80638) Vörös Márta A somogysárdi Haladás Mg. Termelő- szövetkezet felvételre keres ÁCS és KŐMŰVES szakmunkásokat. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés személyesen a tsz elnökénél. (222234) Vizsgával rendelkező kazánfűtőt — automata gázkazánhoz — fölveszünk. Nyugdíjas jelentkezését is várjuk. Bérezés: megegyezés szerint Fölveszünk továbbá karbantartó lakatost. Bérezés: megegyezés szerint. Jelentkezés: munkanapokon a vállalat munkaügyi osztályán. C I M : Siófoki Antószerviz, a XIV. sz. Autójavító Vállalat Leányvállalata, StiO« Siófok, Fő u. 234. (66116) A görgeteg! B. kategóriás Búzakalász Mg. Tsz szakembereket keres az alábbi beosztásokba: — erdészeti ágazatvezető, — zöldség- (burgonya-, zöldborsó-) ágazatvezető. Követelmény: egyetemi vagy főiskolai végzettség. Fizetés a 4/1981. (II. 26.) MÉM—MüM rendelet alap­ján, megegyezés szerint. Szolgálati lakást azonnal biztosítunk. Jelentkezni a termelőszövetkezet elnö­kénél lehet. (222223) RAGASZKODÁS

Next

/
Thumbnails
Contents