Somogyi Néplap, 1983. március (39. évfolyam, 50-76. szám)

1983-03-02 / 51. szám

A tervezett bányabezárások miatt mintegy 23 ezer bányász lépett sztrájkba Dél-Wales­ben. A képen néhány dolgozó, a széntröszt cardiffi irodájában, amelyet elfoglaltak, tiltako­zásul a munkásokat sújtó intézkedések miatt Eurorakéták, SQUIRT Samora Machel Moszkvába érkezett Géniben kedden teljes ülést tartottak az európai nukleáris fegyverzetek kor­látozásáról folyó szovjet— amerikai tárgyalásokon részt vevó küldöttségek. Ugyancsak tegnap teljes ülést tartottak a hadászati fegyverzet korlátozásáról és csökkentéséről folyó szovjet- amerikai tárgyalásokon részt vevő küldöttségek is. Samora Machel, a Freli- mo-párt elnöké, a Mozam­biki Népi Köztársaság ál­lamfője kedden baráti, mun­kalátogatásra Moszkvába érkezett, az SZKP Köz­ponti Bizottságainak,. a Szovjetunió Legfelsőbb Ta­nácsa elnökségének és á Lengyel helyzetkép Jerzy Urban, a lengyel kormány szóvivöjé. szokásos keddi varsói nemzetközi sajtóértekezletén arról tájé­koztatott, hogy folyik az inflációellenes kormány- program kidolgozása. Néhány nap múlva nyil­vánosságra hozzák annak a közvélemény-kutatásinak az eredményeit, amelynek cél­ja az. hogy felmérjék: a la­kosság mely termékek árá­nak emelését tartja a leg­inkább elviselhetőnek és in­dokoltnak. A kormány min­denképpen igyekszik meg­tartani azt az ígéretét, hogy az árak az idén összessé­gükben 15 százalékkal, a bé­rek 16 százalékkal emelked­nek. A szóvivő nem titkol- ta, hogy az árak kérdése — a tavalyi nagyarányú, 105 százalékos emelés után — nyugtalanítja az embereket. A válság terhei — s ezt a kormány is tudja — nem egyenlően oszlanak meg az egyes rétegek, társadalmi csoportok között. Miközben sokaknak erősen meg kell húzniuk a nadrágszíjat, egyesek spekuláció, feketé­zés révén éppen a válságon gazdagodnak meg. A társadalmi elvárások­nak megfelelően a vezetés határozott intézkedésekre készül az élősködők ellen, mondotta Urban, és emlé­keztetett Jaruzelski hadse^ regtábornok néhány nápia elhangzott kijelentésére, miszerint a notórius mun­kakerülőket közmunkára fogja kötelezni. Ez — tette hozzá a szóvivő — becslések szerint mintegy 130 ezer em­bert érint majd, feltéve, hogy belátható időn belül nem vállalnak tisztességes munkát Urban foglalkozott azzal is, hogy. az utóbbi hetekben előfordultak rendzavarási kí­sérletek, misék, vallási ün­nepségek után. templomok közielében. Hangsúlyozva, hogy nincs változás az ál­lam és az egyház viszonyá­ban, a szóvivő kijelentette: a jelek arra mutatnak, hogy egyes külföldi erőknek nem áll érdekükben, hogy II. Já­nos Pál pápa tervezett len- gyelox-szági látogatására sor kerüljön. Szovjetunió kormányának meghívására A repülőtéren Samora Machelt Andrej Gromiko, az SZKP KB Politikai Bizott­ságának tagja, a Szovjetunió külügyminisztere, K onsz- tanlyin Csernyenko, az SZKP KB Politikai Bizott­ságának tagja, a központi bizottság titkára, Vaszilij Kuznyecov, a politikai bi­zottság póttagja, a legfel­sőbb tanács elnöksége elnö­kének első helyettese, Borisz Ponomarjov, a politikai bi­zottság póttagja, a központi bizottság titkára és más hi­vatalos személyiségek fo­gadták. Nyikolaj Tyihonov, az SZKP KB PB tagja, a Szov­jetunió Minisztertanácsának elnöke, később pedig Andrej. Gromiko külügyminiszter folytatott megbeszélést Sa­mora Machellek Nyikolaj Tyihonov és Sa­mora Machel a Kremlben áttekintette a szovjet—mo­zambiki kapcsolatokat, amelyek sikeresen épülnek a két ország közötti barátsági és együttműködési szerződés alapján. A Kreml-beli találkozó baráti, elvtársi légkörben folyt le. Andrej Gromiko és Sa­mora Machel a keddi talál­kozó alkalmával a kétoldalú kapcsolatok további fejleszté­séről tárgyalt. A ‘szovjet kül- 'ügyminiszter és a mozam­biki államfő az elvtársias- ság és a kölcsönös megértés légkörében lefolyt megbe­szélésen véleményt cserélt néhány kölcsönös érdeklő­désre számot tartó nemzet­közi kérdésről is. Lemondott az izraeli hírszerzés főnöke Tegnap lemondott az iz­raeli katonai hírszerzés fő- noke. Jehosua Szögi tábor­nok. Egyike volt azoknak, akiket az izraeli legfelsőbb bíróság elnöke által vezetett vizsgálóbizottság felelősnek ítélt a tavaly szeptemberben rendezett bejrúti vérfür­dőért. A Szabrá és Satila palesz­tin menekülttáborban le­gyilkolt százak sorsáért tudvalevőleg Ariéi Síront minősítette a bizottsági iz­raeli részről a legvétkesebb- nek. Saronnak csak a had- ügyminiszterségról kellett le. mondania de tagja marad­hatott tárcanélküli minisz­teri beosztásiban két fontos kormánybizottságnak. Időközben Izraelben igen élesen reagáltak But rósz Gá­li egyiptomi külügymi ál- lamirniniszter római nyilat­kozatára. Gáli Emilio Co­lombo olasz külügyminisz­terrel folytatott megbeszélése után „hideg béké”-nek mi­nősítette országa Izraellel fenntartott viszonyát, s kije-, len tette, hogy ez mindaddig így lesz, amíg Izrael ki nem vonja hadosztályait Libanon­ból. A jeruzsálemi rádió Idézte Jichak Samir külügyminisz­ter szavait: Izrae. — mon­dotta egy rendezvényen Sa­mir — igen nagy áldozato­kat hozott az Egyiptommal kötött békéért, ám most nem tudja biztosan, hogy ez megérte-e? Fekete napokat, heteket élnek, át az autóipari mun­kások Kaliforniában. Ame­rika egyik leggazdagabb államában. Két esztendeje még évi 1 millió autó került itt" le a szerelőszalagokról. A Ford cég nemrég azonban bqj eléül tette, hogy bezárja San José-i üzemét, amelyet pedig a közelmúltban alakí­tottak át át 55 millió dol­láros költséggel az Escort és a Lynx kiskocsik gyártásá­ra. Mindkét modelltől azt várták, hogy versenyképes lese az egyre jobban előre­törő japán kocsikkal szem­ben. Évi 200 ezer autó gyár­tását tervezték. Ám az első esztendőben csupán 70 ezer készült és az üzemet most, mint gazdaságtalant — le­állították. 2400 munkást pe­dig elbocsátottak, A másik kaliforniai Ford-gyárait Pico Riveráfoan másfél éve csuk­ták be. A General Motors Los Angeles-i szerelőüze­Folytatás vagy útelágazás? i „Városról városra vissza­nyerni Franciaországot!” — Chirac párizsi polgármester pártjának, a republikánus RPR-nek plakátjai valóság­gal elárasztják a francia városokat. Giscard d’Esta- ing volt elnök pedig úgy véli, hogy március 6-án, a helyi közigazgatási választá­sok első fordulóján, majd egy héttel később, a második fordulón az ország valóságos útelágazáshoz érkezik. A jobboldali ellenzék szerint a választások nem helyi, ha­nem országos jelentősegűek, ennek megfelelően félre­tette belső ellentéteit: a leg­több helyen. közös jelölteket indát.. Franciaország több miint 38 ezer városában, falvában hatévenként újraválasztják a helyi közigazgatás tiszt­ségviselőit. E voksolás ha­gyományosán az ellenzéknek kedvez. A nagy kérdés: va­jon ezúttal is érvényesül-e a Mitterrand Chirac Marchais papírforma? Chirac válasz­tási beszédeiből például a francia tömegeik arról érte­sülhettek, hogy a jobboldal, amennyiben visszaszerzi a politikai hatalmat, meg fog­ja semmisíteni mindazokat a társadalmi reformokat, amelyeket Mitterrand 1981 óta életbe léptetett. A szocialisták nyomaté­kosan hangoztatják: ha sza­vazótáborában vannak is csalódottak, akik könnyebb­nek hitték az utat az 1981- es nagy győzelem után, ezek a szavazópoigárok mégsem tartózkodhatnak, mert ezzel csak a jobboldalt erősíte­nék. A Francia Kommunista Párt szintén leszögezte, hogy a tartózkodás nem lehet a baloldal választási fegyve­re. A baloldal egyébként — szocialisták, kommunisták, környezetvédők — néhány kivétellel á legtöbb város­ban, községben már az első fordulóban közös listát in­dít. Kétsiégtelen, hogy a helyi voksolás jélentősége nem yeteíkszik az ugyanaznap tartandó nyugatnémet par­lamenti választásokéval. Sőt, Franciaországban is féiázemmel Bonnra figyel­nek. A francia választások ezúttal elsősorban belpoli­tikai jelentőségűek, de két évvel a nagy baloldali győ­zelem után mégis óriási a tét. Az eredmények nem mó. dosíthatják a parlamenti vagy a kormánytöbbséget, ám képet adnak az ország politikai hangulatáról. Sí. £. fl Magyar Szocialista IMáspárt Központi Bizottságának üzenete az OKP XVI. kongresszusához Kedves Elvtársak! A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága valamennyi magyar kommunista névében, tisztelettel köszön, ti az Olasz Kommunista Párt XVI. kongresszusát, annak minden részvevőjét, és eredményes munkát kíván tanácsko­zásuknak. Tudjuk, hogy kongresszusuk rendkívül nehéz, feszültsé­gekkel terhes bel, és külpolitikai helyzetben ülésezik, és ez fokozott felelősséget ró az olasz kommunistákra. A felhalmozódott és megoldásra váró belső politikai, gaz­dasági, társadalmi problémák, valamint az egész emberiség létét fenyegető fegyverkezési hajsza megfékezéséért, az enyhülés eredményeinek megőrzéséért, a békés egymás mellett élés fel­tételéinek tartós biztosításáért folytatott harc nagy feladatai komoly erőpróba elé állítják az olasz baloldali erőket, köztük elsősorban a kommunistákat. A magyar kommunisták nagyra értékelik az Olasz Kom, munista Párt erőfeszítéseit, harcát az olasz dolgozó nép jo­gainak védelméért, békés és szocialista jövőjének kivívásáért. A Magyar Szocialista Munkáspárt szolidáris azzal a harccal, amelyet az OKP nehéz körülmények között, az olasz nép fel- emelkedéséért folytat. Pártunk meggyőződése, hogy az inter, nacionalista szolidaritás növeli erőinket, s ezért nélkülözhe­tetlen a társadalmi haladásért és a béke védelméért folyó küzdelemben. A magyar kommunisták igyekeznek úgy szolgálni a béke és a társadalmi haladás közös ügyét, hogy a lehető legjobban megoldják a szocialista építés soron levő feladatait Magyar, országon. Szilárd elhatározásunk, hogy a kedvezőtlen nem­zetközi hatások feliemére is ne csak megvédjük, hanem tovább is fejlesszük szocialista vívmányainkat. Mint önök előtt is is­mert, eredményeinket becsüljük, de az eddig elért színvona­lat nem idealizáljuk. Vannak problémáink, tudjuk, hogy po, litikai, társadalmi és gazdasági viszonyaink fejlesztésében még sok teendő áll előttünk. Ugyanakkor tény az is, hogy Magyarország történelmileg rövid idő alatt elmaradott agrár országból közepesen fejlett ipari és iparosított mezőgazdasági országgá vált. Szocialista fejlődésünknek mindenkor biztos tá, masza volt a szocialista országok kölcsönösen előnyös, sokol­dalú együttműködése. A Magyar Szocialista Munkáspárt — átérezve felelőssé­gét saját népe, s egyben a nemzetközi munkásmozgalom előtt is — sok' sikert kíván az olasz kommunisták áldozatos har, cához. Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága Áz autóipar utolsó mohikánjai trióból a dolgozók felét, 2250 munkást bocsátottak el. Az elbocsátások előreve­títik a nyomor árnyékát. A General Motors másik Los Angeles-i gyárának, a South Gate-inek 4300 dolgozója kö­rülbelül egy éve került az utcára. A szakszervezet egy ideig meg folyósítja számuk­ra a támogatást, de a határ­idő lassan lejár. Üjabb ál­lásra semmi kilátásuk, s ha­marosan csak a minimális állami munkanélküli ’ se­gélyre lesznek utalva. Az elbocsátások különösen a fiatalok számára jelente­nek súlyos megpróbáltatást. A General Motors több év­tizedes munkaviszonnyal rendelkező dolgozói ugyan­is nyugdíjjogosultságuk el­éréséig megkapják alapbé­rük 50—75 százalékát, mint munkanélküli támogatást, az elbocsátott fiatalok azon­ban csak fél évig kapnak heti 136 dollár segélyt. S mi lesz azután ? ... Egy szakszervezeti vezető az alkoholizmus és a kábí- tészerélvezet terjedéséről panaszkodik... Az üzem bezárása óta megduplázó­dott az alkoholisták száma. Egyik kollégánk, aki az­előtt egy csepp alkoholt sem fogyasztott, börtönbe került, mert részegen elgázolt egy gyalogost”. A legsúlyosabb probléma az elbocsátott munkások számára, hogy belátható idői! belül nem számíthatnak munkára. Kalifornia állam, a General Motors és az autó­ipari munkások szakszerve­zete 10 millió dolláros költ­séggel állás-tanácsadó- és átképző programot szerve­zett, amelyet a South Gate volt dolgozóinak fele vesz igénybe. Ám maga a prog­ram vézetője, Henry Gonza­lez sem bizakodik: „Mit ér, ha valaki megtanul egy má­sik szakmát, de abban sem tud elhelyezkedni.” G. I. A Sió Áruház nöhapi ajánlata Molly mell tartógarnitúra 198 Ft helyett 99 Ft. Annabella törlőruha garnitúra 59,70 Ft. Kozmetikai ajándék csomagok 100,— Ft-tól. Ajándékozzon nőnapra a Sió Áruházból! (80336)

Next

/
Thumbnails
Contents