Somogyi Néplap, 1983. március (39. évfolyam, 50-76. szám)

1983-03-10 / 58. szám

IAPÁN Megtartotta első ülését az új nyugatnémet kormány. A képen: Helmut Kohl kancellár (balról) és Genscher külügyminiszter a kormányülésen (Telefotó — AP—MTI—KS) Nkotno Botswanában il £ Joshua Nkomo zimbabwei ellenzéki politikus keddien néhány társával ti tokiban el­hagyta hazáját és a szomszé­dos Botswanába érkezett. A hírt szerdám jelentették be h i vatalosam Gaborone - bam, Botswana fővárosában. Azt is közölték, hogy Nkomo mem. kért politikai menedék­jogot * A rövid hivatalos közle­mény szerint Nkomo a je­■femlegi belső helyzetre való tekintettel hagyta el Zim­babwét és ideiglenesen Bots­wanábam szándékozik ma­radni, A sajtónak nem nyi­latkozik. Botswanád tartóz­kodása alatt tarrulmányozini fogja a zimbabwei helyzet megoldásának lehetőségeit — hangoztatja a (közlemény. A zimbabwei élilenzéki po­litikus néhány napja tűnt el bulawayod otthonéból, rö­viddel azelőtt, hogy a kor­mány egyik különleges ka­tonai egysége lezárta és át­fésülte azt a külvárosi ne­gyedet, ahol Nkomo háza is található. Luanda Megállapodás közös kísérletekről Az Egyesült Államok, a Dél-afrikai Köztársaság és Izrael megállapodást kötött arról, hogy a közeljövőben a Dél-afrikai Köztársaság te­rületén közös kísérleteket folytatnak amerikai, manő­verező robotrepülőgépekke! — közölte az Angop angolai hírügynökség. Benke Valéria a XII. kerületben Benke Valéria, az MSZMP Politikai Bizottságának tag­ja, a Társadalmi Szemle szerkesztő Bizottságának el­nöke szerdán a főváros XII. kerületebe látogatott. A vendéget Jassó Mihály, a kerületi pártbizottság első titkára és Mátrai Rezső, a városrész tanácselnöke fo­gadta a pártbizottság szék­hazában, ahol tájékoztatták a 80 ezres lélekszámú vá­rosnegyed életéről, politikai, gazdasági helyzetéről, a partmunka időszerű helyi feladatairól. A program a Budapesti Tanítóképző Főiskolán foly­tatódott; Békési Lajos fő­igazgató és Szönyei Tibor párttitkár a fővárosi tanító­képzés eredményeiről, gond­jairól, valamint a főiskola pártszervezetének munká­járól Sizámolt be a vendég­nek. Ezt követően a Politi­kai Bizottság tagja megte­kintette a főiskolát, amely­nek különböző képzési for­máiban évente mintegy két­ezer leendő, tanító készül hivatására Benke Valéria délután ak- tivaérteikezleten találkozott a kerületben működő tudo­mányos intézetek pártszer­vezeteinek titkáraival, pro­pagandistáival, a felsőokta­tási intézmények marxista tanszékeinek oktatóival, és időszerű politikai kérdések­ről tájékoztatta őket. i Kint és bent Új.Delhi — El nem köte'ezettek Egyetértés a legtöbb pontban Gemajel libanoni elnök felszólalt az el nem kötelezett or­szágok Éj-Delhiben rendezett csúcskonferenciáján Beszédé­ben az idegen csapatok távozását követelte Libanonból (Telefotó — AP—MTI—KS)- 27:9 — ezekben a napok­ban ezzel a két számmal van tele az amerikai, sőt, a vi­lágsajtó. Az arány nem va- lami sportmeccs végered­ménye, hanem egy rendkívül .komoly politikai, még ponto­sabban katonapolitikai mer- 3 közés pillanatnyi állása. Ilyen többséggel fogadta el s ugyanis az amerikai képvi- as selőház külügyi bizottsága í azt az indítványt, amelyben felhívja a Szovjetuniót és az Egyesült Államokat: „Tegye­nek lépéseket atom- és ra­kétaarzenáljuk egyidejű be- >.i fagyasztására'”. Mit jelent ez a döntés? Közvetlenül azt, hogy ez a i nem akármilyen horderejű indítvány zöld utat kapott a képviselőház teljes ülésére. - Ehhez tudnunk kell, hogy az amerikai törvényhozás épü­letében minden javaslat szer­zőinek meg kell küzdeniök á azért, hogy indítványuk egy­általán eljusson a honatyák magas fóruma elé. A bonyo­lult eljárás lényege, hogy ez az út a kongresszusi bizott­ságokon és albizottságokon át vezet az igazi döntés szín­helyére, a képviselőház vagy a száztagú szenátus nagyter­me be. Ezért mondják — joggal 9 — Washington világának jó ismerői, hogy „Amerikában az igazán fontos dolgok jó­részt a bizottságokban döl- ■ nek el”. Ez persze nem ilyen i egyszerűen igaz, hiszen a bizottságokban zöld utat ka- ' pott indítványt „a nagyte­remben” még „meg is ölhe­tik", le is szavazhatják. Ki- tűnő példa erre az, ami ta- S • valy ősszel történt. Akkor egy a mostanihoz hasonló javaslat (az akkori indítvány szerzői Kennedy és Hatfield szenátorok voltak, a mostani Edward Markey képviselő nevéhez fűződik) ugyancsak szabad jelzést kapott a bi­zottságban, de a képviselő- házi szavazáson 204:202 arányban elbukott. • És itt álljunk meg egy pillanatra, mert ez már a mostani döntés jelentőségé­nek szelesebb hátterét érin­ti. Ha Rov.ald Reagan éle­sen szovjetellenes kormány­zata alatt a képviselőház mindössze két, azaz kettő szavazattal vet el egy olyan javaslatot, amely a tömeg- pusztító fegyverek jelenlegi szinten történő befagyasztá­sát támogatja, nos, az már jelent valamit. Az őszi arány­ból már eleve nyilvánvaló volt, hogy a lakosság hangu­latai tükrözve — a legutób­bi Gallup-felmérés szerint a közvélemény hetvenf!) szá­zaléka hajlik a befagyasztás­ra — a honatyák egyszerűen nem engedhetik meg ma­guknak, hogy levegyék a napirendről ezt a kérdést. A megfigyelők szerint most a tavalyinál több esélye van a javaslatnak az elfogadás­ra. Bármi legyen is azonban az indítvány sorsa a „nagy­teremben”, a bizottsági sza­vazás aránya bent az épület­ben jól tükrözte a „kinti” arányokat. Például azt, amiről egy amerikai hírügynökség így számolt be: a kongresszus épülete előtt többezer em­ber ujjongva helyeselte, né­hány százan pedig helytele­nítették a bizottság dönté­sét .,. H E. Éjszakai ölésit tartott ked­den az el nem kötelezettek mozgalmának VII. csúcsta­lálkozója, mivel a felszóla­lásira jelentkezettek sczáma igen nagy, s a beszédjeik is írenidlkivül terjedelmesek. Szerdára három ülést irá­nyoztak elő, hogy minden állam képviselője szóhoz jusson a jelentkezők közül. Az éjszakai tanácskozáson szólalt fel többek között Mengisztu Hailé Mariam, Etiópia vezetője. Beszédében rámutatott, milyen súlyos ve­szélyeikkel terhes az Egye­sült Államok afrikai politi­kája. A líbiai küldöttség vezető­je, Dzsa-llud kormányfő éles hangon elítélte Washington­nak az el nem kötelezettek­kel szemben, tanúsított ma­gatartását és részletesen ki­tért a Líbia ellen elkövetett provokációkra ás. Husszein, Jordánia királya elsősorban a közel-keleti helyzettel foglalkozott és méltatta a fezi arab béke- tervet. Több felszólaló szólt az Irak és Irán közötti háború­ról, sürgetve, hogy a felek hagyják abba a harcokat. Folytatódik a munka a csúcstalálkozó bizottságai­ban a végleges dokumentu­mok kidolgozáséira. A kon­ferencia szóvivője szerint a politikai nyilatkozat legtöbb pontjában létrejött az egyet­értés. Jugoszlávia Merénylet a török nagykövet ellen Szerdán merényletet kö­vettek el Törökország beig­es rádi nagykövete, Galip Bal­kar ellen. Belgrad központ­jában.. a török nagykövetség közelében helyi idő szerint • délelőtt, tizenegy óra tájban két fegyveres tűz alá vette a nagykövet gépkocsijait. Ga­lip Balkar és a gépkocsi ve­zetője súlyosan megsebesült; mindkettőjüket azonnal kór-, házba szállították. A jugoszláv biztonsági szolgálat két embere azonnal tüzet nyitott a támadókra. Az egyik közülük súlyosan megsebesült, a másiknak ed­dig nem sikerült nyomára bukkanni. A merénylet ügyében vizs­gálat indult. KEDVEZMÉNY A NYUGDÍJASOKNAK! A BARCS ÉS VIDÉKE ÁFÉSZ Boróka éttermében minden vasár- és ünnepnapon nyugdíjas­menü 20% engedmény az étlap szerinti ételekből. (687511 Á mézeshetek után Elterjedt gyakorlat, hogy egy ország újonnan hata­lomra került miniszterelnö­ke, frissen megválasztott ál­lamfője hivatali megbízatá­sának elején egyfajta „men­telmi” időszakot élvez. E mézeshetek időtartama álta­lában 100 napra terjed — ezután az illető politikus már kevéssé hivatkozhat mindenben az elődeitől át­vett nehéz örökségre. E/v a helyzet Japán múlt év vé­gén hivatalba lépett kor­mányfője, Nakaszone Ja- szuhíro esetében is, aki nem­rég jutott túl e száz napos „bemelegítő” korszakon. A távol-keleti szigetország vi­lággazdasági-politikai sze­repét ismerve érthető, hogy most megszaporodnak azok az elemzések, amelyek a tavaly emlékezetes hirtelen­séggel lemondott Szuzuki utódjának első hónapjait ér­tékelik. „Tanakaszone-kabínef Nakaszone ténykedése már a viszonylag rövid idő alatt is kisebbfajta viharo­kat kavart. Az első felhör­dülés nyomban kabinetjének összeállításakor bekövetke­zett, mivel abban túlzott súlyt kaipott Tanaka egyko­ri miniszterelnök frakciója. A részrehajlás oka egysze­rű: Nakaszonét épp Tanaka kulisszák mögötti támogatá­sa segítette győzelemhez. Az egykori kormányfő, aki an­nak idején a Lockheed-bot- rány miait kényszerült tá­vozásra, ugyanis arra szá- . mit, hogy magas posztokba -került hívei messzemenően támogatni fogják a hosszú évek óta húzódó megveszte­getési ügyben. Nakaszone persze az 1955 óta kormányzó konzervatív Liberális Demokrata Párt .'más frakcióit is igyekezett kormányposztokkal kielégí- ■ tenu. Az el lennek mégis gú­nyosad „Tanakaszone-kabi- netnek” titulálta új minisz­teri gárdáját, annak ellené­re, hogy az elmúlt, néhány hónap túl rövid idő annak eldöntéséhez: mennyiben kö­veti Nakaszone elődje, Szu­zuki vonalát, mennyiben, al­kalmazkodik az erős Tana- ka-frakció elvárásaihoz, s mennyiben érvényesíti foko­zatosan saját irányvonalát. Vegyes összkép Az első tapasztalatok ve­gyesösszképet mutatnak. Az új kormányfő a japán köz­életben szokatlan határo­zottsággal és szókimondással látott munkához. A recesszió gondjai még a tőkés világ­ban élenjáró Japánt sem kímélik. Megtört a sokáig gyógyírnak számító diadal­mas export-offenzíva. s To­kió nemritkán kivitelének „önkéntes” csökkentésére, piacai fokozott megnyitásá­ra kényszerült. Gazdasági téren Nakaszonének a belső fejlődés élénkítésé mellett a rekordszintű költségvetési hiánnyal is törődnie kell. Márpedig e két feladat elég­gé ellentétes lépéseket köve­tel meg; az átmeneti bér­befagyasztás, a közkiadások fékentartása például a szak- szervezetek harci kedvét nö­veli. Ahol viszont megtaka­rítást érhetne el. ott nem hajlandó engedményekre: a katonapolitika terén. A fegyverkezési kiadások ugyanis a tervek szerint az átlagosnál jóval gyorsabb ütem,ben nőnek. Ezen a ponton az otthoni 1983. március 11-én Gyalog Indiába címmel Kubacsek János diafilm-vetítéssel egybe­kötött előadása 17.30 órakor a, Killián György Ifjúsági és Üttörő Mű­velődési Központban. (A Fiatal Utazók Klubjának nyílt rendezvénye.) Jegyek a rendezvény­irodában és a helyszí­nen kaphatók 1983. már­cius 10-től. (80409 a) gondok összefonódnak a kül­politikai kérdésekkel. Na­kaszone tagadja ugyan, hogy célja Japán újrafelfegyvér­zésé lenine, nyilatkozataiban csüpán „az önvédelmi erők korszerűsítését” szorgalmaz­za. Am nehéz e különvá­lasztást értelmezni, ha tud­juk, hogy a miniszterelnök helyeselné a japán alkot­mány felülvizsgálatát, amely Nakaszone Jaszuhiro mi­niszterelnök a parlament­ben szólal fel ellen az ország békeszerető erői hevesen küzdenek. A kormányfő még elődeinél is egyértelműbben a szoros japán—amerikai szövetség híve, beleértve a katonai együttműködést is. Első külföldi útja árulkodó mó­don Dél-Koreába vezetett, ahol 4 milliárd dolláros köl- csönmegállapodást hoztak tető alá. Közvetlen utána Washingtonban Reagan el­nökkel folytatott tárgyalá­sain szintén a stratégiai ér­dekközösséget domborítot­ták ki. Nakaszone például kijelentette, hogy a szovjet fenyegetéssel szemben or­szágának az „elsüllyeszthe- tetlen repülőgép anyahajé” szerepét szánja. S tény, hogy jórészt az ismert területi kö­vetelések miatt nincs előre­haladás a Moszkvához fű­ződő kapcsolatokban. Választási menetrend E címszavakban érintett problémák is érzékeltethetik: az elmúlt évek kormányfő- cseréi után, amelyekre alap­jaiban a folytonosság fenn­tartása volt jellemző, most nem zárhatóik ki érezhetőbb hangsúlyváltások sem a ja­pán kül- és belpolitikában. Ugyanakkor a mézeshetek múltán Nakaszone növekvő belső ellenállásra is számít­hat. Igaz, az LDP helyzetet megkönnyíti, hogy a vele szembenálló ellenzék sem egységes, s nem tud világos alternatívát. nyújtani. A kor­mányzópárt — frakcióharcok ide vagy oda — így nyu­godtan nézhet az áprilisra tervezett helyhatósági és a nyári felsőházi választások elé. Sőt, nem zárható ki, hogy a kormányfő a jövőre esedékes általános' választá­sokat is előrehozza, akár ez év közepére, ősszel esedékes ugyanis a végső ítélethirde­tés a Tanaka-perben — már­pedig az kiszámíthatatlan következményekkel járhat Nakaszone helyzetére is. Sz. G Görögország Tiltakozások Athénban Kedden este Szalonikifoen ötvenezer tüntető követelte az amerikai katonai támasz­pontok mihamarabbi bezá­rását. Tiltakozó megmozdu­lás volt a görög fővárosban is, ahol tízezer nő tiltakozott az amerikai támaszpontok és a nukleáris fegyverek el­len. A béketüntetésék egybe­estek a katonai támaszpon­tok használatáról folyó gö­rög—amerikai tárgyalások újabb szakaszának kezdeté­vel. A szaloniki megmozdu­lást baloldali békemozgal- mak, míg az athéni felvonu­lód a 'görög nőszervezetek kezdeményezték.

Next

/
Thumbnails
Contents