Somogyi Néplap, 1983. március (39. évfolyam, 50-76. szám)
1983-03-10 / 58. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, E G Y E S U L J E T E K I Ara: 1,40 Fi SOMOGYINEPtAP XXXIX. évfolyam, 58. szám 1983. március 10., csütörtök ü mezőgazdaság idei gép- és anyagellátásáról Sajtótájékoztató a MÉM-ben Munkatársunk telefon- jelentése: Jól teleltek a vetések, rendben folyik a mezőgazdaság tavaszi fölkészülése, a fejtrágyázásnak például máig országosan kétharmadával végeztek a gazdaságok, s az idei gép- és anyagellátás kiegyensúlyozottabbnak látszik a tavalyinál; az ágazatnak jó esélye van arra, hogy teljesíteni tudja minden eddiginél nagyobb feladatait. Dr. Magyar Gábor mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterhelyettes ösz- szegezte így a gazdaságok helyzetét és kilátásait tegnap, budapesti sajtótájékoztatóján. A mezőgazdasági cikkek világpiaci helyzete azonban az idén sem lesz jobb; fokozódik a verseny, egyes termékek esetében pedig a korábbiaknál is alacsonyabbak az árak. Ilyen körülmények között a 87 milliárdos feszített exporttervet teljesíteni — egyszersmind javítani a hazai ellátást — csak a tavalyi rekordokat meghaladó eredményekkel lehet. Az üzemi szakemberek most mindenekelőtt arra kíváncsiak, hogy az import beszerzés és egyéb nehézségek közepette sikerül-e biztosítani a szükséges gépeket, alkatrészeket és anyagokat. A miniszterhelyettes mindén növény, esetében megnyugtatónak ítélte például a vetömagellátást. Jól emlékszünk ugyanakkor arra, hogy néhány napja a vetőmag vállalat dél-dunántúli sajtótájékoztatóján arról számoltak be egyebek közt a vezetőik: a lucerna vetőmag iránti igényeknek jó, ha a felét ki tudják elégíteni .. . Ezzel kapcsolatos kérdésünkre Magyar Gábor elmondta, hogy országosan nem érzékelik ezt a gondot, a rendelkezésre álló lucerna vetőmag elegendő a tervben szereplő 85 ezer hektár bevetéséhez. A cukorrépánál — a nehézségek ellenére is — a terület 60 százalékára van import vetőmag. Kiemelkedő a kukorica fajtaválasztéka; az újabb hibridek már nem csupán termőképességükkel, hanem nagyobb vízleadásukkal is kitűnnek. Nem vitatta azonban, hogy több területen csak nagy erőfeszítések árán lehet kielégíteni az igényeket. 130 ezer hektár tavaszi alá a gazdaságok nem tudták idejében kijuttatni a műtrágyát. Az első negyedévben a nitrogén beszerzése okozhat gondokat, ennek ellenére a gazdaságok idei mütxágy afölhaszná lásia 650 ezer tonna lesz, vagyis százzal több a tavalyinál. A gazdaságok 13,5 milliárd forint értékű gépet kívánnak vásárolná 1983-ban. Egyebek közt 6500 traktor és mintegy kétezer kombájn beszerzésére nyílik mód. Igaz, az utóbbiakból aratásig várhatóan csak 1500 ■ érkezik az üzemekbe. Elsősorban az NDK-gyártmányú - gépek beszerzésénél kell fölkészülni szállítási csúszásra. MTZ-ből a tavalyinál többet hoznak be, mégis kevesebbet az igényeltVerseny és vállalkozás Országos tanácskozás Pécsett Társadalmunk elvárja, hogy a vállalatok a rájuk bízott eszközökkel minél hatékonyabban oldjálk meg feladataikat. Ezt szolgálja a versenytárgyalásos vállladfco- zások rendszere is, amely a közelmúltban alkotott rendeletek megjelenése óta egyes vállalatok számára kötelező és másoknak is ajánlott. Minit a szerdán Pécsett megkezdődött e témával foglalkozó kétnapos országios tanácskozás bevezető előadásában Havas Péter, az Állami Fejlesztési Bank vezérigazgatója hangsúlyozta, nemcsak az „eladóknak”, hanem a „vevőknek” is vállalkozói magatartást kell kialakítaniuk abból kiindulva, hogy számukra mi a legész- szerűbb megoldás, mi éri meg leginkább az árát. Mint arra rámutatott, a versenyben a mércét nem a vállalatok állítják fel önmaguk számára, a világgazdaság határozza meg, milyen helyet foglalnak el benne. E szemlélet erősítése érdekében hazánkban is kialakulóban van a versenytárgyalások gyakorlata, bár a tisztességes verseny mértékegységei még nem jöttek létre. A verseny, természetesen, nemcsak a 'beruházás területén, hanem a fenntartási és szállítási tevékenység körében is érvényes fogalom. A versenyképesség alapja, hogy a vállalkozók folyamatosan „karbantartsák” ajánlataikat, hogy a szükséges kiegészítések és módosítások után a kiírás — egyelőre sokaiknak teljesíthetetlenül rövidnek tűnő — határidején belül beadhassák azokat, mert ' erué'Jkül indültnii sem képesek a versenyben. mél; a hiányt csehszlovák gyártmányú Eetorokkal pótolják. Az intenzív gabona- prognam keretében 142 íliC, JD és Fiat traktor is kerül a gazdaságokba. Figyelemre méltó hír, hogy bővülni fog a -15—20 százalék energiát ‘megtakarító, forgatás nélküli talajművelő eszKözök választoka. Az alkatrészellátás máris érezhetően jobb. Tavaly 2,5 milliárd forint értékű — harmadrészt importot helyettesítő — alkatreszt gyártottak a hazai szövetkezetek és vállalkozók, az idén e gyártók köre tovább bővül. Ígéretes az öt nagy termelési rendszernek és a győri Rába gyárnak a műszaki ellátásra kötött szerződése is. A beruházási lehetőségek szerényebbek ugyan, mégis sok gabona tárolási gond orvoslására nyílik mód. 368 ezer tonna terményt befogadó, új raktártér épül, s egy millió tonnára nő az energiatakarékos technológiákkal tárolt kukorica mennyisége. Meliorációt az idén 140 ezer hektáron végeznek a gazdaságok 1,3 milliárdos állami támogatással. Az ágazat tervei kapcsán megtudtuk, hogy az idén 2 millió 895 hektáron terem majd gabona, s hogy a kalászosok területe 67 ezer hektárral több, a kukoricáé 20 ezerrel kevesebb az országosan előirányzottnál. A magyarázat nyilvánvalóan a jövedelme^ zösógben keresendő Gyakori kifejezés volt a tegnapi tájékoztatón az önszabályozás. A múlt év bebizonyította, hogy korántsem lehet már minden árut eladni minden mennyiségben. Például broylercsirké- ből így csak annyit szabad termelni és termeltetni, amennyit el is tudnak adni. Jóval többre volna szükség ugyanakkor konzervipari borsóból vagy paradicsomból ... Ügy látszik, a piaci igény és az érdekeltség még nem mindig találkozik. B F. Áczél György Berlinbe utazott Aczél György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottságának meghívására szerdán Berlinibe utazott. Kíséretében van Radios Katalin, a KB osztályvezető-helyettese és Peisch Sándor, a KB munkatársa. Búcsúztatásukra a Ferihegyi repülőtéren megjelent Rudolf Rossmeisl, az NDK budapesti nagykövete. Kétke!yhes víztorony. Szeged új lakónegyedeinek vízellátására kétkelyhes víztorony épül a Rókus városrészben. Az alsó, ezer köbméteres tartály már elkészült, most a felső, háromezer köbméteres medencét építik a Délmagyarországi Magas- és Mélyépítő Vállalat dolgozói Megfeleltek a lakosság igényeinek Az Ipari és a Belkereskedelmi Minisztérium vezetőinek tanácskozása Az ipart és belkereskedelmi tárca, valamint a vállalatok kapcsolatáról tárgyaltaik szerdáin a ikét minisztérium vezetői az Ipart Mi- msztéri urnban. Megvitatták aiz ipar szerepét a lakossági ellátásban. A Méhes Lajos és Juhár Zoltán vezetésével folytatott megbeszéléseken megállapították : a belkereskedelem bem ei'tékesített árumennyiség meghatározó része, több minit 80 százaléka a hazai ipartól származik, s feltehető, hogy az import mérséklődése miatt ez az arány még emelikedik. Ezért a megrendelések teljesítése közösen nagy feladatot ró az iparra. Az 1982. évi áruellátás tapasztalatait összegezve megállapították, hogy az állami ipar 4,5 százalékkal növelte szállításait. A laíkosság igényeit a nehezebbé vált gazdasági helyzetben is összességében kielégítették. Javult az ellátás például tréningruhából. harisnyafélékből, lakástextíliából, szilárd fűtőanyagtüzelésű kályhából, egyes mosógéptipusokbóL, centrifugából. Az eddigi egyeztetések alapján az idei áruellátás is várhatóan (kielégítő lesz. Egyes termékféleségeikből azonban választék hiányával kell számolni. A szerződéses kapcsolatokat értékelve, megállapították, hogy a szállítások; ütemessége javult. A megbeszélésen foglalkoztak az ipar kereskedelmi tevékenységével is. Az ipar közvetlen kiskereskedelmi szállításai növekedtek, csaknem elérik a nagykereskedelmi értékesítés arányát Például a ruházati cikkeknél, de jelentősek a bútorkereskedelemben is. A további fejlődés feltételeivel az iparvállalatok nem ren- delíkezmek, s érdekeltségük sem kielégítő — állapították meg. Az ipar minta-, illetve márkabolt hálózata főleg a könnyűiparban, de a gép- és a vegyiparban is jól fejlődik. A márkaboltok hálózatbővítése mellett fontosnak tekintik, hogy azok gondoskodjanak termékeik folyamatos alkatrészellátásáról, s a tartós fogyasztási cikkeknél fejlesszék a szerviz-szolgálatot. A két minisztérium vezetői megáillapí főtték: eddigi együttműködésük a lakosság áruellátásának javítása érdekében hatékony és eredményes. Az életezinvonal- politikai célkitűzések szem előtt tartásával, a közös munkát ebben, az esztendőben erősíteni kívánják, gondot fordítva a hiányok megelőzésére, az ellátási fennakadások elkerülésére. További közös intézkedéseket határoztak el a konvertibilis elszámolású importcikkek hazaiakkal való helyettesítésének elősegítésére, a szo- ciaiisita import fokozására, a szerződéses szállítási fegyelem további erősítésére. A megbeszéléseken hangsúlyozták: fontos, hogy az áru útját a fogyasztóhoz rövidebbé tegyék, ennek érdiekében az iparvállalatok bővítsék nagy- és ikisikereske- delmi tevékenységüket, fejlesszék a márkaiboílit-háílóza- tot, s egyetértettek abban is, hogy a feltételek megteremtését együttműködés keretében kell elősegíteni. A tavaszi ülésszak napirendjéről Országgyűlési tisztségviselők tanácskoztak Az országgyűlés tisztség- viselőinek, állandó bizottságai elnökeinek és a megyei képviselőcsoportok vezetőinek szerdán — a Parlamentben tartott — ülésén a március 24-re összehívott tavaszi ülésszak előkészítésével foglalkoztak. Apró Antal, az országgyűlés elnöke a tanácskozáson — amelyen részt vett Pozs- gay Imre, a Hazafias Népfront Országos Tanácsiáinak főtitkára és Szabó István, az MSZMP Központi Bizottságának alosztályvezetője is — tájékoztatást adott a Parlament plénuma elé kerülő témákról, az ülésszak előtti képviselői teendőkről. Az alkotmány előírásának megfelelően az ülésszak napirendjén szerepel az Elnöki Tanácsinak, valamint a legfőbb ügyésznek és a Legfelsőbb Bíróság elnökének beszámolója működésükről. Ezt követően dr. Szübereny Jenő, a Legfelsőbb Bíróság elnöke és dr. Nyiri Sándor, a legfőbb ügyész helyettese ismertette a jogalkalmazási tapasiztaliatakröl szóló országgyűlési beszámolók főbb gondolatait, majd képviselői kérdésekre, észrevételekre válaszoltak. Üj konténer-pályaudvar. Szegeden üzembe helyezték a korábbi kisvasút központi állomásának területén kialakított ,új konténerpályaudvart. Erre azért volt szükség, mert az elmúlt évtizedben a húszszorcsára nőtt forgalom miatt a szegedi MÁV pályaudvari konténer-rakodó szűknek bizonyult. Hétezer-ötszáz négyzetméter alap- területű, betonburkolatú rakodóteret, s két nagy darupályát építettek. Ezeken negyven tonnás emelodaruk rakják az öt w húsz tonnás konténereket (MTI-Iotó — Fehér József) Elméleti konferencia Berlinben Berlinben nemzetközi elméleti konferenciát tartottak Marx Károly tanításának időszerűségéről és anról, hogy a marxizmus milyen szene- p>et játszott a népek bókéért és haladásért vívott harcában. A konferenciáin Bulgária, Csehszlovákia, Lengyelország, Maigyarország, az NDK és a Szovjetunió tudósai vettek részit. A konferencia résztvevői megvitatták azt is, hogy Marx Károly eszméi milyen hatást gyakorolnak napjaink forradalmi folyamataira.