Somogyi Néplap, 1983. március (39. évfolyam, 50-76. szám)

1983-03-01 / 50. szám

Labdarúgó NB II 3 ól rajtolt ismé Aszta’itenisz NB II A HHákécmi US f-es Mindössze két forduló van hátra férfi és női csapatunk részére az asztalitenisz NB II-ben. A Kaposvári Rákó­czi, miután simán vette a legutóbbi akadályt is, hat pont előnnyel vezet a Barna csoportban, s ez azt jelenti, hogy a hátralevő két hazai mérkőzés eredményétől füg­getlenül már bejutott az NB I-be. Néhány évi szünet után tehát ismét lesz első osztályú asztalitenisz-csapa­ta Kaposvárnak. K. Rákóczi—Ű. PEAC 20:5 A csoport második helye­zettje ellen is kitűnő játé­kot nyújtott a fiatalokkal asztalhoz álló kaposvári együttes. Gy.: Milos 5, Ba­lázs, Varga, Hayden 4—4, Szabados 3. A fővárosban vendégsze­repeit a Kaposplast női csa­pata Ellenfele a Statisztika tartalék gárdája volt. A ve­retlenül, élen álló fővárosia­kat csak megszorítani tud­ták a kaposváriak, neves el­lenfelükkel szembeni helyt­állásuk azonban dicséretes. Statisztika II.—Kaposplast 11:5 Gy.: Limbek (2), Auguszt, Németh, Gazda 1—1. Előkészületi mérkőzés Vasárnap a Latinca SE ellen játszotta utolsó előtti előkészületi mérkőzését ha­zai pályáin a Rákóczi. A csapatból Czabula, Bód.is és Boros sérülése miatt hiány­zott. Egy új játékos is be­mutatkozott a csapatban. Pandur János, a Lakócsa és a Barcs volt hátvédje, aki legutóbb a Steinmetz SE*- ben szerepeit. A 23 éves labdarúgó most írta alá átigazolását a Rákóczihoz. K. Rákóczi — Latinca SE 7:2 (4:1) Rákóczi: Horváth, — Pető, Zeniül, Pandur, Csorba — Gyúrics I. (Prancz), Walter, Biczó — Bíró (Gyurics . II.) Hámori, Wéöer. A Rákóczi góljait Csorba. Hámori (2—2), Bíró,'Wéber, I Gyurics II. szerezte. A Tanács kupáért Két mérkőzést bonyolítot- k le eddig a labdarúgó nácskupa döntője során, étközben a Kiss J. SE és Nagyatád Andocson talál- >zot.t. A Kiss J. SE Hop- ir és Végh góljaival 2:l-re eV.. Vasárnap Kaposváron a Táncsiccsal találkozott a Kiss J. SE. Ezt a találkozót a kaposvári együttes nyerte 6:3-ra. Gólszerzők: Magyar, Pintér (2—2), Martina, Ja­kab, illetve Györke, Hoppár, Végh. E -héten került sorra Fejessel veszélyeztet a Kiss J. SE. gyért a Táncsics Nagyatádon a Nagyatád— Táncsics mérkőzés. Ennek eredményétől függ, hogy ki nyeri el az idén á tanács­kupát. Könnyen lehet, hogy hármas holtverseny alakul ki. ÉRTESÍTÉS Értesítjük az érdekelt lakosságot, hogy Kaposváron a Táncsics u. és Madár utca, József utca és Erdősor utca közötti szakaszát gázvezeték építése miatt 1983. március 3-án 8 órától várhatóan 1983. április 30-ig a közúti forgalom elöl teljes egészében lezárjuk a 4. sz. helyi járat Erdősor utcai végállomása megszű­nik, helyette az autóbuszok a Rózsa utcai megállóig közlekednek. Kérjük a lakosság megértő türelmét. VOLÁN VGV K.ÖGÁZ Városi Tanács (80326) Magdi elbúcsúzott A Tabi Videoton élten a szombati MNK-mérkőzésen öltötte magára utoljára a K. V. Izzó mezét a csapat ka­pitánya, Csonka Magdolna. Az egyesület vezetői nevé­ben Molnár István ügyvezető elnök köszönte meg több mint egy évtizedes sportte­vékenységét és adott át neki emlékül egy szép kis kupát. Tizennégy évvel ezelőtt mint közgazdasági szakkö­zépiskolás ismerkedett meg a sportággal Csonka Mag­dolna, s az Izzóhoz 1973-ban került. Ott volt a szakosz­tály sikereinél és nehézsé­geinél, következetesen dol­gozott, hogy csapata minél sikeresebben szerepelhessen. Megjárta az élvonalat, s a nála fiatalabbaknak pályán kívül is példát mutatott sportszerűségből. Magdi nem­csak sportoló, és munkáját is minél magasabb színvo­nalon szeretné ellátni. Ta­nulmányai pedig a sporto­lásra tervezett időt kurtítják. Egy ideig a labdát tehát föl­váltják a könyvek. A sport­szeretet azonban — bizto­sak vagyunk benne — nem múlhat el, s ha később ide­je engedi mint szakvezető kapcsolódik majd a mun­kába. A sportpályafutás tehát nem befejeződött, csupán szünetel. Totó A 9. hét nyertes szelvé­nye: 1 x x 1 x lxlxx 1 x x +x. A 13+1 találatos szelvé­nyek 7993, a 13-asok 5177, a 12-esek 213, a 11-esek 30. a 10-esek 13 forintot nyertek. Röplabda MNK Labdarúgó NB I Egy labdára ketten ugranak fel fejelni, „győz” a vendégek játékosa (sötét mezben). A találkozót is, akárcsak ezt a párbajt, a siófokiak nyerték (Szabó Géza felvétele) A siófoki Balatoni Hajózás NB Il-es férfi-röplabdacsa- pata is pályára lépett a múlt hét végén, MNK-mérkőzés keretében. A gárda a gim­názium tornatermében a szintén másodosztályú, ám a déli csoportban szereplő Pécsi VM együttesét fogad­ta s győzte le. B. Hajózás—Pécsi VM 3:0 (3, 8, 2) B. Hajózás: Sudár P., Tóth, Sudár L., Balázs, Mol­nár, Tyúkos. Csere: Kovács. Végh. Edző: Tyúkos Lipót. A baranyai együttes le­győzése nem okozott gondot a határozottan, magabizto­san játszó hazaiaknak. Tatabánya—Debrecen 1:1 (1:0) Tatabánya, 4000 néző. V.: Huták (Drigán, Földvári). Góllövők: Emmer, illetve Tóth. Vasámap már bajnóki pontokért léptek pályára a labdarúgó NB II résztvevői is. Ezúttal talán még foko­zottabb érdeklődés kisérte a mérkőzéseket, mint ko­rábban. Ismeretes, hogy a totóügy kapcsán jó néhány együttes „érdekelve” volt, így kíváncsian várták a szurkolók • több helyen is, hegy csapatukból kik ma­radtak a tavaszi idényre. Mint kiderült, nem a Siófo­ki Bányász a legsúlyosabban érintett egyesület. A Keszt­helyből például alig maradt hírmondó, de az Olajbányász és a Bauxitbányász is veszí­tett játékosokat. Érdexás a siófokiak vasárnapi ellenfe­lének, a Szekszárdinak az esete. Eredetileg 11 labda­rúgót kellett volna felfüg­geszteniük. de az egyesület fegyelmi bizottsága csak a kapus Palyákot, no meg az edzőt, Teszler Vendelt ta­lálta „bűnösnek”.. A többiek felfüggesztett büntetést kap­tak a házi fegyelmi tárgyalá­son, így a Siófok, ellen pá­lyára is léptek. Ez tovább növeli a siófoki győzelem értékét. Meglepetés azonban nemcsak Szek&zárdon szüle­tett: a legnagyobb Kazinc­barcikán, ahol a rnegi-?vat- koaott Olajbányász biztosan nyert. Ugyancsak nem várt eredmény, hogy a feljutás egyik várományosa, a SZE- OL AK pontot veszített oda­haza a Baja ellen. A Hód­mezővásárhely és a 22. sz Volán győzelme sem papír­forma szerinti. (Ez utóbbi mérkőzés, érdekessége, hogy a Hódimezóivásárhelyben két vol t Rákóczi-labdarúgó is szerepelt: Petrók és az idő­közben Szombathelyről to­vább vándorló Kanyar.) Siófoki Bányász — Szekszárdi Dózsa 1:0 (0:0) Szekszárd, 3000 néző. V.: Büki. Siófok: Horváth II. — Brett- ncr. Pardavi, Onhausz, Takács — Szajcz. Bodi, Olajos — Ká­rolyi, Tieber, Szabó (Havasi 46. porc). Edző: Szőke Miklós. Szekszárd: Suba — Szabó. Tapaszti. Bonny ai, Somodi — Varsa. Laki, Kressz — Magyar — Koroknai (Kneisz 52. perc), Tóth (Megyeri 58. perc.) Meg­bízott edző: Formaggini Ká­roly. Szikrázóén kemény bele- menéseklkel és jobbára me­zőnyjátékkal indult a talál­kozó. Már a 7. percben ve­szélyben forgott a hazai ka­pu. Szabó átadása után Ta­paszti úgy adta haza a lab­dát Subának, hogy a kapu- védőnek csak merész eiőre- vetődéssel lehetett azt meg­szereznie a berobbanó Szabó elől. A Siófok átvette a kezdeményezést és védeke­zésre kényszerítette a ha­zaiakat. A 16. percben Bódi 18 méteres szabadrúgását Suba csak másodszorra tud­ta megkaparintani; válaszúi a másik oldalon egy perccel Megyerivel ütközött az ötö­söm, a játékvezető azonban nem látott szándékosságot. A mérkőzés végére kiegyen­lítődött a küzdelem, a Dózsa szórványosabb akcióit azon­ban könnyedén hárította a magabiztos siófoki védelem. A várakozással ellentétben mérsékelt iramú, alacsony színvonalú, de mindvégig kemény mérkőzést vívott a két csapat. A játékban ke­vés volt az elgondolás, s az együttesek inkább a pon­tatlan labdatovábbítésokkal hívták föl magukra, a figyel­met. Ez utóbbiban elsősorban a hazaiak jeleskedtek, aki- két láthatóan megviselt a mérkőzést megelőző napok eseménydömpingje. Az első 45 percben igazából egy­szer sem tették próbára a vendégek kapusát. A szünet után a siófokiak megér3.-„ék, hogy van keresnivalójuk, nagyobb iramot diktáltak, s átgondoltabban szőtték tá­madásaikat. Ennek alapján rászolgáltak a győzelemre. Jók:. Bódi, Onhausz, Ola­jos, illetve Kressz, Somodi. Fekete László A további eredmények: Dorog—Ózd 2:1, SZEOL AK—Baja 2 :2, Keszthely— Debreceni Kinizsi 1:0, Sal­gótarján—Ganz-MÁVAG 2:0. 22. sz. Volán—Volán SC 2:1, Eger—Bauxitbányász 2:0, Kazincbarcika—Olajbá­nyász 1:3, Sopron—Hódme­zővásárhely 1:2, Kecskemet —Nagybátony 2:0. 1. Volán 20 10 7 3 42-19 27 z. SZEOL AK 20 10 4 6 42-29 24 3. Kazincb. 20 10 4 6 34-27 24 4 Siófok ú) 8 7 5. 30-27 23 5. Euer 20 10 2 8 37-29 22 6. S.-tarján 30 9 4 7 31-24 22 7. Keszthely 20 10 2 8 33-31 22 8. Kecskemét , 20 7 7 6 29-22 21 9. Szekszárd 20 8 5 7 26-28 21 10. Baia 20 7 6 7 27-23 20 11. Hódmezőv. 20 9 2 9 33-31 20 12. N.-kanizsa 20 9 2 9 33-34 20 13. D. Kinizsi 20 6 7 7 25-25 19 14. Sopron 20 7 5 8 26-27 19 15. 22. sz. V. 20 6 6 8 32-36 18 16. Bauxitb. 20 7 4 9 26-30 18 17. Dorog 20 7 3 10 25-33 17 18. Ózd 20 5 5 10 31 -42 15 19. Nagvbát 20 5 4 11 23-41 14 20. g.-mAvag 20 5 4 11 22-49 14 1. Csepel 2. Rába ETO 2. Honvéd 4. TJ. Dózsa 5. FTC 6. Vasas 7. Debrecen 8. Videoton 9. Tatabánva 10. Dióseyör 11. Haladás 12. Békéscs. 13. MTK-VM 14. ZTE 15. Pécsi MSC 16 Nyírenyh. Bódi eldöntötte a mérkőzés sorsát később Bonnyai • átadásával Kressz ugrott ki, 16 méter­ről azonban a jobb sarok mellé lőtt. Ezután Laki elől a lövés pillanatálban Hor­váth II. kifutással mentett. A 38. percben derült a kö­zönség: Bódi a büntetőterü­leten belül eldobta magát, hangos jajgatásba kezdett Büki játékvezető azonban nem „díjazta” alakítását és továbbot intett. A félidő vé­gén még volt egy gólszerzé­st lehetősége a hazaiaknak. A 43. percben Somodi remek átadásával Tóth ugrott ki, már a 16-oson belül járt, de késlekedett a' lövéssel, így Brettner szerelni tudta. A szünet utáni első ese­mény: a kiugró Koroknál t szándékosan gáncsoló Par­davi sárga lapot kapott. Az 54. percben eldőlt a mérkő­zés sotrsa: Bódi vezette fel a labdát, majd a kaputól 20 méterre váratlanul lövésre szánta el magát, s a jól el­talált labda élesen vágódott a bal alsó sarokba. .1:0. Ezután Szajcz bal felső sa­rokra tartó lövését Suba lát­ványos védéssel hárította. A 63. percben Magyar lövésé' a kapufáról vágódott vissza, Bonnyai ismét megcélozta a kaput, ekkor a labda Hor­váth II. zsákmánya lett. A 72. percben a siófoki kapus 16 9 16 11 16 9 16 7 16 8 16 6 16 5 16 7 16 4 16 4 16 4 16 4 16 5 16 4 16 5 16 3

Next

/
Thumbnails
Contents