Somogyi Néplap, 1983. március (39. évfolyam, 50-76. szám)
1983-03-13 / 61. szám
A keresztény liberális koalíció maradt kormányon az NSZK- beli választások után. Képünkön; Kohl kancellár az eredmények közzététele után — hívei körében. A hét három kérdése ßZ ESEMÉNYEK CI MSZßVßKBflN EitflH' Az NSZK törvényhozási váiati/tasain az eddigi kormánykoalíció pártjai közül a CDU és a CSU növelte szavazatainak arányát és mandátumainak számát, a szaöad- demokratak megíogyat-, kozva bár. de bekerültek a Bundestagba akarcsak (megalakulásuk óta először) a zöldék. A nagy vesztes az SPD. — Franciaországban a községta- «nácsi választások első fordulójában a jobboldali ellenzék számos várost elhódított a baloldali kormánypártoktól. — Üj-Delhiben megkezdte munkáját az el nem kötelezettek csúcsertekezVu. ... le te. Kedd : Marjai József miniszterelnök-helyettes Londonban találkozott matcher miniszterelinök-asszony- nyal. — Élesen szovjetellenes beszédet mondott Reagan amerikai elnök. Szerda: Az USA képviselőházának külügyi bizottsága nagy többséggel a nukleáris fegyverek befa- , gyasztása mellett nyilatkozott meg. — Jaruzelski ■ tábornok megbeszélést folytatott Gle-mp bíborossal a pápa júliusi látogatásáról. — örmény terroristák merényletet kövéítek elt Beigradban a török nagykövet ellen. Csütörtök: Uszityinov marsall, szovjet honvédelmi miniszter murmanszkit beszédében elítélte az USA időhúzását a genfi tárgyalásokon. — Colombo olasz külügyminiszter washingtoni tárgyalásain az. amerikai magatartás módo6itását kérte. — II. János Pál pápa hazatért közép-amerikai körútjáról. Péntek: Sámir izraeli külügyminiszter . Washing ionba ‘ érkezett, ahová a libanoni külügyminiszter is követi. — Strauss—Genscher találkozó a nyugatnémet koalíciós tárgyalások sorában. Szombat: Véget ért Üj-Delhiben az el nem kötelezettek csúcstalálkozója. — Hosz- s/.il huzavona az OPEC miniszteri ülésén az olaj iára és a kitermelhető I mennyiségek meghatározása körül. — A franciaországi, községtanácsi választások második fordulója előtt feszültté vált a politikai hangulat, egyes miniszterek választási kudarcuk esetére bejelentették lemondásukat. — Nyugtalanság nyugat-európai pénzügyi körökben, ahol több valuta leértékelését várják. Nehru és Tito elképzelései szerint alakult ki. Az imperializmus meg-megpróbálta és próbálja eltántorítani az el nem kötelezetteket attól, hogy valójában elkötelezettek legyenek a béke és a tár- saclami haladás ügye mellett. Imperialista ihletésűek azok a kísérletek, amelyek mostanában hol Kambodzsa, hol Afganisztán, hol Nicaragua jövője kapcsán szeret- • ték megosztani a tömbön kívülieket, s az is kapóra jön a nemzetközi reakciónak, ha az iraki—iráni háború el nem kötelezett országokat állít egymással szembe. Emlékezetes, hogy a mostani csúcstalálkozónak Bagdadban kellett volna lennie, s hogy a mozgalom elnökének feladatát a továbbiakban Iraknak kelett .volna vállalnia, a háború ezt megakadályozta. Uj-Delhi és India úgyszólván „beugrott” csupán, de ez természetesen csak arra vonatkozott, hogy rendkívül rövid idő alatt kellett megszervezni a csúcsértekezletet. Egyébként Indira Gandhi és hatalmas országa nagy tekintélynek örvend a mozgalomban, így hát nem lehet meglepő, hogy a hangadó és szóvivő szerepét a légközelebbi csúcstalálkozóig az indiai miniszterelnök- asszony kapta. 2 Miért húzódott el az • OPEC vitája? Nem Bécsben, az OPEC székhelyén, nem is Genfben, ahol a 13 olajexportáló ország képviselői több alkalommal találkoztak már, hanem Londonban kezdtek maratoni tárgyalásokba a legfőbb olajtermelők miniszterei. Nyilván azért, hogy rövid úton tarthassák a kapcsolatot Nagy-Britanniá- val is, amelynek kormánya — nem tartozván az OPECtortozzék és mennyivel csökkenteni a maga termelését? Az árnak a kérdésében hamarabb közeledtek az eltérő álláspontok, s a végén 29 dollár hordónkénti élteiknél találkoztak. (1 hordó — 159 liter.) Ha kisebb lesz az olaj ára, akkor azonos termelési mennyiség eseten csökken egy-egy OPEC-ország bevétele, érthető tehát, hogy legtöbbjük növelné inkább a felhozott olaj mennyisegét, mert így ellensúlyozhatná az árveszteséget. De a világban már ma is meghaladja a kínálat a keresletet! További túlkínálat még inkább leszoríthatná az árakat... Az OPEC-országok többségét aggodalommal tölti el az a perspektíva, hogy az utóbbi években nyakló nélkül felvett (mert szinte rájuk tukmált!) hiteleket nemsokára már nem tudják törleszteni vagy visszafizetni. De a nyugati bankvilág is riado- zik; ha fizetés képtelenné válnak az OPEC-országok, akkor meginog az egész bankrendszer! O Mit jelent az amerikai nukleáris befagyász- tási mozgalom új sikere? Kétségtelen sikernek könyvelhető el a bákeszeretö tömegek szempontjából az amerikai képviselőház külügyi bizottságának az a szavazása, amelynek során 27:9 arányban igent mondtak az atomíegyveraet befagyasztásáfa. Emlékezetes, hogy tavaly novemberben a képviselőházi, szenátusi és kormányzó- válaszíásokikal egyidőben az USA több államában nép- szavazást is tartottak a befagyasztás javaslatáról, s az általában a szavazók többségének egyetértésével találkozott. Azóta ez a második nagy eredmény a mozgalomban. Természetesen a képviselőház külügyi bizottságainak döntését még a képviselőház egészének is meg kell ismételnie, sőt még az sem. kötné meg a Reagan- karmányzat kezét, mivel á szenátusnak — ahol pedig a 'konzervatív nézetű honatyák varrnak többségben — kell a végső szót kimondania. De már ez a 27:9 arány is figyelemreméltó, s az indokolás sem akármilyen; Torricelli képviselő például figyelmeztette az elnököt; nem akarnak többet a' korlátozott atomháborúról, a megnyerhető nukleáris összecsapásról hallani! Közép-amerikai körútja során Guatemalába Is ellátogatott ■a katolikus egyházfő. Képünkön: II. János Pál pápa biztonsági emberek sorfala előtt Guatemala városban. (Foto: AP — MTI — KS) I Milyen viták uralták • az el nem kötelezettek csúcstalálkozóját? Az él nem kötelezett (tehát katonai tömbökhöz nem tartozó) országok mozgalmában kezdettől fogva mindig jelentkeztek ellentmondások. Kívülről is ellentétes hatások érték mindenkor ezt az “áüamcsoportot, amely a néhai „nagy hármas”, Nasszer, SOMOGYI NÉPLAP hez! — hetekkel ezelőtt külön és egyedül döntött először olajárának csökkentéséről. Az árlavina akkor indult el... Norvégia és Nigéria követte, az utóbbi pedig OPEC-tag ... Kilenc napon át alkudoztak az OPEC-miniszterek (és föltehetően más, Londonba gyűlt szakértők) az olaj áráról, és arról, hogy mennyire fogják vissza „a fekete, folyékony arany” termelését további áresés megakadályozása végett. Eddig 17 és fél millió hordó volt az OPEC- országok napi össztermelése, ezt kell lejjebb venni. De ki P. J. Értesítjük t. fogyasztóinkat, hogy 1983. március 14-től előreláthatólag két hétig Siófokon a regionális vízvezetéken karbantartási munkát végzünk. Emiatt Siófok, Badaton- szabadi, Földvár és Balatonszárszó térségeben vízhiány is lehet. Fenti időszakban kérjük fogyasztóink szíves türelmét. DRW Dél-balatoni Üzemigazgatósága. (80414) Ä második forduló Franciaországban Kínos alkudozás Londonban Szombaton tizenegyedik napjába lép az OPEC történeimének legkínosabb alkudozása az új ár- és kvóta- rendszerről. ■A brit fővárosban ülésező olajminiszterek újabb erőfeszítést tesznek, hogy megállapodjanak a termelési hányadok (kvóták) elosztásáról — miután előzőleg, a jelek szerint, elvileg valamennyien hozzájárulták a kanell-ár hordónkénti 5 dolláros csökkentéséhez. Pénteken este az utolsó gyűlésekkel véget ért Franciaországban a választási kampány, s ma már az urnákhoz járulnak a szavazok azokban a helységekben, ahol a községianácsi választások első fordulójában egyik lista sem szerezte meg az abszolút. többséget. A második fordulóban már a viszonylagos többség is elegendő, de a legtöbb nagyobb városban már c.sak képlista vesz részt a küzdelemben, a baloldal és I a jobboldal listái. A l’Humanité szombati ve- 1 zércikkében rámutat; bár a községtanácsi választáson 'nem Franciaország politikájáról döntenék, .nyilvánvaló, hogy a helyi választásoknak politikai jelentőségük is van. Ha a jobboldalnak sikerül kiszélesíteni az első fordulóban elért sikerét, akkor nagyobb lehetősége lesz arra, hogy helyi szinten hátráltassa és gáncsolja a kormány politikáját. — A jobboldalt csak a re vans -vágya fűti,- — a nemzeti érdekeket nem tartja szem előtt, szeretné kierőszakolni a parlamenti választások korábbi megtartását. Á megszállás 10 Haddad őrnagy tömegmészárlással fenyeget Nincs előrehaladás a libanoni kivonulásról folyó megbeszéléseken Képünkön: David Kimche (jobbra), az izraeli és Antoine Fattal, a libanoni tárgyalódelegáció vezetője az egyik eszmecserén. Az izraeli megszálló hadsereg’ két katonája sebesült meg pénteken, amikor a libanoni nemzeti ellenállás harcosai Szidon déli bejáratánál távirányítású akna felhasználásával megtámadtak egy katonai konvojt. A mozgósított izraeli egységek vaktában lövöldözve körülzárták a merénylet színhelyét és mintegy ötven gyanúsítottat őrizetbe vettek. A lövöldözés közben találat érte a libanoni rendőrség gépkocsiját, megsebesítve egy rendőrt Egy másik dél-libanoni településen egy izraeli járőr katonái agyonlőttek egy libanoni fiatalembert, akit az elHazugságdetektor Hazugságdetektor vizsgá- Latnaik lehet alávetni a jövőben minden amerikai tisztviselőt, aki azzal gyanúsítható, hogy bizalmas információt szivárogtatott ki a sajtónak. Reagan amerikai elnök pénteken kiadott utasítása értelmében a jövőben „minden bizalmas értesülésekkel rendelkező hivataltól megkövetelik annak biztosítását, hogy szükség esetén hazugságvizsgáló készüléket alkalmazhasson, és megbüntethesse azokat, akik nem hajlandók alávetni magúikat a vizsgálatnak”. A drasztikus intézkedések kiterjesztése az egész kormányzatra az olyan „államtitkok” kiszivárgása miatt következett be, közölte az igazságügyminisztérium egy tisztviselője, mint a Nimitz repülőgép-anyaha jónak és az Awacs felderítő repülőgépeknek a líbiai határokhoz való átirányítása volt februárban. lenállási akciókban való részvétellel gyanúsítottak. A 10. hónapjába lépett Izraeli megszállás nem volt képes véget vetni a dél-libanoni fegyveres ellenállásnak, noha ez volt a tavalyi invázió meghirdetett célja. Az Izraellel együttműködő Szaad Haddad őrnagy milíciaparancsnok, akinek rádió- és tv-állomása ellen szerdán bombamerényletet hajtottak végre, közleményben fenyegette meg Dél-Libanon lakosságát: erőszakos úton vet „Enyhén imbolyogtunk" — mesélte az egyik utas a 175 közül, akik a 10 főnyi személyzet társaságában szerencsésen megúsztak egy kényszerleszállást a nevadai Reno repülőterén. Az United Air Lines San Franciscóból Den verb*? tartó DC 8-asa péntek délután a Sierra Nevada felett repült. véget a folytatódó akcióknak. Haddad egyúttal elismerte, hogy a dél-libanoniak kilenc-, ven százaléka támogatta a palesztin ellenállási mozgalmat. Haddad figyelmeztette az izraeli megszálló hatóságokat, hogy megfelelő óvintézkedések híján a dél-libanoni palesztin menekülttáborokban megismétlődhet a bejrúti Szabra és Satila táborban véghez vitt tavalyi tömegmészárlás. amikor rendkívül ritkán előforduló baleset érte: az egyes számú motorban felrobbant a kompresszor. „Fémdarabkák röpködtek a motorból” — hangzik a másik élménybeszámoló. A pilóta nem veszítette el a fejét, hanem higgadtan letette a gépet az első közeli reptéren. Kényszerleszállás A Mélyépítő Vállalat siófoki építésvezetősége fölvesz VÁKUUMOS MUNKAKÖRBE DOLGOZÓKAT. Jelentkezni lehet építésvezetőségünkön, Siófok, Kele utca végén. (80309) Homokbányánkat március 14-én megnyitjuk Nyitvatartási idő: hétfőtől péntekig 8—17 óráig. Felrakodást biztosítjuk. Latinca Mg. Tsz Kaposmerő (8041a) A Marcali Városi Tanács V. B. Költség vetési Üzeme pályázatot hirdet műszaki vezetői állás betöltésére. Pályázhatnak: magasépítési egyetemi, vagy főiskolai végzettséggel és kivitelezési gyakorlattal rendelkezők. Fizetés megegyezés szerint. Három és félszobás, gázfűtéses, sorházas lakást biztosítunk. Pályázatokat: 1983. április 15-ig a Költségvetési Üzem, Marcali, Simon tér 2. címre kérjük. (222130) A Siófoki Városi Tanács 1983. március 15-én nyilvános árverést tart, melyen lebontásra értékesíti a Siófok, Fő u. 16, Fő u. 20. szám alatti és a Bláthy O. utcai volt Béleczki-féle lakóépületeket. Az árverést a bizottság a megjelölt napon 9 órakor kezdi meg a Fő u. 16. sz. alatt. (6372M