Somogyi Néplap, 1983. február (39. évfolyam, 26-49. szám)

1983-02-02 / 27. szám

Genfi leszerelési értekezlet Nyolc fontos kérdés vár megvitatásra Genfben, a Nemzetek Pa­lotája tanácstermében teg­nap megnyílt a leszerelési bizottság tavaszi ülésszaka. A tanácskozás munkájában negyven, ország, köztük ha­zánk küldöttsége vesz részt. A várhatóan három hónapig tartó ülésszak nyolc napi­rendi pont megvitatását és lehetőség szerinti megoldá­sát tervezi. Közülük kiemel­kedő fontosságú a nukleáris fegyverkísérlet! robbantások teljes és általános betiltá­sának témaköre, valamint a vegyi fegyverek tilalmának kerde.se. Az utóbbival kap­csolatban Genfben rámu­tatnak, hogy ha a nyugati részvevők — elsősorban az Egyesült Államok — kellő politikai akaratot mutatnak, akikor az erről szóló egyez­mény még ebbein az évben kialakítható lenne. A meg­előző évek tárgyalásai olyan szintre jutottak, hogy a végleges dokumentum meg­fogalmazásához csupán az említett szándék szükséges. A genfi leszerelési bizott­ság ez évi munkájáról is elmondható mindaz, ami a lobbi két- és többoldalú le­szerelési tárgyalás állását illeti: alapvetően a nemzet­közi helyzet, azon belül is a szovjet—amen kai viszony határozza meg a különböző leszerelési törekvések sor­sát. Nyilvánvaló, hogy a korábban pozitív irányban haladó leszerelési tárgyalá­sokat a Reagan- kormányzat színrelépése tartóztatta fel. Konferencia-körökben úgy tudják egyébként, hogy az el nem kötelezett országok az ülésszakon javasolni fog­ják.: a bizottság külön "tűz­ze napirendjére a nukleáris, háború megelőzésének . kér­dését. E témakör nagy súly- lyal szerepelt már a múlt évben is, az ENSZ-közgyű- lés II. rendkívüli leszerelési ülésszakának munkájában, ahol a világ országainak túl­nyomó többsége határozot­tan fellépett a nukleáris fe­nyegetés ellen. A genfi leszerelési bizott­ság keddi nyitóülésen önma­ga elnevezéséről is döntött: az ENSZ-közgyülés egyhan­gú ajánlása alapján a fó­rum mától „Genfi leszerelési értekezlet’’-nek nevezi ma­gát. A tanácskozáson részvevő magyar küldöttség élén Kő­műves Imre nagykövet, ál­landó genfi képviseletünk vezetője áll. Budapesten a lengyel kormány első elnök­helyettese Tegnap Budapestre érke­zett Janusz Obodowski, a Lengyel Népköztársaság Mi­nisztertanácsa elnökének el­ső helyettese, a tervbizottság elihöke, hogy Faluvégi Lajos minisztere Inök -helyettessel, az Országos Tervhivatal el­nökével tárgyalásokat foly­tasson. Az osztrák kancellár az Egyesült Államokban tesz látogatást. A képen: Bruno Kreisky elutazása előtt Bécs- ben nyilatkozik az újság­íróknak Varsói tudósítás az ellátásról Bush — háborúi George Bush. amerikai alelnököt Nyugat-Berlinben mintegy ötezer tün­tető fogadta. Véleményüket a látogatásról kifejezték transzparenseik. Az elöl láthatón ez olvasható: Bush — háború! (Telefotó — AP—MTI—KS) ENSZ-segítség Angolának Miközben az imperialista erők támadják Angolát és a fajüldöző dél-afrikai kor­mány hadserege megszállva tartja egyik tartományának jelentős részét, a világ tét­len marad, sőt néhány nyu­gati hatalom nyomást gya­korol Angolára, hogy elérje az országban állomásozó ku­bai csapátok kivonását — mondotta Jósé Eduardo dos Santos angolai elnök a Ja­vier Perez de Cuellar ENSZ- íőtitkár tiszteletére Luandá­ban adott vacsorán. Az internacionalista segít­séget nyújtó kubai erőket, amelyek a két ország meg­állapodása alapján tartóz­kodnak Angolában, nem le­het összehasonlítani az An­gola és a többi afrikai „frontaHám*’ ellen agresszív' 'háborút folytató dél-afrikai csapatokkal — mutatott rá doe Santos. Luandái sajtóértekezletén Pérez de Cuellar elmondta, hogy látogatása alatt meg­tárgyalták, hogyan nyújt­hatna az ENSZ segítséget Angolának. A kubai erők angolai jelenlétét a főtitkár a két ország belügyének ne­vezte. Pérez de Cuellar tegnap befejezte luandai látogatá­sát, melynek során az an­golai vezetőkön kívül a SWAPO és a dél-afrikai feketebőrű lakosság feisza-1 badításáért küzdő afrikai nemzeti .kongresszus képvi­selőjével tárgyalt. Az ENSZ főtitkára tegnap Zambiába, afrikai kőrútjá­nak következő állomására érkezett. George Bush Hollandiában George Bush amerikai al- elnök tegnap este Nyugat- Berlimtoől Hollandiába, euró­pai útjának következő állo­mására érkezett. 24 órás látogatásának ele­jén az amerikai politikus holland üzletemberekkel ta­lálkozott, majd részt vett azon a vacsorán, amelyet Beatrix királynő adott tisz­teletére. I A Szovjetunió öszipte, az egyenlőség és az egyenlő bizton­ság elvén alapuló megegyezésre törekszik az Egyesült Álla­mokkal a hadászati fegyverek korlátozásáról és csökkenté­séről ma kezdődő genfi tárgyalásokon — nyilatkozta Viktor N. Karpov, a szovjet küldöttség vezetője A cipő még sok helyen szorít Derekára csavarta a biztonsági övét Hogy hol, azt talán stí­lusosan a cipővásarlás ügy­rendjén lehet ,,érezni”': a kliensnek először is jeggyel kell rendelkeznie. Ha ezt felmutatta az eladónak, ak­kor választhat, és ha sike­rül megfelelő lábravalót ta­lálni — akkor mehet a pénztárhoz. A választék azonban igen korlátozott. Jegy nélkül maszeknál is lehet cipőt vásárolni, vagy csináltatni, de ott az árszínt határa: a csillagos ég. Az iparban az átlagkereset 10— 12 ezer zloty — a nőd csiz­ma árának alsó határa a magánszektorban 10 ezer zloty körül van. A cipőügy valóság, de Varsóban ma már úgy be­szélnek erről, hogy a cipő még szorít... a hangsúlyt a még szócskára helyezik, vagyis arra a reményre, hogy rövidesen talán javul a helyzet. " Lengyelországban kétség­telenül jobb már az ellátás az alapvető élelmiszerek­ben. Eltűntek a több száz főnyi sorok és ma már az emberek általában nem csak azért várakoznak az üzlet előtt, mert hátha érkezik valami áru. A jegyrendszer árufedeze­tét alapvető élelmiszerek bői már hónapok óta sikerül biztosítani, elfogadható áron — talán csak a hús és a to­jás drága az árszínvonalhoz képest. Kevés viszont a ser­téshús és a sonka — amit pedig kedvelnek a lengye­lek. Van elég zöldség és alma is, és egy ideje jegy nélkül is lehet kapni déligyümöl­csöt — persze nem mindig sorbanállas nélkül. Ahol igazán szorít a cipő :— az az iparcikkekkel való ellátás. A bútorválaszték is szűk. A kirakatokban látha­tó bútorokon gyakran ott a felirat: „mintadarab” — azaz a bútor nem kapható. A fiatal házasok kaphatnak bútorutalványt, s ha elterjed a híre annak, hogy bútor érkezett valahová, eseten­ként fél kilométeres sor vár az üzletnyitásra. Általában tartós fogyasztási cikket ez idő szerint csak meghatáro­zott társadalmi csoportok vehetnek, szintén utalvány­ra: például bányászok, pa­rasztok es a fiatal házasok. Szorítja a cipő azokat is, akik szeretik a vodkát: feb­ruár 1-től megint emelték az árát, fajtájától függően 600—700 zlotyba kerül majd egy fél liter. Enyhülést jelent viszont a szorításon az a bejelente«, hogy februártól jegy nélkül is kapható lesz a mosópor és a szappan. Egyfajta1 pró­ba lesz ez: ha az emberek nem indítanak rohamot és nem vásárolják fel indoko­latlanul a két említett cik­ket. akkor fokozatosan sor kerülhet a jegyrendszer megszüntetésére más áruk. köztük az élelmiszer eseté­ben is. Az emberek jelentős ré­sze természetesen nehezen viseli el a „cipő szorítását” — nehezen veszik észre a még oly jelentős, javulást is. Élénken emlékeznek a het­venes évekre, amikor min­den elképesztően olcsó volt — legalábbis a külső szem­lélő számára —, és amikor a nyugati hitelekből indoko­latlanul és főleg megalapo­zatlanul bővítették az áru- választékot. Az élet továbbra sem könnyű Lengyelországban — de jobb mint volt, és javul. Egy olyan országban, ahol még nem olyan régen töme­gével dobták a szemétre az el népi fogyasztott élelmi­szert, most már számolnak az emberek, és látják azt is, hogy termeléssel, fegyelem­mel javíthatnak saját hely­zetükön. A cipő még sok helyen szőrit Lengyelországban, néhol fájdalmasan — de a fájó pontok száma fokozato­san csökken. A brit rendőrséget is meglepte, hogy az, ország­nak a személyi szabadságra oly kényes polgárai milyen engedelmesen fűzték be ma­gukat hétfőn gépkocsijaik biztonsági öveibe. Az öv kötelezővé tételét tízéves harc előzte meg. A szigetország ebben is tartó­san, különbözni szeretett volna a kontinenstől, végül azonban győzött a józan ész, pontosabban a parlament is magáévá tette az érvelést, hogy even te körülbelül 30 ezer ember hal meg illetve sebesül meg súlyosan a köz­lekedési balesetekben a biz­tonsági öv hiánya miatt. Aki jelenleg elmulasztja bekapcsolni az övét, 50 fon­tig terjedő pénzbüntetéssel sújtható. A rendőrség azon­ban egyelőre — bár nem mindenütt — a türelem és a méltányosság mellett dön­tött: a vétséget elkövetők ál­talában még megússzák fi­gyelmeztetéssel. A „ke­ménységnek” csak néhány hét múlva jön el az ideje;— mondják. Akadtak vezetők, akik a kiterjedt sajtókampány da­cára sem szereztek tudo­mást a rendelkezésről. Kent grófságban például, ahol a rendőrség az azonali bünte­tés mellett döntött, egy idő­sebb urat kétszer kellett megállítani. Először azért, mert nem volt rajta öv (el­hitték neki. hogy soha nem hallott a kötelező haszná­latról), — másodszor azért, mert nem látszott rajta az öv. A dereka köré csavarta ugyanis ... Fővárosi szociális otthon (Kéthely) fölvételt hirdet gyógypedagógus munkakörbe. Bérezés a 30 1980. MüM-rendelet alapján, 3500—7200 Ft-ig. A munkakörhöz lakás nem biztosított. Jelentkezés személyesen: szociális otthon, Kéthely, Sáripuszta. (63211) Zsákutca Mubarak egyiptomi elnök keserűen fogalmazott, Egy amerikai Iv-állomásnak. adott interjújában kifejtet­te: az Egyesült Államok el­veszíti barátait a Közel-Ke­leten, ha nem bírja rá Iz­raelt, hogy vonja ki hadse­regét Libanonból, továbbá arra, hogy Ciszjordániában hagyjon fel a betelepítéssel. S ez nem csak Mubarak vé­leménye. Sedli Klibi, az Arab Liga főtitkára nemrég hasonlóképpen kesergett. Az arab államférfiak bo­rúlátása indokolt. Libanon­ban ugyanis — bár hétfőn, fokozott izraeli nyomás je­gyében — megkezdődött az USA védnöksége alatt a li­banoni—izraeli tárgyalás 11. fordulója —- ismét dörögnek a fegyverek. A keresztény- falangista és a druz-szocia- lista erők összecsapása el­érte Bejrút térségét. Ilyen körülmények között aligha lehetséges megvalósítani Nagy-Be jrút demílitarizálá- sának tervét, amelyhez pe­dig ragaszkodik a libanoni kormány. Sok jelből arra lehet kö­vetkeztetni, hogy Tel-Aviv — a mostani összecsapás ürügyén — elégedetlen a három nyugati ország Liba­nonban állomásozó csapat- kontingenseivel. A legszíve­sebben rábírná Franciaor­szágot, Olaszországot es az Egyesült Államokat, hogy vonják ki katonáikat Liba­nonból. Ezzel szabad kezet kapna, hogy a falangista milíciával, majd diplomáciai nyomással elérje a sziriai csapatok távozását. Tel Aviv változatlanul ra­gaszkodik egy dél-libanoni biztonsági övezethez, s ott katonai ellenőrző állomást akar fenntartani. E követe­lés azonban nem más, mint egy szuverén állam — Li­banon — területi integritá­sának megsértése. Más ro­vására Izrael még „nagylel­kű” is... Ariel Sáron izraeli hadügyminiszter a minap kijelentette: ők esetleg még abba is beleegyeznének, hogy Szíria hasonló mep.fi- gyelőállomást tartson fenn libanoni területen. Miközben Bejrút rovására alkudoznak, az izraéli bel­politikában új fejlemény látszik. Jichak Navon ál­lamfő közölte Begin mi­niszterelnökkel; májusban lejáró hivatali tisztségét nem óhajtja megújítani. Bár a kijelentést utóbb cáfolta, megfigyelők ebből arra kö­vetkeztetnek. hogy Navon a most ellenzéki munkapárt színeivel esetleg Begin rivá­lisaként kíván föllépni. Persze, kár lenne illúziót táplálni egy esetleges sze­mélycsere kapcsán. Begin követelőzése közben ugyan túl messzire ment fő szö­vetségesével, az Egyesült Államokkal szemben. de alapvető változás a munka­párt esetleges fölülkereke­désétől aligha várható. A palesztinok jogainak elisme­résében például a likud- tömb és a munkapárt. ál­láspontja azonos: önálló pa­lesztin állam megalakításá­ról hallani sem akarnak.. Legfeljebb a Reagan elnÖK. által sugalmazott palesztin —jordániai konföderáció gondolata közelebb áll az ellenzéki munkapárt elkép­zeléséhez, mint Begin prog­ramjához. A jelen és a közeli jövő nem biztat sok jóval a Kö­zel-Keleten. Az Egyesült Ál­lamok — Tel Aviv makacs­sága révén —- olyan zsák­utcába tévedt, amelyből egyelőre nem látszik a kiút. Gy. D. ÉDOSZ étterein ajánlata Szombatokra, zártkörű rendezvényekre (esküvő, találkozók) megrendelést felveszünk. Kaposvár, Cukorgyár köz 2. Telefon: 13-419 Zenét szolgáltatja: Horváth Gábor (Pintyő) zenekara. (4382) Kelemen István

Next

/
Thumbnails
Contents