Somogyi Néplap, 1983. február (39. évfolyam, 26-49. szám)
1983-02-03 / 28. szám
A testmozgás öröme A láb mindig „kéznél” van Áldott csü Lehetőségek Fonyódon Jogosan büszkék a fonyó- diak a tiipos-hegy oidalanoz simuló sportcsarnokra. az erdőt átszelő tor napa iyára, a gimnázium mellett kiépülő sportközpontra. De vajon tudnak-e élni a lehetőségekkel? Erről érdeklődtünk Tóth Józseftől, a Fonyód! Nagyközségi Pártbizottság titkárától. — 1982 gazdag volt kulturális és sportrendezvényekben. Ha az elején kezdem, mindjárt a jégkame- vált kell megemlítenem, ami több ezer embert csalogatott a Balaton itt-ott még ropogó jegére. Ugyancsak még januárban 16 vállalat és üzem kispályás tocicsapaita nevezett be a sportcsarnokban rendezett tornára A májusban megismételt fordulókra már a marcali járás környező falvaiból is érkeztek csapatok. Nem maradhat ki a felsorolásból a nyári j^izi karnevál és a decemberben lebonyolított községi asztalitenisz-bajnokság sem, amely a Delta nagytermében kapott helyet. Meg kell említeni a sportcsarnokban szervezett női tornát, amelyen a munkaidő befejezése után 40—45 lány és asz- szony vesz részt. Persze csak a legjelentősebb példákat emelte 3d, és korántsem teljes ez a kép. — Kikre lehet számítani a tömegsport szervezésében? — Mindenekelőtt Berta Bélát, a szakmunkásképző intézet és Fertői Pált, a gimnázium testnevelőtamá- rát kell megemlítenem Sokat segít a szervezőmunkában Süli Ferenc, a művelődési ház vezetője is. s nagyon aktívak az ifjúsági klub tagjai. — Milyen terveik vannak az idén? — Azt szeretnénk, ha szombaton és vasárnap délelőtt a családok vehetnék igénybe a sportcsarnok szolgáltatásait. A közeli jövőben létesülő szabadidő- központ mellett teniszpálya épül, ehhez a BIB százezer forint támogatással járyl hozzá. A nyári karnevált is új sportszámokkal — csó- nakverseninyel, vitorlásversennyel, úszással, vízi fejeléssel — szeretnénk gazdagítani. A megnövekedett szabad idő lehetőségei önmagában nem elegendőek. Szemléletváltozásra volna szükség. A nyári turizmus és az egyesületek Balaton-partra özönlő tömege néha keresztezi és háttérbe szorítja a fonyódiak érdekeit, igényeit. Az itt lakóknak sokszor csak az ősz és a tél nyújt sportolási lehetőségeket A rokonszenves tervek és a bővülő létesítményhálózat úgy szolgálja csaknem nyolcezer fonyódi érdekeit, ha a község vezetői a jövőben is támogatják a tömegsport ügyét. — Megyénkben megvannak azok a lehetősegek. amelyek a szabad idő mozgással való eltöltéséihez szűk. ségesek, Csupán az emberek szemléletének kellene hozzájuk igazodnia — mondotta Pacskó János, a megyei sporthivatal elnöke. A vele folytatott beszélgetésből a leglényegesebbeket ragadjuk ki. Az OTSH és a Minisztertanács Tanácsi Hivatala elnökének közösen kiadott irányelvei már két éve meghatározták azokat a feladatokat, amelyeket Somogybán is igyekeznek végrehajtani. Hogy mi minden történt nálunk, csupán vázlatos formában derül ki abból a felsorolásból, hogy lakóhelyünkön hol, milyen mozgáslehetőség kínálkozik — azoknak, akik nem tagjai egyetlen sporiegye&ület- nek sem. A megyei tömegsport - versen y nap ta r évente feltünteti a programokat, ismerteti a helyszíneket, időpontokat. Ha például egymás mellé tennénk a pár évvel korábbi és a mostani naptárt, kitűnne a fejlődés. Természetesen sok még a gond. A sportlétesítmények egy résziénél nehéz megteremteni annak a lehetőségét, hogy a hétvégeken is rendelkezésünkre álljanak, holott akkor a legtöbb a szabad idő. A sporthivatal elnöke elmondta, hogy egy- egy sportolni vágyó kedvéért nem is tarthatják nyitva ezeket a létesítményeket, ám ha csoportok jelentik be igé. nyűket, kellő létszám esetén maga a sporthivatal is segítséget nyújt. Nagyon jó a kezdeményezés az általános és középfokú iskolákban. A hétvégi iskolai sportos vetélkedőkre a diákok egyre nagyobb számban csalogatják el szüleiket További járható út: újabb lakótelepi sportegyesületek szervezése. A Búzavirág példájára alakulóban van Kaposváron a Za- ranyi-lakótelep egyesületei, de g megye más városaiban — például Siófokon, Marcaliban, Barcson — is létrejöttek hasonlóak. A Dráva- partá városban például az épülő ifjúsági parknak épp az a része készült el legelőbb, amely a tömegsportot szolgálja. Az idei tél, sajnos, megtréfált valamennyiünket, de azért említést érdemel, hogy tavaly természetes vizeinken kívül 40 jégpálya készült a megyében, s számuk az idén tovább nőtt volna. Ezt csupán az emberek önzetlen tenniakarásáért említettük. S nemcsak a városokban mérhető a mozgás iránti igény: a megye nagyközségeitől kezdve az apró falvakig mindenütt sor kerül évente több alkalommal is olyan versenyjellegű sport- vetélkedőkre, amelyek a fenti célt szolgálják. Jó példaként hangzott el Babócsa, Lakócsa, Csökön yavi son ta, Lengyeltóti neve. Az is szóba került, hogy a falukörzetek kialakításával egyidejűleg mindenütt jobban kellene törekedni sportban is a rendszerességre. A sporthivatal és a s portiéi- iigvelöségek nem maradnak magukra ebben a munkában. A szakszervezetek és a KISZ-szervezetek nyújtanak ehhez támogatást. Több központilag kezdeményezett akció segíti ezt a mozgalmat: a „játssz velünk!”, az „olimpiai ötpróba” stb. De mint Pacskó János mondotta: annak örülnének igazán, ha az emberek nem a központilag szervezett akciókra várnának, hanem saját igényeikhez igazodva minél többet kezdeményeznének. laslabda-állványokat, fölszerelték a bordásfalat... A 83 egyesületi tag többsége a középkorosztályt képviseli. Van köztük orvos, segédmunkás, mérnök, jogász és sok más szakma képviselője. A szülőkkel a legtöbbször megjelennek a gyerekek is, együtt pingpongoznak, röplabdáznak, fociznak vagy végzik a testnevelők vezényelte gyakorlatokat. Közben pedig megismerik egymást, összebarátkozmak, s ha az utcán találkoznak, megállnak szótvál- tanak ..., barátkoznak. — Épp mostanában kötöttünk szerződést a Rózsa Ferenc lakásszövetkezettel, s február elejétől bérbe vettünk egy 58 négyzetméteres raktárhelyiséget itt, a lakótelepen — mondja Csiszár Géza. — Ott akarjuk, saját használatra kialakítani a pingpongozok otthonát és a kondíciótermet. Szeretnénk meghonosítani a sakkot is egyesületünkben. A jó idő beköszönte után mi is kimegyünk a szabadba. A szervezés szempontjából jóval nehezebb nyári időszakban főként az egyéni kezdeményezésű programok, alkalmankénti mérkőzések kerülnek előtérbe. Igény van ezekre nyáron is. S csak fölkiáltunk az ismerősökhöz: „Hé, fiúk-lanyok, gyerünk játszani!” ált. isk., tanítóképző főiskola. Mozgáskorlátozottak sportfoglalkozása: Dózsacsarnok. A természetbarátegyesületek nyílt túrái egész évben. Siófok: felnőttek úszásoktatása a tanuszodában minden este, női kondicionáló torna a gimnáziumban, ugyanott újabb lehetőség a férfiaknak. A 4. sz. Ált. Iskolában a DRW dolgozóinak esti sportja. Boglárlellén a tornacsarnokban: helybeliek kondicionáló tornája. Tab: nyílt nap az iskola tornatermében. Barcs: gyermektama, férfi- és női. kondicionáló torna a 2. sz. Ált. Iskolában, a vízügyi szakközépiskolában és az 525. sz. szakmunkásképzőben. Ugyanez Somogytarnócán a tornaszobában és Homok&zentgyör- gyön. Kézilabda, foci és tenisz az ifjúsági parkban, erdei tornaipálya az ősborókásban. és a vízvári parkerdőben. Marcali: kispályás foci naponta a szakmunkásképző tornatermében, asztalitenisz a Mikszáth iskolában, gimnasztika és röplabda a szakmunkásképzőben (szombatonként a tűzoltóság dolgozóinak). Nagyatád: a vásárcsarnokban asztalitenisz (még vasárnap is). A szakmunkásképzőben asszonytorna hétfőn, a többi estéken az üzemek dolgozói előtt áll nyitva. Foci az 1-es, kosárlabda a 2-es ált. iskolában. Csurgón asszony torna a gimnáziumban, egy napon pedig a Sefag dolgozói veszik igénybe a termet. Segesden a művelődési házban tollaslabda, asztalitenisz és sakk, a lá- bodi műv. házban az asztalitenisznek és a sakknak hódolhatnak a helybeliek. Ki-ki másként fogalmaz, más jelzőt használ, ám a lényeg ugyanaz: a csütörtököt . valamennyien repesve várják. S ha esik, ha fúj, ha jégeső kopog, megjelennek a tornateremben, és kezdődhet a testedzés. Egy évtizede tartják Siófokon ezeket a csütörtököket. Orvosok, jogászok, tanárok, műszaki ér- termíségiek (40-es, 50-es férfiak) járnak az edzésekre, ahol a szükséges bemelegítő gimnasztika után parázs focimeccseket rendeznék. Két testnevelő szakember — Vásárhelyi Tibor, a gimnázium tanára és Kresz László, a 4-es általános iskola igazgatóhelyettese — irányítja a foglalkozást. Évekig a Perczel Mór gimnázium tornatermében találkoztak, ám az utóbbi időben a 4-es iskola sportcsarnokában növelik állóképességüket. A foglalkozások után vendéglő várja őket egy-egy korsó sörre, pogácsára,, beszélgetésre. A ,.csü- törtököiők” egyébként félévenként valamelyik pinceszert is meglátogatják — ezeken a találkozásokon főként a népdaléneklésben jártas tagok aratnak babért. Érdemes megjegyezni, hogy a kondíciójukra sokat adó férfiak feleségei sem hanyagolják el a testedzést: az asszonyok keddenként járnak tornászni, mégpedig az 1-es iskola tornatermébe. Ott Pusztai Gyuláné testnevelő tanár irányítja a íog- ialkozá*okaü Nem tiszavirág a Búzavirág E helyen nincs lehetőség arra, hogy a megyében levő valamennyi sportolási lehetőségeket felsoroljuk. Ezúttal csak ízelítőül választottunk ki néhányat. Kaposváron: asszonyok tornája a Toldi, a Kinizsi, a Zrínyi és a Tóth Lajos általános iskolában. Karate a Tainép szervezésében (Kisfaludy isik.), ugyanez a tanítóképző főiskolán a haUgatók- nak. Szülők, gyermekek tornája: Toldi. Óvodások tornája a Béke-Füredi-lakóte- lep kicsinyeinek a gyakorló iskolában. Ritmikus sport- gimrtasztika kezdőknek és haladóknak az ifjúsági házban, cselgáncstánfölyám — két korcsoportban — a Dózsa- edzöcsarnokban. Kondicionáló torna: SÁÉV-szálló, Mezőgép vállalat, Kinizsi Amikor a diákok szurkolnak a pedagógusnak Űj lakótelep született évekkel ezelőtt, s ma is tovább bővül Kaposváron a Kinizsi. A kockaházaikban élő sok száz család alig ismeri egymást. Itt azonban valami megindult. A környékbeliek addig já- rogattak le a szabadtéri sportpályákra, addig mondogatták egymásnak, hogy valamit tenni kellene, míg néhány lelkes ember 1981 októberében fölkereste a kaposvári városi sportfelügyelőséget. Ezek után megindult a szervezés, s hivatalos keretek között megalakult a Búzavirág SC, az első lakóterületi sportegyesület, amely kizárólag a szabad idő hasznos eltöltését, a tömegek mozgásigényének kielégítését tűzte ki célul. Az alapító tagok közül különösen sokat serénykedett Űjlaki Csaba, Szabó György, Csiszár Géza és a jelenlegi elnök, Kovács László, A kezdeményezést támogatta a Kinizsi általános iskola igazgatónője, dr. Nagy Ivánné is, valamint az iskola két testnevelője, aki szabad idejében próbált szakszerűen foglalkozni a lakótelepen élő sportkedvelő nőkkel és férfiakkal. A Búzavirág SC a közelmúltban tartotta közgyűlését, s a múlt év értékelésében megállapították, hogy az egyesület népszerű, a további működés feltételéit is biztosítani tudják. A városi sport felügyelőségen kívül anyagilag támogatja a Mészöv is, s a havi harminc- forintos tagsági díjból is sikerül egy kis bevételre szert tenniük. Ilyenkor, télen a Kinizsi iskola tornatermét bérlik hetente két este, a bérleti díjat azonban jórészt társadalmi munkával dolgozzák le. így készült el például két kis terem, az egyikben az asztalitenisz, a másikban pedig — egyelőre — egy alkarerősítő és egy kondicionálókerékpár található. A búzavirágosok készítették el a tornateremben a ko6;árpalánkot, a gyűrű tar tót, a röplabda- és tol„Napfény, levegő, víz, sport, egészség! A mozgás öröm!" — hirdetik öles plakátok megyeszerte. Mindennek igazával aligha kell vitába száilnunk. A mozgás, a testedzés fontosságát, hasznosságát — bárhol is essék róla szó — mindenki elismeri. Mi magunk azonban hogy vagyunk vele? Megadjuk-e a császárnak, ami a császáré? Azaz: edzzük-e testünket? Hajlandók vagyunk-e hitelt adni annak az elvnek, hogy a testmozgás éppúgy hozzá tartozik mindennapjainkhoz, mint a tisztálkodás vagy az étkezés? A testnek ugyanis tápláléka a kellő mozgás, legalább annyira, mint, mondjuk, a kenyér. Hogyan is állunk valójában ezzel a kérdéssel? - erre igyekeztek választ keresni munkatársaink a megyében. Kondicionáló tornától a természetjárásig