Somogyi Néplap, 1983. február (39. évfolyam, 26-49. szám)

1983-02-02 / 27. szám

OTTHON ÉS CSALÁD Alkalmi ruhák nyárra A Habselyem Finomkötöttárugyár tervezői elkészítették a gyár 1983-as nyári ruhadivat- ajánlatat. A sorozatgyártást nemsokára meg kezdik. Képünkön. Diolen shantung és poli­észter alapanyagú alkalmi ruhák (MTI-fotó — Tóth Gyula) Védekezés mérgek nélkül A vakond A bőrrákról Korai felismerés, biztosabb gyógyulás A bosszúságat, kárt sőt betegséget okozó ház körüli kártevők ellen nagyon sok­féleképpen lehet védekezni. Ebben a most induló soro­zatban olyan módszereket ismertetünk, amelyek na­gyon hatásosak, sok eset­ben tartósak, úgyszólván semmibe sem kerülnek, és ami a legfontosabb, nem mérgek, nem veszélyesek a környezetre. A kissé elfelej­tett módszerek hasznosságu­kat, eredményességüket már régen bizonyítottá :, érdemes újra „elővenni” ókei. Az itt ismertetettek régóta haszná­latosak. és hasznosságukat az eredmények bizonyítják. A föld alatt élő vakond tápláléka lótücsök, cserebo­gár, pajor, és minden föld­ben élő más ízeltlábú állat, valamint földi giliszta. A járataiba tévedt egeret is el­fogyasztja. Élelemszerző útjain a földet föltúrja, ez­zel kárt okozhat a konyha­kertben. a kiültetett palán­Ahol a háziasszony mun­káját konyhai mosogató könnyíti, előfordul, hogy egy idő múlva eldugul. Ennek oka legtöbbször a csövek belső faiián lerakódó zsíros szennyeződés. Először próbáljuk meg vízzel kinyomni a szennye­ződést: viszonylag nagy nyo­mást érhetünk el a szenny- vízpumpa használatával. A szennyvízpumpa fanyélen elhelyezett gumiharang (1), nélkülözhetetlen minden háztartásban. A mosogatót megtöltjük forró vízzel, ezt követően pedig erőteljesen fel és alá nyomkodjuk a nyelet (2). Sokszor jobb eredményt ad a gumiharang lassú „hozzászívása” a nyí­láshoz (5), majd hirtelen felrántá?a. A gumiharang alatt lévő víz átadja a nyomást a lefolyócsőben lé­vő víznek, ennek eredmé­nyeként megszűnik a dugu­lás. Ha megindult a vízfo­lyás, a műveletet meg kell ismételni úgy, hogy közben a leíolyócsöbe ultrát vagy • UM* hvtwt Iák ki túrásával, vagy elcsú­fítja a féltve őrzött pázsi­tot túrásaival. Vannak, akik emiatt agyonverik. Kar ér­te, mert hasznos és emiatt védett állat. Ha meg akarunk tőle sza­badulni. ássuk a veszelyez- tetett területen, a kertben, a pázsit szelébe üres sörös üveget, egészen nyakig. A legkisebb szélben ezek fü­tyülő. dudáló hangot hal­latnak, amelyet a kényes fűlő vakond nem szeret, ezért elhagyja ezt a terüle­tet. Egy másik mód a vakond elűzésére a ricinus vetése, illetve ültetése. A ricinus gyökeréből olyan anyagok kerülnek a földbe, amelyet mi ugyan nem érzünk, de az érzékeny szaglásé va­kond igen, s mivel ez za­varja élelemszerző útján, el­távozik innen. (Ricinusmag a magboltban rendszerint kapható.) trisót tartalmazó forró vizet öntünk. A mosogatóból eltávozó víz nem folyik közvetlenül a csatornacsőbe, hanem át kell folynia a bűzelzárón (6). Ebben a könyökben a vízszint mindig a nyíllal (7) jelölt magasságban van. A könyökben lévő víz lezáró­dugóként működik, és elvá­lasztja a csatornacsövet (8) a konyha és a lakás belse­jétől. Ha a könyökből a víz elpárolog, akkor a csator­nacsőből kellemetlen illatok "jutnak a konyhába, a lakás­ba. Előfordulhat, hogy kávé- zacc, teafű vagy más szálár­A borra k veszélye csak­nem az egész emberiséget érinti bárhol a földgömbön. Az előfordulási arány azon­ban nem azonos a különbö­ző embercsoportokon. Ebben szerepet játszik a klíma, a geográfia, az életmód is. Leggyakrabban azokon a földrészeken fordul elő. ahol a napsugár erőssége hosz- sz&ntartó és a lakosság vi- lágosbörű. Legnagyobb a megbetegedések száma Ausztráliában, a bevándorló angolszász lakosság között, akik a szabadban dolgoznak és ki vannak téve a nap­sugár hatásának védelem nélkül. A megfigyelések és statisztikák arról tanúskod­nak, hogy a barna és a fe­kete bőrűek sokkal ritkáb­ban szenvednek . bőrrákban, a bőrben levő melanin pig­daíbb anyagtól olyan dugu­lás keletkezik. hogy nem elegendő a pumpa alkalma­zása. Ekkor kulccsal ki kell csavarni a könyökön lévő fémdugót (9). Előtte azon­ban még a könyök alá vöd­röt helyezünk. amibe a szennyeződés belefoiyik. A dugó nyílásába acéldrótot dugunk be. amellyel kihúz­zuk a sűrű szennyeződést. A legtöbb szemét a peremen (10) gyűlik össze, összesze­relés előtt ellenőrizzük, hogy a tömítés nincs-e megreped­ve vagy nem tort-e le. A hibás tömítést ki kell cse­rélni. ment védelmet nyújt a nap­sugár káros hatása ellen. Magyarországon sem ritka az előfordulása, ezert érde­mes beszélni róla. A bőr­rák idősebb em'perek meg­betegedése, gyermekeknél rendkívül ritka. Keletkezé­sének oka lehet a röntgen sugárzás is, ha a dolgozók nem tartják be az óvó rend­szabályokat, nem használ­nak védőeszközöket, és emiatt a bőr sérüléseket szenved. Keletkezhet, bőrrák azok­nál az idült gyulladásos fo­lyamatoknál is. ainelyék alig vagy egyáltalán nem kapnak kezeiest, vagy nem szakszerűen látják el azo­kat, például a kátránnyal es más izgató anyagokkal fog- lalkozóknáL Általában bőrrák alapját képezik az ún. rákot meg­előző elváltozások, melyek első látszatra jóindulatú el­változásnak látszanak, de az idők folyamain eirákc: .ad­hatnak. Ezek közül leggya­koribb a keratoma. Ezek kedvenc helye az arcbőr es kézhát. 40—50 éves kor után keletkeznek általában. A bőrrák lassan fejlődik, panaszmentesen, de elöbb- utóbb ezen a helyen a bőr kifekélyesedik, és nem mu­tat gyógyulást. A bőrrák könnyen diagnosztizálható és gyógyítható, de csak a korai stádiümban, és ez perdöntő a beteg sorsát il­letően. Általában a betegek észreveszik a bajt es felke­resik az orvost. Éppen a korai felismerés játszik fontos szerepet a be­tegség csaknem 99'1 o-os gyó­gyulásában, Meg kell je­gyezni azonban, hogy nem kevés a száma azoknak, akik nemtörődömségből nem mennek orvoshoz, vagy ké­sőn jelentkeznek. Ilyenkor a gyógyítás lehetősége is kicsi. A mi társadalmunk bizto­sít szakorvosokat ingyenes vizsgálatokat és gyógyinté­zeti elhelyezést, rendelke­zünk olyan eszközökkel és gépi berendezésekkel, me­lyek a bőrrákot tökéletesen gyógyítják, de csak korai stádiumban. A konyhai mosogató javítása H hónán jogszabályai Telek-használatbavételi díj Csökkenteni kell a reprezentációs költségeket Az OTP mint ingatlanközvetítő A Minisztertanács hatá­rozattal módosította az ál­lami telkek tartós használat­ba adásakor fizetendő egy­szeri használatbavételi díj feltételeit. Az érdekelt mi­niszterek áital kiadott együttes végrehajtási ren­delet egyebek között ki­mondja, hogy a használat­bavételi díj összegét diffe­renciái tan kell megállapíta­ni, mérlegelve a lakáspoli­tikai és te.ekgazdaikodási szempontokat, a hasonló építési telkek helyben ki- aiaku.t forgalmi árát, a te- lekkiaiakítás költségeit, va­lamint az építési teikek iránti keresletet. Fontos hangsúlyozni, hogy a ma­gánlakás-építés sokoldalú támogatásának ezen a terü­leten is rneg kell nyilvánul­nia. A tartós használatbavé­tel esetén az OTP a díj megfizetésére kölcsönt nyújt. Ilyenkor a telek használat­bavételi díjának legalább 30 százalékát kell előre kifi­zetni. A fennmaradó összeg­re nyújtott kölcsön törlesz­tési ideje 4—8 év, a kamat mértéke pedig évi 6 száza­lék. Más elbírálás alá esnek természetesen az üdülőtel­kek. Itt általános szabály, hogy a használatiba vételi díj nem lehet kevesebb, mint a telek tulajdonjogának megszerzéséért fizetett kár­talanítás vagy vételár,, to­vábbá a szerződéskor még figyelembe nem vett telek- kiaiakftási .költség 'együttes összege. Szociális viszonyaik­ra tekintettel kedvezményes elbírálásában részesíthetők azok a telekhasználók — különösen a három vagy en­nél több gyermekes csalá­dok, a munkások és a fia­tal hazasok —, arák négynél több üdülőegységet kívánnak együtt létesíteni. A kedvez­mény lényege, hogy a hasz­nálatbavételi díj összegének feiere legíe, jebb három évre szóló reszieifizetési lehető­séget kaphatnak, mégpedig — ami szintén nem utolsó szempont — kamatmentesen. Mivel lehet, s mivel nem reprezentálni? Erre a kér­désre ad választ az a pénz­ügyminiszteri rendelet, amely előírja: a vállalatok, intézmények reprezentációs költségeit az idén tíz száza­lékkal csökkenteni keli. Né­hány érdekesség a jogsza­bályból: a belföldiek részé­re szervezett hivatalos, tár­gyalásokon ezentúl csak üdítőital szolgálható fel. fo­gadás még kiállítások a'kal- mával sem adható. A kül­földiek vendéglátásánál va­lamivel enyhébbek a szabá­lyok: itt az üdítőkön kívül kávé, illetve- tea is felszol­gálható, s a külföldi tár­gyalópartnerek tiszteletére egy fogadást is lehet adni. Belföldi személy reprezen­tációs ajándékot egyáltalán nem kaphat, s ez a külföl­dieknél is csak szerény mér­tékű. jeisepes, legfeljebb 500 forint értékű lehet. Fontos előírás, hogy a vállalatok, szövetkezetek, intézmények ezentúl csak alapításuk minden ötvene­dik évfordulóját ünnepel­hetik meg. s a különféle ün­nepségek. brigadkitüntetések alkalmával kiszolgált étele­ket, italokat nem reprezen­tációs költségként, hanem a részesedési alap. illetőleg a jutalmazási előirányzat ter­hére kell elszámolni. Nem csökkenthetik viszont ezt az alapot a különböző vezetői értekezleteken, tanácsko­zásokon felmerülő vendég- látási kiadások. * * * A pénzügyminiszter a kö­zelmúltban kiadott egy má­sik közérdekű rendeletet is, amely az Országos Takarék- pénztár, ingatlanközvetítő tevékenységét szabályozza. Eszerint a jövőben tehát már az OTP is foglalkozhat in­gatlanok közvetítésével. Mégpedig úgy, hogy szemé­lyi tulajdonban álló ingat­lanokat vásárolhat értéke­sítés. ta rt ós ha s zr.á 1 a tba adás és csere céljából egy­aránt. Lehetőség lesz arra is, hogy az OTP — ha er­re megbízást kap — lebo­nyolítsa az ingatlanok adás­vételét, s bizományi szer­ződés alapján ingatlan adás­vételi szerződéseket is köt­het. Fontos tudnivaló, hogy a megbízásból végzett ingat­lan adásvételek lebonyolítá­sánál a közvetítés díjazása tekintetében az OTP a fe­lekkel szabadon állapodhat meg. Remélhető, hogy ez a rendelet is hozzájárul a la- kásmobi.itás fokozásához, a lakáscserék ösztönzésé­hez. D. A. Anyu régi farmerjéből... Anyu megunt farmernad­rágjából a legkisebbeknek szabhatunk új nadrágot, s a 2-3 éves gyerek aranyo­san mutat a kis farmerban. A régi fazonból — a raj­zon is látható módon — meg­marad az öv-pánt, és a cip­zár-rész is, csak a nadrág­szíjat kell átszabná és meg­varrni. Még a zseb is he­lyén maradhat — oldalt me gkisebbítve. A nadrág vállpántját a régi nadrág alsó részéből . alakítjuk ki. A nadrág fenekére eO.ütő színű és mintájú anyagból — piros-fehér kockás, vira­gos stb. — szívalakú foltot tehetünk. A Surján Völgye Mg. Termelőszövetkezet fölvételt hirdet bádogos, burkoló, vasszerelö vízvezeték-szerelő munkakörök betöltésére. Jelentkezni lehet: a központi irodában, Szentbalázs, Fő u. 96., építésvezetőnél. (80125) Dr. Iliev Ilia

Next

/
Thumbnails
Contents