Somogyi Néplap, 1983. január (39. évfolyam, 1-25. szám)

1983-01-29 / 24. szám

Ülóst tartott az SZKPKB Politikai Bizottsága flz agrárirányítás új módszere Moszkvában ülést tartott, i külpolitikai és gazdasági kér­déseket vitatott meg az SZKP Központi Bizottságának Poli­tikai Bizottsága. A testület meghallgatta és jóváhagyólag tudomásul vet­te Andrej Gromikónak, a po­litikai bizottság tagjának, a Szovjetunió külügyminiszte­rének beszámolóját a Német Szövetségi Köztársaságban és a Német Demokratikus Köz­társaságban tett látogatásáról. A pb ülése felhívta a figyel­met annak jelentőségére, hogy Andrej 'Gromiko és az NSZK vezetőinek találkozóin mind­két fél meggyőződéssel állapí­totta meg: jók a távlatai a szovjet—nyugatnémet kap­csolatok fejlesztésének a moszkvai szerződés és más megállapodások alapján. Az ülésen megállapították azt is, hogy a Szovjetuniónak az európai nukleáris fegyverzet csökkentésére tett javaslatai egyre nagyobb visszhangot váltanak ki az európai orszá­gokban, többek között az NSZK-ban. Ezek a javaslatok megteremtik a reális lehető­ségét egy olyan kölcsönösen elfogadható megállapodásnak, amely ’ elejét venné a fegy­verkezési hajsza újabb fordu­lójának és csökkentené a há­borús veszélyt. A politikai bi­zottság rámutatott: az NSZK állami vezetése hozzá tud já­rulni ahhoz, hogy a nyugat­európai NATO-országok terü­letén ne halmozódjon fel újabb jelentős mennyiségű amerikai nukleáris fegyver­zet. A politikai bizottság tájé­koztatót hallgatott meg az ag­ráripari egyesülések létreho­zásáról. Megállapította, hogy az új mezőgazdasági irányítási módszerek bevezetése során növelni kell a kolhozok és a szovhozok felelősségét a me­zőgazdasági termékek állami felvásárlási tervének teljesí­téséért. A vita során felhív­tak a figyelmet arra is, hogy az irányító szervek nem kény­szeríthetik döntéseiket a kol­hozokra és szovhozokra olyan kérdésekben, amelyek megöl­IRA-merénylet Cjabb terrorcselekményt követtek el fiszak-Irországban. Ké­pünkön: folyik a romeltakarítás a Sión Mills-i rendőrkapi­tányság épületénél, ahol valószínűleg ír szeparál is tak bom­barobbantást követtek el (Telefotó — AP—MTI—KS) Az Iparcikk Kölcsönző és Szolgáltató Vállalat Balatoni Kirendeltsége fölvesz faipari szakmunkásokat és szakképesítés nélküli munka­vállalókat betanított csónakjavító munkára. Bérezés kollektív szerződés szerint. JELENTKEZÉS: 8630 Boglárlelle, Ordacsehi úti telep Telefon: Boglárlelle 13-42 ' ó 'ó : a (632351 dása a gazdaságok vezetőinek hatáskörébe tartozik. A politikai bizottság végül áttekintette a tavaszi szántó­földi munkájc megfelelő elő­készítése érdekében ország­szerte tett intézkedéseket is. A RAF feladta A dél-olaszországi Palm! börtönében .íogvatartott ter­roristák a Vörös Brigádok szigorú kritikáját, lényegé­ben a szervezet vereséget beismerő sokszorosított leve­let juttattak el az egyik mi­lánói újság ' szerkesztőségé­hez. A két részből álló, több mint húszoldalas írásból — minthogy aláírói nincsenek — feltételezhető, hogy azott őrzött terroristák általános véleményét fejezi ki. A Vörös Brigádok volt taigjai nyilatkozatukban meg­állapítják, hogy a szervezet egyetlen alakzata sem tudta megvalósítani ’ elképzelését s ebből le kellett vonni a következtetést: „Minden erőt arra kell fordítani; hogy a harc új módszereit dolgoz­zák ki”. Gyilkosságok, erőszakos bűncselekmények és merény­letek sokasága után. a ter­roristák' azt a tanulságot szűrték le, hogy a „fegyver rés harc rövidzárlatot, ka-> pott s meg kell szabadulni annak rémképétől.” Azt is megaUapúják, j hogy a ^.het­venes évek elején kezdődött fegyveres, forradalmi harci szakasz lezárult”. Közleményük második ré­szében a „vér nélküli harcr ról” beszéltnek a Vörös Bri­gádok volt tagjai. Céljaikat és módszereiket azonban nem határoznák meg. Külügyminiszter­helyettesek megbeszélése Január 27—28-án a Varsói Szerződés tagállamainak külügym iniszter-helyettesei Bukarestben megbeszélést folytattak a madridi találko­zó küszöbön álló felújításá­val kapcsolatos kérdésekről. A tanácskozáson magyar részről Roska István kül­ügyminiszter-helyettes vett részt A tárgyszerű, baráti lég­körben lezajlott megbeszé­lés részvevőit fogadta Ste­fan Andrei, a Román Szo­cialista Köztársaság külügy­minisztere. A közel-keleti válság áll az egyiptomi elnök washingtoni tárgyalásainak középpontjában. Képünkön: Hosznu Muba­rak Reagan elnök társaságában. (Kommentárunk a képtől jobbra) A hajsza a végéhez közeledik... „Akik még szökésben van­nak. mind öregek. Átlagélet- koruk 70 felett varT*. — mondja Adalbert Riickerl nyugatnémet '■«■ szövetségi ügyész. „A hajsza a végé­hez közeledik ... mert a ná­cik is megöregednek ’, Fél évszázaddal azután, hogy Adolf Hitler Németor­szág kancellárja lett. Rüc- kerl nyugatnémet szövetségi ügyész azokról a náci há­borús bűnösökről beszélge­tett ■ Rlie Marcuse-zel, az AFP francia hírügynökség tudósítójával, aki tíz- és százezrek meggyilkolásáért felelősek, de még nem nyer­ték el méltó, büntetésüket és ma is szabadon .élnek. 'Josef Méngéle Auschwitz szadista „orvosa” Dél-Ame- rikában rejtőzik, már közel jái-hat a 73. évéhez. Klaus Barbie, álnevén Altmahn — a „lyoni hóhér" — Bolíviá­ban él és még a közelmúlt­ban is terrorcsapatökat szer­vezett az országban a balol­dali erők megfélemlítésére. A lyoni gestapo egykori fő­nöke körül most szorul a hurok: a mostani baloldali bolíviai kormány talán ki­adja őt Franciaországnak — de az NSZK is kérte kiada­tását. Walter Rauff, a „III. Birodalom” mozgó gázkam­ráinak felelőse sem fiatal már — Chilében él bizton­ságban. Alois Brunner — Adolf Eichmann egykori munkatársa —a deportálá­sok szakértője valahol a Köziel-Keleten rejtőzködik — sorolja az ügyész, és hoz­záteszi: „Megérti talán, hogy többet nem mondhatok” — mert a hajsza még folytató­dik. Az ügyész elismeri: sokan kicsúsztak a hálóból.; az év­ezredesre tervezett.; náci bi­rodalom osáaeomlása után páq£. és" hatful* papírok bir­tokában, si'íöerült- elrej tőzni - ' ük külföldön; 1 s egyes or­szágokban néni is nagyon kellett -bujkálniuk ... Az ügyész fáradt kézmoz­dulattal ismeri el a francia tudósító megjegyzésének jo­gosságát: legalábbis furcsa, hogy a háború után a félel­metes náci „nepbíróságok” — inkább vérbíróságok — egyetlen biráját sem ítélték el gyilkosságért. Pedig azok a nemzetiszocializmus ide­jén németek ezreit ítélték halálra. „A jogalkalmazás velük szemben azon alapult, hogy a náci bírók ítéletei megfe­leltek az akkor érvényben lévő jogszabályoknak” — hangzik a magyarázat. „A jövő? Én derülátó va­gyok” — mondja az ügyész. — „1974-ben a lakosságnak mindössze negyedrésze volt azon a véleményen, hogy to­vábbra is üldözni kell a ná­cikat — 60 százalék szerette «volna, hogy legyen vége a hajszának. 1979-ben már a lakosság 50 százaléka akar­ta, hogy a hajsza . a náci gyilkosok után folytatódjék — itt a bizonyíték az új nemzedék politikai motivá­cióiról”. Az NSZK1ban évekkel ez­előtt hatalmas vita robbant ki arról, hogy elévülhet­nek-e a nácik bűnei. A parlament döntése az volt, hogy nem — gz embe­riség elleni büntettek nem évülhetnek el. A . .y. é f* V ti lm. piramis árnyéka Amikor kezdett nyilván­valóvá lenni, hogy Hoszni Mubarak egyiptomi elnök szeretne kitörni abból az elszigeteltségből, amit előd­je. a néhai Anvar Szódat politikája jelentett az or­szág számara, sokat idézték a párizsi' Le Monde egyik megállapítását: „Nehéz lesz átlépni- a. piramis árnyé­kát". • Az idézet jogosnak bizo­nyult. A piramis, pontosab­ban Anvar Szadat politiká­jának árnyéka ma is ráterül a Nílus gyöngyere és a tá- gabb térségre. Mubarak ebnök, ez a két­ségtelenül nagyformátumú .pólitikus, minden jel szerint felismerte: csak úgy tud kitörni abból az öröklött diplomáciai ostromgyűrűből, amelybe a szadati politika manőverezte Kairót, ha ak­tívan megpróbálja legalább­is kompromisszumos irány­ban befolyásolni a térség eseményeinek alakulását. Ügy tűnik, az államfő en­nek a célnak szentelné mos­tani washingtoni látogatását. Az egyiptomi elnök mind Reagannal, mind Shultz kül­ügyminiszterrel való találko­zásakor megpróbálta ráven­ni partnereit arra, hogy a közel-keleti rendezés bizo­nyos kulcskérdéseiben kény­szerítse engedményekre Iz­raelt. Mik ezek a kulcskérdések? 1. Az egyiptomi vendég a legfontosabbnak azt tartja, hogy Izrael végre vonuljon ki Libanonból méghozzá mindenféle súlyos politikái feltétel (mindenekelőtt a Tel-Avivval kötendő külirn- békeszerzödés aláírása) nél­kül. • 2. Mubarak szerint Wa­shingtonnak el kell érnie, hogy Izrael ne zárkózzék él a korábbi merevséggel min­den palesztin követelés meg­vizsgálásától. 3. Egyiptom nem küldi vissza Izraelbe szeptember­ben visszahívott nagyköve­tét. amíg Izrael folytatja te­lepítési politikáját a meg­szállt Ciszjordániában és Gaza ban. 4: Végül a vendég közölte az amerikai elnökkel, hogy üzenetet kapott Jasszer Ara- faitól. Ennek lényégé: a PFSZ hajlandó a párbeszéd­re Washingtonnal, de ehhez legalább valamilyen jelet kell látnia annak, hogy az USA-ból megpróbálják józa­nabb irányban befolyásolni Izraelt. A mozaik lassan összeáll, s olyan kép rajzolódik ki belőle, amely — Mubarak washingtoni tárgalasa után — toimbbi egyiptomi lépése­ket enged sejtetni. Carter, Szadat és Camp David óta ugyanis sok víz folyt le a Kairó mellett hömpölygő Níluson. H. E. A Dél-dunántúli Vízügyi Építő Vállalat fonyódi építésvezetősége fölvesz mélyépítőipari végzettséggel és gyakorlattal rendelkező személyeket technikusi és munkavezetői munkakörbe. Jelentkezés: az építésvezetőségen, Fonyód, Béke u. 1. _________________________ •____________________(800051 A KAPOSVÁRI tejüzem jó kereseti lehetőséggel föl vesz karbantartó lakatost, gázkazán- kezelőt, villanyszerelőt, kőművest, szállítmánykísérőt, valamint férfi és női segédmunkásokat. Jelentkezés az üzem gazdasági vezetőjénél, Kaposvár, Izzó u. 2. sz. (2220361 Műszaki Erdészet, Kaposvár, Cseri út 20. fölvesz kőműveseket, asztalost, gépkocsira felterhelőket. Jelentkezni: Kaposvár, Cseri út 20., Kiár András műszaki vezetőnél lehet. (80119) A Városgazdálkodási Vállalat. Kaposvár, Cseri út 16. sz. alatti telepén létesülő öntöttaszfalt-gyártó telepére fölvesz TELEPVEZETŐT technikusi vagy üzemmérnöki végzettséggel. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés a vállalat főmérnökénél, Kaposvár, Cseri út 16. sz. alatt. (80061)

Next

/
Thumbnails
Contents