Somogyi Néplap, 1983. január (39. évfolyam, 1-25. szám)

1983-01-18 / 14. szám

Ara: 1,40 Ft XXXIX,évfolyam, 14. szám 1983. január 18., kedd Andrej Gromiko, a Szov­jetunió külügyminisztere teg­nap délelőtt Bonnban meg­kezdte hivatalos tárgyalásait a nyugatnémet vezetőkkel. A szovjet diplomácia veze­tője vasárnap délután érke­zett meg a Rajna partjára, és már este megtartotta első, nem hivatalos megbeszélését Hans-Dietrich Genscher kül­ügyminiszterrel annak ma­ga nházá ban. A hétfő délelőtti találkozón is Genscher volt Gromiko tárgyaló' partnere. A tárgya­láson — a két fél előzetes közlésének megfelelően — a kelet—nyugati viszony, s azon belül is az európai kö- zép-hatótá\'olságú fegyverek kérdése állt a középpontban. A rakéták kérdésében az NSZK és a Szovjetunió állás­pontja jelenleg még jelentő­sen eltér egymástól. Legutób­bi javaslataiban a szovjet ve­zetés lehetségesnek nevezte Madách­évforduló Az idén ünnepeljük Ma­dách Imre születésének 160., Az ember tragédiája bemu­tatásának pedig 100. évfor­dulóját. A jubileum méltó megünneplésének megszer­vezésére tavaly szeptember­ben megalakult a Madách Emlékbizottság, s tegnap ülést tartott a Fészek mű­vészklubban. Az ülésen Dev- csics Miklós, az emlékbizott­ság elnöke, a Nógrád megyei Tanács elnöke tájékoztatta a sajtó képviselőit az író és a megye kapcsolatáról, illet­ve az évforduló programjá­ról. Madách nemcsak a XIX. századi magyar drámairoda­lom klasszikusa, hanem ko­rának kiemelkedő személyi­ségeként aktív formálója, cselekvő résztvevője volt a politikai és közéletének is. Az. író legjelentősebb mű­vét, A tragédiát a budapesti tavaszi fesztivál keretében eszperantó nyelven láthatja a közönség. A mű szerepel a Szegedi Szabadtéri Játékok idei műsorán, és az ősbemu­tatója centenáriumának tisz­teletére szeptember 21-én felújítja a Nemzeti Színház. Az évforduló alkalmából a Magyar Tudományos Akadé­mia színháztudományi biT zottsága szeptemberben Bu­dapesten ülést tart, s ugyan­ebben a hónapban a Fészek Művészklub ad otthont a Madách-drámákat színre ál­lító rendezők találkozójának. közép-hatótávolságú rakétái­nak olyan szintre való csök­kentését, amely megfelelne Nagy-Britannia és Francia- ország rakétaerői együttes nagyságának. Ennek fejében a Szovjetunió azt várja a NATO-tól, hogy mondjon le az 572 amerikai közép-ható­távolságú fegyver tervezett nyugat-európai telepítéséről. Genscherreí váló ' találko­zója után a szovjet diplomá­cia vezetője udvariassági lá­togatást tett Kfirl Carstens nyugatnémet államfőnél. ' Andrej Gromiko, a Szov^ jetuníó külügyminisztere, az SZKP KB Politikai Bizottsá­gának tagja, és Hans-Dietrich Genscher, az NSZK külügy­minisztere, hétfőn megkezdő­dött bonni tárgyalásaikon át­tekintették a nyugatnémet— szovjet kapcsolatokat. Genscher szerint különösen pozitívan értékelte “mindkét fél a gazdasági együttműkö­dést, A méltatás elsősorban a gazdasági kapcsolatok ked­vező irányának szólt, mivel azok nagyságrendjével még egyik fél sem elégedett. Genscher- a nyugatnémet kormánynak azt* a szándékát juttatta kifejezésre, hogy vál­tozatlanul „intenzív párbe­szédre" törekszik a szocialis­ta országokkal. Genscher üd­vözölte Jurij Andropovnak, az SZKP KB főtitkárának és George Bush amerikai alel- nöknek decemberben lezaj­lott moszkvai találkozóját, és Claude Cheysson francia külügyminiszter küszöbön- álló moszkvai látogatását fi nyugatnémet külügymi­niszter kormánya nevében reményét fejezte ki, hogy mihamarabb Reagan—And­ropov csúcstalálkozóra is sor kerül. . Genscher és Gromiko dél­utáni. tárgyalásukon-, amelyet a szovjet külügyminiszter szálláshelyén, a Gymnichi- kastéiyban tartottak , meg, részletesen megvitatták a le­szereléssel és fegyverzet­ellenőrzéssel összefüggő kér­déseket mindenekelőtt az európai közép-hatótávolságú fegyverek problémáját A nyugatnémet fél a maga ré­szér,ől változatlanul a nyu­gatnak egyoldalú előnyöket biztosító nulla-megoldás „elő­nyeit” vázolta. Az esti órákban Genscher díszvacsorát adott vendége tiszteletére a Bad Godes- berg-i Redoute-ban, ahol a külügyminiszterek pohárkö­szöntőt mondtak. (Folytatás a 2. oldalon) Eszmecsere az importról Méhes Lajos tájékoztatója Méhes Lajos ipari minisz­ter tegnap a MTESZ székhá­zában tájékoztatta a tudo­mányos egyesületek és a te­rületi szervezetek titkárait, valamint a meghívott szak­embereket az ipar jelenlegi helyzetéről és jövőbeni fel­adatairól. Az előadást köve­tően a szakemberek megvi­tatták az ipar fejlesztésével kapcsolatos elképzeléseket. A felszólalók különös fon­tosságot tulajdonítottak an­nak, hogy iparunk minél előbb korszerű, versenyképes termékek széles választéká­val jelentkezzen a hazai és a nemzetközi piacon. Hangsú­lyozták a műszaki fejlesztés, a tudományos eredmények gyakorlati alkalmazása, a műszaki és tudományos munka, a szellemi erőforrá­sok, tartalékok hasznosításá­nak, megbecsülésének fontos­ságát. Több hozzászólás hangzott el azzal kapcsolatban, ho­gyan, milyen szabályozók, módszerek, ösztönzők segítsé­gével lehetne ipari termelé­sünket, a termelés szerkeze­tét gyorsan és hatásosan iga­zítani a bel- és külföldi igé­nyekhez. Figyelemre méltó észrevételek hangzottak el a mikroelektronika szereperői, az energia- és anyagtakaré­kos gyártási folyamatokról. A felszólalók leszögezték: műszaki és tudományos ér­telmiségünk ismeri az ipar fejlesztésének jelentőségét, érzi és vállalja felelősségét, szerepét e feladatok meg­valósításában.. . Magyar-finn egyiittmükeilés A Fogyasztási Szövetkeze­tek Országos Tanácsa meg­hívására január 13—17. kö­zött Magyarországon- tartóz­kodott a Finn Szövetkezeti Szövetség (OTK) küldöttsége. Tárgyalást folytattak a szö­vetkezeti kapcsolatok to­vábbfejlesztéséről. Új jegyiroda. Tegnap adták át Kaposváron a Má­jus 1. utca egyik fölújitott épületének födlszintjén a MÄV jegyirodáját. Korábban a Somogy Áruházban volt az iroda „albérletben", most a kétszázezer forintos költséggel átalakí­tott üzlethelyiségben, úgy tetszik, végleges otthont kapott. A jobb körülmények egyben azt is jelentik, hogy bővülnek az iroda által nyújtott szolgáltatások. Belföldi és nemzet­közi menetjegyeket lehet itt váltani; a vállalatok ezután a* új jegyirodában vehetik át munkásaik havi jegyeit, s min­denféle vasúti és közlekedési információval ellátják az ér­deklődőket. Csoportos utazásokat is szerveznek. Az új he­lyiség lehetővé teszi majd, hogy a későbbiekben Kaposvárt is bekapcsolják a nemzetközi számítógépes rendszerbe, amely percre kész információkat szolgáltat a vasúti közle­kedésről. Az új jegyiroda télen hétfőtől péntekig tart nyit­va, elő-, fő- és utószezonban szombaton is az utazók ren­delkezésére áll Tíztonnások sikerei A mezőgazdászok valami­féle hallgatólagos' jóváha­gyással különleges klubot „alakítottak” egymás között; a tíztonnások klubját — így nevezik —, s az egy hektá­ron tíz tonnát vagy annál nagyabb mennyiségű kuko­ricát termelő nagyüzemi gazdaságok tartoznak ide A MÉM összesítése szerint 1982-ben negyvenhárom gazdaság ért el ilyen — a nemzetközi összehasonlí­tásban is kimagasló — telje­sítményt. Annál is inkább figyelemre méltó e siker, mert kivétel nélkül nagy Ausztriában, Salzburg környékére, a hidegfront 130 km/óra sebességű, pusztító orkánnal tőrt be. Képünkön: Heualm- Hallein községben ez maradt egy gazdasági épületből (Teleíotó — AP—MTI—K.S1-táblákon érték el 'a magas hozamokat. Néhány évvel ezelőtt még kis parcellán is elképzelhe­tetlen volt ez a teljesítmény, bár a növény nemesi tők már akkor jelezték: az új hib­ridek és fajták képesek a korábbi rekordok megdön­tésére, genetikai tartalékaik: oly nagyok, hogy akár. a tíz tonnás bűvös határt is elér« hetik, sőt tetézhetik. 1981- ben , tizenhat gazdaság tar­tózott ebbe a különös klub­ba, egy évvel korábban még csak négy... Az alsóbb kategóriákban, ennél jóval nagyobb számú kúkoricateímesztő tette lé névjegyét: a 9 és 10 tonna közötti hozamokat elérő gazdaságok száma megköze­líti a százat kereken 97 —, s összesen 244 gazdaság ért el 8 és 9 tonna közötti egy hektárra jutó termésát­lagot. A kimagasló teljesítmé­nyek nemcsak a jó minősé­gű vetőmagvakkal, a hibri­dek és fajták magas geneti­kai értékével és az agrotech­nika mind magasabb színvo­nalával magyarázhatók, kö­ze van a magas hozamokhoz • a múlt évi igen jó időjárás­nak, amely á növények fej­lődését, érését jól segítette. Tavaly üzemi átlagban há­rom tonnával többet adott a kukorica, mint a búza. Ez azért is jó, mert a gabona nem ütött be olyan jól, és a kukorica ellensúlyozta a kiesést. A fontos takarmánynövény hektáronkénti nyeresege ' tavaly a nagyüzemi gazda­ságok többségében a búzáét, de sok más növényét is fe­lülmúlta. A MÉM szakem­berei szerint a gazdaságok érdeke továbbra is az, hogy a legjobb minőségű földe­ket a kukoricának tartsak fenn és. gondoskodjanak . e növény kiegyensulyaaott tápaifj-ag-utánpotlásáróL NÉPLAP fit Z M SZ MP $-OMOGV M ÉG YE I BÍ ZOT A Bonnban tárgyai Andrej Gromiko Kapcsolatépítő kísérlet

Next

/
Thumbnails
Contents