Somogyi Néplap, 1983. január (39. évfolyam, 1-25. szám)
1983-01-04 / 2. szám
„Egy kisfiú a többi közül” Megkétszerezik a termelést Beváltak a mérői A Kaposméröi Építőipari Szövetkezet vasipari részlege áprilisban kezdte el a kétfajta, főként lakások fűtésére alkalmas, vegyes tüzelésű kazánok gyártását. Ezzel / kapcsolatos eredményeikről és a jövőre szóló terveikről érdeklődtünk Lesnyik Ferenc műszaki vezetőtől. — Dicsekvés nélkül mondhatom, hogy ezt a programot eredményesen teljesítettük. Az UN—3-as és az UN—4-es kazánokból összesen 1250 darabot készítettünk a budapesti Vasért, a kaposvári és a nyíregyházi Szövker és a pécsi Szuperett Áruház részére 16 millió forint értékben. Ezek hamar kedveltté váltak, mert szénnel, fával és mezőgazdasági hulladékkal való tüzelésre egyaránt alkalmasak. Ezt jelzi: 1983, évi teljes kapacitásunkat lekötötték, jövőre pedig 2300—2500 darab kazánt gyártunk mintegy 35 milliós értékben. kazánok rülmények között végezhessük el. Lesnyik Ferenc elmondta még azt is, hogy a jövő év második felében új kazánnal, az UN 6-os típussal jelentkeznek. Ez kétféle változatban készül: vegyes és gáztüzelésűben. Míg a korábbiak 15—32 ezer, illetve 15—42 ezer kalóriásak voltak, ez 60 ezer kalóriás lesz, s kisebb intézmények, iskolák, óvodák, bölcsődék fűtésére is alkalmazhatják. Kísérletképpen jövőre 150 darabot gyártanak belőle. Sz. L. Ha egy kisfiú naponta azzal nyúzza az édesanyját: ..anyu. miért vagyok' én ilyen alacsony”, anyja bizonyára megsimogatja a fejét: „Apu is alacsony, és én sem vagyok égimeszelő; különben is még sokat fogsz nőni”. A válasz persze nem nyugtatja. meg a gyermeket, nyugtalansága csak fokozódik, az osztálytársai gúnyolódó kín- rímekkel, a kicsiknek és a gyengéknek többnyire a csipkelődéstől a fenékbe billen tésig terjedő terrorral üldözik. A tanító pedig sokszor nem is értesül ezekről a testnek és léleknek egyaránt fájdalmas bántalmak- ról. A toponári Bistei Feri is sokáig ezek közé a gyerekek közé tartozott. Tízéves korában is alig haladta meg a 110 centimétert. Kicsi, törékeny, simogatni való tündérgyerek volt a változó tanítónénik, az őt ismerő felnőttek, a közelebbi család számára, s árokba lökni való a vásottabb osztálytársaknak. Mert elmaradt tőlük növekedésben. Az anya hiába hordta a gyermeket orvostól orvosig. Nehezítette a helyzetet, hogy ebben a városrészben mindössze öt év óta van rendszeres gyermekgyógyászati szakrendelés. Amikor Bistei Feriről kérdezem dr. Feren- czy Júlia gyermekorvost, egy sikeres ügy szenvedélyességét érzem a szavaiban: — Bizonyos tünetekből, és ezeknek a sikeres kezeléséből is fakadt, hogy tavaly nyárig már félig választ kaptunk Feri betegségére. Később azonban nyilvánvalóvá vált: növekedése, cson- tosodása a lehetséges alap- probléma. A pajzsmirigy működésének hiánya lett a diagnózis. Ez idő tájt kezeltek hasonló kórismével egy kaposvári gyermeket a Semmelweis Orvostudományi Egyetem gyermekklinikáján, így Ferit is oda irányítottuk. Az ezt követő kezelés sikeresnek bizonyult. A Bistei család Toponá- ron szoba-konyhás lakásban él; a házrész sem az övék: tanácsi, szolgálati lakás, A régi, hosszú épületben több család lakik. Bisteiné Csordás Éva végigvezet bennünket a lakáson, s bizony, hamar végzünk. — A körülmények miatt mi sohasem keseregtünk — mondja a háziasszony. — Szinte már-már beletörődtünk. hogy nálunk mindenki így kifogta.- Én csípőficamos vagyok, és hamarosan újabb műtétre megyek a kórházba, férjem egy balesetből származó izületi problémáktól szenved, jelenleg is táppénzen van. 8. osztályos lányunk talán az egyetlen egészséges. Feri pedig most van a gyógyulás útján. — Tavaly nyáron egy hónapot töltött Pesten a gyermekklinikán. Mi történt ezután? — Két fontos dolog. Az egyik, hogy egy Thyranon nevű gyógyszer szedését kezdte meg. Azóta szinte szemmel láthatóan nőni kezdett, most csaknem húsz centivel magasabb az akkorinál. A másik pedig az, hogy az általános iskolából átkerült — klinikai javaslatra — a kaposvári kisegítő iskolába. Most újra negyedikes. Elérte a korabeli gyerekek átlagos alsó magassági szintjét, ahogy a doktorok mondták, a serdülőkor Végére már „egy fiú lesz a többi közül’'. — Mennyibe kerül ez a Bistei családnak? — Ez forintban nem számolható. A férjem ügyes fényező, én maszek fodrász voltam. Jól kerestünk. Most szinte táppénzekből, segélyekből élünk. Ülünk a kisegítő iskola tanárijában. Az igazgatótól és az osztályfőnöktől hallom; a fiú most illeszkedik be az osztálym unkába, egy kicsit talán fáradékonyabb a többinél és figyelmét is sokszor kell visszaterelni biztatással, dicsérettel, de ilyen gyerekek tucatjával akadnak. Miért is háborgatnánk lelkivilágát? így igaz. Elfogadom. De nekem ez az eset nemcsak a gyereket jelenti, hanem a példát is. Kitartást a hitben. Egy család helytállását és az anya jószándékú fanatizmusát: „Hát nem látjátok, mi van a gyerekemmel? Segítsetek rajta!” Amíg az elesett kisfiú újra egy gyerek lett a többiek közül. Békés József Szapudi András ILKOS SZARVAS — Jelenlegi kereskedelmi partnereik mellett mások nem jelentkeztek vásárlási szándékkal? — De igen. Megkeresett bennünket többek között a Szerelvényértékesítő Vállalat. Jelenlegi kapacitásunknak a tízszeresére is kötnének velünk szerződést. Ha öt évre csak nekik gyártanánk kazánokat, évente 30 ezer darabot is átvennének. Ajánlatot kaptunk a Titántól is 2000 kazánra, azután a győri, a tatai és más kereskedelmi vállalatok is szívesen vásárolnának. Ragaszkodunk korábbi üzletpolitikánkhoz, s nem hagyjuk cserben azokat a partnereinket, akik a kezdeti időszakban velünk együtt vállalták a kockázatot. Arra törekszünk, hogy a kazán készítésében velünk részt vevő szövetkezetek' munkáját javítsuk, hogy a kereskedelem által várt kazánok gyorsabban elkészülhessenek. Jelenleg négy ilyen szövetkezettel működünk együtt. Jövőre csupán egy új festőkamrát alakítunk ki mintegy kétmilliós költséggel, hogy a kazánok festését gyorsan és korszerű köÁlilt. A lóba remegett Az őr ott téblábolt pár méternyire tőle. Holnap én is sorra kerülök, futott át rajta,. s ettől érthetetlen módon megnyugodott. Levette a kalapját, és integetett Kálmánnak. Erre a foglyok kezéből kiesett a munka, az arcokon kérdőjelek gyúltak ki; „engem keresel? engem?”, majd egymás után csüggesztették le a fejüket. Egy ideig mereven nézték a földet aztán megrázkódtak és tovább dolgoztak. Csak Kálmán feje tündökölt fölöttük. Az arca verítékben és mosolyban fürdőit. Csa- táry Ferenc meghökkent. Bolond ez? Az agyára ment a börtönélet? Mit nevetsz te szerencsétlen?! Még van kedved nevetni ilyen kétségbeejtő helyzeten?! El fognak ítélni szabotázsért! Fel tudod fogni mit jelent ez? Éveket öcsém. Éveket .. . Mondta az igazgató, az a kételemis barom, aki valószínű, most éppen Szabad Nép-félórát tart a „hivatalnak”, hogy el fognak ítélni, ö vitetett el. És engem is el fog vitetni holnap vagy holnapután. Az a csoda, hogy eddig még nem vitetett el. Kálmán változatlanul derűs képet vágott. Karját a feje fölé dobálta, mint egy virgonc kamaszfiú. azután a mutató és a középső ujja közé egy nem létező cigarettát szorított. így adta barátja tudtára hogy mire volna szüksége. Csatáry Ferenc elővett egy doboz cigarettát, es odament vele az őrhöz. — Bocsánat... Jó napot kívánok — szólt szerény, de önérzetes hangon, és megemelte a kalapját. Az őr ránézett. — Mi tetszik, főszámvető úr? Csatáry Ferenc jó ideig nem tudott megszólalni. — Hát maga, maga . .. honnan ismer maga engem? — dadogta, miután összeszedte magát. Az őr fiatal arca megrándult. — Az nem fontos — mondta keményen. összeszűkült szeme semmi jót nem ígért. Cselédszaga, van döbbent meg Csatáry Ferenc. Bizony isten cselédszaga... Kétségbeesve kutatott emlékezetében : melyik majorba való a fiú hol láthatta. talán a hajtóm volt egy körvadászaton. Az egyenruha helyett rongyokat képzelt rá, cselédrongyokat. Mezté- láb odaállította egy földbe roskadt viskó elé, azután meg górét fényképezett mögéje olyan leventekorú lehetett akkoriban, nem valószínű, hogy idősebb volt), hatalmas urasági górét, a lécek közti réseken kikandikáló kukoricacsövekkel. Nem lett okosabb, és egyre nyomorultabbul érezte magát. Közben az őr tekintete megenyhült. Föltehetőleg ő is valamelyik urasági majorban járkált (csak tudná melyikben, gyötrődött Csatáry Ferenc), s visszatérve onnét ezúttal nem hozott magával gyűlöletet. — Segíthetek valamiben, főszámvetö úr? — A hangjához enyhe gúny és hetykeség tapadt. Dicsekvő kamasz, mérgelődött Csatáry Ferenc. Föl- emelte a cigarettásdobozt, de oly hirtelen, suta mozdulattal, hogy elejtette. Le kellett hajolnia érte. — Ezt a cigarettát akarom Orbán Kálmánnak átadni — mondta vérvörös arccal. — Melyik az az Orbán? — ráncolta a homlokát az őr, és a park belseje felé fordult. Orbán Kálmán még' nem görbedt vissza a többi fogoly közé, egyenes tartással, várakozó arccal állt egy gesztenyefa tövében. Csatáry Ferenc rámutatott. — Orbán Kálmán főagro- nómus — mondta megtört hangon. — A barátom. — Adja ide, főszámvető úr — nyújtotta tenyerét az őr —, majd én továbbítom. — Vaskos ujjai tövében fekete dudorok emlékeztettek a tegnapi kapanyélre. Csatáry Ferenc a tenyerébe helyezte" a cigarettásdobozt, valamit motyogott az orra EGY ILLETÉKES VÉLEMÉNYE A megtartó erő hiánya Üj év elején indokolt szokás a számvetés még a labdarúgásban is. Ilyen alapon összeállítottam egy csapatot a jelenlegi NB I játékosai közül. Hegedűs — Deákvári, Szlovák, Czeceli — Konrád, Burcsa, Kanyar — Murai, Szabadi, Kiss, Házi. A névsor elgondolkodtató. Az egykori somogyi labdarúgósikerek szereplői közül hét játékos itt élt és kezdett játszani, négy csak ide vándorolt. E játékosok közül kilencen a Kaposvári Rákóczi színeiben játszottak. Egyszer már szembe kellene nézni a tényekkel. Igaz-e. hogy ebben a varosban, ahol nem is olyan rég tízezrek tolongtak a sportpályán, nincs megtartó erő? Azt tapasztalhatjuk, hogy a somogyi tehetségek másutt kamatoztatják tudásukat. Kereshető-e a hib? ott, hogy az egyesületi vezetők — érzelmi alapok híján — nem képesek kötődést teremteni a játékos és az egyesület, az egyesület és a vállalatok, az egyesület és az intézmények között? A mai magyar labdarúgás útvesztőiben az egyéni és — mondjuk ki — anyagi érdekek miatt a játékosokban és a mondva csinált vezetőkben csak a jelen biztosította anyagi lehetőség jelentett valamiféle kötődést. A kiesés szélére sodort csapat játékosaiban — különösen azokban, akiket nem kötött elszakíthatatlan szál a városhoz, mert jövetelük és szereplésük átmeneti volt — csak egy cél lebegett: az adott helyzetben minél többet keresni, bármilyen módon. Ez pedig elérhető úgy is, hogy kiharcolja a csapat a bentmaradást, de sajnos úgy is — ez a gyakoribb —, hogy részt vállal a kiesésben. Ez a könnyebb út. így kapható lehetőség az ellenfelektől és megnyílik a továbblépés lehetősége, anyagiakkal megtámogatottan, újabb egyesületek pénzének megszerzése reményében egy jól sikerült átigazolással. Ma már mindenki tudja, hogy az átigazolás nem rossz üzlet a játékosnak és az egyesületnek sem. A sportkör a veszett fejsze nyelének megmentése érdekében inkább választja ezt az utat. így ment el Hegedűs, Szlovák, Burcsa, Konrád, míg a vándorlásra kényszerítettek „felsőbb” közbejárásra távoztak: Deákvári, Kiss, Murai. A kiesés adta lehetőséggel számolt Kozma, Kanyar es Buús. Hiába a város, a megye, a vállalatok odaadása anyagiakban, erkölcsiekben, a gondolkodás módja rossz, és ez adja az indítékot a lépésekhez. Mert amíg érik a siker, várható a lehetőség. A siker birtokában következik az erősítés, de ez azokra vonatkozik, akik már ismerik a könnyen szerezhető haszon fogalmát és a kiesés elleni harc is ezeken keresztül lesz mérlegelés tárgya. A kérdés mindig az, hogy hogyan jobb nekem, és soha nem az, hogyan jobb az egyesületnek. így születnek kérdőjeles eredmények, vásárolt játékvezetői döntések. Mit tud tenni a sportköri vezetés? Amíg nem látja, mi folyik a meccsek előtt és után, jóformán semmit. Ha már látja beáll a homályos útra és így vagy úgy próbál harcolni a bentmaradásért; de hiába minden áldozat, ha a nagyobb anyagi lehetőséget biztosító másik az eredményt előre eldönti. Ha minden sportkörnél tiszta alapon dolgoznának, nem volna ilyen kérdés. De ez nincs! Itt és sok helyen, a közelmúltban és a jelenben, a bajnokság szereplői teremtik meg a pályán és pályán kívül azt a helyzetet, mely ütközve morálba, de nem ütközve egyéni érdekbe, alakítja a labdarúgás és a bajnokságok mai helyzetét. Vajon mit mondanának a csapat felsorolt játékosai? Mernék-e őszintén feltárni a történteket? Nem! Mert nekik így volt gazdaságosabb, és általuk azoknak is, akik őket segítették ebben. Nem a teljesítmény a lényeg, nem az edző fáradságos munkája, nem a mez zöld-fehér színe, hanem a tisztességtől távol álló számítgatás. Amíg ez lesz a fő erő, nem vállalkozhatunk a város színeire való hivatkozással a megtartás erejére, amely erő ma sem hiányzik. Szigetvári György a Kaoosvári Kőkóczi elnökségi tagi a (Csupán az a kérdésünk: vajon semmi közük sincs az elnökségi tagoknak a döntésekhez? És miért nincs? — A szerk.) alatt és megbillentette a kalapját. Nem nézett többe az önre, csak a cselédszagát éreztem még egy ideig, Orbán Kálmán is hiába várta atyai barátja búcsúzó pillantását. Menekülés közben a; földet nézte, a valószerűtlenül nagyra nőtt, ■ fülsértő hangon kiabáló kavicsokat, meg bakancsa kopott orrát. Nem tudta ki vagy mi ele! menekül, de a tarkójától a háta közepéig érezte üldözője lehel-letét, amely perzseljen forró volt, a vastag kabát szövetén Is áthatott: széles sugárban ömlött rá. Később, ha erre a menekülésre gondolt, sohasem embert látott maga mögött a park csikorgós útján, hanem egy széles pofájú állatot, szőrös mesebeli szörnyeteget, amely minden kétséget kizárva állat volt, de nem hasonlított egyetlen ismert állatfajra sem. Megállt. kifújta magát. Zsebkendőt vett elő, megtö- rölgette az arcát, nyakát. Az utcai forgalom egyszerre leállt, megmeredt. Csatáry Ferenc csodálkozva nézett körül. Egy középkorú férfi furcsa pózban, jobb lábát a levegőben tartva állt a sarokház előtt, s egy lovas fogat impozáns szoboregyüttessé dermedt az úttest közepén. Az imént a közeli barokk templom tornyából kiröppent egy raj.nyi ’ harangszó, s most ott szorongtak a feje fölött, egymáshoz tapadva, sápadtan az egyre forróbb, fojtogatóbb levegőben. Csatáry Ferenc arra gondolt be kellene menni a templomba, mert esedékes volna már egy kiadós gyónás — talán az életgyónásnak is eljött az ideje —de megborzongott erre a gondolatra. Közben az utcai forgalom meglódult. Továbbhaladtak a járókelők, a lovas szekér vasalt kereke meg- megdöndu.t a macskakövün. A toronyból kiröppent ha- rang&zó-raj is boldogan szállt el a házak fölött, szárnyak réztoilait villog látva. Csatáry Ferenc szeretett volna ilyen réztollat zsinó- ros kalapja mellé, s hosszan nézett egy, a csapatból kivált, ide-oda csapongó kis kondulás után. Mi történt velem? Lábakat látott, rengeteg lábat. Női láoakat cornbtö- vig, harisnyakötőig, férfiiá- baikat térdnadrágban és pantallóban, cipőket, bakancsokat, szandálokat, falaipú- akat, bőrtalpúakat és lukas talpúakat . . . Egv csokornyi fény esett a könyvespolcára, éppen a halinakötésű erdélyi sorozatra. „Csatáry Ferenc úrnak, az Erdélyi Helikon magyarországi barátjának, a marosvécsi találkozó emlékére, anno 193 .. persze, megvan, hogyne volna meg, csak Ancsa elkeverte valahová, megvan a kép. egészen biztosan a komód mélyén található a bizonyítványai és a diplomája mellett. Igen, a kép. az erdélyi írók csoportképe, a háttérben valami kastély forma épület, előtte sorakoznak az írók csokornyakkendősen, derűs tekintettel — talán éppen egy kiadós ebéd után — néznek a fotográfus .lencséjébe ... és neki, a „Helikon magyarországi barátjának” aláírásukkal hitelesítve elküldték azt az ebéd utáni pillanatot. „Ancsa! Merre kujtorog már megint ez a némber (Folytatjuk)
