Somogyi Néplap, 1982. december (38. évfolyam, 282-306. szám)

1982-12-09 / 289. szám

Lakások új köntösben Fölkészültség A Somogy megyei Tanácsi Magas- «• Mélyépítő Vállalat a legnagyobb fÁúiitó-kapaci- tá?sal rendelkező építőipari szervezet megyénkben. Ho- dics István műszaki igazgató- helyettest kérdeztük arról, hogy miként készültek föl erre a tevékénységre, s jelen­leg hol tartanák? — Amikor országosan is kiemelt program lett a fel­újítás, akkor mi is megtettük az első lépéseket. Arra jöt­tünk rá leghamarabb, hogy ez nem lesz könnyű munka. Rengetek újdonsággal kellett megbarátkoznunk, hiszen pa- nelház-építéssel foglalkoz­tunk már hosszú ideje, és ahhoz képest a régi épületek tatarozása, átalakítása egé­szen más feladatot jelent. — Milyen változtatásokat kívánt ez önöktől? — Az embereknek tanul­niuk kellett, anyagi erőket és új műszaki megoldásokat is igényelt a fölkészülés. Több munkást beiskoláztunk olyan szakmákra, amelyek már ki­halófélben voltak. Alvállal­kozókat, kisiparosokat is meg­kerestünk, mert tetőfedőket és tetőszerkezeteket készítő ácsokat kellett volna fölven­nünk, de ez nem sikerült. Egy egész építésvezetőséget átál­lítottunk erre a munkára, és létrehoztuk saját tervezési osztályunkat, mert a felújí­táshoz tervezői művezetésre és sokszor menet közbeni tervezésre is szükség van. Sokszor emlegetett trió Kevesebb a vita Beruházó, tervező, kivitele­ző. Sokszor emlegetett trió. Ha egy építkezés nem jól ha­lad, minden bizonnyal szóba kerülnek. Ha minden jól si­kerül, nem sok szó esik ró­luk. Együttműködésükre — egy kis túlzással — tehát azt mondhatnánk: akkor jó, ha észre sem lehet venni a mű­ködésüket. Papp Jánost, a kaposvári városi tanács elnökhelyette­sét arról kérdeztünk, hogy a megyeszékhelyen milyen a felújításokkal foglalkozó szervezetek viszonya? — A hármast ma még többször emlegetjük. Tehát nem tökéletes a munka ösz- szehangolása. Az utóobi két- harom évben azonban sokat javult ez a tevékenység. A tanács illetékes osztályainak összhangja és szervező mun­kája is jobb lett, és a válla­latok is fölkészültek a meg­növekedett felújítási felada­tokra. Ügy kellett javítani a szervezést, hogy közben a korábbinál sokkal több és nagyobb munkát kellett meg­kezdeni. — Mi az, ami gördüléke­nyebben, s mi az, ami aka­dozva sikerül? — Már a korábbi években is a kisebb közintézmények felújítása hozta a több örö­met. A lakásfelújítás inkább akadozik. Nem veretlenül van ez így. Á Május 1. utca föl­újítása például igen nagy munka. Nemcsak az építőipa­ri szervezetek — az IKV és a Tanép — munkáját nehéz összehangolni, hanem itt a tanácson belül is van mit tennünk, valamint a lakók és a földszinti üzletek tulajdo­nosai is joggal szolnak bele bizonyos dolgokba. Ennyiféle érdeket nem könnyű közös nevezőre hozni. Az is előfor­dult már, hogy egy vállalat — megint a tanácsi építőket kell említenem — kebelén belül sem sikerült egészen pontosan egyeztetni a terve­ző és a kivitelező részleg munkáját. Ám a hibákon kí­vül azt is meg kell említe­nem, hogy tavaly még leg­alább kétszer ennyit vitat-, koztunk, mint az idén. Rend­szeresen egyeztető értekezle­tet tartunk itt, a tanácson minden érdekelt fél részvéte­lével, és ezek a kéthetenként ismétlődő tanácskozások sok gondot megoldanak. A koor­dinációs értekezleteknek tu­lajdonképpen addig kél! pó­tolniuk a vállalatok önálló szervező munkáját, amíg az újdonságokra beállnak a cé­gek. azaz az egész rendszert sikerül bejáratni. — Évtizedekig nem volt presztízse a felújító, tatarozó tevékenységnek. A vezetők és a beosztottak mindenütt meg­szokták, hogy az új építmé­nyek mennyisége szerint jár nekik a dicséret. E téren ma mi a helyzet? — A különböző cégek bizo­nyos esetekben még mindig a nagyobb építkezéseknek alá­rendelve fognak hozzá a fel­újításokhoz. De egyre jobban megbecsülik ezt a munkát is. Az ösztönzőrendszer ezt szol­gálja és a dicséret is kijár érte, ha ki-ki a maga poszt­ján jól dolgozik a felújítá­sokért. És úgy gondolom, ha a vállalatok nemsokára nye­reséggel végzik ezt a tevé­kenységet, akkor még inkább megnövekszik a felújítás te- kürtél?«*. elvégzését terveztük. Ez több rajtunk kívül álló és nálunk keresendő ok miatt nem va­lósul meg. 15 millió lesz az idei felújításaink értéke. De 1 !>&:}-lói évente harmincmil­lió forint értékű munkát mindenképpen ei kell, végez­nünk. — Megéri-e a vállalatnak ez a tevékenység? — Több hasonló cégnél jár­tunk országszerte. Akik ré­gebben csinálják, mint mi, azok eléggé tisztességes nye­reséget könyvelhetnek el. Ne­künk eddig még minden fel­újításunk ráfizetéses volt, de ezt az áldozatot mag kell hoznunk; amikor már az egész gördülékenyen fog menni, akkor mi is nyereség­gel dolgozunk majd. A felújítók — Anyagi erejük volt-e elegendő? — Nem. Pályázatot nyúj­tottunk be, 30 millió forintos fejlesztési lehetőséget kér­tünk. Az Építés ügy7) és a Pénzügyminisztérium, vala­mint a Tervhivatal bírálta ezt el. Megkaptuk a pénzt, az első összeget néhány hete használhattuk föl. Kisgépeket kell vásárolnunk, betontech­nológiánkat fejlesztjük, áll­ványrendszerekre és egye­bekre van szükségünk. A tá­mogatásért cserébe természe­tesen kötelezettséget vállal­tunk arra, hegy ebben az öt­éves tervben meghatározott mennyiségű felújítási munkát elvégzünk. 1982-re már húsz­millió forint értékű munka A megyeszékhelyen lakók már tudják: a Május 1. ut­ca gyalogosforgalma hókról hétre .változik, az állványok labirintusait alig van idő kiismerni, máris újabbakkal lepik meg a járókelőket. Az utca egyik felén a már fel­újított épületek vibráló szí­nekkel hirdetik a század eleji eklektikát, a másik ol­dalon pedig romosnak lát­szó ház jelzi: jelenleg itt folyik a felújítás. Szentes Antalt, a Ta/nép építésvezetőjét egy Ilyen épület legtetején találom, ahogy éppen a munkálato­kat irányítja. Beszélgeté­sünket egv-egy munkás sza­kítja félbe, hogy tanácsot vagy további intézkedést kérjen. — A tatarozása, felújítási munkálatokat eddig jóreszt az ipari szövetkezetek vé­gezték. A Tamép brigádjai­nak többsége főleg panel- elemes építkezéseken vett részt. Az elmúlt években azonban tevékenységünk je­lentős réstzét a most is vég­zett munkaforma teszi kn. — Mit szóltak az átállás­hoz a dolgozók? Feigl Boldizsár: — Tíz éve dolgozom a vállalatnál, jelenleg a kő­műves brigád vezetőhelyet- bese vagyok. Sokáig én is paneles építkezésen dolgoz­taim, két éve viszont ezt a munkát végzem. Az új for­ma lényegében nem változ­tatott eddigi helyzetünkön, a brigád valamennyi tagja kőműves, egy jó kőműves­nek pedig minden munkafo­lyamathoz kell érteni. A fi­zetésünkön sem érződik a változás, mivel alapbért ka­punk, és norma szerint dol­gozunk. Király László, a festőbrd- gád tagja: — Ezek a házak nagyon elhanyagolt állapotban vannak, légiek, sok esetben füstösek, így az átállással mi egészen új helyzetbe ke­rültünk. Nem titok, az új építkezéseken sokkal jobb volt dolgozni. — Szükség volt-e új mun­kafolyamatok elsajátításá­ra? — Volt rá példa, hogy a festők csak akkor tudtak dolgozni, ha előzőleg bese­gítettek az állványozásba, így saját érdekünk is volt az, hogy mielőbb elkészül­jünk a munka vaL Ez az együttműködés mindenki­nek hasznos. Kévés az em­ber. ahol tudjuk, kisegítjük egymást A Tanép egy brigádja a régi ifjúsági ház épületét igyekszik használhatóvá tenni. A szemlátomást elha­nyagolt házon itt-ott már a szépülés jeiei is mutatkoz­nak. — Van olyan közöttünk — mondja Bodrogi Dezső —, aki a gittelést tanulta ki, hogy a tanfolyam után a speciális feladatokat is el tudja látni brigádunk. Szentes Antal sorolni kez­di a rájuk váró munkákat, a Május 1. utca még visz- szamaradt része, a kórház bőrgyógyászati osztálya, a Kossuth Lajos utca egyes hazai várjak az ö munka- j uikat. Tervezni sem könnyű Lakást tervezni nem kőny- nyű feladat. A felújítások tervezése talán még nehe­zebb: az épületbe nem lehet belelátni. Menet közben — bármilyen alapos is a felmé­rés — váratlan dolgok adód­hatnak. A lakás felújítások terveit a házkezelési végző szervek, valamint a Tanép tervező részlege készítik. Együttes kapacitásuk megfe­lel a szükségletnek. Az előké­szítő munka színvonala azon­ban továbbra is kívánnivalót hagy maga után. Sok esetben kapják meg késve a tervezők a megbízóiktól a programot. Gyakran van szükség átter­vezésekre, és ennek egyenes következménye a határidő csúszása. Fokozza a gondot az-- is, hogy a tervezők nem érdekeltek a költségkímélő megoldások keresésében. A legnagyobb munka a megyeszékhely tői. Az épületek műszaki ál­lapota sok gond forrása: a Május 1. utca 21., 23. és 29. sz. ház födémszerkezete például bauxitbeton, tartó­falai pedig csak résziben, ké­szültek szilárd anyagból. Fö- démtartói elavultak. Azt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a Május J. ut­cában állami és magantu.a.i- doni lakás egyaránt van. A magántulajdonban levő la­kások felújításának hatósági úton történő elvégeztetése sok huzavonával jár. A föld­szinti üzletek bérlői is ész­revétel ez iik, ha a korszerű­sítések eredményeként — a kiszolgáló helyiségek ro­vására — csökken a bolt alapterülete. A megyeszék­helyen a felújítások egy ré­szét a Tanép végzi: nem tu­dott idejében fölkészülni a feladatra, s emiatt kesve indította a munkákat. Az ütemszerű munkának volt más akadálya is: a lakóik elhelyezései csak lassan biz­tosította a tanács és sokszor a lakok is ok nélkül hátrál­tatták az előkészítést. A másik gond ezzel kapcsolat­ban, hogy kevés az átmene­ti lakás a városban. Sokfé­le erdeket kell egyeztetni azért, hogy a lakásfelújítás a tervezettnek megfelelően alakuljon. — A lakóházaik fenntartá­sa, felújítása a jelenlegi öt­éves tervben az építkezések­kel azonos fontosságú, ran­gú feladat — mondta Szabó Gyula, a megyei tanács épí­tési. közlekedési és vízügyi osztályának vezetője. — A megyében a hatodik ötéves tervben összesen 2332 la­kást kell felújítani; több mint kilencszázat az elma­radt felújítások pótlásaként, hatszázhuszonötöt idősze­rű. hatszáznegvvenharmat pedig egy-egy f ószerkezetre kiterjedő időszerű felújítás­ként. A felújítástól függet­len korszer üst test 136 lakás eseteben terveztük A mun­kák elvégzéseié félmiiliárd forint áll rendelkezésre: több mint kétszerese annak, amennyit az elmúlt ötéves tervben ilyen célokra köl­töttünk. A pénz azonban csak akkor használható fel hatékonyan, ha a felújítá­sokban erdekelt minden resztvevő keresi a korszerű­sítések takarékos, költségkí­mélő megoldásait, összehan­golják a fenntartási és fel­újítási munkákat. Szükség van a lakások számát, ér­tékét növelő műszaki meg­oldások széles körű alkal­mazására is. Ilyenek a te- tótéa'-beepilés, az emeletrá- epites, illetve a kis lakások összevonása. A felújítási programból csaknem 70 sízázalékkal ré­szesedik a megyeszékhely. Ebből következik, hogy az itt végzett mun,Ica megha­tározó jelentőségű a felada­tok teljesítése szempontjá­ból. Kaposváron kiemelt je­lentősege van a Május 1. utcai sor tataroz ásnak, illet­ve a teljes felújításinak. Ez a munka a belváros képét hosszú időre meghatározza majd. A rekonstrukció üte­me az elmaradt felújítások esetében — a műszaki fél­té rómunka hiányosságai mi­att — elmaradt a tervezett A lakásfelújítások meg szervezése és költségtakaré­kos megvalósítása jelentős feladatokat ró valamennyi résztvevő szervezetre. Az új feladatra való intezív föl­készüléssel együtt megkez­dődött a munka is. A terv­időszak első két évére elő­irányzott munkát - megyei szinten — az év végéig tel­jesítik a feladat megoldá­sában érdekelt szervezetek A munkák belső összetétele azonban nem a terv szerinl alakul. Kaposváron nagy a lemaradás az elmaradt és időszerű felújításokban. A kisebb feladatot jelentő részleges felújításoknak azonban több mint kétsze­resét végzik el. Munkatársaink összeállí­tásunkban az eredmények­től és a gondokról egyaránt beszámolnak. SOMOGYI NÉPLAP

Next

/
Thumbnails
Contents