Somogyi Néplap, 1982. december (38. évfolyam, 282-306. szám)
1982-12-07 / 287. szám
Dm'rtrij Usztyinov marsall beszéde Kizárólag védelmi célokat szolgál A Szovjetunió soha sem csinált titkot abból, hogy katonai ereje megfelelő, hogy hadserege a legkorszerűbb fegyverekkel és haditechnikával rendelkezik, es képes bármilyen feladat teljesítésére. Ezzel együtt a Szovjetunió katonai ereje kizárólag védelmi célokat szolgál, fegyveres erődnek feladata a szovjet nép békés építő munkájának, az ország szuverenitásának és területi épségének megvédése — jelentette ki Dimitrij Usztyinov, a Szovjetunió marsalija, a Szovjetunió honvédelmi minisztere a moszkvai katonai körzet pártaktíváján hétfőn elhangzott beszédében. Usztyinov a nemzetközi helyzetről szólva rámutatott: Washington az objektív valóság és a józan ész követelményeivé] ellentétben, mindent elkövet annak érdekében, hogy katonai fölényt szerezzen a Szovjetunióval szemben, és világuralomra tör. Ezt a célt szolgálja a példátlan intenzitású katonai készülődés. A háború utáni első 35 esztendőben az Egyesült Államok kéthillió dollárt költött fegyverkezesre, most viszont csupán 1983 és 1987 között 1,6 billiót akar ilyen célokra fordítani. Reagan elnök nemrégiben hozott döntést 100 MX típusú interkontinentális ballisztikus rakéta telepítéséről. Közben bővül a Pershing—2 és a számyasrake- ták gyártása, és megkezdődtek a gyakorlati előkészületek ez utóbbiak nyugat-európai telepítésére. Tovább fejlesztik a vilagűrtoeli katonai rendszereket, felújítják és növelik a vegyi fegyverekből felhalmozott készleteket, fokozzák a szárazföldi és a légierők, valamint a haditengerészet ere- jetA Szovjetunióval szembeni katonai fölény megszerzésére és a világuralomra irányulnak az Egyesült Államok katonai doktrrinái is, amelyek az agresszív elvek egesz sorát tartalmazzák a nagyerejű első nukleáris csapástól egészen a „korlátozott” és az „elhúzódó" nukleáris háború megvívásának lehetőségéig. Ezeknek a doktrínáknak az alapA pakisztáni államfő Washingtonban tárgyal Négynapos hivatalos látogatásra hétfőn Washingtonba érkezett Mohammad Z iául Hak pakisztáni államfő. Hétfőn a vendég Shultz amerikai külügyminiszterrel folytatott eszmecserét. Reagan elnök kedden fogadta Ziaul Hakot, aki Bush alelnökkél, Donald Regan pénzügyminiszterrel és a képviselőhöz külügyi bizottságának tagjaival is találkozott. A pakisztáni államfő washingtoni megbeszéléseinek három fő témája: a Reagan- kormány által felajánlott, több mint 3 milliárd dolláros amerikai katonai és gazdasági segély folyósításával kapcsolatos kérdések, az afganisztáni helyzet, valamint az atomfegyverek elterjesztésének problémája. Az Egyesült Államok és Pakisztán viszonyát az elmúlt években beárnyékolták Pakisztánnak a saját atomütőerő megteremtését célzó kísérletei. Kényes küldetés Bonn, Brüsszel, Prága, Róma, Párizs, London, Madrid — ez a hét főváros lesz George Shultz amerikai kül- ügj/miniszter hétfőn kezdődött kéthetes nyugat-európai kőrútjának állomása. A megfigyelők egyetértenek abban, hogy amióta Shultz dt- vette hivatalát Haig tábornoktól, ez az utazás tűnik a legkényesebb és legfontosabb diplomáciai misz- sziójának. Shultz ugyanis azokat a szövetségeseket keresi fel, akikkel az Egyesült Államok. viszonya 1982- ben alaposan elmérgesedett. A jelenség emlékezetes iskolapéldája volt a szibériai gázvezetékkel kapcsolatos amerikai embargó — és annak gyors feloldása. Reagan a versaíUes-i csúcson még azt ígérte, hogy minden, a kelet—nyugati kapcsolatok egészet illető kérdésben szövetségeseivel ■ egyetértésben dönt, aztán (egyebek között gázvezeték-ügyben) pontosan ennek az ellenkezőjét tette. A nyugat-európai reagálás vihara meglepte és visszakozásra késztette Washingtont. Mégsem nehéz megjósolni, hogy e megrázkódtatás nyomai ott lesznek Shultz mostani tárgyalásain is. Az Egyesült Államok külügyminisztere minden meglátogatott országban felkészülhet olyan vádakra, amelyek a konjunktúra idején csak rutinszerűen léteztek, de most, a világméretű recesszió miatt húsba vágnak. A tizenegy millió munka- nélkülit számláló Nyugat- Európa vezetői biztosan felróják Shultznak a magas amerikai kamatlábakat, az USA közvetve Európát is sújtó óriási költségvetési deficitjét, az EGK érdekeit sértő amerikai agrárpolitikát és a washingtoni protekcionizmus aggasztó növekedését, amelynek egyik drámai új fejleménye a hagyományos nyug at-európai acélexport jó részének „kitiltása” Amerikából. A gazdasági kapcsolatok érdes felületei és azok reagani kezelése természetesen tömény politikai közegben jelentkeznek. Shultz nem feledheti, hogy a gázcső-ügyben például a Francia Köztársaság elnöke úgy fogalmazott: „Itt már az államok szuverenitása a tét”. A miniszter talán legfontosabb feladata az lesz, hogy a meglátogatott országokban helyreállítsa az Egyesült Államok iránt jelentősen ( megcsappant bizalmat, anriál is inkább, mert európai szövetségeseivel szeretné egyeztetni álláspontját a Szovjetunióval kapcsolatban. Az általános gondokon túl a látogatónak helyi érzékenységekre is tekintettel kell lennie Bonnban a Kohl-kabinet választási esélyeire, Brüsszelben, Hágában és Rómában a vezetés belpolitikai gondjaira és a lakosság rakétaellenes hangulatára, Párizsban a gázcső-ügyben megsértett és felfokozott „szuverenitás- érzékenységre, Madridban az új kormányfőnek a NATO-integrációt lassító, sőt, esetleg leállító elképzeléseire, Londonban pedig a falklandi utórezgésekre. A miniszter nyugat-európai küldetésének céljait tehát éppoly világosak, mint> az, hogy e feladatok egy utazás keretében — megold- hatatlanok. H. E. vető célja — hangsúlyozta Usztyinov — „a szocializmus mint társadalmi-politikai rendszer megsemmisítése” — amint ezt Amerikában megfogalmazzák. Természetesen, az Egyesült Államok világuraimi céljait szolgálja az az „új keresztes hadjárat” is, amelyet Reagan elnök hirdetett meg a kommunizmus ellen. Ennek lényege a Szovjetunió es szövetségesei elszi- getelese és gazdasági gyengítése. Ezt szolgálják a Szovjetunió és a szocialista közösség többi országa elleni gazdasági, politikai és ideológiai támadások. Ezek a törekvések történelmi távlatban szemlélve teljes mértékben kilátástalanok, azok, akik ezt az utat követik, valószínűleg elfeledkeztek arról, hova vezettek az ilyen kísérletek a múltban — mutatott rá Dmátrij Usztyinov. A háború az agresszió veszélye napjaink valósága és ez tőlünk megsokszorozott éberséget, az ország védelmének erősítése érdekében folytatott szüntelen munkálkodást. katonai erőnk és harci készültségünk továbbfejlesztését követeli meg. A szovjet fegyveres erők bármilyen feladat megoldására képesek, de a Szovjetunió katonai doktrínája szigorúan védelmi jellegű. Ennek egyik világos bizonyítéka az, hogy a Szovjetunió kötelezettséget vállalt: elsőként nem vet be nukleáris fegyvert, A Szovjetunió honvédelmi minisztere végezetül hangsúlyozta: a Szovjetunió békeszerető ország és ez a szocialista állam lényegéből fakad. De senki ne higyje, hogy a béke szeretete gyengeséget jelent A Szovjetunió nem tart igényt idegen területekre; sem semmi másra, ami másé. De nem is mond le semmilyen körülmények között arról, ami az övé, és ami drága számára. fi Koms?ORiol KB új első titkára Viktor Misin A Lenini Komszomol Központi Bizottsága hétfőn Viktor Misint választotta első titkárává. A testület moszkvai teljes ülésén felmentették tisztségéből Borisz Pasz- tuhovot, a központi bizottság eddigi élső titkárát, tekintettel arra, hogy más megbízatást kap. Az ülés a továbbiakban a szovjet fiataloknak az 1983. évi népgazdasági terv megvalósításával kapcsolatos teendőit vitatja meg. Egyházi vezetők látogatása a Hazafias Héptronilan Hétfőn a Hazafias Népfront székházában baráti beszélgetésre került sor a magyarországi egyházak főpapjai, vezetői, illetve Sarlós István, a Minisztertanács elnökhelyettese és Pozsgay Imre, a népfront főtitkára között. A találkozón részt vett Miklós Imre államtitkár, az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke. Az egyházi vezetők tájékozódtak a népgazdaság várható idei eredményeiről, ' gondjairól és a jövő év feladatairól, gazdasági, társadalmi céljairól. Arab Liga Egybeesik Kína álláspontjával Csao Ce-jang kínai kormányfő kézfogással üdvözli Szaúd Ibn Fejszál herceget, Szaúd Arabia külügyminiszterét, az Arab Liga hét tagú küldöttségének tágját. Háttérben, középen: Husszein, Jordánia királya (Telefotó: Üj-Kína — MTI—KS) A palesztin kérdés a közel-keleti megoldás kulcsa. Amíg erre nem találnak átfogó és igazságos megoldásit, addig nem lesz béke és bizr tanság a Közel-Keleten. A December 13-án Ismét szejm-ülés lesz Varsóban hétfőin hivatalosan bejelentették, hogy december 13-án, vagyis a szükségállapot bevezetésének első évfordulóján, kétnapos tanácskozásra összeül a lengyel parlament. Első napirendi pontként a mandátumviás.gáló és ügyrendi bizottság a képviselői helyek betöltésérőil terjeszt elő beszámolót. Ezután — a hivatalos közlemény megfogalmazása szerint — a szükségállapottal kapcsolatos törvényalkotó intézkedésekről hangzanak el javaslatok. A kétnapos szejm-ülés további témái között szerepel a nyugdíjaikról szóló új törvény tervezete, valamint az a — képviselők által kidolgozott- — törvénytervezet, amely az egyéni parasztok társadalombizitosítását kívánja rendezni, további két törvénytervezet a hadi rokkantakról való gondoskodással, illetve a végzős egyetemi és főiskolai hallgatók elhelyezkedésével foglalkozik A tárná csíkozásom as egy-' házi vezetők hangoztatták: nyugalmat és biztonságérzetet ad a magyar állampolgároknak az a nyílt és felelősségteljes politika, amely őszintén szól a gondokról is, és a dolgozó emberek millióival együtt keresi az ellentmondások feloldásának lehetőségeit. Természetes, hogy vannak időszakok, amikor a gazdasági egyensúly és a társadalmi egység érdekében áldozatokat is kell hozni. A beszélgetés résztvevői ezzel összefüggésben fontosnak tartották, hogy a politika és intézményei — a párt, a kormány, a népfront — a jövőben is érzékenyen törődjön azokkal a társadalmi rétegekkel és csoportokkal, amelyek az átlagosnál nehezebben tudják elviselni a világ és az ország gazdasági helyzetéből fakadó terheket, tgy az eszmecsere során külön kitértek az alacsony nyugdíjban részesülőik, a több- és sokgyermekes családok helyzetére. a fiatal diplomás«* gondjaira, a veszélyeztetett gyermekkel kapcsolatos problémákra. Az egyházak vezetői valamennyien egyetértettek abban, hogy gondjaink megoldásában a jobb és igazi teljesítményeket nyújtó munikán túl sokait segíthet a család nevelésit hagyományozó szerepének erősítése, a hazaszeretet, a hazához való ragaszkodás ápolása. A hazaszeretet mai tartalmának szerves része annak a társadailmi rendnek a sízere- tete. amit a nép közös erőfesz.! tése alakított ki és épp úgy, mint azoknak az embereknek a megbecsülése, tisztelete, akik a maguk he»- lyén felelősséggel és jól dolgoznak. A jelenlévők hangsúlyozták: az állam és az egyházaik közötti rendezett, jó visrzony olyan párbeszédet eredmé- lvez. a marxisták és a váltásié emberek között, amely országot építő cselekedetekben ólt testet. Bizalomte- remtő párbeszéd ez, olyan, eezmecsei-e, amelyre nagy szüksége van a világnak is. Ebből fakadóan vállaljak az egyházak képviselői, hogy leleplezzék azokat, akik a válságok szításával akarják megakadályozni, hogy áz emberiség nyugalomban, egyetértésben éljen. Kifejezésre jutott az a vélemény is, hogy az egyházak, a vallásos embei'ek nem egyszerűen csak jelenlévők, hanem a jóért cselekvő együttműködők kívánnak lenni a magyar társadalomban, hűséges szövetségesek abban a nemzeti egységben, amelynek a Hazafias Népfront is kifejezője. A baráti találkozón kifejtette gondolatait dr. Lékai László bíboros, esztergomi érsek: dr. Burtha Tibor református püspök, dr. Káldy Zoltán evangélikus elnök- püspök: dr. Ferenc József unitárius püspök; Szakács József a szabadegyházak tanácsának elnöke; dr. Salgó László főrabbi és Bíró Imre kanonok, az Országos Béketanács Katolikus Bizottságának főtitkára. (MTI) Időt mutat és játszani lehet vele: mi az? ÚJDONSÁG! Kvarcelemmel import játék és működő óra Tüntetés a rács mögül. Kairóban megkezdődött 300 mohamedán vallási fanatikus monstre pere. akiket ötvennél több rendőr meggyilkolásával vádolnak. Közülük 299-re az ügyész halálbüntetést kért. Képünkön: az iszlám fanatikusok a börtön racsa mögül a Koránnal tüntetnek nagy gyerekeknek és felnőtteknek kapható a Somogy megyei Iparcikk-kiskereskedelmi Vállalat siófoki és kaposvári játékszaküz- leteiben, valamint a Somogy Áruházban. (87820) Biztonsági Tanács állandó tagjainak az átfogó és igazságos megoldásért kell dolgozniuk — jelentette ki Husszein jordániai király, az Arab Liga küldöttségének vezetője hétfőn Peking- ben Csao Ce-jang kínai kormányfőnek. Az Arab Liga magas szintű delegációja vasárnap este érkezett Pék ing be. hogy Kínát, mint az ENSZ Biztonsági Tanácsának egyik állandó tagját tájékoztassa a szeptemberi fed csúcsértekezleten kidolgozott nyolcpontos arab béketervről. Csao Ce-jang Kína támogatásáról biztosította a tervet, és kijelentette, hogy a fezi program jó alapot nyújt a közel-keleti problémák ésszerű, gyakorlati, átfogó és igazságos megoldására. Az arab béketerv egybeesik Kína álláspontjával — mondotta a kormányfő, majd áz Egyesült Államokat bírálva kijelentette: „Izrael nem követhetné el kegyetlen agresszióit az Egyesült Államok' cinkossága és támogató-. sa nélkül.” Az Arab Liga küldöttsége — a jordániai uralkodó, hat arab ország külügyminisztere. valamint Mahmud Ab- basz, a PFSZ -VB taigja és Sedli Klibi, az Arab Liga főtt tikára — ma még Pe- kingben marad. A delegációt várhatóan fogadja Teng Hsziao-ping is.