Somogyi Néplap, 1982. december (38. évfolyam, 282-306. szám)
1982-12-18 / 297. szám
I Pardi Anna Időszerű kérdések A sok apró hazugságot és a sok szeretetlenéoget bocsásd meg, Uraim, á íru vétkeinket turbinák és virágkelyhek mögött épiM a világ gépzaj és felszínes kapcsolatok alap» tán, Megoetocozás. Tövistooszorú. Divatos ruhák. A névtelen tömeg az utcán fel alá jár, s a szembejövőben bámulja ismeretlen, ismerős, megrontó, vagy -tő önmagát. Aggasztó s biztató jeiekkel a század vé így közeledik. A hold központi berendezése virul közepipontatlan szívünkben. Kőmíves Kelemen. Somogyi Győző grafikája Onagy Zoltán Szép Heléna fekvő aktja 198. X. 20. ■restaielt Farkas Mibáiyné G&möry Albert Sportember Merk Szergefev Egy esztendönyit éljünk bár csupán Egy esztendönyit éljünk bár csupán — reménytelen is gondoljunk előbbre — egy esztendőnyit éljünk bár csupán, de vakmerőn, gátakkal nem törődve. Vágy tépje szívünk, magasság után, őszinteség, igazság szárba szökjön. Egy esztendőnyit éljünk bár csupán, mint valóban utolsót itt, a földön. Kis eskü sarjad s pici vétek «*, édes füvecske tamad s lágy esőcsepp, a burok meg gyakorta szétesik, belül az izzó boldogság erősebb. • Ehvtáirsnó! Ottlétem alatt több ízben megkíséreltem felvenni a kapcsolatot önnel, de őszinte sajnálatomra minden próbálkozásom meghiúsult. Hajdana — egyetértő — tárgyal á satuikra hivatkozva kerem, hogy jelenlegi szorult helyzetemben ne vonja meg tőlem segítő^ tanácsait, segítő támogatását. Mint közős ismerősei rak bizonyára kvformá Ltá'k, különösen sze- rancsétlen tél elébe tekintek» amelyet a Tanács jóindulatával kevésbé nyomorúságosán, hasznos alkotómunkával tölthetnék, hasonlatosan az eddi giekben történtekhez, amellyel nem múló hátárai, tiszteletre köteleztek. • Búcsúzóul elnézését kérem ügyettan saókezelésemért, de hiszen ezt ön is tudja, szobrász v gyök, nem író. Ujjaám az agyagból lélegző, élő foirmáikat képesek teremteni, de szótő rágok fűzéséhez nincs érzékem. Az felőző feltételnek is képtelen vagyok eleget tenni akkor, ha a víz ibefagy aljbérletemben» kilátásaim erre engednek következtetni. Tisztelettel értesítem még arról, hogy a Szép Heléna című fekvő alítom befejezésétől néhány munkaóra választ el. Tisztelettel maradok: Holdy András 198. X. 22. Tisztelt Holdy András Elvtárs! Sajnálattal értesültem ittlétéről, valamint arról, hogy nem sikerült találkoznia velem, annak ellenére, hogy napját keresésemmel töltötte. Minden bizonnyal behozható ennyi időveszteség, bízom benne, hogy tehetségével és legendás munkabírásával! bepótolja az elvesztegetett napot Rossz munkakörülményeát illetően, annak megjavítását elősegítendő: javaslatot fogok tenni a következő ülésen, de az ülés döntésének milyenségére semmiféle garanciát nem vállalhatok, lévén szavazatom egy kilenc közi. Ez időben nem tudok olyan dátumot meghatározni, amelyet teljes biztonsággal be tudok tartani, előre nem látható elfoglaltságok miatt. Egy közeljövőben, postázandó levélben az időpontot tudatom önnel. Elvtársi üdvözlettel jó munkát kíván: Farkas Mihályné sk. Szép Helénám! Remélem, ezt a levelet nem iktatod, csodálkoznának a munkatársaid. Először is, én csakugyan hozzád , mentem, Te meg letagad tattad magad, ami szerintem ebben a karban nevetséges. Az em- I bemek egy kort elérve vál- > Lakú a kell dolgait akkor is, A karóra sunnyogva vonult végig a piacon. > Az alkalmas jnllanatot várta, hogy megcsillogtassa krómozott csatját, és hurutot hangján suttogja: — Svájci. Háromszázért. Vízálló. Egy finom bőrkabát utánaszólt. , — Digitális nincs ? , A karóra lemondóan pö- cögtette másodpercmutatóját, és néhány percet késett. A piaci zsivajban egy karton Marlboro integetett felé. A karóra felocsúdva energikus ketyegéssel surrant a cigaretta közelébe. Későn érkezett. A Marlboro kapósabbnak bizonyult. — Hej, ha ezt megérte volna szegény öreg! — sóhajtotta magában a karóra. — Talán meg se értené az én nyomorúságomat! 0, aki ha alkalmanként az őrületig kényelmetlenek. Másodszor:^ ha beszélni tudok veled, akkor nem kellett volna szállást keresnem éjszakára; harmadszor pedig tényleg nagyon szegény vagyok, itt a tél, nincs cipóm, kabátom, kesztyűről nem is ejtek szót stb. Ha pedig beáll a fagy, és nem tudok ebben a rettenetes vizes odúban fűteni, a Helena-akt még tavasszal sem lesz készein. Hát ennyi. Most pedig — emlékeztetve hajnalig tartó éjszakáinkra — sietve add meg a dátumot, amikor az ösztit megbeszélhetjük. Szeretettel csókol: Andris András! Most aztán elvetetted a sulykot! Nem vállalok több kockázatot . miattad, csak azért, mert olyan vagy amilyen, és mert bolondot tudsz csinálni az emberből! Lehetsz felőlem olyan tehetséges, mint Michelangelo. Igyekeztem segíteni raj- > tad, mert olyan kis hülyegyerek vagy, hogy még egy kenyeret se tudsz zsírral megkenni, s erre részegen szétkürtölöd, hogy miből is élsz. Nem hittem volna! És főképpen ne hivatkozz semmiféle éjszakákra, mert ne hidd, nem vagy Herkules.! Pont olyan vágj', mint más. csak fiatal vagy és hihetetlenül jókedvű mindig. Ez a hallatlan optimizmus is ostobaságból fakad, hiszen nem is látod, nem is fogod fel, egy-egy látogatásod után micsoda botrányok, cirkuszok gyűrűznek. Ne keress, nem fogadlak. Nem lesz időm! Szép volt, jó volt, vége a dalnak, ‘kisfiam! (Egyébként tudom, nem is akartál feljönni, egyből elkaptad azt a tanárnőt!) Az új gazdasági helyzetben pedig: nincs pénz. Ne is várd! zsebóra volt, szineztistből, dupla fedéllel. Micsoda világ! De nem is maradt több ideje ezen tűnődni, mert egy zsíros kesztyű kérdezősködött. ' , — Ez magának három kiló?! — kopogtatta a karóra számlapját. ■ — Kérem, ebben stopper is van! — Bóvli! — mondta a zsíros kesztyű, és tovabhsodródott A karóra egykedvűen nézett utána, s közben arra gondolt, hogy könnyű neki, mármint a marha bőrének; könnyű neki, mert kesztyű, de ő kar-óra. Ha kar-tyű lenne, biztos, hogy nem így viselkedne! A kárává lassan ott tartott, hogy senki nem tudta öt igazán fölhúzni. Kezdett mindenről lekésni. Minden, olyan messzinek látszott. i Gyakran előfordul, hogy az ember a hétköznapi fogalmak kapcsán is zavarba jön. Tetten éri magát, hogy a legnagyobb természetes- seggéi használt szavakat, ki- fejetzésiekteifc, amelyeket — ha rákérdezne valaki — csak alapos fejtörés árán tudna megmagyarázná. Nem. mem az idegem szavaikról mondjuk ezt, hanem a teljesen általános, közkeletű kifejezésekről. Itt van például es a szó: sportember. Rádióban., televízióban, sajtóban naponta föflbükkan, defSirwátólkészsé- günket mégis próbára teszi. Pedig még a hoezá kapcsolódó leggyakoribb jelzőket is ismerjük: a kiváló, a világhírű. az egykori kitűnő, a fanatikus stb. sportember... Egyszerű vbfcna rává®ií persze: a szóban benne rejlik értelme is. Mondjuk ki nyugtod tan: sportember az az ember, aki sportol. Csakhogy ez valamiért nem kielégítő; érezzük, hogy több van ebben a szóban ... Mert sportol a háromszoros olimpiai bajinak Stevenson és az edzőterem sarkában árnyékoló tizenéves legényke is; tenisziezfik. az ötszörös wimJb- ’edond győztes Bong, meg az a •sete-suta kislány, akinek az anyukája ezt sikkesnek tartja; kerékpározik Hinault, az országutak jelenlegi Ikoroná- zatlain királya, és szűrbe valamennyi kamasz. .. Vagy néznünk egy sportegyesni letet, amely nem gazdasági termelőegység, s így mmdenkí, aki az egyesülethez tartozik, szükségképpen sporttal foglalkozik. Mondhatjuk-e ezek szerint, hogy sportember az elnök, a főtitkár, a módszertani előadó, az edző. a gyúró, az intéző, a portás a pereces? Sportember-e a garázda egykori ökölvívó, aki máig sem felejtette el, hová kell bevinni a megrendítő erejű ütéseket, és ezt rendületlenül gyakorolja is embertársain,; vagy sportember -e az a jólöltözott úriember, afci milliókat kínál föl egy-egy sztárért a másik jólöltözött úriemibernék, s ily módon természetesen ő is sporttal foglalkozik? Kérdezgethetnénk vég nélkül, de az az érzésem, ezzel semmire sem megyünk. Egyme inkább erősödik bennem a gyanú: a sportemberre elsősorban nem az jellemző, hogy sportol, hanem az, hogy hogyan spar- töL Már a gyakori szókapcsolatiból : sportemberhez méltó (vagy méltatlan) gyaníthatjuk, hogy a szómaik olyan tartalma van,, amit elsődleges jelentése nem fejez ki. A sportember fogalmát tudatunkban bizonyos erkölcsi értékekkel kötjük össze. Elvárjuk, hogy a sportember becsületes legyen, tiszA harminckettes férfitrikó, aki ott sürgölődött körülötte, és messze harsogta, hogy lengyel, hogy ingyen van. Minden olyan távolinak tűnt. — Fa! — spriccelte le egy desodor. — Hifi erőlködő! — recsegte egy rozoga Tesla, miközben fölborított egy Phi- lipset. A Philipsnek se kellett több, rögtön begerjedt. — Egy kilóért tessék! — löttyent középre egy félliteres jugó pálinka. A karóra körbenézett. Krómozott csatján megtán- torodott a délutáni bágyadt napfény, és lecsordtilt a kutyapiszkos járdára. Az italboltban még egyszer magához tért, majd egy hosszúlépes társaságában megállt Örökre. A piac pedig egykedvűen feketedeti tovább. ta versenyben győbraön, emelt fővel veszítsen — egyszóval csupa olyan, általánosságot, amit az élet egyéb területein másoktól is elvárunk. Akikor hát hol vannak a csak sportemberre jellemző erkölcsi értékek? Talán próbáljuk kiindulni abból, mi nem méltó a sportemberhez. A leggyakoribb közhelyek: a durvaság, a csalás, az erőszak, a pénzhajhásizóis... De hát ezek közül melyik méltó az emberhez? Kétségbeejtő! Ez a naponta emlegetett sportember úgy siklik ki a kezünk közül, mimt az angolna; egyszerűen nem lehet megfogni. Az ember már-máx kenn vielen arra gondolni, hogy az egészet csak a sport- újságírók és a tv-ri porterek agyal.ták ki az ellenszenved f itószoík Ibosszamitására... De nem, ne adjuk föl ilyen hamar. Ez nem méltó a sportemberhez __• H ogyan? Kihez nem méltó? Persze a sportemberhez; ahhoz az emberhez, akiben megvan a szívóssággal kitartó szorgalommal párosult becsvágynak és akaratnak á keveréke, amely sohasem engedi, hogy félúton megálljon. Aki a célszalagot tulajdonképpen csak jelképes célnak tekinti, mert voltaképpeni célja nem az, hogy elsőként szakítson el egy fránya cérnaszálat, hanem aiz, hogy odaérjen. Az, hogy- bebizonyítsa önmaga előtt: képes arra, amire korábbam még képtelennek érezte mar gat. Tételezzük föl — s remélj ük —, hogy ki-ki a maga módján a teljességire törekszik életében: ilyen vagy olyan eszközökkel igyekszik kibontakoztatni képességéjit, megvalósítani önmagát. E1- mcndhatatlanail sokféle eszköz áll rendelkezésére; természetesen a sport is lehet ezek egyike. Az az ember pétiig, aki szemel yiségonek hanmenikusabo kiteljesítése érdekében sportol is... Nos, talán ő a sportember. Pomtc&aibioan.: ő sportember is. Részben. S ha ő az előbbiek alapján réseiben az, álékor ebből következik, hogy nagyon sok élsportoló még részben sem az, ha a sport nem ilyen módon épül bele életébe. Mert ha valaki a sportot, mondjuk, kizárólag vagyona ^harmonikus kiteljesítésére” használja föl, akkor a sportban nem lát és nem is- láthat többet, mint egy kö- teg részvényben; emberi értékeit aligha fogja növelni. Hogy egyébként káprázatos eredményekre, reii-sordolkra képes, az ebből a szemszögből nézve közömbös ... Tehát ki a sportember? Attól tartok, a válasz nem lesz mindenki számára kielégítő. Sajnos, ilyen lény nem létezik. Mert, aki sportember, az nemcsak az. Aki meg csak az, <az nem sport- emibar. Térti um non dafür. Bencze József Ősz Zörgő őszi «varon széllel suhant be ma az ősz, füst ostora fönt . csapkod fagyos szívvel 6 lett a CSŐ6Z. Hajnalban érzem: rám fúj, megremeg bennem vér, heves' itt van az ősz s hogy itt van csillogja ezt a dara, dér. Míg a tavaszt nyitott szív fogadja és nyíló öröm, sarkig kitárt abláikzsalu, most lakattal zárva a falu. KShátí Zsolt fordítása Szirmay Endre Elmosódott nyomok Tegnap még gazdagon mérte mézét a nap aztán jött a vihar a habzó hullám partunkat vadul marta örömeink meg-megborzongitak a szélben s lábunk nyomat a homok reggelre betakarta. Leányanya balladája. Ineze Judit faszobra. Nagy Gáspár Keserű mézek La Fontaine úft kívánnék boldogabb évet, de ahogy a költők, a mézbe futó méhek utolsó szolgálati repülése sem édes történet, akik nem dobtak ki fekete dobozt ugyan, valahogy mégis feketén láttak, bár a Nagy-Irányítótorony ontotta a jobbnál jobb repülési előrejelzéseket: — látási viszonyok, szélerőöség optimálisra csavarva —- s ők ott fent az örök Akácos fölött, az áhított édes illatoktól, vakhittől már-már becsípve s kijózanodva látták a teli torokból szárító ködöt, melyen annyi rés se volt, hogy lelkűk az Cristen elé épségben el villanhatott volna; maradtak ég és föld között magukra, feketén zümmögve a keserű mézek himnuszát utolsó szárny csapásukig — mint a- költők. Szevasz! Sz. H. Szűcs Mariann A szegény karóra