Somogyi Néplap, 1982. december (38. évfolyam, 282-306. szám)
1982-12-14 / 293. szám
Szejm: a szükségállapot felfüggesztését indítványozzák Wojciech Jaruzelski hadseregtábornok a szedni ülésén Henryk Jablonskinak, az Államtanács elnökének beszédét hallgatja (Fotó: PAP—MTI—KS) (Folytatás az 1. oldalról.) gyorsabban normalizálódik, ha hamarabb sikerült volna ú<yá lenni a gazdaság visszaesésén. Ezeket a folyamatokat azonban jelentős mértékben késleltették a nyugati államok által Lengyelországgal szemben alkalmazott szankciók. A Nemzeti Megmentés Katonai Tanácsának javaslata alapján az államtanács most a szükségállapot felfüggesztését i ndí tványozza, azzal, hogy annak végleges megszűnt etéséig legyen idő az ország poli ti.kai, társadalmi és gazdasági életének teljes normalizálására. A szükségállapotról szóló törvény módosított változata értelmében a szükségállapot felfüggesztésére a minisztertanács javaslata alapján kerülne »or. Ugyancsak a kormány indítványára vissza lehetne állítani a szükségállapotot vagy annak egyes korlátozó intézkedéseit az ország egész területén, vagy annak egy részén, abban az esetben, ha a nyugalmat és a közrendet újból veszélyek fenyegetnék. A szükségállapot felfüggesztésével ugyancsak felfüggesztenék a tavaly december 12-én az államtanács által elfogadott három dekrétumot, helyettük viszont bizonyos különleges jogszabályokat vezetnének be. A második, a felfüggesztett szükségállapot időszakára vonatkozó rendelkezésekről szolé törvénytervezet, értelmében megszüntetnék az afiam,polgári jogok és szabadságjogok korlátozásainak többségét. A szükségállapot felfüggesztésével megszűnik az internálás gyakorlata, valamint — néhány kivételtől eltekintve — a rögtönítélő eljárás is, módosul a katonai bíróságok tevékenységi köre. Megszűnnek az országon belüli mozgásszabadságot korlátozó intézkedések, megszűnik az állami vállalatok katonai irányítása, hasonlóképpen a sztrájkokra és tiltakozó akciókra vonatkozó tilalom, feltéve, hogy az ilyen akciókat az érvényes törvényeknek, - mindenekelőtt a szakszervezetekről szóló törvény előírásainak megfelelően tartják. Megszűnnek az államigazgatás, valamint a gazdasági veze- tés működését eddig szabályozó különleges aiapelvek. Legkésőbb három hónapon belül teljes mértékben visz- sza kívánják) állítani a munkásonkormányzati szervek jogköreit. Mint Jablonslki mondotta, az említett korlátozó intézkedéseik egy részét már edSOMOGYI NÉPLAP dig sem, vagy csak kis mértékben alkalmazták, a most előterjesztett törvényterve- ziet értelmében a felfüggesztett szükségállapot időszakában az ilyen korlátozó intézkedések újbóli bevezetésére nem kerülhet sor. A tervezet értelmében továbbra is a figyelem középpontjában áll a gazdaság, a piaci ellátás, ezért fenntartják az operatív programok egy részét. Ami az igazságszolgáltatást illeti, a szükségállapot felfüggesztésével mind a polgári, mind a katonai bíróságok felhagynának a rögtönítélő eljárásokkal az állam politikai érdekeit, a közbiztonságot és a közrendet sértő esetekben. Fenntartják ugyanakkor a rögtönítélő eljárást az élet ellen elkövetett bűncselekmények, a rablótámadások, a betöréses lopások esetében. Ugyancsak rögtönítélő eljárással vonják fel^Ujgpégre a kirívóan súlyos gazdasági bűncselekmények elkövetőit, továbbá azokat, akik tisztségüket egyéni haszonszerzésre próbálják kiaknázni. A minisztertanács elnökével való előzetes egyeztetés alapján — mondotta Jaib- lonsiki — az államtanács a most előterjesztett törvény- tervezetek elfogadása után a lehető legrövidebb időin belül döntést hoz a szükségállapot felfüggesztéséről. Amint ez megtörtént, az államtanács rendeletét kíván hozni a különféle büntetések megszüntetéséről vagy . felfüggesztéséről. Vonatkozna ez a többi között olyanokra is, akik állami vagy társadalmi Intézményeik tevékenysége vagy a közrend ellen bűncselekményeket követtek eL JabJonskd végezetül úgy jellemezte a két, első olvasásiban ismertetett törvénytervezetet, mint olyan lépéseket, amelyek jelentős mértékben hozzájárulnának az ország életének további normalizálódásához, a nemzeti egyetértés eszméjének térnyeréséhez, a társadalom egységének erősítéséhez. Jaiblomski kijelentette, hogy a társadalom elvárásainak az felelne meg, ha az államtanács úgy tudná kidolgozni a megfelelő rendeleteket, hogy az ország már a szükségállapot felfüggesztéséivel kezdehes.se meg az új esztendőt. A tervezetek fölötti vitában a LEMP, az Egyesült Panasztpárt,- a Lengyel Demokrata Párt, valamint a három világi katolikus, illetve keresztény társadalmi szövetség parlamenti csoportjának egy-egy képviselője szólalt feL A szejm ezek után a szükségállapottal kapcsolatos két törvénytervezetet a parlament illetékes bizottságai elé utalta. Hétfőn este a szejm befejezte első napi munkáját. A tanácskozás kedden délelőtt előbb a már beterjesztett törvénytervezeték további vitájával, majd újabb tervezetek előterjesztésével folytatódik. Lengyelországban hétfőn újabb két vajdaságban: az Ostrolekaiban és az Olszty- niiben engedték szabadon az ottani internáltak jelentős részét, főként munkásokat. A 49 vajdaság közül eddig legkevesebb húszban született döntés a helybeli internáltak elengedéséről. EGK Udvariasan, de makacsul A koppenhágai csúcsértekezleten született elvi elhatározások gyakorlatba ültetése szerepel az EGK-külügy- mimsziterek több napos tanácsülésének napirendjén. Hétfőn áttekintettek az EGK és Japán kereskedelmi kapcsolatainak ’ helyzetét. Az EGK mérleghiánya ez évben 12 milliárd dollárt tesz ki Japánnal szemben, a szigetország azonban udvariasan, de makacsul változatlanul kitér a nyugateurópai sürgetések elől, hogy nyissa meg jobban piacát. Az EGK miniszteri tanácsa a Spanyolországgal folytatott csatlakozási tárgyalások keretében találkozott az új spanyol kormány képviselőivel. Koppenhágában tíz napja az EGK kormányfőik későbbre halasztották a döntést arról, milyen időpontot tűzzenek ki a spanyol és portugál csatlakozási tárgyalások befejezésére, s erről most határoztak. A miniszteri tanács hétfőn 1984 végéig meghosszabbította Gaston Thómnak, az Európai Közösségek Bizottsága elnökének és az öt alelnökinek megbízatását. Shultz Olaszországban tárgyalt George Shultz amerikai külügyminiszter hétfőn Rómában találkozott Amintore Fanfani olasz kormányfővel, Emilio Colombo külügyminiszterrel, s fogadta őt Sandro Pertini köztársasági elnök és a Vatikánban II, János Pál pápa. Az olasz vezetőkkel tartott megbeszéléseken a nyugat-európai országokba telepítendő új amerikai közepes hatótávolságú rakéták-., ról, a közel-keleti helyzetről és a kétoldalú kapcsolatokról volt szó. Hivatalos nyilatkozatot nem adtak ki sem erről, sem pedig az amerikai külügyminiszter és a pápa megbeszéléséről. Ez utóbbin nogy valószínűséggel szó esett a lengyelországi fejleményekről, a közel-keleti helyzetről és a leszerelés kérdéseiről. A Holland Kommunista Párt Központi Bizottsága amszterdami ülésén új politikai bizottságot választott. A tíztagú testület új elnöke Elli Iseboud lett, aki korábbam a párt elnökhelyettese volt • * * * A Chrysler konszern amerikai és kanadai alkalmazottjainak hathetes harc után sikerült rávenniük a társaság vezetőségét az új bérmegállapodás megkötésére, amely 1979 óta elsó ízben biztosít számukra jövedelemnövekedést. A washingtoni kormányzat azon törekvése, hogy az MX-rakétaprogramot a képviselőházi elutasítás ellenére is megvalósítsa, a Fehér Ház „gátlástalan’’ fegyverkezési törekvéseit mutatja — jelentette ki Ernest Hollings szenátor egy rádióinterjú- ban a hét végén. „Ügy tűnik, az elnök szívesebben vásárol MX-raktétákat, mint ételt az iskolások számára” — mondotta a szenátor. • • « Kenan Evren török államfő vasárnap kéthetes ázsiai körútra indult. Utjának első állomása a pakisztáni Karachi, majd Kínába utazik tovább. Evren az első török államfő, aki Kínába látogat. Űrprogramjában szerepel még Indonézia, Dél-Korea és Bangladesh. • • • Az argentin kormány szóvivőié közölte, hogy rendeződött Chile és Argentína vitája a dél-amerikai kontinens legdélebbi csücskén levő Beagle-csatoma ügyében. A csatorna hovatartozása a két ország között évszázados vitatéma. A szóvivő nem részletezte, hogy a megállapodás milyen feltételeket tartalmaz. A NATO „nagy hét” mérlege A NATO vezető szerveinek idei hagyományos téli ülésszaka nem hozott semmiféle látványos eredményt. Erre nem is számíthatott senki. Még a legvér- mesebb reményeket tápláló megfigyelők sem várták azt, hogy a Varsói Szerződés tagállamai külügyminiszteri bizottságának nemrégiben kidolgozott javaslataira, vagy a Moszkvából az utóbbi hetekben elhangzott sürgetésekre az „egységet” demonstrálni igyekvő Nyugat érdemi választ ad. Ez a jelenlegi, mesterségesen is élezett nemzetközi helyzetben, az atlanti szövetségesekre gyakorolt fokozódó amerikai nyomás körülményei között nehezen lett volna elképzelhető. ellensúlyozására nemcsak a nukleáris, hanem a hagyományos fegyverzetet is gyors ütemben kell korszerűsíteni. A Pentagonban úgy okoskodnak, hogy az első csa- pásmérő, hadászati rendeltetésű fegyverek — a Pershing —2 rakéták és a robotrepü- lőgópek — nyugat-európai telepítésével az Egyesült Államok megteremti majd a szovjet—amerikai globális egyensúlyt kiegészítő regionális európai „egyensúlyt”, (valójában az egyoldalú fő-' lényt), a hagyományos erők fokozottabb kiépítésével és átfegyverezésével viszont a többieknek kell biztosítaniuk a hagyományos hadviseléshez megkívánt katonai előnyt Az NSZK-bell Stuttgartban, több száz békeharcos blokád alá vette az USA operatív parancsközpontját; a rendőrök elhurcolják a fiatal tüntetőket (Telefotó: AP—MTI—KS) Más részről — és ezt a transzatlan/ti kapcsolatokat bizonyos fokig gyengítő” érdekkülönbségek ellenére sem árt hangsúlyozni —, Nvugat Európában ' is vannak olyan befolyásos, a katonai-hadiipari csoportokhoz kötődő hatalmi csoportok, am élvek nem kívánják az enyhülési folyamat elmélyítését. a Kelet és a Nyugat szembeállításának csökkentését Legvégül: bár a nyugat-európai antinukleáris, háborúellenes mozgalmak egyre terebélyesednek, egyelőre nem képesek, „jobb belátásra” bírni a magukat egyre veszélyesebb irányvonal mellett elkötelező egyes kormányokat Az utóbbiak közé sorolható a brit, a nyugatnémet és az olasz kabinet, amelyek — szemben a belga, a holland, a dán, a görög fenn tartás okkal és a NATO politikai szervezetéhez nemrégiben csatlakozott Spanyolország óvatos magatartásával — jóval egyértelműbben, határozottabban támogatják a Reagan-admi- n.isztráció „erőpolitikáját” és nagyarányú fegyverkezési programjainak végrehajtását. Mielőtt a külügyminisztereik összeültek volna, a szövetség katonai képviselői — az úgynevezett védelmi tervező bizottságban, a nukleáris csoportban éppen úgy, mint a hadügyminiszterek ezt követő ülésén — lényegében megadták az alaphangot. De még ezt jóval megelőzően Bemard Rogers tábornok, a NATO európai fegyveres erőinek főparancsnoka és Caspar Weimberger amerikai hadügyminiszter — minden rábeszélő képességét latba vetve — arról igyekezett meggyőzni az atlanti partnereket, hogy az. állító- • lagos „keleti katonai fölény” Lényegében ez állt a hóid ügyminiszterek bizalmas tanácskozásainak középpontjában és ennek jegyében hagyták jóvá a NATO „gördülő tervezésének” következő ötéves fejlesztési programját. Eszerint, a nukleáris hadászati csapasmérő erők egyidejű mennyiségi és minőségi fejlesztésével és az új típusú amerikai hadszintéri atomharceszközök 1983 őszétől kezdődő nyugat-európai betelepítésével párhuzamosan — mindenekelőtt az elektronikában és a lézertechnikában elért eredmények széles körű felhasználásával — jelentősen növelik a hagyományos fegyverzetek hatékonyságát, a tűzerőt, a célzási és a találati pontosságot. A technológiai „frontáttörésre” való törekvés az Egyesült Államok szinte valamennyi haderőneménél megfigyelhető, s most ennek akarnak utat nyitni a NATO-ba integrált hadseregeknél is. Az amerikai katonai vezetőik azzal érveinek, hogy a NATO konvencionális háborúviselési képességének tökéletesítésével állítólag magasabbra lehetne, állítani az úgynevezett atom- küszöbét, tehát ezzel mintegy csökkenthető lenne — mint mondják — a totális nukleáris összecsapás kockázata. A kérdésben nyilatkozó szovjet vezetők világosan értésre adták: amennyiben a genfi megegyezési erőfeszítések az amerikai tárgyalófélnél nem találnak kellő fogadtatásra és a kitűzött időponttól mégis csak sor keiül a Pershing—2-k és a robotrepülőgépek rendszerbe állítására a kontinensen, úgy a Szovjetunió haladéktalanul megteszi a szükséges ellenintézkedéseket. Ebben az esetben elkerülhetetlen lenne, hogy a megbontott erő- egyensúlyt — igaz, a korábbinál magasabb szinten — ismét helyreállítsa, még akkor is, ha ez nem kívánatos áldozatokkal jár. így tehát a NATO Jnagy hét” keretében az európai hadászati paritás felborításával kapcsolatos spekulációk homokra épülnek és élőire megjósolható:. nem érik el a kívánt zsaroló hatást, sem pedig a szocialista közösséget egyoldalú engedményekre kényszerítő „erőpozíciót”. Serfőző László alezredes FSI vételre keresünk erdő-vagy faipari mérnököt kereskedelmi munkakörbe. Fizetés megegyezés szerint. JELENTKEZÉS: tszker területi Központ, Nagyatád, Petőfi u. 24. Balogh György főosztályvezetőnél. Telefon: Nagyatád 140 _________________________' _______________________(87833) Ajándék divatáru üzletemet Irányi Dániel utca 21. szám alól áthelyeztem a Somogy Aruház előtti 1-es pavilonba. Minden kedves régi és új vevőmet szeretettel várom. Nyitás:'15-én, 1/2 9 órakor. JAKAB GYULÁNÉ. (229792)