Somogyi Néplap, 1982. november (38. évfolyam, 257-281. szám)

1982-11-02 / 257. szám

Tisztelt Szerkesztőség! öttagú családommal Kaposváron a Zalka Máté u. 29. sz. alatti családi házban lakom. Közvetlen szomszédunk­ban (Zalka M. u. 25—27.) az IKV építkezik. Az építkezés kivitelezője a Kaposmérói Építőipari Ktsz. Kz az építke­zés nagyon sok mindenben érint bennünket. Az IKV úgy készítette a tervrajzot, hogy az épület közvetlenül a két szomszédos telekhatárra épül, tehát még egy cm-t sem hagytak a két ingatlan között; emiatt, hogy az épület alapjait kiáshassák, tűrnünk kellett, hogy a kapubejárót fölbontsák, telkünkből az építkezés alatt egy széles sávot használjanak és a telekhatárhoz közel álló garázsunkat lebontsák, mivel az épület alapja pár cm-t bent lesz az én ingatlanomban. Mindent elkövettünk, hogy a garázs lebontását meg­akadályozzuk, végül a bíróság kimondta: a garázst le kell bontani. Igaz, arról is határozott, hogy három hónapon belül eredeti állapotába kell visszaállítani. Ebből, sajnos, semmi nem valósult meg. Már egy hónapja úgy áll az építkezés, hogy semmi akqdálya nincs a garázs építésé­nek. ennek azonban nincs gazdája: egymásnál: dobálják a labdat a kaposméröiek és az IKV. Legutóbbi ígéretük szerint jó, ha a jövő tavaszig elkészül a garázs. Tudom, az építkezőnek nem fontos, hogy garázsban álljon az autónk, de mivel egész nyáron kénytelenek vol­tunk elviselni az építkezésből fakadó kellemetlenségeket, cserébe annyit elvárunk, hogy a lehető legrövidebb időn belül garázsunkat az eredeti állapotnak megfelelően hely­reállítsák. Ha elfogadjuk az IKV javaslatát, akkor „be­futjuk az udvart, és úgy hófúvásban is lehet garázst építeni". Mindettől szeretnénk magunkat megkímélni — ezért kérjük a Tisztelt Szerkesztőség segítségét. i Tisztelettel: Csendes Lajos Kaposvár, Zalka-Máté cl. '39. Napközi oution az időseknek Nagyatádon Esztendeje már annak, hogy Vitz Ferencnével, a nagyatádi városi tanács el­nökével egy rendhagyó fog­lalkozáson vettünk részt a bodvicai klubkönyvtár nyug­díjas klubjában. Ott hangzott el egy kérdés: mikor épül öregek napközi otthona Nagyatádon? A városi ta­nács elnökasszonya jó hírrel szolgálhatott: rövidesen olyan otthont avathatnak, ahol húsz nyugdíjas töltheti el a szabad idejét. Az akko­ri- elkepzeies tegnapra való­sággá érett: felavatták a vá­ros első öregek napközi ott­honát. Jó pár évvel ezelőtt már tervezték a létesítését. A szükséges iratok és rajzok el is készülték, de kiderült, hogy majdnem három mai­lló forintra lenne szükség. Ennyi áldozatot egy kisváros aligha vállalhat. Üjabb meg­oldásokon kellett gondolkod­ni. Végül Is a helybeli ter­melőszövetkezet igyekezett segíteni. A bodvicai város­részben átadták az egykor pasztorhaznak hasznait, ro­mos épületeket a tanácsnak, összefogott a város Is. A kü­lönböző üzemek társadalmi munkaakciókat szerveztek, melyeknek bevételét a hely­reállításra ajánlották föl. Minfegv háromszázezer fo­rint gyűlt össze. Tavaly a Fórum a pályaválasztásról A helyes pályaorientáció, a pályaválasztás gondjának enyhítésére sokféle jó mód­szer alakult ki- Közülük egy: a megyei pályaválasztási in­tézet az egyetemek és a fö~ iskolák bevonásával fórumot szervez évente. Ezen a fórumon a közép­iskolák végző hallgatódnak, a pályaválasztás előtt állóknak módjuk nyílik arra. hogy ta­lálkozzanak a felsőoktatási intézetek vezetőive!!, élőszó­ban, közvetlenül tájékozód­janak az egyetemeken, főis­kolákon folyó munkáról, a képzés jellegéről, az intézet hallgatóinak életéről. Ahogy dr. Tóth; László, a pályavá­lasztási intézet vezetője el­mondotta, több év tapaszta­lata alapján néhány felső- oktatási intézet esetében mérhetően hasznos ez a ren­dezvény, néhány területen azonban — elsősorban az agráregyetemek, főiskolák vonatkozásában — a szarana iránt érdeklődő fiatalok nem dinek vele. A szokásos fórumra az idén november 4-én kerül sor. A délután fél háromkor kezdődő összejövetelt a Mun­kácsy gimnáziumban tartják Kaposváron; ezúttal kilenc felsőoktatási intézet vezető­Az elbújt zsírkréta A napokban zsírkrétát adtam óvodásaim kezébe. Tetszetős csomagolásban, sokszí­nűt. Örömmel látták munkához. A feladat sem volt akármilyen: ki-ki rajzolja le a csaladját. Lassan alakultak a figurák, szép színes ruhába öltözött a család. Igaz, olyan is­volt, akinek a köldöke látszott. Sebaj, dol­goznak a jövő művészei... Még az sem volt furcsa, hogy némelyik anyukának nem volt nyaka, s több apukanak óriási fekete tenyere alakult. A gyerekek is nézegetlek egymás családi képeit, s közben nagyokat nevettek. Ma­gam is jól szórakoztam. Végezetül a szor­galmas kis naposok végezték a feladatukat, elraktak a zsirkrétakat, becsuktak a dobo­zokat. Egyszercsak Jóska fölkialtott: — Óvó néni, nincs meg a piros! — Nem lehet az, hiszen ma nyitottuk föl a dobozt. Talán leesett a földre. Pillanatok alatt mindenki a földön fe­küdt. De a leggondosabb kereses sem hoz­ta meg ft v art eeeduiettyL A gyerekek könnyeit trőlnak vádlókká, maris kiabálni kezdték: — Biztosan Laci tette el! Vagy Peti! Lassan mindenki gyanússá vált. Tréfára fogtam a dolgot: — Nem tette el azt senki, maga bujt bele valakinek a zse­bebe. — Erre lázas zsebforgatás kezdődött. S valóban. Az a haszontalan zsírkréta vörösen bujt elő Kati zsebéből. Kata za­vartan motyogta: — Az enyembe bujt... bele... A gyerekek nagyot nereíö’k, s mentek öltözködni. Kata hátr.amaradt. Egy kicsit elszontyolodott, de a kerdesemre egyszerű, őszinte választ adott. — Nekem tetszik ez — s rámutatott a kretara —, es nekem nincs is otthon... — Kérd meg anyukádat, hogy vegyen neked is! — javasoltam. Aztán megbeszél­tük, hogy ketten kérjük meg az anyukáját. Szinte hallottam, hogyan gördül le a kis­lány szivéről a kő. Bafi György ne A Csákány és Szőkedencs közötti mellékútvonalon ugyancsak gyalogost gázol­tak el. A 22 éves, csákányi Bogdán György motorkerék­párjával vezetői engedély nélkül közlekedett., s nem a látási és útviszonyoknak megfelelően vezette a jár­müvét; elütötte a szintén szabálytalanul — a menet­irány szerinti jobb oldalon —, gyalog haladó Kristóf Gyula ipari tanulót. Kristóf súlyosan megs&rült. A tör­téntekért mindketten felelő­sek. A vasárnap sem múlt el gyalogosgázolás nélkül. So- mogyaszató belterületén az 59 éves. kaposvári Székely Antal gépkocsivezető nem a látási viszonyoknak megfe­lelően vezette kocsiját, s el­ütötte az úttesten áthaladó, 51 éves Fenyő János rakodó­munkást. Fenyő könnyeb oen sérült meg. Reneszánsz dallamok a képtárban A tegnap átadott öregek napközi otthona szociális gondozó központként is üze­mel majd: innen hordják az ebédet a rászorulóknak, s innen intézik bevásárlásai­kat is. Nos. a kilenc fiatal kapos­vári zenetanár es színházi muzsikus — Kokas Ferenc es a képünkön egy kontra­tenorra szánt darab előadá­sa közben látható Brandisz Márton irányításával — iga­je, képviselője jön e>l ide. A rendezők nemcsak a pó­lyaválasztás előtt állók je­lenlétére számítanak, hanem azokéra is, akik egv-ket éve esetleg sikertelen kísérletet tettek a továbbtanulásra- Minden felsőoktatási intézet — köztük a keszthelyi ag­ráregyetem. a Kaposvári Me­zőgazdasági. Főiskola —.' rö­vid tájékoztatót tart (néha- nyuk. film vetítéssel szemlél-, tetve mondanivalóját), majd kötetlenül, forum jelleggel ér­deklődhetnek a fiatalok az őket foglalkoztató kérdések­ről. Elgázolt gyalogosok Megyéinkben 16 sérúléses baleset történt a múlt héten; egy halállal, tíz súlyos, öt pedig könnyű sérüléssel vég­ződött. E baleseteket jel­lemzi, hogy szinte minden napra jutott egy-egy gazolás — ennek elsősorban a fi­gyelmetlenség az oka. A 27—i gázolás seru,tje. egv hatesz­tendős kisfiú pénteken dél­után, a kórházban belehalt sérüléséi be . .. Juta és Várda között szom­baton délelőtt egy motorke­rékpár defektet kapott, s felborult.. Utasai súlyosan megsérültek. Kaposvár bel­területén Noé István 38 eves művezető, kaposvári lakos elütötte Huna Istvánná nyugdíjast, aki gyalogosan haladt át az úttesten. Hat­tá né súlyos sérülést szenve­dett. A rendőrség szakértő bevonásával vizsgálja, hogy ki a felelős. Este Fonó es Kisgyalán között a 37 eves Markotány Gábor' László büssüi vízvezeték-szerelő személygépkocsijával egy útkanvarban áttért a me­netirány szerinti bal oldalra, majd a padkáról az árokba hajtott. Könnyebben meg­sérült. XXXVIII. évfolyam, 257. szám 1982. november 2., kedd zn minőséget kínált: szerel­mi és szakrális dallamokat a középkor végéről és az ú j -j kor elejéről, királyi és feje­delmi udvarokban egykoron gyakran játszott, azóta elfe­ledett francia, német, olasz táncdallamokat. és ami ugyancsak kétségtelen bizo­nyítéka fokozódó elmélyü­lésüknek. egyre táguló látó­határuknak, szívós búvárko­dásuknak: a Mátyás ki­rály udvarában is mű­ködött Stockhem és Tinc- toris szerzeményei. Je­lentéktelen szépséghiba csupán, hogy a produkció- kát — olykor talán a túl­zott összpontosítás, a görcsös akaras következtében — ap­Boleseti krónika r ócska hamisságok, hébe-hó­ba unalmassá széthúzott rit­musok is tarkították. Az egyórás műsor általában is­mét meggyőzött bennünket az együttes tagjainak hang­szeres képességeiről, stiláris fölkészültségéről. Élményt adott Spindler Bélának, a Gsiky Gergely Színház nép­szérű művészének vensmon- dasa és az a néhány rene­szánsz tánc, amelyet a ka­posvári ifjúsági ház tánc­klubjának tagjai adtak elő Pomezsanszky Judit és Bo- zóki Lajos latvápyos, egy­szersmind stílusos koreogiá- fiáira. l>. A. helybeli épilotaborosok bol­gár fiataljai eltakarítottak a romokat, alapokat öntöttek, majd felvonulhatott a kivi­telező, a költségvetési üzem is. Bár a munkák javarészét ók végezték el, segített a Komfort Ipari Szövetkezet és a honvédség is. Mibe ke­rült ez a munka? Kár lenne kérdezni, hisz sokan ári sem tudják, hogy hány órái dol­goztak az építkezéseknél. Dr. Koncz Gábor, városi és járási főorvos átadta az új otthont, a nyolcadikat a járásban. Az idős emberek megdatottan vették birto­kukba a létesítményt, ahol kedvükre tölthetik idejüket. A szűkös anyagi lehetőségek miatt mindössze hetvenezer forint maradt a berendezé­sekre, am mégis szép es ott­honos épületben járhattunk tegnap. A városi tanács át­költöztetésével ugyanis sok I bútor feleslegessé vált, és I azokat kiivitték Bodvicára. Így mosógépet, centrifugát, tévét, lemezjátszót, társasjá­tékokat vehettek az öregek­nek. A kételkedőknek nem lett igazuk-: hangversenyterem­ként is remeikül bevált a Somogyi Képtár. Sok koráb­bi tapasztalat után ezt bizo­nyította az a szép matiné is, amelynek során a Tinctoris Régizene-együttes — koráb­bi nevén: Reneszánsz Együt­tes — szerzett nagyszerű él­vezetet vasárnap délelőtt a helyiséget zsúfolásig megtöl­tő közönségnek. És amint a kiszűrődő muzsika hangja. - ra az utcáról véletlenül „be­szűrődő” több tucatnyi hall­gató es nezó peldaja igazol­ja, nincs igazuk az.oknak sem, akik evek óta fitymá- lóan vagy maró gúnnyal nyi­latkoznak a kaposvári kö­zönség zenei ízléséről, ér­deklődéséről. Ha jo az áru. s mutatós a ctmke, vevő is akad mindenkor .. • Fogorvosi váró A rendelőből kreaól a nővér: — Kérem a kővetkezőt! — Maga következik — mondja Jairoslav úr a szomszédjának. — Menjen csak maga! — tiltakozik a másik. — Én még nem tudom, nri is fáj tulajdonképpen __. G yerekszáj Károiyka kerdearte — Apa! Mit ettek a mo­lyok, amikor az embere-. még meztelenül jártak? Égetnivaló A nagyszülők vállaljak Tomot — ‘ a hét végére Vasárnap táviratot külde­nek utána: „Nálunk torná­dó pusztít; szeretnénk, ha a kis Tom néhány napig még ott maradna!” A váiasztáviratban ez áll: „Tons- visszamegy. Küldjétek inkább a torná­dót!” Abszolút sznob Képzelje, miiyen smób ez a lord Rumsey! Nem hajlandó a sofőrjével egy autóban ülni • Autó és haladás — Az autó az igazi ha­ladás! Amióta autó van. az emberek gyorsabban mozognak. — Igen. fffieg a gyalo­gosok a zebrán ... Orvosnál — Nem ke-n ki­nyitnia a száját. — De hiszen azt mond­ta, doktor úr, hogy tükör­rel akarja megvizsgálni a torkomat! — Igen, de én kívül ma­radok . • Kedvrontó iskola — Nem megyek többet iskolába! — Miért? — Mert olvasni még nem tudok, beszélgetni pe­dig nem hagynak! Klasszikus — Mikor válik agr író klasszikussá ? — Amikor az emberek mondogat® kezdik * re­gényeiről, hogy olvasták őket.. . SOMOGY'I“^ Az MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: JAVOBI BPt,A WsTerkesztó-h.! Paál Lis«** Szerkesztőség: Kaposvár. Lattvtea Sándoi a. 2. Postacím: Kaposvár Pt.: $1. 7401. Telefon: U-SM. U 511 11.51* Kiadja • Somofy mérvéi UpMilM Vállalat. Kaposvár. Latuca Sándor a. t Tel.: U-516. Postacím: Kaposvár, Pffi. ?#t Felelős kiadó: Bala.jcza János Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hirtankézbesttő posta híva tál oknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj eer hónapra u Ft. neevedévr® 102 Ft. tél évre 204 Pt* egy évre 400 Ft Index: 25 907 ISSN 0133—ObO* Készült a Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat kaposvári üzemében. Kaposvár. Máius u «. Ml. Felelős vezetőt Parkas Béla lraztrató Kézi na tokai nem őrzőn* mád ét mb adunk vtocza.

Next

/
Thumbnails
Contents