Somogyi Néplap, 1982. november (38. évfolyam, 257-281. szám)
1982-11-09 / 263. szám
ö riási segítség Katonák a cukorért. Répával megrakott es rsres tehergépkocsik zúgnak el mellettünk, amikor Lajos bácsi — Nagy Lajos nyugdíjas — kíséretében vegig- ballagunk a • Kaposvári Cukorgyár végtelennek tetsző udvarán. Nyirkos. hideg, esőre, hóra hajló idő, kellemetlenül csúszós út. Kísérőnk emlékeit idézi: több mint egy emberöltőt, 44 esztendőt töltött a gyárban, s most mar nyolc eve jár vissza nyugdíjasként is. Ismer mindent, s őt is ismeri mindenki; amerre jár, szeretettel tréfálkozva üdvözlök ... Fiatal katona. Varga József törzsőrmester a teherautókkal dolgozó katonák Nem túlzás eV, hiszen erről győznek meg Kopp Karolának, a Kaposvár: Cukorgyár igazgatójának szavai: — Óriási segítséget jelent nekünk a katonák munkája ... Körzetünkből 352 ezer tonna répát keil a gyárba beszállítani, s hogy zavartalan a munka, abban nagy érdemük van ... Elismerő szavain kívül a gyár vezetői többszőr jutalomban részesítik — keresetükön felül — a kiemeiKe- dó munkát végző katonákat, így kapott már jutalmat közülük Molnár István, Gál János, Dobi Gyula Bödi István, hogy csak néhányat — Örülök, hogy lehető vé • tettek Civilben is gépkocsivezető F ábián hon ved. számomra ezt a munkát — mondja. — Bevonulásom előtt a nágo- csi Űj Élet Ter- melőszö vet kezet - ben gépkocsivezető voltam, hordtam a terményt, száiiítottam, amit kellett. Naponta hatszor-hétszer fordulok. Most Orci'ból hordjuk a répát. .. Bizony, a hónap végéig meg jó néhányszor megfordulok a gyár és a gyűjtőhelyek között. Mire kell a pénz, amit keresek? Jó lesz ruhára, cipőre. Főként ruha keli. mert a hadseregben fölszedtem néhány kilót.... — Nekem különösen jól jön ez a kis mellékes. A feleségem gyesen van. otthon a kislányunkkal. Amit itt kapok, nekiik adom haza. Nagyon jó az ellátásunk; a gyár kitűnően gondoskodik rólunk. Olyan bőséges reggelit, ebédet adnak, hogy mint ma reggel is, sokszor nem tudjuk elfogyasztani. Parancsnokuk. Eckert József őrmester csak ennyit mond a rakodó katonáikról: — Fegyelmezett, rendes emberek. Tekintélyt szereznek munkájukkal, magatartásukkal a hadseregnek. Emelkedő cukorhegyeken. parancsnoka. S miközben figyeljük az egymás után érkező járműveket, azt mondja: — Kaposváriak vagyunk, Bakos Mihály őrnagy egységétől jelentkeztünk erre, a népgazdasági munkára. November végéig maradunk. Itt szabadabb. kötetleneob a szolgálat, s a munka is, mint a laktanyában, ám a fegyelemmel, a teljesitmeny- nyel ennek ellenére elégedett vagyok. Társaik közül is kiemelkedik Maszlag István tizedes, Fábián Lajos es Fircson Lajos honvéd . . . S mintha csak megérezte volna, hogy róla beszélünk, épp akkor érkezik kocsijával a rakodóhelyre Fábián Lajos élenjáró katona. Devizaárfolyam no v em bei 9-től Vételi árt. 10C Eladási egységre Devizanem forintban Angol font 6 492,33 6 505,33 Ausztrál dollár 3 635,77 3 643,05 Belga frank V 78,14 78,30 Dán korona 431,79 432,65 Finn márka 704,38 705,80 Francia frank 336,75 537,83 Holland formt 1 390,99 1 393,77 lapon jen (1000) 142,25 142,53 Kanadai dollár 3 174,20 3 180,56 Kuvaiti dinár 13 185,25 13 211,65 Norvég korona 536,40 537,48 NSZK-márka 1 512,82 1 515,84 Olasz líra (*000) 26,38 26,44 Osztrák schilling 215,55 215,99 Portugál escudo 41,97 32,9l 42,05 Spanyol peseta 32,97 Svájci frank 1 755,97 1 759,49 Svéd korona 520,83 521,87 Tr. és cl. rubeí 2 597,40 2 602,60 USA-dollár 3 894.75 3 902,55 FÖLVÉTELRE KERESÜNK bádogos SZAKMUNKÁSOKAT. Jelentkezés: Építőipari Szövetkezet, Kaposvár, Tanácsház u. 7. sz. alatt 1221330) Kisebb hegvnyi már a zsákban levő cukor a gyár háromszáz vagonos új raktárában. Katonák állnak a ..hegyen", kapják kézbe a gépkocsiról, az emelőtargoncáról a zsákokat. — Varrógépműszerész vagyok a komlói Május 1. Ruhagyárban; nem szokatlan a fizikai munka, mert otthon a kertben is sokat dolgozom. Öélelőtt több mint nat- száz zsák cükríyí raktunk itt prizmába, meg hátra van csaknem annyi. mert egy műszakban 16 teherautó rakományát kell megmozgatni. Karácsonyra gyűjtöm keresetemet: szüleimnek és menyasszonyomnak veszek ajándékot — mondja Horváth Zoltán őrvezetó, kétszeres élenjáró katona. Szabó László honved — ugyancsak élenjáró címet érdemelt ki — bevonulása előtt a toponári Kapos-taj Tsz-ben volt gépkocsivezető, szerelő. A BARCS ÉS VIDÉKÉ ÁFÉSZ fölvesz boltvezetőt és helyettest a homokszentgyörgyi önkiszolgáló boltba. Bérezés kollektív szerint. Jelentkezni az áfész kereskedelmi osztályán lehet. Telefon: Barcs 6. (62530) emiusünz. Forral Elemer terv- es munkaügyi osztályvezető meg hozzáteszi: — Kommunista műszakban is együtt dolgoztak a gyár munkásaival, keresetüket pedig alakulatuk KlSZ-szervezeténea aj án- lomák fői. Amikor a fegyveres erők napjat köszöntöttek, a gyárban levő katonák munaaval ünnepeitek: éppúgy hordták a répát a földekről az átvevőihelyekre, onnan vasúti vagonokba vagy teherautóval a gyarba, mint más napokon. Am az ünnepi ebéd es a vacsora nem maradt el. Most, november 7-an szintén együtt ünnepeitek a gyár dolgozói, a répa beszállításán es a cukor elraktározásán dolgozó katonák. S ha majd végleg visszatérnek alakuia- hukshoz, a cukorgyáriak bizonyára megbecsüléssel gondolna«: a munkájúikat segítőkre. Sv.aíai László Kaposvári Közúti Építő Vállalat m. sz. F ÖÉPÍTÉS V EZ E TŐSÉG E. sz. 390-05737 bélyegzője elveszett 1982. Oktober 27-en. A bélyegző használata érvénytelen (87662) A Barcsi Vörös Csillag Mg. Ttw fölvesz megrendeléseket különböző meretá polietilén tasakokra, tömlőkre, zsákokra Telefon: Barcs 142. ( gyintezó: Deák. ___________________________(235453) H ÍREK A nap t-39 árakor kel. és 16.16 érakor nyugszik; a hóid — órakor kél, és 14.02 órakor nyugszik. KEDD Tivadar várható időjárás: Nyugat felől lassan növekszik a felhőzet. Eső meg nem valószínű. A délies szél egyre több heiLyen megerősödik, a Dunántúlon helyenként viharos széllökések is lesznek. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma, kedden általában 9 és 14 fok között alakul. A hét más odik felében ismét erősödik az éjszakai lehűlés, a hajnali és reggeli órákban egyre töb b helyen alakul ki köd. — Egyetlen koncertet ad november 26-an, szom baton este fél nyolckor a Fáklya és a Szputnyík folyóirat meghívására Jevgenyij Nyesztye- renko Budapesten a Vigadóban. A műsoron Csajkovszkij és Borogyin művei szerepelnek, Zongorán Jevgenyij Senderovics kíséri. — Társadalmi munkában egy kilometer hosszú járda épült Mernyen. 400 ezer forint értékben, a buszmegállótól az uj iskolához vezető járdaszakaszig. A társközségeknél bejáró kisdiákok közlekedései könnyíti meg. — Cigányfiatalok kulturális találkozóját rendezik meg szombaton a Tolna megyei Tamásiban. A helyi, főleg cigány lakosokra« berendezett rácvölgyi Ifjúsági Klubban a Baranya, Somogy és Tolna megyei cigányfiataiok találkoznak s adnak számot kulturális tevékenj’segükrőL — Vendégrendezés. Babatczy Laszio. a Csiky Gergely Színház igazgatója állítja színre a budapesti Katona József Színházban Dumas „A három testőr’’ című művének musicalváltozatál. az egykori nagy kaposvári sikert. — Szil vasi Lajossal találkoznak és írói munkásságáról beszélgetnek a Kaposvári Mezőgazdasági Főiskola hallgatói. Az eseményre november 11-én délután 3 órakor kerül sor a főiskola könyvtárában. Elsősegély asztmásoknak Az asztmában szenvedő embereken könnyít a körmendi Lacta Tápszergyar új terméke, a spray formájában gyártott bricanyl. A svéd li- cenc alapján készített asztmaellenes gyógyszer injekció, tabletta es cseppek formá jában már korábban is kapható voit. a spray azonban afféle elsősegélynyújtó szer: roham esetén azonnal hat. — A bikaisten nyomában címmel tart diavetiteses előadást a cukorgyár klubjában Ruisz György a görög es a krétai kultúráról penteken 18 arakor. Szerkesztőségi ügyelet este 8-ig Telefon: v 11-510 Turisták koszorúi A kék kereszt, az országos kék és sarga, valamint a piros jelzésű turistautakon ezrek érkeztek — az emiéktúra résztvevői — vasárnap az ország minden tájáról a Pilisbe. A K last rom puszta to! északkeletre, minden lakott helytől egy óra járásnyira levő szovjet emlékművet koszorúkkal es virágokkal bontották. A nagy október tiszteletere 28. alkalommal rendezte meg a Magyar Termé- szexbarat-szövetség es Komárom megyei szervezete a nagyszabású találkozót. Az ünnepségen az évforduló jelentőségét méltatták es arra a maroknyi, mindössze 16 tagú szovjet mhamszakaszra emlékeztek, amely 11 napig állt eiien az esztergám—dorogi—pomázi országút fölötti hegygerincen a Budapest ellen irányuló német ezred támadásának. — Egyenruhát adott ajándékba a baiatonszemesi postamúzeumnak. a Kerekiben élő 81 éves Illés János. Az adományozó 24 esztendeig dolgozott a postán. — A kereskedelemben kapható hangtechnikai eszközökről rendeznek ma an- kétot Budapesten, az MTESZ székházéban. Az ankéttel — melyen sző lesz a hifiről is — fórumot teremtenek a gyártóknak és a felhasz- naioanak a veiemenycserere. — Akti vaertekezl etet tant holnap délután a szakszervezeti napok keretében dr. Dobi Ferenc, a Medosz főtitkára Kaposváron, a mezőgazdasági főiskola autójában. — Három kilométernyi bekötőutat újított föl 609 ezer forint értékben Szentgáloskér es Lapapuszta között a Kpm Közúti Igazgatósaga — Figyelmetlenül vezette segéd-motorkerékpárját szombaton este Kadarkúton a 21 éves Kertész Janos gépkocsivezető; áttért az úttest bal oldalára, s összeütközött egy szabályosan közlekedő lovaskocsival. Kertész könv- nyebb sérülést szenvedett. — Flleslövészet A városi tanács értesíti Kaposvár lakosságát, hogy a néphadsereg alakulatai november 15-től 30-ig élesiövészetet tartanak a sántotji lőtéren. A jelzett időben a lőtéren és annak biztonsági területen senki ne tartózkodjon, mert tilos és éietveszelyes. a biztonsági örök felszólításának pedig tegyen eleget. 80 évvel ezelútt, 194KL november 9-én született, és 1945-ben — 43 éves korában — halt mártírhalált Fenyő László kétszeres Baum^arten-nagydíjas költő, műfordító, kritikus, a Nyugat eímű folyóirat állandó munkatársa. Jellegzetesen budapesti költő volt, a Nyugat úgynevezett ' második nemzedékének jelentős alakja. Első verseire az izmusok túlfűtött hangja hatott: korán megjelent első kötetét — Építés orgonája — 1922-ben elkobozták. Legendásan nyomorúságos élete, a kor embertelensége csüggedt halálfélelemmel, a magány szomorúságával töltötte meg költészetét. Versei együttérzően szólaltatták meg a város elesett kisembereinek gondjait. Írásait a Nyugat, a Válasz- a Szép Szó, a Toll. a Tükör, a Magyar Csillag, a Pesti Napló. Az C-iság, a Népszava közölte rendszeresen. Később köteteinek — Elítélt, őszi kávéház, Hűség, Csokor. Városliget — költészetét a korábbinál is keserűbb elhagyatottságérzés hatotta át, de egyúttal arról tanúskodtak, hogy erősödött tiltakozása, a költészet hivatásába vetett hite fs. A háború éveiben rmmkaszol gálatos volt; 1944 végén elhurcolták, majd agyonlőtték. Pályázat középiskolásoknak Az idén negyedik alkalom- mai hétfőn megnyitott hajdúsági fizikusnapok alkalmával pályázatot hirdetett a Magyar Tudományos Akadémia debreceni atommagsu- tató intézete — középiskolasok számúra. A világmindenség mint fizikai laboratórium, fizikai kísérletek a vízzel es a veietien számítógépes modellezése témában írhatnak dolgosatokat a jelentkezők. — Apoltsas és kiegyensúlyozottság a címe annak az előadásnak, amely ma este 6 órakor kezdődik Kaposváron a Kiilián György Ifjúsági és Űttörő-müvelödési Központban. A hallgatóság az őszi és a téli kozmetikai tudnivalókról kap tájékoztatást. — Találkozol szervezett az OTP kaposvári fiókjának 48-as ifjúság szocialista brigádja a húskombinát Antos István brigádjával. Tájékoztatták egymást tevékenységükről es a feladatokról. A vendégek egyben részt vettek a Kaiinyin városrész OTP-fiókjának tízéves megalakulása alkalmából rendezett megemlékezesen. — Magánvadas bűncselekmények és vétségek címmel dr. Zöinyovsziky Éva ügyész a jogpropaganda előadássorozat keretében tegnap tájékoztató előadást tartott Somogy - gesztiben a partklubban. — Megkezdődött a keszthelyi Hullám-szálló felújítása. A csaknem százéves, alapos renoválásra szoruló hotelt eredeti rendeltetésének megfelelően az üdülés, a vendéglátás es az idegenforgalom szolgálatába állítják. — Üj helyen — a pártszék- hazban — kapott otthont a Baiatonboglari Községi Könyvtár 1. számú fiók- könyvtára. Minden héttőn es szerdán 16-tol 18 óráig áll az olvasók rendelkezesere. — Komjáthy György, a Magyar Rádió munkatársa lesz a 'vendége holnap délután az EIVR'T kaposvári gyára ifjúsági klubjának. A rádió Csak fiataloknak! műsorvezetője a klub Érdekes emberek című rendezvénysorozatának keretében találkozik hallgatóival. — A mikroelektronikában kínálkozó új lehetőségekről • kezdődik holnap háromnapos szakmai szeminárium Pécsen. A rendezvényen módszereket ismertetnek és vitatnak meg egyes berendezések hazai gyártásának elősegítésére. — Szabálytalanul, féktávolságon belül lepett a gyalogátkelőre Fonyodon szombat délután a 13 éves fonyódi Fazekas Mariann, és egy személygépkocsi elütötte. A baleset következtében a kislány súlyos sérülést szenvedett. — TXjdonság! Lakásnaszyó <*= szülék 2340 Ft-ért kapható Ka- nosvaron. a?. EleJctruca villamos- safíi kisáruhaz-ban. (87084) HIVATALOS KIKÜLDETÉS — Türelem! Rögtön kiszámolom, hogy milyen járművel küldjük vidékre... (Kiss trno rai2a)