Somogyi Néplap, 1982. november (38. évfolyam, 257-281. szám)

1982-11-27 / 279. szám

/I könyörtelen író Alberto Moravia 75 éves ^ Alberto Moravia, az olasz regény megujttoja tálán a legolvasol.taob író hazájá­ban és a legolvasottabb olasz író külföldön — ha­zánkfián is. Első regényétől kezdve minden művénedí megjel enése eséinényszámbá ment, a legkükinböz ób visszhangot váltva ki. A Va­tikan egy időben indexre lel­te könyvest. Nyilatkozatai­val is sokszor fölborzolta a kedélyeket. Ellentmondásos megnyi­latkozásai ellenére, aligha is­merünk egységesebb, követ­kezetesebb írói életművet, mint Mőraviáét. Az eiier.t- mondast a világban kell ke­resni, amelyben élt, s ahr.e- lyet művei témájául válasz­tott. . Jómódú polgári családba* született, apja Róma egyik legkeresettebb építészé volt. Gyermek- es ifjúkorában a súlyes betegség, a csortlu- berkulózás ágynoz kötötte. Huszonkét éves korában' je­lent meg — .óriási sikert hozva számára — első regé­nye, a Közönyösök, amely­bén ifjúkori élményeit, az őt körülvevő világ, a polgá­ri család válságát ábrázolta. Ezzel a regényével új hang, új szemlélet jelentkezel az olasz irodalomban, ahogy Simo Jenő írja: „Elsőkért dokumentálta, hogy a régi polgári eszmék és kötelékek nem átalakulnak, hanem véglegesen felbomlanak. A társadalom atomokra hul­lott, a közönyben megnyil­vánuló önzés robbantotta szét. Az ember elidegene­dett a társadalomtól, és véglegesen elvesztette az összefüggéseik fonalat.” Az ember magáramara- dottsága, elidegenedése a társadalomtól Moravia élet­művének alaptemajavá lesz, egyre sorjázó regényeinek már a címed is erről árul­kodnak. Moravia hősei azt példázzák, hogy a magány a mai világban feloldhatat­lan, az emberi kapcsolatok elvesztették hitelüket, ha­zuggá, tartalmatlanná vál­tak. Az írót leginkább a férfi—nő viszonya foglalkoz­tatta, polgári-értelmiségi ősei a szerelemben keresnek fel­oldódást, magányból való kitörési kísérleteik azonban itt is" kudarcba fulladnak, vagy nevetségességbe tor­kollnak. Moraviát gyakran vádol­ták pesszimizmussal, ő azon­ban tiltakozik ellene: „Nem vagyok az. Realista vagyok, esetleg keserű, néha tragi­kus, de sohasem szkeptikus. A realista talán könyörte­len, mert szókimondó, és nem eszményíti a valósá­got.. ' az én szemléletem azonban nem egyszerű bele­nyugvás a megvaltozta.tha- tatlanba. csupán az élet ne­hézségeinek elismerése és ábrázolása.” Bárhogy is ítéljük meg Mora’via filozófiájának vég­ső kicsengését, kétségtelen, hogy a XX. századi világ­irodalom egyik meghatáro­zó sZelletne. A. J. Falu Somogybán V5r8s Ferenc rajza. Aczé'. Gábor RANDEVÚ Íz 1500 éves Kijev „Az orosz városok anyjaw Egy írógép volt a kirakat­ban, egy táska, meg néhány golyóstoll. Az öregasszony ,-megcsóválta a fejét. Drágák ezek az írógépek, gondolta, ipedig most fordult elő elő­ször, hogy megnézte egy író­gép árát. Hirtelen összerez­zent, mert úgy érezte, figye­lik. De nem figyelte senki. X férfi háttal állt meg a ■papírboltnak, körülnézett, aztán mint aki csak ezért állt meg, odalépett a sarki ú jsá g (»bódéhoz. ö az, gondolta a néni, és még hozzátette magában: erősnek látszik. Ellépett a ■kirakattól, de amikor a fér­fi újsággal a kezében meg­fordult, ő megint összerez­zent, s megtorpant. A férfi észrevette. Köze­lebb jött. A szemével kérde­zett, s a néni alig mert bó­lintani. — özvegy Gerz&on Pál né? A néni nem válaszéit, nem tudott megszólalni. Torká­ban dobogott a szíve. De a férfi így is ráismerhetett va­lamiről, mert bemutatkozott: — Földi József vagyok. A néni fölnézett rá, és igyekezett mosolyogni. Aztán őszintébb lett a mosolya, mert észrevette a félrevasalt ingnyakat. A férfi is mo­solygott, s nyakkendőjével babrált. Szép nyakkendője volt; mintás. — Űj? — kérdezte a néni. — Igen — mondta a férfi, hozzá akarta tenni, hogy er­re az alkalomra vette, de meggondolta magát, és így folytatta: — Egy kicsit fia­talos hozzám, nem ? — Dehogyis — hazudott a néni, és elpirult. — Drága volt? A férfi legyintett: — Mi olcsó manapság? — De jó minőségű; ez lát­szik rajta. — Az áruházban vettem... Sétálunk ? Csendben mentek egymás mellett. A néni kisebbeket lépett, a férfi lassabban járt. A férfi nadrágján parányi, parázs égette lyuk volt. — A levélben ... — kezd­te a néni, de elhallgatott A férfi kapott a szón. — A levelemben? — Azt irta, hogy nem do­hányzik. — Nem is... Ja, ez? Le­szoktam. No, nem mintha valami bajom lenne az egészségemmel, de megva­gyok nélküle is ... Minek költsék rá, nem igaz? — Az uram dohányzott —. Mikor? Hogyismand- jam .. . mióta ...? — öt éve ment ei ... Pe­dig olyan egészségesnek lát­szott . — A feleségemet tavaly temették. — Azt nem tette hozzá: az elvált feleségemet — Itt nyugszik? — Itt — Az uram nem. Hazavi­tettem szegényt... Sóhajtottak. — Leülünk? — kérdezte a férfi, és a közeli eszpresszó­terasz felé intett — Hát nem jön fel? — Hová? — Hozzám. — A néni megint csak elpirult. — Hogy megnézze a lakást Főznék egy jó teát A férfi zavarban volt — Leülhetnénk itt — nyögte. — Süt a nap. — Erkélyes a lakásom, hi­szen tudja. Beletétettem a hirdetésbe is» — Igen — mondta a fér­fi, és viccelni próbált: — Alig fért bele az a hirdetés az újságba. — Hát... — a néni most úgy érezte, mintha megdi­csérték volna. Drága volt az a hirdetés, de megérte. Már a nyelvén volt, hogy meny­nyibe került, de mégsem mondta ki, megakadt Biz­tosan azt hinné, ‘ hogy di­csekszem, gondolta. — Tud­ja, azért válaszoltam magá­nak, mert olyan rendesen irt. Olyan... — kereste a szót — tisztán... Az uram is pedáns ember volt A férfi a torkát köszörül­te: — Megmondaná a kereszt­nevét? — Ibolya. Tudom, nem Il­iik hozzám, akihez takaríta­ni járok, nem is tud hogyan szólítani... — Bejárok én is az üzem­be... — Tudom, hiszen megír­ta... — A néni nevetett — Elfelejtette? — Maga — mondta a fér­fi — kedves asszony. — Néhány másodpercig hallga­tott, aztán hozzátette; — Ibolya. — Ugyan — mondta hal­kan a néni —, ugyan már. Fölnézett a másikra, de most nem mert mosolyogni. Álltak egymással szemben, aztán egyszerre fordították el a fejüket, és elindultak. — Messze lakik? — Nem. *De nem errefelé kell menni... Az a ház ott; látja? A harmadikon lakom, de nem magasak az emele­tek... Feljön? Ugye, fel jön ? ... Látja ? Az az erkély az enyém. Ott, középen! Most már tudom, hogy fel­jön; meg kell néznie a la­kást. Két szobám van. Tud­ja, egymásba nyílnak, saj­nos, es eieg rosszul záródik az' ajtó; megvetemedett majd meg kell csináltatni, de nagyok a szobák. Albér­lőt is csak azért nem fogad­tam, mert rossz dolog ide­geneket kerülgetni... Jaj, nem magára értettem! Ugye, feljön? Olyan finom teát tudok főzni, majd meglát­ja... Az öregasszony ragyogott. — Jó — mondta a férfi, de félrenézett. — Fölme­gyek ... Az idén ünnepelték a szov­jet emberek „az orosz váro­sok anyjának” nevezett Ki- jev alapításának 1500. évfor­dulóját. ■ A régi orosz év­könyvek szerint ugyanis 482- ben Kij, Scsek, Horiv és Líbegy várost emeltek a Dnyeper partján, aiflelyet a legerősebb szláv törzs, a poljánok székhelyivé tettek. Kijev gyors felemelkedé­sét a VI—VII. században el­sősorban kedvező földrajzi fekvésének köszönhette, hi­szen fontos kereskedelmi út­vonalak csomópontjában fe­küdt, de közvetlenül mellet­te haladt el a Skandináviá­ból Bizáncba vezető kulcs- fontosságú víziút is. A virág­zó kereskedelem eredménye­képpen a 9. század elejére a város szerepe és jelentősége egyre nőtt a különböző szláv törzsek (poljánok, drevijá- nok, vjaticsok, uücsok, sze- verjánok, radomicsok stb.) között, -ezért nem véle den, hogy a 860-as évektől a ki­alakuló kijevi orosz állam (az ún. Kijevi Rusz, amely nevét a Rósz folyóról kap­ta) központja lett. Az orosz évkönyvek szerint ugyanis a novgorodi törzsi vezetők 862-ben a varég (skandináv) eredetű Rurik zsoldosvezért (konung) hívták meg váro­sukba, a belső rend biztosí­tása céljából. Rurik (az el­ső orosz dinasztiateremtó) halála után közvetlenül fia. Oleg 882-ben Kijev ellen vonult, ahol megölette Asz- kold es Dir fejedelmeket (Rurik fejedelmi kíséretéhez, ún» druzsinájához tartoztak), s maga foglalta el a kijevi trónt, amelyet ettől kezdve nagyi ejédelemségk ént kezd­tek emlegetni a kortársak, így jött létre tehát 1100 év­vel ezelőtt a kijevi állam, amelynek 10. századi ural­kodói (Igor, Olga, Szvjatosz- láv és Vlagyimir) valóban sokat tettek az erős fejedel­mi hatalom kiépítéséért. Az egységes állam létreho­zásának évszázados folyama­ta azonban számos leküzdhe- teílennek látszó akadályba ütközött, de a fejedelmek­nek következetes politikával sikerült ezeket felszámolni. Oleg (879—912) sikeresen harcolt az országra törő no­mad kazárok ellen, Igor (912—945) pedig eredménye­sen lépett fel a bizánci ex­panziós politika ellen, amely­nek során katonai es keres­kedelmi szerződések elfoga­dására kötelezte a konstan­tinápolyi uralkodókat. Igor a Uamszervezö munkáját fe­lesége, Olga (945—964; a bi­zánci keresztenységet 957- ben vette fed) és fia, Szva- josziav (984—972) folytatták, akik eredményesen harcol­tak a bolgár, kazár és bi­zánci támadások ellen. A fejedelmi hatalom vi­rágkora Kijevben Vlagyimir (980—1015) uralkodásával kezdődött, aki elűzte a nor­mann eredetű (varég) feje­delmi kíséretet, a Dnyeper folyóba dobatta a pogány is­tenek (Horsz, Dazsgybog, Sztribog és Perun) szobrait, s államát 988-ban a bizánci kereszténység felvételére kö­telezte. Vlagyimir halála után előbb Szv ja topáik, majd Bölcs Jaroszláv (1019—1054) került- a fejedelmi székbe, akinek uralkodását békés építőmunka, s á korafeudá­lis orosz állam virágkora jellemezte. Jaroszláv kor­mányzata alatt épült ki az orosz egyház végleges szer­vezete. ekkor jött létre a hí­res kijevi barlangkolostor, amely hosszú időn keresztül Oroszország kulturális életé­nek központja volt. Érdekes­ségképpen jegyezzük meg, hogy innen jöttek orosz szer­zetesek Visegrádra és Ti­hanyba I. András (1046— 1060) királyunk uralkodása alatt, aki Jaroszláv egyik leányát, Anasztáziát vette fe­leségül. (A kijevi fejedelem leányai — Erzsébet és Anna — egyébként Herald norvég, ill. I. Henrik francia kirá­lyokhoz mentek feleségül, fiai közül Izjaszláv Kázmár lengyel, Vszevolod pedig Konsztantin Monomachos, bizánci uralkodó leányaival léptek frigyre!) Jaroszláv idejében készült el az első orosz törvénygyűjtemény is, a „ftusszkaja Pravda”, amely a régi orosz szokásjogot és az új fejedelmi törvényho­zás eredményeit egyaránt összefoglalta. A XII. század elején Vla­gyimir Monomahnak (1113—■ 1125) még egyszer sikerült helyreállítania az egysége« fejedelmi hátaimat, de utó­dai alatt feltartóztathatatlan nül bekövetkezett a kijevi állam végleges szétszakadás sa, széthullása. Ehhez az utolsó kegyelemdöfést a mongol-tatár támadás és hó­dítás jelentette az 1230-as évektől, amellyel párhuza­mosan egy új fejedelmi köz­pont, Moszkva felemelkedé­se figyelhető meg. Kijev a későbbi évszáza­dokban is viharos történel­met élt át: 1362-ben litván, majd később lengyel uralom alá került, amely ellen a 17. század közelién Bogdan Hmelnyickij vezetésével bon­takozott ki népi, felszabadí­tó háború (1648—1654). En­nek győzelme után, 1654 ja>- nuárjában ünnepélyesen deklarálták Ukrajna csatla­kozását Oroszországhoz Ettől kezdve új korszak kezdődött Kijev és az ukrá- ni nép történetében, amely töretlen gazdasági és kultu­rális felvirágzást eredménye­zett. Az Ukrán SZSZK több mint 2 millió lakosú főváro­sa napjainkban a Szovjetunió kétségtelenül egyik legszebb városa, amelynek építészeti és művészettörténeti emlé­kei a turisták százezreinek nyújtanak felejthetetlen él­ményt. V. Molnár László Katalinhoz Bencze József TERVEZZÜK A JÖVŐT Bátyámmal szőjük, fonjuk sorsunknak jövő bársonyát, nyakunkban az élet-kantár, együtt fogjuk a gyeplőszárt. Tervek suhannak át rajtunk a gond-rajt versenyszámai, pöfögő traktorral szántunk, mérgesek nagyapám lovai. Kicsi házunk keble duzzad és Levedli a csúnyaszínt, a vaksötét is megolvad és a tánczene íze édesít. Veranda lesz házunk előtt s felfutja majd a sűrű lugas, itt pihenek, mint agg költő, .hogyha toliam nem lesz , szuvas. Az alanyi költő egy napi­lap szerkesztőségé ben dol­gozott, amely időnként ver­seit is közölte. Egyik ilyen ünnepi alkalommal történt, hogy a szerkesztő nem v°l{ megelégedve soros költemé­nyével, s újat kért volna tő­le. A feltételes mód haszná­lata azért indokolt, mert — noha a leadás határideje a szerkesztő nyakán volt — költőnket sehol sem lehetett elökeríteni. Mivel azonban versre mindenképpen szükség volt, a szerkesztő — tanúk jelen­létében — kihúzta a költő fiókját, s válogatni kezdett az életműben Közben hír­nök jött, s pihegés nélkül szólt: a költő munkatárs sa­ját házassága ügyében iga­zoltan van távol a szer­I kesztőségből, az anyakönyv- vezetövel már csak a rész­leteket kell megbeszélnie. A hírre a szerkesztő öröm­mel csapott le a versre, amely a kupacban volt: „Katalinhoz” — viselte a büszke címet a költemény. — Gyerekek — mondta a szerkesztő —, meglepjük a fiút! Az esküvő napján kö­zöljük tőle a menyasszonyá­hoz írt verset... Senki sem akarta elronta­ni a meglepetést. A költő is oly lázban éget\ a közel­gő nagy esemény miatt, hogy nem lehetett szóba állni ve­le. Így a nagy nap reggelén megjelent a lapban a vers:, „Katalinhoz”. Nagy napot írtam ... Pe­dig utóbb kiderült, nem is volt olyan nagy. A boldog ara ugyanis nem jelent meg a házasságkötő teremben az anyakönyvvezető előtt, Tálán azért, mert Mártá­nak hívták... fríz József | Simon Ottó így múlik el ebben a szelíd őszben sárgában vörösben ellobbansz műló nyárban rózsában jegenyében ökörnyál úszik bízva a szélben szállnál Te is kék végtelenbe gleccser morajláshoz tenger siimiláshoz • a drótokon már fecskék fáznak alattuk futnak a hírek maradni kéne még menni kéne már szemükben .villanásnyi Nyár- Magyarország szétszóródik a Déli-Világban ők érzik igazan akár a kivándorlók maradni nem lehet de végleg elmenni sem lehet

Next

/
Thumbnails
Contents