Somogyi Néplap, 1982. október (38. évfolyam, 230-256. szám)

1982-10-19 / 245. szám

KíSZ-f!ataiok a hatékonyabb mezőgazdaságért A -napokban elkészült az a központi. nyilvántartási rendszer, a mélybe azoknak) a fiatal agrár szakemberek­nek a nevét vették fel, akik segítséget adhatnak a gyen­gén gazdálkodó téeszeknek. Az egyetemet, főiskolát vég­zett szakemberek, s közülük mintegy 180-an vállalták ön­ként. hogy reszt vesznek a KISZ Központi Bizottsága által útjára indított új ak­cióban. A kezaemenyezes lé­nyege, hogy az ifjúsági szö­vetséghez tartozó fiatal sZak- emberek kezdemenyezókész- segere, alkotókedvére, tudáy sára támaszkodva adjanak folyamatos segítséget a tar­tósan alacsony jövedelmű termelőszövetkezetnek. A 180 jelentkező egy részé e gaz­daságokban vállal állandó jellegű munkát, mások pe­dig egy-egy feladat megol­dásában vesznek részt. A hat szövetkezeset mint­egy fé'iszáz ónként vállalko­zó gazdasag közül választot­ták ki. A fiatalok feladata: ezekben a szövetkezetekben hosszú távra megalapozni a nyereséges gazdálkodást. Eh­hez részletes, konkrét prog­ramot dolgoztak ki, melynek első fejleménye a most el­készült adatbank. A KISZ Központi Bizott­ságának e programjához csatilakozott már a Vízgaz­dálkodási Tudományos Ku­tató Központ KlSZ-szerveze- te és Kalinyin szocialista brigádja is. A Vituki fiatal­jai társadalmi munkában vállalták, hogy elkészítik a hat szövetkezetnek — az egyébként nagy költségbe kerülő — vízgazdálkodási és meliorációs tervet. Ezeken az akciókon kívüli a kiszesek foglalkoznak a gyengén gazdálkodó szövet­kezetekben munkát vállaló ifjú szakemberek beilleszke­dési, letelepedesi gondjainak megoldásaval is. Szovjet küldöttség érkezett Az MSZMP Központi Bi­zottságának meghívására Va- lerij Pimenovnak, az SZKP KB osztályvezető-helyettese­inek vezetésével október 11— 17. között szovjet pártmun- kásküldöttség tett látogatást hazánkban. A delegációt fogadta Bal­lai László, a Központi Bi­zottság gazdaságpolitikai osztályának vezetője. A szov­jet vendégek tanulmányoz­ták hazánk tapasztalatait az anyag- es energiagazdálko­dás terén, látogatást tettek a Ipari Minisztériumban, az Országos Tervhivatalban, Csongrád és Borsod megyé­ben, továbbá több ipari nagyüzemben. PV-GYAKORLAT MARCALIBAN Lángoló ház, néptelen utca Légiriadó. Félelmetesen vijjogo sziréna zavarja meg Marcali nyugalmat, s azután tompa robbanások jelzik a bombatámadást. A Petőfi ut­cában levő kollégium' épüle­tét érte találat, hatalmas lángnyeivek csapnak a ma­gasba, sűrű, fekete füst árasztja el a környéket. Megsérültek az utcai elektromos, víz- és gázveze­tékek, a kollégium leattndó falai pedig eltorlaszolták az óvóhely lejáratát. Huszonöt tanuló és tanár rekedt ott. Pillanatok alatt, felhangzik a tűzoltók gépkocsijainak szirénája. Már előttük hely­színre érkeznek a Dédász szerelői: áramtalainítják a Fehér sisakos egészség­ügyiek — a Mechanikai Mű­vek szakasza — szakszerű elsősegélyben részesítik a sérülteket. Kötöznek, törött karokat, lábakat rögzítenek, majd a sérülés súlyosságától függően azonaial gépkocsikra rakják és kórházba szállít­ják őket. ahol orvosok, ápo­lónak helyezik biztonságba, gondoskodva további ellátá­sukról. Kéthelyen az Aranykalász Termelőszövetkezet méreg- raktárat érte találat. Raktá­ri és a közelben tartózkodó 'dolgozók sérültek meg álla­tok szenvedtek fertőzést. Munkához láthak a balaton- kereszturi egészségügyiek, a Irraremajorbam. a Balaton- fenyvesi Állami Gazdaság területen többek között az a veszély fenyeget, hogy a meg kimtiévő kukoricát éri sugárfertőzés egy ledobott atombomba következtében. Kombájnok látnak azonnal munkához, gépkocsik érkez­nek es viszik nyomban a termést a szárítóba, raktár­ba. Sziréna hangja riasztja Kéthelyen a Petőfi utca la­kóit, s készteti őket arra. hogy a sugárfertőzés elől el­zárkózzanak, lakásukba me­neküljenek, biztonságba he­lyezzék az állatokat is. Leeresztett redőnyök, fó­liával, takarókkal elzárt ab­lakok, ajtók. Egyetlen em­bert sem látunk, nem hal­latszik kutyaugatás, baromfi­ak sem szaladgálnak az ud­vezetékeket, nehogy újabb tragédiát okozzanak. Aztán megérkeznek a tűzoltók. Via majd hab zúdul a lángokra, percek aiatt elfojtják, csak a füst jelzi a korábbi tüzet... Létrák csapódnak a faiak­hoz, bontják a tűzoltók a cserepet, a tetőt, homokkal szórjak le a még pislákoló parazsat. Buldózer tolja el az épü­let mellől s az óvóhely be­járata elől a ropnokat. az­után kék sisakos mentők — az Építő, és Szolgáltatóipart Szövetkezet szakasza — Iá­nak gyors, fegyelmezett munkához, s velük együtt a víz- és gázszerelők is. Osz­lopokkal, gerendákká! tá­masztják ara a megrepedt falakat. íölíeszítik az óvó­hely bejáratát, s megkezdik a mentést. Eszméletlen, sokkos hatás alatt lévő, súlyos és köny- nyebb sérülteket, közöttük kar- és láb-, vaiaimmt hát- gerinctörést szenvedett, ko­ponyáján, arcán, mellkasán sérülteket hoznák óvatosan felszínre, elhelyezik őket az épülettől biztonságos távol­ságra. a földre terített pok­rócokra, fótiakra. tsz önvédelmi ■ szakasza. Gyors, fegyelmezett és szak­értő a munka, ! mindenki igyekszik. varon. Fazekas Jánosék, mi­után teljesen légmentesen el­zárták lakásukat, az udvart kutat is fóliával fedték be, majd leköltöztek az erős pin­cebe, anová eienmet, ivóvizet e* feknelyeket is vittek. Ha' vasi Larolyek portáján meg az ólakoaiR lévő altatok biz­tonsagáról is gondoskodtak, hogy megóvják őket a fer­tőzéstől. — Példásán, fegyelmezet­ten hajtották végre az el­zárkózást — ezt mondták mindazok, akik végigjárták arz elnéptelenedett kéthelyi Petőfi utcát. Ezt állapíthatta meg Trombitás Dezső, a Mi­nisztertanács ' Honvédelmi Bizottságának titkára es Var­ga Péter, a megyei honvé­delmi bizottság elnöke, akik előzőleg megtekintettek M ar­caid ban a légitámadás követ- kezmenyeínek eltüntetését.is. Mindez, ami történt a két­napos polgári védelmi gya­korlat soian, csupán fölté­telezés volt. Am a gyakorlat résztvevői úgy tevékenyked­tek, • mintha valóságos fel­adatokat hajtanának vegre. Sokan emelkedtek ki társaik közüli fegyelmezettsegükkei, helytállásukkal. Megemlíthetjük Jandrics Lajost, a Marót völgye Tsz. riasztóparanesnokát, Varsá­nyi Lászlót, a kéthelyi Aranykalász Tsz törzspa­rancsnokát. Rónai Ernő von­tatóvezetőt, Szabó István fo- gatost a fenyvesi gazdaság­ból, Hakli János kombáj- nost, Biczo Ferenc szállító gépkocsivezetőt, a két egesa- segügyi, a kézi mentesítő, valamint a. gazdaságok ön­védelmi szakaszaik Ezt a fegyelmezettséget, helytállást köszönte meg Su­gár Imre, megyei polgári védelmi parancsnok, amikor a gyakorlat végén a rószt- , vevők felsorakoztak a mar­cali sportpályán és díszme­netben elvonultak, hogy a fárasztó feladat után haza­térjenek. Becsülettel hajtották rég­re a nehéz gyakorlatot. Bizo­nyították, hogy készen áll­nak bármilyen nehéz feladat végreha j tására. Szálai László 25 éves a nagybajomi takarékszövetkezet Somogybán másodikként alakult Jegyzőkönyvek, régi íratok kerülnek elő a Járadi Gyula elnökkel való beszélgetés so­rán — most negyedszázada annak, hogy megalakult a nagybajomi takarékszövet­kezet. Az első ügyvezető Szi­getvári Ferenc volt, 283 tag írta alá a belépési nyilatko­zatokat, és .az alakulás évé­ben 103 ezer forint volt a betétállomány. Említésre méltó tény az is. hogy a ta­karékszövetkezet társadalmi elnöke Horvath M. István 23 évig látta el a tisztet becsü­lettel. Az alakulás óta az utóbbi években a megye egyik leg­jobban szervezett, nagysága­bán haimadik takarékszö­vetkezete lett a nag.vba.jomi: kulturált üzlethálózattal. Az egyesülések után 30 község 32 ezer lakosát szolgálja, most már valóban pénzintézeti szinten. Hat kirendeltségük áll a tagság, a lakosság szol, gálatára. A szövetkezet elnökeve, belepillantottunk az ev edső 9 hónapjának adataiba: a taglétszám szeptember 30-ig 350-nel nőtt, es ezzel elérte a 9327 főt; a rész jegy alap pe­dig 942 ezer forint. A szö­vetkezet a lakosság 122 mil­lió forintját kezeli betétként, és bíznak abban is. hogy éves betétgyűjtési előirány­zatukat teljesítik. A betét­növekedést segíti, hogy há­rom községben a szövetkezet fizeti a tejpenzt a tagoknak. Nagy jelentőségű az a meg- adapodas. amelyet a hús­kombináttal kötöttek. E vál­lalat megbízásából .október elsejétől a takarékszövetke­zet fizeti a háztájiból felvá­sárolt állatok árát. Az. orszá­gos célok megvalósítása ér­dekében az OTP Somogy megyei Igazgatóságán tartós betétre 27.4 millió forintot kötöttek le. Rászoruló tagjain a taka­rékszövetkezet kölcsönökkel segít. A kint levő 21 millió 800 ezer forintból építési célokat 7.6. mezőgazdasági termelési célokat 4,1 millió forint szolgai. A legtöbb köl­csönt a nagybajomi központ­ban é« a kadarsuti kiren­deltsége» kértek. Széles körű szolgáltatást vezetett be a szövetkezet. Az Állami Biztosítóval kötött megállapodás alapján szedik be a biztosítási dijakat, 9 hó­nap alatt 4.4 millió forintot, es saját hatáskörükben 1222 biztosítást kötöttek. A Dé- dasz megbízásából végzik az áramdíjak beszedését. Szep­tember 30-ig 11,1 millió fo­rint folyt be ilyen címen a pénztáraikba. Oklevelek sara tanúsítja, hogy hagyományai vannak itt a szocialista munka ver­senynek. A 25 év alatt egy alkalommal elnyerték a ki­váló címet, háromszor vet­tek át országos dicséretet, és 4 alkalommal kaptak - me­gyei elismerést. Takarékos, eredményes munkáról ta­núskodik a nemreg elkészült háromnegyedévi mérleg; 940 ezer forintot könyveltek a nyereség rovatba, ami azt is jelenti, hogy éves nyereseg- tervüket mar 40 ezer forint­tal túlteljesítettek. D. Z. Gesztenye Iharosberényhöl A fővárosi cukrászok is ismerik Az öt-haitsaáz éves fama­tuzsalemek között járva ért­jük a néma bizonyítást; Iha- rosiberény hazánk egyik leg­régibb, egyben legnagyobb gesztenyés vidéke. A iaortá­sok valóságos természetes védőernyőként borulnak a falura. Még a nagyapak nagyapai ültették őket, a mai unokák kézzelfogható örö­mére. Illetve inkább lábbal, ugyanis a hatalmas lomb ko­ronából alanulló apró „sü­nökből” a vastag cipőtalp buktatja elő a sötétbarnán mosolvgo gyümölcsöt. Szedi á falu apraja-nagy­ja. Hol zsákokba, hol füles kosarakba kerül az össze­gyűjtött termény. Kinek mennyi fája van. A tsz-át- vevőnél hallottuk: akadt húszmázsás átadó, de olyan is, aki horgolt szatyrában hozott tizenkét kilót. A ter­melőszövetkezet 27 forintért vesizí át kilónként, s ha va­lakinek ez az ár nem tet­szik, — próba szerencse, — megpróbálhatja eladni a du­nántúli városok vagy eppen Budapest ismert cukrászdái­nak. A vállalkozó persze kevés, a tsz hizonyitottan megfeleld partner, a falube­liektől azonban némi büsz­keséggel sok helyütt hall­juk: a fővárosi cukrászok is ismerik Iharosberenv nevet. A termelőszövetkezel ta­valy 11 . vagon gesztenyét szállított le a debreceni fel­dolgozónak. illetve szerződé­ses Zöldérteknek. Az idén szeptember vegén kezdődött az átvétel, es a tizvagomnyi mennyiségre most is számí­tanak. Az átvevőhelyiségben már szemernyi hélv sem latszik gesztenyefogadásra. Nórák Laszlóek most egy kisebb mennyiséget hoztak. — Sajnos, csak két termo fánk van, az idéo másfél mázsát adunk csak el. — A lakásra fordítjuk — veszi át a szót a felesége. — Tervezzük azt is. hogy to­vábbi gesztenyeoltványokat telepítünk. Ha előbb gon­dolkodunk, most már termő­re fordulnának a fák. A tsz-irodán megtudtuk, felkészültek a termelői kedv rohamára. Országosan ismert faiskolájuk a nagy tételű szállítás mellett a helyi igényeket w> ellátja, B J. Keressük meg a rászorulókat Nagyon sok olyan idős em­ber él a megye ben, aki nem jelentkezik magátol segelyorL Esetleg masok — akik csöp­pet sem szorulnak rá any- nyira — nyakára járnak <t tanacs ügyintézőjének. így aztán igazságtalanságok is előfordulhatnak. Most, ami­kor az öregek éve van, sok­kal nagyobb figyelem fordul a rászoruló nyugdíjasok, rok­kantak sokaságara. Somogy — köztudottan — az „elöregedő” megyek közé tartozik, ugyanis a lakos­ság huszonkét százaléka nyugdíjkorhatáron felüli. Egy hozzávetőleges adat szerint minden negyedik egyedül, magányosan él közülük. Te­tézi a gondokat, hogy a gondozásra szorulok kéthar­mada kisközségekben, külte­rületen él, mégpedig rossz körülmények között. . Jo ideje tapasztaljuk, hogy kialakult az együttműködés a tanácsok, az üzemek, szö­vetkezetek, gazdaságok kö­zött a megsegítésükben. \ A lakosság is reszt vesz ebben a tevek-enységben, persze te­rületenként elterö mérték­ben. A mostam gazdasági helyzet meg jobban megkö­veteli, hogy mindenki fogjon össze az egyedül élő idős emberek érdekében. A nepfrontmozgalom —■ együtt a tömegszervezetek­kel — eddig is feladatának tartotta, hogy mindent meg- tegyen a szociálpolitikai el­látottság javítása érdekében. Mindent eldönt, milyen ter­veket hagynak jóvá a ta­nácsok, ezért javaslataikkal, tapasztalataikkal járultak hozzá a megalapozott dön­téshez. A megyei elnökség a közelmúltban ismét fölhívta a népfrontbizotlsagok figyel­mét arra, hogy a tanácsi ter­vek elfogadásakor legyenek kezdeménye zök. Sok függ attól, mennyire tudják a cel erdekeben, felsorakoztatnt a gazdasági szerveket, a lakos­ságot. például az öregek nap­közi otthonainak bővítésé­ért vagy üresen álló köz­épületek ilyen célra való fel­használásáért. A szociális segélyezés tíz év alatt hétszeresére nőtt, a felhasználható összeg pedig megnuszszorozodott. A nep- f ront bizottságok sokat tehet­nének azért, hogy minde­nütt megfelelően éljenek a megnövekedett lehetőségek­kel. Csak úgy szüntethető meg az esetleges igazsagta- lansag. aránytalansag, ha a tanacs segélyezesd tevékeny­sége az egesz település la­kosság előtt nyílt. Sajnos, a tanácsok egy ré­sze fölmérés hiányában nem ismeri az összes rászoruló idős embert, tgy olyanok vs kimaradnak az anyagi tá­mogatásból, akik nehéz kö­rülmények között élnék. A megye egesz lakossaganak egyetértését élvezheti a nep­frontmozgalom, amikor most vallatta, hogy fölméri, kik szorulnak segelyre az egye- diilélö öregkornak, rokkan­tak, fogyatékosok közül. Ezt a munkát a tanácsokkal, a társközségekben pedig • ta­nácstagi csoportokkal közö­sen végzik el. Ezenkívül mindenhol szorgalmazzák, hogy tartsanak öregek nap­jai. A társadalom igazsagerze- tenek is megfelel majd, hogyha az eddig nem ,,tola­kodók” szinten segélyhez jutnak, kicsit könnyebben telnek idős napjaik. Humá­nus, szép feladat a földerí­tés minden nepfrontbizott- sag számara Az a fontos, hogy egyetlen rászoruló se maradjon ki. L. G. SOMOGYI NÉPLAP

Next

/
Thumbnails
Contents