Somogyi Néplap, 1982. október (38. évfolyam, 230-256. szám)
1982-10-19 / 245. szám
Megyei labdarúgó-baj nők säg Három pontra nőit a Tab előnye Ágoston a Kaposgép első (egyenlítő!) gólját fejeli A megyei labdarúgd-baj- noksag hétvégi fordulójában újra játszották jopar említésre méltó mérkőzést, s Közöttük meglepetés is akadt. A forduló e'gyik rangadójának számító Csurgó—Latinra SE összecsapáson a félidőben még a vendeg együttes vezetett, de a fordulás után a hazaiak erősíteni tudtak, s végül győztek. Igen színvonalas, jo iramú mérkőzésén csapott össze a ka~ posgep VL az ezüstérmes helyen tanyazo Kiss J. SE- vel: a hazaiak használták a fejüket is — mind a négy góljukat fejesből elérve iea- tették két vállra az együttest. A harmadikként említett, de színvonalában az első kettőhöz hasonló találkozót vívott Tabán a hazai gárda a Barccsal. A listavezető hazaiak ezúttal is nyer. tek, s így előnyük már három pontra nőtt a-z élen. A következő találkozóról ügy is fogalmazhatnánk: elszenvedte első győzelmét a Közlekedési SE. Hazai környezetben fogadta a garda a Boglárlel lét. s a kissé túlzottan is magabiztos vendégek hiába játszottak tetszetősen a mezőnyben, hiába támadtak többet, a góllövés a közlekedésieknek sikerült jobban. A továbbra is gyengélkedő Marcali ezúttal Bala ton keresztáron — a Tab elleni múlt heti pontszierzés után — újra csak a hullámvölgyben evickélését bizonyította. A forduló válogatottjának oSszeallítása ezúttal azért okozoLt gondot, mivel tudósítóink három kapuvédőt is jelöltek a legjobbak közé. A keies/.túri Takács, a kadar- kúti Turmann és a közleke- désis Szalai közül ez utóbbira esett, a választásunk, feltételezve. hogy a leilei csatárok őt tették a legjobban próbára. Kaposgép VL—Kiss J. SE 4-3 (2-1) Kaposvár, 100 néző. Vezette : Pazaurek. Kaposgép VL: Pánoyics — Nae.v, Varga. Márton, Posta, Fazekas Gy. (Kjss), Gulyás, Dé- kány, Bagladi, Duschák, Ágoston. Edző: Duschák István. Kiss J. SE: Szalai — Recska, Banai, Vészi, Paizs, Gyerke, Balázs (P elvás). Kádár, Végh. Hoppár, Udvardi (Tóth). Edző: Kétszeri Ferenc. Tab—Barcs 2-1 (2-1) Tab, 300 néző. Vezette: A urnán. Tab: Kiss F. — Reichert Z., Kovács, Kiss T,., Molnár, Sző- nvi. Kiss K., Barabás (Barcza), Berki, Reichert J.. Majkó. Edző: Puha József. Barcs: Kótai — Csordás, Horváth, Edesár, Er- delecz, Gulyás, Holdosi (Fenyvesi), Vinkler, Burka, Cservölgyi, Bardek (Porrogi). Edző: Gibizer József. Góllövők: Reichert J. (2), illetve Burka. Jók: Molnár, Kiss L., Reichert J., illetve Horváth, Edesár, Cservölgyi. Tab ifi—Barcs ifi 1-1 Farkas István Somogysárd—K. Gazdász 4-1 (1-0) Kaposvár, 150 néző. Vezette: Hoffer. Somogysárd: Németh — Kle- novics. Mali, Sági I„ Sági Gy„ Szalai, Sztokics, Serei, Szita, Vancsura (Göndöcz), Lukács. Edző: Máli Miklós. K. Gaz.dasz: Párvics — Turóc/i, Mile, Jezeri L., Hegedűs, Kelemen (Varga), Borbély, Burcsa, Küher (Dunái), Greguricz, Benczik. Edző: Zsirai Kalman. Góllövők: Szita, Vancsura, Szukics, Göndöcz, iiletve Benczik. Kiállítva: Hegedűs, Jezeri L., és a kispadról Smidü! Jók: Nemeth, Máli, Lukács, illetve Mile, Borbély, Burcsa. K. Gázdász ifi—Somogysárd Balatonkeresztúr: Tafcác* — Bódis. Varga I.. Buxbaum. Bakos, Balogh, Horváth, Fincza, Nemes (Kozma), Varga II., Györkös. Edző: Szabó Zoltán. Marcali : Vincze — Zaj csuk. Hód er, Hajdú, Luka. Babina. Ilia, Cser- nalovics. Lukács (Elek), Guri- cza, Béres. Edző: Kisborsó Imre. Góllövő: Varga II. Jók: Takács a meaony legjobbja, Varga I., illetve Guricza. Marcali ifi—Balatonkeresztúr ifi 8-0 Lázár István Karád—Kadarkút 1-1 (1-0) Karád, 100 néző. Vezette: Horváth SKarád: Keresztes — Szűcs (Sóslai), Komáromi I., Buzsáki, Komáromi II., Balogh, Lazár. Lesz, Németh, Horváth, Károlyi (Lepénye). Edző: Horvath Janos. Kadarkút: Turmann — Bakonyi, Kereső. Németh, Ku.i- bus, Farkas, Szigeti, Jakab, (Nagy), Racz, Kővesi (Bogdán), Hosszú. Edző: Schan György. Góllövők.: Németh ((11esbő.l), illetve Hosszú. Jóik: Komaromi 1., I^esz, illetve Tunmainn, Kujbus, Racz, Hosszú. Karád ifi—Kadarkút ifi 5-1 Főn.vedi László (Folytatás az 5. oldalon) Labdarúgó Ni II Negyedik hete veretlen A kérdésre, mely napokig fogladkoztatta a somogyi labdarúgó-szurkolókat, megszületett a válasz. A Siófoki Bányász megerősödött együttese helyt tudott állni a tavaly még NB I-es, jelenleg listavezető Volán elten. A két csapat megosztozott a pontokon, s így a siófokiak negyedik mérkőzésüket fejezték be vereség nélkül. A legutóbbi négy tallkozd során — akárcsak a bajnoK- ság indulását követően — öt pontot gyűjtött össze a Balaton-parti együttes. A fordulóban akadt néhány meglepetés. A másik fel jutává roma nyos, a SZEOL otthon szenvedett vereséget a Kazincbarcikától!. Ugyanígy kikapott a második helyen álló Szekszárd — saját pályáján — az Egertől. A nagykanizsaiak Özdról tértek haza két ponttal. Siófoki Bányász—Volán SC 1:1 (0:1) Siófok, 2500 néző. V.: Ka G. (Lovassy, Radics). Labdarúgó NBI Két találkozó vasárnapra maradt a labdarúgó NB I- ben, ezek közül az egyik váratlan eredményt hozott. A DVTK pontot vett el a Tatabanyától. Tatabánya—DVTK 1:1 (1:1) Tatabánya, 3000 néző. V.: Büki. Góllövők: Schmidt, illetve Teodoru II. Vid enton—MTK - V M 6:2 (1:0) Székesfehérvár, 5000 néző. V.: Divinyi. GóŰóvok: Zsinka, Szabó, Csuhay, Csongrádi, Disztl L., Mayer, illetve Turtóczky, Borsó. 1. Raba ETO S 7 — 1 25- 4 14 2. FTC 8 6 1 1 23- 9 13 3. Csepej 8 5 2 1 15-11 12 4. Vasas 8 4 1 3 19-14 9 5. Bp. Honvéd 8 4 Is 3 13-11 9 6. Videoton 8 4 — 4 18-15 8 7, ü. Dózsa 8 2 3 3 12-14 7 8. Tatabánya 8 2 3 3 1«-12 7 9. Békéscsaba 8 2 3 3 12-15 7 10. Diósgyőr 8 2 3 3 11-14 7 Pécs 8 3 1 4 11-14 7 12. Debrecen X 2 2 3 8-11 7 13. Haladas 8 2 2 4 8-14 6 14. ZTE 8 2 1 5 8-13 5 15. Nyíregyház* 8 2 1 5 6-13 5 16. MTK VM 8 2 1 5 7-22 5 — Dombóváron vendégszerepei holnap a Drava területi válogatott a házigazdák együttese ellen. A keretben 18 fő kapott helyet; közülük kerül majd ki a jövő heten ( mar „élesben” sorra kerülő Mátra csoport ellen palyara lépő kezdőcsapat. A dombóvári összecsapásra 13 órakpr kerül sor. Siófok: Horváth n. — Brett- ner, Pardavi, Onhausz, Virág — Olajos, Rodi, Karas/ — Karolyi, Horváth I., Havasi (Szabó 75. perc). Edző: Szőke Miklós. Volán: Kovács '— Szabó, Dunai, Zombori, Márkus — Kró- mer, Forintos (Hatvanger a 80. percben), Szeibert — Kékesi, Magos, Nyúl. Edző: dr. Lakat Károly. Lanyha iramban kezdődött a játék, az első esemény Szeibert pattogó lövése volt, ám Horváth II. a helyén állt. Válaszként Károlyi majd közvetlen utána Bóbi lövése adott munkát a vendégek kapusának. Továbbra is lendületben maradt a i Siófok, sorozatos támadásai azonban fennakadtak az ellenfél védelmen. Egy Volán-támadás során a 16. percben megszerezte a vezetest a Volán: Egy előre vágott labdánál Onhausz menteni igyekezett, e* Szeibert atvetodött a lábán. A játékvezető ll-est ítélt. (Egyébként előtte Nyúl és Magos lesen állt, ezt a partjelző jelezte is, a játékvezető azonban figyelmen kívül hagyta.) A büntető során a labüat Dunai a bal also sarokba Lőtte. 0:1. E goi azonban nem zavarta meg a Bányászt: továbbra is rendre rohamozta a Volán kapuját. A 25. percben Olajost a kaputól 17 rtféterrel fellök lék; a szabadrúgást Horvath I. fölé Sötte. A 30. perében Károlyi csavart szögletét nagy bravúrral védte ki Kovács. Két perccel később Horvath 1. becsapta Dunait, kapura tört, de nem helyezett eléggé, így a labda a kapus zsákmánya lett. A következő percben Onhausz jutott lövéshez, ám 14 méterről ő is Kovácsot találta el, s ő a labdát a léc fölé ütötte. A 38. percben Szeibert vere- kedte be magát a siófoki kapu élrtterebe, lövését az,on- ban Horváth II. látványosán hárította. A félidő utolsó percében Bódi 16 méteres nagy eréjű szabadrúgását Kovács a jobb felső sarokból nagy bravúrral' ütötte szögletre. A szünet után alig telt el öt perc, amikor" Horváth I. előtt ' kínálkozott lehetőség es ő csaknem ki is használta. Kiugrott a védők közül, Forintos csak fölvagni tudta.1 s a jogos tizenegyes ezúttal nem maradt el. A labdát Karolyi nagy erővel vágta a bal alsó sarokba. 1:1. Néhány perccel később Szeibert került kecsegtető helyzetbe, ám Horváth II. jól időzített kifutással leszedte lábáról a labdát. A 71. percben Horváth I. el- dönthette volna a mérkőzés sorsát: nagyszerűen kilépett a védők közül, fejjel maga elé, tette a labdát, már csak a kapussal állt szemben, de nagy erejű lövése a kapu fölött zúgott el. A mérkőzés* hátralevő részében jórészt a mezőnyben vándorolt a labda. Vésig lanyha iramú találkozón a Volán játékán érződött, hogy tart a hazai együttestől. A listavezető biztonsági játékra rendezkedett be, de a sorozatos hazai támadásokat Kováccsal és Dunaival az.élen sikerült hárítani. A szünet után időnként döntő fölénybe került a Siófok, ám a jobbnál jobb helyzeteket sem sikerült kihasználni. A Volán 'játéka Siófokon csalódást keltett. A helyzetek és a játék képe alapján a Bányász közelebb állt a győzelemhez. Jók: Brettner, Pardavi, Onhausz, Virág, Bódi, illetve Kovács, Dunai, Márkus. Kékesi. Molnár Józs«4 A további eredmények: Ózd—Nagykanizsa tál, •SZEOL—Kazincbarcika 1 :2, N.-bátony—Ganz-MÁVAG 3:1, Dorog—Salgotarjá n 3:2, Baja—Hódmezővásárhely 3:1, Keszthely^—Sopron 4 Szekszárdi Dózsa—Eger 0:2, Kecskemét—22. sz. > Volán 2:2, Debreceni Kinizsi— Bauxitbányász 1:0. 1. Volán 2. Szekszárrt 3. SZEOT. AK 4. Kazincbarcika 5. Eger K. De!»r. Kinizsi 7. Bauxitb. 8. H.-vásárhely 9. Sopron 10. Salgótarján VL Nagykanizsa 12. Ózd 13. Keszthely Siófok 15. Nagvbátony ,)<>. 22. sz. Volán 17. Kecskemét 18. Baja 19. G.-MAVAG 20. Dorog 11 7 * 2 25-12 H 11 « 3 2 VS-tl 15 11 fi 2 3 23-14 14 11 fi 2 3 22-14 14 11 fi 1 4 22-16 13 11 5 3 3 19-13 13 11 4 4 3 15-14 12 11 5 1 5 17-17 U 11 4 3 4 14-17 lí 11 4 2 5, 17-17 10 11 4 2 5 17-18. 10 11 344 16-18 10 11 4 2 5 15-17 10 11 3 4 4 15-17 10 11 4 2 5 14-21 10 J1 2 5 4 30 - 22 9 11 3 3 5 14-16 9 11 3 2 fi 12-16 g 11 3 2 6 15-30 8 11 1 1 7 17-24 7 Két telitalálat a totón A 42. játékhét nyertes szelvénye: xllll 1 1 i 1 x -2 1 x +1. Két fogadó ért el 13+1 találatot. Nyereményük 1317 015 forint. A 13-as (1 db) 878 010 forintot fizetett. A 12-esek 12 366. a 11-esek 913. a 10-eseK 172 forintot érnek. Góllövők: Ágoston (2), Duschák (2), illetve Hoppár, Vegh, Györke. A Kiss J. SE 3-2-es állásnál ll-est hibázott, Jók: Marton, Duschák, Ágoston, illetve Barnái, Györke, Vegh. Gönc* István ifi 3-0 Zsirai Kálmán Balatonker esztúr—Marcali VSE 1-0 (0-0) Baűiatomkeresztúr, 150 néző. Vezette: Keresztes. Területi bajnokság Atúdi bravúr Bolyban helyzetet is elhibáztak Végül is a szerencse a Rákóczi partjára állt, de a fokozatosan széteső erőtlen csapat- játeK így is a meglevő gondokat helyezi elötetrbe. Minden bizonnyal a nagyatádi labdarugók szolgáltatták vasárnap a forduló legnagyobb meglepetését. Az újonc együttes teljesen esélytelenül utazott a mezőny egyik legkiegyensúlyozottabb csapatának otthonába, aztán fölborította a papírformát. Az utolsó pillanatokban sikerült a győztes gölt is belőnie Bolyban, s ezzel a csapat a 7, helyre lépett elő a táblázaton. A Táncsics már szombaton lejátszotta Mohácson mérkőzését. s a hírek szerint fe- gvelmeze'tlen játékának köszönhető elsősorban veresége. Nem sokáig örülhettek maradéktalanul a szurkolók a Rákóczi—PVSK mérkőzésen. Ismét olyan játéknak lehettek szemtanúi, amely lassan-lassan már — sajnos — megszokottá válik. Még két eredmény érdemel említést A Komló Dombóváron is nyerni tudott, a Sellye pedig otthon kénytelen volt megosztozni a pontokon az egyre javuló Bonvháddal. K Rákóczi—PVSK 4-3 (3-0) Kaposvár. 1100 néző. Vezette: Qsztenmajer. Rákóczi: Horvath — Pető, Hámori. Petrok. Csorba — Bíró, Kakas (Czabula 64. perc). Prancz — Boros, Nagy, Vékony ■ (Gyurics 59. perc). Edzó: Csaba Gábor. PVSK: Juhos — Miklós, Kaszás, Bari, Ott — Erdős (Kerner 63. perc), Szabó, Skafár, Stájer — Radics (Fo- ral 75. perc), Varga. Edző: Lendvai Miklós. 13. perc: Csorba bal oldalról kozepre adott, Nagv fejjel kapura küldte a labdát amely az egyik védő játékost érintve a jobb sarokba hullott 1-0. 24. perc: Bíró bal oldali magas ívű partdobását a, felugró Nagy fejjel továbbcsúsztatta, s a labda a kapujából kimozduló Juhos fölött jutott a kapuba. 2-0. 33. perc: Kakas két csellel játszotta tisztára magát, majd lágyan kozepre emelt, és Biró hét méterről hanyatt vetődve látványosán küldte a labdat a bal sarokba. 3-0. 48. perc: A hazai védők könnyelmüsködése folytán a vendegek kerültek helyzetbe, végül Erdős 8 méterről a bal sarokba lőtt. 3-1. 55. perc: A bal oldalról beívelt iabdara egyetlen Rákóczi védő sem mozdult, mindenki csak nézte, amint azt Erdős 15 méterről a bal sarokba lövi. 3-2. 60. perc: Egy jobboldaliról küldött beívelés után a teljesen szabadon hagyott Stájer 14 méterről laposan lőtt a hosszú sarokba. 3-3. 80, perc,: Jobb oldali szög- letrúgást ívelt a kapu elé Czabula. a labdát több védő is elvetette, így Hámorinak nem okozott gondot közelről azt a halóba potoznia. 4-3. Kölcsönös erőfelmérés után hamar jókedvre derítette közönségét a hazai csapat. A háromgólos vezetés után a szünetben a szurkolóik már azt számolgatták, hogy milyen nagv arány ú hazai győzelem születik. Aztán a Rákóczi 12 jierc alatt tánujelet adta. hogy egy együttes miken! tud ilyen rövid idő alatt teljesen összeomlani. A köny- nyelműsködés olyan védekezési hidakkal párosult, amilyeneket ezen a szinten sem szabad megengedni. Hogy 3-3 után nem szüLetett még nagyobb meglepetés.' az csak annak köszönhető, hogy az egyébként gvengen játszó vendegek két holtóustos Jók: Csorba. Vékony, fiiéi ve Szabó, Skafár. Jutási Róbert Nagyatád—Boly 4-3 (1-1) Boly, 600 néző. . Vezette: May. Nagyatád: Szabó — Simon, Simonecz, Utasi, Hoffmann (IJekamcs) — Czar, Kiss (Kovács), Borsfái — Pinter, Fendrik, Mohácsi. Edző: futsz János. Boly: Verner — Király, Hanéz. Vukmann, Papsity— Fitt, Nagy (Staub), Schultz — Ratting. Brezniczky. Vxgh (Panta). Edző: Ban László. 8. perc: Mohácsi beadását Kiss tíz méterről fejelte a kapuba. 1-u. 15. perc: Vígh két védő között kitört, es közelről egyenlített. 1-1. 32. perc: Általános meglepetésre a játékvezető komolytalan játék címen figyelmeztette a két csapatot, s emiatt ót percig állt a játék. 49. perc: Kiss hosszú indítását Mohácsi kapta, aki lefutotta a védőket, a Kapust is kicselezte, s a labdát fi (Folytatás az S. oUMan)