Somogyi Néplap, 1982. szeptember (38. évfolyam, 204-229. szám)
1982-09-03 / 206. szám
Hidegaszfalt A 7. lit. sanely a telepre vezet, meglehetősen döcögős még: makadámhoz inkább hasonlít, mint aszfalthoz. A kísérletező, az újat kereső ember sikereit éppen úgy meg lehet figyelni ezen a nem egészen egy kilométeres szakaszon, mint a tévedéseit. A gyékényesi kavicsbányával szemben a vasút másik oldalán húzódik az új és minden tekintetben kísérletinek számító út. A Kaposvári Közúti Építő Vállalat. itt próbálta ki — különböző összetételben — azokat az anyagokat, amelyeket az új hidegaszfalt-keve- rő telepén készítettek. A berendezés az NSZK-ból származik, s tegnap mutatkozott be először a szakembereknek a Közlekedéstudományi Egyesület által szervezett tanulmányúton. — Gyékényes térsége kínálta a lehetőséget — mondta Kardos Lajos, a Kaposvári Közúti Építő Vállalat igazgatója: — Itt a kavicsbánya, helyben van az alapanyag. Az is világos volt, hogy olyan technológiát kell keresni, amely nem túlságosan energiaigényes, és terméke olcsóbb, mint a hagyományos asztalt. Így esett a választás a hidegaszfaltot előállító berendezésre. Ez a technológia még új hazánkban: az útépítők többsége csak a szakiroda- lomból ismeri az eljárást. A vizes bitumenemulziót meghatározott arányban keverik a kavicshoz és — kiszáradás után — ez adja a megfelelő burkolatot. Felhasználása kényelmesebb: a melegaszfaltot ugyanis 120—130 Cel- sius-fokra hevítve lehetett csak elteríteni az úton. (Az anyag technológiai hőmérséklete egyébként a szállítás távolságát is befolyásolta.) Melegítéséhez jelentős meny- nviségű fűtőolajat kellett használni. A berendezést három cég ajánlata közül választották ki. A vállalat anyagi lehetőségeinek és a technológiával szemben támasztott . követelményeknek leginkább az NSZK-beli Huther-cég ajánlata feleit meg. A keverő berendezés — amelyet itt állítottak fel először — óránként 60—160 tonna hidegaszfalt előállítására alkalmas. Egy tonna aszfaltot egy kilowattóra energiával állít elő. KlSZ-kezdeményezés olcsóbb árukért A Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség Budapesti Bizottsága és a Belkereskedelmi Minisztérium felhívással fordult az élelmi- szeripari és háztartási ve- gviarut termelő vállalatok KISZ-szervezeteihez: az olcsóbb fogyasztási cikkek kínálatának bővítését szorgalmazza. Azt kérik a KISZ-szervezetektől, hogy tárják föl a vállalatuknál azokat* a lehetősegeket amelyeknek a kihasználásával, ésszerűbb, hatékonyabb gyártással, szervezéssel, a tenmekek minőségét nem rontó alapos adalékanyag-megtakarítással az eddiginél olcsóbb termékeket állíthatnak elő. Ennek egyik módja például, hogy több terméket olcsóbb, egyszerűbb — ugyanakkor az áru minőségét nem befolyásoló — módon csomagolnak. A felhívásban leszögezték, hogy elsősorban olyan ötletek megvalósítására számítanak, amelyek egyaránt figyelembe veszik a gyártó, a kereskedelem és a fogyasztó érdekeit. Arra ösztönöznék a KlSZ-szerve- zeteket: munkahelyükön fejtsenek ki propaganda! az ilyen cikkek gyártásáért, kezdeményezzék az új technológiák bevezetését. — Egy évig távol? Kicsit sóhajt Papp Mária — akit mindenki csak Katinak hív, mert ez a második utóneve —, amikor arról beszélünk, milyen feladatok várnak rá néhány nap múlva. Közgazdasági szakközépiskolát végzett Marcaliban, s a Horizont Ipari Szövetkezet balaton- újlaki üzemében adminisztrátor. — Tudja, én ilyen hosz- szú ideig meg soha nem voltam otthonról távol. S most egyeves pártiskolára megyek Kaposvárra. Néhány napra — üdülni, nyaralni, kirándulni — elmentem máskor is, de ez az egyéves távoliét szokatlan lesz. Igaz, bizonyára hétvégeken hazajöhetek majd, s így könnyebben megszokom. Életének egyik jelentős eseménye zajlott le az idei nyáron. A község kommunistái akkor fogadták soraikba. , Égjük ajánlója a KISZ-szervezet, a másik pedig Oltvári Tibor, a párt- szervezet titkára volt. — Az ifjúsági szervezet titkárhelyetteseként évekig eredmenves munkát végzett. ö szervezte a fiatalok társadalmi munkáját a község szépítésé, a kultúrház Gyékényesről A Minisztertanács megtárgyalta Emelkedik a vállalati hitelek és betelek kamatlába kornyékének parkosítása érdekében. Munkahelyen is kiválóan helytáll, végtelenül szorgalmas, fogékony közéleti, politikai érdeklődését szüleitől lit örökölte. Ezért is küldjük ot — ne- hány hónapos m parugaságii da- f cára — pártisko- lara — mondja a partszervezet titkára. Tarsolyában gazdag útra- valóval indul Kati az egyéves párliskoiara. — Édesapám annak különösen örült, hogy elvégzem az iskolát. Ö tevékenykedett párttiikárként, vezetőségi tagként, s valamikor pártiskoiai hallgató is volt. Űtravalóul tőle és a párta 1 a ps zervezet titkárától is azt kaptam: használjam ki az egy évet, tanuljak, szerezzek masoktól jó módszereket, tapasztalatokat, melyeket majd itthon hasznosíthatok. Megfogadtam, hogy így lesz. Szeptember 6-4Ó1 ő is ott lesz azoknak a sorában: akik egy even keresztül ismerkednek, a marxizmussá 1leninizmussal. pártunk politikájává!. Az elméleti isme- retszerzes mellett lehetősége nyílik arra is, hogy különböző üzemek, intézmények pártszervezeteiben a paci - munka módszereivel, gyakorlatával is megismerkedjen. Amikor elköszönw jó tanulást, eredményes évet kívántunk neki, így válaszolt: — A politikai ismeretszerzést ezzel az egy évvel nem tartom befejezettnek. Elhatározásom: ha sikeresen végzem el- a pártáskolat. jelentkezem az esti egyetem szakosítójára is. Snta* Ütméé Gazdag útravaló Dr. H. Hartmann, a cég igazgatója — érthető módön — elsősorban a berendezés előnyeit ismertette: — Ha ezt a rendszert a melegaszfaltkeverő üzemmel hasonlítjuk össze, akkor elsőként a lényegesen Napraforgószezon Kezdődik a rvapraíorgosze- zon. Az első 500 tonna mag már meg is érkezett a Nö- venyolajipari és Mosószer- gyártó Vállalat hat üzemébe. a nagyobb arányú feldolgozás azonban csak néhány nap múlva indul. Az eddigi tapasztalatok szerint megfelelőek a terméskilátások, a nyári meleg kedvezett a növény fejlődésének, bar az ■ elmúlt hetek' sok csapadéka, s a paras idő nyomán gombás megbetegedések léptek fel. A napraforgóval foglalkozó. megközelítőleg 800 gazdaság fokozott növényvédelemre kényszerűit, ami megnövelte a költségeket. Így is kifizetődő vállalkozás a napraforgó-termesztés. annál is inkább, mert a vető- es betakarítógépek egyaránt azonosak a gabonatermesztés gépeivel. SOMOGYI NÉPLAP egyszerűbb felépítést kell megemlíteni: ebből következik, hogy kevésbé helyigényes. és a technológia során nem keletkezik por, tehát nincs környezetszennyező hatása. Ez a berendezés harmadannyira kopik, mint a melegaszfaltot készítő gépsor. A beruházás költségé pedig hatoda a hagyomány osnak. A keverőtelep 15,5 millió forintba került. Az adalékanyag — a bitumenemulzió — egyelőre importból származik. A barcsi Kemikál azonban — éppen erre a beruházásra epitve — hozzálátott. bitumen üzemének fejlesztéséhez, s jövőre már háromszor annyi emulziót gyártanak, mint amennyire a zákányi üzemnek szüksége iesz. A berendezést könnyen szét lehet szedni, és három nap alatt bárhol újra felállítható. — Egy tonna hidegaszfalt — bedolgozva — körülbelül 800 forintba kerül — hallottuk Pusztai Jánosnétol, a» vállalat főkönyvelőjétől. A hagyományos melegaszfalt ára, amelyet Kaposváron gyártunk és a környékre szállítunk, 1100—1200 forint. Az új berendezés alkalmas beton, pernyebeton es útsta- bilizációs keverék gyártására is. Termekét elsősorban mezőgazdasági és mellékutak építésénél kívánjuk felhasználni. Főútvonalakon ugyanis za roreteg kent egyelőre nem alkalmas. A tegnapi bemutatóval a kísérletek első szakasza zárult le. A gép üzemszerű körülmények között, az általa gyártott termék pedig nagy tételekben ezután vizsgázik majd. A Magyar Nemzeti Banktól kapott tájékoztatás szerint — a Minisztertanács határozatának megfelelően — október 1-től 2 százalékkal emelkedik a vállalatok és szövetkezetek hiteleinek és betéteinek kamatlábaA hitelkamatlábak emelése — gazdasági céljainknak megfelelően — . a vállalatokat és a szövetkezeteket arra készteti, hogy tevékenységüket a hitelforrások takarékos felhaszftálásával, elsősorban saját meglevő forrásaikból finanszírozzák: a betéti kamatlábak emelésének célja pedig a megtakarítások növekedésének előmozdítása. A hitelkamatlábak emelése — az indokolt kivételektől eltekintve — valamenv- nyi hitelfajtára, illetve ezek fennálló teljes állományára kiterjed, ide értve a tanácsok áltál fölvett hiteleket is. További egy szazaiekkal magasabb kamatot számit fel a bank akkor, ha a fejlesztés forrásainak költségei — a nemzetközi kamatlábak mértékét is figyelembe veve — ezt indokolják. A kamatlábemelés nem vonatkozik az 1981. január 1. előtt az ex port-árualapok növelésére folyósított fejlesztési hitelekre és az export céghiteleket refinanszírozó hitelekre. Az export árualapok növelésének. az energia ésszerű felhasználásának előmozdítása érdekeben az ilyen célra fölvett fejlesztési hitelek kamatából a bank a korábbi 33 százalékkal szemben 45 százalékot térit vissza, ha a hitelt igénybe vevő vállalat vállalt kötelezettségeinek eleget tesz. Az ugyanilyen célra felhasznált, rövid lejáratú, forgóeszközhitelek után felszámított, kamatból adott visszatérítés mértéké ugyancsak 45 százalékra emelkedik, ha az export részaránya a vállalat összes árbevételéhez képest. a 25 százalékot meghaladja. A betéti kamatlábak eme* lese a gazdálkodó szervezetek és a tanácsok önkéntes elhatározása alapján és meghatározott időre lekötött betéteire terjed ki. Kezdődik az úttörös mozgalmi év Szeptember nemcsak a tanulás, hanem az új úttörös I mozgalmi év kezdetét is jelenti. A megyei úttörőelnökség már hónapokkal ezelőtt elkészítette munkaprogramját. mely tartalmazza az új feladatokat, a jelentősebb rendezvényeket s a szakbizottságok tervét A mostani mozgalmi évben kiemelt figyelmet fordítanak az úttörő és a KISZ közötti átmenet segítésére. Az ötnapos tanítási hét általánossá válásával sajátos feladataik vannak az iskoláknak es a közművelődési intézményeknek. Lehetőség nyílik a hagyományostól eltérő gyermekközösségek kialakítására, s a társadalmi szervezetekhez, üzemekhez, a szüLői házhoz fűződő kapcsolat ápolására. A pályaválasztás fontos döntés elé állítja a tizennégy éveseket; nagy szükségük van az okos tanácsra, a pedagógus irányítására. Erősíteni kívánják az úttörőcsapatok pályaválasztási tevékenységet, hogy minél inkább közeledjenek a gyermeki és a szülői igények, valamint a lakóhely gazdasági feltételei s a társadalmi elvárások. Az úttörőmozgalom vezetői fontosnak tartják a közéleti és politikai nevelést. Olyan tevékenységi formákat fejlesztenek. melyek erősítik a tanuláshoz és a munkához való kötődést Az. idei" tanévben három országos rendezvény házigazdája lesz megyénk. Decemberben Kaposváron tartják a XVIII. téLi úttörő- olimpia asztalitenisz-bajnokság országos döntőjét jövő júniusban pedig az úttörő összetett honvédelmi versenyt, majd augusztusban Fonyódliget ad helyet a rajvezetőségek országos találkozójának. A népi hagyományok ápolása érdekében dél-dunantúli népdal- eneklési versenyre nevezhetnek a pajtások. Az úttörő művészeti szemle keretében úttörő-zenekari, népi jaték- és népdalfesztivált, valamint dramatikus színjátszókört bemutatkozást láthatunk.