Somogyi Néplap, 1982. szeptember (38. évfolyam, 204-229. szám)

1982-09-03 / 206. szám

ORTsrSrtSPORTI^rt^SPOR" ! SPORT/ I SPORT« .sporté lPOJ MegszólalS a gong Tegnap délután a Dózsa Cdzőcsamóka ban kezdet át vette az ökölvívók Pannónia es Kapos kupája. Húsz egyesület Ilit versenyzője jelezte részvételét.. Pacskú Jánosnak, a megyei sport- hivatal elnökének megnyi­tója után a serdülők mér­kőzéseivel kezdődtek a küz­delmek. Az első napi csa­tározásokra még alaposan rányomta bélyegét, hogy sok felkészületlen versenyző is itt próbálgatja szárnyait. A nyolc serdülöpar mérkőzé­sén mindössze ketten vívtak 3-3 menetet. A többiek többnyire az első menet után feladásra kényszerül­tek. Nem volt jobb a hely­zet az ifjúságiak es a fel­nőttek korcsoportjában sem. A hat ifjúsági mérkőzés egyike sem fejeződött be. Döntő fölény vagy az ed­zők törülközője vetett idő előtt véget a küzdelemnek. A felnőtteknél láthattuk az első jó mérkőzést Hegedűs (Steinmetz) és Torma (Paks) összecsapása révén. Ezenkí­vül itt is még egy mérkő­zés volt 3 perces. A többi- 16 órakor ■— várhatóan jobb éknél ..győzött" a feladás. A és hosszabb mérkőzésekkel mai küzdelmek ugyancsak — folytatódnak. PÉNTEKTŐL PÉNTEKIG Segesdé az Árany Kalász Kupa Labdarúgás A "járási bajnokságok.- eredményei: Siófoki járás: Zamárdi— Sagva.r 3:5, Balatoni Vasas —Balatonföldvár 4:1, Hát­rány—Kőröshegy 1:0, Köt­ésé—Balatonszárszó 3:3, Ba- latonszabadi—S. Bányász II. 2:1, Amdocs—Balatonendréd 3:1, Somogybabod—Bála- tonszemes 9:0. 1. Súgvar 4 pont. 2. Somogybabod 3. Ba­latonszárszó 3-3 pont. Kaposvári járás: Igái—Mi­ke 3:1, 'Zimány—Hetes 5:2, Kaposmérő—Agrária 1:1, Szőnyi SE—Nagyberki 0:1, Gölle—Taszár 1:1, Szentgá- loskér—Nagybajom 0:1. Ka- posfő—Mernye 1:1, Juta— Magvaratád 3:3, 1. Zimány 6, 2. Mernye, 3. Taszár 5-5. Nagyatádi járás: Lábod— Pogánvszentpéter 7:0. Bol­hás—Kutas 2:2, Inke—Gyé­kényes 5:0, Segesd—Három­fa 4:1, Somogvudvarhely— Görgeteg 4:1, Somogyszob— Ma nemzetközi asztalite­nisz mérkőzésre Kerül sor Kaposváron. A Kapos-plast női NB 11-es csapata az NDK-beli Lokomotiv Prenz- lau első osztályú együttesét látja vendégül. Az egv vá­logatottal is rendelkező el­lenfél nemrégiben saját PÍS’TEK Ökölnnw Kapos-kura és Pannónia-kuna serdülő- idusain es felnöttver- sany. Elődöntő. Kaposvár, Dó­zsa édzőosarnok, 16 ó. Asztalitenisz Nemzetközi mérkőzés: Knnos- plasé—Lokomotiv Prer.zlau fNDK) női találkozó. Kaposvár. Berzsenyi ált. isk. tornaterme, 17.30 o. Kézilabda Megyei bajnokság: Taszár—Re­gesei. Taszár, 17 o. Női mérkö" zes: Csurgó—Fonyód, Csurgó, 1« 0. SZOMBAT Kerékpár Hosszú távú országos bajnok­ság. Rajt: Fonyód. 3 ó. Részle­tes program a holnapi előzete­sünkben Olvasható. Ökölvívás Kapós-kupa és Pannőnia-kupa serdülő döntők. Hiúsági es fel­nőtt középdöntők. Kaposvár, Dózsa edzócsarnok. 16 o. Kézilabda Megyei bajnokság: Mesztegnyő —Csurgó. Mesztegnyő, 18 6. Női mérkőzés: KV Izzó—Nagy­atád, Kaposvár. 17.30 6. Asztalitenisz NB II: K. Rákóczi—Pécs Vá­ltási Bányász, Kaposvár, Kisfa­ludy utcai tornaterem. Tenisz Siófok—Kaposvár amatőr te­nisz esapattalálkozó férfi. női. Siófok. Spartacus tenisztelep, 9 órától. Labdarúgás Megyei bajnokság: K. Kőzle­Porrog 6:1, 1. Somogyszob 4, 2. Inke, 3. Kutas 3-3. Marcali járás: O réglak— Kéthely 1:2, Mesztegnyő— Somogyvár 4:1, Balatonbe- rény—Buzsák 4:3, Táska— Balaton^zentgj'örgy 2:1, Szőlősgyörök—Lengyeltóti 1:0, Somogyszentpál—Vitya 1:3, Vése—Tapsony 2:0. Barcs városkörnyéki baj­nokság: Lakácsa—Darány 2:2, Babócsa—Homoksaent­györgy 8:0, Kast élyosdombő —Pélerhida 2:0, Heresznye— Kálmáncsa 1:0, Somogytar- nóca—Csokonyavisonta 5:0, Szülök—Dráva SC 1:2. 1. Babócsa, 2. . Somogytamóca, 3. Kastélyoedombó 2-2. Befejeződött a Kapos menti öreg fiúk nyári lab­darúgó-bajnoksága. Kör­mérkőzések után a sorrend: 1. Nagyberki, 2. Taszár, 3. Gölle, 4. Somogyszil. Kézilabda Nagy érdeklődéstől kísérve rendezték meg Segesd cn, otthonában megmérkőzött a ka nos váriakkal. Akikor a csapatgyőzelmet ők szerez­ték meg. Az egyéniben vi­szont kaposvári siker szüle­tett. A visszavágónak te­kinthető mérkőzés ma 17.30- kor kezdődik a Berzsenyi is­kola tornatermében. kedéri fFE—Karád, Ramosvár, Vasaa-pál.va. 10 ó. (Dunkler). Tab—Fonyód, Tab. 16.30 {Pin- tér). Tenisz nr Ti: Boglárielle—OSC. Bos­lárlellé, 14 ó. Labdarúgás Területi bajnokeág: Táncsics SE—Bonyhád, Kaposvár. Rákó­czi-pálya. 15.30 ó. (Sárkány). VASÁRNAP ökölvívás Kapós-kupa és Parmönia-ktitw. IfjúvSági- és felnőttverseny dön­tői, Kaposvár, D ozsa-c&a rnok. 8.30. Kézilabda Megyei bajnokság: Csürgő— Zamárdi, Csurgó, 11 ó.. Rákó­czi—Mesztegnyő. Rákóczi-pálya. 11 ó.. Segesd—Fonyód. Segesd. 11 ó. Labdarúgás NB II: siófoki Bányász—Eger. Sioíok, 16.30 Ó. Területi bajnokság: Rákóczi— PBTC. Rákóczi-paly a, 15.30 ó. (László). Mohacs-Yemend-Nagv- atad. Mohács, 15.3ö (Oszterma- yer). Megyei bajnokság: Elöl állók a paiyavaiasztok, kezdési idő lti.3ö ó. Csurgó—Barcs (Kercza). Boglárielle—Marcali (Jutái). Kiss J. SE— Somogy sárd (Cser- völgyi), Kaposgép VL—Kadarkút (Papal), Balatonkeresztur—K. Gaz das z (Hoffen. A Latinca SE —VB KM Vasas mérkőzést szep­tember 21-en játsszak le. Területi ifjúsági bajnokság: Nagyatád—Siklós, Na«yatad. 11.30 Ó. Területi serdülőbajnokság: Nagy a Lad—Siklós, Nagyatád, 10 o. Kerékpár Hegyi körverseny. Fonyód. Rajt: 9 Ó. Tenis* NB n: Boglárielle—UVATERY Boglárielle. 10 6. ezúttal tizenegyedik alka­lommal, az Arany Kalász, kupaért folyó nemzetközi kézilabdatornat. A hazai csapat szerepelt a legjobban, így az idei torna nyertese lett. 2. Góla (Jugoszlávia), 3. Meissen (NDK). 4. Csurgó. A különdíjaik közül a leg­technikásabb játékosnak já­rót Petrovicjs (Góla) kapta. A legtöbb gólt Kocsis (Se­gesd) szerezte, míg a ’ leg­jobb kapusnak a meisseni Biling bizonyult. A marcali kézilabda-szö­vetség által rendezett „Kis- Balatori’-kupa kézilabdator­nán négy csapat vett részt. A tavaszi védő KV. Izzó az idem is veretlenül első lett. Második a Marcali VSE, harmadik a Kaposgép VL., negyedik a Böhönye. « • • Autocross A szentbalázsi Surján völgye Tsz másodszor ren­dezte meg a rail!-cross ver­senyt. Nemcsak Veszprém­ből, de még a fővárosból is érkeztek résztvevők. A ta­vaszi győztes Kurucznak ez­úttal meg kellett elégednie a hatodik hellyel. Figyel­met érdemel a taszári Tóth Mihály szereplése, aki saját építésű Trabantjával ismert autósokat utasított maga mögé. Érdekes színfoltja volt a versenynek a páro­sok küzdelme. Karg Ferenc, Harkányi, Fekete Kálmán és Kurucz ritkán látható él­vezetes „műsort” produkál­tak. A különböző géposztá­lyokban 52-en indultak. Az egyes géposztályok első két helyezettjei: l. géposztály: (11 ind.) 1. Czink (Mohács) Trabant, 2. Toth M. (Taszár) Trabant, 71. gépo.: (9 ind.): 1. Mang (Mohács) Skoda. 2. Valcsics (Pécsi Skoda. III. gépo.: <22 ind.): 1. Harká­nyi (Dombóvár) Lada 1300- as. 2. Karg (Kaposvár) La­da 1200. ÍV. gépo.: (5 ind.): 1. Varga (Kaposvár) Polski Fiat 1500. 2. Rácz (Kapos­vár) Renault 10. Nők: (6 ind.): 1. Bangáné (Kapos­vár) Trabant, 2. Kovács A. (Kaposvár) Lada 1200. • • • Asztalitenisz A fővárosban a BVSC csarnokában lebonyolított I. osztályú kiemelt asztalite­nisz ranglistaversenyen a Rákóczi tíz sportolóval kép­viseltette magát. Az 1970. július 1. után születettek 64 főnyi csoportjában Limbek Csaba a döntőbe jutásért kapott ki, és végül a 4. he­lyet. szerezte meg. Ugyanitt Zavagyil a 16 közé került. Az 1971. július 1. után szü­letettek ugyancsak 64-es létszámú táborában Hor­váth K. két győzelemmel a legjobb 16-ig jutott. Az ösz- szevont korcsoportban (128 induló) Vajda és Limbek háromszor nyert, és a 16 közé került. Ugyanitt Er­délyinek és Szomorúnak is sikerült ranglista pontok at szereznie. A Rákóczi a 68 egyesület között 13 ranglis­tapontjával a 8. helyen vég­zett. Tömegsport A siófoki VTSF által le­bonyolított városi tömeg­sport tenisz-csapatbajnok­ságon 12 férfiegyüttes küz­dött. Az első helyen a Pan­nónia I. csapata végzett, 2. Korház I. Az ugyancsak Siófokon tartott amatőr teniszbajnok­ságon 24 induló volt. Egyé­niben Tóth Janos nyert, az ugyancsak siófoki Balassa István előtt. Párosban első a Borsos.—Schöntál siófoki duó. • • • Nemzetközi barátságos kosárlabda-mérkőzés Szíriái katonai válogatott —«AEV SC 108:73 (53:33) V.: Péter György. Legjobb dobó: Bawadkgy (22), Barmada E: (161, Bar- mada N. (14). A1 Gabri (13), ill. Monok (18). Gálos (12), Magyarít (11). Látványos kosarakkal biztosan nyert a szír kato­nai válogatott. A „NOVEMBER 7 ” Mezőgazdasági és Kertészeti Termelőszövetkezet Szállítási Ágazat 45. Siófok MNB. 396-45993. bélyegzője elveszett A bélyegzőt 1982. augusztus 3-tól érvénytelenítettük Fodor János szállítási ágazatvezető. (87253) A Volán 13. sz. Vállalat Darabáru és Szállítmányozási üzeme FELVESZ rakodógépkezelőket T—174-es típusú rakodógépre 7000 Ft-os átlagkeresettel, valamint rakodómunkásokat 4000—5000 Ft-os havi teljesitmenyberrel. Jelentkezni lehet az üzem vezetójenel a vasúti pályaudvaron,____________________________Í87233) NDX-egyiiüssi fogad a Kapasplast SPORTMŰSOR SZEPTEMBER A nap í.á5 órakor kél, *19,22 órakor nyugszik; a hold 19.47 órakor kél. a 5.33 órakor fcyufszik. L3 PÉNTEK Hilda A várható időjárás: Átmeneti felhősödéi több alkalommal várha­tó, de »samottevd esapadék valószínűié* sehol •era lesz. Az é,zakl szél napközben megélénkül. A hőmérséklet ma délutánra ZZ—Zl tokig emelkedik. Tépelődés fóliaügyben Kaposvár boltjaiban is megjelent az alufőlia-tépő es a folpack-tepö. Hala a tévéreklámnak, no meg a fóliák jo hasznosithatóságának, azonnal slágercikk lett mindkettő. Igen ám, de néhány nyakas ember szerette volna kombi­nálni a dolgokat. Mondván: alu- és műanyagfóliát is hasz­nál, miért ne legyenek akkor egyforma alkalmatosságban7 Mivel az alulepö falra szerelhető, sokan ebbe szerettek vol­na lenni a másik fóliát is. Gyömöszölték bele becsülettel, de nem sikerült. A folpackhenger ugyanis egy—másfél milliméterrel hosszabb, mint az alu. Ezután az emberek azon tépelödtek, hogy miért is lenne nálunk két hasonló dolog egységes? S vagy megvették a különböző lépőket, vagy egyiket sem. L. P. ■— Nagyszabású szüreti bált rendeznek szeptember 4-én, szombaton a szántód- pusztai idegenforgalmi es kulturális központban. A rendezvény kereteben dél­után öt órakor Balatonföld- várról Szántódpusztára szü­reti felvonulás lesz. Szenzációs lelet Igen érdekes leletre buk­kantak a régészek a Tolna megyei Gyönkön egy avar temető már több mint tíz éve tartó feltárása során. A temető egyik sírjából I. Pé­ter magyar király által vert ezüstpenz került elő. Pé­ter Szent Istvánt követően kétszer: 1038—41 és 1044— 46 közt uralkodott. A Petrus Rex Pannóniáé feliratú ezüstérme az első korhatá­rozó magyar pénz, melyet avar temetőben találtak. Feltételezhető, hogy az egy­kori avar halottat nem te­methették el korábban, mint az érmét verték, s e lelet teljesen más megvilágitásba helyezi az avarság történe­tét. Azt látszik bizonyítani, hogy az avarok közt éltek olyan csoportok, amelyek megérték a honfoglalást, a magyar államalapítás korát. — Szentjakabi nyárbticsúz­tató címmel rendez kétna­pos eseménysorozatot szom­baton és vasárnap a Móricz Zsigmond Művelődési Ház. A programban terménykiál- Htás, szőlészeti előadás, tér­zene és szines szabadtéri műsor is szerepel. — Bálványos Huba Mun­kácsv-díjas grafikusművész kiállítása nyílt meg tegnap Kaposváron a Damjanich utcai kollégiumban. A meg­nyitó után képzőművészeti vetélkedőt rendeztek. — Múzeumot nyitottak a gázai Keopsz-piramis lábá­nál, ebben kiállitották a fá­raó napcsónakját. A libano­ni cédrusból készült, 43 mé­ter hosszú, 5000 éves hajót 1954-ben ' Szétszedett állapot­ban fedezték fel a Keopsz- piramis déli részen, egy szik­lasírban. A csónakot a ha­lott fáraó szamara temették el az örökkévalóságba való utazáshoz. — Kolostorokat újítanak föl Mongóliában. A híres műemlékek közé tartozik a XVI. század végén épült Zun Kuré kolostor. Az ál­lam tavaly.2 millió tugrikot fordított e jelentős építésze­ti és történelmi műemlék helyreállítására. Ez a res­Szerkeszt őségi ügyelet este 8-ig Telefon: „ 11-510 125 évvel ezelőtt, 1857. szeptember 3-án nyitot­ta mee kapuit a Miskolci Nemzeti Színház. Ez a város a magyar ván­dorszínészet idején is fontos szerepet játszott már; Ko­lozsvár után itt építettek élő- szőr kőszínházat a magyar színészetnek. Első állandó színházának alapkövét 1819- ben rakták le, s az épület megnyitásara 1823 augusztu­sában került sor. Ekkor azonban még csak ideiglenes emelvényen játszottak itt, mert a színpad nem készült el, s az első miskolci szín­ház csak 1828 februárjában nyitotta meg kapuit a kö­zönség előtt. Ez a színház 1843 nyarán leégett. A máso­dikra Hild József és az olasz Giuseppe Cassano készített pályázatot: megvalósít a*ra sajnos az utóbbi jelentékte­len, hibás tervei kerültek. Az építkezés 1847-ben in­dult meg. és 11 évig tartott. Az új színházat 1857. szép- w tembér 3-án nyitották meg ünnepélyesen, majd 1325-ben Vágó László tervei szerint, építették. Teljes korszerű­sítésére 1858-ban került sor, ,Bene László és Horváth Be­la tervei alapján. A* üjja- épített színház 1959. decem­ber lé-én kezdte meg elő- adásait; 1949 őt« Miskolci Nemzeti Színház néven ál­landó színtársulat szolgálja a kultúra ügyét az ország má­sodik legnagyobb városában. áthelyeznek egy patakit Áthelyezik a Velencei-tó legnagyobb vízszállítójának, a Császár-pataknak a torko­latát. A természeti viszo­nyok megváltoztatása ra azért van szükség, mert annak a területnek a nádasai, ahol a patak a tóba ömlik, mar nem tisztítják kellően a vi­zét. Az új torkolatnál na­gyobb nadasfelületen át nem egy helyen, hanem há­rom ponton vezetik a tóba a patakot. A munka elkezdő­dött : a következő hetekben harmincezer köbméter föl­det mozgatnak meg. nyole- szaz méter hosszú csatomat epitenek, gatakat emelnek. — Egymillió hektáron ter­mesztenek rozsot az NDK- ban. Az ország rozskutató központja egyben a KGST országok e gabonafajtával foglalkozó kutatóintézetei­nek centruma is. Az új ter­mesztési módszereket köz- kinccsé teszik, az új neme- sítvényeket rendszeresen ki­próbálják es cserélik, hogy mindenütt emelhessék á ter­méshozamokat, és javítsák e fontos élelmiszernövény minőségét és ellenállóképes- ségét. — Ű.t»bh „állítmány árlcer-tt női és férfi eiDősamíákbói 14.— Ft-ert a Somogy Áruházba. (iram) — A Komarov Gimnázium es Földmérési Szakközépiskola levelező tagozatot hirdet érett­ségizett e« & szakterületen dol­gozóknak. A földmérő kiegészí­tő szak szorgalmi ideje 2 év. A jelentkezés feltétele: érettsé­gi oklevél - 2 év szakmai *va- korlat. Jelentkezési határidő: szept. 15. Jelentkezni lehet a Tü. 817. sz. jelentkezeti lapon, mely az »kolaban beszerezhető. (7833 Peon. ér. Vurm Endre u. tál (t254ffh

Next

/
Thumbnails
Contents