Somogyi Néplap, 1982. július (38. évfolyam, 152-178. szám)
1982-07-06 / 156. szám
A bejrúti zsarolás Tanácskozik a szejm Értékeli a kormány munkáját, állambíróságot hoz létre, megválasztja a társadalmi-gazdasági tanácsot A hét végén egy pillanatra fellobbant a pislákoló remény. A hírügynökségek azt jelentették, hogy a libanoni kormányfő megegyezett Arafattal „a palesztin jelenlét korlátozásáról” és — ellentételként — az izraeli csapatok hátrább vonásáról, az ostromgyűrű lazításáról. Ugyanúkkor Tel Aviv- b ól híre jött, hogy soha nem látott — mintegy hatvanezres — bgketüntetés zajlott le a város utcáin. E remény azonnal elhalványult, amikor az újabb jelentésekből kitűnt: sem Tel Aviv, sem Habib amerikai különmegbízott álláspontja „nem ismeretes” e megegyezés ügyében. Márpedig a libanoni helyzet ma már túl bonyolult ahhoz, hogy bármiféle rendezéshez elég legyen két fél, ezúttal n bejrúti kabinet és a PFSZ megegyezése. Akik még ezután is bizakodtak volna, vasárnap megkapták az egyértelmű és kiábrándító választ, mind Tel Avivből, mind Washingtonból. Izraelben a parlament több órás ülés után látványos határozatot hozott: semmiféle formában nem fogadja el a PFSZ libanoni jelenlétét — még jelképes formában sem, hiszen az említett megegyezésben mindössze két palesztin zászlóalj és a bejrúti PFSZ- iroda jelenléte szerepelt. A washingtoni válasz voltaképpen beszédes hallgatás formájában érkezett. A kettős döntés nyomán — hiszen világos, hogy végső fokon izraeli—amerikai össz- jálékról van szó — drákói lépés következett. Az izraeli hadsereg légmentesen lezárta a „zöld vonalat”, teljes és maradéktalan blokád alá vette az egész körülzárt Nyugat-Bejrutot. Ez nem kevesebbet jelent, mint azt, hogy elzárták a vizet, a villanyt. lezárták a forgalmat, vagyis a városrészt élelmiszerhiányra. szomjúságra és sötétségre Ítélték. Hatszázezer nyugat-bejrúti lakosi a létfeltételektől fosztottak meg. A lépés. amelynek nyilvánvaló célja a zsarolás és amely a katonai támadás előkészitésének tekinthető, Mubarak Bagdadba utazik Hoszni Mubarak egyiptomi elnök részt vesz az el nem kötelezett országok szeptemberben Bagdadban tartandó csúcsértekezletén. Mubarak elnök maga jelentette be hétfőn a sajtó képviselőinek, hogy elfogadta Szaddam Husszein iraki elnök meghívását és szeptember 6. és 10-e között jelen lesz a csúcsértekezleten. A Camp David-i izraeli—egyiptomi különbéke óta. amikor Irak más arab országokkal együtt szakított Egyiptommal, most először látogat el egyiptomi államfő Irakba. SOMOGYI NÉPLAP# Tel Avivban eddig soha nem tapasztalt méretű tömegtüntetésen tiltakoztak Izrael libanoni háborúja ellen (Telefotó — AP—MTI—KS) olyan felháborodást váltott ki, hogy a Biztonsági Tanács külön egyhangú határozatot hozott a szerencsétlen bejrútiak védelmében. A helyzet tehát a szó minden értelmében pattaná- ' sig feszült. A katasztrofális helyzet még nagyobb katasztrófával fenyeget. Az izraeli külügyminiszter példátlanul nyersen közölte a tiltakozó francia nagykövettel, hogy „Párizs törődjék a saját dolgával”. Arafat továbbra is érintkezésben áll Fahd szaúd-arábiai uralkodóval, aki Taifban fogadta Cemajel falangista vezért és megbeszélést folytat az Arab Liga hattagú miniszteri bizottságával, valamint egyiptomi és más arab személyiségekkel. Faruk Khad- dumi PFSZ-vezető Moszkvában, Asszad sziriai állam - tő váratlanul Szaúd-Arábiában tárgyal, Vazzan libanoni kormányfő pedig igyekszik meggyőzni Habib amerikai különmegbízottat •árnyaltabb amerikai magatartás szükségességéről... A bejrúti blokád elrendelése óta az egész libanoni helyzet egyetlen hatalmas pokolgépre emlékeztet. Az idegtépő ketyegés mind hangosabb, és mind kétségesebb, hogy meg lehet-e akadályozni a robbanást. H. E. Varsóban tegnap délután összeült a szejm, a lengyel parlament. A kétnapos ülésen döntést hoz az idei állami költségvetésről, értékeli a kormány tavalyi gazdasági tevékenységét, különleges állambíróságot hoz létre a magas állami tisztségeket betöltő személyek alkotmányjogi ellenőrzésére, és megválasztja a társadalmi - gazdasági tanácsot. amely tanácsadó és véleményező testületként fog működni a törvényhozás mellett. A parlamenti bizottsági viták alapján várható, hogy a sze.im a kormány költségvetési javaslatát módosítva jelentős mértékben csökkentik az államháztartás tervezett deficitjét. A tavalyi terv megvalósítását és a kormány 1981-es gazdasági tevékenységét értékéivé a szejm terv- es költségvetési bizottsága jelentésében hangsúlyozta, hogy tavaly nem sikerült megfékezni a recessziót. A nemzeti jövedelem több mint 13 százalékkal, az életszínvonal 22 százalékkal csökkent. A gazdasag strukturális válságát súlyosbították a sztrájkok és a társadalmi-politikai feszültségek. Az ország most súlyos inflációval, élelmiszergondok- kal küzd, nehéz terhet rónak rá az adósságok, amelyeknek törlesztéséire kétszer annyit kell kifizetni, mint amennyi az exportból befolyik. A legfelső ellenőrző kamara elnöke. Mieezyslaw Móczár arra hívta fel a figyelmet, hogy a kellő fegyelem és felelőssegérzet hiánya miatt nem valósult meg egy sor szükséges intézkedés. így például a kormánynak azt a tavalyi döntését, hogv le kell állítani a rövid időn belül be nem fejezhető beruházásokat, csak több hónapos késéssel kezdték megvalósítani. Az ipari termékek minősége és műszaki színvonala elmarad a lengvel ipar reális lehetőségeitől. Sok nyersanyagot még mindig drágán importálnak, pedig Lengyelországban is elő lehetne állítani hasonló vagy azonos értékű terméket. A műszaki es tudományos lehetőségeket nem használjak ki kellőképpen a lengyel gazdaság korszerűsítésére — mutatott rá Móczár. Ami a gazdaság idei jelenségeit illeti, a terv- es költségvetési bizottság beszámolója szerint az utóbbi hónapokban mutatkoznak már a hanyatlás fékezésének bizonyos jelei, de meg korai lenne a stabilizálódásról beszélni. A beszámoló kritikus észrevételeket tett azzal kapcsolatban, hogy a reform meg nem indított be olyan mechanizmusokat, amelyek az egyéneket és a vállalatokat a hatékonyságra és az anyagtakarékosságra ösztönöznék. A kétnaposra tervezett parlamenti vitában mar héttőn felszólalt a LEMP és a két szövetséges part (a parasztpárt és a demokratapárt) parlamenti képviselőcsoportjának vezetője. Valamennyien javasolták, hogy a sze>m hagyja jóvá a kormány tavalyi gazdasági tevékenységét es a képviselők áltál módosított költsegvete- si tervezet szavazza meg. A ma folytatódó ülésen a a szejm speciális allambiró- ságot állít fel a magas állami tisztségeket betöltő személyek alkotmányjogi ellenőrzésére. Ezenkívül létrehozza a társadalmi gazdasági tanácsot, amely tanácsadó és véleményező testületként fog működni a törvényhozás mellett. Új elnök Dominikában Változatlanul homály fedi, mi okozta a Dominikai Köztársaság elnöke, Antonio Guzman szombati halálát. A Karib-tengeri szigetország kormányának szóvivője „tragikus körülményeket” emleget, ami a további közlések szérint nem öngyilkosságot, hanem valamilyen balesetet jelent. Ügy állítják be a történteket, hogy az elnök a hivatalában halálosan megsebesült, amikor revolvere „véletlenül elsült”. Jacobo Maijuta ideiglenes elnök (képünkön) ' letette a hivatali esküt. Maljuta — aki Guzman mandátumának még hátralévő részében, augusztus 16-ig tölti be az elnöki tisztséget — találkozott a fegyveres erők vezérkari főnökeivel is. Jacobo Maijuta a nemzethez intézett beszédében ígéretet tett a hatalom alkotmányos átadására. Erre ez év augusztus 16-án kerül sor, amikor a májusi elnökválasztások győztese, Jorge Blanco veszi át hivatalosan is az elnöki posztot. r Az Arab Liga küldöttei Moszkvában A Szovjetunió teljes külpolitikai súlyát latba vetve, tetteivel továbbra is azon lesz, hogy megakadályozza a A vasutassztrájk miatt a londoniak kénytelenek kerékpáron vagy gyalog eljutni munkahelyükre. Képünkön: a híres Waterloo Bridge látható, a háttérben a Big Ben és a Westminster palota (Telefotó — AP—MTI—KS) Spanyol belépő A tizenhatodik NATO-tag Miután az atlanti tömb tagállamainak törvényhozó szervei — több hónapos előkészületek után — gyorsított eljárással jóváhagyták Madrid csatlakozását a NATO-hoz, Spanyolország ügyvivője az amerikai külügyminisztériumban letétbe helyezte a belépésről szóló jegyzőkönyv ratifikációs okmányait. Ezzel a május végi aktussal a szövetség tagjainak száma 16-ra emelkedett. Leopoldo Cálvo Sotelo spanyol miniszterelnök a június 10-i boruni csúcstalálkozón már teljes jogú részvevőként képviselhette kormányát és ezt a tényt Ronald Reagan amerikai elnök — furcsa módon — a „nyugati demokrácia diadalának nevezte”. Történt mindez annak ellenére, hogy a Varsói Szerződéshez tartozó szocialista országok jóideje kitartóan szorgalmazták: ne bővítsék az Európában szembenálló két politikai-katonai koalíció egyikét sem, mert minden, a hadászati egyensúly megbontására alkalmas lépéseknek súlyos következményei lehetnek. A vezető tőkés hatalmak részéről legutoljára 27 esztendővel ezelőtt, 1955 májusában került sor ilyen fenyegető intézkedésre, amikor az NSZK-t vették fel a NATO-ba. Ez akkoriban rendkívüli módon kiélezte a feszültséget földrészünkön. Tekintettel a háborús veszélyre, az európai béke és biztonság fenntartásában érdekelt szocialista országok kénytelenek voltak életre hívni az erőiket egyesítő közös védelmi szervezetüket. Azóta többszörösen beigazolódott ennek a valaszintézkedesnek a szükségessége és helvessege. Spanyolországnak a/. Atlanti Szövetség politikai szervezetéhez történt csatlakozását (egyelőre erről van szó. mert a NATO integrált katonai szerveibe és a had- színtéri struktúrába való beépítése még bizonyos időt vesz igénybe) önmagában, csupán nemzeti keretekben nemigen vizsgálhat nánk anélkül, hogy ki ne tekintenénk a tömb deli szárnyára. Ez a zóna, amely kato- naföldrajzilag Olaszországot, Török- és Görögorszagot fogja at, elsőrendű szerepet játszik a Varsói Szerződés tagállamai elleni nyugati hadászati elképzelésedben. A mintegy 1.2 millió négyzetkilométernyi térséget (itt cirkál a földközi-tengeri 6. amerikai flotta is) a NATO-vezérkarok ideális hídfőnek, ugródeszkának tartják a tervezett légi- és haditengerészeti hadműveletek végrehajtásához nemcsak a szocialista, hanem az észak-afrikai haladó országok ellen is. Minthogy a Földközi-tenger medencéje egyúttal fontos összekötő láncszem az Atlanti- és az Indiai-óceán között, tehát nélkülözhetetlen megközelítési útvonal a Perzsái Arab)-öbölhöz, a Közel- es Kozep-Kelet „olaj- btrodaimahoz ”, ez az övezet minden szempontból kiemelkedő stratégiai jelentőségű a NATO katonai vezetésének elgondolásaiban. Ha ehhez még azt is hozzászámítjuk, hogy a deli szárnyon egymillió katonát, több mint 1000 repülőgépet es 500 hadihajót összpontosítottak, könnyű megérteni, hogy a nyugatnémet Die Welt miért írhatta azt, miszerint „a meliékhadszintér voltaképpen máris elsőrendű frontvonallá alakult át”. Noha Franciaország 1966 óta nem vesz reszt a NATO katonai szerveinek tevékenységeben, a brüsszeli főparancsnokság a francia flotta földközi-tengeri erőit mégis potenciális „tartalékként" tartja számon. Az ország területen azonban jelenleg nincsenek NATO-tá- maszpontok. az integrált parancsnokságok ellenőrzése alatt álló utánszállítási vonalak, Spanyolország viszont — mint a Pentagonban latolgatják — pótolhatná és kiegészíthetné a déli szárny felvonulási mélységét. Az amerikai elképzelés nyilvánvaló: az országban mar évtizedek óta működő négy katonai bázishoz most hozzáadhatlak majd az Ibé- riai-íélsziget hadászati lehetőségeit, Európa és Afrika találkozási pontján igen előnyös földrajzi fekvését, a több mint félmillió négyzetkilométernyi kiterjedésű es a NATO támadó erőinek felvonultatásához nehezen nélkülözhető „hátországot”. A The Stars and Stripes, az amerikai hadsereg lapja már 1980 júniusában arról cikkezett. hogy ..Spanyolország 1983-tól az atlanti szövetség teljes jogú tagja lehet”, vagyis ekkortól a 350 ezer főnyi spanyol hadsereget is bevonnák az egyesített fegyveres erők szervezetébe. Az sem mellékes szempont, hogy bár a spanyol kormány korábban kizárta nukleáris fegyverek tárolását az ország területén, erre a későbbiekben, alkalmas időpontban sor kerülhet, s ezzel jelentős mértékben megnövekedhet a szocialista közösség fenyegetettsege. Érthető, hogy a Szovjetunió és szövetségesei nem nézhetik tétlenül a legújabb fejleményeket. Világosan utalt erre a spanyol külügyminisztériumba 1981 szeptemberében eljuttatott szovjet memorandum. A moszkvai Pravda félreérthetetlenül leszögezte: Spanyolország N ATO~belepese közvetlenül „érinti az európai és az Európa határain kívüli béke, biztonság és együttműködés széleskörű érdekeit, s a Szovjetunió ezek iránt nem maradhat közömbös”. Hogy a kilátásba helyezett „megfelelő intézkedések” milyen jellegűek és földrajzilag egyáltalán meghatározhatók lesznek-e, ennek találgatásába bocsátkozni puszta spekuláció lenne. Serfőző László ötezred es tömeges vérontást Libanonban és határozottam sikra- szálJ Libanon függetlensege- ért, szuverenitásáért és területi épségéért — erről biztosította Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter, az SZKP KB PB tagja az Arab Liga libanoni rendkívüli bizottságának küldötteit. . — A Szovjetunió a jövőben is teljes határozottsággal az arab népek igazságos ügye mellett ál!, és fellép az izraeli agresszió, valamint a mögötte álló imperialista erők ellen, mondotta a szovjet politikus . .. Szabah al Ahmad al-Sza- bah sejk, kuvaiti külügyminiszter, Mohamed Bucetta marokkói külügyi államminiszter, valamint Faruk Kad- durni, a PFSZ politikai osztályának vezetője az Arab Ligának a libanoni helyzettel foglalkozó különbizottsága megbízásából érkezett rövid munkalátogatásra Moszkvába. s ott. fogadta őket Andrej Gromiko. A vendégek tájékoztatták a szovjet diplomácia vezetőjét az arab országoknak a libanon elleni izraeli agresz- sziót illető álláspontjáról és mély aggodalmuknak adták hangot a Közel-Keleten kialakult helyzet miatt, mely — mint rámutattak — veszélyezteti a nemzetközi biztonságot. A MARCALI SA.TTÜZEM azonnali belépéssel fölvesz EGY elektroműszerészt vagy antomatikajavításban jártai villanyszerelőt Jelentkezés az üzem vezetőjénél. (204740) A Kaposvári Cukorgyár FÖLVESZ lakatosokat, mechanikai műszerészeket és csőszerelőket Jelentkezés a munkaügyi osztályon. (204606)