Somogyi Néplap, 1982. július (38. évfolyam, 152-178. szám)
1982-07-03 / 154. szám
\ Szerecsenmosdatás Nem újszerű, meg kevésbe eredeti a guatemalai junta ötlete. Szorosan beleillik abba a kepbe. amely az Amerika-ba- rai diktatúrákról jó ideje kialakult. Hasonló „szalonképesítés'' játszódott le Salvadorban és Hondurasban. íJontosan azonos okon miatt, mint most Guatemalában. Ha ugyanis valamely közép-amerikai ország beisö válsága már-már elviselhetetlen méreteket ölt, s ráadásul Washingtonban bizonyos körök rosszallásukat fejezik ki a legelemibb szabadságjogok megsértése miatt, a laoornokok sietve látszatmegoldáshoz folyamodnak. Az VSA-ban pedig sokai adnak arra, hogy közép-amerikai szövetségeseik legalább tessék-lássék alapon a demokrácia látszatát keltsék. Azt persze senki sem hiszi komolyan az Egyesült Államokban, hogy — a guatema- lai példánál maradva — az Efrain llios Montt tábornok áltál meghirdetett amnesztia csakugyan a társadalmi megbékélés irányában hat. Maga az államfő sem gondolt erre. Akkor mire volt jó ez a komédia1 Természetesen egyetlen cél lebegett a március 23- an katonai puccsal hatalomra került Híos Montt tábornok szeme előtt: elhárítani az akadályt az amerikai segelyek folyósilása elöl. A washingtoni nyomásra meghirdetett amnesztia hírét — ez már így szokás — az USA sajtójában úgy tüntették fői. mintha ezzel egy csapásra szalonképessé vált volna hü csatlósuk. Teljesen nyilvánvaló az a washingtoni szándék, hogy leghűbb szövetségeseit az úgynevezett hátsóudvarában — Közép-Amerikában — kedvező színben tüntesse föl. A szerecsenmosdatás azonban a lényegen nem változtat. Az Egyesült Államok politikáját l.aun-Amerika egyre több országa hevesen bírálja. A f'alkland-válság alaposan megtépázta az USA amúgy is ingatag tekintélyét. Washingtonban éppen ezért abban bíznak, hogy az idei mexikói elnökválasztás és a középamerikai junták szalonképessé tétele némileg javíthatja pozícióikat a térségben. Gy D. SALART-MÉRLEG Tárgyszerű hét Genfben az elmúlt hét folyamán nagyköveti szintű tárgyalások kezdődtek a Szovjetunió és az Egyesült Államok között hadászati fegyverrendszereik korlátozásáról és csökkentéséről. A két küldöttség tárgyszerűnek nevezte a Salart (angol betűszó a június 29-én indult tárgyalások jelzésére) első munkahetét, amelyen az amerikai küldöttség hivatalosan is előterjesztette javaslatát. Mint ismeretes, a két hatalom 1979. június 18-án aláírta a SALT-1I. megállapodásokat, amelyeket ratifikálni kellett volna ahhoz, hogy hatályba lépjenek. Szovjet részről nem emeltek kifogást a SALT-II. ellen, az Egyesült Államok azonban a bécsi aláírás után „meggondolta magát” és most új megközelítéssel kísérletezik. Az új amerikai megközelítés lényege egyrészt a robbanótöltetek számának tekintetbevétele, amivel a Földet ért a nemzetközi legénység Péntekiéi visszatért a földre a szovjet—francia közös űrexpedíció. Jean-Loup Chretien, az első francia űrhajós és két szovjet társa, Vlagyimir Dzsaníbekov, az expedíció parancsnoka és Alek- szandr Ivancsenkov, fedélzeti mérnök a múlt hét csütörtökjén rajtolt Bajkonúr- ból, pénteken este kapcsolta össze űrhajóját a Szaljul— 7. űrállomással, s az elmúlt napokban az űrállomás állandó személyzetének segítségével igen gazdag és tartalmas vizsgálati programot hajtott végre. Francois Mitterrand francia köztársasági elnök táviratban üdvözölte a szovjet —francia űrexpedíció résztvevőit a földre való szerencsés visszaérkezésük alkalmából. Az elnök táviratában hangsúlyozza: ez a repülés a francia népnek azt az akaratát jelképezi, hogy a békét epítse Európában, mind a hagyományos barátság alapján, mind pedig a helsinki egyezmények szellemében. Sziklának ütközött és lezuhant egy .utasokat szállító léggömb a svájci hegyekben. A léggömb négy utasa életét vesztette. A képen: a lezuhant léggömb a Jungfrau csúcs közelében (Telefotó — AP—MTI—KS) GYORSLISTA »X ..előfizetés lottó ráadás* jelmondatul me«hirdetett — 1M2, július 1-én megtartott — rendkívüli jutalomsorsolás- mi. A jutalomsorsolásban az 1982 június havi előfizetése*» lottószelvények vettek részt. A syorslistäban az alábbi rövidítéseket használtuk : * vásárlási utalv. (4 0<M» Ft) H személygépkocsira szóló utalv. 120 000 Ft értékben e vásárlási utalv. (30 oott Ft) d vásárlási utalv. (20 (M»o Ft) e vásárlási utalv. no 000 Ft) f vásárlási utalv. (5 000 Ft) A ,,személygépkocsira szóló utalvány 120 ooo Ft értékben” megnevezésű nyereményt a T0 52.3 067. számú előfizetéses lottószelvény tulajdonosa nyerte. A nyertes Dacia 1310 vagy Lada 1200 S, illetve Trabant Lim. Special típusit gépkocsi közül választhat: abban az esetben, ha Lada vagv Trabant típusú gépkocsit választ, a kiválasztott gépkocsi és a Dacia 120 o*»fl Ft-os ára közötti értékkülönbözetet készpénzben kapja meg. A nyertes szelvényeket 1982. július 30-ig kell a toló-lotto ki- rendeltségek. az OTP-fiókok. vagy posta útján a Sportfogadási és Lottó igazgatóság címére (1875 Budapest V.. Münnieh Ferenc u. 15.) eljuttatni. A gyorsUsta közvetlenül a sorsolás után készült, az esetleges hibákért felelősséget nem vállalunk. 77 001 107 77 0ö4 289 77 067 562 77 (MM) 825 77 094 108 77 107 381 77 120 654 77 147 200 77 160 473 77 173 746 77 187 019 77 213 565 77 226 838 77 240 111 TI 253 38< 77 266 «57 77 279 »3« 77 293 303 77 31» 749 77 323 022 77 346 295 77 3.* 9 368 •7 372 841 *.7 386 114 77 399 387 77 412 660 77 425 933 77 439 206 77 452 479 77 165 752 77 479 025 77 492 »8 77 31« 144 77 *22 117 SALT-tárgalásokon nem foglalkoztak, másrészt a csökkentés elemének sajátos értelmű túlhangsúlyozása a korlátozással szemben. A két SALT-küldöttség lJJ79-es közléseiből, valamint azóta elhangzott megnyilatkozásokból meglehetősen ■ egyértelmű kép rajzolódik kj a két fél — hozzávetőleges egyensúlyban levő — hadászati erőiről. A három hadászati fegyverrendszer mindegyikének eFtérőek az adottságai. Az interkontinentális ballisztikus rakéták a legpontosabbak, a legnagyobb hatóere- jűek. és ugyanakkor helyhez kötöttsegüfvnéi fogva a legsebezhetőbbek is. A tengeralattjáró-fedélzeti ballisztikus rakéták jól rejtettek, mozgékonyak, cie hatóerejük és találati pontosságuk meg elmarad a földi rakétákétól. Az amerikai elgondolás szerint a Szovjetuniónak szárazföldi interkontinentális rakatéinál meg kellene semmisítenie legalább 3400, robbanótoitetet, az Egyesült Államok viszont még mintegy 400 robbanótoitetet beállíthatna, igaz, a jelenleginél jóval kevesebb rakétán. Az amerikai javaslat tehát jelenlegi formájában elfogadhatatlan, nem beszelve [ arról, hogy a korlátozást nem lehet kiküszöbölni a folyamatból. A csökkente«* korlátozáson keresztül valósul meg és a csökkentés után is mellőzhetelten a korlátozás, mind mennyiségi, mind minőségi értelemben. Rénztmittikst h!rkúrám Kompromisszum vagy délibáb? Csaknem egv hónap falt el a hét. legfejlettebb tőkés ország Versalles-i csúcsértekezlete óta. Akkor, a közlemény szavai egyértelműen sikeresnek mutatták a találkozót.' A világsajtóban viszont azonnal sok kételkedő kommentár jelent meg. Azóta pedig Reagan beavatkozása az európai tőkés országok és a Szovjetunió földgáz-üzletébe, s. az erre felhangzó nyugat-európai tiltakozás a Versailles-i egység látszatát is cáfolja. Érdemes elemezni, hogy miről volt szó és rmre jutottak a Hetek? Az már első olvasásban látható volt, hogy a fáradságosan megkötött kompromisszumot nem öntötték intézkedési tervbe. Megelégedtek az „elvek és a szándékok” rögzítésével. Ám ha a kompromisszumok melyére nézünk, kiderül, hogy a Hetek, azaz az USA, Kanada, Japán és a Közös Piac országai csak annyit vállaltak, amennyit belőlük politikai es gazdasági helyzetük kikényszeri- tett. Kinek a terhére? Kulcskérdés volt Versailles-ban az évek óta tartó infláció, amely a termelés hanyatlásával, jár. Az USA globális fellépést követelt ellene, s arra hivatkozott. visszaszorítja az inflációt. Hangoztatta. hogy a tőkés világ egyöntetű érdeke a gazdasági növekedés felélesztése. a munkanélküliség visszaszorítása. Igen, ez bizonnyal fontos a tőkés államok stabilitása szempontjából. De Versailles-ben nem tisztázták, hogy kinek a terhére lépjenek fel e téren. A legnagyobb országok munkásellenes, deflációs terveivel szemben Franciaország részéről Mitterrand elnök Vei'sailles-ben sem titkolta, "hogy a szociális igények kielégítésével. a kereslet növelésével. erőteljes állami kezdeményezéssel szeretné a gazdasági fellendülést elérni. Végül ,,új növekedési pálváról” szólt a közlemény, de hogy ez milyen lehetne, arról majd csak az év végéig dolgoznak ki javaslatot az illetékes szakértők. Képmutatás További központi kérdésként szerepelt a pénzpolitikai birkózás. A hangos európai panaszra Reagan annyi „engedményt” tett, hogy beleegyezett a valuta- árfolyamok állami beavatkozással történő stabilizálásának elviébe — „amennyiben szükség lenne rá”. Hajlandó volt arra is, hogy állítsák előtérbe a „jelenleg elfogadhatatlanul magas” hogy o. a maga részéről . amerikai kamatláb, továbbá Bignone elnök beiktatási beszéde „Visszatérés a demokráciához i j Argentína nem mond le a szigetek visszaszerzéséről Reynaldo Bignone tábornok, Argentina új köztársasági elnöke egységre szólította fel az ország politikai erőit, megerősítette Argentínának a Falktand-szigetek feletti szuverenitásra támasztott igényét, és gazdasági reformokat igert Bignone néhány órával a beiktatása után elhangzott, első elnöki üzeneteben honfitársaitól jószándékú segítséget kért kormánya elsőrendű céljának megvalósításához: ahhoz, hogy „legkésőbb 1984 márciusban visszatérjenek az alkotmányos eleihez”. Reynaldo Bignone nyugalmazott dandártábornok az uj argentin elnök beiktatása után televízióbeszédben fordult az ország népéhez (Telefotó — AP—MTI—KS) Kutyaharapást... Kilenc és fél ezer emberi kezeltek tavaly kutyaharapással Moszkvában. Ha a nyolcmilliósnái nagyobb szovjet fővárosban ez nem is túlzottan nagy szám, s az esetek többségéről kiderült, hogy különösebb baj nincs — apró harapásról, veszettség ellen oltott kutyáról lévén szó —, azért a statisztika is okot adott arra, hogy ismét fellángoljon a vita: mi legyen a nagyvárosban a kutyákkal? A Trud című lap is megszólalt a „kutyavitában”. A szovjet szakszervezetek központi lapja érdekes álláspontot képvisel: nem a kutyák növekvő száma a baj. hanem az állomány tajla szerinti összetétele, s főként gazdáik felelőtlensége. A Szovjetunióban ugyanis bármilyen furcsa, a szakemberek szerint nincs elegendő kutya — a munkakutyák kategóriájában. A vadászok, az épületörök, egyes minisztériumok, a bűnüldöző es határőrizeti szerve«, — pedig ezeknek sajat tenyészetük is van, — csak a szükséglet felet tudják biztosítani ebtenyészetükből, a többit magantenyésztőktől szerzik be. Bignone átmenetinek minősítette kormányát, amely tegnap lepett, hivatalba. Megígérte, hogy ■ a kormány az orwag'*»vfonto8 kérdéseiről folyamatosan fog konzultálni „a társadalom minden rél tegével", s >ra demokráciához való visszatérés érdekében” igyekszik majd mélyreható társadalmi-gazdasági reformokat végrehajtani. A Falkland-szigetek jövőjét ifletöen kifejtette, hogy országa szándékai békések, de „Argentína soha nem mond le a szigetek feletti szuverenitás visszaszerzéséről”. Argentína megerősíti baráti kapcsolatait minden latin-amerikai állammal, de kereskedelmi kapcsolataiban semmilyen kedvezményes egyezményt senj fog kötni azokkal az államokkal, amelyek elítélték Argentínát. vagy szankciókat hoztak ellene az argentin— brit konfliktus idejen — hangoztatta. a költségvetési deficit mérséklését. Csakhogy Reagan nem csupán partnerei követelésének engedett. A dollár magas árfolyama tudniillik fékezi az amerikai exportot, a magas kamatláb pedig nemcsak Európából szippantja ki a tökét, hanem az amerikai iparból is. Végül pedig az USA kormányzat évtizedek óta felhalmozott ös«z-defieitje, amelyet kezdettől fogva költségvetési hitelekből fedeznek, most már akkora, hogy a kincstár évi kamatterhe kétszerese valamennyi szocialista ország — Nyugaton oly szívesen felhánytorgatott __ ö sszes adósságának. A közlemény eddigi tételei tehát inkább képmutatást takarnak, mint valódi kompromisszumot. Egészen világosan kitűnik ez azonban a Washington által kicsikart „európai engedmény” szövegéből. A Versailles-i nyilatkozat kimondja, hogy ezentúl erősítik a „stratégiai cikkek” kelet-európai exportjának ellenőrzését és „óvatosan kezelik” az oda szánt hiteleket. A képmutatás itt már egész könnyen tetten érhető. A hitelnyújtás beszűkülése természetesen következik a — Washington által mesterségesen élőidéi"“ tőkehiányból is. Ami g a Nyugat-Európa keleti exportjának szűkítését illeti, e tekintetben maga Schmidt kancellár hánvtorgatta fel, hogy miközben az USA ezt követeli, a Szovjetunióba irányuló exportja, 1978 óta 50 százalékkal nőtt, az NSZK és Franciaországé pedig 20 százalékkal csökkent. A színvallás Az „európai engedmények" ellenében az USA mindenesetre úgy tett, mintha jóváhagyná az amerikai licenc ald.pján Nyugat-Európaban gyártott, gázvezeték-kompresszor alkatrészek szállítását. a nagy kelet—nyugati építkezés számára. Nos. azóta nem telt el egy hónap, s éppen ezt — a nyugat-európai országok számára kimagaslóan jó és nagy volumenű üzletet — vette célba Reagan elnök közelmúlt nyilatkozata. Versailles-i ígérete ellenére megtiltotta a gázvezeték-alkatrész szállítást. A tilalom éles közös piaci tiltakozást váltott ki, egyenesen a nyugat-európai külügyminiszterek részéről. Nem kevesebbet hangoztattak. mint hogy az USA eljárása a nemzetközi jog pregnáns megsértése. Ma még nem tudni, hogy az ügynek lesz-e nemzetközi jogi folytatása, esetleg a hágai nemzetközi bíróság előtt? Annyi azonban mar teljesen világíts, hogy az őszinte szó, a reagani tilalom 'a Versailles-i kompromisszumot végképp délibábba tette. V. G. Az Áramszolgáltató Vállalat gat es közületeit, hogy értesíti Kaposvár lakossa1982. július 5-én 7-től 15.30 óráig a Május 1. utca páros oldalán a Kék Eger büfé-falatozótól a Harsfa utcáig, a Malom utcában, a Virág utcában. a Május 1. utcától a Bajcsy-Zsilinszky utcáig, a Harsfa utcában a Május 1. utcától a Szántó I. utcáig; 1982. július 7-en 7-től 15.3# óráig a Budai N. Antal utcában, a Dózsa Gy utcában, a Rákóczi téren, a Tóth L. utcában és a Tóth L. közben áramszünet lesz (88912) MARCAU SAJTtlZEM UNITECH IPARI SZÖVETKEZET, BARCS A Balatonboglári azunnaii belépéssel portásokat és éjjeliőröket Állami Gazdaság fölvesz fialal dekoratőrt fűtő és kompresszorkezelő vizsgával rendelkező fölvesz vagy grafikust FÖLVESZ. két férfi munkaerőt. a barcsi és csokonyavisontai telephelyeire. Jelentkezés a szövetkezet munkaügyi előadójánál 7570 Barcs, Nagyhid u, l, C869041 Jelentkezés a gazdaJelentkezes az üzem vezetőjénél. r*Hvmm ság kereskedelmi osztályán.