Somogyi Néplap, 1982. július (38. évfolyam, 152-178. szám)

1982-07-24 / 172. szám

NAPFIZIKAI KUTATÁS Két hónapig tartó napfizikai kutatássorozat kezdődött, K ebben fontos szerepet kapat.l az MTA Csillagászati Ku­tatóintézetének debreceni obszervatóriuma. A napkitörések es napfoltcsoportok tevékenységét a debreceni csillagászok vizsgálják, s tanulmányt készítenek'róla \ A speciális szűrőkkel fölszerelt koronmrráf. amellyel a Nap tízezer kilométer vastagságú, 'felszín fölötti rétegét lehet fürkészni A fotoheliográf a teljes napkorongot fényképezi Folklórtalálkozó Földváron Háromnapos, látványos rendezvénysorozat kezdődött tegnap Balatonföldváron. A balatoni íolklórtalálkozó ke­reteben nepzenei verseny volt tegnap a szabadtéri moziban, ahol hangszeres és énekes szólisták mutatkoz­tak be. A szabadtéri színpa­don este gálaműsort adtak a résztvevők, melyet Olsvai Imre zenetörténész vezetett. Ma délelőtt színpompás fel­vonulásnak »lehetnek tanúi a nyaralok: a minősítésre je­Városfejlesztési kiállítás Városfejlesztési kiállítás lentkezett néptáncegyütte­sek színpadi bemutatója után menettáncvérsenyt tar­tanak a község utcain. Este nyolc órakor valamennyi táncegyüttes, valamint a népzenei verseny helyezett­jeinek fellépésével rendez­nek műsort a szabadtéri színpadon. A néptancos Bál fél 11-k'or kezdődik a bala- tonszemesi Expressz étte­remben, ahol a „talpaláva- iót” a dudaiskolások szol­gáltatják. A programot a holnapi szakmai értékelés és az esti gálaműsor zárja a balatonföldvári szabadtéri színpadon, ahol a .verseny legjobbjainak átadják a mi­nősítő dijakat,. emléklapokat. SOMOGvT“'"' XXXVIII. évfolyam, 172. szóm 1982. július 24., szombat Óvatosságra intik a balatoni fürdőzőket Figyelmeztet Az utóbbi napok ellenőrzései A Balatonnál, ahol napon­ta félmillió ember is megfor­dul a strandokon, az utóbbi napok ellenőrzésein azt ta­pasztalták, a fürdőzők egy része nem veszi komolyan a figyelmeztető jelzéseket. A szomorú példákat a tragikus balesetedet, pedig már idén is hosszan lehetne sorolni. Különösen a nemregiben le­zajlott viharok kínálnak ta­nulságot. A balatoni vízi rendészeti rendőrkapitányság —.az.or­szágos meteorologiai szolgá­lat obszervatóriumának se­gítségével — idejében figyel­meztet mindenkit a veszély­re. Körben a parton 34 vi­harágyúból lövik tel a sárga és piros színű többcsillagos jelzőrakétákat. A sárga jel­Az év elején kiírt két or­szágos pályázat eredményé­ről kapott értesítést a na­pokban a megyei tanács. Pénz áll a házhoz, vagyis segítséget kap megyénk köz­művelődése. A Hazafias Népfront, az Állami Ifjúsá­gi Bizottság és a KISZ KB a községek közösségeit szó­lította fel érdekes ötletek, kezdeményezések benyújtá­sára. A felhívásra 13 so­mogyi pályázat érkezett, kö­zülük ötöt jutalmaztak ösz- szesen 330 ezer forint érték­ben. Somogyvámos a klub­ház felújításához, Somogy- udvarhely • és Lakócsa falu­ház kialakításához, Kisgya- lán sportpálya építéséhez. Csurgó pedig az amatőr mű­vészeti tábor színhelyéül ki­szemelt pince átalakításához •kap anyagi segítséget. A pénzt szeptemberben kapják meg a közösségek. Szintén a Hazafias Nép­front volt az egyik kezde­ményezője az Országos Köz- művelődési Tanács és a Művelődési Minisztérium mellett a másik pályázat­nak. Itt a kihasználatlan la­kótelepi helyiségek, iogadó­zést legtöbbször már órákkal a várható vihar .előtt fellö­vik, s a mólókon félárbocra húzzák a viharkosarakat. A vörös rakétákkal és az árbo­cok vegére húzott je^zokosa- rak-kal már a veszély köze­ledtét jelzik. Ezenkívül gyak­ran levegőből is figyelemmel kísérik a vízi életet es mo­torcsónakos járőrök is pász­tázzák a tavat: szóval is fi­gyelmeztetik azokat, akik nem vesznek tudomást .a jel­zésekről. Részt vesz a szolgá­latban a helikopteres hangos beszélő, és felszerelték az el­ső fényjelző készülékeket is. A tapasztalatok szerint a tragikus esetek felelőtlenség­ből. és meggondolatlanságból következnek be. Sokan nem vesznek tudomást a tiltó táb­szintek közművelődési célra való átalakításához kértek javaslatokat, elképzeléseket. Siófokról . négy lakótelepi közösség, küldte be terveit, s valamennyit jónak talál- ■ tak. Megvalósításukhoz 330 eáer forintot kapnak. ,Kresz Géza. a mentősök atyja bizonyára örülne az új' létesítményben. Az épü­let adottságai éppen megfe­léltek, csas egy kiadós tata­rozásra. némi átalakításra volt szükség; s most új mentőállomása van Boglár- lellének. a déli partnak. Hogy milyen fontos a men­tőszervezet munkája általá­ban, azt nem szükséges bi­zonygatni. De hogy mit je­lent mentősnek lenni a Ba­laton partján főszezonban, arról' mar kevesebbet tud a „gondtalan” nyaraló, bár . a Iákról: kikötőben, kompátke- ló helyeken, kotrott területen fűtődnek. Mások — különö­sen a gyenges úszók — egy elsodródó labdáért képesek eletüket veszeiyeztetni a mély vizeken. A gumimatrac is gyakran hozza veszélyes helyzetbe a meggondolatlan fürdőzőket. A matracot so­kan csónaknak tekintik, s gyakori az olyan eset, amikor elalusznak rajta, s a mély vi­zek fölé sodródnak* Küibnö-z sen veszélyes kihevült testtel matracról, vagy csónakról a vízbe ugrani. Számos ilyen esetben szivbénuiás követke­zik be. A Balatonon többezerre tehető a vízijárművek száma: többségük csónak és kisvi- torlás. Ezekkel a vízijármű­vekkel csak a megszabott­parti sávban lehet közleked­ni. Az egypárevezős csónak­ban például csak ketten ül­hetnek. Mégis előfordul, hogy a 'csónakot túlterhelik és a mély vizek fölött használják. Veszélyei miatt tiltják a hor­gonyra nem vetett' úszó- jár­műből való fürdőzést is. Az illetékesek felhívják a bala­toni yendégsereg figyelmét, .hogy életük biztonsága érde­kében vegyék figyelembe a tiltó rendelkezéseket és vi­har veszély idején ne tartóz­kodjanak a parttól távoli víz­területeken. gyakran jajöngó szirénák meg-megdobogtatják a szí­vét. RosSzullét, báleset (nem közlekedési), mérgezés kö­rülbelül öiször több fordul elő ilyenkor, mint télen, a közlekedési balesetek szá­ma pedig megtízszereződik a szezonban. Tegnapig három mentőál­lomásról hívhatták a sziré­názó kocsikat a déli parti­ak: Siófokról, Szemésrol és Fonyódról. összesen 13 mentökocsi áll rendelkezés­re (közülük egy speciális úgynevezett rohamkocsi, amely 24 órás szolgálatot ad Siófokon), de ha szükséges, Marcali és Tab is besegít. .. Kisközségek, lakótelepek Pályázaton nyert faluház Mentők a déli parton Boglárlelién a negyedik állomás nyílt Siótokon a Fö u. 200. szám alatt a nemreg kiala­kított bemutató teremoeh. A tarlat célja, hogy a Bala­ton parti város lakossága és vendegei reszietesen meg­ismerjék a tanács városfej­lesztési, rendezési munká­ját, az eredményeket és a terveket. A kiállítás egyelő­re szerény keretek kozott, a légiontusaob részletes ter­veket mutatja be rajzon es maketten. A többi között itt latnato az uj foki-hegyi lakótelep, a már alakuló vá- rusközpoal, valamint az Arany- es az Ezüstpart ter­ve. A városi közlekedés fej­lesztésével kapcsolatos el­képzeléseket is közük a né­zővel. Az eg-esz városra ki­terjedő altalános rendezési terv még nem jelenhetett meg a tárlaton, ugyanis azt most éppen felülvizsgálják es átdolgozzak a tervezők. Miután eikeszul — körülbe­lül a téli hónapokra — szin­ten kiállítják. Az illetékesek várják a la­kosság és a nyaraló vendé­gek véleményét a bemuta­tott anyaggal kapcsolatban. A helyszínen vendégkönyv van, abba írhatják észrevé­teleiket. 17 millió forint költséggel épült. . A 'Kócsag egyidőben 18 vendéget tud fogadni. Egy-egy szobában 2—3, il­letve 4 ágy van. és külön fürdőszoba is tartozik a leg­több lakóhelyiséghez. A kempinget , minden > évben fejleszti- szépíti a Siotour. Az idei szezonra korszerű­sítették a férőhelyeket, han­gulatos társalgót, rendeztek be, sövénvy telepítettek a sátor- illetve a lakókocsi- helyek közé és füvesítették, a területet. A berényi kem­ping, május ... közepétől augusztus végéig tart nyit­va, s az utóbbi hetekben na­ponta több mint' ezer ven­dege volt — Különösen a pénteki, a szombati es a vasárnapi szolgálatot szükséges meg­erősíteni az idényben — mondta dr. Jandó Ferenc, a Somogy megyei mentőszer­vezet főorvosa, aki tegnap délelőtt a , boglarlellei új mentőállomáson szólt be rá­diótelefonon a kaposvári és a siófoki irányító szolgálat­nak: „a boglárlellei kocsi üzemképes, indulhat.” Sajnos, elég sok közleke­dési balesethez hívják a mentőket az egész déli par­ton, következésképpen a Fonyódtól Szárszóig terjedő jelentős szakaszon is. A ko­csik eddig sem késlekedtek, de mindkét irányból sorom­pót kaphattak. Most meg gyorsabb lehet a szolgálat, hiszen az új állomás a rend-, kívül hosszú Boglárlel le centrumában van, s mind­össze 50 méternyire a 7-es úttól. — Eddig öt kocsi volt éj­szaka szolgalatban — mond­ta dr. Jandó Ferenc. — Ez­után eggyel több lesz a dé­li parton. Az épületet a nagyközsé­gi . tanács koltsegvetesi üze­mének dolgozol tataroztak, illetve alakítottak *at a sa­játos célnak, megfelelően. A hét vicce — Géza, most lesz ha zassagunk huszonötödik évfordulója. Meg akarod ünnepelni ezüstlakodal­munkat.? — Talán inkább várunk még öt esztendőt — feleli a férj — es akkor megün­nepeljük a harmincéves háborút! Válasz Az ifjú feleség két gyö­nyörű nyakkendőt vásárol férje születésnapjára. A férj megcsodálja mindket­tőt és az egyiket nyomban fel is köti. — Szóval a másik nem tetszik? — így a hitves. Etikett Az őrmester kiképzésén odafordul az egyik újonc­hoz és megkérdi: — Ha egy közlegény és egy tiszt találkozik az ut­cán, melyikük fog először köszönni ? — Amelyikük jobb mo­dorú, őrmester úr — vá­laszol az újonc. ' Indok Egy kaliforniai ingat­lan úgy non eiiíuseri pofaazd-; bziiö vevőjét egy megte­tt euisen távoli vniáttoz. . — iue hallgasson! Ez az ut iötíiicsaK íiubüzú — auíiajt j-eli a vevő. — igaza van, uram, de ha roviucüD volna, nem erne el a nazig. Előzékeny A szerelmes ifjú minden veszélyt leküzdve meg­szökteti szerelmét. A két fiatal taxin robog a re­pülőtér felé. Megérkezve a fiú megérkezi a sofőrt: — Mennyivel tartozom, barátom ? — Semmivel, uram. A hölgy édesapja előre kifi­zette a fuvart. Szerencse Egy utcasarkon befor­dulva. a gépkocsi vezető­je eiüt egy kerekpárost. Azonnal megáll, és ‘kiszáll a kocsiból, hogy segítsen a biciklistának. Közben így szól: —r Barátom, hogy ön­nek' micsoda szerencséje van! — Szerencsém ? Ezt ne­vezi maga szerencsének ? — De meg mennyire Ma ugyanis szabadnapos vagyok. Munkanapokon 30 tonnás kamionnal köz­lekedem! Az MSZMP Somog-v mes.vei BizousasanaU lapja. . Főszerkesztő: JAVOKI BÉLA Főszerkesztö-h.: Paál László Szerkesztősé« r Kaposvár. Latiné« Sándor u. 2. Postacím; Kaposvár Pí.. 31. <401. Felelőn: 11-310, 11-311. 11-312. Kiadja a Somogy megy ei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár. Latuica Sándor u- Z. ' lel.: 11-516. Postacím: Kaposvár, PL: 31. 7491 Felelős kiadó: Balájcza Janos. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hirlapkézbesitő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési di.i egy hónapra 34 1 t. negyedévre 102 Ft. fél évre 204 Ft. egv évre 4(M) Ft. Index: 25 967 ISSN 0133—0608 Készült a Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat kaposvári üzemében. Kaposvár. Májú« l. u. 101. Felelős vezétő: Farkas Béla igazgató. Kéziratokat nem őrzunk meg, és nem adunk vissza. I Közismert tény, hogy a l?alatoni szezonban Siófok és Zamárdi kor­nyékén a legtöbb a vendég. Min­den bizonnyal azért, mert ezen a tájon volt (van) a legtöbb szállás­hely. A nyugat felöl érkező ven­dég legelőször Fonyód-Bélate- * lepen talált kém- ' pinget, s ha itt már telt ház volt, tovább utazott Boglárlellére, ^Sze­mesre, Zamárdi- ba. Siófokra. Fo­nyódtól nyugatra a fizető­vendég-szolgálat sem volt elég fejlett.. Pedig sokan kedvelik a csendesebb nyu­gati településeket, Beíényt, Szentgyörgyöt, Keresztúri és Máriát. Nagy szükség volt tehát az ezer vendég befogadására 1 alkalmas he­rényi kempingre, valamint a | Kis kócsag fogadóra, amely* t \ Serényi sátorozó k

Next

/
Thumbnails
Contents