Somogyi Néplap, 1982. június (38. évfolyam, 126-151. szám)
1982-06-12 / 136. szám
Megoldódik a rejtély ? r Az Omagyar Mária-siralom eredete Barcs János Füzek közt kék országhatár Tolt osztáiyíánMdnmak A Leuyeni Kódex, bal oldalon az Omagyar Mária-siralom Meredek partokon sárga fűszál sir; lent, zúgó bokrok zöldje kesereg: s hajlongnaka szélbe, halált riasztva a pöndörödön-Jcókadt levelek. Madár-ének trillaz tikkasztó nyárban; sás-zsombékosban béka-gyerekek. Iskolás-lány-csapata messzeségben, nyomukban éneklő sihederek. Repülők szaggatják fönt a zárt eget; dörögve felnyög az égboltozat. Völgyben a Zimonya iramlik délnek, gyűjtögetve szétszórt napfoltokat Megriadt fácán rikolt a bozótban. Követi fürge fácán-nemzedék ... Galambok szárnyalnak égi mezőkön, lent már aratnak s nőnek a kepék. Füzek közt csöndben fut kék országhatár; int felé dűlő s békés gyalogút... Kisbóki sás közt vén békák traccsolnak, távol fölkiáltójel —, csordakút! Európa-, Magvető-kiadványok Hagyományőrzés és új látásmód A napokban elterjedt a híre annak, hogy az Országos Széchényi Könyvtár állományába került a L/euveni Kódex: ebben fedezték fel 1932-ben az első magyar nyelvű verset, az Ómagyar Mária-siralmat. Beszámoltak a lapok a számunkra rendkívül becses dokumentum kalandos sorsáról is. Az első világháborúban a németek lerombolták a beigiumi Leuven város egyetemi könyvtárát; s a kódexet egy müncheni antikvárius, Jacques Rosenthal boltjából vásárolta meg a német jóváté- teli bizottság. Az első vizsgálat során megállapították, hogy a kódex olaszországi eredetű, és a magyar szöveget — talán — Bolognában élő .magyar dominikánus Szerzetes irta le. A két világháború között számos tudományos közlemény jelent meg az Ómagyar Máfia-siralomról. Ezek zöme nyelvészeti szempontból vizsgálta a szöveget; irodalmi, sőt zenei értékével csak néhány tudósunk foglalkozott (például Horváth János, Kardos Tibor, Szabolcsi Bence). A második világháborúban a nemet csapatok ismét elpusztították az értéké« állománnyal — sok középkori kézirattal — rendelkező leuveni egyetemi könyvtárat. Különös véletlen — es szerencse — folytán egy romok alá került páncélszekrényben kódexünk megmaradt. 1947 után többször felmerült a csere gondolata, de mindeddig, különböző okokból nem juthatott tető alá. Most nemzeti könyvtárunk és a belga könyvtár csereegyezsége folytan a kódex Budapestre került. Ez idő alatt több magyar kutató láthatta a kódexet, annak 134 b lapján a magyar nyelvű verset. Megindultak a tudományos publikációk, melyek a vers sorainak, szavainak értelmét, ritmikáját taglalták. Ismét felmerült a keletkezés idejének es helyének problémája; erről azonban a kutatók egyöntetű megallapítása szerint csak akkor lehet megbízhatóbban vélekedni, ha a magyar szöveg mellett a latin szövegkörnyezetet is alaposabban lehetne tanulmányozni. Erre pedig eddig kevés mód nvíit a szakemberek szamára. Majdnem másfél évtizeddel ezelőtt — 1968 nyarán — azonban járt Léuvenben egy magyar kutató, aki nemcsak a paleográfia, áz írástörténet nemzetközileg is elismert szakembere, hanem a középkori irodalom és művelödes- történet kitűnő tudósa is. Mezey László professzor a könyvtarban töltött három napot arra használta fel, hogy az egész kódexet szemügyre vegye írástörténeti szempontból, de szerkezetileg és tartalmilag is tanulmányozta azt. És természetesen az Ómagyar Mária-sira- lom íyását és szövegét — ebben a miliőben — különös gonddal vizsgálta meg. A három nap kevés volt arra, hogy végleges megállapításokat tegyen, de több olyan gondolatot vetett fel, amely a kódexről eddigi tudásunkat bővítette, illetve néhány, a tudományos köz- használatban elfogadott megállapítást módosított, — de legalábbis megkérdőjelezett. Először is, a latin nyelvű írást eredetiben vizsgálva megállapította, hogy: „az írás a maga valóságában — inkább mint homályos mikrofilmen, ahol eddig mód nyílt a vizsgálatra — határozottan ellene mondott minden eddig bizonyosra vett olasz eredetnek.” Többirányú írástörténeti elemzés után megállapítja, hogy szerinte kétséget kizáróan francia eredetű a kódex zömének betűvetése. (Egyébként megerősíti azt a már eddig is sejtett felfogást is, hogy a kódex több részből van ösz- szefűzve, kollaeionálva.) Ami számunkra talán a legérdekesebb: Mezey professzor a magyar bejegyzésekkel, és elsősorban az Ómagyar Mária-siralom szövegével kapcsolatban, nagyon valószínűnek tartja, hogy azokat 1270 körül (vagy még előbb) írták. Ellentétben a korábbi Gragger Róbert és Jakubovich Emil 1922-ben tett megállapításával, miszerint a szöveget 1280—1310 között írhatták.) Beszámolójában megállapítja Mezey László, hogy az írást „ ... időrendben leginkább IV. Béla Zechud ispán és testvére részére adott adománylevelében kisebb privir legiális 1258), illetőleg az óbudai káptalan egy tiltakozói 11243) és egy jelentő leveléhez (1261) látom közel állónak.” Hogy ki írhatta le a magyar vers szövegét — és vajon ugyanaz fordította-e magyarra a kódexben ugyancsak megtalálható latin szövegből, amit egyébként szintén magyar kéz írt le — talán sohasem lehet kideríteni. Mezey professzor a latin szöveg leírójáról megállapította, hogy: „Ez a .notátor’ a hiteleshelyek, az ország nagy- bírái és az ispánok mellett klerikusi szolgálatot teljesítők közé tartozhatott.” De hát mégis ki írhatta le a vers magyar szövegét? Mezey professzor: „ a magyar Siralom bejegyzője, aránytalanul bizonytalanabb kézzel, a Jc or textuálisat, könyvírását reprodukálja, korántsem klerikusi. gyors és könnyed technikával. E bejegyző — talán nő — távol áll a kódex francia és magyar scnptorainak nem éppen alacsony színvonalától.” .Tehát az is lehetséges, hogy első magyar versünket, az Ómagyfir Mária-siralmat női kéz vetette papírra De hogyan került ez a magyar nő Bolognába vagy esetleg Európa más városába? Vagy talán ... ? És itt vám Mezey László legérdekesebb gondolata. Több tenvező alapján feltételezi ugyanis, hogy az Ómagyar Mária-siralom latin szövege, Geoffroi de Breteuil éneke „tálán már a szerző életében eljutott Magyarországra a király, III. Olvasom, hogy a világhírű teniszező, John McEnroe miután megnyert egy nagy teniszcsatát, rajongói közül egy lelkesén kiáltott fel, mondván: — Életemet adnám, hogy így teniszezhessek ... — Stimmel — válaszolta állítólag John. — Én adtam is. Olvasom e sorokat és el-, tűnődöm. Ki jegyezte ezt fel? S egyáltalán kik jegyzik fel ama rengetegnyi bölcselmeket, amelyeket itt, ott és amott is olvasok, s amelyeket ismer}, vagy kevéssé ismert személyiségei mondtak a tudománynak, a spounak vagy a művészeteknek, ugyancsak itt, ott és amott? A tisztelt olvasó most úgy vélheti, hogy nem is a kíváncsiság ösztökél engem e titok nyitjának felfedezésére, hanem az alantas irigység. hogy tőlem még soha és senki sem jegyzett fel semmit. Avagy, ha fel is jegyzett véletlenül valaki okton- di, azt közölni egyetlen sajtótermek sem volt hajlandó. Béla udvarába." És a királyi udvartól minden bizonnyal rövid út vezethetett a Nyulak-szigeti (Margitsziget) Mária kolostorba, amit IV. Béla építtetett lányának, Margitnak. Ez a kolostor volt akkor a laikus vallásos mozgalom, a „beginizmus” központja: itt apácák mellett a rendbe be nem lépett, de szerzetesi életet élő vezeklő nők, beginák is voltak. Ezek vagy keveset, vagy egyáltalában nem tudtak latinul. Lehetséges, hogy az akkor tehát már ismert és divatos Planetust (ez volt Geoffroi énekének címe) valaki ezek közül fordította le magyarra — pontosabban költötte át. (Egy fiatal könyvtárosnő, tavaly írt disszertációjában kimutatja: a Siralom magyar szövege a Trubadur-dalok mintájára vagy legalábbis hatására készült. Ugyanis a középkorban a verseket nem szavalták, hanem énekelték.) Az Ómagyar Maria-siralom Budapestre-kerültével az újságok érdekes és színes beszámolói hangsúlyozták, hogy nem „hazatért” szellemi életünknek ez a becses ereklyéje, hanem „több évszázados vándorlás után ... végső otthona lesz ez a hely”. Vagy emelkedettebben és határozottabban: „Ez a gyönyörűséges, gyöngyírásos, kéziratos középkori munka idegenben keletkezett, és még soha Magyarországon nem volt.” Most már iittfhon?) van a kódex. A tudósokon, a kutatókon a sor, hogy bennünket, hírlapírókat megerősítsenek vagy megcáfoljanak vélekedésünkben. Ment erre ők is illetékesek... B. P. Bevallom töredelmesen, az irigység emberi gyarlósága nem áll mindig tisztes távolban tőlem, jelen példánkban pedig egyenesen arra sarkall, hogy ki- és elmondjam: engemet is feljegyezhettek volna pedig. Mert nekem is voltak, vannak nagyszerű mondásaim, ám eléggé el nem ítélhető módon mind ez ideig ez senkit sem érdekelt... Pedig ha tudnák, hogy én mondtam: ... a kocka el van vetve; .,.ne zavarjatok köreimet; ... több nap, mint kolbász: Ó Júlia, miért vagy te JtHío? (Rómeót, férfi létemre nem mondhattam!); ... Hazánk nem tés, hanem bástya ... Izé. ezt nem én mondtam, én csak ismételtem; ■ .. meg azt is én mondtam, hogy mondj igazat, és betörik a fejed, mert a lónak is négy lába van, meg azt is hogy a sánta kutyát... Igen, ezeket és még a másokat is mind én mondtam. Néha-néha idézik is ugyan, Az elbeszélés, novella, kisregény mint műfaj egyre inkább uralkodóvá válik korunk irodalmában. A jelenség okait most ne firtassuk, talán elég egy tényezőre gondolnunk: a megfogalmazás, ábrázolás tömörségének igényére. Az Európa Kiadó Ellenfelek cimmel vaskos kötetet, valóságos panorámát ad a két’ háború közti angol elbeszélés-irodalomból, H. G. Wellstől Graham Greene-ig. A kötetben szereplő szerzők listája pazar: Somerset Maugham, Wodehouse, James Joyce, D.H. Lawrence, Joyce Cary, Aldous Huxley, Evely Waugh, Bates és sorolhatnánk tovább. Egy-egy irodalmi irányzat, a huszadik század első felének legjelentősebb képviselőinek másaival ismerkedhetünk meg. Mégis miről tájékoztat ez az antológia? Az angol társadalom, a ködös Albion, a hagyományőrző .volt gyarmat- birodalom, a „szigetország” megannyi életérzéséről, a társadalmi létezés formájáról. Lawrence elbeszélése félelmetes erejű az ír bányamunkásokról, Bates hátborzongatóan realista kirándulást tesz egy degenerált parasztgyerek világába, Huxley a kifinomult ízlésű és értékű szuperértelmiségi világba, Waugh kegyetlen iróniával ábrázolja a már komikussá vált • arisztokrácia előkelő vegetálását. A válogatás Gé- her Istvánt dicséri. Azt tartják nálunk, hogy Ac soha nem tették még hozzá, hogy ezeket én mondtam. Mikor, hol, de én. És sehol, senki és semmi! — Mondja, kedves Tinódi Lantos Sebestyén úr, az én mondásaimat miért nem jegyzik fel a lelkes krónikások? Maga szakember e kérdésben, tudnia kell választ ad ni... Tinódi diák pillanatnyilag töprengeni látszik, aztán vadul a lantjába csapott... — Fiam, tudsz-e te teniszezni? — Bevallom, a gyengénél is gyengébben . .. — Hát labdát kergetni, avagy a szavakat szépen szóban egymásutánba tenni? — Azí se mívelem éppen magas fokon — vallottam be töredelmesen az igazságot. Tinódi mester ekkor újfent keményen a lantja húrjai közé csapott .és úgy dörögte: — Ostoba ember vagy, fiam, ha még azt sem tudod, hogy a nagy mondásokhoz kis ember is elég, ha az nagy dolgot viszen végbe. Például gólt lő, vagy gémet nyer ... Tartsd meg bölcsességeidet magadnak, vagy tanulj meg legalább teniszezni — mondta. és harsány lantpengetés közben távozott. Meg kellene próbálkoznom a lantpengetéssel legalább? ma vagy legalábbis az »többi években Nyugat-Európá- ban a francia, angol, illetve olasz irodalom a legjelentősebb. Ez a megállapítás egyre kevésbé igaz, s csupán könnyedén summázó ítélet. Erről győz meg bennünket az a kötet, amely Ki volt Edgár Allan? címmel az Európa Kiadó műhelyéből került az olvasók asztalára. Alcíme: Hét új kisregény Ausztriából és az NSZK-ból. A mai német nyelvű irodalom a legpezsgőbb s a legtöbb újdonsággal, meglepetéssel szolgál Nyugat-Európában, s ezen belül is az osztrák. Meglepetés ez azok számára, akik nem figyeltek eléggé Peter ÍHandke vagy Frischmuth magyarul is megjelent köteteire. Az ötvenes évek végén alakult Bécsben egy író- csoport, majd évtizeddel később Grazban, melyek közös vonásaként nyelvkritikai tendenciájukat szokták emlegetni. Az irodalom e csoportok számára bizonyos sztereotípiákat jelent, amelyekből az író tetszése szerint válogathat. Ezek a sztereotípiák mind nyelvi konvenciókból állnak, amelyeket csak ki kell mozdítani megszokott közegükből, ahol észrevétlen automatizmussal működnek, és egy csapásra önmaguk paródiájába fordulnak. A nyelvkritika receptjét azóta széles körben alkalmazzák szerte a világban, nálunk is. Anakronizmus lenne azt mondani, levetkőzték a bécsies „snájdig- ságot”, több történt, új látásmód s a német nyelvterületen belül egy önálló osztrák prózairodalom született. Érdemes-megismerni az új neveket, áz új írásokat. A kötetben négy osztrák és három NSZK-beli kisregény olvasható. A Magvető Világkönyvtár sorozatának legújabb kötete is a német nyelvű Irodalmak erősödését igazolja Martin Walser Lélekedzés című új regényével. Walser a Gruppe 47 írócsoport tagjaként tűnt fel s vált az utóbbi évtizedben az NSZK-ban népszerűvé. Nevét a három naggyal — Böllel, Grass-szal, Lenzcel — együtt szokás emlegetni. Kortársaink s egyben elődeinek legkeményebb kritikai hangját viszi s fejleszti tovább. A regény hőse Xaver Zürn vezérigazgatói sofőr, aki 15 éve megbízható, pontos, figyelmes és állandó tartozéka a suhanó Mercedesnek. Nincs semmi baja, csak ne érezne mindig gombócot a gyomrában, amikor a visszapillantó tükörből látja’dr. Gleitze arcát imádott Mozartját hallgatva. A regény kérdése: miért vannak mindig mindent meg úszók, átélők, akiknek mindig voltak, vannak és lesznek viruló gyáraik, akiket . nem érint meg semmiféle nemzeti vagy történelmi tragédia, akik dolgoztatnak s aztán zenét hallgatnak. G/urkó Géza % Mondj oko... Tihanyi Lajos: Ablaknál álló férfi
