Somogyi Néplap, 1982. június (38. évfolyam, 126-151. szám)

1982-06-01 / 126. szám

Az Átrium-szálloda Fecskéje. A Magyar Legiközlekedesi Vállalat felké­résére a MÉM Repülőgépes Szolgálat Farkashegyi repülőtéri hangárjában Schmidt La­jos újból elkészíti a Fecske típusú együléses motoros gépet, melyet 1911-ben Horváth Ernő tervezett. Az eredeti tervek alapján felépülő gépbe 160 kilogramm fenyőfát épít be a repülőgép-készítő mester. Az elkészült gépet az Átrium Szálloda udvarában fogják el­helyezni. A képen: A készülő repülőgép egy részlete (MTl-fotó — Balaton József felv. — KS) FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK Hárommillió forint a vevőknek Vidékre költözik a börze — Újdonság a utolsó napon ts Befejeződött a Somogy megyei Iparcikk-kiskereske­delmi Vállalat áltál rende­zett börze a Dorottya Szálló különtermében. Az árenged­mény, amely 20 százaléktól 50 százalékig terjedt — sok vevőt vonzott. A kereskedők pedig állták a rohamot, s még az utolsó napokban is meglepték újdonságokkal a vevőket. Egyebek mellett 800 méter függönyt mértek szét árengedménnyel, és 150 ebéd lőszőnyeget kínáltak ol­csóbban. A borzén 8 millió 520 ezer forint került a kasszákba. A kedvezményeket is figyelem­be véve ez körülbelül 11,5 millió forint értékű árunak felel meg: a vásárlók há­rommillió forintot takarítot­tak meg. A slágercikk — szinte az utolsó napig — az ágynemű volt: ebből több mint háromezer garnitúrát adtak el belőle. Elfogyott 4700 import farmernadrág. Megkönnyítették az aranytárgyak felvásárlását Hazánkban a vállalatok es a szövetkezetek csak olyan nemesfémtárgyakat készít­hetnek, hozhatnak forgalom­ba, importálhatnak külföld­ről, amelyek a rendeletekben megállapított követelmé­nyeknek megfelelnek. Ezt szolgálja a fémjelzés! köte­lezettség. A felvásárló szerveket az illetékesek felhatalmaztak, hogy 1982. június 1-től de­cember 31-ig saját költsé­gükre átvállalják a fémjel­zés! kötelezettséget es az il­letéket. Az említett időszak­ban a magyar fémjelet nem tartalmazó, de forgalomké­pes aranytárgyat a vámke­zelés vizsgálata és a vámok­mány követelése nélkül fa­zonáron megvásárolja a Bi­zományi Áruház Vállalat, az Óra- és Ékszerkereske- deimi Vállalat, az Állami Pénzverő és a Fővárosi Öra- és Ékszer: pari Vállalat. ErUsiteai kedve* vásárlóimat, hogy vegyes-élelmiszer üzletemet Balatonföldvár, Fel- szabadulás u. 67. sz. alatt 1982. június 1-én MEGNYITOM. HORVÁTH FERENC VEGYESKERESKEDŐ. (2182) 20 ezer doboz mosópor. 600 bevásárló táska. Rengeteg sampont, szappant és hab­fürdőt adtak el engedmóny- nyel. — A vége felé egy kicsit alábbhagyott a vevők roha­ma — mondta dr. Nagy Gyula, az Iparcikk-kiskeres­kedelmi Vállalat igazgatóhe­lyettese. — Ezért kellett új cikkeket is kínálni az utolsó napokban. Azt tapasztaltuk, hogy nemcsak a kereskede­lemnek, hanem a vevőknek is jól jött ez a börze. — Miért jó ez a kereske­dőknek? — Mert élénkítette az üz­letet és csökkentette a kész­leteinket. — Lesz folytatása? — Lesz. Eldöntöttük már. hogy „vidékre” visszük a börzét. Június 8-án Nagy­atádon nyitjuk meg. Igaz, ott nem sikerült fedett he­lyiséget kapni, ezért a Ri- nya ki.sáruház előtt az utcán szervezzük meg az árusítást. Természetesen ott is kedvez­ménnyel kínáljuk majd a portékát. A nagyatádi ta­pasztalatokat is figyelembe véve később Barcson kívá­nunk börzét szervezni. Dr. K. I. A Magyar Nemzeti Bank hivatalos devizaárfolyamai rvényben: I982. június l-től Devizán mi Közép* Eladód árf. 100 egységre Ft-bon Angol font 6 202,96 6 209,20 6 215,41 Ausztrál dollár 3 648,51 3 652,16 3 655,81 Belga frank 79,05 79,13 79,21 Dán korona 440,26 440,70 441,14 Francia frank 575,58 576,16 376,74 Holland forint 1 343,10 1 344,44 1 345,78 Japán yen (1009) 144,23 144,37 144,31 Konadai deltái 2 779,14 2 781,92 2 784,70 Kuvaiti dinár 12 090,81 Xt 102,91 12 115,01 Norvég koron« 576,53 377,11 577,69 NSZK-márka 1 493,3« 1 494,99 1 496,48 Olasz líra (1009) 26,87 26.90 26,93 Osztrák schilt.ig 211,80 212,01 212,22 Portugál escudo 48,74 48,79 48,84 Spanyol peset« 33,44 33,47 33,50 Svájci frank 1 761,87 1 763,63 1 765,39 Svéd korona 596,31 596,91 597,31 Tr és cl. rubel t 597,4« 2 600,00 2 602,60 USA-dottár 8 446,38 3 449,83 3 453,28 Az államközi megállapodásokon alapuló hivatalos árfo­lyamok változatlanul az 1982. február l-i közlésnek megfe­lelően vannak érvényben. Előtérben a láb! LÁBKÉSZÍTMÉNYEK: LÁBDESODOR, LÁBGOMBÁSODÁS ELLENI FOLYADÉK, TYÜKSZEMIRTÖ, BŐRKEMÉNYEDÉS ELLENI KRÉM, LÁBBALZSAM, GUMIHARISNYA, HARÁNTEMELŐ, LÚDTALPBETÉT, CIPŐTALPBETÉT KAPHATÓ A KAPOSVÁR, MÁJUS 1. UTCAI CAMEA ILLATSZERBOLTBAN. mrm JUNIUS A nan 4.S1 órakor két, s ».33 érakor nyugszik; a hold 1S.M érakor két s 2.50 órakor nyugszik. A várható időjárás: Kevés felhő lesz* száraz marad ter Mö. A Keleti, északkeleti szél helyenként megélén- KcDD kül. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma 26—30 fok köz ott várható. TÜndC A Balaton vizének hőmérséklete hétfőn H órakor Siófoknál 18 fok volt. Izmusok Csendes délután egy kellemes üzemegységben (vendég- látóipari). Vendég alig, s mind szolid. Kivéve ... Kivéve hármat. Ők bizony harcolnak az alkohol ellen. (Pusztítják.) Egyikük megjegyzi, csak úgy, egy régi sláger nyomán: — Ajkadon érik a snapsz, holnap már semmit sem kapsz... — Dehogynem kapsz! — így * másik. — Persze! A szemed alá az asszonytól! — mondja böl­csen a harmadik. S dalolgatnak egyet. Azután a furcsa fordulat: — Ha neked a klasszicizmus nem tetszik, akkor neked nincs füled! — De én akkor is < nótát mondom, nem « klasszikustI — Neked nincs füled! Ez a bajod. En csak hallgatom, és olyan kellemesen elbódit. Nem is kel! • szesz! A rossz alkoholizmus. Én mondom! Ennyit az izmusokról. L P. — Kitüntetés a gyermek­napon. A KISZ KB Vörös Seiyemzászlóját kapta meg a tabi úttörőcsapat, a Kiváló úttörőmunkáért kitüntetést adományozták a csurgói 2. számú, a darányi és a kapós- t vari Zrínyi Ilona általános is­kolának. — Sikeres bemutatót tar­tott vasárnap a siófoki 1. szá­mú és a siójuti iskola báb­együttese a Dél-balatoni Kul­turális Központban a gyere­keknek. Ezután táncházat, aszíaltrajzversenyt es ügyes­ségi vetélkedőt rendeztek szamukra. Nemzetiségi találkozó Nemzetiségi találkozót ren­deztek péntek este Törökkop- panyban a Koppány völgye községéi között. Bonnya, Szo­rosad es Miklósi német nem­zetiségű lakossága is részt vett az ünnepségen, ahol Kellner Lőrinc, a Magyaror­szági Németek Demokratikus Szövetsége elnökségi tagja mondott ünnepi beszédet. Ez­után a veméndi es a palola- bozsoki német nemzetiségi népi együttes adott színvona­las folklórműsort. — Az ópusztaszeri emlék­parkban vasárnap befejező­dött az országjáró diakok ta­lálkozója. A történelmi em­lékhelyen összegyűlt félezer középiskolás vasárnapi prog­ramjában társadalmi munka is szerepelt: segítettek az Ár­pád korabeli monostor ma­radványai és a skanzen épü­letei körül levő terület rende­zéseben, parkosításában. — Megjelent * Jelenkor júniusi száma. A pécsi iro­dalmi és művészeti folyóirat ezúttal is szolgál néhány „cse­megével”. Közli többek között Tatay Sándor Bakony-szo- ciográfiájának újabb részletét és Mándy Iván egyik hangjá- tékának szövegét is. — Békenagygyűlést tar­tottak Szentesen vasárnap az eszperantisták háromnapos országos találkozójának befe­jezéseként. Névadó ünnepség is volt: a várost átszelő Kur- ca egyik hídját a találkozó alkalmából Eszperanto-híd- nak nevezték eL Szerkesztőségi ügyelet este 8-ig t| Telefon: „ 11-510 W — Értékes népi bútorokkal és lflkáskiegészitökkel, a fa­lusi otthonok egykori becses darabjaival gyarapodott a Szentendrei Szabadién Nép­rajzi Múzeum kisalföldi egy­sége. A néprajzkutatók öt ládából álló gyűjteményt vá­sároltak legutóbb egy gyón gyűjtőtől. A legrégebbi da­rab a XVIII. század köze­pén, a legújabb egy évszá­zaddal később készült. — Nyugdíjas-találkozót rendeznek ma az Agroker kaposvári telepjén. Több minit harminc nyugdíjast hívott meg az összejövetelre a vál­lalat Csokonai brigádja. A vendégeket baráti tereferé- re várják, s megismerked­hetnek régi munkahelyük mai helyzetével is. — Befejeződött Sárváron a lantművészek nemzetközi találkozója. A Tinódi-hagyo- mányok ápjolása jegyében megrendezett találkozó ven­dégei a múlt héten nagy si­kerű koncertet adtak Sop­ronban, Szentgotthárdon, Körmenden, Hévízen és Szombathelyen is. Biztatás — Csak nyugodtan, elv­társak! Most mondjátok el, ha más véleményetek van... <Roly> — Francia kutatók fontos idegműködési kísérleteket végeztek. Először sikerült tíz idegsejtet — amelyek a szemmozgató izmokat gátol­ják — ébren levő macskák­ban mi kroelektród okkal in­gerelni. Így tudták e sejteket külön-külön is működtetni, majd szövettani feldolgozás­ra láthatóvá tenni. Koráb­ban a sejtek ilyen elkülöní­tésére még nem volt példa. Az új eredmények az embe­ri szem gyógyítását is segít­hetik. 100 évvel ezelőtt, 108*. JOnlm 1-én «rötetet! Miskolcon én 88 éven korá­ban, 1950-ben hunyt el Vá­mos Jenő állatorvos, szocio­lógus. Budapesten 1904-ben végez­te el az állatorvosi főisko­lát. majd később — már 1920-ban — Becsben általá­nos orvosi diplomát is szer­zett. Sokat tett szakmája tu­dományos fejlődéséért: 1909- ben ö alapította meg és szerkesztette az Állatorvosi Közlönyt. Korán feltámadt érdeklődése a szociális esz­mék iránt: a többi között ál­landó cikkírója volt a Hu­szadik Századnak. 1918-ban tagja lett a Jászi Oszkár alapította Országos Radiká­lis Pártnak, s ő szövesezte meg annak földreformter­vezetét. Rokonszenvezett a Magyar Tanácsköztársaság eszméivel és intézkedéseivel, s a Tanácsköztársaság vér- befojtását követően sok száz magyar értelmiségihez ha­sonlóan ő is emigrált, ■ rö­vid időre Becsben telepedett le« Az emigrációból 19©M>em tért haza. Megjelenő tanul­mányai zömükben agrámo- ciológiai problémákkal fog­lalkoztak, elmélyülte«., nagy tárgyi ismerettel. Té műve az 1916-ban Budapesten meg­jelentetett Varoselet mezé« és földreform. — A Spertfagadied fa IM­tóigazgatóság a május havi lottószelvények tángynyere- meny-sorsolását június 1-én rendezi meg. A sorsoláson a 21. játékhét szelvényei vesz­nek részt, összesest 1290 nye­reménytárgyat sorsolnak ki. — Haydn-hangverseny Barcson. A zeneszerző szü­letésének kétszázötvenedik évfordulója tiszteletére ren­dezendő esten. A teremtés cí­mű oratóriumot adja elő a pécsi Liszt Ferenc kórus és a Zeneművészeti Főiskola pé­csi tagozatának zenekara. — Nemzetközi régészeti kollokvium kezdődött va­sárnap a bozsoki Sibrik kas­télyban. A hatoapjos kollok­viumom a hazai szakembere­ken kívül tizenegy európjai országból és az Egyesült Ál­lamokból érkezett régészek és történészek vesznek részt. — Harcsák végzete, A horgászok szerencséje — ügy látszik — tartósan le­telepedett a Balaton menti nyugati övcsatornánál. Újabb nagy fogásokról kaptunk hírt. Rótt Endre marcali hor- gázs a múlt héten először egy 35 kilós, három nap múl­va pedig egy negyvennyolc kilós harcsát emelt ki hosz- szű küzdelem után a vízből. — Csillagászkonferencia kezdődött hat szocialista or­szág hatvan csillagászának részvételével tegnap Szom­bathelyen. A háromnapos tanácskozáson a mágneses es a változó csillagokkal kap­csolatos új vizsgálati ered­ményeket adják közre 37 re­ferátumban. — Füldhóatlasz. Egy nyu­gat-európjai munkaközösség a hasznosítható geotermikus energia kutatásának meg­könnyítésére földhóatiaszt készített. Ez a hőmérséklet megoszlását 5000 méter mélységig tartalmazza, s utal a íöldhoaram erősségé­re is. — A szokásosnál nagyobb volt az idei tavaszon a vi- zimadár-szaporulat a Horto­bágyi Nemzeti Parkban. A halastavakon, a nádasokban, a zsombékos részeken és a sík legelőkön napról napra több madárfiókát lehet lát­ni. A puszta nagyon félénk ritka állatai, a kanalas gé­mek kicsinyei már elhagy­ták fészküket, maguk jár­nak a betevő falat után. Sok az idén kelt nagykócsag is. — Tűz — kár nélkül. Siófokon a Bajcsy-Zsilinszky utcában tegnap egy ötször tiz- méteres területen kigyulladt az avar. A száradó növényi maradványok égése nagyobb kárt is okozhatott volna, ám a siófoki tűzoltók idejében köz­beléptek. A tüzet hamar el­oltották, s a kár így nem je­lentős. Félhfvjtík • szülök figyelmet, hogy gyermekük ez évi bölcső­dei felvételét legkésőbb 1982. június 15-ig kérhetik abban a bölcsődében. ahová elhelyezé­sét kívánják. Kaposvári Városi Tanács V. B. Egészségügyi Osz­tálya. ErtésftjüV , laknMetgot Sm « közületeket, hogy június 2-án Vabon országos állat- es kira­kodóvásár lesz.

Next

/
Thumbnails
Contents