Somogyi Néplap, 1982. június (38. évfolyam, 126-151. szám)

1982-06-01 / 126. szám

Gyászjelentés wr.ívvel tudat«* minők Wfáokal * rokonokkal, temeWV- MMokol és jóbarátokkal. akik is­merték; és szerették^ hogy * i^gdrácább fiam. HEGYI JÓZSEF ▼oH m ev: öcs ok anyai lakos w «vés korában május 24-én vá­ratlanul elhunyt. Temetése iú- ni us 4-én. pénteken 13.30 óra­kor lesz Kaposváron a Nyugati temető ravatalozójából. Gyá­szolja* bánatos édésa-nyja. * * * Ezúton tudatjuk a roik ónok­kal és ismerősökkel, hogv ÖZV. PETZ ANDRASNP, volt Kaposvár, Rákóczi tér 19. ■z. alatti lakos 1982. május 29- én, rövid szenvedés után el­hunyt. Temetése 1982. június 2-án. szerdán du. fél négy óra­kor lesz a kaposvári Keleti te­metőben. Gyászoló gyermekei, vő je, menye és unokái. • • * Fájdalommal tudatjuk: hogy Köreteit drága halottunk, BÜKFA SÁNDORNfi I Kis Anna H«m v«*ztás utáni búcsúztatás« junius 3-án, csütörtökön. dél­után fél négy órakor lesz. a ka­posvári Keleti temetőben. A gyászoló család. Köszönetnyilvánítás Háláa BEÍwel mondunk kö­röné tét a rokonoknak, bairátok­nak. muntlca társaknak, ismerő­söknek. a Rendelőintézet. az 903-as Szakmunkásképző Inté­zet, a Delta Szövetkezet és a Tri- bex Vállalat kollektíváinak, akik felejthetetlen halottunk NEDEVICS ANDRÁS temetésen részt vettek és virá- gaakikal mély fájdalmunkba« osztoztak. A gyászoló család. • • * Hálé* refwel mondunk >r»- *,.óne*©t mindazoknak a roéco- n oknak. iarwrösötavek. akik fe- laithetetien édesanyánk ÖZV. MIKLÓS LÁSZLÓN* temetésén rését vettek, koszo­rúikkal. virágaikkal íátdaLmujv- kat enyhíteni igyekeztek. A gyásavtió család. c2a836U • • • Er utón *z éretném!: megkrő­m.onrú mámdaizoknak. «kik sze­retett édesanyáröc VAJDA JANOSWÉ temetésén resztvettek, xowjorb- Ikkai. virágaikkal fájdaXm,unkát enyhíteni igyekeztek. A gyá­szoló család. («10730 • • • Ezúton ' mondunk kfxaz.ónetet msnday. oknak a vállalatoknak, tfntéaményekinek, társadalmi «szervez eteknek a városi ta­nács fúvóé zenekara tagjainak. rákosoknak. iemerősöOcnek. akik KENESEI ISTVÁN temetésén résetvettek, koszoríV- ikflcal. virágaikkal, gyásztávira- tsíkkaL mély tójdalimutkbam oaztozták velünk. A gyászoló család. (226399) INGATLAN kj Háromszobáa. össz­komfortos. gázos lakás eladó. Érdek­lődni: * Bosnyák László. Kaposvár, Beloiannisz u. 6/e. ________________(226305) K ét és fél szobás, gazos lakás, garázs- zsal eladó. Kapos­vár. Damjanich u. 26 —38. II. em. 2. Ér­deklődni : 17 órától. _________________(226-147) Fiatal házaspár magányos, idős ne­nnt vagy bácsit meggondozna ingat­lanért Balaton kör­nyékén. . Ajánlato­kat : 226227. számra a hirdetőbe kérek. _________________(226227) B alatonföld váron. szép helyen. új nyaraló 1 200 000 Ft- ert eladó. Telefon: 212-579 Budapest, délután (9710) Eladnám másfél szobás szövetkezeti lakásomat OTP-át- v ál la lássál. Érdek­lődni : 16—19 óráig. Kaposvár. Béke u. 99. VIMM. '226194) Kétszobás családi ház - eladó. Érdek­lődni : Zamándi. Fő U. 54. (226310) Somogy Jádl Fejoő­hegyi sz Ő1 őfő Ide met •eladom. Érdeklődni: Somogyjád. Kálvin J. u. 39. sz. alatt le­het. ___________ (226901) K aposmérőben ker- tós7. kedésre alkal­mas telek, kte csa­ládi házzal eladó. Érdeklődni: Bárd­udv arn ok, Bárdi- biikk 9._______(226308) B alatonmária- für­dőn sürgősen eladó 108 n-öl villatelek, bekerített, közműve­sített, körben kor­dont ends zeni. ne­mesített szőlővel, gyümölcsfákkal, felvonulási épület­tel. Építési enge­dély van. Érdeklőd­ni : Székesfehérvár, József A. u. 62/B., ZaWné. ________(1763.20) 19 2 n-öles építési telek eladó. Érdek­lődni : Kaposvár, Hunyadi J. u. 40. (2.26344) Eladó . Kaposváron a donneiri város­részben, buszmegál­lóhoz. boltokhoz egy percre. szoba, konyha. kamra, előtér. ,WC és szuve­rénből álló. azonnal beköltözhető ház­rész. kis kerttel. Ajánlatokat: 226366. számra a hirdetőbe kerek. (226366) Rétszobá«. teerte* családi há7. beköl­tözhetően eladó. Megtekinthető na­ponta 10 órától 17 óráig. Kaposvár, Semmelweis u. ifi. Egyszobás scröv-et- kezeti lakást elcse­rélnék másfél szo­bás tanácsira. Aján­latokat.: 206356. számra a hirdetőbe kérek. _________(226356) S ürgősen eladó B a 1-a to-nimá ria-alsón. a Nefelejcs u. 13. számú 50 négyzet- méteres felfalazott j kenn y araló. Űj gépkocsit beszámí­tok. vagy kulcsát­adásra is felépíthe­tő. Érdeklődni: Pécs 22-669. telefo­nom____________(226357) C sokonyavisontán új nyaraló eladó. Érdeklődni: Sándor Istvánt, Szentlőriinc, Sállá! ti. 2/c. (23635.2) Az igali Bor.iu- dom bon 504 n- öl föld. betegség miatt, eladó. Fürdőhöz kö­zel. Cím: 1061 Buda­pest, Rákóczi u. 59. _______________(214-9) K aposváron 3 szo­ba összkomfortos, kertes családi ház igényesnek eladó. Cím a kiadóban. ___________ (2096) K aposváron, a Ka­tona József u. 21. 97.. egyszobás ház­rész. beköltözhetően eladó. Érdeklődni: Kisasszond. Tóth GáboménáL _________________(236991) Simoníán ház es telek etedé meg­osztva is. Érdeklőd­ni! : Sdmonfa. Dózsa Gy. a. 4.1. sz. alatt. _________________(1236387) Kaposváron meg­vételre keresek két­szobás. szeptemberi beköltözéssel, kertes házat, Rómarhegy előnyben. Választ: 236392. számra a hirdetőbe kének. __________________(236996 E ladó két szoba össrzkomfortos, köz­ponti fűtése« utcai házrész. garázzsal. Kaposvár. Dimitrov cl. 66. ÉrdekHődná: 17 ónra után. Kissék. ___________________(2159) B alatonienyvesen. vlak özeiben,, ny ara 1 ó fatten eladó. Ér­deklődni : a megbí­zottnál. Topon ár. Topomért ét TI. Si­pos. (2302) üG-c rendszámú Wartburg Iámousine szőnél y gépkocsi jó állapotban, első kéz­ből. eladó. Érdek­lődön : Brávácz. Ka­rad. Koppány vezér u. 16.___________(60432) E ladó egy régi 260- es MZ-motor al­katrészei. Érdeklőd­ni lehet: Kaposvár, Ká.pos-hegy 4. re. Pohrnik.________(326248) T rabant (UT-s). új gumikkal, 1084-ig vizsgázott. eladó, llovszky. Üi várfal­va, bolttal azemben. (226309) 4(t8-as Moszkvics e 1 adó. a lka trés zen­ként is. Kaiposgyar- mat. Fő u. 3. Gu­lyás^________ (226341) E ladó TS MZ 250 orrü-es motorkerék­pár újszerű állapot­ban. Böhönye. Tll-é« u. 29.__________(61120) Z A-s Trabant Spe­cial személygépkocsi friss műszaki vizs­gával — építkezés mi att — éladó, Ér­deklődni : Schádl. Karád, Május 1. u- 24/a. _____________(61125) P F-es 1500-as La­da jó állapotban. megkímélt, igényes­nek eladó. Kapos­vár, Honvéd u. 7. . III. em. 3. (2192) I UmueiTV» «sem élte- gepkocM, 1964-ig mű szaki vizsgázott eladó. Kaposvár, Micsurin u. 5. Pó­ryva. ___________ (226947) Z Y-os, lano-as Zsiguli, piros szín­ben. eladó. Szántó Gyula, Jákó. Rákó- CZi u. 6. (226354) Skoda 105-ös sze­mélygépkocsi. kevés kim-re 1. megkímélt á 1 laipo t.ban. igén vés­nék eladó. Berkes Józ séf n y u gd í j a s, Bog Iá rle De. M un­ka csy u. 9. (22G35Ó) Hároméves, most műszaki vizsgázott Trabant Lim usiirxe eladó. Érdeklődni: Boglárlelle. Május 1. u. 120. Fogta Jó­zsef.____________(2.^377) E lad ó Já w a M us- tang kismotor. Ka­posvár, Virág u. 54. ______ (236381) 8 36-es Fiat Coupé ela-dó. Kaposvár, Kelet-Ivánifa u. 52/a. ZF-es S lOO-as Skoda friss műsza­ki vizsgával, ió ál­lapotban eladó. Ér­deklődni : Kapos­vár. 48-as Ifjúság u. 64. sz. fszt. 2/a. 18 óra után._____(226366) K arambolozott Zsi­guli és sztereó autó­magnó eladó. Ér­deklődni: Kaposvár, Schönherz Z. u. 9. Zalaiaknál, (326390) UF-es Zsiguli el­adó. Kaposvár. Ju­tán üt 4.________(2195) U E-s 1.200- as Lada friss műszaki vizs­gával eladó. Érdek­lődni : este 6 óira után Kaposvár. Ki­nizsi lakótelep 5. I. Iph. fszt. 2. Nap­közben : kórház. I. belosztály. (2217) ÁLLÁS Hivatásos vadász. 63 éves.; nagyvadas területen eltöltött vadon állás után, helyet változtatna, vadőr vágy vadász helyettesi munkaikor betöltésére, lakás sezüks-eges. A .Hantá­tokat : 206048. számra a hirdetőbe kérek. _______________ (388243) V egyesbolti eladói, boltvezetői képesí­téssel. lfl évi szak­mai gyakorlattal ál­lást változtatnék. A vá Laszokat: 226369. számra a kaposvári hirdetőbe kérem. _______ (026369) K isvállalkozás pénzügyi. számvite­li adminisztrációját felsőfokú végzettség­gel vállalom. Aján­latokat: ..Okleveles üzemgazdász” jel­igéire. 206349. számra a kaposvári hirde- tóbe. ___________(->26349) T anár—közgazdász- házaspár a Dunárv- túlra állást változ­tatna. Laká s megöl- dáseab ..Balaton- kozel” jeligére a szolnoki hirdetőbe (0073094) — Oltott mész állan-- dóan kapható. Kutla Győző, Kaposvár, Vak Bottyán út vé­ge. 8-tól 18 óráig. _________(zxnwr) K isméretű KCSM- kazán eladó. Kapos­vár. Nyár u. 18. _______(226244) O ktatási intézmé­nyek, nevelőottho­nok. figyelem! Nyá­ri festés-mázolást határidőre váUa- lurnk. Cím: Fekete András, szóbafestő- mázoló. Szabad hí el­vég. Üttörő u. 7. (60994) Oltott mész. állan­dóan kapható. Szál­1 í tá ssa 1 is. Megren­delhető : Fonyód. Fő u. 107. Telefon : 231. (60934) Építők, figyelem! Nagy és kisméretű tégla. 1* métertől 10 méterig gerenda, szarufa, deszka. Léc, nagyméretű cserép. kúDeserép, leszállí­tott áron eladó. Ka­csok. Pataki puszta. ________________ (g?61ü4> Mennyezetburkolat angol import alap­anyagból. megren­delhető Szőke Jó­zsef m ű any ag feldol­gozónál : Pécs. Ká­rolyi Mihály u. 21. 1 Tel.: 1:1)— 188. Kérien prospektust. (166285) Szemes kukorica eladó. Érdeklődni: este 7 óra után. Ka­posvár. Kandó Káil- mán u. 37. (207306) Keltetögép eladó. 5409-a« Gergely-féle komplett. üzemké­pes. Levélcím: Kot- roezó Balázsné. Pm, GyáL Árpád u. 8. __________________(61133) Török lugas ubor­ka. egy tő termése 20—60 db. Ültethető július 1-ig. í Postán 200 Ft érték felett küldök, plusz posta- költség. Jászberény. pt. 6/11164. (9995) Négyszemélyes re- kamáé. két fotel, új állapotban eladó. KápoíTvár, Béke u. 73. Xn. ________(226337) J apán gyártmányú sanokcsi szol óg ép el­adó. Kaposvár. Hu­nyadi J. u, 40. _________(226345) Szakszerű hiiselő- készítést. szeleteléfH vállalok, 15 óra után. m ásodállá^be.n. Ér­deklődni : Ba 1 a toxv Reabadi fürd őte lep. Posta U. 13. T20g348f) Filodendron eladó. SomogyasBraló. Kos­suth L. tu 97. Fe­fíéü ___ , (?>j63fi8) I gen olcsón eladó 2 db Calor gáz ffír- likürtő (kéménybe köthető). Szigetmé. Kaposvár. Désá Hu­ber L u. 5. (A reg- gep órákbagi.) 226367) Rö\*id fekete pán­célt őkés zotnigona el­adó. Kaposvár. Ko­vács S. Gyula iL 19. TI. Iph. 3. ajtó. Dr. Lakos Pálrné. (206360) Hat malac eladó. Kiss Kálmán, Juta, Tts- és szerelési rmubkáka'* vállalok. Fündóezo- bák átszerelése, gáz- kész ü 1 ékek cseréj e. áthelyezése. S;wnd- rey András, Kapos­vár. Béke u. 53. fSEt. 1. ajtó. _______ (1286368) E ladó: új SPS—19 ja pá n motoros per­metező. 49 fim töm­lővei. Ugyanott 2 fo­tel, dohán yzóásztaL kanapé is eladó. Ka­posvár, Esze Tamás U. 1.______^ ^226364) K étéves kijáró. 9 hónapos vemhes üsző eladó. Somogy- szob. Eötvös u. 6. Hosszú. . (226369) K ii tás ást- es - fel- új írást rövid határ­időre garanciával vállalok. Tóth Ist­ván kútásó. Kapos­vár. Hunyadi János U. 28. (2P6373) ót és fél méteres 12—12-es gerendák és sport babakocsi eladó. Tóth. Kapos­vár, Hunyadi J. u. *. Tizenkilenc négy- zetm été r alap te rü - letű faház eladó. Balatonfenyv-es. Roz­maring u. 1. Érdek­lődni : a helyszínen szombat, vasárnap, egész nap. a többi napokon e=*e. K ar- posvár 15-303-** te- lefoűtszámon. _______ _j___(226378) D íjnyerte« w.ü lök­től angol setterköly- kök eladók. Bog- lárlelle. Béke u. 29. (B a köss). (026380) Üj gaztűzhedy re- duktorral eladó. Horvrá th Italos. Ka - poßvär. Búzavirág u. 26. 4 61. (226363) Építkezésből meg­maradt 3 db ú i. két- számyas ablak, re- dönytok nélküli, el­adó. Érdeklődni: ju­ta, R.ákóczi út 4. sí. szombat, vasárnap egész nap. Fias György.________(ry3W) Egv nyolchónapos és egy kilenc hóna­pos vemhes tehén eladó. Osököly. Dó>- wwi u. 28. fv.. öt darab válasz­tási malac eladó. Juta, Rákóczi u. 45. (226415) Negyvennégy db anya i uih eladó. Ju­ta. Árpád u. 13. ____________(226406) K ettő cLara»b nagy­méretű. vajszínű cserépkáliybe eladó. K a oosvá r. Beloian- ni«7 u. 17. (206412.) Kettő db csákó el­adó. Alsótapazd !8. sz. alatt. Érdeklődni: 16 óra. után. ___________ (r>64Ő2) * hónapos vemhes üsző eladó. Visnye. Fő u. 36. (2157) ALBÉRLET Értelmiségi házas­pár egy évre gar­zon- vagy egyszobás lakást béme1,rie. A j ánla tokát . .Au­gusztus l-től” jel­ig ere a kiadóba. A* #7.emi konyhák, íttermrk ellátására edényekkel, e«*k5zSkkel nyitott AMFORA raktárüzlet Tárja kedves egyéni vásárlóit la. AJÁNLATUNK: — szines, mintás poharak, — kerámiavázák, virágtartók. — evőeszközök, fényes fémtálcák. Kaposvár, Achim András u. 18. (Az Ady Endre u. 7. sz. ház udvarán.) (86634) r*w*a Gy. u. B0. (226301) (43) üzletkötőket és • gyakorlott muntkavégzőket keresünk kárte­vöirló részlegünkhöz, helyi ki- rendeltséggel. Komplex Kisszö­vetkezet. Budapest XV. Hevesi GyuLa út ill. Tel.: 896-801. (1961W5) Induló ládaüzemünkbe felve­szünk betanított dolgozókat, női rh un kae rőt 1 ádasz ege z öneik. f é rfi munkaerőt .szalagfűrész, kezelő­nek- továbbá anyagmozgató, le­szedő segédmunkásokat. Fize­tés: teliesítmény szerint — be­tanításra 4« napot biztosítunk. E1 s ö-sor ban Os ztö pá n kö my ék én lakók jelentkezését várjuk. Szál­lítást saját busszal biztosítjuk. ..Győzelem” Mg. Ts-z Osztopán. .Jelentkezni lehet: #Végh László ipari főágazatvezetőnél. (86691) Fel v ételre keres ü nk aaann aJ i belépéssel egy éjjeliőrt egész éves állasra, egy adminisztratív dolgozót napi négyórás munika- • idővel három hónapra. Jelent­kezni lehet az üdülő vezetőié­nél. KIOSZ-üdülő Balatonföld- vár, Józisef u. 33. (61164) FőlveszfbiAr — mer őgawía sági gépszerelő, autószerelő, géplaka­tos. hegesztő szaik?rrujntkia.-sok a t. Fizetés megegyezés szerint. Je­lentkezés a föagromó/musnal vagy a műszaki föágaeatvezető­nél. Vörös Csillag Mg. *T)sr,. Ba- latonstaárszó, Mikszáth K. u. 5. Telefon: 49-400. (61139) A Kapóé Ruhaipari Szövetke­zet felvesz Kaposvár, Tokaj u. 1. sz. alatt lévő varrodájába varrni tudó dol.gozdkat. Jelent­kezni lehet a szövet kerget köz­pontjában, Kaposvár. Vár ti. 5. AZ. alatt. (904661) A Kemiloád barcsi gyára azon­nal fölvesz vegyi parii szakim uir>- kiá.sokat, betanított munkásokat., va 1 am iimt j ogosítvá.nny»A rend c 1 - kező targoncavezető kel.. A beta­nított munkások részére tovább­képzést biztosítunk. Jelentkezés • Keimikál Építési Műanya^feldol- go®6 Gyár. Barcs, crf. 13. 757?_ Munka ügyi osztály. (86605) [ MAI MŰSOR Csiky Gergely Színház 14 óra­kor: SZÉLKÖTÖ KALAMONA. R-bérlet. 19 órakor: KÉT ÜR SZOLGÁJA. Déryné bőidet. Kaposvár, Vörös Csillag du. 3 órakor: A TANÜ. Du. 5 órakor: A POGÁNY MADONNA. Este 7 órakor: KI ÖLI MEG EUROPA NAGY KONYHAFONÖKEIT? (14) Szabad Ifjúság de. 10.. du. 4 és 6 órakor: SZÁGULDÁS GYILKOSSÁGOKKAL (14). Esne 8 órakor: A MÉRKŐZÉS (16). Da 11 os Ida mozi du. 6 órakor: LÁNCRA VERT SOFŐRÖK. Mo- zi-miízeum: du. fél 6 órakor: A BŰN . TÖRTENETF, I—II. (14) Marcali este 7 órakor: AZ EGÉR ÉS Á' MACSKA. Nagyatád du. 5 és este fél 8 órakor: ANNA (14). Barcs ftste 8 órakor: A BIZTOSAN ÖLÖ SÁRKÁNYLA- DY <16). Siófok (teremmozi) du. fél 6 és este fél 8 órakor: CHA- CHA-CHA (14). Siófok (kertmo­zi) este 9 órakor: A KONCERT. Balatonlelle (fedett kertmozi) este 9 órakor: KONVOJ (14). Balatonföld vár (fedett kertmo­zi) este 8 órakor: A MACSKA REJTÉLYES HALÄLA (14). Za- márdi (fedett kertmozi) este 9 órakor: A BIRODALOM VLSZ- SZAVÁG. TELEVÍZIÓ Budapest L 9.00: Idősebbek I« ^fkezdhe­‘trk . . . 9.05—9.55: IskoMtex^ 9.55c— MI/39 :-*rIdesküsst Yő.2&—16.15 : Iskola tévé. 16.22: MűsorLsnierte- tés. 16.26 • Hírek. 16.30: Változó 'alu. 17.ő5: Kertünk — udva- rumk. 17.25: Reklám. 17.35: Sakk­matt. 17.55: O per e ttba r á ts ág. 16.30: Dél-Alföhdt Krónika. 19.00: Reklám. 19.10: Idő<sebbek is el­kezdhetik ... 19.15 Esti met^e. 19.30: Tv-híradó. 20.09: Menedék- iog. Spanyol film. 29.56: Stúdió '82. 21.56: Szenttől s»embe. 22.30: Tv-híradó 3. Budapest 2. 29.01: Fiatalok ettie. Köbben: Kb. 30.19: Tv-híradó 2. 2?.10—kb. 23.15: Pannónia Kupa nermieft- közi súlyemelő verseny. Jugoszláv tv 17.10: Magyar nyelvű tv-u«p- ló. 17.30: Videooidalak. 17.40: Hiiek. 17.46: Gyermekimüsor. 13.15: TvTnaptar. 18.45: Múked\e- lök. 19.16: Rajzfilm. 19^21: Rek­lám. 19.27: Ma este. 19.30: Tv- napló. 19.55: Reklám. 29.09: Gyújtópontban — belpolitikai adás. 20.45: Reklám. 20.59: Hét januán nap. Spanyol játékfilm. 22.30: Tv-napló. Osztrák tv 9.30: Angol nyelvlecke. 19.30: A major ura. Film. H.56: Állat­kerti történetek. 12.15: Id őaek klubja. 17.26: Kicsanyek műso­ra. 17.56: Jó éjszakát, gyere­kek! 18.09: Popey. a tengerész. 18.30: Mi. 19.00: Osztrák képek. 19.30: Tv-híradó. 20.15: Riport- műsor. 21.40: Történetek a sze- rejemről. és házasságról. 23.40: Hírek. KOSSUTH RAnrO 4.25— ‘.59: Jó regben* *.»: Hf­rek. 8.20: Mai kulturális prog­ramok. 8.27: Tudósok és dön­téshozók. 8.57: Rameau: Pyg­malion. 3.40: Műsora járdát. 9.44 : Zenevár. 19.09: Hírek. 19.06: MR 10—14. 10,36: Nagy mesterek — világhírű előadóművészek. 11.34: Gottlieb: Az ifjúság. 11.41: Srep remények. 12.00: Déli kronník». 12.30: Ki nyer ma? 12.49: Rek­lám. 12.45: Törvén ykönyv. 13.00: Luxemburg grófja. 14.46: Élő világirodalo-m. 15.00: Hírek. 16.05: Madrigálok. 15.28: Niótnikék. 15.58: Halligatóink fi^elméHr! 16.00: A Népzenei Rangos .Üi^ag melléklete. Í7.00r Hírek. T7.05: Kritikusok fóruma. 17.15 w Uj lemezeindcből. 17.42: Reklám. 17.45: A Szabó család. 76.15: Hol volt. hol nem volt . . . 16.26: Mai könyvaj ánlatunk. 18.29: Hal 1 s a - tóink figyelmébe! 18.39: Esti magazin. 19.15: Zenekari rmiztt- ka. 30.09: A reform kezdeten- 29.3J1: Népszerű operaest. 21.5í>t Tudomány és gyakorlat. . - Hírek. 22.30: Tíz perc külpoi.ti- ka. ->2.30: Bende Zsolt oprérett- dalókat énekel. 22.56: Kaocsolw- taink. 23.09: Lejmewmüzen.wr)­23.34: Vásárhelyi Zoltán vetenv- H az. MRT énekkarát. 24.09: Hí­rek. 0.19: Régi magyar táncok. 0. 35: Himnusz. PETŐFI RADIO 4.26— 7.59: A PetOfl rá dl A reg­geli ?jesnés műsora. R.00: Hirék- 8.05: Szalai Antal népi zene­kara játszik. 8.20: Magyal* wtA a Kárpátok lábánál. 8.36: Hírek. 8.35: Társalgó. 10.00: Zeniedel- előtt. 12.35: Gyermekek köny­vespolca. 12.39: Hírek. 32.36: Me* lódi akoktél. 13.26: Látószög. 13.30: Muzsikáló természet. 13.38: Tarka-barka »on gora muzsika. 13.46: Időjárás- és vízál3iásiie.len- tés. 14.00: Kettőtől hatig,. . • 16.06: .Tini-tomlk. 18.30: Hírek. 18.36: Beszélni nehéz. 18.47: Barango­lás régi ban elemezek - között. 19.16: Népdalok. 19.26: A Mar- gyár Hűmondó üj kötetéről- 16.35: Csak fiataloknak! 20.36: Hírek. 26.35: Magyafi* anekdota­kincs. 21.93: Zene a Buda nett Snortcsarnokbain. 22.03: Nóták. 23.06: Htrefc. 23.26: A mai dzsessz. 24.00: Hiiek. o.io- .T«de- gén nyelvű vfejelzőszoVgiálat. 1. MŰSOR 8.57: A kiállítótermek i*r#­ramjából. 9.06: Zenekari muzsi­ka. 10.17: Operarészletek. 11.00: Hiiek. 11.06 : 2900 felé. 11.46: Be­csi klasszikus muzsiika. IS. 00: Hírek. 13.07: A Münchem Fil- harmomkuR Zenekar hangver­senye. 15.14: Kamarazene. 16.00: Képek és jelképek. 16.39: XX. századi operákból. 17.30: Mi a véleményed ? 17.50: Romanttkus mesterművek. 19.90: Hírek. 19.^5: Rádiószinház. to.M): Dvorak: IX. szimfónia. 30.51: tTj Bach- lemezetnikből. 21.43: Modern írók portréi. 22.03: A Yes együtt«« összes felvétele. 33.03: Balettze­ne operákból. 23.30-23.33: Hírek. Időjárás. PÉCSI RADIO 17.00: Hírek, rr.66: 7,™«M kí­vánságok. 17.26: Könyvhét­17.35: Meg7jen.esitett versek; 17.46: Gazdálkodás a« idővel. 17.50: Amandia Lear felvételed­ből. 18.00: Dél-dunántuli hír­adó. 18.00: szerb-horvat nyelvű műsor. 19.00: Nemet nyelvű mű­sor. Állami gazdaságok, tsz-ek, belső égésű motorokat üzemeltetők figyelmébe! Az energiafelhasználást legolcsóbban, leghatékonyabban, legegy­szerűbben az üzemitíö mérése segíthet csökkenteni. Rövid határidővel szállítjuk az üzemidő mérésére legalkalma­sabb quartzórákat, információt adunk a kialakított elszámolási rendszerünkről. Vállaljuk a traktorok energiahasznosítási jelleggörbéjének a fel­vételét — a kardántengelyen mért kW és az üzemanyag-fogyasz­tás egyidejű mérésével —, segítségével kiszámítható az adott tel­jesítményhez szükséges üzemanyag. A gyakorlat azt mutatja, hogy a műszer ára már 170 1 gázolaj megtakarításával megtérül. A MŰSZER MEGRENDELHETŐ: Balatonboglári Állami Gazdaság központi gépjavító üzemétől: 8630 Boglárlelle, Szabadság u. 28. Telex: 22-5838. Telefon: 10-09 180 mR«52) vásár a hullámokon! A siófoki hajóállomásnál a katamaránon június 7-én, 8-án, 11-cn és 12-én; a fonyódi kikötőben 1982. június 9-én; a badacsonyi kikötőben 1982. június 10-én, ^^ Élelmiszer, ruházat, műszaki áruk többsége 10%-tól 50%-os árengedménnyel Mindennap valami meglepetés! Nyitva mindhárom helyen: 10-től 18 óráig, («*«**) 9 /

Next

/
Thumbnails
Contents