Somogyi Néplap, 1982. június (38. évfolyam, 126-151. szám)

1982-06-19 / 142. szám

Beszélgetés Szokolay Sándorról - zenéről, Kodályról

Személyes

izzással

Macsa. István rajzai

Mácsai István 1922-ben született Budapesten. A Képzőművészeti t Főiskolán Bernáth Aurél növendéke volt. Hazai és külföldi múzeumokban több munkája látható. Két ízben tüntettek ki Munkácsy-díjjal. Világosan komponált, kiérlelt színvonalú képei a reális valóság látszata mögött*líraii és szimbolikus mondanivalót hordoznak.

Á határainkon túli magyar irodalom

Az Akadémiai Kiadó újdonsága a hatkötetes magyar irodalomtörténet — népszerű nevén a „spenót” — kiegészítő kötetének friss darabja. A határainkon túli magyar irodalom címet viseli. A csehszlovákiai magyar irodalmat Csanda Sándor, a jugoszláviai Bori Imre es Szeli István, a kárpát- ükrájnáit S. Benedek András és Kovács Vilmos, a romániait Kantor Lajos és Láng Gusztáv mutatja be. Lehetne vitatkozni azon, hogy egy-egy szerző megkapta-e az őt megillető helyet, terjedelmet, hogy vajon menynyiben súlyoz jól Csanda Sándor, amikor Dobos Lászlót mondjuk .Dávid Teréz- hez hasonlóan mérlegeli, vagy a jugoszláviai fejezetben Gion Nándor nem kapja meg azt a méltatást, mely művei' alapján őt a vajdasági irodalom élvonalbeli írójává emeli. A legegységesebb s arányaiban, ertékiteleteiben is a legmaradandóbb az erdélyi irodaimat tárgyaló fejezet. Nem véletlen, hisz a szerzők egy korábbi hasonló tárgyú könyve, mely a Kmerion Kiadónál jó tíz évvel ezelőtt jelent meg, megfelelő alapkő volt egy tudományos szintézishez. S kétségtelen áz is, hogy az erdélyi magyar irodalom a legerősebb a határainkon túliak közül. A kötet újdonsága, hogy 1945 óta ebben t*üálkozha- tunk először tudományos igényű összefoglalással a nyugati magyar irodalomról. A szerzőit: Béladi Miklós, Pomogáts Béla és Rónay László joggal nevezik vázlatnak összefoglalásukat, hiszen a világban szerteszét élő írókat, költőket szinte minden előzmény nélkül összegereblyézni s értékelni nehéz próbálkozás volt.

A jugoszláviai, vajdasági magyar irodalom legnagyobb elő reprezentánsa kétségtelenül Gion Nándor. A Magvető Kiadó tette közzé három egymásra épülő regényét: a Virágos katonát, a Rózsamézt es a Latroknak is játszott címűt. A cselekmény színhelye a középbácskai Szenttamás, az író szülőfaluja. A gyermeki rá- csodálkozás a világ dolgaira, az eszmélés, r»ajd a tudatos életszemlélet kialakulásának mesteri ábrázolása e regényciklus. Sőt több is ennél. A szerb, német és magyar nemzetiségű falu lakosai a mesében sem élhetnének bonyolultabb életet, mint ahogyan azt valósághűen Gion ábrázolja.

Sütő András művei termékenyítőén hatottak a magyar nyelvű irodalomra s nem teszünk immár olyan megszorítást, hogy Sütő András erdélyi író. Hatása, szellemi, eszmei értékei betöltötték a teljes teret, efféle megjelölésre nincs már szükség. Az ifjúság számára válogatott ki néhány szép írást műveiből Ablonczy László, s adta ki a Móra Kiadó Gyermekkorom tü- körcseppjei címmel. A Sütőírásokat ismerőknek nem újdonság, e kötet az őt még nem olvasó gyermekeknek készült. Tanít: szépen, , érzékletesen magyarul, tanít a szülőföld, a szűkebb és a tágabb haza feltétlen tiszteletére és szeretetérg.

Mátyás Ferenc

Falusi

dalolok

Kihullik a dal az útra, föllármázza az éj csöndjét, házak fölött nyárfa zúgja, szél süvölti a dal-örvényt, énekelnek a legények, szemük, akár az éjszaka, sötéten süt, de az ének, mintha a föld morajlana, folyvást újba zenditenek, citerájukon peng a drót, nem ts vesznek lélegzetet, a hűsítő, vigasztaló éneklésük folyik, árad, bokáznak rá a csillagok, fára ülnek napsugárnak, s a sötétség elandaíog, ablakok, szívek kinyílnak, fölszakadnak, mint az őszi rét, midőn a virágillat a haldokló nyarat őrzi, bezuhog a dal a mellbe, s fojt, ha sír, ha örömről szól,

dalol a fain egyszerre, mert csak a dal vigasztaló.

Szokolay Sándor sokféle szerepben kerül szóba, a sajtóban, s a •társadalmiművészeti életben. Ötvenéves múlt; éppen negyedszázaddal ezelőtt, 1957-ben nyert zeneszerzői diplomát, de már ezelőtt is aratott külföldi sikereket: díjat

nyert 1955-ben a varsói, 1957-ben a moszkvai, 1959- ben a bécsi VIT-en. Hegedűversenyét 1956-ban a varsói Wieniawski zenei versenyen díjazták. Kétszeres Erkel-díjas, Kossuth-dí- jas. Dalművei: a Vérnász (1963), a Hamlet (1968), a Sámson (1972) elismerést szereztek a modern magyar operának külföldön is. Negyedik operájának szövegkönyvét is maga írja; forrása a száz esztendeje született Nikosz Kazantzakisz regénye (ebből készült az emlékezetes Akinek meg kell halnia című film forgatókönyve). Szokolay az Ecce Homo! címet adta e művének. 1958-ban megbízták egy Ady-oratórium komponálásával. S A tűz márciusa pályafutása gyújtópontjává vált. S mint mondja, Ady forradalmi lendülete sodorta őt az operairodalom és -színpad felé.

Aktív a társadalmi tevékenységben is. Ezt egészen sajátos lobogással és stílussal gyakorolja: ma, amikor a társadalmi funkciók sokasága gyakorta csak formaság — Szokolay személyes izzást Visz bele minden felszólalásába, közéleti megnyilvánulásába. (Vagy ez az izzás viszi bele őt a tenni- akorásba?) Mindig valami fontosat, minőségben is elsőrendűt képvisel. Fáradhatatlan propagátora, ha kell kiprovokálója minden nemes igyekezetnek; gyakran láttam kipirultan, lelkendezve — s mindig ilyen, ha valaminek kimondására ösztönzi egy elgondolás, egy terv, egy cél. Szószólója az általános zenei műveltségnek, s ahhoz vezető legiga- zabb útnak: a Kődály-metó- dusnak. Mostani találkozásunknak a Kodály-cesüéná- rium adott apropót.

— Kodály már a századelőn sürgette a mesterkélt tandalok és idegen módszerek megszüntetését. Hirdette, hogy „Az általános emberit minden nép csak nemzeti sajátosságain keresztül közelítheti meg”. Pedagógiája a népdal, a népzene szellemében fogant; azt akarta, hogy a népzene szépségeit mindenki gyerekkorától

kezdve magáévá tehesse. Akkoriban sokféleképpen

folyt a zeneoktatás Európa- szerte, s részint emiatt sokféle gáncs és akadály szegte útját. Ma már egységes zenepedagógiai rendszerbe ágyazottan válhat közkincs- csé a kodályi tanítás, pedagógiája és kórusművei. Óvodáskortól főiskoláskorig egységes alap-zenei műveltségre tehet szert kivétel nélkül mindenki. Ezt is Kodály mondta: „Zene nélkül nincsen teljes ember”

__

— Gyönyörűen hangzik. De vajon lemérhető-e az elért eredmény? *

— Az ének-zenei általános iskolások példáján kristály- tisztán lemérhető Az ő tanulmányi eredményeik, érzelmi világuk árnyalt és érzékeny mindenre, ami szép és értékes.

— Kodály 1937-ben elítélte a zenei igénytelenséget. Sok minden történt az utóbbi évtizedekben ennek megszüntetése érdekében. De vajon elég-e, ami történt?

— A hat-tizennégy évesek zeneoktatását szervesen kiegészíti az állami zeneiskolai hangszeres oktatás. De az értelem első hajnalhasadása az óvodáskorra esik. El kell érnünk, hogy egyenlő eséllyel tegye meg az első lépéseket minden gyerek ahhoz, hogy értelmes, gazdag érzelemvilágú felnőtté váljon.

— Talán azért hangoztatom visszatérően a gyerekkori zenetanítás fontosságát, mert számomra meghatározó a gyerekkor. Muzsikus család voltunk, apám karnagy, nagyapám négy-öt hangszeren játszott. Amikor tehetségkutató versenyt hirdettek, s én emiatt Budapestre szöktem — szüleim Békéstarhosra vittek, ahol megnyílt az első, Kodály elvein alapuló zenei általános iskola. Az ottani — természeti és emberi — környezet sosemúló emlék, élmény a

Hunyadi István

Évődésem Kislindával

a a iaszsárga ködökkel y úszik elő a reggel.

Nagyapa kinyitja a szemét, feje akár a zakatoló országút, vontatókkal, nehéz szekerekkel. Ilyenek az ébredései mostanában. Valamire készül, hogy lejegyezze. Körvonalak nélküli, bizonytalan képsor bukkan fel álmában. Lehet az sugalma- zás. El kellene rendeznie a véletlen fölvillanásokat. Korán talpon van ilyenkor. Az írás ördöge noszogatja, Úri- ás, a nyugtalan madár. Egyik könyvhalomra telepszik, végül megállapodik a Kölcsey-szobor tarlóit feje- búbján. Onnan vizsgálja nagyapát. El se ereszti szemsvgarából. amíg ki nem lendíti a holtpontról. Unszolja szünet nélkül:

— Közeli barátaidról kellene írnod, akiket végleg elvesztettél. Elrejtőztek egy földhányas alá. Valamit közöltél volna velük. Kifutottál az időből. Adósuk maradták

Tanácstalanul hallgat

nagyapa. Szűkre vont szemréssel nézi Uriást. Latolgatja, hogy vitába szálljon-e vele.

— Apádról kellene Írnod — biztatja a kora reggeli vendég. — Utazz Szentand- rásra, talán életben találsz valakit a régi tanítványokból. Biztosan él még tanú, aki emlékszik rá.

Keserűen ingatja fejét nagyapa.

— Hiába mennék, barátom. Jó évtizede jártam abban az apró faluban. Ketten éltek azokból, akik ismerték. Ök sincsenek már.

Ámde az írás állhatatos ördöge nem nyugszik.

— Aladár fiad elment, életerős férfi korában. Egyik siratóversedben vádoltad a mostoha sorsot, miért nem te költöztél helyette az ismeretlen tartományba. Váratlan szívroham terített le később. Jéghideg vonatfülkében utaztál. Nem volt, aki magragadja a vallad. Melledre kígyók tekeredtek.

Nem kívántad a halált. Akkor már nem! így történt?

Nagyapa előszedi az író- mappát.

— Igazad van, Uriás. Tiltakoztam, mert nagyon féltem.

Ekkor vékony kaparászást hall az ajtó irányából. Mintha csepp, gyámoltalan kéz matatna kilincs után. Kis- . linda állt az ajtóban, Csak a tekintete árul el valamit, mert beszélni nem tud.

— Ne írjál olyan szomorúakat, nagyapó. Eleget sírtál. Vidámabb történetet kellene írnod.

— Adok neked rágógumit, de most hagyj magamra, pici lány — rázná le ' öt nagyapa.

De nem tágít mellőle a cseppség, makacsul bámul az arcába. Tükrös, állhatatos szembogara ezt mondja:

— Nem kell a rágógumi. Te kellesz, nagyapó. Kérlek szépen, ne zavarj ki a szobából.

Egyoldalú ez az évődés az unokával. Az öregember bexzéL Kistinda rátapadva

mereszti a szemét.

— Egyszóval szívesen maradnál itt nagyapóval. Fölkapaszkodnál a székre. Az íróasztalán firkálnál a színes ceruzákkal.

— Igen — válaszolja a tükör. — Aladár bácsit is kizavartad a kertből, amikor írtál. Kisfiú volt még, Alsóörsön nyaraltatok akkor, önző voltál, nagyapó, ne is tagadd.

Álmélkodva nézi az öregember.

— Hát ezt is tudojf,?

— Már hogyne tudnám. Ilyen apróságok, mint én is, mindent tudunk. — Hozzáteszi még: — Itt akarok játszani nálad.

/

r róasztala été kuporodik a szőnyegre. Ölében a kis ház, a szombrerós pásztor és a soksok indián. Dülöngve lépked előttük a szerkezetre járó lúd. A lányka megfeszült arcán a játék öröme. Ilyenkor nem törődik nagyapóval. Végül ráveti világító szemét.

— Mosolyogj, nagyapó, mint én. Sohase láttalak mosolyogni.,

A vénember nem töpreng tovább, mibe kapjon. Készen van a fejében a történet. Megírja Kishnda reggeli látogatását.

számomra. • Példaképem lett Bartók és Kodály,

— Hadd emlékeztessem két személyes évfordulóra. Huszonöt éve diplomázott zeneszerzésből, és harminc éve került a Magyar Rádióhoz, mint zenei lehallgató, majd karnagy, szerkesztő; az ott improvizált aláfestő zenéjéből született a nagysikerű Alba Regia című film zenéje is. Ezt a műfajt mégis abbahagyta.

— Számomra erőpróba, előtanulmány volt mindez. Nem kell kihasználni minden alkalmat. A legértékesebb adottságra kell koncentrálni. És egy-egy mű megérleléséhez csönd is kell, nehogy alkalmi ünne- leumokrói. Jó egy-egy ilyen alkalom, mint tavaly a Bartók, idén a Kodály centenárium; mert felrázza az aluszékony figyelmet, mert reális lehetőséget nyújt sok jó terv megvalósításához. Az idén például új zenei tagozatos • általános iskolákat avattunk; az új iskolákban ének-zenei tagozatok jönnek létre, számos hasonló tervet jóváhagyott a minisztérium és így tovább. Felkeltjük a nemzetközi közfigyelmet az (amúgy is világszerte elterjedő) Kodály-metódusra. A Palestrina óta nem írtak énekelhetőbb kórus műveket, mint Kodály! Napjainkban. ismét virágzásnak indult a közös éneklés, s ez embernemesítő hatású. 1978- ban megalakítottuk a Magyar Kodály Társaságot, é« van már Nemzetközi Kodály Társaság is. Sok szép program, pályázat, tanácskozás, koncert, esemény tölti ki az elkövetkezendő esztendőt (Kodály december 16-i születésnapja lesz természetesen a csúcspont) De nem szabad szem elől tévesztenünk, hogy nem elég, ha dokumentáljuk Kodály jelentőségét Vigyáznunk kell, nehogy alkalmi önne- pélyeskedésbe vesszen a lényeg. Például az, hogy szüntelenül őrködfüxüe a kodályi életműn, de ne csak őrizzük és ünnepeljük, hanem leheljünk bele igazi életet. Mindennél fontosabb az utódnemzedék nevelése. „A zeneiskola — emberiskola" — mondotta Kodály. Így ván. A legtöbb nagy ember jellemjelenség is. Az előbb valamire azt mondtam, elsőrendű fontosságú. Igazság szerint nehéz rangsorolni: a pedagógia, a zeneszerzés, a kamagyi, közéleti munkám fontosabb-e Mindhez személyes közém vaui

— Operál mellé felsorakozott vagy 15 kantáta, néhány oratórium, számtalan kórusmű — 12 premier, 12 nyelven. És csaknem tízféle társadalmi, közéleti tisztség. Sikerül-e kicsikarnia ennyiféle tevékenység mellett azt a bizonyos áldásos alkotód csendet?

— Mindezt az élet és a

habitusom rótta rám. S a mű sem fejeződik be a kottán. Nem lehet szakadék a mű, a szerzője és a befogadói között. Családom van, gyermekeim tehetségének kibontakoztatása is az én felelősségem — és valamit mindig tanulok én is, például nyelveket. Csak azt csinálom, amit a magam számára elháríthatatlanu! fontosnak tartok. Lehetetten a rangsorolás. Könnyen kifog rajtunk az iraraló idő. Lesz-e időm ahhoz, hogy véghezvigyek mindent, amit szeretnék? Ez már nemcsak rajtam múlik.

P. G.