Somogyi Néplap, 1982. május (38. évfolyam, 101-125. szám)
1982-05-04 / 102. szám
VILÁG PROLETÁRJA!, E G Y E S U L J E T E KI Ara: 1,40 Fi NÉPLAP ..v' - • * • , - •• «v;- s, ?■ • - ■ ■ AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA /. % '* XXXVIII. évfolyam, 102. szóm 1982. május 4., kedd Lelkes, öntudatos májusi seregszemle Egységben, összefogva Az elmúlt negyedszázadban megtett töretlen út eredményeire alapozott bizakodással. büszkeséggel, s a jövő építőmunkájához szükséges feltételek: az enyhülés, a béke iránti vágyat kifejezve ünnepeltek az ország dolgozói május elsején, a nemzetközi proletariátus, a munkásszolidaritás napján. A zászlódíszbe öltözött fővárosban már a kora reggeli órákban megindultak a felvonulás színhelyére, a demonstrációra készülők tömegei, s a Dózsa György utat környező utcákban tizenöt kerület üzemeinek, vállalatainak, intézményeinek közösségei gyülekeztek a szombat reggelre derűssé, napsütésessé váló időben. A Magyar Népköztársaság címerével ékesített, márványburkolatú díszemelvényen néhány perccel tíz óra előtt jelentek meg a párt és a kormány vezetői: Kádár János, a Magyar Szocialista* Munkáspárt Központi Bizottságának első tiktára, Loson- czi Pál, az Elnöki Tanács elnöke, Lázár György, a Minisztertanács elnöke. Aczél György, Gáspár Sándor, Havasi Ferenc, Korom Mihály, Maróthy László, Melles Lajos, Németh Károly és Óvári Miklós, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, a társadalmi és tömegszervezetek képviselői, a munkásmozgalom veterán harcosai, a kitüntetett szocialista brigádok, a termelésben élen járó munkásközösségek képviselői. Sok száz úttörő szaladt be a térre, s köszöntötte vörös szegfűcsokorral közéletünk kiemelkedő személyiségeit, a tribünökön helyet foglaló vendégeket, köztük azokat a szakszervezeti küldöttségeket, amelyek a világ minden tájáról, 45 országból érkeztek hazánkba, hogy a magyar néppel együtt ünnepeljék május elsejét. Pontban tíz órakor fanfárok hangja szállt a téren át, s megmozdult, valóban élővé vált a seregszemlét megnyitó élőkép: a középen elhelyezkedő ötágú vörös csillag kőiül nemzetiszínű szaiagmezö alakult ki. S miközben zászlóvivő fiatalok sugarat formálták a csillag korül, elindult a tribünök előtt a menet, negyedmillió fővárosi — a tavaszünnep hangulatához, s a meg-megcsilla- nó napsugarak vidám játékához illőn jókedvű — felvonulása. Kádár János nyilatkozata Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára a bud'apestí dolgozók május 1-i felvonulásán nyilatkozatot adott a sajtónak: — Már sok május elsején vettem részt, az idősebbeknek — nekem is — nagyon emlékezetes a felszabadulás utáni első szabad seregszemle. ,Ez a mai felvonulás is lelkes, hangulatos — a hűvös szél ellenére — forró, optimista és öntudatos. Fölemelő, erőt adó számomra is. Mindenki láthatja: interna- cionalista is, s nemcsak jelszavaiban. Láttam például a felvonulók között kubai, lengyel elvtarsaink, barátaink egy csoportját, s más nemzetek fiait is. Nagyon örülök annak a bizakodó, jó hangulatnak, amit itt tapasztalok, mert olyan időket élünk, amikor egységben, összefogva, céltudatosan kell dőlgoznunk őrszagépítőmun- kankban. Jól indult az év, s bízom benne, hogy a folytatás is ilyen lesz. A lel vonul as résztvevőit — szükségszerűen — nemcsak hazai teendőink foglalkoztatják, a világra is gondolnak, a nemzetközi helyzetre, amely az utóbbi időben bizony némiképp éleződött. Mégis, bizakodnunk kell, hiszen világméretekben érezzük azt az erőt, amely feltétlen többségben van a hidegháborút szitokkal szemben. A szovjet nép, a szocialista országok a béke támaszai; nagyra becsült barátunk. Leonyid Iljics Brezs- nyev még a „túloldalon” is mint a béke embere ismeretes. Most, április végefelé egy hét alatt három fontos nemzetközi megbeszélés részvevője voltam. Budapesten üdvözölhettük a. Wojciech Jaruzelski elvtárs által vezetett lengyel párt- es kormányküldöttségét, találkoztam es tárgyaltam a Francia Szocialista Párt Lionel Jospin első titkár vezette küldöttségével ugyancsak itt Budapesten, majd Bonn ba utaztam, hogy Helmut Schmidt kancellárral, a Német Szövetségi Köztársaság más fontos politikai személyiségeivel, természetesen a német kommunisták képviselőivel is találkozzak és szót váltsak a kétoldalú együttműködés kérdéseiről és arról, mit kellene tenni — lehetőségeink szerint — a mi népeink, Európa népei, a világ népei érdekében az enyhülésért, a békéért. Azért utalok ezekre a találkozókra, mert most egy hét alatt tapasztaltam, hogy különböző pártállású, más nemzetiségű, sőt, más világnézetű emberek egyként a béke, a népek hasznos, kölcsönösen előnyös együttműködése mellett vannak, s készek is ennek érdekében tevékenykedni. — Kötelezettségeinknek eleget téve kell végeznünk hazai munkánkat, állhatatosan és türelmesen kell dolgoznunk nemzetközi téren is, s akkor bizakodva, reménységgel tekinthetünk a jövőbe. Megragadva az alkalmat: köszöntőm e felvonulás minden résztvevőjét, hazánk munkásságát, szövetkezeti parasztságát, az értelmiséget, az alkalmazottakat, egész dolgozó népünket, időskorút és fiatalt. Egységet, erőt, egészséget, jó munkát és sikereket kívánok mindnyájuknak — fejezte be nyilatkozatát Kádár János. Kádár János és Gáspár Sándor, a SZOT főtitkára, a Szakszervezeti Világszövetség elnöke a Felvonulási téren találkozott azokkal a külföldi szakszervezeti vezetőkkel, akik 45 országból és a Szakszervezeti Világszövetség képviseletében részt vettek a budapesti dolgozók május 1-i ünnepségén. Kádár János egyebek között hangoztatta: —- A felvonulás is tükrözi, hogy Magyarországon, ahol a nép szocialista társadalmat épít, egység és összeforrottság van. A mi népünk öntudatos, becsülettel dolgozik, s semmi mást nem kíván másoktól sem, minthogy megértés legyen a népek között. Nehéz körülmények vannak ma a világon: egyes imperialista erők tudatosan teremtettek feszültséget Mi azonban mélyen meg vagyunk győződve arról, hogy a népek nem akarnak háborút. Szolldari Lásunkat, egységünket és összefogásunkat fejezzük ki a Szovjetunióval, a szocialista országok népeivel, a fejlődő világ harcoló népeivel, sőt a kapitalista világ azon köreivel is, akik józan emberek és megértik: a világnak arra van szüksége, hogy a vitás kérdéseket a kapcsolatok őrzésével, tárgyalások útján kell megoldani. Ez az emberiség létérdeke. — Kérem, munkájukban így számoljanak velünk, hogy minket, magyarokat ilyen szándékok vezetnek, s mi becsületes küzdőtársai kívánunk lenni mindenkinek, aki a társadalmi felszabadulásért, a népek barátságáért küzd, azért, hogy minden nép saját kezében tarthassa a sorsát, maga dönthessen abban, hogy milyen úton akar járni. A Központi Bizottság első titikára végezetül megköszönte a külföldi szakszervezeti delegációk részvételét a budapesti május 1-i ünnepségen és sok sikert kívánt az általuk képviselt országok, szakszervezeti mozgalmak dolgozóinak. Ünnepeltek szombaton az ország minden városában, nagyobb településén és kicsiny falvaiban: a munkás- mozgalom vörös zászlaja, a nemzeti trikolor, fölpántli- kazott májusiák alatt vonultak utcára az üzemek, gazdaságok, intézmények dolgozói, nagygyűléseken köszöntötték május elsejét, vidám majálisokat rendeztek az utcákon, tereken, parkokban, a kirándulóhelyek erdei tisztásain. A kecskeméti nagygyűlésen Sarlós István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára mondott ünnepi beszédet. Napjainkról szólva Sarlós István elmondotta: csaknem tizenegy millió ember él a mi hazánkban, s a dolgozók többségé jól és sokat dolgozik, s ennek megfelelően jól él. Május elseje alkalmából megyeszerte nagygyűlések, ünnepségek, felvonulások és majálisok voltak. A somogyi események közül kiemelkedett a kaposvári nagygyűlés, amelyen több mint húszezer dolgozó vett részt. Az ünnepségekről lapunk 3. oldalán közlünk fényképes összeállítást Megkezdődtek az akadémia osztályülései Ezen a héten — május 6— 7-én — kerül sor a Magyar Tudományos Akadémia idei közgyűlésére, amelynek előkészületi szakmai programjához tartoznak az MTA tíz osztályának hétfőn megkezdődött és szerdán záruló tudományos ülései. Az első napon négy tudományos osztály. ülésezett. Az MTA nyelv- és irodalomtudományok osztálya — az Akadémia elnökségével és a zenetudományi intézettel közösen rendezett — tudományos ülését Kodály Zoltán születésének 100. évfordulójának szentelték. A Roosevelt térj székház dísztermében Szabolcsi Miklós osztályelnök megnyitó szavai után Szentágotai János, az MTA elnöke méltatta Kodály Zoltán munkásságát. — Nehéz róla megilletődés nélkül beszélni annak tudatában — mondotta —, hogy ilyen géniusz kortársunk volt. Megingathatatlan, kompromisszumokat nem ismerő egyéniség volt, aki szuggesztíven, látnoki módon élt az emberék között. Az orvosi tudományok osztálya a lakosság nagy tömegét érintő kérdést tűzött napirendre: a daganatos betegségek kezelésének, megelőzésének hazai helyzetét tekintette át. Megdöbbentő adat hangzott el az osztályúié® egyik előadásában; a tüdőrákkal foglalkozó szakértők megállapították, hogy az e betegségben szenvedők közül a nem dohányzókhoz képest mintegy hetvenszer több azoknak a száma, akik tizenöt éven át napi 40 cigarettát szívtak' eL Egyébként . a tüdőrák, gyógyításának jelenleg egyetlen reményt .kettő módja a műtét. A biológiai tudományok osztályának ülésén az MTA botanikai kutató intézetének tudományos tevékenysége volt a téma. Tigyi József oszitályelnök megnyitója után Bérezik Árpád, az idén 30 éves kutató intézet igazgatója elmondta: fő feladatuk a gyakorlati problémák megoldását is segítő korszerű botanikai és környezettani alapkutatások elvégzése. A filozófiai és történettudományok osztályának ülésén, — a vitaindító gondolatokat kifejtő Berend T. Iván osztályelnök szavaival — a gondolkodástörténet közelmúltjából választattak olyan témát, amelynek ma már letisztult látása-értelme- zése korunk sok társadalom- tudományi kérdésének jobb megismerését, értelmezését, megoldását is elősegítheti. SÉTAHAJÓZÁS ZENÉVEL Telt ház az Európában A kedvezőtlen idő ellenére telt ház volt a hétvégén a siófoki Európa-szállóban. Az ünnepre kinyitott a szállodasor többi hotelje is, bár meglehetősen mérsékelt forgalmat bonyolítottak le. Főként külföldi csoportokat fogadtak. Szombaton kezdte meg szezonális működését a Pannónia földvári Neptun szállodája is. Kiemelkedő forgalmat, 73 ezer forintot bonyolított le a siófoki Csárdás étterem. A Fogasban 32 ezer, a többi siófoki vendéglátó helyen pedig átlag 20— 30 ezer forint forgalmat bonyolítottak le. A szántód! Ménes csárdában is telt ház volt, ebéd- és vacsoraidőben. Számos kirándulócsoport kereste fel a Műemlékmajort, ahol vasárnap kutyabem utatot rendeztek. Sokan megnézték az idegenforgalmi es kulturális központban nemrég újonnan megnyitott kiállításokat: . az agrár-, hely- és révtörténeti kiállítást, az endrédi csipke színes tárlatát,, valamint a Pálóczi Horváth Ádám életművét illusztráló bemutatót. A hétvégére új kempingeket, illetve fogadót nyitott a Siotour: Balatonszemesen a Vadvirág és a Lido várt vendégeket. A Vadvirágban 60-an, a Lido kempingben 10-en. a fogadóban pedig mindössze ketten töltötték a hétvégét. A Mahart személyhajóin szombaton és vasárnap összesen 4300-an utaztak. A kompok 7655 személyt, és 2660 gépkocsit szállítottak. Nagyszabású sportrendezvényt szerveztek Földváron az Expressz táborban. 35 futballcsapat részvételével mi- nimundiált bonyolítottak le, amelyre az ország minden részéből érkeztek fiatalok. Péntek este zenés sétahajózást rendeztek számukra (a Mahart Beloiannisz hajóját vették igénybe), szombaton pedig Hidegkúti Nándor, az egykori aranycsapat tagja tartott élménybeszámolót a sportolóknak. A tornán a Nógrádi Szénbányász csapat győzött. Szombaton szovjet fiatalok érkeztek, akik néhány napöt töltenek a Balaton földvári partján. Rajtuk kívül mintegy 600 fiatal vendége volt a tábornak a hétvégén. Tegnaptól az Ifjúsági Lapkiadó Vállalat tart itt négynapos értekezletet, melyen 40 - lapterjesztő reszt.