Somogyi Néplap, 1982. május (38. évfolyam, 101-125. szám)
1982-05-04 / 102. szám
Béke és munka feiszawáwa/ Jmiakn,k ° ,,e'm Tömegdemonstrációk világszerte ^ nCUlZCti SgyßtGrtßSröl EÜemellék Pio la íorrét Airport Stanley Változatlan erővel dúl a harc a délnyugat-iráni Khu- zisztán tartományban, miközben az iráni erők előrenyomulása lelassult — derült ki az egymásnak többnyire ellentmondó iráni és iraki hadijelentésekből. A hadműveletek, amelyekben mindkét fél magának tulajdonítja a sikert, a határtól mintegy 13 kilométernyire zajlanak. Egy teherani hadijelentés szerint a hét végén csaknem hetezer iraki katona esettel. Bagdad szerint 12 ezer iráni vesztette életét, majd további több ezer. Kzem Sariat-Mcidari, akit a múlt hónapban megfosz- I toltak minden egyházi címé- | tői, önkritikusan nyilatkozaVarsóban tegnap délután két órakor megkezdte első tavaszi ülését a szejm. A ma is folytatódó tanácskozás napirendjén első pontként a/, a nyilatkozat szerepel, amelyet a szejm nemzeti egyetértésről februárban hozott határozatával kapcsolatban kíván tenni. Ezután Mieczyslaw Ra- kowski miniszterelnök-helyettes tájékoztatót terjeszt elő a kormány , tudománv- é.s kultúrpolitikájáról, majd két törvénytervezet,, kerül megvitatásra. Az egyik országos kulturális tanács megalakításáról és kulturális fejlesztési alap létrehozásáról, a másik a kulturális és művészeti miniszter hatáskörének kibővítéséről szól. Miközben a törvényhozás ülésezett, a varsói óvárosban, majd a varsói egyetem környékén mintegy négyötezer fős, egyetemistákból és tizenéves fiatalokból álló tömeg gyűlt össze, állam- és rendszerellenes jelszavakat kiáltozva. A rendőrség szétoszlatta őket, de a tüntetők kisebb csoportjai még a kora esti órákban is folytatták akciójukat a varsói belváros különböző pontjain. Mint a lengyel televízió hétfő esti híradójában közölte, nemcsak Varsóban. hanem más városokban is történtek hasonló rendzavarások, illetve incidensek. tot tett, sajnálkozva, amiért nem jelentette a hatóságoknak azt az összeesküvést, amelybe állítólag belekeveredett A volt ajatollah ugyanakkor kérte Khomeinít, hogy állíttassa le az Iránban ellene folyó támadásokat Sariat-Madari nyilatkozatát közvetítette a teherani televízió is. Vasárnap a szicíliai Ps- lermóban eltemették Pio la Torrét, az OKP vezetőségi tagját, a párt szicíliai párt- bizottságának titkárát, valamint gépkocsivezetőjét. A két embert pénteken gyilkolták meg Palermóban. A gyászszertartáson részt vett Sandro Pertini köztársasági elnök, Giovanni Spa- dolini miniszterelnök, Nilde Jotti, a képviselőház elnöke, valamint az olasz kormány több tagja. Az OKP nevében Enrico Berlinguer főtitkár mondott búcsúbeszédet a sok ezer ember részvételével rendezett gyászünnepségen, amelyet a tartományi székhely belvárosában rendeztek. Szicíliában a merénylet miatt több tüntetés, munka- beszüntetés volt. A gyász jeléül csak Palermóban volt központi ünnepség, a többi május elsejei rendezvényt törölték. Bár a nyomozás nagy erővel folyik és eddig már igen sok embert kihallgattak, még nem bukkantak érdemleges nyomra. Csak annyit állapítottak meg, hogy a négy tagú kommandó tagjai egyidejűleg két géppisztolyból nyitottak tüzet Pio la Torre autójára. Szemtanúk beszámolója alapján elkészítették a gyilkosok robotképét is. Lelassult az iráni offenzíva m m Önkritikus nyilatkozat Az Ezermester Üttörő és Ifjúsági Kereskedelmi Vállalat Kaposvári Területi Igazgatósága FÖLVÉTELT HIRDET az alábbi munkakörök betöltésére; I dekoratőr, I háiózatfelügyelő (ellenőr) A fenti munkakörök betöltéséhez szakirányú végzettség szükséges. JELENTKEZÉS: Kaposvári Területi Igazgatóság, Honvéd u. 19. (204636) A Siketek Általános Iskolája és Nevelőotthona megvételre felajánl — bontásból származó nyílászáró szerkezeteket, — különféle épülettartozékokat; (fajansz mosdó, fajansz WC stb.). Érdeklődni lehet Keresztes József raktárosnál, a hirdetés megjelenését követő 15 nap után. ______ 1204614 A béke és a munka jegyében ünnepelte a szovjet nép a dolgozók nemzetközi szolidaritásának napját, május elsejét. A hatalmas ország minden városában, falujában színpompás ünnepi felvonulást rendeztek — az északi-sarkkörön belül levő településektől egészen a déli sivatagok oázisain felépült városokig, a Csendes-óceán partjától a Baltikumig. Az ünnepi díszbe öltözött Moszkvában ismét a Vörös tér volt az ünnepség központja. \ Röviddel 10 óra előtt foglalták el helyüket a mauzóleum mellvédjén az SZKP és a szovjet állam vezetői, élükön Leonyid Brezsnyev- vel. A másfél óráig tartó felvonuláson százezrek haladtak el a mauzóleum, a tribün előtt. Berlinben a béke, az enyhülés, a leszerelés és az együttműködés gondolatának jegyében ünnepelte meg az NDK lakossága az idei május elsejét. Több mint félmillió ember vett részt a Kari Marx sugárúton megrendezett tömegdemonstráción. Bulgáriában mindenütt megemlékeztek a munkás- szolidaritás nemzetközi ünnepéről. A szófiai dolgozók hagyományos ünnepi felvonulását ezúttal is a Szeptember 9. téren tartották meg. A BKP és a bolgár állam vezetői Todor Zsiv- k.ovval, a BKP KB főtitkárával, a Bolgár Államtanács elnökével az élen a Dimit- rov-mauzóleum mellvédjéről nézték végig a fővárosiak jó hangulatú menetét. Romániában a központi rendezvényre még pénteken este Nicolae Ceausescu államfő, a Román Kommunista Moszkvában a hagyományos színpompás felvonulással ünnepelték május 1 -ét. Képünkön; a szovjet főváros dolgozóinak több tízezres menete a Vörös téren. Párt főtitkára részvételével a bukaresti sportpalotában került sor. Vietnamban a május elsejei ünnepségek a Vietnami Kommunista Párt legutóbbi, V. kongresszusán elfogadott határozatainak jegyében zajlottak le. Május elseje tiszteletére szombaton Ulan Bátorban, Mongólia fővárosában sok ezer dolgozó részvételével felvonulást rendeztek, amelyen jelen volt Jumzsagijn Cedenbal, a Mongol Népi Forradalmi Párt Központi Bizottságának főtitkára. a nagy népi hurál elnökségének elnöke. Afganisztán népe a május elseje alkalmából rendezett nagygyűléseken és felvonulásokon támogatásáról biztosította a forradalmi népi hatalmat. A legnagyobb tömegdemonstrációra szom baton 10 ezer ember részvételével Kabulban került sor. Olaszországban szombaton szerte az országban a dolgozók ezrei emlékeztek meg a nemzetközi munkásosztály nagy ünnepéről. Rómában a három legnagyobb olasz szakszervezet szombaton nagygyűlést rendezett, amelyen többek között felszólaltak a szakszervezetek vezetői is. Ausztria-szerte megünnepelték szombaton május elsejét. A bécsi rendezvényeken beszédet mondott Kreisky kancellár. A görög dolgozók szombaton országszerte nagygyűlésekkel, felvonulásokkal köszöntötték május elsejét. A legnagyobb megmozdulásra Athénben került sor. ezen mintegy 30 ezer ember vett részt. Marjaj József miniszterelnök-helyettest. szombaton Knoxville-ben fogadta Ronald Reagan, az Amerikai Egyesült Államok elnöke. Az elnökkel folytatott eszmecsere után Marjai József reszt vett a Knoxville-! energetikai világkiállítás megnyitásának rendezvényein. Pokolgépes merényletet követtek el egy mecset ellen a franciaországi Romans városában. A robbanás letépte a nemreg felújított mecset tetőzetét. A belgiumi Brugge-ben letartóztatták az NSZK-ban működő újnáci szervezet, a „Hoffmann-féle harci sportegylet” egyik tagját. A nyugatnémet újfasisztát, akinek kilétet nem hoztak nyilvánosságra, a nürnbergi ügyészség által kért nemzetközi letartózta tási parancs alapján fogták el. Azzal vádolják, hogy egy libanoni kiképző táborban meggyilkolta egyik társát. Hivatalba lépett tegnap Alvaro Magana ideiglenes Salvadort elnök és három alelnöke akiket a nemrég megválasztott alkotmanvozó gyűlés a hét közepén választott meg. Beiktatásukkal véglegesen átvették a hatalmat Napoleon Duarte katonai—polgári juntájától, amely az utóbbi két és fél esztendőben az Egyesült Államok támogatásával kormányzott. Egy óra leforgása alatt kelt pokolgép robbant tegnap a baszkföldi Bilbaóban: az egyik a tőzsde, a másik a számvevőszék épületében. A robbanások ablakokat törtek be és megrongálták az épületek falait Sebesülés nem történt. Merénylet. Egy személy meghalt, ketten megsebesültek a dél-olaszországi Reggio di Calabriában. amikor tegnap reggel a városi bíróság epülete előtt felrobbant egy gépkocsiba rejtett pokolgép. A robbanás akkor következett be, amikor a gépkocsi tulajdonosa be akarta indítani a járművet. Az orleans-i egyelem köz- gazdasági díszdoktora címet adományozott tudományos munkássága elismeréséül dr. Horváth Róbertnek, a szegedi József Attila Tudományegyetem tanszékvezető tanárának. Az AP amerikai hírügynökség térképe a Falkland-szigetek fővárosának, Port Stánley-nek repülőtere ellen végrehajtott brit légitámadás körzetét mutatja. Az alsó térkép- részleten látható a légikikötő, amelyet brit nehézbombázók és vadászgépek több hullámban támadtak, hogy a kifutópályát tönkretéve megakadályozzák a szigetet megszálló argentin csapatok utánpótlását. A másik, Washington számára lenyeges negatív hatás regionális természetű egy olyan helyzetben, amikor — gondoljunk csak egyebek között Salvadorra és Nicaraguára — a Fehér Ház számára ez a régió elsőrendűen fontos. A térség —; zö- mükben Argentina mellé álló — államai egymás után teszik fel a Reaganék számára kínos kérdést: mi keresnivalója van az Egyesült Államoknak egy olyan regionális szervezetben — az Amerikai Államok Szervezetében —, amelynek egyik tagját idegen támadás érte és Washington m.égis a támadó oldalára állt? káspárt vezetője kereken megtagadta. Nem kevesebbet jelent ez, mint azt, hogy a legnagyobb ellenzéki erő nem hajlandó osztozni a felelősségben a fegyveres konfliktust vállaló Thatcher-kabi- nettel. Az új helyzet és az a tény, hogy Washington közvetítőből egycsapásra a brit flotta támogatójává lépett elő, olyan negatívumot jelent az amerikai külpolitika számára, amelyet megfigyelők szerint a Fehér Ház sokáig érez majd. A minapi gyarmatok, a világszervezet többségét jelentő úgynevezett fejlődő államok szamára ugyanis újabb bizonyság született. arról, hogy Washington a klasszikus gyarmattartó oldalara áll. Úgy tűnik: az a brit torpedo, amely megrongálta a Betgrgno tábornok nevű argentin cirkálót (a képen), sok mindent megtorpedózott — és nemcsak a konfliktus közvetlen térségében. Ez a tengeri lövedék, valamint az a néhány bombatámadás, amely a brit légierő részéről a Falkland-szigetek fővárosának repülőterét, Port Stan- teyt érte, nem kevesebbet jelentett, mint azt, hogy brit részről ,.beindították a második lépcsőt”, a fegyveres ellenségeskedés szakaszát. Természetes, hogy ez a lépés nem lehet mentes számos rövidé bb és hosszabb távú következménytől. Melyek ezek a már látható és várható következmények? London végleg elvesztette azt a kezdeti diplomáciai előnyét, amelyet oly nagyon igyekezett kihasználni us amely szerint Argentína volt „a támadó fél”. Számos világlap megállapítja, hogy a fegyveres angol lépés nyomán a földkerekség országainak többsége immár egyértelműen Angliában látja az agresszort. 2« Az ellenségeskedésnek ez a London által elindított, veszélyes eszkalációja szilánkokra tördelte azt, aminek a látszatát a konfliktus elején Thatcher asszonynak még sikerült fenntartania: a nenvzeti egységet. Hogy most már nagy a baj, annak két látványos jele van. Az egyik egy friss közvélemény-kutatás. Minden öt angol megkérdézett közül három ellenzi, ,,hogy akár egyetlen brit fiú is meghaljon a távoli szigetekért". A másik ennek a tömeghangu- lalnak a pártpolitikai tükröződése. Thatcher asszony az aj helyzet „bizalmas megtárgyalására” tanácskozást hívott össze a pártok vezetőinek részvételével. A részvételt Michael Foot, a MunSOMOGYI NÉPLAP Egy torpedó hatásai