Somogyi Néplap, 1982. május (38. évfolyam, 101-125. szám)

1982-05-19 / 115. szám

A döntések Régen kísérte ekkora fi­gyelem a labdarúgó-bajnok- sag véghajráját, mint ezek­ben a napokban. A bajnok­ság átszervezése folytán nem kevesebb, mint ötvenegy csa­pat kénytelen búcsút venni az NB II és a területi baj­nokságtól. A területiek ki­esésének függvényében a megyében is erőteljes át­csoportosítás várható. Ez te­szi még izgalmasabbá a mai hétközi és a vasárnapi utol­só fordulót mindhárom osz­tályban. Ennyi matematikus korábban aligha futkosott az országban, mint napjaink­ban. Az érdekelt egyesüle­teknél a korszerű kompute­reket is „bevetették”. Min­denki számol, mennyi pont­ra lenne szükség, mit tud­nak összekaparni a riválisok, kinek hol kellene vereséget szenvedni, vagy éppen győz­ni. Persze, ha ezek a körül­tekintő és „előrelátó” lépé­sek jóval korábban történ­nek, sok könnyen elhullaj- tott pontot meg lehetett vol­na takarítani, melyek mind­egyikének sokszorosára nőtt ma az értéke. Az .VB U nyugati csoport­jának nagy kérdése, hogy kik kaparinthatják meg a negyedik és az ötödik he­lyet. Aki a táblázatra te­kint, bizonyára azt mondja, hogy a jelenleg három pont­tal megugrott Keszthely lesz az egyik tulajdonos. Kétség­telen, hogy hatalmas az elő­nyük, de ma otthon meg kell küzdeniük a Dunaújvá­rossal. és ha netán veszíte­nek. vasárnap Ajkán ki tudja. mi történhet. A keszthelyieknek a gólkü­lönbsége jelenleg is gyen­gébb a Dunaújvárosnál és a Rákóczinál. "De veszíthet a Dunaújváros is, és ez eset­ben a Rákóczi még kedve­zőbb helyzetbe kerülne. Igaz, a Fejér megyeiek gólkü­mennyien ezt a két fordu­lót Aligha mondunk újat azzal, hogy a bajnokság vég- kimenetele hosszabb időre meghatározhatja Somogy labdarúgásának helyzetét, és még inkább a jövőjét A területi bajnokságban is ádáz csatákra van kilátás. Vegyük a . legrosszabbat Akár négy csapatunk is el­búcsúzhat ettől az osztály­tól. Elvileg bent maradhat a jelenleg tizenötödik Barcs, de kieshet az ötödik Paks is. A sors vagy a sorsolás iróniája, hogy ma két csa­patunk. — a Latinca SE és a Kiss J. SE — egymással mérkőzik Kapolyon-, és az is előfordulhat, hogy köl­csönösen kiejtik egymást. Bizony a Táncsics is csak • akkor lehetne igazán nyu­godt, ha ma Bolyban leg­alább az egyik pontot el tudná csípni, de a bolyiak- nak is létkérdés a győzelem. A Barcs számára csak el­méletileg van menekvés, hisz négy újabb pont meg­szerzése esetén is kevés az esély a nagyon gyenge gól- különbség miatt. Csak érde­kességként említjük, hogy a területi bajnokságban a hát­ralevő két forduló során ti­zenhat (!) olyan mérkőzés­re kerül még sor, amelyek befolyásolhatják a végső sorrendet — elsősorban a bentmaradást és a kiesést. A megyei bajnokságban a bentmaradás és a kiesés kérdése a területiben sze­replő csapataink helyzetétől függ. Annyival több csapat kényszerül osztályozóra, ahány kieső lesz a területi bajnokságból. Még az is elő­fordulhat, hogy a jelenleg kilencedik helyen tanyázó Kadarkút is osztályozóra kényszerül. De ez a legrosz- szabb eset, amely csak ak­kor következne be, ha négy csapatunk venne a területi­től búcsút, és netán a Sió­fok sem kerülne feljebb. A bajnokság két utolsó helye­zettje (jelenlegi állás sze­rint a Kéthely és a Szőnyi SE) nem játszik osztályozót, hanem mindenképpen kiesik. A megyében a hátralevő két forduló tizenhat, mérkőzése közül tizenegy lesz olyan összecsapás, amely eldönti a hete mási, Latinca—Kisdorog. Bonyhád—Kiss J. SE. A megyében öt olyan mérkőzés lesz, amelyeken mindkét csapatnak égetően szüksége van a pontokra. Ma: Karád—Kéthely, K. Közlekedési SE—Szőnyi SE. Vasárnap: Fonyód—Balatbn- keresztúr, Kadarkút—K. Közlekedési SE, Szőnyi SE— Agrária. • • I A Rákóczi labdarúgócsa­pata — mint közöltük — ma Nagykanizsán mérkőzik. A csapat tegnaptól Fonyó­don tartózkodik, és onnan utaznak át a találkozó szín­helyére. A kapott értesülés szerint senki sem sérült meg vasárnap. Csatlakozott az utazókhoz Kozma is. aki vasárnap sérülése miatt nem játszhatott. Várhatóan az ő állapotától függ. hogy lesz-e változás a mai kezdő ti­zenegyben. A mérkőzés 17 órakor kezdődik. „Aranyos'’ helyezés Ljubljanában „Aranyos” helyezést ért el a hét végén a jugoszláviai Ljubljanában Szöllősi Gab­riella. A korosztályos meghí­vásos nemzetközi úszóverse­nyen olaszok, osztrákok, ju- goszlávok és magyarok száll­tak az ötvenméteres nyitott medencéhfe. Hazánkat a dél­nyugati területről egy dom­bóvári fiú és két kaposvári kislány képviselte. Szöllősi Gabriella és Krámli Rita, a Rákóczi úttörő korcsoportos versenyzői. Szöllősi három számban indult A 100 m háton első lett (1:16.90), 200 m vegyesben harmadik (2:53.70), 400 m gyorsban pedig hatodik (5:34.13). Krámli 200 m mellen új egyéni rekordjával harma­dik (3:10.05), 200 m vegyes­ben pedig (3:13.27) nem ju­tott döntőbe. J. R. lonDsege ma jodd. ae nem annyival, hogy azt ne le­hessen behozni. Számtalan variáció . létezik még. de ezek boncolgatására nincs most lehetőség. Somogyi szempontból két­ségtelenül fontos, mit csi­nál ma a Rákóczi Nagyka­nizsán. Veresége esetén alig­hanem kiesik a bentmara- daser.i vívott harcból, pont vagy pontok szerzésekor vi­szont kedvezőek lehetnek az esélyei. Természetesen a mindent eldöntő Sopron el­leni hazai mérkőzést va­sárnap ehhez meg kell nyer­ni. Izgalommal várjuk vala­kieses es az osztaiyozora kö­telezettek kilétét Végezetül nézzük, hogy milyen érdekesebb mérkő­zésekre van kilátás, a vég­ső sorrend szempontjából? NB II: Ma: Olajbányász— Rákóczi, Keszthely—Dunaúj­város, Sopron—Várpalota. Vasárnap: Rákóczi—Sopron, Ajka—Keszthely, . Dunaúj­város—Mohács-Véménd. Területi bajnokságban a somogyiak ellenfelei. Ma: Kiss J. SE—Latinca SE, Boly—Táncsics, PBTC— Barcs, Siófok—Siklós. Va­sárnap : Siófok—Zsolnay, Barcs—Boly, Táncsics—Ts­Első és harmadik helyezést szerzett Rácz József a hétvégi, nagykanizsai autós slalomversenyen, valamint az abszolút­ban is a legjobbnak bizonyult. Rácz Jánosné a nők kategó­riájában második helyen végzett. Mindketten a Kaposvári Áfor sportolói. A képen: Rác* János autója kanyarvétel közben Mai sportműsor Kosárlabda Felszabadulási kupa: Tán­csics SE—ZTE. Kaposvár, Gépészeti szakközépiskola, 16 ó. Kézilabda MNK. női mérkőzés: K. V. Izzó—KELTEX (NB II). Kaposvár, 15 ó; férfimér­kőzés : N agy alád—Ganz ­Mávag (NB II). Nagyatád, 15 ó. Labdarúgás: NB 11: Nagykanizsa—K. Rákóczi. Nagykanizsa, 17 ó. Területi bajnokság, a kez­dési idő 18 ó.: Kiss J. SE— Latinca SE (Sör), Boly— Táncsics SE (Pauer), Pécsi BTC—Barcs (Lugasi), Sió­fok—Siklós (Kleiber). Megyei bajnokság, a kez­dési idő 18 óra: Balatonke- resztúr—Boglárlélle (Bod­nár), Karád—Kéthely (Ma­gyar), Agrária SE—Csurgó (Vukman), KKSE—Szőnyi SE (Lackovics), VBKM Va­sas—Kadarkút (Dunkler), Nagyatád—Kaposgép ■ VL (Szerecz), Marcali—Tab (Haracsi), Fonyód—K. Gaz- dász (Perger). • • • Kérjük tudósítóinkat, hogy a megyei bajnoki mérkőzé­sekről beszámolóikat ezúttal összeállítások nélkül (néző­Kézilabda-parádé Berzencén szám, góllövők, jók kelle­nek!), csütörtökön reggel ad­ják le szerkesztőségünknek. A területi tudósításokat ösz- szeállitásokkal kérjük! A tudósítást úgy illene kezdenem, hogy a Veszprém Építők NB I-es csapata 40:16-ra nyert a . . . No, de itt jön a bökkenő, hogy ki ellen. Mert hétfőn este kissé íolborult a formula. Sza­bálytalanul is szabályos mér­kőzés tanúi lehettünk a berzencei általános iskola udvarán, ott, ahol néhány év alatt sport paradi csomot te­remtett néhány lelkes peda­gógus. Az igazgató Filó Jó­zsefnek köszönhetően ma már olyan korszerű kézilab­dapályával rendelkeznek, hogy az megfelel a legké­nyesebb elvárásoknak is. Azt már csak mellékeden je­gyezzük meg, hogy nehány nap múlva villanyfényes küzdőterük lesz ... A pirosnyakkendős kis­diákjaikkal olyannyira meg­szerettették a kézilabdát, hogy az utóbbi hónapokban már a legjobbak között em­legettek őket Berzencén nem titkolják: szeretnék, ha községük előbbr utóbb a ké­zilabda dél-somogyi felleg­vára lenne; mindezért ké­pesek arra, hogy -minden ál­dozatot meghozzanak. Hét­főn estére bemutató mérkő­zést szerveztek a segesdi, a csurgói es a nagyatádi csa­pat, no és a „nagy ász” a Veszprémi Építők első osz­tályú együttesével, amely­ben olyan kiválóságok sze­repelnek, mint Bartalos Bé­la világválogatott, aki eddig ketszaznyolcvanhétszer húz­ta magára a címeres mezt, vagy Kocsis Pál száznegy­venkilencszeres válogatott. Meglehet, a vasárnapi mér­kőzés után kissé fáradtan jöttek a határszélre, mégis hanyag eleganciával játszot­tak a megyei bajnokság él­bolyába tartozó del-somogyi csapatokkal, majd azok vá­logatottjával. íme a pályára lépő együttes. Veszprémi Építők: Illés, Horváth, Sa­lamon, Ulcz, Kocsis, Nagy R., Keller, Demény, Gyurka, Pardi, Végh, Iván, Bar latos, Jakab. Az első húsz percben egy­mást cser-elve játszottak a nagyatádiak. Afféle macska —egér harc volt, amelyben a hazaiak bizonyítani akar­tak, de a vendegek könnye­dén mutatták be koreográ­fiájukat: nyertek ll:4-re. A következő húsz perc szünet nélkül kezdődött. A veszpré­miek ezúttal a csurgóiakkal játszottak. Játszottak ...: dávidok és góliátok. A meg­termett vendégek Gál háló­jába a kapus feje fölött ej­tették be a gólokat. (14:6). Isimét szünet nélkül jött a következő ellenfél, a segesdi csapat. Hiába . a hazaiak el­szántsága, a vendégek a hat­vanadik percben is képesek voltak újítani (15:6), a fá­radságuk legföljebb az iz­zadt mezeken látszott. Bár a negyedik húsz percben kis­sé megszorongatta őket a del -somogyi válogatott, a le­hetőségek sorát hagyták ki, elszánt küzdelem ellenére veszítettek. (14:5), Az első mérkőzésen a Veszprémi Építők ificsapata 15:9-re verte a berzenceiek iskolásait. A rion-stop mér­kőzéseket Biber József és Szén t.györgyí István vezette. Nagy Jenő CIPŐVÁSÁR május 19-től 29-ig egyes férfi - és női cipők 30 % engedménnyel kaphatók a kaposvári, barcsi, nagyatádi és Balaton-parti szaküzleteiben és áruházaiban, vgj (86645) HÍREK v ___ M ÁJUS W SZERDA Ivó, Milán A iwtp 5.98 Ars kor kAt. ám at »»-kor lemrsrlk; s hold 2.«-kor két, és 1S.31 érakor nyacrztk. A várható időjárás: Átmenetileg megnövekszik * felbfest, T5kh= felé várható zápor, zivatar. A szél néhány­szor megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet na a. szerdán 23 és 28 fok között alak ni. A Balaton vi ének hőmérséklete kedden 12 órakor Sióf >knál 17 fok volt. Magyar életmentők NOit-beli kitüntetése A A Német Demokratikus Köztársaság budapesti nagy- követségén kedden az NDK belügyminisztere által ado­mányozott életmentő emlék­éremmel tüntettek ki Szabó Viktor és Somogyi György magyar állampolgárokat. A két férfi 1981. augusztus 26- án élete kockáztatásával megmentett a vízbefúlástól egy NDK-áliampolgart a Keleti-tengerben. — Tapasztalatcserén vesz­nek részt ma a csurgói Nap­sugár Ipari Szövetkezet és a tabi kempingcikkgyár szak­emberei a Május 1. Ruha­gyár marcali fa,|.ierüzemé- ben. A vendégek tanulmá­•nyozzák a Lewi s gyártók üzem- es munkaszervezési módszereit. A rendezvényre a Somogyi Műszaki és Köz- gazdasági Hónap keret-Ven kerül sor. — Gordonkaest les* hol­nap este fél nyolckor Ka­posváron, a Somogyi Kép­tárban. Az esten a kapos­vári Gallai Judit, végzős zeneakadémiai hallgató lép lök — Kiállítást nyitottak tegnap Barna Árpád és Ti- bol László képzőművész- rajztanárok munkáiból a labodi művelődési központ­ban. A tárlatot Leitner Sán­dor nyitotta meg. — író—olvasó találkozón vettek részt a siófoki. 2. szá­mú körzeti pártalapszervezet tagjai,. Az ismert írót, Csak Elemért hívtak meg Siófok­ra. — Poszterkiállításnak ad otthont a csurgói művelő­dési ház. A tárlat hétfőtől hétfőig látható. Gépkocsiátvételi sorszámok Trabant Hyc. Lim. (ép.) 12 32? Trabant Lim. (Bp.) 9 283 Trabant * Lim. (Debr.) 4 855 Trabant Lim. (Győr) 6 754 Trabant Lim. Spec. (Bp.) 7 053 Trabant Lim. Spec. (Debr.) 3 273 Trabant Lim. Spec. (Győr) 6 754 Trabant Combi (Bp.) 3 829 Trabant Combi (Győr) 3 406 Wartburg Lim. (Bp.) 7 468 Wartburg Lim. (Győr) 4 075 Wartburg de Luxe (Bp.) 9 110 Wartburg de Luxe (Győr) 4 311 Wartburg Lim. tolót. (Bp.) 1 141 Wartburg de Luxe ti. (Bp.) 1 673 Wartburg Tourist (Győr) 1 612 Wartburg Tourist (Bp.) 3 663 Skoda 105 (Bp.) 5 761 Skoda 105 (Debr.) 4 686 Skoda 105 (Győr) 4 769 Skoda 120 (Bp.) 7 914 Skoda 120 (Debr.) 4 759 Skoda 120 (Győr) * 909 Lada 1200 (Bp.) 16 459 Lada 1200 (Debr.) lo 808 Lada 1300 (Győr) 4 410 Lada 1300 (Bp.) 6 498 Lada 1300 (Debr.) 4 660 Lada 1300 (Győr) 1 280 Lada 1500 (Bp.) 7 277 Lada 1500 (Debr.) 5 600 Lada 1500 (Győr) 1 !)05 Lada 1HU0 (Bp.) 2 858 Lada 1600 (Debr.) l 591 Lada Combi (Bp.) 3 891 Lada Combi (Debr.) i 656 Moszkvics (Bp.) | ii 352 Polski Fiat 126 (Bp.) 11 487 Polski Fiat 126 (Győr) 4 121 Pobki Fiat 1500 (Győr) 2 581 Dácia 'Bp.) 4 865 Dácia (Debr.) 4 311 Zastava (Bp.) 570 Szerkesztőségi ügyelet este 8-ig Telefon: 11-510 220 érvel ezelőtt, 1762. május 19-én «crö letett, és 52 éves korában. 1814-ben halt meg Johann Gottlieb Fichte nemet idealista filozó­fus. Filozófiájában a követke­zetes szubjektív idealizmus álláspontjára helyezkedett. Jóllehet Kant filozófiájából indult ki, tagadta a Kanti úgynevezett magánvaló léte­zését, vagyis a külvilág ob­jektivitását. Szerinte csak a* Én létezik; a szubjektum, amely állandó tevékenység útján, önmagából alkotja meg a világot és törvény- szerűségeit. Az Én hozza lét­re önmaga ellentétét, a nem-Ént. azaz a külvilágot. Ez az ellentét azonban már az egyéni tudaton belül je-, lentkezik. A dialektikus gon­dolkodást alapvető módszer­nek tartotta, de ezt sohasem tekintette a valóság dialek­tikájának. Fiatal korában lelkes híve volt a jakobinus diktatúrá­nak. A napóleoni korszak-' ban a német nemzeti érde­kek védelmében szembefor­dult Napóleonnal. Élete vé­gén a nagy porosz biroda­lom megteremtésének törté­nelmi szükségességét hirdet­te. Több filozófiai műve ma­gyar nyelvű kiadásban is napvilágot látott. Kesztyűexport Fonyódról Az idei első nagyobb kesztyűszállítmány indult el tegnap. a Pécsi Kesztyű- és Bőrdíszmű Ipari Szövetkezet fonyódi telepéről az NSZK- ba. A 9270 pár kesztyű ér­téke 130 366 márka, magyar pénzben 1,9 millió forint. Az év hátralevő időszakában mintegy 70—80 ezer pár kesztyűt szállítanak az üzemből külföldi piacra. — Országos virágköté­szeti versenyt rendeznek a jövő hónap közepén Dombó­váron. Négy kategóriában nevezhettek be a . verseny­zők; az ország huszonkét kertészeti vállalatától — köztük a somogyitól is — hatvannégyen jelentkeztek a Magyar Agrártudományi Egyesület és a Kertészeti Egyesülés által meghirdetett vetélkedőre. — Természetjáró lítlörök találkozóját rendezi meg a Baranya megyei Űttörő El­nökség június 19-e és 24-e között. Az országos találko­zót Sikondán tartják meg. 600 pajtást várnak ide az ország minden részéből. — A héteti Nagyatádon is látható Szentessy László Carmina Burana című gra­fikai kiállítása. A XIII— XIV. századbeli versek es a Carl Orff-zene ihletésére készült munkákat a TIT vá­rosi klubjában, álliiották ki. — Vasúti baleset. Tegnap 15 óra 35 perckor a Buda­pest—Szombathely között közlekedő személyvonat utolsó kocsija Városlőd és Kislöd állomás között kisik­lott. A mentőktől kapott in­formáció' szerint a baleset következtében 15 személy sérült meg. A baleset körül­ményeit a helyszínen vizs­gálják. — Kitüntetések kisiparo­soknak. Kiváló kisipari munkabrigad címet kapott a siófoki Beszédes József bri­gád a városért végzett több mint hatvanezer forint érté­kű társadalmi munka elis­meréseképpen. Raj luk kívül még több somogyi iparos kapott kitüntetést. Az elis­merő okleveleket és a jutal­makat Schán István, a KIOSZ megyei titkára adta at tegnap Siófokom

Next

/
Thumbnails
Contents