Somogyi Néplap, 1982. március (38. évfolyam, 51-76. szám)

1982-03-19 / 66. szám

a évse a mai ellenfél Ma délután 15 órai kez­dettel újra pályára lép a hazai közönség előtt a Ka­posvári Vasas Izzó női r£p* labdacsapata. Az ellenfél pe­dig az NB I alsóházábam, a csoport negyedik helyén ta­nyázó BVSC gárdája. A fő­városiak jó játékerőt képvi­selnek, az Izzónak azonban ezt már „figyelmen kívül” kell hagynia. Mindenképpen a győzelem jelenthet csak biztatást a hazaiaknak a bentsmaradás kiharcolására. Kurucz Katalin Vermes Károlyné edző így fogalmazott: — Becsülettel készültünk, mindenkire számítok a játé­kosok közül. Győzni szeret­nénk, s ehhez a közönség biztatása is szükséges iesz. Sajnos, a játékosállomány­ban többen is sérüléssel bajlódnak. Csonka válla so­kat javult, de még nincs rendben, Varga és Novák sem teljesen egészséges, s Kurucz is fájlalja . még a térdet — de valamennyien vállalják a játékot. A múlt heti, Debrecen el­leni mérkőzésen „uj” játé­kos mutatkozott be a hazai közönségnek: Kurucz Kata­lin, aki egykor a Krénusz iskolában ismerkedett meg a röplabdázással, s az Izzó NB Il-es csapatában is éve­kig szerepelt. Tanulmányai Pécsre szólították, ahol az U. PEAC-ban játszott négy évig. Ez év elején hazatért Kaposvárra, s a Krénusz is­kolában tanít testnevelést. Rutinjára, tapasztalatára nagy szüksége van a csa­patnak, s rá az egyesület a következőkben nemcsak mint játékosra, de az utánpótlás nevelésében is számít. Va­lószínű, hogy a mai össze­csapáson is szóhoz jut a BVSC ellen küzdő csapat­ban. Filmvetítés, stalom-bemutatö Bírkner Gábor autós sla- lombajmok szakoktatással egybekötött bemutatót tart szombaton délelőtt’ 10 órától a kaposvári ATI-tanpályán, majd 15 órától a Helyőrségi Művelődési Otthonban film­vetítésre kerül sor az el­múlt évek nagy autóverse­nyeiről. A látottakat Petró Lajos, a Budapesti Áfor SC rallye szakosztályának ve­zető edzője „kommentálja”. A Kaposvári Áfor Sportkör mindkét rendezvénye nyílt, melyeken nemcsak egyesü­leti tagok vehetnek részt. Gyümölcsfák, disznó vények, szöiővesszök kaphatók a Siófoki Állami Gazdaság BOGLÁR! FAISKOLAI LERAK AT AB AN, Boglárlelle, Kolozsvári u, 25. (benzinkúttól 300 ml. Nyitva naponta 8-tól 18 óráig (vasárnap és ünnepnap is). (13001 Péntektől péntekig Siófoki tornászsiker Du na új vá rosba n Torna Dunaújvárosban rendezték 4jjeg az országos középisko­lai bajnokság területi dön­tőjét, amelyen Somogyból két leány és egy fiú ,.C”-ka- tegóriás csapat vett részt. A lányok mezőnyében rendkí­vül szoros küzdelemben a siófoki gimnázium csapata végzett az első helyen, é« ez-' zel a Pécsen sorra kerülő or­szágos bajnokságra jutott. A Gáspár Judit, Igaz Noémi, Garai Váléria, Koltai Kata­lin, Mihályi Éva, Kiss Klára összetételű bajnokcsapat- ■: Koltai István.né készítette föl. A kaposvári Munkácsy gimnázium együttese a 9. lett. A barcsf Vízügyi Szak- középiskola fiúcsapata az ötödik helyen végzett. Asztalitenisz NB III Marcali. VSE—Kaposgép VL 10:6 Gy.: Ivusza 4, Lantos, Rák 3-3, illetve Nagy, Kovács 2-2, Dómján, Teleki. Megy'ei rangadóval kezdő­dött a bajnokság első for­dulója. A vendeg kaposvári­ak kezdtek jobban, s 3:l-re elhúztak, de a rutinosabb ^Táncsics: Szabó T. (13), Dara (4), Monok .(12), Sza­bolcs (18), Stickel (9). Cse­re: Ács, Strebó (4). Edző: Klenovics Endre. Az első félidőben jó Já­hazarak erősíteni tudtak, s a vártnál biztosabban nyer­tek. Teke NB III: K. Spartacus—Szakos 5:1 (2317:2181) Ld.: Szilágyi 111, Bélavári 393, Kovács 392. Kaposmérő—K. Fáklya 4:2 (2440:2351) Ld.: Meitner 430, Schlei- ning 416, Horváth L- 411, il­letve Babies 407, Juhász 405, Hideg 393. VBKM Vasas—Dombóvár II. 5:1 (2539:2271) Ld.: Hábián 462, Schilt 443, Feltzer 416. Kézilabda A megyei teremkupa ered­ményei : Nők: Boglárlelle—KV. Izzó 12:19 (10:8), Kaposgép VL— Nagyatád 21:12 (12:4), Sió­fok-Csurgó II. 15:30 (10:13). Férfiak: K. Rákóczi—Sző- nyi SE 36:15 (21:8), Nagyatád —Csurgó 21:23 (11:10), Se- gesd—Siófok 21:29 (13:16). ökölvívás Bopyhádon rendezték a területi úttörő olimpiai dön­tőt. A kaposvári sport isko­lások közül a következők értek el dobogós helyezést: tékkal megérdemelten veze­tett a Táncsics, a második félidőben azonban nagyon visszaesett, és csak az ered­mény tartására tudott már törekedni. I. Laczkó József, 3. Komlósi József és Rákosa Róbert (va­lamennyi Vörös Hadsereg úti alt- isk.)' 1. Nagy Miklós (Hámán K. ált. isk.), 2. Heil­man Tibor (Petőfi ált. isk.). Sakk Befejeződött Marcali vá­ros 1981/82. évi .üzemek, in­tézmények közötti csapatbaj­noksága. A hat együttes kö­zül a győzelmet a kórház szerezte meg a Mechanika és a Kenyérgyár előtt. * * * A barcsi művelődési köz­pontban . rendezték meg az úttörőolimpia városkörnyé­ki, döntőjét, amelyen 19-en vettek részt.’ Győztesék: Szi­lovi cs István (Lakócsa), Í3e- kovácz Judit. (Lakócsa), Ko­vács József (Lakócsa). A fiú Csapatversenyt a Lakócsa nyerte a . Vízvár előtt, Tájfutás Párnáz térségében került sor a Spartacua-kupa orszá­gos tájfutóversenyre. A 800 résztvevő közül a Rákóczi sportolója, Marton Péter F. 35 „B”-ben második helyen végzett. Labdarúgás A Tanács-ki^pa eredmé­nyei: Kaposgép VL—Tán­csics SE 2:2 (tizenegyesekkel 3:1 a Kaposgép javára), Tab —Nagyatád 3:0. Latinca SE —Csurgó 1:0. Járási eredmények Marcali járás: Vitya—Bu- zsák 4 :0, Ordacsehi—Bala- tomberény 1:1, Tapsony—So- mogysá mson 4:0, Nemesvid —Lengyeltóti 0:6, Táska— Szőlősgyörök 2:0, Balaton- szentgyörgy—öreglak , 2:2, Mesztegnyő—Somogyvár 1:1. KOSÁRLABDA NB I Kecskemét—Táncsics SE 70:60 (28:31) Meze/ futóbajnokság Három megyéből ezer atléta Somogyból. Tolnából és Baranyából összesen mintegy ezer atléta érkezését várják a rendezők vasárnap Kapos­várra. A Cseri parkban ke­rül sorra összevont verseny keretében a hagyományos „Kardzsali-kupa” és a III. terület bajnoksága. Ez utób­bi fémjelzi a három megye minőségi versengését, ahol felnőtt,, ifjúsági és serdülő „A-B” kategóriájú sportolók indulhatnak. ben rendezendő meghívásos versenyre. A rendezők mindkét erő­próbára a verseny előtt 15 perccel még elfogadnak ne-, vezéseket, ezzel is szeretnék elősegíteni, hogy minél több jól felkészült fiatal indul­hasson a küzdelemben. Kaposvári járás: Nagy­berki—Mezőcsokonya 2:1, Taszár—Zimény 1 ri. Nagy­bajom—Kaposmérő 2:2, He­tes—Juta 3:3, Mike—Mennye 2:1, Magyaratéd«—Kaposíő 2 rl, Somogyseál—igái 2:2. Somogysárd—Hednetiety 16:0- Nagyatádi járás: Háromfa —Görgeteg 2:2, Inke—Sza­bás 2:1, Gyékényes—Porrog 2:1. Somogyszob—Berzenoe 3:1, Kutas—Segesd 1:0, Bol­hás—Somogyudvarhely 1:2, Somogyi BSE—Lábod 4 :0. SPORTMŰSOR A „Kardzsali-kupa" tö­megverseny, amelyen általá­nos, közép- és felsőfokú is­kolák tanulói vesznek részt. Az atléták — ellentétben a területi bajnoksággal — itt iskoláik színeit képviselik, s egv-egy intézmény ■ korlátlan számú versenyzőt és csapa­tot nevezhet. Az iskolák kö­zötti pontversenyben azon­ban versenyszámonként és iskolánként csak két csapat eredményét értékelik. A két erőpróbán összesen 17 női és 18 férfi verseny- számban rajtolnak a fiata­lok. A helyezések eldöntése az általános szabályok sze-’ rint történik. Az iskolák kö­zötti pontversenyben az az iskola lesz az első, amelyik az összevont küzdelmekben a legtöbb pontot gyűjti. A „Kardzsali-kupát" az a sportegyesületi szakosztály nyeri, amelyiknek az isko­lai színekben elindult ver­senyzői az egyéni verseny­számokban a legtöbb pontot szerzik. A III. terület bajnokságán legjobban szereplő serdülő „B” korcsoportos versenyzők meghívást kapnak a Magyar Népköztársaság Kismaratoni Futóbajnokságának kereté­Építésztechnikust, I legalább 10 éves munka­vezetői gyakorlattal termelőszövetkezetünk ÉPÍTÉSVEZETŐKÉNT ALKALMAZ. Jelentkezés a termelő- szövetkezet elnökénél: somogyjádi Alkotmány Mg Termelőszövetkezet. Somogy,iád, Lenin u. 3. rr. (294416) PÉNTEK Röplabda NB I: K. V. Izzó—BVSC, Kaposvár, Gépészeti Szak­középiskola, 15 ó. Kosárlabda NB I:' Táncsics • SE—U. PEAC, Budapest, MAFC- csarnok, 15 ó. SZOMBAT Röplabda NB I: BVSC—KV. Izzó, Budapest,'14 ó. NB ÍI: Tab—Szombathe­lyi Styl. Tab, 14,30 ó. Tanács Kupa férfi röplab­da torna. Marcali, tűzoltc/sag pályája, 14 ó. ' Kosárlabda' NB I: Volán SC—Táncsics SE, Budapest, MAFC-csar- nok, 18 ó. Teke NB II: K. Közlekedési SE —Bp. Kinizsi Sör. SE. Ka­posvár, Közlekedési SE-pá- iya, 11 ó. NB III: K. Fáklya—Szak- csi Tsz. Kaposvár, Közleke­dési SE-pálya, 16 ó. Ökölvívás Somogy—Tolna megyék közti ökölvívó csapatbaj­nokság. Kaposvár, Dózsa ed­zőcsarnok, 16 ó. Lövészet Tartalékosok lövészver­senye. Sántos, lőtér, 14 ó. Turisztika A Zselic SE nyílt túrája a Töröcskei-tó környékére. Találkozás 9 órakor Kapos­váron, a Somogy Áruház dé­li oldalán. Túravezető: Tián Mária. VASÁRNAP Kosária bda NB 1: Táncsics SE—Álba Regia Építők, Budapest, MAFC-csarnok, 10.40 ó. Kézilabda Megyei teremtorna. Fo­nyód, sportcsarnok 8 ó. 1 Városi, járási teremtorna, Kaposvár, Tóth Lajos isk. 8.30 ó. Röplabda Kovács Rezső-knpa. Ka­posvár, E^ózsa edzócsarnok, 8 ó. Atlétika Kardzsali-kupa és III. te­rület bajnoksága, összevont mezei futóverseny. Kapos­vár, Cseri park, 9 á. • Turisztika A Kapos terméssretjáró szakosztály Latimca-kupa túraversenye. Találkozás: 7.50-kor Kaposváron a 7-es autóbusz végállomásánál. Túratáv: 15 km. A Kinizsi természetbarát egyesület Latinca emléktú­rája. Találkozás: 'Kaposvá­ron 7.45-kor a 7-es busz végállomásánál. Túratáv: 6 km, vezető: Zetz József. Labdarúgás NB 11: K. Rákóczi—Dom­bóvár. Kaposvár, Rákóczi- pálya, 15 ó. Területi bajnokság, kezdé­si idő 15 ó.: Latinca SE— Mázaszászvár (Kleiber), Sellye—Táncsics SE (Lász­ló), Paks—Barcs (Sárkány), Kiss J. SE—Siófoki Bányász (Kulcsár). • Megyei bajnokság, kezdé­si idő 15 ó.: Szönyi SE—Ba- latonkeresztúr (Schrantz), Csurgó—Kadarkút (Hoffer), Kéthely—Kaposgéb VL (Pes­ti Cs.), Boglárlelle—Tab (Boglárlelle, Tinódi u.), régi bogiári pálya (Kercza), Ka- rád—K. Gazdász (Posta), Agrária SE—Fonyód (Dunk­ler), K. Közlekedési SE— Marcali (Kleiner),. VBKM Vasas—Nagyatád 10.30 ó. (Szerecz). NB-s ifjúsági mérkőzés: K. Rákóczi—PVSK, Kapos­vár" Rákóczi-pálya, 13 ó. (Perger). NB-s _ .serdülő mérkőzés: K. Rákóczi—PVSK, Kapos­gép VL-pálya, 13 ó. (Róza). MÁRCIUS A nap 5.50 órakor kél, s 17.55 órakor nyugszik; x a hoki 2.40 órakor kél, s 11.27 órakor nyn&szik. [19J PENTEK József A várható időjárás: Tovább növekszik a felhőzet ,és — fSleg a nyugati országrészben — Ismétlődé eső, majd záporesS várhaté. Délutántól nyugat felől Is­mét csökken a felhőzet. A déli, a Dunántúlon északnyugati szél gyakran élénk, néha erős lesz. A hőmérsék­let ma, pénteken 8 és 13 fok kozott alakul. — Megvásárolta Darvas József háromezer kötetes könyvtárát a Békés megyei múzeumi szervezet. A könyvgyűjtemény egyelőre az orosházi Darvas-emlék­házba kerül. A tervek sze­rint az 1979-bpn fölavatott emlékház mellé új épületet emelnek, s később ebben kap helyet — az író rekonstruált dolgozószobájában — a könyvtár is. — Műszergyártó és kar­bantartó műszerészeket is képeznek a jövő tanévtől Kaposváron az' 503-as Ipari Szakmunkásképző Intézet ­’ ben. a fiatalok gyakorlati képzéséről a Finommechani­kai Valialat 3. sz. gyára gondoskodik. — AZ IDEI NYARAT IS Babócsán, a fürdő területén töltik, a Baranya megyei Nagyharsány úttörői. Az előző négy évhez hasonlóan most is elküldték helyfogla­ló kérelmüket a baböcsai ta­nácsnak. s váltott csoportok­ban érkeznek a somogyi községbe. — Évente 900 gépkocsi ja­vítását, szemlére való fölké­szítését végzik el a csoko- nyavisonbai tsz autójavító üzemében. E munka értéke tavaly már elérte a 16 mil­lió forintot. — A víz alatt „vadásznak" Kalínyin testvérvárosunk könnyűbúvár szakosztályá­nak tagjai. A hobbi a mú- zeuimitiak is hasznos, eddig sok értékes régiség, eszköz került elő a Volga mélyéről. — Elkészült Trifonov kis­regényének, a Cserének té­véváltozata, melyet Gofhár Péter rendezett. A főbb sze­repeket Koltai Róbert, Dánffy Sándor, Venczel Ve­ra, Temessy Hédi és Takács Kati alakítja. — ÜJ ALKALMI LEVE­LEZŐLAPOT hoz forgalom­ba a posta ma, Forradal­mi Ifjicsági Napok, 1982 cím­mel, a KISZ megalakulásé- ' nak 25. évfordulója alkalmá­ból. A levelezőlapot Szőnyei György grafikusművész ter­vezte. A kijelölt postahiva­talokban első napi bélyegző­vel látják el az új alkalmi levelezőlapot. II Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérínm felhívása Az erdők é* fásítások fok tű­zött tűzvédelme érdekében a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium az erdőkben, a közút- és vasút menti fásítá­sokban — a kijelölt tűzrakó he­lyeken is —, valamint az erdő­től 200 m-en belül, ideértve a gaz- és parlagégetést is, már­cius 20. napjától átmeneti időre mindennemű tűzgyújtást meg­tilt. Egyben felhívja a MÉM a vasúton vagy közúti gépjármü­veken utazók figyelmét arra, hogy égő dohánynemüt, gyufát az ablakon ne dobjanak ki, mert azzal is veszélyeztetik az erdő faállományát, továbbá i; az út- és vasút menti fásításokat. — Vásárt rendezett teg­nap a megyei kórház dolgo­zói és betegei részére a ka­posvári Bizományi Aruház. Az intézetbe 120 ezer forint értékű árut vittek. Az áru­ház következő „állomása" március 23-án és 24-én a Nagyatádi Cérnagyár lesz. Szerkesztőségi ügyelet este 6*ig Telefon: 11-510 110 évvel ezelőtt, 1872. március 19-én szüle­tett, és 72 éves korában, 1944-ben halt meg Kassaika Janos mérnök, egyetemi ta- a nár, kiváló hídtervező. Mint isméretes, a híd kö'/> lekedési célokat szolgáló, medreket keresztező mű­tárgy, amely hídfőkből (eset­leg pillérekből) és ezeken nyugvó pályaszerkezetből áll. Vízügyi műszaki szem­pontból egyebek között lé­nyeges, hogy az árvizek ál­tal szállított uszadék, jég a híd pályaszerkezetében ne akadjon fenn; ezt nevezik biztonsági magasságnak. Ezt a medrek jellegétől {folyó, vízfolyás, csatorna) függően különböző előírások határoz­zák meg. / Kassaika Jánoa * fcftfel- mclet és statika, valamint a hídépítés területén egyaránt kimagasló, úttörő munkát végzett. Alapvető elméleti felismerése, hogy a kinema­tika — mozgastan — min­den törvényének a »tátika egy rokon törvény« felel meg. Az é tervei szerint épült meg a makói Maros- híd, továbbá a dnnaföldvárl, valamint az óbudai Árpád- híd. Utóbbi azért is érdemel említést, mert csaknem egy kilométernyi ívével hazánk leghosszabb hídja. Közgyűlés — vizgsgyakorlattal Tegnap tartották szokásos évi közgyűlésüket a kadar- kúti és a társközségekben leifő önkéntes tűzoltók. A tavalyi munka értékelése mellett szó volt az idei fel­adatokról, emellett eiméleti es szakmai elóadasrt is hall­gattak. Befejezésül vizes- gyakorlat végrehajtására ke­rült sor a visnyei faüzemnél. — A* enrokomnmnfanms és a „magyar modell" értel­mezése címmel tart előadást péntekem, délután Nagyatá­don, a Gábor Andor Műve­lődési Központban dr. Gaz­dagít Ferenc egyetemi tanár. — Kétnapos elsősegély­nyújtó tanfolyamot szerve­zett somogyi dolgozóinak Kaposváron, a zalaiaknak pedig Nagykanizsán a So­mogy—Zala megyei Tégla­ipari Vállalat, a mentőállo­más irányításával. A képzé­sén harminchaton vettek reszt — Energiatakarékosság az útépítésben címmel dr. Ágii Róbert tartott előadást teg­nap Kaposváron, a KPM közúti igazgatóságának ta­nácstermében. A rendez­vényre a Közlekedéstudomá­nyi Egyesület Somogy me­gyei szervezetének rendezé­séiben került sor. — Ismét megszervezik a TIT nyári táborát Nagyatá­don. Az érdeklődő .szülök a héten már beírathatták gye­rekeiket a német, a francia és az orosz nyelvi csoportok­ba, illetve a színmjúvészettel vagy a képzőművészéttel foglalkozó napközis táborba. — COOPTOURIST-HIR: 3 n*p PAn»ben. Félpanziós ellátással, autóbusszal, kaposvári indulás­sá] és éikezés.sel. Időpont: május 8—-9—10. Részvételt di(: zuirti Ft 4- útlevél -t- költőpénz. Jelentkezés irodánknál: Kapós- vór. Kossuth L.. u. 6. Telefon: 12-03«. (3*208»-- A Nagyatádi Kórház— rende­lőintézet igazgato-ftiarvosa érte­síti a hozza i.arlozokat. hogy a kórház látogatási időpont1 a szerdán. Tó-tői 1« óráig, szomba­ton 10-től 11.30 óráig, vasamap 10-tól 11.30 óráig. A kórház igazgatnia kéri a lakosságot « látogatási’ idő ét a kórház ren­delkezéseinek betartására. 13*24«)

Next

/
Thumbnails
Contents