Somogyi Néplap, 1982. február (38. évfolyam, 27-50. szám)

1982-02-20 / 43. szám

Siófoki búvárok Sport és hasznos munka Mag nyílt a BNS A sport, a művészet, a szórakozás arénájában Vebrudr 12-én, pénteken megnyílt a Budapesti Nagy Sportcsarnok, a főváros XIV. kerületében, a Népstadion mellett. A létesítmény a sport, a művészet és a szórako­zás arénája lesz, mely a fővárosból és az ország minden részéből fogadja, várja a közönséget. Telt ház esetén K? ezer néző befogadására képes ez a pompás amfiteátrum, melynek hatalmas tere kisebb térid,'re osztható: labdajá­ték, versenytorna pálya, tér- én pódium színház... A Sporftsarnok központi hangstúdiója V A lelátókon 12 ezer néző foglalhat helyet Hazafias és honvédelmi nevelés. Ha ezeket a fogal­makat halljuk, minden bi­zonnyal sokunkban „meg­mozdul” a gondolatsor: mit jelent, miből tevődik össze, vajon milyen módszerei van­nak a hazafiságra nevelés­nek, a honvédelmi képzés­nek. A néphadseregben • ter­mészetes, hogy foglalkoznak ilyennel. Az MHSZ hosszú évek óta igyekszik ebben a szellem­ben tevékenykedni. Fiatalo­kat és idősebbeket foglalkoz­tat különböző klubjaiban, se­gít a szabad idő hasznos el­töltésében, egészséges ver­sengésre serkent, s — szin­te szórakozva — tanít, nevel, Nincs ez másként Siófokon sem, ahol Csíki Sándorral, az MHSZ könnyűbúvár klub­jának titkárával beszélget­tünk az. 6 speciális helyze­tükről, a közelmúltban elért eredményeikről, gondjaikról. — „Történelmi múltunk" nincs, hiszen csak pár éve alakult meg a városi klu­bunk, mintegy másfél éve az uszonyos és búvárúszó szak­osztályunk, s alig fél éve dolgoznak a tájékozódási bú­várúszóink. Fontos felada­tunk a sorkötelesek képzése, hogy a tőlünk kikerülő fia­talok elméleti és gyakorlati ismeretekkel lépjenek majd sorkatonai szolgálatba. Mű­szaki felderítő búvárként is­merniük kell a különféle fel­szereléseket, azok kezelését, a merülési szábál.vzatokat, az egészségtan előírásait, vala­mint az is fontos, hogy a gyakorlatban is végre tudja­nak hajtani különböző merü­lési feladatokat, A sorköte- lesképzést egyhónapos tan­folyamon Samu Ferertc és Horváth Ferenc irányításá­val végeztük, s a gyakorlati foglalkozásokra a siófoki tan­uszodában került sor. Szintén a tanuszoda ad otthont az uszonyos és bú­várúszóknak is. Több mint harminc gyermek és serdü­Szobó/y magyar ázat Kosárlabda A kosárlabda a világ egyik legnépszerűbb sport­ága- Igaz, hogy a játéksza­bályok talán a legkötötieb- bek, ezért az átlagnéző csak több mérkőzés megtekintése után tudja érzékelni, hogy mikor, miért és mit ítél a játékvezető, Kaposváron egyre népszerűbbé válik ©z a sportág, ezért a nézőknek szeretnénk segí.séget nyúj­tani egy kis szabály magya­rázattal. Labda: a hazai csapat ál­tal kijelölt mérkőzés-labdát a vendég csapatnak át kell adni bemelegítés céljára (ha új labdával fognak játszani, ezzel egyik csapat sem me­legíthet). Technikai felszerelések: a pályaválasztó biztosítja a technikai berendezéseket, a jegyzőkönyvet azonban a vendégcsapat. Időszabályok: 2 másodperces szabály: ha a labda egyik fél birtokában van, e csapat egy játékosa sem tartózkodhat 3 rnp-nél tovább az ellenfél alapvonala és a büntetődobovonal kö­zötti szigorított területen. Ha kosárra dobás közben a lab­da a levegőben van, es a palánkról visszapattan, ez esetben nincs egyik csapat birtokában sem, tehát nincs „hennái! ás”, egymás után többször is lehet a szigorí­tott. területről kosárra dob- ni. 5 másodperces szabály: a labdát 5 mp-en belül meg kell játszani; oldalról, alap­vonalról bedobni, labdaveze­tést kezdeni, kosárrá dobni stb. 10 másodperces szabály: az a csapat, amelyik védőtérfe­lén birtokolja a labdát, kö­teles azt 10 mp-en belül a saját támadó térfelére jut­tatni. Onnan azonban már a játékos nem dobhatja vissza a labdát a saját térfelére, (Visszajátszás.) 30 másodperces szabály: A csapatnak attól kezdve, hogy a birtokába jutott a labda, au mp-en belül meg keli kí­sérelnie a kosárra dobást. Ha a labda a határvonalom kí­vülre kerül, a számolás új­ra kezdődik, természetesen kosárra dobási kísérlet után is. Lépéshiba: elkövető az a játékos, aki labda leütése nélkül kettőnél többet lép. Személyi hiba: Az ellen­féllel való ütközés következ­ménye. Az ötödik hiba után a játékos tovább nem játsz­hat, de a hely - re cserejáté­kos állhat be. (Kipontozó­dás.) Szándékos hiba: A játékos álltai a játékvezető megíté­lése szerint tudatosan elkö­vetett személyi hiba. Bünte­tése: 2 büntető dobás. Kizáró hiba: Súlyos sport­szerűtlen személyi hiba, bün­tetése 2 büntető dobás és kiállítás. • Ha egy csapat egy félidő­ben a személyi hibát követ el, minden ezután követke­ző hibáért 2 büntető dobást kell ítélni. A csapat választ­hat a büntető dobások vég­rehajtása vagy oldalról tör­ténő bedobás között. Ha a kosárra dobó játékos ellen személyi hibát ejtenek, de ő a labdát mégis bedobja a ko­sárba: a gól jó, és 1 bünte­tő dobás az ítélet. Ha nem jutott a labda a kosárba, 3 büntető dobáslehetőséget kell adni, de csak 2 pont érhető el. 2 sikeres dobás után nincs harmadik. Alapélnek, általános sza­bályok; Egyik játékvezető­nek sincs joga megsemmisí­teni a másik ítéletét. Lépés­hiba és személyi hiba kö­zött az erősebb ítéletet, a személyi hibát kell figye­lembe venni. Ellentétes já­tékvezetői ítéletkor a köze­lebb álló játékvezető dönt­sön, a másik játékvezető je­lezze, hogy lemond az ítél­kezési jogáról. Előnyszabály a kosárlabdában nincs. A mezőnyből szerzett kosár 2 pontot, büntetőkből 1-1 pon­tot ér. Döntetlen eredmény nincs. Ilyen esetekben 5 perces hosszabbítás követke­zik mindannyiszor, amíg az egyik csapat a maga javára el nem dönti a mérkőzést. Mindkét csapat edzője fél­időnként két alkalommal kérhet időt, ezek időtartama 1-1 perc. Hosszabbításban 1-1 idő kérhető csapaton­ként. Egy csapat 1U játé­kossal szerepelhet mérkő­zésenként (sorozat, kupa­mérkőzéseken ez 12 fő). Péter György I. o. játékvezető A Dél-dunántúli Vízügyi Építő Vállalat fölvesz a Balaton déli partján végzendő munkák irányítására műtárgyépítésben jártas, üzemmérnöki vagy mérnöki végzettséggel lőkurú sportolóval foglalko­zik heti négy alkalommal Szász Gáborné edző. Az első nyilvános „szereplésük” a tavaly decemberi Mikulás­verseny volt, amelynek szer­vezésében, lebonyolításában igen sokat segített az idő­sebb kaposvári testvérklub. Bár a siófoki búvárúszóknak kimagasló eredményeik még nincsenek, az ifiknél Juhász Imre már másodosztályú szintet úszott; — Nálunk is igen fontos, hogy elképzeléseink megva­lósítására elegendő pénzösz- ■ szeg álljon a rendelkezésünk­re. Csakhogy a mi helyze­tünk speciális. Felszerelé­seink jó részét magunk „bütyköljük" össze. persze ennek ellenére rengeteg dol­got csak pénzért tudunk be­szerezni. Szerencsénkre ,a búvárkodást nemcsak sport­ként, hanem társadalmilag hasznos munkavégzés köz­ben is lehet „űzni". A lét­fenntartásunk eszköze tehát, hogy vállalunk különféle bú­vármunkákat. A legtöbbet a múlt évben a Dunán, a Kő- olajvezeték Vállalat meg­rendelésére dolgoztunk, de a DRVV-vel is kötöttünk szer­ződést. Például a Balatonban elhelyezett vízkivételi mű­vek évi karbantartását és ja­vítását is mi végezzük. 1081- ben összesen közel nyolc- százezer forint volt az ilyen munkákból a bevételünk. Ebből tudjuk fedezni a fel- szerelésvúsárlást, az utazást, a sportolást. A munkálatok kapcsán pedig szinte az egész Dunántúlon „otthon va­gyunk”. Különösen Kass Já­nos, Zákányi Lajos és Gö­löncsér László neve érde­mel említést, akik a legak­tívabbak voltak a múlt év­ben. Hazafias és honvédelmi nevelés. Megismerni a Du­nántúlt, városokat, folyókat, tavakat, a körülötte élő em­bereket, s mindezt megsze­retni — látszólag nem „nagy ügy”. Mégis: valahol itt kez­dődik a haza szó elvont fo­galmának megértése, és em­beri közelségbe kerülése. Gy. L. Vasárnapi sportműsor Asztalitenisz: Felnőtt me­gyei bajnokság. Kaposvár, Kisfaludy u. iskola torna­terme, 9 ó. Labdarúgás: Rákóczi—Kiss J. SE edzőmérközés. Rákó- czi-pálya, 14.30 ó. MAI MŰSOR Csiky Gergely Színhúz, l<9 óra- kai-: MARAT HALALA — Ur*y bérlet. Kaposvár, Vörös Csillag, du. 3 és ti órakor: SZAMURÁJOK ÉS BANDITÁK I—II. Sza­bad Ifjúság, du. 4 órakor: SI­VATAGI SJ1QW, du. ti és esve 3 órakor: PUKK (14). Latinra filmszínház: MAJD MEGLÁT­JUK. HA MEGÉRJÜK. Mozi- Mú/eum, du. fél 6 órakor: ELÖJÁTSZAS: FÖLDET VE­SZÜNK VADNYUGATON. Sió­fok. este 7 óaakor: MANHAT­TAN (14). Marcali, este 7 óra­kor: A HOMOK ASSZONYA (Hí). Barcs, feste 7 órakor: APO­KALIPSZIS, MOST I—II. (16). TELEVÍZIÓ Budapest 1. 7.38: Műsorismertetés. 8 .Ott: Idősebbek is elkezdhetik. 8.05: isikolatévé. 8.45: Nas Ekran — A mi képernyőnk, 9.05: Mese, mese. mátka. 9.30: A kiskakas gyémánt fél krajcárja. 9.5ö: Nem kell mindig kaviár. 10.50: Ke­ire szik érdes. 11.20—41.50: Mély folyam. 13.27: M űsor ismert etés. 13.30: Kisíilmek Csehszlovákiá­ból. 14.Oá: Reklám. 14.05: Magilla Gorilla. 14.30: Ember és Föld. 14.55: Hírek. 15.(Ki: 'Reklám. 15.05: Megmarad felkiáltójelnek! 15.45: Sorstársak, lti.00: Északi sívilágbtajnok#ag. 16.50: Ének a szőlőhegyről. 17.30: Feleki Ka­mii és vendégei. 18.20: Arcképek a Munkásőrség történetéből. 19.00: Reklám. 19.lé: Idősebbek is elkezdhetik. 19.15: Esti mese, 19.30: Tv-hirado. 20.00: Vers — mindenkinek. 20.05: A 7#-as kör­zet. 20.40: Cirkusz a jégen. 21.56: Tv-hiradó 3. 22.05—23.50: Csehszlovák körkép, Budapest l rendelkező személyt. Jelentkezes részletes önéletrajzzal a főépítés­vezetőségen, Nagykanizsa, Magyar u. 181. 1 (85953) 16.35: M ű sor isin erletés. «5.55: Ablak. 16.20: A nyugtalan nyug­díjas. 17.10: Psesi-íi. 17.30: Sán­dor Mátyás. T8.50: Másfél millió lépés Magyarországon. 19.30: Tv-hirado. «N.oo; Ven — wuu­I l Fejlődik a nagyatádi sportélet Nagyatád dinamikus fejlő­dése lemérhető a sportélet­ben is. „Fejlődött a verseny- és a tömegsport, javult a testnevelés és sport személyi, tárgyi, anyagi feltételrend­szere” — állapította meg ér­tékelésében a városi párt-vb. Mindezt a közelmúltban egy sportaktíván is megvitatták Nagyatádon. Fejlődött az is­kolai testnevelés, s vele pár­huzamosan az utánpótlás ne­velésének színvonala is ja­vult. A tanintézetekben meg­nőtt az órán kívüli testne­velésben résztvevők száma — így szélesedett a diák- sportkörök alapja. Megvan­nak hozzá a személyi felté­telek is. A testnevelő taná­rok a város sportéletének aktív szervezői. Egyre job­ban megérnek a feltételei an­nak is, hogy testnevelés sza­kos osztályt indíthassanak. Az úttörő olimpián is egyre több atádi fiatallal lehet találkozni, a megyei olimpiai csapatnak is több éve erős­ségei. A gimnáziumban nép­szerűvé vált a „tömegsport kupa", és javult kapcsolatuk a városi SE-vel is. A szak­munkásképző máris biztosí­tani tudja az utánpótlást a labdarúgásban és a kézilab­dában. Nem ilyen kedvező a kép, ha a felnőttek munkahelyi és lakóterületi testedzését nézzük. Igaz, erre az illeté­kesek sem fordítanak kellő figyelmet. Az egyesületi tö­megsport-bizottságra vár ■majd a felnőttek testedzésé­nek fellendítése. Vannak per­sze követendő kezdeménye­zések: az áíész, a Komfort Ipari Szövetkezet és a kon­zervgyár munkáját említet­ték jó példaként. A KISZ- tagok sportban való részvé­teli aránya is megfelelő. A KISZ-esek hetven százaléka sportol aktívan. A honvédel­mi sportversenyek is jól szolgálják a fiatalok Az MHSZ-klubban hár«**- százan sportolnak jelenleg, s a távlati elképzelés szerint szeretnék a klubot B típusú­vá fejleszteni. Értékelte a vb a várom sportegyesület tevékenysé­gét. Ügy ítélte, hogy a város kiemelt sportágai atlétika, cselgáncs, kézilabda, labda­rúgás — megfelelően fejlőd­nek, s egyre tervszerűbb az utánpótlás biztosítása. Az egyesület öt szakosztályában tizenegy edző dolgozik. Hogy tevékenységük még eredmé­nyesebb legyen, munkacsar­nokot kell építeni. Az atléták jól dolgoznak, de azok a fiatalok, akik korábban ezüst- vagy bronz­jelvényes fokozatot értek el, a későbbiekben már nem vállalják a magasabb szintű munkát. A kézilabdázóktól is előrelépést várnak az idén. Köztudomású, hogy ők két éve közel álltak az NB II- höz. Náluk jó a szakmai munka. Sokat fejlődtek a labdarúgók, jelenleg a fel­nőtt megyei bajnokság leg­jobbjai. A szakosztály há­rom csapatában csaknem nyolcvanan sportolnak. Na­gyon népszerű lett a csel­gáncs — ezt mutatja a rend­szeresen edzők ötvenfős szá­ma. Az asztaliteniszezők sem panaszkodhatnak versenyző­hiányra. A megyei párt-vb által elfogadott előterjesztés végül meghatározza azokat a fel­adatokat is, amelyeket a kö­zeljövőben kell megvalósíta­ni. Ma: Táncsics—KSC mérkőzés A kosárlabda NB I-ben befejezéséhez érkezik a rá­játszás. Ennek utolsó állo­mása Kaposváron a mai ta­lálkozó a Táncsics SE és a Kecskeméti SC között. Amint ismeretes, a kaposváriak je­lenleg a tizenötödik helyen tanyáznak, de a mezőny olyan szoros, hogy minden pontnak kettőzött értéke van. Mint Klenovics Endre edző elmondta, nagy szor­galommal készülnek erre a mérkőzésre is. Mindenki egészséges, így az eltávozott Szalai kivételével valameny- nyien rendelkezésre állnak. Kétségtelen, hogy * pont erős játékos nagyon fo hiányozni a hazai csapatbó így talán még nagyobb oda adásra, küzdőszellemre les szükség ahhoz, hogy a győ zelem megszülessen. Az ed ző nem titkolta, hogy min denképpen sikert vár a mi találkozótól, ami egyérteJ műén győzelmet jelent, i Táncsics csapata holnap reg gél útrakel Bajára, ahol rájátszás utolsó fordulójár kerül sor a hazai együtte ellen. Mi tagadás: ott is a otthon játszó csapat az esé lyes. den kinek. 29.06 : Magyaroszág— NDK fedettpályás atlétikai via­dal. 29.55: Tv-hiradó 2. 21.15— 22.36: összeütközés. Jugoszláv tv. 12.55: Közvetítés Os lohol: si­x'erservyek. 16.00: Jugoszláv ko­sárlabda bajnokság : Ciboiua—Za­dar. 17.30: Hírek. 17.35: Tv-nan- tár. 17.45: Válogatás. íB.lö: Kis koncert. 18. JO: Ezek a napok, ezek. az évek. 19.16: Rajzfilm. 19.21: Reklám. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-na.ptó. 19.56: .Reklám. 20.00: Az erkélyről. 2U.40: Rek­lám. 21.43: Tv-napló. 23.00; Éj­féli se*a. 0.00: Hírek. Osztrák tv. 9.05: Angol nyelvlecke kendők­nek. 9.36: Francia nyelvlecke. 10.05 : Orosz . nyelvlecke kezdők­nek. 11.26: Kamera. 14.30: Friss szél Kanada felől. 17.00: G-risu. 17.55: Jó éjszakát gyerekek. 18.00: Kétszer hét. 19.00: Osztrák képek. 19.30: Tv-hiradó. 19.50: S porÚt írek. 20.15: F ars ang \ '982 : Kirándulás a nosztalgia világá­ba. 22.00: Sporthírek. 22.20: Egy este a párizsi Moulin Rouge- ba. 23.10: Hírek. KOSSUTH RADIO 4.25—7.59: Jó reggeK! 8.0Ő: Hí­rek. Időjárás. 8.05: Műsorismer­tetés. Kb. 8.20: Mai kulturális programok. 8.29: Lányok. a«*- szonyok. 8.54: Nóták. 9.29: .,Vár egy új világ". 10.00: Hírek. Idő­járás. 10.05: Útközben. ló.lé: Herbert von Karajan operaíél- véteieiből. 10.48: Rádiószínház. 12.00: Déli krónika. 12.20: Zenei a r>y any el V ü n k. 12.30: Ma gy a rám szólva. 12.45: Josef Sulk hegedül. 13.00: Megvalósult kézfogások. 14.00: Útközben. 14.05: A hét embere. 14.15: G es ua ldo-mad li­gátok. 14.30: Szakkönyv, szak­tana caadás. 15.00: Hírek. 16.05: Üj zenei újság. 16.55: Reklám- parádé. 16.00: 168 óra. 17. .‘*0: M ü soraján lat. 17 .,34: Évsaénadok mesterművei. 18.15: Hol ^ volt, hol mean volt. 18.25: Mai könyv- aiurUaUwik. 18.28: Hallgatóink figyelmébe. !8.:w>: Hírek. időjá­rás. 18.40: Útközben. 18.46: A Rádiósa ínház bemutatója. 20.30: Székely Mihály operai el vételei­ből. »39: ..Arccal a tenger­nek". Nagy László-est. 22.00: Hírek, klő.iáráa. Spuri. 22.15: Bar tok-hangarchívum. 23.16: A Svájci Olasz Rádió énekkaranak és kamaregyliftesének felvételei­ből. 24.00: Hírek, időjárás. 0.10: Melódiakoktél. 1.58—2.00: Rim- nisz. PETŐFI RADIO 4.26—7.59: A Petőfi radio reg­geli zenés műsora. 8.00: Hírek, időjárás. 8.05: Mit — hol — mi­kor — hogyan? 8.20: Tíz nerc k ü 1 politika. 8.30: Hírék. 8.33: Útközben. 8.37: A Rádió Kaba- szmhaza Hl. humartesativáUa. 9.57: Reklám. 10.00: Szombat délelőtt. 12.00: Magyar fúvósze­ne. 12..20: Hírek. 12.33: Jó ebéd­hez szól a nóta. 13.30: Éneklő ifjúság. 13.45: Időjárás- és víz­állás jelentés. 14.00: Ritmus. 14.30: Hírek. Körzeti időjárás. 14.36: Orvosi tanácsok. 14.40: Négy sanzon nyolc változatban. 15.06: Színes népi muzsika. 15.49: Wagga-Wagga, avagy a lakatlan liget titka. 16.28: Hallgatóink fi­gyelmébe. 16.30: Hírek, útköz­ben. 16.35: Mary Pop pins. Ifi. 46: Újdonságainkból. 17.30: Lelátó. 1.9.00: Tessék vá!asztami. 2í.J>0: Népzene. 22.00: Szombat esti diszkó. 23.00: Hírek, időjárás, sport. 23.16: Slágeumúzeurn. 24.00: Hírek. 0.1«: Magyar é* idegen nyelvű víz je teősaoigá ka t. 3. MŰSOR 7.00: A szolnoki stúdió román nyelvű műsora. 7.30: A miskol- ci stúdió szlovák nyelvű műso­ra. R.tWV: Hírek, időjárás. R.Oó: Műsorismertetés. 8.08: A .kiállít - termek programjából. 8.11 : Min­denki iskolája. 8.41: Mindenki zeneiskolája. 9.34: Hang vesen y a Mindenki zeneiskolája hallga­tóinak. 10.32: Népzene sztereó­ban. n.OO: Hírek. 11.05: A Bu­dapesti Filharmóniai Társaság h a n g ver se n y ei. 12.24: O p era m ü ­y ész lemez ele. 13.45 : Tavasz, hívo­gató. 14.03: .Klasszikus zenei változatok. 14.43: Ági jószág. 15.30: Adam and The Arvts fel­vételeiből. ifi.oo: .,E hely poétá­nak való". 16.05: IphigenM Aulisban. 17.20: Kritikusok fó­ruma. 17.30: HiFigyelő. 18.07: Sztárok sztereóban. 19.00: Hí­reik. időjárás. 19.05: Zenekari muzsika. 20.42: A derék tengeré­szek gondviselője. 21.02: A ka­marazene kedvelőinek. 22.12: Kincses Veronika operaáriák at énekel. ‘#2.44: .Napjaink zenéje. 23. -23.33: H íreR.

Next

/
Thumbnails
Contents