Somogyi Néplap, 1982. január (38. évfolyam, 1-26. szám)

1982-01-09 / 7. szám

if»*sfedä*s valatBonri iáré- saiaan felírták a* 1961.82-es •VnTKigri «pfeen M a járás« labdarúgócsapatok baóirvkii kür.detonett. A korábbi idő­szak átszervezései miatt mindenütt több együttes kezdte meg a pontvadásza­tot, mint az előző évben. A legnépesebb versenysorozat­ra a kaposvári járás terüle­tén került sor, athol három csoportban játszották a csa­patok a mérkőzéseiket. Két- i\ét bajnoki osztályt szervez­tek még Siófokon és Nagy­atádon. Az őszi idény vé­gén még nem dőlt el a föl­jebb kerülés vagy a kiesés kérdése, de tapasztalatszer­zésre már az eltelt időszak is módot adott. KAPOSVÁRI JÁRÁS A városi sport fel ü gy előség követelményrendszer alap­ján fogadta el a csapatok nevezését a bajnokságra. Ahol megfelelő s_oortlétesít­mény, anyagi és személyi háttér áll rendelkezésre, csak azok az egyesületek keiül- hettek a járási I. osztályba. A IL osztály „A” csoportjá­ban a kisebb lehetőségekkel, de ifjúsági együttessel is rendelkező csapatok, míg a II/B csoportban az ifik nél­kül játszó együttesek küzdöt­tek. Általánosságban elmond­ható, bogy a tegye!*» terén nem kielégítő a helyzet. Kmeäkedett a játékvezetők­kel szemben elkövetett dur­vaság. s több mérkőzés ma­radt el. Hót találkozó félbe is szakadt. Az első osztály­ban az éten a Somogysárd együttese all, s mindössze kétszer talált legyőzőre. Szo­rosan mögötte fogtál helyet a Magssaratád, amelynek kü­lönösen a védelmét leilet di­csérni. hiszen a legkevesebb gólt kapta az egész mezőny­ben — s ráadásul a csatár­soraik is csak eggyel keve­sebbszer talált a hálóba, mint a listavezető. A két él­lovast azonos pontszámmal a Hetes és a Nagyberki kö- yeti. A szebb napokat is megélt Zimány. valamint a Memye erejéből csak az 5— 6. hely megszerzésére futot­ta. Úgy tűnik, hogy a Hed- rehelynek túl magas ez az osztály, hiszen a csapat az utolsó helyen áll, s egyetlen pontot sem tudott eddig sze­rezni. Meglepő, hogy az if­júságiaknál egészen más a sorrend, mint a felnőttek­nél. Itt a kaposmérői fiata­lok várják kedvező pozíció­ban a tavaszi folytatást. A járási I. 0. őszi végered­menye; 1. S.-sárd 15 10 3 2 48-23 23 2. M.-atád 15 10 2 3 47-19 22 3. Hetes 15 10 1 4 44-23 21 4. N.-berki 15 9 3 3 41-23 2i 5. Zimány 15 8 3 4 46-26 19 6. Mernye 15 8 2 5 35-22 iá 7. Juta 15 8 2 5 41-29 18 8. Taszár 15 7 2 6 35-28 16 9. Igái 15 6 2 7 30-32 14 10. Mike 15 6 2 7 36-54 14 11. Kapós mérő 15 5 3 7 30-30 13 12. S.-szil 15 6 1 8 23-45 13 13. Nagybajom 15 3 4 8 18-28 10 14. Ivaposfő 15. Mező­15 4 2 9 19-37 10 csokonya 15 2 4 9 17-36 8 16. Hedrehely 15 — 15 12-76 — Ifjúságiak: 1. K.-mérő 15 13 2 — 102- 7 28 2. N.-berki 15 12 1 2 80-17 25 3. Mike 15 9 3 3 56-20 21 4. Kaposfő 15 ] 10 1 4 58-27 21 5. N.-bajom 15 8 4 3 34-20 20 6. Juta 15 8 2 5 43-41 18 7. Zimány 15 5 5 5 43-25 15 8. S.-sárd 15 7 1 7 36-35 15 9. M.-atád 15 7 — 8 47-39 14 10. Taszár 15 5 2 8 42-48 12 11. Mernye 14 6 ■ 8 37-47 12 12. Igái 15 5 •- 14» 23-61 10 13. Mező­esokonya 15 3 3 9 IS-56 9 14. Hetes 15 3 2 : »0 24-73 8 15. Hedrehely 15 2 2 : 11 20-81 6 16. S.-szil 14 2 — : 12 14-86 4 A járási H. esztáiy 6wt véf­eredménye: „A”, felnőtt: I. Gölle 9 C — 3 a-is 12 2. Bodrog 8 5 1 2 19-12 11 3. M.-egres 9 5 — 4 27-18 10 4. Gálosfa 8 5 — 3 15-20 10 5. Kiskorpád 9 4 1 4 15-16 9 7. K.-füred 9 3 1 5 15-18 7 7. Oszlopán 9 5 — 4 21-10 7 8. S.-jád 9 3 — 6 13-19 6 9. S.-geszti 9 3 — 6 10-17 6 10. Jákó 9 2 1 6 16-32 5 „A*’, ifjúsági: 1. M.-egres 9 6 3 _ 3G- 9 15 2. S.-geszti 9 5 3 1 19- 6 13 3. Bodrog 9 5 2 2 19-17 12 4. Osztopán 9 5 1 3 29-19 11 5. Kiskorpád 9 4 1 4 25-25 9 6. Somogyjád 9 3 1 5 24-22 7 7. K.-füred 9 3 1 5 15-1« 7 8. Gölle 9 3 1 5 15-21 7 9. Gálosfa 9 3 1 5 25-36 7 10. Jákó 9 — o 7 IC-45 2 M gjf rni n/ fW ir» /riiiTT>lfriiiiÉiW«ifliA~rVjY Frr Kár nf ffWV Küzdelem — 105 csapattal „B” csoport 1. Szeattgálors­kér fi 5 1 — 19- 5 11 2. Várda fi 5 — 1 22- fi 10 3. Alsóbogát fi 4 1 1 18- 8 9 4. F.-mocsolád fi 3 — 3 14-15 fi 5. Csőkoly fi 1 — 5 15-23 2 fi. Ráksi fi 1 — 5 12-27 2 7. Bőszé nfa fi 1 — 5 7-23 2 SIÓFOKI JÁRÁS Az első osztályban 16, a másodikban 11 felnőtt gár­da játszott a bajnoki ponto­kért. Az előző évihez képest emelkedett a színvonal, ami elsősorban a korábban me­gyeiben szereplő csapatok­nak köszönhető. Jól kezdett, a Balatoni Vasas és a Kő­röshegy, de az előbbi az .utolsó fordulókra elfáradt. A Balatonszárszó gyenge szereplésére nincs magyará­zat. Igaz, hogy a második helyen várja a tavaszi raj­tot, de négy ponttal lesza­kadva az éllovastól. Megle­petésnek számít a Nagybe- rény és a Balatoniöldvár gyenge teljesítménye is. Az ifjúságiak szereplése különö­sen reflektorfényben van ebben a járásban, hiszen — mint korábban — ezúttal is beszámít a bajnoki tabella yégső sorrendjébe a fiatalok teljesítményének 30 százalé­ka. Az utánpótlás-nevelés — az elért eredmények alapján — a Balatoni Vasasnál tű­nik a legjobbnak, de megfe­lélő Kötésén, Zamárdibam, Balatonszemesen és Kőrös­hegyen is. A járást L A őszi v égered­menve: L Körftsfcegy TS 13 1 1 «7-11 27 2. B.- szárszó 15 11 1 3 48-13 23 3. B.-szemes 15 9 3 3 28-12 21 4. B. Vasas 15 9 2 4 49-25 20 5. B.-szabadi 15 7 6 2 31-22 20 6. Látrány 15 7 3 5 30-35 17 7. S. Bány. II. 15 7 2 6 37-32 16 8. N.-ber.** 15 7 2 6 32-23 14 9. Kölese** 15 6 4 5 29-31 14 10. An does** 15 5 4 6 25-38 12 11. T.-kopp.** 1:1 5 2 8 26-36 10 12. B.-endréd 14 2 3 9 22-32 7 13. B.-földv.** 15 4 1 10 26-44 7 14. S.-meggy.•• 15 3 2 10 26-46 6 15. Zamárdi** 17 3 2 10 25-52 6 16. S.-babod** 14 1 2 11 19-48 2 * büntetőpont levonva! Ifjúságiak: 1. B. Vasas t| 15 _ _ _ 81-20 30 2. Kötcsc 15 12 — 3 75-U 24 3, Zamárdi 15 12 — 3 62-31 24 4. B.-Szemes 15 9 — fi 59-33 18 5. Kőröshegy 15 9 — fi 44-27 18 fi. S.-babod 14 8 1 5 47-37 17 7. B.-szárszó 15 8 1 fi 54-42 17 8. B.-szabadi 15 7 2 fi 56-57 1« !>. S. Bány. II. 15 *3 2 8 27-31 12 10. Látrány 15 5 1 9 27-39 11 ll. T.-koppány 15 5 1 9 23-66 11 12. B.-föidv. 15 4 2 9 30-45 10 13. S.-meggyes 1» 5 — 10 33-67 10 14. B.-endréd 14 4 1 9 29-38 9 15. Andocs 15 3 3 9 21-65 9 16. N--beréiny 15 2 2 13 13-77 2 Járási II. o. 1. Nágocs 10 fi 4 — 36-13 16 2. Ságvár 10 7 2 1 30-12 16 3. Ádánd 10- 7 ■ 1 2 32-11 15 4. Torvaj 10 6 1 3 23-23 13 5. K.-apáti 10 2 fi 2 23-30 10 6. B.-megyei­10 3 3 4 27-23 9 7. Kánya ;o 4 1 5 13-14 9 8. Üj K. SE 10 3 2 5 38-25 8 9. Kapoly 10 4 — 6 20-25 8 10. Tengőd 10 2 1 7 15-32 5 11. Gamás 10 — 1 9 10-50 1 NAGYATÁDI JAK AS Az első osztályban 14, a másodosztályban pedig 5 csapattal folyt a küzdelem. A Somogyszob vezeti a sort úgy, hogy mindössze egyszer hagyta el vesztesként az őszi szezonban a játékteret. Kü­lönösen a védekezésben je­leskedett. csakúgy, mint a harmadik helyen álló Somo­gyi BSE. A góllövés tudomá­nyát legeredményesebben a Görgeteg és a Somogy ud­varhely játékosai mutatták be. Az ifiknél a Kutas áll az élen, mögötte az Inke és a Lábod következik. A fel­nőtteknél vezető somogyszo- biak csak a negyedik helyen állnak. A másodosztály baj­nokjelöltje a Pogámyszent- péter, s öt ponttal előzi meg az őt követő Beleget. Az Ör- tilos erejéből mindössze egyetlen győzelemre futotta. A járási I. «. őszi végered­ménye : 1. S.-szob IS S 4 1 29-14 20 2. Görgeteg 13 8 2 3 4Ő-27 18 3. S. BSE** 13 7 4 2 37-14 IC 4. Somogyudvar­hely 13 7 2 4 40-2« IC 5. Kutas 13 fi 4 3 23-23 16 fi. Inke 13 5 3 15 7. Lábod 13 fi 2 5 29-25 14 8. Szabás 13 4 4 5 22-29 12 9. Ségesd 13 4 3 fi 34-30 11 10. Berzence 11. Gyékényes 13 5 — 8 26-27 10 VSE. 13 3 4 fi 27-33 10 12. Bolhás 13 4 1 8 20-27 9 13. Három fa 13 2 3 8 17-32 7 14. P.orrog 13 — 4 9 13-48 4 * büntetőpont levonva! Ifjúságiak: l. Kutas 12 8 4 — 34-n 20 2. Inke 12 9 1 2 50-12 19 3. Lábod 12 8 1 3 46-18 17 4. S.-szob 12 7 1 4 39-28 15 5. Somogyudvar­hely 12 fi 3 3 27-20 15 fi. Berzence 12 fi 2 4 44-25 14 7. Gyékényes 12 fi 2 4 33-23 14 8. Segesd 12 fi 1 5 42-27 13 9. Szabás 12 6 — 6 30-30 12 10. Görgeteg 12 3 2 7 23-42 8 ll. Bolhás 12 3 — 9 30-31 fi 12. Porrog 12 1 — 11 9-68 2 13. Háromfa 12 — 12 10-80 0 Járási ll. osztály: 1. Pogány­szentpéter 8 7 — 1 34- fi 14 2. Beleg 3. Gyékényes 8 4 1 3 17-12 9 Tömegsport 8 4 — 4 21-16 X 4. Tarany 8 3 1 4 12-25 7 5. Örtilos 8 1 — 7 4-28 2 MARCALI JÁRÁS Egy csoportban rendezték meg a küzdelmeiket. Veret­lenül várja a tavaszi idényt a Somogyvár együttese, s hét ponttal elhúzott a máso­dik helyezett Meszlegnyőtől. Némi meglepetés, hogy a Buzsák, a Balatonberény, a Lengyeltóti és a Tapsony közül egyik sem tudja meg­szorítani a listavezetőt. Az ifjúságiaknál is a Somogy­vár az éllovas, s ez az egye­sület jó munkáját jelzi. A bajnokság őszi végeredmé­nye: 1. Somogyvár 13 12 1 _ 37-13 25 2. Mesztegnyő 13 9 — 4 27-15 18 3. Buzsák 13 8 1 4 37-23 17 4. B.-berén.y 13 fi 4 3 37-18 Ifi 5. L.-tóti 13 7 2 4 33-14 Ifi 6. Tapsony 13 8 — 5 34-23 Ifi 7. Sz.-györök 13 fi 3 4 24-19 15 8. öreglak 13 6 2 5 24-28 14 9. Táska 13 5 3 5 21-21 13 10. Vitya 13 11. Bafatonszent­< 2 7 22-25 10 ff .y orgy 13 2 3 8 17-40 7 12. S.-Sámson 13 2 2 9 19-35 fi 13, Nemesvid 13 — 4 9 11-39 4 14. Ordacsehi* * büntetőpont 13 1 3 levőnva! 9 18-48 4 L S.-vár 13 ti 2 _ 67-13 24 2. Vitya 13 10 2 1 52-13 22 3. L.-tóti 13 8 1 4 41-27 17 4. Táska 13 8 1 4 31-18 17 o. Buzsák 13 7 1 5 42-22 15 fi. Öreglak 13 5 5 3 21-17 15 7. Mesztegnyő 13 5 3 5 18-16 13 8. Ordacsehi 13 5 2 6 21-27 12 9. Sz.-györök 13 5 2 fi 18-27 12 10. B.-berény 13 3 5 5 15-28 11 ll. S.-sámson 13 2 5 fi 19-27 9 12. Nemesvid 13 2 3 8 29-36 7 13. Tapsony 14. Balatonszent 13 ;■* 1 2 10 19-64 4 ffyörgy 13 1 2 10 13-73 4 BARCS VAROSKÖRNYÉK Ezúttal Barcs környékén is viszonylag sok csapat kezd­te meg a bajnoki küzdelme­ket, Különösen a Somofiy- tamóca, a Babócsa és a La­kócsa vív nagy harcot a végső győzelem megszerzé­séért. Igen jó védelme van a listavezető Somogytárnócá- nak, hisz 11 találkozón mindössze három gólt ka­pott. A legeredményesebb csatársora pedig a Babócsá- nak van. Az ifjúságiaknál szintén a somogyiam Icaiak állnak az élen, s őket is a baibócsaiak követik. A har­madik helyen viszont a cso- konyavisantai fiatalok vé­geztek. A bajnokság őszi végeredmé- n.ye: 1. S.-tarhóca ll 10 1 ' _ 4 3- 3 21 2. Babócsa ll 9 1 1 54-18 19 3. Lakócsa 11 8 1 2 28-18 17 4. D arány 11 6 1 4 28-26 13 5. Csokonya- visonta 11 5 2 4 24-15 12 6. Péterhida 11 4 4 3 23-18 12 7. Kastélyos- dombó 11 5 1 5 21-13 11 8. Kálmáncsa 11 5 1 5 23-23 11 9. Dráva SC ll 3 2 6 29-23 8 10. Homokszent györgy* 11 2 _ 9 13-36 3 11. Heresznye 11 1 10 9-47 2 12. Szülök* 11 1 — 10 9-64 1 * büntetőpont levo-nva! Ifjúságiak: 1. S.-tarnóca lt in 1 _ 1 23- 8 21 2. Babócsa 3. Csokonya­11 10 1 — 82-12 21 visonta 11 9 — 2 89-15 18 4. Dráva SC 11 7 1 3 50-25 15 5. Péterhida 11 fi 1 4 42-39 13 6. Lakócsa 11 5 1 5 61-35 11 7. Szülök 8. Kastélyos­11 4 2 5 29-30 10 dombó 11 4 — 7 23-61 8 9. Darány 11 3 1 7 29-68 7 10. Kálmáncsa 11 1 2 8 12-48 4 11. Heresznye ll 12. Homokszem!­2 — 9 8-109 4 györgy 11 — — 11 0-98 — Nagyfokú összpontosítás, gyorsaság, rugalmasság... Az ütések, rúgások „megállnak” az ellenfél teste előtt a verse­nyeken. A testedzés és önvédelem Japánból származó sport­járól fölvételünk a XVIII. kerületi sportcsarnokban készült — egy nemzetközi versenyen. (MTI-fotó — Csikós Gábor felv. — KS) Értesítem kedved megrendelőimet, hogy ma Kaposváron, a Bartók Béla u. 60. sz. alatt (donneri városrész) fotóstúdiót nyitok IG AZOLV ÁN YKÉ FJTÖL A SZÍNES ESKÜVÖKÉPIG MINDENT MEGRENDELHET — Gyors igazolványkép egy perc alatt. — Ha eredeti színes fotót rendel, úgy kilenc különböző háttér közül választhat. — Ha eredeti színes lápot rendel, hármat fizet, négyet kap, esküvői képek esetén is. — Ha esküvőjét előre bejelenti, úgy a kiválasztott háttérrel, a megbeszélt időpontban, várakozás nélkül elkészítem a felvételt. — Színes fotók márkás anyagon — korszerű technológiával — rövid határidőre. Nyitva: hétfő, kedd, péntek 8-tól 18 óráig, szombat: 8-tól 20 óráig. A városközponttól délre. DISERI JÓZSEF fényképészmester (760) (85703) „Jeges” hírek Ismét hízik a jég Kapos­váron az Arany utcai sport­telepen. Az utóbbi napok enyhe időjárása miatt kény­telenek voltak bezárni a kapukat. Most úgy tervezik, hogy vasárnap ismét nyit a megyeszékhely legújabb jég­pályája. Reggel nyolctól fo­gadják a korcsolyázni vá­gyókat, akik este tíz óráig maradhatnak a pályán. Fonyódon a vasárnapra tervezett jégkarnevál a Ba­laton jegének használhatat­lansága miatt elmarad. Az újabb időpont január 24. Ekkor jégkorongtornát is rendeznek, melyre meghív­ták a Központi Sportiskola korongozóit is. Várják a somogyi alkalmi jégkorong­csapatok jelentkezését a fonyódi KISZ-bizottságon. 1 MAI 1 mami Cstky Gergely Színház: 19 óra­kor: TÜKJB’lLKÖ. Sarnlay-bérlet. Kaposvár, Vörös Csilla* du. 3, 5 éis este 7 óraikor: A KÉK LA- GUNA (ljJ). Szabad Ifjúság du. 4 órakor: A NAGYMAMA UNOKÁ­JA, du. 6 és este 8 órakor: SER- PICO (14). Latinra filmszínház: du. fél 6 órakor: DÉDELGETETT KEDVENCEINK. Mozi-múzeum: du. fél 6 órakor: ELÖJATSZAS: KETTÉVÁLT MENNYEZET (14). Siófok: este 7 órakor: TOBI. Marcali: este 7 órakor: A PAP­TANÁR (14). Barcs: este 7 óra­kor: KATASZTRÓFA FÖLDÖN —ÉGEN I—II. TELEVÍZIÓ Budapest 1. 8.08: M ó-sorismerte tós. 8.10: Idősebbek is elkezdhetik... 8.15: Isikolatévé. 8.56: Szülők iskolája. 9.25: Tízen Túliak Társasága. 10.05: Berzsiáai és Dideki. 11.55: Nem kell mindig kaviár. 12.50— 13.20: Keresztkérdés. 14.12: Mű­sorismertetés. 14.15: Marilla Go­rilla. 14.40: Reklám. 14.45: Ke- ménykalap és kirumpliorr. 16.30: Hírek. 16.36: Hagyományőrzők. 17.05: Mafilm-magazin. 17.15: Ri­porter kerestetik... 17.45: Rek­lám. 17.50: Albérletből albérlet­be. 18.30: Nők fegyverben. 19.00: Reklám. ífl.lö: Idősebbek is elkezdhetik... 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Vers — mindenkinek. 20.05: Kései talál­kozás. 21 ..’>0: ,,Ilyen a természe­tem”. 21.50': Darvas Iván. — Portréfilm. 22.36: Tv-híradó. 3. 22.45—0.10: Csehszlovák körkép. Budapest 2. 16.53: Mű sori®,mertetés. 16.55: Tengerre, magyar! 18.45: Másfél millió lépés Magyarországon. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Vers — mindenkinek. 20.05: David Essex turnézik. 21.00: Festő a Tiszá­nál. 21.25: Tv-híradó.' 2. 21.45— 23.10: Jevfieny i.i N yesztyerenkó a Borisz Godubov címszerepében. Jugoszláv tv 12.051 TV-na ptár. 12.15: Tit o Jugoszláviájának m egteremté- se. 13.15: Művelődési műsor. 16.00: Kosárlabda: Zádar—Bosna. 17.30: Hírek. 17.35: Tv-naptár. ’17.45: Válogatás. 18.15: Kiskor­éért. 18.30: Ezek a napok, ezek az évek. 19.15: Rajzfilm. 19.21: Reklám. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napió. 19.55: Reklám. 20.00: Különleges bánásmód. 21.40: Reklám. 21.45: Tv-napló. 22.00: Hét végén. 0.00: Hírek. Osztrák tv 9.09: Angol nyelvlecke kez­dőknek. 9.35: Francia nyelvlec­ke. 10.06: Orosz nyelvlecke. 11.25: Közvetítés síversenyekről. 15.15; A mosoly országa. 17.55: Jó éjszakát, gyerekek! 18.00: Kétszer hét. 19.00: Osztrák ké­pek. 19.30: Tv-híradó. 19.50: Sporthírek. 20.16: Edouard., a szívmabló. 22.00: Sporthírek. 22.20: Táncoljunk! 33.10: Hírek. KOSSUTH RADIO 4.2&—7.5S: Jé reggelt! 8.00: Hí­rek. Időjárás. 8.06: Műsorismer­tetés. Kb. 8.2«: Mai kulturális programok. 8.30: Lányok, asz- szonyok. 8.55: Filmzene. 9.11: Schubert: Vn. szimfónia. 10.00: Hírek. Időjárás. 10.06: Útközben. 10.10: Ben,de Zsolt énekel. 10.20: Epizódok a magyarországi ope­rajátszás történetéből. 11.13: Rá- diószínház. 12.00: Déli krónika. 12.20: Zenei anyanyelvűnk. 12.30: Magyarán szólva... 12.45: Swec- linck kórus művei bői. 13.00: Ve­szélyben. 14.00: Útközben. 14.05: A hét emberek. 14.15: Hevesi su mmás da lók. 14.30: Tervek és feladatok az élelmiszertermelés­ben. 15.00: Hírek. 15.05: Üi ze­nei újság. 15.55: Reklámparádé. 16.00: 168 óra. 17.30: A hegedű virtuózai. 18.15: Hol volt. hol nem volt. . . 38.25: Mai könyv­ajánlatunk. 18.28: Hallgatóink fi­gyelmébe! 18.30: Hírek. Időjá­rás. 18.40: Útközben. 18.45: Sporthírek. 18.50: Műsorajánlat. 18.53: Rádiószínház. 10.38: örök­zöld dallamok. 20.38: Mozart. Cosi fan tutte. 23.26: Nóták. 24.00: Hírek. Időjárás. o.in: Meló dia koktél. 1.58—2.00: Him­nusz. Újra eg ¥ csoportban Angliával Sorsoltak a labdarúgó EB-rc Pénteken délben Párizs­ban elkészítették az 1984. évi, ötödik labdarúgó Euró- na-bljnolksáfi selejtezőinek sorsolását. A jelentkezett .együtteseket — amint az ko­rábban már nyilvánvaló volt — hét 4 ötös és 3 né­gyes) csoportba osztották, s mindegyikből az első helye­zett jut majd a Franciaor­szágban sorra kerülő nyol­cas döntőbe, a házigazdák mellé. A magyar válogatott a Hl. csoportba került, s régi el­lenfeleivel került szembe, így Angliával küzd újra, mint a spanyolországi világ­bajnoki döntőbe jutásért. El­lenfél még Görögország, Dá­nia és Luxemburg, mind­egyik volt már partner kü­lönböző selejtezőkben. Gö­rögországgal például a leg­utóbbi EB-n küzdött egy csoportban (a görögök ju­tottak tovább) a magyar válogatott. Az EB csoportbeosztása: I. csoport: Belgium, N3>K, Skócia, Svájc. II. csoport: Lengyelország, Szovjetunió, Portugália, Finnország. III. csopórt: Anglia, Ma­gyarország, Görögország, Dánia, Luxemburg. TV. csoport: Jugoszlávia, Wales, Bulgária, Norvégia. V. csoport: Olaszország, Csehszlovákia, Románia, Svédország, Ciprus. VI. csoport: NSZK, Auszt­ria, Észak-lrorsráS. Török­ország, Albánia. VTI. csoport: Spanyolor­szág, Hollandia, Írország, Iz- Land, Málta. SPORTMŰSOR SZOMBAT Asztalitenisz Városi egyéni felnőtt férfi é*s női bajnokság. Kaposvár, Kini zsi -lakótelepi á italános iskola, 14 ó. PETŐFI RADIO 4.25—7.50: A Petőfi rádió reg" síeli zenés műsora. 8.00: Kinek. Időjárás. 8.05: Art Tataim zon­gorázik. 8.20: Tíz perc külpoli­tika. 8.30: Hírek. 8.33: Útköz­ben. 8.38: Népzene. 9.00: Zenéi? játékokból. 9.42: Mit — hol — mikor — hogyan? 9.57: Reklám. 3 0.00: Szombat délelőtt. 12.00: Fúvó«zen<e. 12.30: Hírek. 12.33: Jó ebédhez szól a nóta. 13.30: Táncrend. 13.46: Időjárás- és vízállásielentés. 14.00: Ritmus. 14.30: Hírek. Körzeti időjárás. 14.35: Orvosi tanácsok. 14.40: A cigánybáró. 15.28: Százszorszép színház. 16.12: Mit fedéz fel Fe­kete István? 16.25: Műsorajánlat.. 16.30: Hímek. 16.33: Útközben. 16.35: PophulAám. 17.310: Idegen­forgalmunk előőrsei Brüsszel. 17.45: Sanzonok. 18.00: Szivár­vány. 20.00: Cigánydalok, csár­dások. 20.30: Hírek. 20.33: Sport­hírek. 20.38: Újdonságainkból. 21.22: „Lőj a zeneszerzőre!” 22.00: Szombat esti diszkó. 28.00: Hírek. Időjárás. Sport. 23.15: Sláger,maizeum. 24.00: Hírek. Idő­járás. 0.10: Magyar és idegen nyelvű vízjelzőszolgálát. 3. MŰSOR 7.00: A szolnoki stúdió román nyelvű nemzetiségi műsora. 7.30: A miskolci körzeti stúdió szlo­vák nyelvű nemzetiségi műsora. 8.00: Hírek. Időjárás. 8.06: Mű­sorismertetés. 8.08: A kiállító­termek programjából. R.ll: Si­mon Preston orgonái. 9.00: Ga­lina Boriszova operaáriákat éne­kel. 9.40: Frans Brüggen block­flőtén játszik. 10.20: Sztárok sztereóban. H.OO: Hírek. Időjá­rás. 11.05: Szimfonikus zene. 12.26 : 2000 felié. 13.00: Hírek. Idő­járás. 13.05: Műsorismertetés. 13.07: Teli Vilmos. 14.08: Vla- d i mir Askenazi zongora es ti e. 15.30: Harminc perc beat. 16.00: Hangfelvételek felsőfokon. 16.56: Reneszánsz ( kórusmuzsika. 17.30: Kritikusok fóruma. 17.40 : Sláger­lista. 18.15: Ballada a halhatat­lanságról. 18.20: J. S. Bach élet­műve a mai kutatás tükrében. 19.00: Hírek. Időjárás. 16.06: Népdalok. 19.19: A kamarazene kedvelőinek! 20.57: A Stuttgarti Rádió szimfonikus zenekarának hangversenye. 22.40: Napjaink zeneje. 23.30—23.33: Hírek. Idő­járás.

Next

/
Thumbnails
Contents