Somogyi Néplap, 1982. január (38. évfolyam, 1-26. szám)

1982-01-19 / 15. szám

A visító állatot az autó­parkoló mellett döfték le, néhány méternyire egy szür­ke Trabanttól, a transzfer-' mátorház és ’a tűz víz-tároló közelében. Az üstöt, a hur­katöltőt meg a többi rekvi- zitumot a garázsban helyez­ték el. Megkezdődött a tran- rsírozás, a darálás, az abá- lás, a zsírolvasztó.? ... Sza­gok. illatok száll clostak; a pipáló kályhacsö fölfüstölte a panelház falát. Az arra járók elképedtek. Disznóölés a lakótelep köze­pén?! A még meglevő öltöz­ködési sajátosságokból ítélve újdonsült városi csalód se- rényikedése vonzotta a bá­mészkodókat. A nézelődők- höz visszaérkező, eleinte kö­zönyös, később szúrós pil­lantások — a megfelelő ké­sek és hard ok: nyomatékosító villanásaival megerősítve — kijelölték a „jelenség” megközelítésének határát. Az esemény különlegessé­ge, á mindennapi rendbe való beillesztihetetlensége és a „veszélyesein” néző család megközelíthetetlensége bő­szí tette a kivülreked teket A reakció: mindenki ásson mor­fondírozott, miként lehetne a további eseményeket meg­akadályozni és az addig tör­ténteket megtorolni, önerő híján a® emberek hivatalo­kat és hatóságokat kezdtek emlegetni. Azután többen legyintettek: „Mire a gépe­zet megmozdul, a disznó­ölésnek nyoma sem marad.” Ettől kezdve megszűnt a fölháborodás. „Nem tudunk mit kezdeni a dologgal. Van, és kész.” Tehát csupán az érdekelte az alkalmilag összegyűlt em­bercsoportot, hogy a neki nem t.eüzö dolgot miként lehetne megsemmisíteni. Az szinte egyáltalán nem volt fontos, miért kellene a disznóvágók orrára koppin­tani. Pontosabban: a miért­re csak egy soványka indok­kal válaszolt a- társasáig: mert az eset, különös, nem olyan, minit a megszokott utcai rend. Nos. vegyük ázemiigyre alaposabban az eseményt! ,A disznóölés föltehctőleg a családi kisgazdaság termelő­tevékenységének utolsó mozzanata, A késre érett, sok munkával és befektetés­sel fölnevelt röfi végzete egyben az önellátó házi élel­miszeripari tevékenység kezdete. Az eredmény: egy sor tartósított termék, amely — jól beosztva — a család téli ellátását szolgálja. A téli élelem megteremtése, a lét­fenntartást jelentő készlete­zés óriási fontossága miatt családi, társadalmi esemény, ünnep is egyben. Alkalom a rokonság, a szomszédság találkozására, eszmecseré­jére. A közös munka, a nem tartósítandó finomságok el­fogyasztása, az iddpgálás, az évődés, az élénk beszélgetés mind a disznóvágás fontos kellé!<e. Az egyén, a család termelőmunkája egyben köz­hasznú, az embereket egy­máshoz ■ közelítő, a falu kö­zösségéinek is sokat jelentő esemény. A lakótelepi disznóölésről azonban teljesen iefoszlottak a köz hasznát szolgáló kí­sérőjelenségek, megmaradt pusztán gazdasági hasznot eredményező tevékenység­nek. Ebből a szempontból megrendezése érthető. Mert manapság, amikor egy-agy napi bevásárlást száz forint­tal sem igen iehet megúszni, jelentős megtakarítás a csa­ládi költségvetésben, ha az elfogyasztandó hentesáru egy részét üa ember maga állítja elő. A saját készíté­sű áxu otthoni fűszerezéssel izesebb, kellemesebb, mint a boltban kapható. Ennyit az indítékokról. S az eredmény: a mini gazdaság kiegészült, a közösség szempontjából ká­ros mellék jelenségekkel. Ezek közül a legszembeöt­lőbb az utca összepiszkolása, a házfal fölfüstölése, az er­kélyre száradni kitett ruhák bebüdösítése. Nem látható, de ugyancsak kárt okozó sal­lang, hogy a lakótelep közös­ségi területeit a disznóvágók ezúttal is önkényesen részek­re szabdalható személyi tulajdonuknak tekintették. Ilyen viselkedéssel többször találkozhatunk. Az osztatlan, mindenki szolgálatára ren­delt közterületek fölpar­cellázása, különböző magán­célokra való elkerítgetése manapság divatos szokás. És végül: a disznótort falun vágj' a város környékén a családi porta udvarán bárki megrendezheti intim, köz­hasznú eseményként. Ese­tünkben ennek a fordítottja történt: a lakótelepen lehe­tetlen, hogy sok száz család m.imdegjdke disznót öljön.. A közterületen mégtartott vá­gás mindeníki szeme láttára lett hivalkodó, aa ott élő embercsoportnak kart okozó cselekedet. Az ily módon funkcióját teljesen eltévesztett, a hely­hez nem illő vállalkozás al­kalmazkodási képességünk hiányosságairól is tanúsko­dott. A Ikörnyezetváltoztatás az új közösséghez igazodó életformaváltoztatást , is megkívánná. Erre azonban sokan — köztük a disznóölés rendezői — a jelek szerint nem vagy igen kevéssé haj­landók. S az igazodást va­lószínűleg azért mellőzhetik, mert az új környezet is fo-. gyaitékos, így nincs jótékony asszimiláló ’hatása. Az is bizonyos, hogy az ilyen disznóölést rendelke­zések tiltják, ám á nézelö- dők viselkedése szempontjá­ból ez most lényegtelen. A miérteket meg nem gondoló, a disznóöléstől csupán an­nak különleges volta miatt felbőszülő emberek maga­tartása egy tőről fakad a disznóölők gátlástalan kipa­kolásával. Ügy tetszik, hogy a szoká­sostól elütő jelenségekre nem vagyunk fölkészülve. Meggondolás helyett . egyet­len reakciónk az azonnali tiltás és a tilalom erőszak­kal való érvényesítésének vágya. Ezért is kezdte min­denki rögtön az illetékes ha­tóságokat emlegetni; ezért nem jutott az emberek eszé­be, hogy nem az egyediség, hanem a közösségei lenesség miatt kell elvetni a „toro­sok” viselkedését. í,otbár Péter — Éva! Friss a parizer? — Egy szép kenyeret ké­rek, Éva! — Kedveském, lenne szí­ves . . . Tabon, a fogyasztási szö­vetkezet Fő utcai 10-es új élelmiszer ABC-üzletében dolgozik a bábonymegyeri János Éva. A vevők többsége keresztnevén szólítja a ba­rátságos, mindenkivel végte­lenül udvarias, fiatal lányt. — Hogyan lett kereskedő? — Őszintén? Az általános iskolai eredményeim nem voltak a legjobbak; a tanul­mányi átlagom 3,6 volt, s ez­zel a továbbtanulást valame­lyik középiskolában vajmi kevés eredménnyel kísérel­hettem volna meg. Ezért ha­tároztam el: szakmát tanu­lok, s első helyen a kereske­delmi pályát jelöltem meg. Ennek több mint három éve. Akkor került Éva ebbe az üzletbe, ahol tapasztalt, szakmájukat értő kereskedők dolgoznak, élükön az ABC vezetője, Schmidt Jenő csak­nem negyedszázada végzi már ezt a munkát. A töb­biek : Papp Sándor helyettes vezető vagy az ABC Május 1, szocialista brigádjának veze­tője, Keserű István — egyút­tal tanulófelelős is —, s a többiek mind azon voltak, hogy a tanulókból jó keres­kedőket neveljenek. — Nem hanta meg, hogy ezt a pályát vá­lasztotta? Azt követően kérdeztem ezt tő­le, mikor láttam, hogy az éppen ér­kező árut segített átvenni s behor­dani a raktárba, az üzletbe. Bi­zony, a sörrel, az üdítő itallal meg­rakott ládák, re­keszek vagy á cu­korral, liszttei teli zsákok, más súlyos terhek cipelése nem könnyű. Gya­kori az is, hogy se­gíteni kell az üz­let takarításában, a göngyö­leg, az üres üvegek, rekeszek összeszedésében, kihordásá­ban mielőtt hazamehetnének. — Ennek ellenére szeretem ezt a munkát. Mindig szeret­tem émberekkel foglalkozni, közösségben élni, dolgozni. Szeretem e szakmában a vál­tozatosságot, azt, hogy a régi vevők mellett naponta isme­rek meg új embereket. Tu­dom, mennyire fontos az ud­variasság, a figyelmesség, s igyekszem feladatomat így ellátni... Megszerette a szakmát. Ez látszott abból is, hogy vizs­gáit minden alkalommal ki­tűnő eredménnyel tette le. Nem véletlenül került azok közé a fiatal szakemberek közé, akik befejezve tanul­Segítve a háztájit Előadássorozat Segesden A háztáji gazdálkodást segítő előadássorozatoknak mindig nagy sikerük volt Se­gesden. Ezért is határoztak úgy a művelődési ház, a TIT és a községi tanács munka­társai, hogy februárban a me­zőgazdasági köryvhónap ide­jén újabb bemutatósorozatot szerveznek. Segítségükre sie­tett a helyi tsz, a nagyatádi áfész, a konzervgyár, a tsz- ker és a segesdi erdészet is. Február elsején tartják a megnyitót. Akkor Nagybocs- kai Tamás, dr. Ágh Pál és Ko­vács Imre közreműködésével a talaj megműveléséről és előkészítéséről szólnak, négy nappal később az áfész és a konzervgyár munkatársainak közreműködésével az értéke­st lesi lehetőségekről és gon­dokról rendeznek kerekasz- tal-konferenciát. Nyolcadikén a kiskertekben termesztett zöldségfélék fajtakiválasztá- sáról lesz szó. Érdekesnek ígérkezik az az előadás is, amit február 12-én tartanak a szőlőről, többek között a zalagyöngye nemesítőjének, dr. Csizmadia Józsefnek a közreműködésével. Mit tehet az ember a ház­táji terméseredmények növe­léséért? Erre próbál választ adni február 19-én a porrog- l szentkirályi Borosa. István. A Park Hotel főszakácsát is meghívták egy előadásra — őt a zöldségfélék tartósításá­ról faggatják majd. Ezen a 21-i rendezvényen borver­seny is lesz; erre minden környékbeli gazda benevez­het egy-egy liter, jeligével ellátott, saját termésű borral. A hóvégi utolsó előadásra dr. Horn Pétert, a Kaposvári Mezőgazdasági Főiskola fő­igazgatóhelyettesét hívják — ő a Segesden egyre népsze­rűbb nyúltenyésztésről fog beszélni. mányaikat, részt vettek a Ki minek a mestere? vetélkedőn. János Éva sikerrel szerepelt: a több mint harminc fiatal kereskedő között első lett Somogybán. Egy szép kris­tályvázát kapott, meg egy ok levelet. Tegnap újabb erőpróba kö­vetkezett: Pécsen hétfőn ren­dezték meg a ki minek mes­tere? területi döntőt­— Nagyon szurkolunk Évá­nak, hogy sikerüljön. Sze­rény, igen szorgalmas keres­kedő, a vevők és társai is szeretik. Jó vele együtt, egy brigádban dolgozni. Segítet­tünk neki nemcsak a szakma elsajátításában, hanem a me­gyei és a területi döntőre való fölkészülésben is — mondta ottjártunkkor Schmidt Jenő áruházvezető. Éva pedig szorgalmasan ta­nult, szakkönyveket forga­tott, tájékozódott politikai kérdésekben, napi esemé­nyekben. Előszedte a régi is­kolai könyveket, s azokban Is átolvasgatta az elméleti se­gítséget adó részeket. — Mit vár a területi dön­tőtől? — kérdeztem tőle bú­csúzóul? — Nem vagyok elbizako­dott és nincsenek túlzott re-, ményeim: szeretnék tisztes­ségesen szerepelni, bizonyíta­ni, hogy szeretem a szakmát. Szeretnék jó kereskedő lenni. Ezért határoztam el: folyta­tom a tanulást, elvégzem a kereskedelmi szakközépisko­lát, majd az üzletvezetőit. Politikai szempontból is ké­pezem magam, ebben a szak­mában ez is nagyon fontos. Sz. r„ „Édes barátom, Gáspárt! Midőn 1840-ik év körül a tagosítás Vadósra beköszön­tött (a most meghalt Badicz Imre volt a mérnök), a nyu­gati mezön, ott ahol az én apám, a Székely György és a Nagy István tagja érint­kezett, e három gazda a tagút szélébe egy kutat ása- tott, mely kút, úgy hiszem, most is megvan. A kúttól mintegy puskalövésnyire északra, Muhar irányában, de még a vadosi halárban egy erdő volt a községé, s azt Andor-erdönek nevez­ték, Ezen erdőbe három út vezetett: egy kelet, egy nyu­gat, egy dél felől. Az erdő közepén tisztás tér volt, a három út oda ment be. A tisztás tér átmérete 20 öl volt, ennek a közepén jó nagy kőhalom, zúzadék (templomrom forma), ettől északra mintegy tíz ölre a földben különféle kripta formába kirakott négyszögű részben hosszúkás sírfélék voltak, s mi gyerekek tur­káltunk ezen sírfélékben. Ezen erdő helyén valaha Andor vagy András nevű falu állt, Az erdő éppen úgy SO NEI volt kiosztva, hasítva, mint egy falunak a belsőségei. Voltak benne nemcsítettnek látszó és vad gyümölcsfák is. Hogy ott valaha falu volt, azt már gyerekkoromban tudtam, beszélték, de soha senki ennél többet, semmit, még a legöregebbek sem hallottak az ö öregeiktől. Tehát hogy mikor pusztult el a falu, annak ideje meg nem állapítható, de hogy miként pusztult el, azt meg­lehet most már csak én tu­dom meggyőző okok alap­ján megmagyarázni: Bi­zony, háborúban pusztult el a falu, egy nagy ütközet tüze emésztette meg, ehhez nem fér kétség. Ugyanis ott, ahol öregjeink a közös ku­tat ásatták az elpusztult fa­lu alatt, mikor már egy öl­nél tán mélyebbre is ástak, azt vették észre, hogy csont­rétegre akadtak. Mintegy kilencéves gyermek lehet­tem, s jelen voltam mindég a kútásásnál, láttam min­dent. Nagy lett az emberek bámulata, s az öregebbek mondták: no, itt valaha üt­közet volt, nézzük meg milyen vastag a csontréteg? Fél öl vastag volt, de e fél öl vastagságban a csontok egymást érték. Hogy a szé­lességi és hosszúsági terü­let milyen lehetett, nem tu­dom, Voltak a munkánál gyengébb természetűek is, esek kiáltozták: hogyan iszunk majd■ a hátból?l A kutat mégis tovább ásták, a vízig. A sok csontot — volt közte lófej, kard, sarkantyú, lópatkó s effélék, keverve — akkor részint ki, részint félre takarították, s mikor a kút vastag deszka s fa ol­dalait felemelték, a csonto­kat a kúttól távol elföldel­ték. Szóval a kút elkészült, s jó ivóvíz lett benne, bár eleinte ha ittunk belőle, sok csontok is eszünkbe ju­tottak. Én 1848 előtt már szülő­földemről eltávozván . . Kopogtak. A pap fölállt, kinyitotta az ajtót. — Böngészgessen csak to­vább, kedves barátom! — szólt hátra nekem. Hajlott hátú, fékét kabá­tos öregember állt a küszö­bön, s reszketős hangon kí­vánt jó napot. A pap vál­lon ölelte. — Hát istenem — szólt mélyen zengő hangon —, kiszenvedett szegény Namica. Valamennyien sorra kerü­lünk, József, azután majd együtt leszünk odaát. Bíz­zunk benne! Muszáj bíz­nunk, József. Az öregember ügyefo- gyottan állt, kalapja a ke­zében, s néhány csepp könny folyt le lila foltos arcán. — Jöjjön József, mindent megbeszélünk; elintézünk!«— mondta a pap, aki a pa­rasztember vallgig ért, és szinebagyott ócska öltözetet víseit­— Maga csak studírerzzon, kedves fiam — fordult fe­lém —. van itt olvasnivaló elég. Csak vigj'ázzon! Min­őén penészes ebbén- a szo­bában. A falak nedvesek, több száz esztendős az épü­let. És sok a por, no meg a latin szöveg. Ért latinul? Én a göröggel is elég jól elboldogulok még. csak a héberrel állok hadilábon. Pedig a teológián az évfo­lyam legjobb héberistája voltam, bent akartak tarta­ni tanárnak. Én meg kötöt­tem az ebet a karóhoz: lel­kész akai'tam lenni. Könyvekből rakott magas fal tövében ülök és levelet olvasok. Egy öreg pap írta valamikor a múlt század második felében Gáspárt tiszteletesnek, e zordon pa­rókia akkori lakójának. A kútásáskor előkerült csonlok után a levélíró szabadság- harcos élményei következ­nek. A pappá lett egykori pa­rasztfiú 12 csatában harcolt Damjanich pai'ancsnoksága alatt. — Nos? Talált valamit? A pap lezötlyen a kopott bőrfotelbe. Zsebkendőt vesz elő, és megtörli vele a szem­üvegét. — Szegény József — mondja álmenet nélkül —, ezután ő is egyedül vonszol­ja magát. Évek óta bete­geskedett az asszony, önma­gának is terhere volt már, hal meg az ui'ának. Még­is ... Vajon mire megy mua József e teher nélkül7 tel­kije sincs többé ezen » vi­lágon. Nézi, mivel foglalkozom. (Folytatjuk.) A Magyar Nemzeti Bank hivatalos devizaárfolyamai január 19-től Devizán«« VőtoH Kőtép» Bndátl éri. 1M egységre Ft-bon Angol font MM,*3 6494.74 «561.43 Ausztrál dollár 3*50,36 3854,21 3858.06 Belga frank *8.58 88,67 88,76 Dán korona 461,8* 462,34 , 462,80 Francia frank 503,69 594,27 594,86 Holland forint 1375,42 1376,80 1378.1« Japán yen (1000) 154,12 154,27 154,42 Kanadat dollár 2002,55 2905,46 2908,37 Kuvaiti dinár 12214,23 12226,46 12238,69 Norvég koron« 588,96 589,55 500,14 NSZK márka 1507,37 1508,88 1510,39 Olasi lira (1060) 28.17 28,20 28,23 Osttrák schilling 215,14 215,36 215,58 Portugál escudo 52,06 52,11 52,16 Spanyol peseta 35,02 35,06 35,10 Svájci frank 1859,81 1861,67 1863.53 Svéd korona 616.40 617,02 617.64 Tr és cl. rubel 2597,40 2600,00 2602,60 USA dollár 3439,53 3-442.97 3446,41 Az államközi megállapodásokon alapuló hivatalos folyamok változatlanul az 1981. megfelelően vannak érvényben. december 29-i közlésnek A DIVAT­1982. JANUÁR 23-AN A DOROTTYA-SZALLÓBAN A műsorban közreműködnek i a televízió munkatársai: KISKALMÁR ÉVA, VAJEK JUDIT, DÉRI JANOS és a Divatintézet manekenjei. A zenét az APOSTOL EGYÜTTES szolgáltatja. •Tegyek igényelhetők a Dorottya-szálló üzletvezetői irodájában. (85853) Disznóölés a telepen í C ffs f! F lí. roikeszult a döntőre

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents