Somogyi Néplap, 1981. december (37. évfolyam, 281-305. szám)

1981-12-09 / 288. szám

Sagéfy, kedvezmény, támogatás Szakszervezeti munka a tabi Videotonban „Segítenem, nekem is érdekem...” Egy benzinkút története A Videoton tabi gyáregy­ségében a szakszervezeti bi­zalmiak együttes ülésen tár­gyaltak arról, miként tevé­kenykedett, hogyan képvi­selte a dolgozók érdekeit, milyen eszközökkel segítette a termelést, a gazdálkodást a szakszervezeti munkahelyi bizottság. A testület elé ke­rült írásos beszámoló rész­letesen elemezte a választás óta végzett politikai mun­kát, a munkaverseny-moz- galom helyzetét, az üzemi demokrácia érvényesülését, a szociálpolitikát, a mun­kavédelmet, a tömegsporttal és az irányítótevékenységgel kapcsolatos eredményeket Tabon a gyáregységnél a választások után nagy gon­dot fordítottak a szakszer­vezeti tisztségviselők — bizalmiak és főbizalmiak, valamint helyetteseik — to­vábbképzésére. Az első na­gyobb feladat az volt az 1981. év, valamint a VL ötéves terv véieményezése után, hogy a kollektív szer­ződés összeállításához javas­latot készítettek, de hallat­ták szavukat az ötnapos munkahétre való áttérés programjának megvitatá­sakor is. Az aktivisták a ko­rábbinál bátrabban mond­tak véleményt, az üléseket rendszerint alkotó vita jelle­mezte. A munkahelyi de­mokrácia lehetőséget adott a helyi és a közügyekbe va­ló beleszólásra, segítette a munka kibontakozását, nö­velte a dolgozók felelősség- tudatát, fokozta aktivitásu­kat Természetesen sokat kell még dolgozni azért hogy a helyes módszerek a gyakorlatban is minden színien megvalósuljanak. Jelentős helyet kapott a munkahelyi bizottság beszá­molójában a szociálpolitikai támogatás — abból kiindul­va, hogy egyre fokozottabb szerepe van a béren kívüli, szociális juttatásoknak. Kü­lönösen ha ezeket a szociá­lis helyzet figyelembe véte­lével úgy osztják eb hogy azok ösztönzőleg hassanak. A rendelkezésre álló jóléti összeget — amely a múlt évben csaknem 150 ezer fo­rint volt — főleg szociális, kulturális és sportcélokra használták föl. Ebben az év­ben megemelték a keretet, így valamennyi területre több pénz jutott. Tavaly 95 dolgozót részesítettek külön­féle segélyben, a nagycsalá­dosok és a gyermeküket egyedül nevelők mintegy 70 ezer forint támogatást kap­tak az iskolaév kezdetén. Az idén a tabi művelődési köz­pont fenntartásához húsz, az NB Il-es bajnokságban szereplő röplabdacsapat­nak negyvenezer forint tá­mogatást adott a szakszer­vezet; jutott pénz kulturá­lis rendezvényekre, tömeg- sportakciokra is. Évek óta visszatérő gond, a gyáregységben — akár csak másutt — a SZOT-üdü- lőjegyek elosztása, mert főleg elő- és utószezonra szolnak. Tavaly az SZMT áltál biztosított üdülőjegyek­ből kettő el sem kelt. jár­mát pedig más vállalatnak adtak át, mert a gyáregység­ben még jutalomként sem kellett... Valamivel kedve­zőbb a helyzet a vállalati üdülőjegyek elosztásánál — állapította meg a testü­let —, bár az sem igazodik mindig az igényekhez... A dolgozók szociális hely­zetének, életkörülményei­nek javítását évek óta köz­ponti kérdésként kezelték a tabiaik. Arra törekedtek, hogy dolgozóik önálló laká­sához (építés, vásárlás) a lehetőség szerint biztosítsák az összeget. A közelmúltban átadott 50 munkáslakás és öt OTP-s lakás vásárlásá­hoz hárommillió forint tá­mogatást adtak. A családi- ház-építőknek szintén biz­tosítottak kamatmentes köl­csönt. Nyugdíjas dolgozóik­ról sem feledkeztek meg: őket juta lom ki rándulásra vitték, valamint egyszeri se­gélyt kaptak, K. J. Egy benzinkút építése és üzembehelyezese tulajdon­képpen hétköznapi esemény, csakhogy történetünk ben- zteikútja nem egyszerű üzemanyagkimérő hely. Pd- lis József négy község — Pogányszentpéter, Iharos, Iharosberóny és Inke — kö­zös tanácsának vb-ütkára így beszél erről: — Ha olaj kellett vagy benzin, akkor Csurgóra, Nagykanizsára vagy Nagy­bajomba mentek az iharos- berényiek meg a társköz­ségekben lakók. Nem volt olcsó mulatság. A mi vidé­künkön egyre több kerti- traktor van a gazdaságok­ban; s jó néhány motorke­rékpár, autó. Az év elején a falugyűlések hatására egy­re többször került szóba a tanácstagi csoportok ülésein, a tanácsüléseken, hogy ben­zinkutat kellene építeni Iha- rosberényben. Az igény jo- go6 volt, csakhogy a fej­lesztési tervben nem szere­pelt, így pénzünk sem volt az építésre. Szerencsére se­gítségre találtunk; a csur­gói áfésznak volt két tízezer literes tartálya, s vállalták azt is, hogy megvásárolják a mérőszerkezeteket. Össze­fogtak a lakók, mindenki erejéhez mérten hozzátette a magáét. Imrei Károly, a tanács munkatársa vaskos füzetet mutat. — A legtöbben száz-két- szaz forintot ajánlottak föl, de volt, aki ötszáz forinttal segített a benzinkút elüté­sében. Kisházi Józsefek a Kos­suth utca 9-ből ötszáz fo­rintot adtak. — Miért? — Nincs autónk, se ker- trinaktorvmk, mégis szívesen segítettünk. Két fiunk van, a nagyobbik katona, neki mór megvan a jogosítványa, a kisebbik meg éppen most szerezte meg. Talán tudunk venni egy kocsit, s akkor nem kell fölösleges kilomé­tereket megtenni, hogy tele legyen a tartály. Olajkály­hával fűtünk, s eddig épp elég gondunk volt a fűtőolaj bes zer zésével. Imrei Károly számításo­kat végez: ötszáz forint be­fektetés gyorsan megtérül. Három nagykanizsai vagy csurgói út ára. Ekként véle­kedik Szakály Zoltán is a Rákóczi utca 55-ből. A ka­rosszériajavító kisiparosnak ugyancsak érdeke volt, hogy mielőbb legyen benzinkút a faluban. — Tűzveszélyes munkát végzek, ezért mindig arra kérem a megrendelőket, hogy kevés benzin legyen a tartályban, amikor idejön­nek. A kocsit azonban javí­tás után ki kell próbálni. Eddig marmon kanná ban. hoztam a benzint vagy el­mentem Kanizsára tankolni, így sokkal kényelmesebb lesz, ezért is adtam ötszáz forintot. A lakók a benzinkút költ­ségének felét összeadták. A paptól a népfrontelnökig mindenki letette a néhány száz forintot, hogy mielőbb saját benzinkútja legyen Iharosberénynek. És lett! A termelőszövetkezetiek kiás­ták a tartályok helyét, le­rakták a tartályokat, majd betemették a gödröket. Az áfész megvásárolta a mérő- szerkezeteket, s a héten már megkezdhették a próbaüze­met. Ángyán Imre, a csur­gói , áfész elnöke méltán büszke az új szolgáltatásra, de büszkék az iharosberé- nyiek is. Tehetik, hisz sa­játjuk a benzinkút, amely télen keverék üzemanyagot és háztartási tüzelőolajat árul. Nyáron az olaj helyett jobb minőségű benzint is kínálhatnak. Egy falu összefogott, s összefogásával példát mu­tatott. N. J. Nagyszabású előkészületek r Uj szénbányát nyitnak Érthetetlen közömbösség Balul sikerült értekezle­tek, szakmai tanácskozások után oknyomozó összegezé­sekben gyakran szerepel ez a megállapítás: alaposabb témaválasztás, körültekin­tőbb szervezés a kulcsa a sikeres összejöveteleknek. Az így „összehozott” ren­dezvényekben a szervezők és a résztvevők is megtalál­ják a számításukat, s ami a legfontosabb: a hallgató újat, hasznosíthatót kap, nem kell üres tarsollyal visszatérni a munkahelyé­re, nem elfecsérelt idő a munkából kiesett óra. Elő­fordul azonban, hogy a ren­dezők mindent megtesznek, s mégis nem egy esetben ta­pasztalható, hogy érdekes téma fém vonz annyi érdek­lődőt, mint amennyit meg­érdemel. A közelmúltban történt. Hálom, megyei hatáskörrel rendelkező testület — a Somogy megyei Tanács V. B. mezőgazdasági és élel­mezésügyi osztálya, a Mű­szaki és Természettudomá­nyi Egyesületek Szövetsége Somogy megyei Szervezeté­nek egyik szakbizottsága és a Magyar Agrártudományi Egyesület Somogy megyei Szervezete — ankétet és kiállítást rendezett a ter­málenergia-adottságokról, a somogyi hasznosítási lehető­ségekről és a problémákról. Noha a meghívókat hetek­kel korábban szétküldték, a megyei esemény kezdési ide­jét az eredetinél jó félórá­val későbbre tették — a helyszínen, miután a várt hallgatóság csak nem akart egybegyűlni. Amikor aztán csak elkezdték, alig 'wattunk többen, mint hú­szán. Ha leszámító«» a há­rom rendező szerv képvise­lőit, a hat előadót, a fel­ügyeleti ezervek munkatár­sait, a témában értetett vál­lalatok, intézmények vezető­it meg a két újságírót, to­vábbá a Zalakarosról (!) ér­kezett érdeklődőket, aúg egy-két somogyi mezőgazda­sági nagyüzem érdeklődött a rendezvény iránt. Pedig jó volt a témaválasz­tás, idejében elment az ér­tesítés, ismert — és a kér­dést alaposan ismerő — szakemberek szóltak olyan kérdésekről, amilyenekről ilyen átfogóan, egymáshoz kapcsolódóan és gyakorla­tiasan eddig még kevés szó esett. A szervezők nyilván­való arra gondoltak, hogy az érdekeltek — mert kivétel nélkül azokat hívták meg — ezáltal könnyebben föl­ismerik saját feladataikat, s kérdéseikre a legilletékesebb szakemberektől kaphatnak választ. Az előadók fölké­szültsége nem kifogásolható, és többről is szóltak volna — csak hát nem voltak ott a rendezvényen azoknak a mezőgazdasági üzemeknek a képviselői, amelyek közvet­lenül vagy közvetve érde­keltek — esetleg a jövőben válnak azzá — a termál- energia ésszerű hasznosítá­sában és gyümölcsöztethet- nék az elhangzottakat. Miért nem kíváncsiak többen erre a témára, a kí­nálkozó lehetőségekre? Ért­hetetlen a közömbösség. _ S talán nem is olyan sokára nagy árat kell majd érte fi­zetniük! _ Hagy teljesítményű WíÖtt- kagjépék vonultak föl a Do­rog melletti Lencsehegy re, s tereprendezéssel, a szállítá­si útvonalak és az energia- rendszer kialakításával megkezdték egy új szénbá­nya építését. A nagyszabá­sú előkészületek után a jö­vő évben hozzálátnak a lej­tősakna és az egész terület védelmét szolgáló vízakna mélyítéséhez. A Dorogi Szénbányák vállalati beruhá­zásként, saját kivitelezésben és gyorsított ütemben építi az új bányát. Ez a márkus- hegyi, a nagyegyházi és a mányi új aknaüzem után az eocénprograna negyedik bá­nyája. A Lencsehegy—2 nevű új bányát 17 millió tonna bar­naszén kiaknázására mélyí­tik. A medence kutatása azonban még nem fejeződött be: további ötmillió tonna szénvagyonra számítanak itt. Az új bánya a dorogi vállalat legkorszerűbb akná­ja lesz. Magas fokon gépe­sítik a szén jövesztését és a munkahelyek biztosítását. Az első frontfejtésen 1985- ben kezdik meg a termelést. Megkezdődött a karácsonyfa kitermelése a^ Mátrai Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság feisötárkányi erdészetében is. Húszezer lucfenyőt vágnak ki a hidegkútvölgyi csemete- iteribél. Eralerleiea «torséi E gy fiatalasszony üzemi balesetet szenvedett. Acs Sán- dornénak hívják, bemérő volt az EIVRT elektroncső­gyárában, Kaposváron. Robbanás következtében mindkét szeme súlyos károsodást szenvedett. A tragédia 1975- ben következett be. 1976. március 23-án az Országos Orvos­szakértő Intézet I. fokú orvosi bizottsága a balesetből eredően 55—60 százalékos munkaképesség-csökkenést állapított meg. A gyár rehabilitációs bizottsága foglalkozott az üggyel. Há­rom munkakört javasoltak a számára: közülük az orvosímoki feladatot választotta. Az igazgató elfogadta a munkaügy ja­vaslatát. Emberséges cselekedet volt! S az asszony boldog, mert érezte, hogy továbbra is szükség van rá. 1981-ben azon­ban újabb papírt kapott: „Semmilyen egészségügyi jellegű munkakör ellátására nem alkalmas”. Valaki valahol hibázott. Vagy most, vagy a rehabilitáció időpontjában. Ez nyilvánvaló volt számomra, azonban doku­mentumok hiányában bizonyíthatatlan. Az események nyo­mába eredtem, ámbár a kifejezés nem éppen találó. Még most sem bizonyos, hogy mindent elmondhatok róluk. Kivált­képp nem a hosszan tartó vizsgálódás körülményeiről, doku- mentumrejtés módszereiről, a felelősségtologatás epizódjairól. Maradjunk a tényéknél. A két ellentétes megállapítás között ugyanis történt még egy és más. Ács Sándorné a rehabilitá­ciót követően gyesen volt. Ma is tisztázatlan, mert nincs róla papír (vagy nem került elő), hogy a munkahely kötelézte-e a kétéves ápolónőképző elvégzésére vagy sem. Szerinte igen, a gyár illetékesei szerint saját kezdeményezése volt. Annyi bi­zonyos. hogy a munkahely írásos javaslata nélkül nem vették volna föl az iskolára. De fölvették. És tanult, iszonyúan nehéz körülmények között. Még gyesen volt, amikor elkezdte, s munka mellett folytatta, illetve fejezte be tanulmányait. Az egészségügyi szakiskolai bizonyítványán (60/1981. sz.) „jól megfelelt” bejegyzés szerepel. A munkahely megbecsülte erő­feszítését: fizetésemelést kapott. Az üzemorvosi rendelőben azonban nem volt és azóta sincs rend ... 1974 óta az/ötödik üzemorvos adja egymásnak a kilin­cset. Ki ezért, ki azért áll tovább. Rossz a légkör — hallot­tam a vezető főorvosasszonytól —, s az asszisztencia munká­jával is baj van. ,,Dirigálnak, acsarkodnak a lányok, munka­köri leírásuk nem volt; egymás között is rossz a viszony, fe­lületes a naplóvezetés. Ha nem lett volna baj a munkával, föl sem merül Ácsné problémája.” A gyár szinte harsog a mendemondáktól. Pletykákkal, feltételezésekkel, rágalmazá­sokkal, igaz és felnagyított esetekkel teleírhatnám e hasábo­kat. Nem ez a dolgom. Az viszont kétségtelen, hogy ezek miatt küldték újfent szemorvosi vizsgálatra a fiatalasszonyt. 1981. október 14-én kelt a már említett levél. „Ács Sándor­né... »Semmilyen egészségügyi jellegű munkakör ellátására nem alkalmas« (ezt a megyei szakfőorvos adta)” — irta az üzemegészségügyi szakrendelés főorvosa a gyár igazgatójá­nak. És így folytatta: „Sajnálattal kell megállapítanom, hogy helytelenül rehabilitálták az üzemi rendelőbe”. (Mindezt a kétéves ápolónőképző sikeres elvégzése után!) „Csökkentlátó­nak minősíthető, tehát ennek megfelelő munkakörbe kell re­habilitálni. Az üzemi rendelőben 65 százalékos látáscsökkené­sével munkájáért felelősség nem vállalható.” (Az eredeti szak- véleményen 55—60 százalékot olvastunk. Ennyire megromlott volna a látása? Elképzelhető...) A levélen van egy kézírásos megjegyzés: ,.Véleményem szerint a feladatot három személy is elvégezheti”. (Jelenleg négyen vannak.) Felszólítás a „tánc­ra”. A z igazgató helyében én sem tehettem volna mást. Ács­né munkakörét (406/26/1981. sz.) megszüntették. Há­rom — más irányú — munkakört, később még többet ajánlottak föl számára. Ű azonban nem nyugodott bele. Mint a sértett, igaztalanul megbántott emberek, férjével együtt ők is túlzásokra ragadtatták magukat. Túl sok helyre futkostak panaszuk orvoslásáért ahhoz, hogy bizalmat élvezzenek és szavuk hitelét senki se kérdőjelezhesse meg. Küldözgették őket egyik hivatalból a másikba, de panaszukkal gyakran csak féligazságokat mondtak el. Meg bonyolultabba vált a helyzetük. Pedig — most már meggyőződéssel állíthatom — igaz ügyért harcoltak. Hiszem, hogy nem is eredménytelenül. A gyár személyzeti és munkaügyi osztályától az igazga­tói irodáig (nem is egyszer), az egészségügyi szakszervezettől a Társadalombiztosítási Igazgatóság vezető főorvosáig, az üzemegészségügy főorvosától a panaszosig — igazán nem tudnám felsorolni: hány emberrel váltottam szót. Ellentétes vélemények sorozatára bukkantam. Volt, aki az első és volt, aki a legutóbbi intézkedést, más a döntés lényegét vagy a döntést hozó személyt védte, holott senkit sem akartam bán­tani. Csupán rájönni az igazságra. Ezért tűnt fel és vált gya­nússá egy mondat, amikor azt hallottam az üzemegészségügy főorvosától: „Fölfedtem a hibákat, egy év alatt semmi sem változott a munkában és a légkörben sem. Rendet kell ten­nem. (Ezzel egyetértek!) Ügy gondoltam, először Ácsnét kell kivonni és kellő helyre rehabilitálni, utána majd megnézzük, hogy voltaképpen ki a bajkeverő..." Arra gondoltam: nem lehetett volna előbb? A légkör fertőzése semmiképp sem függ össze a munkaképesség csökkenésével. Ácsné — mint mondtam — nem nyugodott bele a dön­tésbe. Pécsre utazott a szemklinikára, ahol 1975 óta áll ke­zelés, illetve ellenőrzés alatt. A szakvélemény szerint a beteg állapota hat év óta semmit sem változott (tehát nem rom­lott!). .,Betegünk... látási képességeinek az elnyert beosztás — üzemi ápolónő — megfelel. Véleményünk szerint munka­körének megfelelő látásélességgel rendelkezik.” Ácsné bemu­tatta a szakvéleményt, de hiába. „Nem tartozunk Pécs hatás­körébe,, számunkra ez mit sem mond.” A gyárigazgató azon­ban gyanút fogott. Most már ő kért újabb — helyi — orvosi szakvizsgálatot a már épp eléggé meghurcolt asszony ügyé­ben. . Kérem, csodálkozzanak, ha van még csodálnivalójuk az olvasóknak. Ugyanazon megyei szakfőorvos szerint, aki állí­tólag (hiszen írásos véleménye nem került elő) korábban a „semmilyen jellegű egészségügyi munkakör ellátására nem alkalmas" véleményt adta és 65 százalékos (!) látáscsökke- nést állapított meg, Ácsné most „megint” alkalmas a rehabi­litáció kapcsán elfoglalt munkakör betöltésére. A gyár igaz­gatója — akit az egész ügy vizsgálata kapcsán eredendően vétlennek tártottam — most kijelentette: valószínű, hogy a gazdasági, hatékonysági intézkedések során csökkenteni kell az üzemorvosi rendelő létszámát, de Ács Sándorné semmi­képp sem mozdítható el! Ezt jelenlétemben közölte a mun­kaügyi osztály vezetőjével is. K ezdettől tudtam, hogy az orvosi szakvélemény „szent”, azaz ne ártsa bele magát senki más halandó. Ugyan­így abban sem foglalhatok- állást, hegy Ácsné — szakmai felkészültsége birtokában — milyen színvonalon, mi­lyen szorgalommal és pontosan látja el a feladatát. De ab­ban bizonyos vagyok: ha rosszul megy valahol a munka vagy elviselhetetlen a légkör, ott nem feltétlenül az egész­ségügyi alkalmasság kérdését kell szóvá tenni. Kiváltképp olyan esetben, ámikor emberségről árulkodik a rehabilitációs bizottság javaslata nyomán az igazgatói döntés, és emberte­lenségbe torkollik a meghurcoltatás. Emiatt adtam azt a paradoxonnak látszó címet mai jegy­zetemnek, hogy Embertelen emberség. Béla

Next

/
Thumbnails
Contents