Somogyi Néplap, 1981. december (37. évfolyam, 281-305. szám)
1981-12-23 / 300. szám
Az aktívák segítséget várnak Társadalmi munkát szerveznek a lakóbizottságok Egyik ismerősömtől hallottam’. hogy megnőtt a lakóbizottság tekintélye a házban, amióta elintézték a központi fűtés megjavítását. Sok ilyen példával lehetne gyarapítani e testületek eredményeit. Természetesen ellenkező előjelű tapasztalat is akad szép számmal, ugyanis még több bizottság nem talált magára Kaposváron. Két évvel ezelőtt választották újjá a lakóbizottságokat a megyeszékhelyen. A munka jobbítását szolgálja, hogy a megválasztott harminchárom lakó- és ötvenöt utcabizottság működési területét hozzáigazították a lakóterületi pártalapszerve- zctek, népfrontkörzetek, tanácstagi választókörzetek határaihoz. A városi tanács rendeleté pontosan szabályozza a lakóbizottságok működését. E testületek fontos társai — a népfrontmozgalom keretében — a tanácsnak. Első helyen áll az a feladatuk, hogy minden lakóval tartassák meg a társadalmi együttélés szabályait. A gyakorlat bizonyítja, hogy ez bizony — főképp a részeges emberek esetében — egy csöppet sem könnyű. Ezenkívül számítanak rájuk a lakóház, a környezet szépítésében, a tanácstag munkájának segítésében. Kaposváron általában olyanokat választottak meg tagnak két évvel ezelőtt, akikben megvan a közéleti érdeklődés a gyakorlat. A megválasztott csaknem négyszázhetven tag közül háromszáztíz volt a új. Ez indokolta, hogy a városi tanács a népfrontbizottsággal karöltve megmagyarázza a lakó- és utcabizottságok kö- * telességeit, jogait útmutatást adjon a közhasznú munkához. Sajnos, később mar lanyhult a figyelem, így a kezdeti lendület is alábbhagyott. A helyzet most az, hogy nagy a különbség a bizottságok tevékenységében. Néhány meg sem találta a feladatát, mintegy húsz alkalomszerűen tevékenykedik. Mindenképpen örvendetes azonban, hogy a bizottságok kétharmada hasznosan képviseli a lakók érdekeit, betölti a jelző szerepét. Az egész városnak hasznára válik, hogy a tanácstagokkal, a •.örzeti népfrontbizottságok- .al együtt szervezik a tár- adalmi munkát, megkérik u lakótársakat: legyenek ott a tanácstag beszámolóján, a városrész fórumán. Ha szükség van rá, akkor jelzik a lakóépület hibáit, a környezet elhanyagoltságát. Köztudott, hogy hiába akar jót a lakóbizottság, ha nem karolják föl a javaslatait. A városi tanács rendeleté rögzíti, hogy a vállalatok, intézmények miként segítsenek, mikor kérjenek véleményt a lakóbizottságtól. Sajnos, itt még nagyon sok a javítani való. A városi népfrontbizottság ezért szorgalmazza, hogy jobban figyeljenek a társadalmi munkások kérésedre. Nagyon visszaveti ugyanás a lakóbizottságok tevékenységét a kudarc, a sikertelenség, a vállalati közömbösség. Két év alatt sokat fejlő-. dött a megyeszékhely, új lakótömbök alakultak ki. Érthető az az igény, hogy ezeken a helyeken szintén alakítsák meg a lakót« zártságokat. A szurdokpüspöki Béke Termelőszövetkezet húsz hektáron kertészkedik. Saját termékeiket — a bogyiszlói paprika, cékla, uborka — és a háztáji gazdaságok kertészeti termékeit savanyítóüzemükben konzerválják. (MTI-foto — Fehérváry Ferenc felv. — KS) Villamosít a festőbrigád Kevés a fény az iskolákban. Nem újkeletű megállapítás ez. A Televízió kétszer is foglalkozott a Somogy megyei iskolák világosításának korszerűsítésével. November utolsó vasárnapján A hét című műsorban láthattunk- hallhattunk riportot és most, az országgyűlés legutóbbi ülésszakán is szóba került a szünetben a képviselők között. A november 29-i tv- riport kapcsán merült föl a VBKM kaposvári gyárának kettes telepén dolgozó Március 21. szocialista brigád tagjai között, hogy segítenek a bajon. Szinte kivétel nélkül nézték A hét műsorát, és másnap, a rendkívüli brigádgyűlésen egyöntetűen elfogadták Oláh Zoltán javaslatát. A brigád tagjai kef^api keresetüket ajánlották föl a somogyi iskolák korszerű világítótestekkel való fölszereléséhez, és felhívást kívánnak intézni a megye valamennyi szocialista brigádjához — hogy pénzzel vagy társadalmi munkával járuljanak hozzá az elképzelés megvalósításához. Miért vállalják a brigádtagok a plusz munkát? — erről beszélgettünk Perák Sándor brigádvezetővel és Jezery Viktor csoport vezető vek — A brigádtagok többsége családos férfi — mondták. —' Mindannyian tudjuk, mennyire romlik a gyerekek látása az iskolában; még ott sem mindig megfelelő a világítás, ahol új épületet vettek birtokukba a kisdiákok. Ezért is gondoltunk arra, hogy segítünk, a magunk módján. Festőbrigád vagyunk, nem szakmánk az elektromosság; célszerűbbnek láttuk hát, ha pénzt ajánlunk föl erre a célra. Míg az irodában beszélgettünk, megszólalt a telelőn. A központból érdeklődött a munkaverseny-felelős, mennyi társadalmi munkát végeztek az idén. Előkerült a brigádnapló ... Át kell lapozni, mert fejből nem ment az ösz- szesítés. Több mint ezer óra jön ki. Óvodák játékainak a festése, egy idős, egyedülálló asszony lakásának a rendbetétele, iskolák és bölcsődék patronálása... — Miért csinálják? Nem volna jobb maszekoJni? összenéznek. — A festők mindig jól kerestek munkaidőn kívül. Mi sem vetjük meg a különmunkát, de épp azért, mert kisgyermekeink vannak, tudjuk: mennyire fontos, hogy kellemes környezetben töltsék napjukat. Apróbb munkára hivatalos úton nem lehet mindig és azonnal kivitelezőt kapni, bármennyire is sürgős. Olyankor megyünk mi. De az is előfordult már, hogy hozzánk jöttek segítségért: tegyük rendbe ezt vagy azt a gyermekintézményt... Általában egy műszakban dolgozunk, délelőttönként, s a délután szabad. Mindig vannak, akik ráérnek segíteni másokon. — Mit szól otthon a feleségük? — Helyesli. Nem keresünk túl sokat, de a brigádgyűlésen mindenki azonnal megszavazta, hogy kétnapi keresetét ajánlja föl erre a célra. Ez átlag háromszáz forintot jelent. Nem vesszük ki a családunk zsebéből... L. J. jó szemmel, biztos kézzel Izzósok Fonyódon Iskola volt valaha az az épület, amelyben ma az Egyesült Izzó kaposvári gyárának fonyódi üzeme van. A kicsi gyáregységben hetvenen dolgoznak. A nők vannak óriási többségben; alig néhány férfival lehet itt találkozni. A munkások fele bejáró: a környékbeli községekből érkeznek naponta Fonyódra. Hét éve kezdték meg a rádiócsőszerelést, félkész csöveket szállítanak a kaposvári gyárba, s a megyeszékhelyen fejezik be a fonyődiak munkáját. Az idén egymillió-háromszázezer félkész cső készül el ebben a gyáregységben, négy típushoz csináltak alkatrészeket Dobozolva kapják az alapanyagot Kaposvárról, s hasonlóképpen szállítják vissza az összeszerelt részeket. Már az 1982- es program is eljutott az üzemhez; nem lesz kisebb a feladatuk, mint az idei volt. Egy világos nagy teremben dolgoznak az asszonyok és a lányok; zavarni nem lehet őket, mert a parányi alkatrészek helyreállesztése, hegesztése összpontosított figyelmet kíván. Az idegennek úgy tetszik; elképesztően gyorsan dolgoznak. Villog í a kis csipeszek, s pillanatok alatt kész egy- egy darab. Pedig ez csak a szokásos munkatempó. É-s nem te megy jrnndenkrnete egyformán... Az ügyesebbek háromezer forintnál többet keresnek, a kevésbé gyors kezűek valamivel kevesebbet. Mielőtt itt valaki munkába áll, azt is megvizsgálják, hogy jó-e a szeme remeg-e a keze. mert jó látás és biztos kéz nélkül ezt a munkát nem lehet végezni. Aki ügyes és még a továbblépéshez is van kedve, megtalálhatja a számítását; 1982- ben szakmásító tanfolyamot végezhetnek a vállalkozó kedvűek. A szakmai képzés rendszeres itt. Nemrég tartottak előadást az üzemben a rádiózásról, a csövek működéséről, s a közeljövőben szakmai vetélkedőt is rendeznek. A munkán kívül arról is érdeklődtünk Fonyódon, hogy jó gazdaként gondoskodik-e a kaposvári közponl az üzemről. Egybehangzó volt a vélemény: az anyagellátás nem akadozik, a normák ugyanolyanok, mint Kaposváron, és a fizetések sem kisebbek. Dióhéjban ennyit a gondoskodásról. A fonyó- diak is úgy mondták; ennél több nem is nagyon kell: rendes munka és megfelelő ellenérték. A többiről beszélni. csak szószaporítás lenne — a szapora munka helyett. Szeretelvágy A próságok ültek a teremben, tekintetüket kutattam. Tiszták, csillogóak voltak, értelmesek és vágyakozók. Azt olvastam belőlük: szeretném, ha szeretnétek. Es szerették őket. Szerették egymást. És nyíltak voltak, kitá- rulkozók. Először adni akartak, és csak azután kapni. De egyik vágy sem hiányzott belőlük, amikor felgördült a függöny. Áz áhitat, a csodálat hangulatát fedeztem föl a pisz- szenés nélküli csendben. A d-moll toccata és fuga pergett a lemezjátszón, később az Örömóda Beethoven IX. szimfóniájából. A béke és szeretet, a felszabadult öröm muzsikája. És hallgattam egy francia meséből a Kisherceg meg a Róka párbeszédét. Azt mondta a baromfiólak réme: Nem látszhatom veled, nem vagyok megszelídítve. A Kisherceg csodálkozott: Mit jelent az, hogy megszelídíteni? Társa okosan válaszolt: Olyasmit, amit nagyon elfelejtettek. Azt jelenti: kapcsolatokat teremteni. Ha megszelídítesz, szükségünk lesz egymásra . . . Árvák és félárvák, nehéz körülmények között élő szülök gyerekei ültek a nézőtéren. Árvák és félárvák nyújtottak át valamit a színpadról abból, amire áhítoznak, s amiben nem bizonyos, hogy részük lesz. a káráesonyestén. Itták a költő, az író, a Kisherceg, a zeneköltő szavát. Mert az ember eredendően értelmekkel, szeretetvággyal teli lény. És akkor szólt a vad: Ha megszelídítesz, megfényeseüik tőle az életem... A MÁV-nevelőotthon apróságainak karácsonyestjén jártam. E nagyszerű élmény adott 'indítékot ahhoz, hogy eltöprengjek: csak a gyermekekben élne a szeretetvágy? Mi válik belőle, hová lesz, ha felnőtté érik az emfyer? Kiveszne, farkasok tépnék szét, lemondanának róla. ahelyett, hogy tisztán, önzetlenül hatna, életükre, kapcsolataikra? Néha úgy érzem, mintha valami furcsa sivárság venne körül bennünket. Pedig- tiszta érzelmek nélkül, önzetlenül nehéz elképzelni jó emberi kapcsolatokat. Nem állítom, hogy nincsenek. És nem hiszem, hogy a felnőttekből kiveszett volna a szeretetvágy. Egyéni és társadalmi okok játszhatnak kőire abban, hogy kissé belénk szorult, eltompult ez az adottság. Hogy görcsös félelem és kifacsarodott érzések sorozata halványítja el a fényt, a szeretetsugárzást. A szerelmeseken kívül ugyan kiben támad föl a gondolat: örül a szivem, mert várhatlak... Hallgatom a mesét: Pontosan gyere. Ha négykor érkezel, én már háromkor elkezdek örülni. De ha nem vagy pontos, sohasem fogom tudni: hány órára öltöztessem díszbe a szívemet... A gyerekek értették e néhány mondatot. Miért nem értik a felnőttek? Miért nem foglalkoztatja őket jobban, hiszen okosabbak?! Azért, mert ők már ismerik a falakat, s a gyerekek rpég mit sem tudnak róluk? És egyáltalán; miért vannak falak; és miért építünk gátakat magunk közé? A Róka azt mondta: Az emberek nem érnek rá, hogy bármit is megismerjenek. Csupa kész holmit vásárolnak a kereskedőknél. De mivel barátkereskedők nem léteznek, az embereknek nincsenek is barátaik. Nem hiszem, hogy pontosan így igaz. De elgondolkodtató, sok igazság lehet benne. Próbáljunk túljutni a,Róka és a Kisherceg eszmefuttatásán. Szeretjük egymást? S ha nem. hát mi lehet az oka? T ársadalomban, közösségben élünk. Mi sem természetesebb, mint hogy függünk egymástól, egymásra vagyunk utalva. Ha ez a gondolat bizalommal, megértéssel, közeledési szándékkal tölt el bennünket, akkor jó. De ha a kiszolgáltatottság érzetét kelti bennünk, akkor baj van, A kapcsolatok buktatóit kutatom. Beszéljünk az önismeret hiányáról. Ha nem látjuk,tisztán magunkat, ha képtelenek vagyunk arra, hogy őszintén megvalljuk gyengéinket, ha csak másokat tudunk bírálni és - önmagunkat nem, ugyan milyen jogon ítéljük meg társainkat. Vagy ha nincsenek emberi mércéink, az önzés határolja be látásunkat, s szinte szemellenzővé válik, akkor miként lehetne elképzelni őszinte kapcsolatokat? Pedig harmóniára volna szükség! Hogy fölemeljük és gyarapítsuk egymást általa... Zavarhat a beleélés hiánya is, az, hogy meg tudjuk-e érteni embertársainkat,^ tudunk-e azonosulni velük. A mai ember mindenről bizonyosságot akar önmaga számára, és kapni szeret, adni legföljebb utána. Önzésről beszéltem. Valljuk meg: igen sokan vannak, akik csupán- az anyagi javakban látják megvalósulni álmaikat. Gazdagnak lenni — ez a fontos! Az emberek szinte körbe barikádozzák magukat különböző tárgyakkal (mert a szomszédnak is van!), s a féltékenység, az utánzás, az utolérés szándéka ölt testet. Ez a fontos. És közben kapcsolataik érdekkapcsolatokká silányulnak. Kitől mit várhatok, mire számíthatok? Ez a kérdés. És nem az: ki érti meg, ki tudja megérezni belső vívódásomat; ki tud segíteni közvetlenségével, önzetlen tanácsaival ahhoz, hogy több ember legyek, és boldogabb? Ha jól emlékszem, Freud mondta: A civilizált- ságért a boldogsággal fizetünk. Törvényszerű, hogy fizetnünk kell érte? Hiszen mi teremtettük, miként az anyagi jólétet. S ez nem szabadna, hogy eltávolítsa az embereket. Szeretet és egymás megbecsülése nélkül koncokon veszkódő vadakká silányulhatunk! Az őszinteség hiánya emberi kapcsolatokat fertőz. Jogos-e e hiány? Van, aki azt mondja: önvédelem. Gyakran csak szerepet játszunk kifelé a jó pozícióban maradásért vagy annak megszerzéséért. De játszunk, tehát nem önmagunkat adjuk. Az. állatvilág — élővilág! Mi is az élővilághoz tartozunk. Csakugyan az lehet az egyetlen cél, hogy „életben” maradni és jól élmi? Nincs ennél több? Emberibb cél? Csakugyan harcolnunk kell egymással ahhoz, hogy fennmaradjunk? Mi, akik élni sem élhetünk társak nélkül? Miért nem szeretjük, miért nem becsüljük jobban a környezetünkben élőket ? Megkockáztatom: mintha félnénk egymástól. Van ennek társadalmi gyökere? Nem tudom. De gondolom, azért sem szerethetjük egymást igazán, mert tele vagyunk félelemmel. Bizalmatlanokká, kishitűekké váltunk, és emiatt még hazu- dozunk is. Az emberek manapság csak a magul* javát nézik. Aki őszinte, az gyanússá válik! Aki őszinte, az a sértődöttség magvát hinti el maga körül. Tessék csak bekukkantani a munkahelyi közösségekbe! Nem a szocialista brigádokról beszélek (amelyek még nem igazán szocialisták, de afelé haladnak!), hanem sok más, közösségnek nevezett „gyülekezetről”. A legtöbb helyen — nyíltan vagy burkoltan — durva módon vagy kifinomult eszközökkel egymást eszik, marják az emberek. Miért halványul el a szeretet? Miért nem tudnak örülni a másik sikerének; hajtóerőt, ösztönzést fölfedezni képességükben, sikereikben, hogy ök is eljussanak odáig? S ok ember szemébe*! a másik az útjában — érvényesülésének, karrierjének, fölemelkedésének útjában — áll. S az „útonálló” bizalmatlanná, féltékennyé alacsonyodig Másutt az irigység befolyásolja a kapcsolatokat, s az eszméletlen rivalizálás. Pedig a versenynek — nemes értelemben — helye volna! Egymás féltékenységét, rágalmait, támadásait kell kivédenünk ahhoz, hogy elismerjenek bennünket. A nőknek még nehezebb a helyzetük, őket nemcsak eszük, képességük, felkészültségük és munkájuk alapján ítélik meg: aszerint is, hogy milyen az alakjuk, öltözékük, parfümjük, s hogy mennyire tetszenek a főnöknek. Egymást is ölik, kanál vízbe fojtanák — ahelyett, hogy példát vennének egymásról. Az irigységtől nem több, hanem kevesebb lesz áz ember... Azt mondta a Róka a Kishereegnek: Elárulok neked egy titkot. Jól csak a szivével üti az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan... S ez a szeretet U Ck L. P. Jéwrt Béla
