Somogyi Néplap, 1981. december (37. évfolyam, 281-305. szám)
1981-12-16 / 294. szám
VILÁG PROLETÁRJA F,E GYE S-U L J E T E K I ARA: 1,40 Fi ülésszak elé Csütörtökön délelőtt ismét összeül az országgyűlés, amelynek napirendjéül a minisztertanács az 1982. évi égvetés törvényjavaslatát, valamint a kormány külpolitikai tevékenységéről szóló beszámolót ajánlja- A téli ülésszakon tehát a '•.épviselők várhatóan olyan témákat vitatnak meg, amelyek mind erőteljesebben a közérdeklődés homlokterében állnak. E tényt jól példázták az országgyűlési képviselőcsoportok, valamint állandó bizottságok ülésszakot előkészítő tanácskozásai is. A törvényhozás tagjai a megyei eszmecseréken keresték, kutatták a vállalati gazdálkodás, a beruházási tevékenység azon csomópontjait, amelyekből kiindulva gyarapítani lehet az exportbevételeket, javítani a belső ellátást. Ezek a döntően választókerületi észrevételek többségükben megjelentek az állandó bizottságok költségvetési tervezetet elemző vitáiban is. Az ipari kérdésekkel foglalkozó testületben például a folyamatos anyagellátás még erőteljesebb jövőbeni szerepét hangsúlyozták. A kereskedelmi bizottságban — az 1981-es esztendő eredményeihez is visszanyúlva — a belföldi áruellátás megőrzéséből fakadó teendőkre világítottak rá. Mindehhez párosult az a költségvetési tervezetet igenlő egybehangzó megállapítás, amely szerint: mindezeknek a törekvéseknek összhangban kell állniuk a népgazdaság legfőbb és változatlan céljával a külgazdasági egyensúly javításával. Az filésssakot előkészítő elemző felszólalásokból az is kiviláglott, hogy a külső gazdasági feltételekben 1982- ben semminemű javulásra sem szabad számítani. A külső és belső helyzet várható vonulatainak szemrevételezése alapján fogalmazódott meg a terv- és költségvetési bizottság summázó tanácskozásán: a költségvetési tervezet harmonizál a hatodik ötéves terv fő feladataival. Több képviselő is aképp összegezte véleményét: az adott körülmények között jő feltételeket biztosít az eredményes gazdálkodáshoz. Erre terelnek, mi több: kényszerítenek a gazdálkodás körülményeinek törvényszerűen szigorúbb onásai, amelyek a szabályozó rendszer új elemeiben is megmutatkoznak. Az elkerülhetetlen takarékosság nyomán a minisztériumoknak, főhatóságoknak például minden eddiginél jobban meg kel! nézni, mire költenek a jóváhagyandó költségvetésből. A napokban befejeződött bizottsági üléssorozaton hangzott el az a valamennyi tanácskozásra érvényes summázat: a költségvetési tervezet készítői, a törvény- hozás tagjai reálisan látják a következő időszak várható nehézségeit. Merítve az utóbbi esztendők eredményeiből, s a gazdálkodásunkra nem mindig hízelgő tapasztalatokból, bizakodva és biztonsággal állították össze, * mondtak véleményt a gazdaság pályáját meghatározó 1982-es elképzelésekről. SOMOGYINÉPtAP XXXVH. évfolyam, 294. szám 1981. december 16., szerda Átéli LENGYEL HELYZETKÉP Munkába álltak a dolgozók EGK: hiányzik a bizalom Mint a varsói rádió kedden jelentette, az országban általában nyugalom uralkodik, fennakadás nélkül működnek a kereskedelmi és a szolgáltató egységek, ' valamint a helyi közlekedés. Mivel egyesek tartalékgyűjtési célokból több péksüteményt vásároltak, ezért nem jutott mindenkinek, a tejellátással viszont nem volt probléma. Annak ellenére, hogy kedden reggel egyes gyárakban * kisebb csoportok sztrájkra bújtogattak, normális munkanap kezdődött az országban. A varsói rádió több hírében megismételte, hogy sajnálatos módon máris szükségesnek bizonyult „elnyomó intézkedések" foganatosítása : hétfőn Lódzban letartóztatták a Szolidaritás helyi - vezetőjét, Adrezej Slowikot és helyettesét, Jerzy Kro- piwnickit, akiik a szükségállapot rendelkezéseit megszegve tömeggy ülést próbáltak szervezni. A PAP lengyel hírügynökség értesülései szerint kedden valamennyi varsói nagyvállalatnál normálisan munkába álltak a dolgozók. A tömegközlekedésben sincs fennakadás. A fővárosban nyugalom és rend uralkodik. Kedd reggel óta folyamatosan történik az üzletek alapvető élelmjszerféléfckei — tejjel és kenyérrel — való ellátása. Ezekből a termékekből az ellátás valamivel az utóbbi időszak szintje fölött van. Janusz Obodowskinak, a minisztertanács elnökhelyettesének az elnökletével ülést tartott a minisztertanács gazdasági bizottsága. A gazdasági irányító szervek vezetői ülésükön áttekintették a felügyeletük alá tartozó ágazatok helyzetét. Az EGK-külügyminiszterek nyilatkozatot adtak ki Lengyelországról is. Ebből feltűnő módon hiányzik a bizalom nyilvánítása a Jaruzelski tábornok által vezetett katonai tanács iránt, noha a brit kormány 24 órával korábban, ha óvatosan is, de ilyen értelemben próbált állást foglalni. Kedden ülést tartott a KISZ Központi Bizottsága, amelyen részt vett és felszólalt Havasi Ferenc, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, valamint Craveró Róbert, az Országos Tervhivatal elnökhelyettese. A testület meghallgatta Fejti Györgynek, a KISZ KB első titkárának tájékoztatóját az MSZMP KB december 3-i üléséről. Ezt követően Juhász Andrásnak, a A dokumentumnak három fő mozzanata van. Az egyik az, hogy az EGK külügyminisztereit „aggodalommal tölti el a rendkívüli állapot kihirdetése és a szakszervezeti aktivisták őrizetbe vétele”. A másik, hogy a miniszterek „mélységes rokonszenvet éreznek a lengyel nép iránt”. A harmadik, hogy az EGK — miközben „a lengyel bel- ügyekbe való be nem avatkozást várja el a helsinki záróokmány valamennyi aláírójától”, maga avatkozik a lengyel belügyekbe, amikor kijelenti: reméli, hogy „Lengyelország saját maga, erőszak alkalmazása nélkül oldja meg problémáit, és így folytatni lesz képes a reform és a megújhodás politikáját’'. KISZ KB titkárának előterjesztésében megvitatták az MSZMP KB-nak és a Minisztertanácsnak a lakásépítés, -fenntartás, -gazdálkodás és -elosztás fejlesztéséről szóió irányelveit, majd határozatot fogadtak ed a KISZ- azerveJcnek és szervezeteknek az ifjúság lakáshelyzetének javításával kapcsolatos feladatairól. Az irányelvekről kialakított véleményét a Központi Bizottság megküldi a Minisztertanácsnak. Ülésezett a KISZ Központi Bizottsága LégSartós tornacsarnokkal gazdagodott Szentes. Az ezerkétszázhatvan négyzetméter alapterületű, sátortetős csarnok építéséhez, berendezéséhez a helyi vállalatok, üzemek, szövetkezetek nagy értékű társadalmi munkával járultak hozzá. Az új létesítményt az egyesületeken kívül az iskolák és a lakosság is igénybe veheti. Negyven éve szaboéuH fel Katmym „Együtt érzünk és ünnepelünk testvérvárosunkkal” Ünnepi nagygyűlés az Elektroncsőgyárban A Politikai Bizottság tagjainak látogatásai Ma negyven esztendeje, 1941. december 16-án szabadult föl a hitleri fasiszta csapatok megszállása alól testvérmegyénk székhelye, Kalinyin. Tegnap délután Kaposváron, a keleti iparvidék két gyárának, a Csepelnek és az Elektroncső- gyárnak MSZBT-tagcsoportjai ünnepi nagygyűlést rendeltek a felszabadulási évforduló alkalmából. A magyar és a szovjet Himnusz után József Attila A Dunánál című verse hangzott el, majd Akker- man József, a Csepel gyárának igazgatója, az ünnepség elnöke köszöntötte a két tagcsoport nevében a város és a megye párt-, állami és társadalmi szervezeteinek képviselőit, az iparvidék és Kaposvár üzemeinek, intézményeinek dolgozóit. Megnyitó szavai után Bójás Gyula, az Elektroncsőgyár pártvezetőségének titkára mondott ünnepi beszédet. — Kalinyint és Kapos- várt> Kalinyin és Somogy megyét csodálatos szó kapcsolja össze: testvérek. A két megye, a két város közötti kapcsolat lehetővé tette, hogy megyénk dolgozói üzemei, intézményei cserelátogatásokkal leszűkítsék a földrajzi távolságot, és közelebb hozzak egymáshoz a szovjet és a magyar embereket. Kulinyin és Somogy baráti kapcsolatai szilárdak, bensőségesek, és a jövő távlatai is lelkesítőek — mondotta bevezető szavaiban, amikor ismertette azt is: hogyan alakult, és fejlődött, gazdagodott, vált mind tartalmasabbá ez a testvéri kapcsolat, együttműködés. Az ünnepség szónoka ezt követően Mihail lvan&vics Kalinyin — tes.tvérmegyénk és -városunk névadója — munkásságát, forradalmi tevékenységét méltatta, majd így folytatta: — Kalinyin, a fejlett ipari város fontos állomást jelentett a német csapatok Moszkva felé vezető útján. A szovjet katonák, a népi ellenállás, a partizán osztagok élő falként zárták el előttük a keletre, Moszkvába, a Szovjetunió fővárosába vezető utat. 1941 októLázár György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnöke kedden a főváros 62 ezer lakosú XVII. kerületébe látogatott. Részt vett a látogatáson Borbély Gábor, a budapesti pártbizottság titkára is. A vendégeket a kerületi pártbizottság Pesti úti székházéban Hartai Sándor, a pártbizottság első titkára és Krébesz Károly, a kerületi tanács elnöke fogadta, s tájékoztatást adtak a városrész életéről, fejlődéséről, a gazdasági eredményekről és tervekről, a politikai és társadalmi helyzetről. Ezután a Minisztertanács elnöke a házigazdák kíséretében megtekintette a Kaszáló-réti munkás lakás építkezést. A program ezt kővetően a mintegy 5000 dolgozót fogber végén — november elején megállították a hitleri hordák előrenyomulását, s december 6-án ellentámadásba mentek át. Ennek eredményeként 1941. december 16-án felszabadult Kalinyin, s a város fölött megjelent a győzelmes vörös lobogó... Az előadó ezt követően beszélt arról, hogy a háború milyen pusztítást okozott a városnak, hogyan kezdték el nyomban a fölszabadulást követően az újjáépítést, segítették egyúttal a szovjet csapatokat a győzelem kivívásához szükséges feltételek megteremtésében. Ismertette azt is, hogy a város 300 szülötte érdemelte ki a Nagy Honvédő Háború során a Szovjetunió Hőse kitüntetést. Szólt a város fejlődéséről, elmondta, hogy Kalinyin a város- fejlesztésben elért kimagasló eredményeiért a Munka Vörös Zászló Érdemrendet kapta meg. Ünnepi megemlékezését e szavakkal fejezte be: — A felszabadulás előestéjén emlékezünk a hős szovjet népre, amely kiűzte földjéről a német megszállókat, fölszabadította hazáját és Európa több országát, köztük hazánkat is. Küzd a világbéke megőrzéséért, egy szebb, boldogabb, emberibb jövőért. Kalinyin város dolgozóival együtt érzünk és ünnepelünk, testvéri jókívánságainkat küldjük nekik. Őszintén örülünk eredményeiknek, sikereiknek, s annak, hogy testvér- városuk lehetünk. Az ünnepséget a Fonó- munkás Kisszínpad magyar és szovjet költők alkotásaiból összeállított színvonalas műsora zárta. lalkoztató Hungarocamion Nemzetközi Autóközlekedési Vállalatnál tett látogatással folytatódott. Itt Ónozó György közlekedési- és postaügyi miniszterhelyettes, Mezei Gábor, a Hungarocamion vezérigazgatója és Jan- dó István, a vállalat pártbizottság titkára fogadta a vendégeket, akik a modern szerelőcsarnok megtekintése után tájékozódtak a vállalat politikai életéről, gazdasági tevékenységéről A Hungarocamion tizenöt éve vesz részt a nemzetközi fuvarozásban, jelenleg 1300 kamioné aerei- vénnyel. Hosszú évek 6*a teljesíti, túlteljesíti feladatait. Hatékony tőkés devizahozammal -r-'- ami 1980-ban 85 millió dollár körül alakul — a vállalat nagyban elősegíti a népgazdasági fizetem mérleg javítását. Az eredményes munka hátterében komplex gazdasági irányítást, a termelékenység növelésére törekvést, az anyaggal, energiával és a munkaerővel takarékosságot valósítottak meg, korszerűsítve a vállalati szervezetet is. Az idén például új számítóközpontot helyeztek üzembe a jobb irányítás érdekében. A XVII. kerületben tett látogatás a Hungarocamion politikai és gazdasági vezetőivel folytatott kötetlen eszmecserével zárult. * * • Benke Valéria, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Társadalmi Szemle szerkesztő bizottságának elnöke kedden látogatást tett a főváros XIV. kerületében. A vendéget a zuglói pártbizottság székházában Szkokon Ferenc első titkár és Hohl József tanácselnök fogadta. Tájékoztatták a Politikai Bizottság tagját a 175 ezer lakosú munkáskerület életéről, fejlődéséről, a pártbizottság tevékenységérőL Eztán Benke Valéria felkereste a KSH Számítástechnikai és Ügyvitelszervező Vállalatát. Itt Kondricz József igazgató és Kuli Sándor- né párttitkár ismertette a vállalat tevékenységét, főbb feladatait. Többek között szó volt a korszerű számítástechnikában, az ügyvitelszervezésben rejlő lehetőségekről, majd bemutatták a vállalat budapesti számítóközpontját. A továbbiakban Benke Valéria részt vett és felszólalt a telefongyári műszaki értei-' miséget tömörítő IV/1. párt- alapszervezet beszámoló taggyűlésén, amelyen az idei esztendő politikai munkáját értékelték. A látogatás a kerületi politikai vezetőkkel folytatott baráti beszélgetés-